Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
|
|
- Tamás Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül utazva a legdrágább lehetőség, főként ha szállást is kell bérelni. Az út 1300 km, így egy nap alatt kevés eséllyel lehet levezetni. Vonattal utazva a második legdrágább verzió adódik, de itt is sok csomagot lehet vinni. Repülő az egyik legolcsóbb, 2 óra alatt megvan az út, viszont erősen csomag súlykorlátos, emellett fontos tudni, hogy a repülő nem Brüsszelbe száll le, hanem attól több tíz kilométerre, így kell vonatjegyet venni Brüsszelig is, és onnan Antwerpenig is, ami végül már nem annyira olcsó. A legolcsóbb verziónak az Eurolines járat adódott, ahol a magyar szabályok szerint összesen 50 kiló! csomagot lehet vinni (visszafelé a belga szabály szerint elvileg ez csak 30 kiló lehet). A busz Antwerpen központjába tesz le, így egy városi busszal el lehet jutni könnyedén a szállásra. Az út Budapesttől 19 óra. Antwerpen Ez az ország második legnagyobb városa, így minden elérhető könnyen innen. 9 körzetből áll a város, mindegyik körzet nagyon egyedi, szélsőséges, mindenhol más emberek élnek. Ha minden különös helyet meg akarunk nézni a városba, az több napig is eltarthat. A forgalom is szélsőségekben található meg a körzetekben, de bicikliút viszont mindig van mindenhol. Autót nem érdemes használni, a belvárosban sokszor fennakadások vannak, kevés a parkolóhely. A városban kivétel nélkül mindenki nagyon jól beszél angolul.
2 Költségek Szállást az országhoz képest egész olcsón lehet találni, általában között sok a lehetőség. A nagyobb költségek inkább a mindennapi áruk beszerzése. Általában minden 1,5-2 szer annyiba kerül, mint itthon. Nekem az ösztöndíj mellé havi 150 -t kellett hozzáadnom. A legnagyobb különbség árban az itthonihoz képest a szórakozóhelyeken van, ahol 1,5-2 euró is lehet egy sör, ami itt csak 0,33l-t jelent. Nagyobb boltokban viszont már 1 euró alatt be lehet szerezni. A buszbérlet olcsóbb, mint itthon, de ez nem a leggyorsabb, legkényelmesebb közlekedés, a legegyszerűbb, ha élünk a 25 / 3 hónap-ra bérelhető bicikli lehetőségével.
3 Iskola Ebben a félévben a Communication and management for engineers csomagot lehetett felvenni angol nyelven. Ez nagyjából 6-8 tárgyat tartalmaz, egyenként is fel lehet őket venni, de egyáltalán nem nehéz egyszerre mindet megcsinálni, mivel általában a követelmény prezentáció készítése, vagy otthoni munka elkészítése, így nem igazán lehet elbukni a tárgyakat. A tanárok élvezik a tanítást, az órákon a hallgatók is többször szerepelnek, így jó hangulatban lehet tanulni. Az iskolának nincs külön kollégiuma, így a diákok mind külön kis diákszállón laknak, messze egymástól, ez sokszor hátrányt is jelenthet. Időjárás Az időjárás teljesen más mint itthon, viszont az előítéletek szerencsére sokszor nem igazak. Kevesebbszer lehet megázni Belgiumba mint Magyarországon! 4 hónap alatt nagyjából 4-5 komolyabb fél napos eső volt, a többi esetben kisebb esőszitálás volt csak, semmi komoly. Felhőtlen ég viszont elég ritkán van, az esetek nagy részében általában fehér, szürkés az ég. Télen napközbe szinte mindig 3-4 fok van, éjjel se megy sokkal lejjebb foknál, így elég enyhe az idő még február elején is. Tavasszal sokáig hideg szél jön a tenger felől, pulóver szinte mindig kell, igazán meleg idő csak május közepétől van. A tengerpart
4 Utazás Országon belül, és kívül is nagyon sok jó lehetőség van utazni. 2-3 száz kilométeren belül elérhető London, Párizs, Amsterdam, Luxemburg. Belgium harmad akkora mint Magyarország, viszont ebbe belefér egy hosszú tengerparti rész, alföld az északi részen, és az ország déli része, Ardennes, ahol méteres hegyekkel teljesen más tájkép adódik, mint északon. 25 éve alatti utazók 50 -ért vehetnek vonatgyűjtőjegyet, amivel 10-szer lehet utazni bármely két állomás között. Brüsszel
5 1. ábra Bruges Bruges Ardennes
6 Hollandia, Keukenhof virágpark Hollandia déli része
Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán
Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.
Erasmus beszámoló. Hollandia, Ede 2014
Erasmus beszámoló Hollandia, Ede 2014 Erasmusos kiutazásomra Hollandiába, a 2013/14-es tavaszi félévben került sor miután megtudtam, hogy az őszi szemeszterben, amire jelentkeztem, nem indítanak kommunikációs
Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium
Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18
Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven
Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm
EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország
EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus
Szakmai gyakorlat Finnországban
Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Szakmai gyakorlat, Hollandiában
Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem
Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév
Beszámoló Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj Kiérkezés Wildau TFH-Wildau Logisztika szakirány Kollégiumi élet Berlin Összefoglalás 2 Erasmus
Beszámoló University of Cologne
Beszámoló University of Cologne CEMS-es hallgatóként az első félévemet (2018/2019/1) Németországban, a Kölni Egyetemen töltöttem a Campus Mundi Ösztöndíj támogatásával. Azért választottam Németországot,
Örményország - Tudnivalók. A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei
Örményország - Tudnivalók A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei ÚT ÁRA TARTALMAZZA: A helyi utazásokat bérelt buszunkkal végig. Transzfert a reptérre. A szállások vendégházakban, szállókban,
ERASMUS beszámoló Prága
ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi
UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016
UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni
Készítette: Molnár Balázs, BMF KGK GTI. Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen, Kortrijk (Belgium) 2002-03. I. félév
Készítette: Molnár Balázs, BMF KGK GTI Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen, Kortrijk (Belgium) 2002-03. I. félév 2002. szeptember elsejétől 2003. január végéig a fenti intézményben tanultam Erasmus
Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen, Kortrijk (Belgium) Készítette : SZILÁGYI ZOLTÁN, BMF KGK SZVI
Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen, Kortrijk (Belgium) Készítette : SZILÁGYI ZOLTÁN, BMF KGK SZVI 2004. szeptember 17-től, december 20-ig Kortrijk városában tanultam a fenti intézményben, Erasmusos
Erasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie
Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország
Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.
Belgium Brüsszel 2010-2011 Ősz
Belgium Brüsszel 2010-2011 Ősz Erasmushogeschool Brussel Táj- és Kerttervezés Patkó Dávid Levente Budapesti Corvinus Egyetem Településmérnök V.évf. 2011. Február Belgium - Erasmushogeschool Brussel A következő
Etretat. London. Madrid
Belgium 2007-2008/02 A 2007-2008 tavaszi félévét Belgiumba töltöttem Erasmus keretében. Utazás Az utazást mindenképp előre érdemes tervezni /1-2 hónappal előre /, mivel repülőjegyet foglalni elég drága
Erasmus Albiban (Franciaország)
Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy
Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:
Erasmus Mobilitás Program 2013/14 tavaszi félév, Kréta
Erasmus Mobilitás Program 2013/14 tavaszi félév, Kréta Kovács Richárd vagyok és a hatodik szemeszterben jöttem ki tanulni Krétára az Erasmus keretein belül. Kréta fővárosában, Heraklionban töltöm ezt a
Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz
Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent
Erasmus Beszámoló. Kortrijk /spring semester. Németh Zsolt
Erasmus Beszámoló Kortrijk 2011-2012/spring semester Németh Zsolt A 2011-2012/2. félévet Belgiumban, Kortrijkban töltöttem az Erasmus keretein belül. Január 29. én érkeztünk meg a Charleroi Reptérre. Nekem
A citrusokkal teli Ciprus Szöveg: Gõgh Csilla
A citrusokkal teli Szöveg: Gõgh Csilla Szikrázó napsütés, égszínkék tenger, finom homokos partok, nemhiába emlegetik úgy, mint a szerelmesek szigete Ám Afrodité játszótere ennél sokkal több meglepetést
Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin
Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot
Név: Kiss Annamária Szak, évfolyam: Állam-és Jogtudományi Kar, végzett hallgató Tanév: őszi szemeszter Célország: Hollandia, Werkendam Fogadó in
A diploma megszerzését követően Erasmus+ szakmai gyakorlati program keretében a 2017. évi őszi szemesztert Hollandiában, Werkendam városában töltöttem a Lino Droogbloemen nevű vállalatnál. Az Erasmus által
Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor
Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg
Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa
Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom
Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda
Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda 1 Utazás: Legjobb és legkényelmesebb, ha ki tud valaki vinni kocsival, de ha ez nem jön össze, akkor a vonatot tudom ajánlani. Minden reggel indul
Erasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester
FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.
München 2009 tavaszi félév
München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött
Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid
Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév Madrid Augusztus végén egy kicsit félve szálltam fel a Madridba tartó repülőre, azt gondolva: Mire vállalkoztam én?. Amikor pedig már decemberben a Budapestre tartó
Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország
Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és
Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia
Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West
Belgium, Kortrijk Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen 2003. szeptember 1. 2004. január 31. ERASMUS
Belgium, Kortrijk Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen 2003. szeptember 1. 2004. január 31. ERASMUS Készítette: Bodó Sándor és Farkas Klaudia Gazdasági informatikusok vagyunk, és a 2003/2004 első
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított
Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016
Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Indulás: Indulás 18:00 órakor Budapest Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra. Térképen itt tudod
Hallgatói beszámoló Hogskulen i Volda
Hallgatói beszámoló Hogskulen i Volda Írta: Brenner Andrea Norvégiai élményeimről nagyon sokat tudnék írni, de most igyekszem Voldára és a hasznos tapasztalatokra szorítkozni. Először is Volda tényleg
Mezei Virág. Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév. Technical University of Kosice
Mezei Virág Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév Technical University of Kosice Kiutazás Autó: én személy szerint a kiutazásomat úgy oldottam meg, hogy apám kocsival kivitt, ami körülbelül 3, maximum 4
Követendő külföldi példák a városi közlekedésben
Követendő külföldi példák a városi közlekedésben Lukács András elnök Levegő Munkacsoport Budapest, 2011. szeptember 20. Az idő előtti halálozások száma 38 európai országban a PM10-szennyezés következtében
kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné
A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam
Tanulj Utazva. Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak. Broadstairs - Anglia
Tanulj Utazva Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak Broadstairs - Anglia 1-4 hetes programok egész évben Intenzív nyelvkurzus délelőttönként Városnéző és szabadidős programok Kirándulások Szállás
Beszámoló. Bruder Zsuzsanna Nagy Attila BMF-KGK Műszaki menedzser szak 2004/05 II. félév
Beszámoló Bruder Zsuzsanna Nagy Attila BMF-KGK Műszaki menedzser szak 2004/05 II. félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj TFH-Wildau Wildau Kiérkezés Kollégiumi élet Berlin Logisztika szak Összefoglalás
Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró
Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,
Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN
, Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás
Harmadéves műszaki menedzserként lehetőségem volt a 2014/15-ös őszi szemeszterét Skóciában a Moray College-on tölteni.
ERAMUS Skócia, Elgin Harmadéves műszaki menedzserként lehetőségem volt a 2014/15-ös őszi szemeszterét Skóciában a Moray College-on tölteni. A kimenetel: Mint azt mindenki elmondja, amint kiderült, hogy
Wilhelmshaven. 2007 Tavaszi félév (Sommersemester)
Wilhelmshaven 2007 Tavaszi félév (Sommersemester) Érkezés Én autóval oldottam meg a kiutazást, 12-14 óra az út. Egy barátnőm szintén február végén utazott ki hosszabb időre Hannover mellé, így már jobban
Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!
Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy
Agrometeorológiai összefoglaló
Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.
Grúzia körutazás tudnivalók. A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei
Grúzia körutazás tudnivalók A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei Grúzia kiemelt látványosságai: - Tbiliszi és Kutaisi történelmi belvárosa - Mtskheta templomegyüttes) (UNESCO világörökség)
TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):
TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172
Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki.
Erasmus tanulmányi beszámoló 2013/2014 tavaszi félév Helsinki Metropolia University of Applied Sciences Finnország- Helsinki Puskás Tamás A 2013/2014 tavaszi félévet töltöttem Helsinkiben, Finnország fővárosában,
Beszámoló Erasmus félévemről
Beszámoló Erasmus félévemről A 2012/2013 tavaszi tanévet Erasmus ösztöndíjjal Németországban a Paderborni egyetemen töltöttem. A kiutazásom előtt már felvette az egyetem velem a kapcsolatot, tudatta a
Erasmus beszámoló Franciaország Caen
ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval
A főiskola: Kiutazàs: Faenza:
Beszámoló Faenza-ból 2004. november 2005. április Kiss Katalin Schrammer Júlia A főiskola: Istituto Superiore per le Industrie Artistiche (I.S.I.A.) Italia, Faenza I-48018 Corso Mazzini 93 www.isia.it
Belgium, Kortrijk Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen 2004/2005 első félév Gottfried Árpád
Belgium, Kortrijk Katholieke Hogeschool Zuid-West Vlaanderen 2004/2005 első félév Gottfried Árpád Műszaki informatikushallgató vagyok a 2004/2005 év első félévét töltöttem kinn, mint kooperatívos hallgató.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös
VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSE
VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK Kedves Utasaink! KÖZLEKEDÉSE Tájékoztatjuk önöket, hogy a VOLÁNBUSZ vonalhálózatának módosítása miatt, 2016. augusztus 13-ától megváltozik a helyi járatok közlekedési rendje is.
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ - ERASMUS // PÁLFFI ZOLTÁN HOLLANDIA, ENSCHEDE 2009.02 2009.06
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ - ERASMUS // PÁLFFI ZOLTÁN HOLLANDIA, ENSCHEDE 2009.02 2009.06 1 Előszó Nagy örömömre szolgált, mikor megtudtam, hogy részt vehetek életemben először egy külföldi ösztöndíjas programban.
Az én Erasmusom Bilbaoban
Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek
Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE
1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.
Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép
Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.
PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY
Országtanulmány: Szlovénia Szerzõ: Polgár Judit 1 1. Szlovénia általános jellemzése Szlovénia, Európa egyik legkisebb országa, az Alpok és az Adriai-térség között, Kelet- és Nyugat-Európa találkozásánál
mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.
A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
Kik vagyunk? Helyszín. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Szerbia?
Kik vagyunk? Németh Bence és Leel- Őssy Attila vagyunk, budapesti egyetemi hallgatók. A szervezést bonyolítja és az infrasturktúrát biztosítja, az Online Travel Services budapesti utazási iroda. Az iroda
Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach
Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.
Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n
Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3
A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.
Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába
Élménybeszámoló. Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs. Hochschule Furtwangen University. 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika
Élménybeszámoló Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs Bevezetés Hochschule Furtwangen University 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika A legkevesebb, amit elvárhatsz egy Erasmusos félévtől,
Hurrá, nyaralunk! a. Afrika, Egyiptom, a Piramisok b. Európa, Anglia, Stonehenge. c. Amerika, USA, Monument Valley d. Ázsia, Kína, a Kínai Nagy Fal
0. Képzelje el, hogy nyaralni megyünk! Hurrá, nyaralunk! a. Afrika, Egyiptom, a Piramisok b. Európa, Anglia, Stonehenge c. Amerika, USA, Monument Valley d. Ázsia, Kína, a Kínai Nagy Fal 1. Én bárhova /
Közlekedési eszközök, jegyvásárlás
Közlekedési eszközök, jegyvásárlás 1. Mi áll meg itt? a taxi............... 2. Állomáson, téren vagy megállóban állnak meg ezek a közlekedési eszközök? a taxiállomáson /... /... /... /... /... 3. Egészítse
Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország
Beszámoló Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Azt hiszem, életem eddigi legjobb évét tudhatom magam mögött, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2012/13-as őszi félévben Olaszországban
Erasmus beszámoló Varsóból 2009/2010 őszi félév
Erasmus beszámoló Varsóból 2009/2010 őszi félév 1 Fodor Tamás, IV. éves műszaki menedzser hallgató vagyok és az elmúlt félévemet a lengyel fővárosban volt szerencsém eltölteni az University of Warsaw Faculty
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.
A vízállás messze van az 1. fokú árvízvédelmi készültségtől.
Kedves Túratárs! Az elmaradt Ukrajnai vízitúra helyett a Hernádra hívlak. A Hernád vadregényes, enyhén vadvízi jellegű, gyors folyású folyó. Különösen magas vízállásnál jelenthet nehézséget a folyó leküzdése.
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére
1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:
KATHO Tantárgyak Intensive Dutch course (3 kredit) Europe, I presume? (3 kredit)
Belgium Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy kimehettem Dudás Ferencné-nek, aki végig támogatott, akkor is, amikor feladni készültem. Csodálatos 5 hónapot töltöttem Belgiumban 2007. februárjától
Élménybeszámoló. Furtwangen WS 2013/ 14. Készítette: Krasznai Zsolt
Élménybeszámoló Furtwangen WS 2013/ 14 Készítette: Krasznai Zsolt 1 Bevezető: Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget az Óbudai Egyetemnek és azoknak a tanároknak, akik bíztattak a programban való részvételben.
Szakmai gyakorlat beszámoló
Szakmai gyakorlat beszámoló Bartucz Mihály vagyok, utolsó éves villamosmérnök hallgató. Barcelona mellett, Castellar del Vallès-ban egy családi vállalkozásnál (S. A. Sistel) kaptam lehetőséget az első
Rendészeti Szervek Teremlabdarúgó Világbajnoksága: 2015. október 11-17. Autóbusszal Hollandiába
IPA Krónika 2015 II. évfolyam 3. szám 2015. március 11. Rendészeti Szervek Teremlabdarúgó Világbajnoksága: 2015. október 11-17. Kirándulás Hollandiába: 2015. október 11-17. Autóbusszal Hollandiába Eddigi
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési
2012. augusztus 30- szeptember 1.
2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó
Erasmus beszámoló. 2013/2014 Johann Wolfgang Goethe Universität, Frankfurt am Main
Erasmus beszámoló 2013/2014 Johann Wolfgang Goethe Universität, Frankfurt am Main 2013 tavaszán pályáztam meg az Erasmus tanulmányi ösztöndíjat. A hely kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy német
Bilbao Universidad del Pais Vasco
Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban
Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.
Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek
Erasmus+ élménybeszámoló
Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,
2011. 9. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!
2011. február 9. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Horváth Balázs: Személy / autó / busz / megálló A közforgalmú közlekedés szerepe a városok életében előadását hallhatják! 2 Dr. Horváth Balázs: Személy
PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare
ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore
Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely
Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt
Városálom Reloaded 2 vagy 4 kerék Fidelitas konferencia
Városálom Reloaded 2 vagy 4 kerék Fidelitas konferencia elnök Magyar Kerékpárosklub 1 1 2 2 1. Miért éppen kerékpár? 5. Eszközök II.: kerékpáros környezet, szolgáltatások Városálom Reloaded Miért éppen