kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné
|
|
- Benedek Hegedűs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel rendelkező Lino Droogbloemen nevű cégnél töltöttem el. Az egyetem alatt a jogi kar hallgatói önkormányzatának külügyi referenseként dolgoztam, ezért tisztában voltam a program nyújtotta előnyökkel és lehetőségekkel. Feltétlen szándékomban állt valamilyen nyugat-európai úti célt választani, hogy lehetőség szerint egy valamelyest eltérő társadalmi/gazdasági viszonyokkal rendelkező országot ismerhessek meg. Mivel az idegen nyelvek vonatkozásában mindketten az angoltudásunkat tekintettük a legerősebbnek, ezért fontos szempont volt továbbá, hogy olyan országot válasszunk, ahol széles körben elterjedt az angol nyelv ismerete. Ezért esett végül a választás Hollandiára. A Lino alapvetően egzotikus szárazvirágok Európába történő behozatalával és értékesítésével foglalkozott, a Werkendamban eltöltött idő alatt a hétköznapokon bent dolgoztunk a cégnél. Őszintén szólva a fogadó cégnél végzett munka meglehetősen monoton, unalmas volt, alapvetően adminisztratív jellegű tevékenységben és a cég magyar partnereivel való
2 kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégnél és délben volt egy órás ebédszünet is, így összesen hétköznaponként 9 órát töltöttünk a munkahelyen. A cég szinte valamennyi alkalmazottja jól beszélt angolul és egytől egyig rendkívül barátságosak, közvetlenek és nagyon türelmesek voltak velünk - főként a betanulás kezdeti időszakában -, ezért a beilleszkedés fölöttébb könnyen, gördülékenyen ment és összességében a cégnél bent eltöltött idő is kellemesen telt. Bár Budapestről egyébként Amsterdamba és Rotterdamba is ment közvetlen repülőjárat, mi a az eindhoveni repülőjárattal történő utazás lehetőségét választottuk, mert ide volt a legkedvezőbb áron elérhető a repülőjegy. A repülőtérről rendszeresen közvetlen buszjárat indul a városi vonat és buszpályaudvarra, ahonnan az ország bármely városa viszonylag egyszerűen megközelíthető. A holland tömegközlekedés magas színvonalú, a vonatok és a buszok nagyon tiszták és pontosan érkeznek és a pályaudvarok is igényesek és könnyen tájékozódik bennük az ember. A jegyek ugyanakkor az itthon megszokott árakhoz képest igencsak drágának tekinthetők, tehát érdemes minden esetben jó előre átgondolni, hogy hogyan is utazik el az ember az adott úti céljához, mert egy kis körültekintéssel sok pénzt lehet spórolni. A hollandiai közlekedés és boldogulás fontos eszköze még a kerékpár, a településeken belül, illetve azok között is jól kiépített kerékpárutak találhatók, illetve gyakorlatilag az egész ország egy síkságnak tekinthető, ezért módfelett könnyű a kerékpárral való közlekedés.
3 A szállásunk a Werkendam melletti Sleeuwijk településen helyezkedett el, ezért minden hétköznap reggel, illetve este le kellett tekernünk nagyjából 7-7 kilométert a munkába, illetve vissza, de a hétvégi utazások során a vasútállomást is kerékpárral közelítettük meg. A szállást amely egy konyhával és fürdőszobával rendelkező bnb volt - egyébként a házigazdáink segítségével sikerült megtalálnunk, ugyanis a kisebb településeken a szálláskeresés nehézkesebb.
4 A hétvégéket rendszerint utazással töltöttük, a már említett vasúthálózat igénybevételével. Tekintettel arra, hogy viszonylag hosszú ideig tartózkodtunk kint, Friesland és Észak- Hollandia kivételével az ország jelentős részét be tudtuk járni és eljutottunk a legtöbb holland nagyvárosba, illetve egy hétvégén ellátogattunk Belgiumba is. Összességében mégis elmondható, hogy mivel a vidéki városok, falvak döntő többsége nagyon szép és rendezett, még ennél sokkal több idő sem lett volna elég ahhoz, hogy a teljes országot, vagy akár a szomszédos tartományok minden szegletét meg tudjuk ismerni. Hollandiában a magyar jövedelmi viszonyokhoz képest magasnak tekinthetők a megélhetési költségek. Az ösztöndíj program által biztosított támogatás sajnos messze nem fedezi a mindennapi életvitelhez szükséges költségeket sem, nemhogy az esetleges kirándulások költségeit. Egy kis odafigyeléssel nyilván sok pénzt meg lehet spórolni, de összességében elmondható, hogy mindenképpen szükséges nem kevés saját pénzzel készülni az útra, különben a hétvégét otthon fogjuk tölteni, számolgatva a hátra lévő napokat. Ha az ember rövidebb útra 2-3 hónapra utazik ki, akkor azt gondolom, ez a probléma nem feltétlenül fogja őt olyan mértékben érinteni, minden esetre nem árt számolni a kiadásokkal.
5 Persze ezekkel a kiadásokkal minden egyéb utazás során is ahol ugye támogatás nem jár számolni kell, ezért én nem gondolom, hogy bárkit éppen ez kellene, visszatartson a részvételtől. Szerintem a személyiségfejlődés szempontjából nagyon fontos, hogy az ember néha egy kicsit kilépjen a saját komfortzónájából, lehetőleg minél fiatalabban, amikor még elfogadóbb az ezzel járó esetleges kényelmetlenségekkel. Az Erasmus program erre remek lehetőséget kínál, azáltal hogy jelentős anyagi támogatást nyújt a külföldön tartózkodás költségeihez. Én személy szerint remekül éreztem magam a Hollandiában eltöltött idő alatt és minden kedves olvasónak azt javaslom, hogy használja ki az ösztöndíj kínálta lehetőséget, mert tényleg megéri.
Név: Kiss Annamária Szak, évfolyam: Állam-és Jogtudományi Kar, végzett hallgató Tanév: őszi szemeszter Célország: Hollandia, Werkendam Fogadó in
A diploma megszerzését követően Erasmus+ szakmai gyakorlati program keretében a 2017. évi őszi szemesztert Hollandiában, Werkendam városában töltöttem a Lino Droogbloemen nevű vállalatnál. Az Erasmus által
Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven
Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt
Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig
Erasmus beszámoló Finnország, Helsinki 2013. december 30-tól 2014. május 27-ig 2013 őszi félévben fogalmazódott meg bennem a végső gondolat egy, az egyetemen tartott bemutató előadás során, ahol vendégelőadók
Erasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére
1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt
PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare
ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore
Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences
Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva
Erasmus beszámoló. Hollandia, Ede 2014
Erasmus beszámoló Hollandia, Ede 2014 Erasmusos kiutazásomra Hollandiába, a 2013/14-es tavaszi félévben került sor miután megtudtam, hogy az őszi szemeszterben, amire jelentkeztem, nem indítanak kommunikációs
Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország
Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.
Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!
Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy
Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin
Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé
Hollandia (2010. márc máj. 03.)
Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat
Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz
Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,
Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán
Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz
Máltai szakmai gyakorlat 2018
Máltai szakmai gyakorlat 2018 Brettschneider Márk vagyok, villamosmérnök hallgató és a 6. félévem után 2018. június 29. 2018. szeptember 3. között vettem részt szakmai gyakorlaton, Erasmus+ támogatással.
Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény pontos neve: University of Applied Sciences (CAH Dronten)
TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:24 2. Intézmény: Szent István Egyetem Kar GTK Szak: Reszismereti kepzes 3. Állandó lakcíme Ir.szám: Város: Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: E-mail:
TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):
TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172
Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:
ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév
ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül
Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév
Beszámoló Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj Kiérkezés Wildau TFH-Wildau Logisztika szakirány Kollégiumi élet Berlin Összefoglalás 2 Erasmus
Németország, Kertészmérnök Bsc., 2012
Élménybeszámoló Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar 1. Gyakorlati hely: A Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztés szakirány hallgatójaként 15 hetes szakmai gyakorlatomat a Németországban
EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország
EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus
Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz
Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított
Fogadóország: Belgium Kinttartózkodás időpontja (-tól, -ig): Hónapok száma: 4,5. hozzájárulás:
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm
ERASMUS beszámoló Prága
ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi
Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus
BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18.
BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN 2004. augusztus 30 - szeptember 18. 2004. augusztus 29-én hárman, a KVK orvosi műszeres hallgatói
2016/17 [ BESZÁMOLÓ ] Szakmai gyakorlat Viessmann Werke Allendorf (Eder) készítette: Bedey Máté
2016/17 Szakmai gyakorlat Viessmann Werke Allendorf (Eder) készítette: Bedey Máté [ BESZÁMOLÓ ] Kapcsolatfelvétel-Cégbemutató-Feladatom rövid leírása-szállás-tapasztalatok/konklúzió Szakmai gyakorlatom
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos
Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda
Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda 1 Utazás: Legjobb és legkényelmesebb, ha ki tud valaki vinni kocsival, de ha ez nem jön össze, akkor a vonatot tudom ajánlani. Minden reggel indul
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS VÁROSA A KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZEMÉVEL M. Császár Zsuzsanna Wusching Á. Tamás Füzesi Zsuzsanna Faubl Nóra NEMZETKÖZI HALLGATÓK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN A PTE NEMZETKÖZI
Erasmus beszámoló Franciaország Caen
ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval
Az én Erasmusom Bilbaoban
Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek
Erasmus+ részképzésről
2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,
Erasmus+ élménybeszámoló
Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,
FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN
JELENTKEZÉSI LAP - business CHINA LINYI MARKET TRADE FAIR 2012. SZEPTEMBER 6-9., LINYI, KÍNA Cég neve: Címe: Ügyvezető ig. Kapcsolattartó: Telefon(ok): E-mail cím: Alkalmazottak száma (2010; 2011): Fax:
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.
Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai
Campus Mundi és CEMS program Kölnben
Campus Mundi és CEMS program Kölnben 2018 őszén az a megtiszteltetés ért, hogy egy félévet a Kölni Egyetemen tölthettem Campus Mundi ösztöndíjjal a CEMS program keretében. Mindenekelőtt szeretném bemutatni
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Szakmai gyakorlat Finnországban
Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin
Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot
Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép
Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.
MagyarOK 1.: munkalapok 7
1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor
MagyarOK 1.: munkalapok 3
1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és
Jó gyakorlatok. Mecsekalja Szakácsnéja avagy a Vörösdombi Vendégház Cserkút
Jó gyakorlatok Mecsekalja Szakácsnéja avagy a Vörösdombi Vendégház Cserkút Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület
CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN
BOLTI KISEGÍTÉS DUNAKESZIN Munkavégzés helye: Dunakeszi segítségnyújtás. Feladat: Ruhák hajtogatása, vállfázás, próbafülkézés, csipogózás. Vásárlóknak Fizetés: Bruttó 564 Ft/óra Munkaidő: 10.01-10.17 Hétfőtől
Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz
Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent
Erasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FURTWANGEN 2013/14 ŐSZI FÉLÉV. Készítette: Tóth Ágnes
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FURTWANGEN 2013/14 ŐSZI FÉLÉV Készítette: Tóth Ágnes Köszönetnyilvánítás: Itt szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik támogattak abban, hogy egy félévet külföldön tölthessek erasmusosként.
Leidenben tanulni életem egyik legjobb döntése volt. Az öt hónap, amit ott eltöltöttem az
VÁROS: Leiden, Hollandia EGYETEM: Universiteit Leiden, 2016. ősz A beszámolót írta: Boda Szilvia Izabella Ha kérdésed van, itt elérsz: bodaszilviaizabella@gmail.com Leidenben tanulni életem egyik legjobb
Horváth Klaudia. HildesHELYem. Erasmus+ szakmai gyakorlat élménybeszámoló. Miskolci Egyetem Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola
HildesHELYem Horváth Klaudia 2017 Erasmus+ szakmai gyakorlat élménybeszámoló Miskolci Egyetem Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola Tartalom A döntésem háttere... 2 A célország és célintézmény
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:
Erasmus beszámoló. Három hónapos Erasmus-ösztöndíjamat közép Hollandiában, Gelderland megyében, Ede városában töltöttem.
Erasmus beszámoló Név: Makkai Lúcia E-mail cím: luci.makkai@gmail.com Erasmus helyszíne: Ede, Hollandia Erasmus időtartama: 2014.04.01. 2014.06.30. Három hónapos Erasmus-ösztöndíjamat közép Hollandiában,
2. oldal (4)1 Gépjármű igénybevétele esetén útiköltségként a gépjármű motorjának hengerűrtartalma szerint a külön jogszabályban meghatározott üzemanya
1. oldal 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet a tanúk költségtérítéséről A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. -a (2) bekezdésének d) pontjában, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III.
München 2009 tavaszi félév
München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött
Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)
2005/db közép 2005/db emelt 2005/db összes 2005/jegy közép 2005/jegy emelt 2005/jegy összes 2005/% közép 2005/% emelt 2005/% összes 51 119 170 3,53 5,00 4,42 59,90 99,17 84,27 22 17 39 4,45 4,94 4,7 75,68
Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű
Sarti Napjainkban Sarti a Sithonia-félsziget egyik legkedveltebb települése, ahol a tenger kékje egyesül a kristálytiszta vizű, homokos tengerparttal. Ez a kép teszi feledhetetlenné az itt eltöltött vakációt.
Egyéves szakmai gyakorlat Franciaországban, Marpentban.
Egyéves szakmai gyakorlat Franciaországban, Marpentban. Services Etudes Réalisation Industrielles et Maintenance Marpent 2011/2012 Készítette: Rigó Tamás 2012-06-24 Hogyan jött az ötlet és a lehetőség?
Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében
Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Kutatás 2016 Campus Mundi EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Készítette: Mészáros Gabriella Nemzetközi koordinátori
A Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens
Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra
Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig
Vonali menetrend 2018. május 20-tól 2018. december 8-ig Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z72 Kedves Utasunk! Kiadványunk a Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom vasútvonalon 2018.
Külföldi szakmai gyakorlat - Élménybeszámoló
Miskolci Egyetem Erasmus + pályázat Külföldi szakmai gyakorlat - Élménybeszámoló Készítette: Malik Evelin 2017.01.15. Külföldön, egy idegen országban, messze-messze kiszakadni a megszokott, védelmező környezettől,
Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése
Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban az Erasmus+ pályázat által nyújtott lehetőséggel élve
Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia
Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West
Hónapok száma: 5,5 2. KÉRDÉSEK
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) sdkitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:
Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,
Szakmai gyakorlat beszámoló
Szakmai gyakorlat beszámoló Bartucz Mihály vagyok, utolsó éves villamosmérnök hallgató. Barcelona mellett, Castellar del Vallès-ban egy családi vállalkozásnál (S. A. Sistel) kaptam lehetőséget az első
AZ INFRASTRUKTÚRA AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013)
AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013) Még szeptemberben történt, hogy az egyetemen meghirdettek egy PHP feljesztő gyakornoki állást Londonban. Ezt a pozíciót egyébként már több ízben
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az
Beszámoló Dublin 2011. január 31-május 1.
Beszámoló Dublin 2011. január 31-május 1. Angol műveltségterületes hallgatóként lehetőségem volt ERASMUS programmal 3 hónapot eltölteni Írországban, Dublinban, a St Patrick s College-ban. 2011. január
A magyar lakosság évi utazási szokásai VEZETÕI ÖSSZEFOGLALÓ. Magyar Turizmus Rt.
A magyar lakosság 2004. évi utazási szokásai 2005 VEZETÕI ÖSSZEFOGLALÓ www.itthon.hu Magyar Turizmus Rt. www.hungary.com A magyar lakosság utazási szokásairól a Magyar Turizmus Rt. éves gyakorisággal végez
Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor
Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität
Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc.
A szakmai gyakorlatomat Eisenbergben(Ausztria) végeztem a Groszer Wein GmbH-nál(borászat). Az Erasmus+ programról a hallgatótársaimtól értesültem. A gyakorlatomat, azért akartam külföldön végezni, hogy
Belgium Brüsszel 2010-2011 Ősz
Belgium Brüsszel 2010-2011 Ősz Erasmushogeschool Brussel Táj- és Kerttervezés Patkó Dávid Levente Budapesti Corvinus Egyetem Településmérnök V.évf. 2011. Február Belgium - Erasmushogeschool Brussel A következő
Az Erasmus+ Program HU01-KA Szakmai Gyakorlat Németországban kísérő tanáraként vehettem részt Lőrincz Anikóval a 2. Csoporttal.
Kurucz Gabriella Szakmai beszámolója: Kipfenberg 2016. 2. Csoport Az Erasmus+ Program 2015-1-HU01-KA 102-013182 Szakmai Gyakorlat Németországban kísérő tanáraként vehettem részt Lőrincz Anikóval a 2. Csoporttal.
A pszichológiai immunkompetencia aktuális szintjeinek összefüggései az értékpreferenciákkal pedagógusjelölt hallgatók körében
A pszichológiai immunkompetencia aktuális szintjeinek összefüggései az értékpreferenciákkal pedagógusjelölt hallgatók körében Kocsis Judit Nóra Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Budapest kocsisjuditnora@gmail.com
Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése
Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói
Reisz Jérôme. Sportszervező BSC 4.évfolyam 2018/1 Spanyolország, Barcelona Institut Nacional d'educació Física de Catalunya (INEFC)
Reisz Jérôme Sportszervező BSC 4.évfolyam 2018/1 Spanyolország, Barcelona Institut Nacional d'educació Física de Catalunya (INEFC) Reisz Jérome vagyok, a PTE TTK sportszervező szakos hallgatója. A 2018-as
2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt
MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti
Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya
Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya A 2011/2012-es tanév tavaszi szemeszterét Portugáliában, Coimbra városában töltöttük. Az Universidade de Coimbra Sport Karán tanultunk
A magyar lakosság utazási szokásai, 2010
1 A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató
Malaga: február 14-23.
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Fotó: Madarász Viktor Malaga: február 14-23. Ez év februárjában egy harmadik projekt is elindulhatott, amelyet az Erasmus + program finanszíroz. A programot szakközépiskolás
Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság
MEMO/11/292 Brüsszel, 2011. május 13. Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság A fiatal európaiak 53%-a lenne hajlandó munkavállalás céljából elköltözni A fiatal európaiak több mint fele (53%)
ERASMUS BESZÁMOLÓ 2010/11 Őszi félév Maastricht
ERASMUS BESZÁMOLÓ 2010/11 Őszi félév Maastricht Zubály Renátó FSL9F3 Pénzügy és számvitel II. évfolyam A 2010/11-es tanév őszi félévét Hollandiában, Maastrichtban töltöttem, ahol a Maastricht University
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. január 28., hatályos: 2011. január 31. A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda (a továbbiakban: NK Iroda) Ügyrendjét a Nyíregyházi Főiskola
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,