Reisz Jérôme. Sportszervező BSC 4.évfolyam 2018/1 Spanyolország, Barcelona Institut Nacional d'educació Física de Catalunya (INEFC)
|
|
- Bertalan Papp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Reisz Jérôme Sportszervező BSC 4.évfolyam 2018/1 Spanyolország, Barcelona Institut Nacional d'educació Física de Catalunya (INEFC) Reisz Jérome vagyok, a PTE TTK sportszervező szakos hallgatója. A 2018-as tavaszi félévben tanulmányaimat Barcelonában folytattam az INEFC hallgatójaként. Az Erasmusról először a gimnáziumban hallottam, már akkoriban elhatároztam, hogy a későbbiekben mindenképp ki szeretném használni az ösztöndíj lehetőségét. Kiutazásom fő célja a spanyol nyelv elsajátítása volt, vagy legalább az alapok lefektetése, ezért 3 hónapos tanfolyamon vettem részt, ami nagy segítséget nyújtott. A problémamegoldás ebben az idegen közegben napi szinten feladta a leckét, a katalán nyelv ugyanis nem egyezik a spanyollal. Úgy gondolom nem árt, ha az ember néha mély vízbe dobja magát és megpróbál kiúszni. A problémákból és megpróbáltatásokból csak profitálhatunk a későbbiekben. Az Erasmus több szempontból kihívás Nehézségekbe ütköztem, több problémát is meg kellett oldanom, mint a szálláskeresés, katalán nyelv, papírmunka, és hát a távkapcsolat Tudniillik, Barcelona egyben a zsebtolvajok városa is, úgyhogy erősen javaslom az odafigyelést a tömegekben, metrón és a parton, mert sajnos engem is megloptak. A szálláskeresésnél pedig nem ajánlom az ajánlott szálláskereső oldalakat, mert jóval drágábbak és nem valami pontosak. Viszont ajánlom a külön erre a célra kialakított Erasmusos Facebook csoportokat. Utazásom időpontja február 19-re esett, a Wizzair légitársasággal repültem. Zökkenőmentesen 2:30 óra alatt meg is érkeztem Barcelonában. A reptérről javaslom, hogy ne a reptéri transzfert használjátok (mert az kész rablás) hanem a 3 perc távolságra lévő vonatállomást, ahol meg is tudjátok venni a 3 havi diákbérletet (T-Joven), ami nagyon megéri. A városban és városon kívül 1
2 használjátok a Google Mapset a közlekedéshez, nagyon pontosan mutatja a járatok indulását. A tömegközlekedés kész csoda a városban, a metróhálózat nagyon jól kiépített és könnyen átlátható. A szállásom a Sagrada Familiatol 10 méterre volt, rálátással az erkélyünkről, igen nem panaszkodhatok. 375 euróval egy hónapban a középárkatekóriába sorolható. Aki Barcelonában tervezi az Erasmusát tölteni, számoljon azzal, hogy a pénze jó részét a szállásra kell költenie. A város centruma felé a lakások ára euró, persze találhatóak 350 ért is, de azokat hónapokkal előtte le kell foglalni. A város peremvidékén euróért bérelhetőek. Ha a Facebook csoportokban nem találtok megfelelőt, még ajánlom az Idealista alkalmazást. Szóval Barcelona hát igen, nehéz lenne a város nyújtotta összes lehetőséget felsorolni. Egyszerűen mindennek otthont nyújt, kezdve a kultúrától, építészettől, divattól egészen a sportokig és a természeti adottságokig. Naponta több száz esemény közül lehet választani, mindenki számára jut valami. Az éjszakai élet nagyon mozgalmas a belvárosban található különböző bároktól a partmentén lévő zsúfolt helyekig. A Barceloneta partszakaszon egymás mellett helyezkednek el ezek az éjszakai klubok. A legpopulárisabbak a Shoko, Opium, Pacha és a Razmataz. Nemcsak helyiekkel lehet itt találkozni, rengeteg a külföldi. A Guestlisteket használva a Shokoba és hasonló klubokba ingyenes a belépés és ezen felül vendégül látnak nemzetközi és helyi specialitásokkal. Az általánosabb bulikon felül különböző fesztiválokat is szerevnek, mind a parton, mind a város központjában. Ilyenek például a reggie vagy electro fesztiválok, de mindeki megtalálja a kedvencét, a legkülönböző fajták közül lehet válogatni. Nappal a partokon elég forgalmas az élet, edzőpark, éttermek, bárok sora található végig. Aki jártas gördeszkázásban, biciklizésben, görkorizásban, mindenképp használja a partmentén kialakitott sétányt. Barcelona a szórakozás és a sport mellett rengeteg kultúrális helynek, épületnek, eseménynek nyújt otthont. Érdemes ellátogatni a Güell Parkba, megnézni a Picasso Múzeumot, Sagrada Família-t, Tibidabo-t, Güell Palotát, Montjuic hegyet, Arc de Triumfo-t a központban, melyek nem csak kultúra szempontjából 2
3 érdekesek, a legtöbb kilátást nyújt a városra. Túrista helynek számítanak, de tényleg megéri a látvány. Vannak rejtettebb helyek is, amiket talán kevés ember fedez fel. Ilyen például a Bunkers del Carmel, ami egy kilátónak felel meg leginkább. Gasztronómiai szempontból kihagyhatatlan a Mercat de la Boqueria, ahol különféle egzotikus ételek közül lehet válogatni. Hangulat szempontjából pedig a Vintage marketek azok, melyeken legalább egyszer érdemes részt venni. Tele régiségekkel, ételekkel, ruhákkal, amit az élő zene és a vintage környezet fokoz. A fogadó intézményem, az INEFC (Institut Nacional d'educació Física de Catalunya), amely anno az 1992-es nyári olimpia miatt lett teljesen felújítva. A létesítmény teljes egészében világos kőből, márványból és óriási ablakokból áll, ami egy barátságos környezetet biztosít. Az épületben 2 óriási csarnok, edzőtermek, előadótermek és gimnasztikaterem található, kívül pedig egy műfüves, tenisz, kosárlabda és több homokos röplabda pálya. A szabadidőben a sportlétesítmények nyitottak mindenki számára. Sportok szempontjából nagyon sok kurzust hirdetnek meg, a rögbitől kezdve a judon és víváson keresztül egészen a szörfözésig. A tanárok és az egyetem munkatársai nagyon segítőkészek, viszont a legtöbb órán a katalán nyelvet használják, ami nehézséget okozhat a tanulásban. Ezért a katalán nyelvet nem beszélőknek javasolt, hogy kizárólag gyakorlati tantárgyakat vegyenek fel. Az oktatók többnyire híres edzők, sportolók és volt olimpikonok, ez biztosítja a kellő motiváltságot és részvételt az órákon. A beilleszkedés nagyon könnyű volt, az emberek nyitottak és barátságosak, ahogy az egész városban is. Az Erasmus többek között egy olyan érzést/képességet ad, amely azt sugallja, hogy a világ bármely részén, bármilyen nyelvi környezetben, bármilyen kultúrában feltalálja magát és megállja a helyét. Ez pedig nagyon jó érzés Szavakkal nehéz elmondani, összefoglalni, milyen érzés volt, ezért készítettem egy videót, ami talán jobban átadja, miről is szólt, milyen volt az Erasmusom: Lájk end plíz szöbszkrájb bilóv 3
4 4
5 5
6 6
ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév
ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom
Az én Erasmusom Bilbaoban
Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek
Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz
Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.
Erasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
Erasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz
kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné
A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel
Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor
Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg
München 2009 tavaszi félév
München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött
Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus
Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró
Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos
Bilbao Universidad del Pais Vasco
Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban
Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven
Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt
EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország
EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus
Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép
Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.
TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):
TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172
NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM
NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző
Erasmus beszámoló. Madrid, Spanyolország. Fejes Noémi. ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com
Erasmus beszámoló Madrid, Spanyolország Fejes Noémi ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com 1 2011 őszi félévet és 2012 tavaszi félévet Erasmus ösztöndíjjal Madridban töltöttem. A Rey Juan
Öt nap angol nyelvtanulás Spanyolországban egy amerikai tanártól
Öt nap angol nyelvtanulás Spanyolországban egy amerikai tanártól Május 6-10 között az Erasmus+ programon keresztül lehetőségünk nyílt egy intenzív angol nyelvi képzésen részt venni Barcelonában a SpainBcn-STAFF
Copa Mediterraneo június Blanes, Tordera - Spain. Feledhetetlen élmény csapatának!
COPA Copa Mediterraneo 2018. június 25-28. Blanes, Tordera - Spain Girona CSAPATOK SZÁMA: 100 KATEGÓRIÁK: U11, U13, U14, U15, U16, U17 SZERVEZŐ: CF TORDERA ELSŐ KIADÁS: 2003 RÉSZTVEVŐ ORSZÁGOK: Santa Susanna
Az épület mellett a méltán híres könyvtár igazi turistacsalogató, melyet nekem is sikerült belülről megcsodálnom. Sajnos arra nem volt lehetőségem,
Coimbrai beszámoló Coimbra Portugália nyugati részén helyezkedik el, Porto és Lisszabon között, nagyjából egyforma távolságban. Coimbrát Egyetemi városként szokták emlegetni, itt található Portugália legrégibb
Szak, évfolyam: Gazdálkodási és menedzsment, 2. évfolyam
Név: Kimpf Eszter Szak, évfolyam: Gazdálkodási és menedzsment, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019 Célország, város: Spanyolország, Santander Fogadó intézmény: University of Cantabria Már gimnazista koromban
Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13
Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13 1. A fogadó intézmény Internet címe, ajánlások a jövőben az intézményhez pályázó hallgatók számára az intézményről az Interneten található információk felhasználásának
Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:
Máltai szakmai gyakorlat 2018
Máltai szakmai gyakorlat 2018 Brettschneider Márk vagyok, villamosmérnök hallgató és a 6. félévem után 2018. június 29. 2018. szeptember 3. között vettem részt szakmai gyakorlaton, Erasmus+ támogatással.
Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév
Erasmus beszámoló Bécs BOKU Universität für Bodenkultur 2014/2015. tanév Varga István Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnöki szak Az Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnök hallgatójaként jelentkeztem
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.
Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország
Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.
Copa Jordi C O P A J O R D I. Húsvét, március 30.-április 1. Blanes/Tordera, Spanyolország. Feledhetetlen élmény csapatának!
C O P A J O R D I Copa Jordi Húsvét, 2018. március 30.-április 1. Blanes/Tordera, Spanyolország Girona CSAPATOK SZÁMA: 270 KATEGÓRIÁK: G15, G17, U11/7, U12/8, U13, U14, U15 A/B, U17 A/B, U19 SZERVEZŐ:
Szakmai gyakorlat beszámoló
Szakmai gyakorlat beszámoló Bartucz Mihály vagyok, utolsó éves villamosmérnök hallgató. Barcelona mellett, Castellar del Vallès-ban egy családi vállalkozásnál (S. A. Sistel) kaptam lehetőséget az első
ERASMUS beszámoló Prága
ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.
ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA
ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,
Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid
Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév Madrid Augusztus végén egy kicsit félve szálltam fel a Madridba tartó repülőre, azt gondolva: Mire vállalkoztam én?. Amikor pedig már decemberben a Budapestre tartó
Erasmus Program Wageningen, Hollandia
Erasmus Program Wageningen, Hollandia 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az Erasmus program keretein belül, 6 hónapot a hollandiai Wageningeni Egyetemen töltöttem. A pályázat elnyerése nem volt nehéz
Földes Katalin - Ankara
HALLGATÓI BESZÁMOLÓ Földes Katalin - Ankara Az Erasmus ösztöndíjjal 9 hónapot töltöttem Ankarában az Ankarai Egyetem, Állatorvosi Karának Virológiai Intézetében illetve az Ankarai Egyetem Biotechnológiai
Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK
COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE Barcelona Spanyolország és a világ leglátogatottabb és legsokoldalúbb városa, Katalónia fővárosa, ahol a középkori emlékek, a modernizmus és az építészeti remekek mellett igazi
MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!
PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:
1 CLUB MED FINOLHU VILLAS 5 csillagos luxus minőség. Észak Male atoll, 40 perces privát gyorshajó transzfer a reptértől a szállodáig. A sziget déli része kizárólag az ott nyaralóknak van fenntartva. Ezen
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences
Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva
Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN
, Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított
Versenykiírás. Általános rendelkezések
Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények
Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország
Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és
Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró
Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,
Záró beszámoló Erasmus + programhoz
Név: Szintén Bianka Szak, évfolyam: Építőművész MA 2. évfolyam Tanév: 2016/17 ősz Célország, város: Németország, Braunschweig 2016 Az Erasmus+ programról már alapképzésem során hallottam különböző cikkekből,
PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare
ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore
Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin
Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé
Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében június 6. Dr. Jámbor Emőke - Erasmus koordinátor
Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében BME mint pályázó BME - Idegen Nyelvi Központ oktatói mobilitás Kapcsolatfelvétel és tartás a partneregyetemekkel A
Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében
Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Kutatás 2016 Campus Mundi EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Készítette: Mészáros Gabriella Nemzetközi koordinátori
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG
Határozat a levélszavazás eredményéről 2019. április 10.- 2019. április 13. 18:00 Menyhárt Barbara, az ELTE HÖK külügyi alelnöke, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság (EHKB) elnökre 2019. április 10.-én
Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés
Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Témakörök 9. nyelvi előkészítő évfolyam 1. Én és a családom. Családtagok bemutatása (külső és belső tulajdonságok,
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Erasmus beszámoló 2013/14 őszi félév. Universidad Rey Juan Carlos Madrid
Balla Zsófia Éva email: sophia.balla@gmail.com Mobil: +36 30 622 8107 Erasmus beszámoló 2013/14 őszi félév Universidad Rey Juan Carlos Madrid Az Óbudai Egyetem Vállalkozásfejlesztés mesterszakos diákjaként
Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar. Erasmus beszámoló. Finnország, Kokkola
Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2017 ERASMUS BESZÁMOLÓ Finnország, Kokkola Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának hallgatójaként volt szerencsém
Erasmus+ élménybeszámoló
Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,
NYARALÁS SPANYOLORSZÁGBAN
NYARALÁS SPANYOLORSZÁGBAN A nyaralás helyszíne a Tossa de Martól 3 km-re lévő, európai szinten is elsőosztályú, négycsillagos Cala Llevadó kemping, amelyhez négy öböl tartozik és közel 2 km hosszú, homokos,
MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!
PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft
Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant
Török Fanni. 1. kép: Flash MOB
Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi
CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények
Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok
2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.
AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.
OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.
Sikerszéria - Nyeremények
A SIKERSZÉRIA ELNEVEZÉSŰ TIPPMIXPRO NYEREMÉNYJÁTÉK NYEREMÉNYEINEK RÉSZLETES LEÍRÁSA TOPLISTA NYEREMÉNYEK Helyezés Nettó nyereményösszeg Nyeremény típusa 1. helyezett 2. helyezett 500 000 Ft 450 000 Ft
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt
Beszámoló az Izmir University of Economics intézményben töltött szemeszterről
Beszámoló az Izmir University of Economics intézményben töltött szemeszterről Az Izmir Ekonomi Üniversitesi egy törökországi nagyvárosban, Izmirben található magánegyetem. Mivel nem állami intézmény, a
Erasmus+ részképzésről
2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,
Lakóhely földrajza munkafüzet V. kerület 6. osztály
Lakóhely földrajza munkafüzet V. kerület 6. osztály Készítette: Halbauer György, földrajz szakos tanárjelölt, 2018 Tantervi háttér A Budapest V. Kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskolában végzem
Imádtam mindent, az iskolát, a várost, a szállásunkat, a bulikat, az utazásokat! De kezdjük csak szép sorban...
Üdv Néktek! Szegedi Kriszta vagyok, utolsó éves ITF-es hallgató, ez pedig az én kis kedves beszámolóm Faenzáról és az ISIAról. Nem egy átlagos kezdéssel indultam neki a nagy kalandnak, egy hirtelen jött
Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus
Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában
Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról
Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról Németország, Melsungen 2012.június szeptember Kovács Márton vagyok, Informatikus és szakigazgatási agrármérnök szakos hallgató. Az Erasmus- program keretében
CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények
Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben (az ösztöndíj idején) 2 lezárt félév a kiutazáskor
KATAR-KUVAIT HASZNOS INFORMÁCIÓK
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KATAR-KUVAIT HASZNOS INFORMÁCIÓK Melléklet az MKIK üzleti delegáció meghirdetése kapcsán Beutazással kapcsolatos információk KATAR Katarba turista céllal beutazni kívánó
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS VÁROSA A KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZEMÉVEL M. Császár Zsuzsanna Wusching Á. Tamás Füzesi Zsuzsanna Faubl Nóra NEMZETKÖZI HALLGATÓK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN A PTE NEMZETKÖZI
Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig
Erasmus beszámoló Finnország, Helsinki 2013. december 30-tól 2014. május 27-ig 2013 őszi félévben fogalmazódott meg bennem a végső gondolat egy, az egyetemen tartott bemutató előadás során, ahol vendégelőadók
SZÓBELI TRÉNINGEK TÉMAKÖREI
NÉMET TRÉNINGEK SZÓBELI TRÉNINGEK TÉMAKÖREI TÉMÁK SZINT 1 SZINT 2 SZINT 1-2 TÉMA 1 AZ EGYÉN ÉS TÁRSAS KAPCSOLATAI SZEMÉLYI ADATOK, KÜLSŐ MEGJELENÉS BELSŐ TULAJDONSÁGOK, RUHÁZAT, CSALÁD, CSALÁDI ESEMÉNYEK/ÜNNEPEK
Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel
Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel AZ AZTÉK KULTÚRA NYOMÁBAN Acapulco üdüléssel 2017. április 9 18.(10 nap, 8 éjszaka) 389.000.-Ft/fő + járulékos költség 145.000.-Ft/fő Az ősi maják egy varázslatos világot
FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester
FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.
Erasmus beszámoló. Spanyolország Tarragona. Ludász Barbara
Erasmus beszámoló Spanyolország Tarragona 2013/2014 II. félév Ludász Barbara 1 Tartalomjegyzék Erasmus beszámoló... 1 Bemutatkozás... 3 A kezdetek... 4 Oktatás... 6 Spanyol - katalán... 7 Élet az egyetemen
Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!
Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B
Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments Budapest GuestRooms B&B Vendégházunk a Palotanegyed egy felújított, klasszikus épületében helyezkedik el a város szívében, ahonnét
R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó
R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,
Beszámoló Erasmus félévemről
Beszámoló Erasmus félévemről A 2012/2013 tavaszi tanévet Erasmus ösztöndíjjal Németországban a Paderborni egyetemen töltöttem. A kiutazásom előtt már felvette az egyetem velem a kapcsolatot, tudatta a
Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa
Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom
16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére
16 számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016 március 31-i rendes ülésére Tárgy: 2016 évi sporttámogatási keret felosztása Előterjesztő:
Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21.
Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2015. október 21. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat http://ktk.pte.hu/hallgatok/szabalyzatokletoltesek Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás
Alapszintű útmutató program Erasmushoz
Alapszintű útmutató program Erasmushoz Egy diáktól a diáknak Üdvözöllek. Tregova Balázs vagyok, a Miskolci egyetem Politológia szakán tanulok. A harmadik szemeszteremet Erasmus keretében töltöttem Spanyolországban.
SPORTSZAKMAI GYAKORLAT
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Testnevelési- és Sporttudományi Intézet SPORTSZAKMAI GYAKORLAT Testnevelő Edző Bsc Nappali tagozat TEMATIKA DOKUMENTUMOK ÜGYMENET Testnevelő Edző Bsc Nappali
A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.
Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai
A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen
A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen Készítette: Kovács Klára PhD-hallgató Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Program Debrecen, 2010. december 3. Campus-lét Műhelykonferencia Cél A sport
Szatmári Ádám Barcelonába készül
Az amat?r sportolók összefogása és a sport, a labdarúgás ereje ismét megmutatta, hogy nagyszer? dolgokat tudunk közösen, egymást segítve véghezvinni. Valóra válik ugyanis Szatmári Ádám legtitkosabb kívánsága,