Spanyolországi beszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Spanyolországi beszámoló"

Átírás

1 Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy izgalomra, de azért már a gondolat is, hogy Spanyolországba lesz lehetőségünk úgymond élni egy hétig is dobott az izgatottságon. Odafelé az út nem volt annyira unalmas, mint gondoltam, mivel jó pár órát kellett ülni csak a kocsiban, amíg felértünk Pestre, aztán meg a repülőn is természetesen. Mivel életem legelső repülése volt természetesen nagyon izgultam, hogy milyen lesz repülni. Maga felszállás is nagyon emlékezetes élmény volt, aztán amikor fentről néztem le a repülőből ébredtem rá, hogy mi is a szépsége az egész dolognak. A madridi repülőtérre érve teljes ámulatba estem, amikor megláttam mekkora. Az első és a negyedik terminál között 2 kilométer különbség van, ami így nem tűnik nagynak, de a valóságban az óriási táv. Szerencsére járnak buszok, amik átvisznek az egyik terminálból a másikba, így könnyen és gyorsan megoldottuk. Érdekes volt az egész szituáció, más ország, más nyelv és más emberek. Őszintén egy kicsit elveszettnek éreztem magam, habár az még az elkövetkezendő egy-két napra is kiterjedt. Granadába késő este érkeztünk meg, ebből adódóan elfáradtunk egész alaposan. A szállás egyszerű volt, de tökéletes. Minden volt, amire szükségünk volt, higiéniai szempontból meg kiváló volt, habár az ágyat meg kellett szokni. Meglátogattuk az Alhambra-t, ami tulajdonképpen egy óriási erődrendszer palotával a belsejében. Ezt csak később tudtam meg, de nem igazán könnyű bejutni oda, főleg akkor, ha még túravezetőt is kap az ember, mint ahogy mi. Az egész gyönyörű volt, hatalmas kertekkel, bástyákkal és úgymond a középpontban a palotával. Az egész létesítmény története is már csak magában nagyon érdekes volt ilyen látvánnyal együtt meg lenyűgöző. Több mint 3 órát töltöttünk ott, lejárva a lábunkat, teljesen elfáradva, de teljes mértékben megérte. Szabad időnkben felfedeztük Granadát, ami nagyobb város, mint én azt gondoltam. A hét folyamán többször is elmentünk a bazárba. Eszméletlenül sok mindent lehetett ott vásárolni, habár alkudozni annyira nem volt könnyű, mint azt nekünk mondták, de így is sok érdekes és szép ajándékot vettem a családomnak, magamnak nem annyira, engem csak az a spanyol ételek érdekeltek, amik mellesleg kitűnőek voltak. Tudtam, hogy sok finom ételt fogok enni, na de hogy ennyit, és ennyire finomat nem gondoltam volna. Végül is az utazásunk lényege egy konferencia volt és azután megnéztünk több, úgynevezett energiatakarékos házat. A konferencia ezeknek a házaknak az építéséről és az építésének az elveiről szólt. Őszintén bevallom engem is meglepett, de nagyon érdekesnek találtam és úgymond élveztem is, csak azzal volt a baj, hogy nem ültem elég közel a vetítőhöz és így nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy lássam egyáltalán mit vetítenek és a férfi aki magyarázta ezt se nagyon beszélte folyékonyan az angolt, sőt párszor szerintem spanyolul is mondta. Ami még nagyon tetszett az a szabadtéri múzeum volt. Több órát voltunk ott és minden egyes percét élveztem. Egyszerűen lenyűgöző és nagyon érdekes. Így hogy interaktív az egész múzeum sokkal érdekesebb, mint egy átlagos múzeum. Életemben először voltam planetáriumban, ami egyszerűen lélegzetelállító volt.

2 Elmentünk egy kilátóba is, ami szó szerint életem egyik legelékezetesebb látványa volt. Egész Granadát lehetett látni felülről. Egyszerűen tökéletes. Őszintén kicsit sajnáltam, hogy másnap már hazaindultunk, de hiányzott az itthoni élet is. Visszafelé már nem volt annyira érdekes, se élvezetes az utazás, már csak annyit akartam, hogy hazaérjek. Madridba majdnem 5 órát töltöttünk, ami enyhén szólva is nagyon sok, de kibírható volt és el tudtuk foglalni magunkat. Összefoglalva az egészet, csak annyit tudok mondani, tökéletes volt, minden. Imádtam ezt a pár napot és minden egyes percét. Szívesen visszamennék bármikor, na meg most már könnyebb dolgom is lenne, mivel tudom, mi merre van. A legelső repülő, amivel utaztam Alhambara egy része

3 Virágos kert az Alhambra-ban Még mindig az Alhambra

4 A palota

5 Fuente de los Leones Oroszlános-kút

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Ezen pályázat keretein belül a 2011./2012. tanév első félévében a tavalyi év novemberében iskolánk rendezte meg az első konferenciát.

Ezen pályázat keretein belül a 2011./2012. tanév első félévében a tavalyi év novemberében iskolánk rendezte meg az első konferenciát. Irány Norvégia!!! A Tempus Közalapítvány Student Climate Research Campaign, A European approach to Earth Observations and Phenology in the GLOBE című programjában vesz részt iskolánk. Ebben a Comenius-projektben

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Jecsmenik Arnold beszámolója

Jecsmenik Arnold beszámolója Jecsmenik Arnold beszámolója Augusztus 3-án (pénteken) reggel repültünk Skócia felé. Én már ültem egy párszor repülőn, de mint máskor, most is nagyon élveztem. A repülőn alig vártam már, hogy megérkezzünk

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

"Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról

Ezt nem lehet leírni - Könyv született Kern Andrásról "Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról Bárdos András portrét írt 2012. november 12. hétfő, 07:00 November végén könyv jelenik meg Kern Andrásról. A szerzője Bárdos András, újságíró, a

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

Szakmai Gyakorlat Hollandiában 2012.10.27.-2012.11.24. Orbán Dorottya Gyógypedagógiai asszisztens

Szakmai Gyakorlat Hollandiában 2012.10.27.-2012.11.24. Orbán Dorottya Gyógypedagógiai asszisztens Szakmai Gyakorlat Hollandiában 2012.10.27.-2012.11.24. Orbán Dorottya Gyógypedagógiai asszisztens Előkészületek Nyár elejére összeállt az idei csapat. Augusztus végén, Tihanyban részt vettünk a pszichológiai

Részletesebben

Verseny a szomszédban

Verseny a szomszédban Verseny a szomszédban A március utolsó és április első napjaiban megrendezett ifjúsági nemzetközi gépíróversenyre versenyzőként ketten kaptunk meghívást. Nagyon örültünk, ugyanis még soha nem jártunk nyugati

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor...

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor... Németország... és szabadtéri éttermekkel, mint ez itt, ahol a blokkház mögött a város egyik jelképének a Frauenkirche templomnak a két tornya emelkedik. 49 Konzervált útipor A másik olyan emlékem, ami

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest, 2016. július 25-31. Akali újratöltve Tábori beszámoló Budapest 2. csoport Görög Kátya Budapest, 2016. 08.02. Az idei tábor számomra azért volt különleges, mert a csoportomból minden család részt vett.

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Burgenlandban jártunk szeptember

Burgenlandban jártunk szeptember Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer

Részletesebben

Könyvtár+"- Könyvtár Plusz Kulturális Kirándulás a Kölcseyben az irodalmi Budapestre

Könyvtár+- Könyvtár Plusz Kulturális Kirándulás a Kölcseyben az irodalmi Budapestre Könyvtár+"- Könyvtár Plusz Kulturális Kirándulás a Kölcseyben az irodalmi Budapestre Iskolánk magyartanárainak szervezésében lezajlott 2018. november 7-én a nagy múltra visszatekintő Váci Mihály tehetségkutató

Részletesebben

Konzervált útipor. Az elsõ szakasz az elágazásig tart, ahol a Dire Davába és az Asszabba menõ út elválik.

Konzervált útipor. Az elsõ szakasz az elágazásig tart, ahol a Dire Davába és az Asszabba menõ út elválik. Etiópia Eljött a január és fõnököm megszervezte asszabi utazásunkat, amelyen családom is részt vett. Jármûvünk egy hosszabbított fülkés Datsun kisteherautó volt. Az út két napot vett igénybe oda, ugyanannyit

Részletesebben

Kusadasi nyaralás Nagy dilemmák közepette került a választás Törökországra és azon belől Kusadasira. A családdal igazából külföldi nyaralás révén Görögországban voltunk ezidáig. Viszont a választásunkat

Részletesebben

Szakmai gyakorlat a Como-i tó partján

Szakmai gyakorlat a Como-i tó partján Szakmai gyakorlat a Como-i tó partján Szakmai gyakorlatomat a napfényes Olaszországban, azon belül pedig Bellagio városában töltöttem. Ez volt életem első komolyabb állomása, mivel egy idegen országban,

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

VETÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK

VETÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK 2 2011 BEMUTATÓ ÉS TERVEZÉSI SEGÉDLET VETÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK VETÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK BEVEZETŐ 1 2 VIGYÁZZ HOVÁ LÉPSZ! 3MULTIMÉDIA-PADLÓ KITERJESZTETT VALÓSÁG DIGITÁLIS TÜKÖR EMBER A KÉPBEN - KÉP AZ EMBERBEN

Részletesebben

3D tervezés, 3D nyomtatás a filmkészítés szolgálatában című pályázathoz készített élménybeszámoló füzet

3D tervezés, 3D nyomtatás a filmkészítés szolgálatában című pályázathoz készített élménybeszámoló füzet NTP- MTTD-18-0075 3D tervezés, 3D nyomtatás a filmkészítés szolgálatában című pályázathoz készített élménybeszámoló füzet Hoga NTP-MTTD-18-0075 Henrik A kirándulásra nyelvvizsgám szóbeli része miatt valamivel

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái még gőzünk sincs hogy hova és mikor, valószínű 2008 nyara lenne leghamarabb. Üdvözlet Denver-ből, a nagy Atlanti kacsaúsztató másik partjáról. Sok szeretettel

Részletesebben

Erasmus+ Tenerifén. Munkahely(ek) neve: Hotel Marquesa, később FU International Academy

Erasmus+ Tenerifén. Munkahely(ek) neve: Hotel Marquesa, később FU International Academy Erasmus+ Tenerifén A tanuló neve: Balogh Anita A tanuló osztályának megnevezése: 11.G Az Erasmus+ programban megjelölt célország: Spanyolország Az Erasmus+ programban megjelölt város: Puerto de la Cruz

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Készítette: Gutai Bence 2016 tavaszi félév Joensuu, a multikulturális város Nem tudom miért, de mikor először meghallottam Finnországot és Joensuut mint választható lehetőség, kétségeim

Részletesebben

Diákvilág. Ismét eltelt egy hónap. Beszámolok Önöknek a novemberi eredményekről.

Diákvilág. Ismét eltelt egy hónap. Beszámolok Önöknek a novemberi eredményekről. Diákvilág Kedves Olvasók! Ismét eltelt egy hónap. Beszámolok Önöknek a novemberi eredményekről. Márton napján az alsó tagozatos tanulók a Művelődési Ház által szervezett kézműves foglalkozáson tevékenykedhettek.

Részletesebben

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg a házat, mert utcanevek nincsenek Japánban! Megismerkedtem

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Mennyire vagy NAGY? Pont ennyire: Amekkora korlátokat odateszel magadnak! Igaz? Annyira vagy nagy... Akkora a tered. A hatalmad. Az erőd. Stb.

Mennyire vagy NAGY? Pont ennyire: Amekkora korlátokat odateszel magadnak! Igaz? Annyira vagy nagy... Akkora a tered. A hatalmad. Az erőd. Stb. Mennyire vagy NAGY? Pont ennyire: Amekkora korlátokat odateszel magadnak! Igaz? Annyira vagy nagy... Akkora a tered. A hatalmad. Az erőd. Stb. Oké. Játsszunk el ezzel kicsit! Lássuk csak. Hol vagy most?

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Gedai Zsuzsanna Biológia BSc, 3. évfolyam 2017/18 őszi szemeszter Spanyolország, Salamanca Universidad de Salamanca Erasmus élménybeszámoló Sok különböző forrásból hallottam az Erasmus programról, legkorábban

Részletesebben