Erasmus élménybeszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erasmus élménybeszámoló"

Átírás

1 Gedai Zsuzsanna Biológia BSc, 3. évfolyam 2017/18 őszi szemeszter Spanyolország, Salamanca Universidad de Salamanca Erasmus élménybeszámoló Sok különböző forrásból hallottam az Erasmus programról, legkorábban szüleim említették a program létezését, hogy majd egyszer, ha egyetemre járok, barátaim meséltek kinn töltött félévükről, az egyetemen szórólapokat, plakátokat is láttam róla. Sokat vártam az Erasmustól, a legfontosabb talán maga az elutazás és megtapasztalni, milyen félévig egy idegen országban élni egyedül. Megismerni egy másik kultúrát, sok más nemzethez tartozó baráttal gazdagodni, bejárni az adott országot és megküzdeni a nem mindennapi kihívásokkal mind hozzátartoztak a programmal kapcsolatos céljaimhoz. Hogy őszinte legyek kihívásokban bőven volt részem Mindenekelőtt a legnagyobb gondot az jelentette, hogy spanyoltudásom nem érte el a középszintet, amikor kiutaztam, hiába tudok jól angolul, ez Spanyolországban (főleg mivel maga az oktatás is csak ezen a nyelven zajlott) nem igazán számított, mert ők a magyaroknál jelentősen kevésbé beszélnek angolul, még a huszonéves generáció is. Nehézségek adódtak az ottani egyetem eltérő rendszere miatt biológia szakon a tárgyakkal kapcsolatban, továbbá velem olyan dolgok is megtörténtek, amelyek még itthon is bonyolultak lennének. Kezdve a bankkártyám automatába való elnyelésétől, hosszabb ideig tartó betegeskedésen át a személyi igazolványom három nappal a hazarepülésem előtti eltűnéséig. A legjobb ebben az egészben az, hogy egyszerűen mindenre volt megoldás! Természetesen sok küzdelem árán, de nem volt olyan, amit ne tudtam volna megoldani. Sokat köszönhetek a kint megismert barátaimnak, akik végtelenül sokat segítettek, és nem utolsó sorban a saját talpraesettségemnek és optimizmusomnak. Utólag is azt tudom mondani, hogy mindez megérte, mert sokat fejlődtem általuk és nagy magabiztosságot szereztem. Salamancába a legcélszerűbb Budapestről Madridba repülni, majd a madridi reptérről közvetlen Avanza busszal utazni Salamancáig, vagy egy ennél jóval olcsóbb megoldás a BlaBlaCar foglalása. A kiutazásomkor azonban én egy másik utat választottam, mert pénz szempontjából akkor kedvezőbb volt Portoba repülni Budapestről és onnan utazni busszal Salamancába. Szállásomat egy nagyon hasznos oldalon, az Uniplaces.com-on találtam, amely tanulóknak praktikus szállásokat kínál fel Európa városaiban. A lakáson öt másik diákkal osztoztam, mindenkinek saját szobája volt, két fürdő, egy nappali, két részből álló konyha. Július közepén foglaltam le és havonta 200 euro-t kellett fizetnem plusz a rezsi, amely maximum 35 euro plusz költséget jelentett. Ezért az árért már remek lakóhelyeket lehet találni, akár a központban is. Salamancában a tömegközlekedést (buszok) egyáltalán nem használtam, mert a város rendkívül könnyen bejárható és olyan gyönyörű, hogy nem is támadt kedvem másra, csak sétálgatni. Az étkezésre és szórakozásra alkalmas helyek száma kimeríthetetlen Salamancában! Megemlíteném azonban a Calle Van Dyck nevezetű utcát, amelyet minden helyi nagyon kedvel, itt sok régi tapas bár található újságot olvasó idős bácsikkal, avagy ebédelő családokkal. A Mesón El Minutejo volt az összes közül a kedvenc, minden látogatómat elvittem ide, és mindenki teljesen el volt bűvölve. Egyik kitűzött célom volt mindenféle

2 tengeri herkentyű kipróbálása, ha már ilyen nagy tengerparttal rendelkező országba megyek: tintahal, kagyló, rák, sokféle hal rendszeresen szerepeltek az étlapomon. Mivel Salamanca egy igazi egyetemváros, bulizó helyet minden sarkon lehet találni, felsorok néhány népszerűt: Camelot, La Chupitería, Murphy s Law, Bisú, Berlin, Country, Kandhavia, The Irish Theatre, Cum Laude, Paniagua. Amikor zöld területre vágytam elsétáltam a Parque de los Jesuitas-ba vagy a folyópartra, itt sok nyugodt helyet lehet találni. Kellemes meglepetésként ért, hogy nem voltak sokkal drágábbak az élelmiszerek az itthoniaknál, egy liter tej átlagosan 0,75 euro volt, 6 db tojás 1,20 euro körül, szeletelt sajt és felvágott 1 euro körül mozgott, legalábbis az általunk sűrűn látogatott Carrefourban. A ruhák is olcsóbbak voltak a vártnál, vettem farmert 17 euroért, de akciósan 10-ért is, pólót 6-ért. Átlagban a közlekedés drágább, mint itthon, Salamanca-Madrid 220-km-es távon a busz 24 euro körüli. Mivel Salamancába a világ minden pontjáról jönnek diákok tanulni, jól működő szervezetek kínálnak színes programokat az odaérkezőknek. A két szervezet, amelyek programjain részt vettem a Nuve Erasmus és az ESN Salamanca volt. Ingyenes bachata, salsa óra, piknikezés a folyóparton, katedrális, katedrális tornyának látogatása, ingyenes zumba óra, idegenvezetés a festett falaknál, utazások Leónba, Sevillába, Toledóba, Valladolidba, stb. A Stundent Travellers szervezett utazásai keretében kimondottan olcsón jutottam el Portugáliába (Algarve) és Barcelonába is, érdemes figyelni az ajánlataikat. Mivel a spanyolok különösen szeretnek ünnepelni (legfőképpen az utcákon és több napon keresztül), igazából meg se kellett volna döbbennem, hogy egészen sok szünnapjuk van az egyetemen. Biológia oktatás tekintetében azt mondhatom el, hogy felszínesebben tanulják az itthonihoz képest, de ami kimondottan tetszett, hogy semmilyen haszontalan tárgyuk nincs, csak a nagy fő tárgyak és egyéb érdekes kisebbek, amelyekhez előadás, szeminárium és gyakorlat is tartozik. Az általam felvett tárgyakon nem volt évközben semmilyen zh, beadandó, de év végén volt olyan tárgy, aminél három órán keresztül írtuk a vizsgát, és a diákok 90%-a megbukott (ökológia). Tehát rá kellett jönnöm, hogy becsapós a rendszerük némely esetben. Gyakorlataik sokkal szegényesebbek az itthoniaknál, jóval kevesebb óraszámban is vannak, 2-3 van csak tömbösítve egy tárgyból a félév során. Kimondottan örültem viszont, amikor olyan fajokról, a Spanyolországhoz tartozó szigeteikről, tengeri élővilágról tanítottak, amelyekről mi itthon csak egészen keveset tanulunk. Maga a tanulás természetesen nekem óriási kihívás volt a spanyol nyelv miatt, sok időt kellett rá szánnom. Külön nehézség volt, hogy maga az egyetem nem biztosított nyelvtanfolyamot, csak háromhetes rövid tanfolyamot ajánlottak fel pénzért, amelyet nem is tudtam volna összehangolni az óráimmal. Egyéb nyelvtanfolyamokat pedig csak hihetetlen összegekért találtam, gondolom azért is, mert Salamanca a spanyol nyelvoktatásáról különösen híres. Sok olyan emberrel ismerkedtem meg, akik kizárólag nyelvtanfolyam miatt utaztak ide a világ távoli pontjairól. A program során nagyon sokat fejlődött a problémamegoldó képességem, rugalmasabban alkalmazkodom a hirtelen változásokhoz, és könnyebben ismerkedem, nyitottabb vagyok az újdonságok felé. Fejlődött mind az angol mind a spanyol nyelvtudásom, képessé váltam mély barátságok kialakítására idegen nyelven is. Teljesülhetett a vágyam, hogy megismerjem Spanyolországot, megfigyelhettem a kulturális különbségeket, sokat utazgattam az ország különböző részein és Portugáliába is eljuthattam. Salamanca különösen sokat nyújthat olyanoknak, akik szívesen ismerkednének a világ minden pontjáról emberekkel és ezáltal különböző kultúrákkal, akik szeretnék megtapasztalni a spanyol-életérzést és egy hihetetlenül gyönyörű városban szeretnének élni, amelybe az Erasmus után is egészen biztosan vissza akarnak majd térni.

3

4

5

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.

Részletesebben

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West

Részletesebben

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Mezei Virág. Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév. Technical University of Kosice

Mezei Virág. Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév. Technical University of Kosice Mezei Virág Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév Technical University of Kosice Kiutazás Autó: én személy szerint a kiutazásomat úgy oldottam meg, hogy apám kocsival kivitt, ami körülbelül 3, maximum 4

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Bali Cintia Pszichológia, II. évf. 2016/2017 Szlovénia, Ljubljana Univerza v Ljubljani. Beszámoló

Bali Cintia Pszichológia, II. évf. 2016/2017 Szlovénia, Ljubljana Univerza v Ljubljani. Beszámoló Beszámoló Nehéz volna meghatározni hol hallottam először az Erasmus+ programról, mivel úgy vélem ma már ott van a köztudatban, hogy minden egyetemista számára adott ez a lehetőség. Mindez azonban csak

Részletesebben

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév

Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév Erasmus beszámoló Bécs BOKU Universität für Bodenkultur 2014/2015. tanév Varga István Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnöki szak Az Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnök hallgatójaként jelentkeztem

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18

Részletesebben

Élménybeszámoló. Furtwangen 2010/2011 őszi félév. Készítette: Leposa Krisztina

Élménybeszámoló. Furtwangen 2010/2011 őszi félév. Készítette: Leposa Krisztina Élménybeszámoló Furtwangen 2010/2011 őszi félév Készítette: Leposa Krisztina Bevezető Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzásegítettek, hogy egy félévet külföldön tölthessek. Ez egy olyan

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid

Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév Madrid Augusztus végén egy kicsit félve szálltam fel a Madridba tartó repülőre, azt gondolva: Mire vállalkoztam én?. Amikor pedig már decemberben a Budapestre tartó

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot

Részletesebben

Alapszintű útmutató program Erasmushoz

Alapszintű útmutató program Erasmushoz Alapszintű útmutató program Erasmushoz Egy diáktól a diáknak Üdvözöllek. Tregova Balázs vagyok, a Miskolci egyetem Politológia szakán tanulok. A harmadik szemeszteremet Erasmus keretében töltöttem Spanyolországban.

Részletesebben

ERASMUS BÉCS 2014.02.25 2014.06.25.

ERASMUS BÉCS 2014.02.25 2014.06.25. ERASMUS BÉCS 2014.02.25 2014.06.25. Pontosan 5 hónapot töltöttem el Bécsben, az ERASMUS programnak köszönhetően, melyek egyszerűen csodásan teltek. De hogyan is kezdődött el ez az egész? Miként is jutottam

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

2. Tanulmányi időszak és motiváció

2. Tanulmányi időszak és motiváció Név: Tanulmányi azonosító kód (Neptun, ETR): Irányítószám: Állandó cím: Város: Pontos cím: E-mail: Intézmény: 2. Tanulmányi időszak és motiváció A tanulmányi időszak időtartama: Milyennek ítéli meg a tartózkodás

Részletesebben

2. Szakmai gyakorlat időszaka és motiváció

2. Szakmai gyakorlat időszaka és motiváció Név: Tanulmányi azonosító kód (Neptun, ETR): Irányítószám: Állandó cím: Város: Pontos cím: E-mail: Intézmény: ez előre be van írva 2. Szakmai gyakorlat időszaka és motiváció Határozza meg EGT státuszát!

Részletesebben

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Beszámoló University of Cologne

Beszámoló University of Cologne Beszámoló University of Cologne CEMS-es hallgatóként az első félévemet (2018/2019/1) Németországban, a Kölni Egyetemen töltöttem a Campus Mundi Ösztöndíj támogatásával. Azért választottam Németországot,

Részletesebben

*Magas szinten biztos nyelvtudás Tar Dorina 12.H nagyon sokat tanulhatok mindenki a felsőfokúra hajt Horváth Dia

*Magas szinten biztos nyelvtudás Tar Dorina 12.H nagyon sokat tanulhatok mindenki a felsőfokúra hajt Horváth Dia *Magas szinten és érdekesen sajátíthatom el a német nyelvet. Ezen kívül gondolkodás nélkül tanulhatok külföldön, hiszen biztos nyelvtudás a végeredmény. (Tar Dorina 12.H Goethe Intézet Projektverseny,

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Porto 2013/2014. I. félév Dobrai Balázs Bence műszaki menedzser

Porto 2013/2014. I. félév Dobrai Balázs Bence műszaki menedzser Porto 2013/2014. I. félév Dobrai Balázs Bence műszaki menedzser Az én Erasmusos félévemet Portugáliában, azon belül pedig Portóban tölthettem el. Szerencsésnek érezhetem magam, hogy az első helyen megjelölt

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2013/14 őszi félév. Universidad Rey Juan Carlos Madrid

Erasmus beszámoló 2013/14 őszi félév. Universidad Rey Juan Carlos Madrid Balla Zsófia Éva email: sophia.balla@gmail.com Mobil: +36 30 622 8107 Erasmus beszámoló 2013/14 őszi félév Universidad Rey Juan Carlos Madrid Az Óbudai Egyetem Vállalkozásfejlesztés mesterszakos diákjaként

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Szakmai gyakorlat beszámoló

Szakmai gyakorlat beszámoló Szakmai gyakorlat beszámoló Bartucz Mihály vagyok, utolsó éves villamosmérnök hallgató. Barcelona mellett, Castellar del Vallès-ban egy családi vállalkozásnál (S. A. Sistel) kaptam lehetőséget az első

Részletesebben

ERASMUS beszámoló Prága

ERASMUS beszámoló Prága ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé

Részletesebben

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20. Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető

Részletesebben

Erasmus+ részképzésről

Erasmus+ részképzésről 2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,

Részletesebben

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt

Részletesebben

Kommunikáció az egyetemen című kurzus Pályázat az előadási lehetőség elbírálásához. Előadó: Suha Kata (SUKPADB.PTE) magyar szak, 2.

Kommunikáció az egyetemen című kurzus Pályázat az előadási lehetőség elbírálásához. Előadó: Suha Kata (SUKPADB.PTE) magyar szak, 2. Előadó: Suha Kata (SUKPADB.PTE) magyar szak, 2. szemeszter Az előadásom munkacíme: Az Erasmus program bemutatása Az előadás tervezett időpontja: 2008. április 26. (a másik időpont is megfelelő lehet, de

Részletesebben

Erasmus beszámoló. 2013/2014 Johann Wolfgang Goethe Universität, Frankfurt am Main

Erasmus beszámoló. 2013/2014 Johann Wolfgang Goethe Universität, Frankfurt am Main Erasmus beszámoló 2013/2014 Johann Wolfgang Goethe Universität, Frankfurt am Main 2013 tavaszán pályáztam meg az Erasmus tanulmányi ösztöndíjat. A hely kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy német

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény pontos neve: University of Applied Sciences (CAH Dronten)

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény pontos neve: University of Applied Sciences (CAH Dronten) TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:24 2. Intézmény: Szent István Egyetem Kar GTK Szak: Reszismereti kepzes 3. Állandó lakcíme Ir.szám: Város: Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: E-mail:

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév

Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév Beszámoló Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj Kiérkezés Wildau TFH-Wildau Logisztika szakirány Kollégiumi élet Berlin Összefoglalás 2 Erasmus

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló a Gondozási Központ 2013. évi munkájáról ELŐTERJESZTŐ

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Hollandia, Ede 2014

Erasmus beszámoló. Hollandia, Ede 2014 Erasmus beszámoló Hollandia, Ede 2014 Erasmusos kiutazásomra Hollandiába, a 2013/14-es tavaszi félévben került sor miután megtudtam, hogy az őszi szemeszterben, amire jelentkeztem, nem indítanak kommunikációs

Részletesebben

Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda

Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda 1 Utazás: Legjobb és legkényelmesebb, ha ki tud valaki vinni kocsival, de ha ez nem jön össze, akkor a vonatot tudom ajánlani. Minden reggel indul

Részletesebben

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus

Részletesebben

2016/17 [ BESZÁMOLÓ ] Szakmai gyakorlat Viessmann Werke Allendorf (Eder) készítette: Bedey Máté

2016/17 [ BESZÁMOLÓ ] Szakmai gyakorlat Viessmann Werke Allendorf (Eder) készítette: Bedey Máté 2016/17 Szakmai gyakorlat Viessmann Werke Allendorf (Eder) készítette: Bedey Máté [ BESZÁMOLÓ ] Kapcsolatfelvétel-Cégbemutató-Feladatom rövid leírása-szállás-tapasztalatok/konklúzió Szakmai gyakorlatom

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI MÉDIA MODUL. Az új ECDL modul tesztelése a Leövey Klára Gimnáziumban

KÖZÖSSÉGI MÉDIA MODUL. Az új ECDL modul tesztelése a Leövey Klára Gimnáziumban KÖZÖSSÉGI MÉDIA MODUL Az új ECDL modul tesztelése a Leövey Klára Gimnáziumban NÉHÁNY SZÓ RÓLUNK Az intézmény és a tanárok: Leövey Klára Gimnázium Fehérné Dallos Eszter vizsgáztató tanár ECDL fő kapcsolattartó,

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Spanyolország Tarragona. Ludász Barbara

Erasmus beszámoló. Spanyolország Tarragona. Ludász Barbara Erasmus beszámoló Spanyolország Tarragona 2013/2014 II. félév Ludász Barbara 1 Tartalomjegyzék Erasmus beszámoló... 1 Bemutatkozás... 3 A kezdetek... 4 Oktatás... 6 Spanyol - katalán... 7 Élet az egyetemen

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Miután megtudtam, hogy Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulhatok a Drezdai Műszaki Egyetemen, nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a félév.

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Madrid, Spanyolország. Fejes Noémi. ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com

Erasmus beszámoló. Madrid, Spanyolország. Fejes Noémi. ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com Erasmus beszámoló Madrid, Spanyolország Fejes Noémi ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com 1 2011 őszi félévet és 2012 tavaszi félévet Erasmus ösztöndíjjal Madridban töltöttem. A Rey Juan

Részletesebben

Bilbao Universidad del Pais Vasco

Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban

Részletesebben

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom

Részletesebben

Wilhelmshaven Kettősdiploma

Wilhelmshaven Kettősdiploma Wilhelmshaven Kettősdiploma A város körülbelül 80.000 lakosú, Németország É-i részén található az É-i tenger partján. Nyugalmát, ellensúlyozza a sok diák, akik szinte csak addig laknak a városban, míg

Részletesebben

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Élménybeszámoló: Furtwangen

Élménybeszámoló: Furtwangen Élménybeszámoló: Furtwangen Bemutatkozás: Szőgyi András Szabolcs vagyok, és a NIK negyedéves kooperatívos hallgatója. A 2002/2003- as években sikerült egy szemesztert letöltenem a Furtwangeni Főiskolán

Részletesebben

Norvégia őszi félév

Norvégia őszi félév Norvégia 2013. őszi félév Valahányszor említettem egy ismerősömnek, hogy Norvégiában tanulok, vagy éppen tanultam, az első kérdés nyomban az volt: És nem fagytál meg? Norvégia egyes részein joggal merülhetne

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS VÁROSA A KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZEMÉVEL M. Császár Zsuzsanna Wusching Á. Tamás Füzesi Zsuzsanna Faubl Nóra NEMZETKÖZI HALLGATÓK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN A PTE NEMZETKÖZI

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Szakmai gyakorlat Finnországban

Szakmai gyakorlat Finnországban Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13

Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13 Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13 1. A fogadó intézmény Internet címe, ajánlások a jövőben az intézményhez pályázó hallgatók számára az intézményről az Interneten található információk felhasználásának

Részletesebben

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

Részletesebben

KEDVEZMÉNYEZETTI BESZÁMOLÓ

KEDVEZMÉNYEZETTI BESZÁMOLÓ KEDVEZMÉNYEZETTI BESZÁMOLÓ 1. Személyes adatok! Név: Pekár Ferenc! Cím: 6726, Szeged, Székely sor 9. fsz. 2.! Születési hely/idő: Mezőtúr, 1980. 05. 15.! Kedvezményezetti státusz: felsőoktatásban tanuló

Részletesebben

1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások.

1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások. 1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások. Pl. [Peti [tej tojás] Lotti [tojás] Ákos [tojás liszt]] a., Kik allergiások a legtöbb anyagra [Peti Ákos] b. Gyűjtsük ki, hogy melyik

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Témakörök 9. nyelvi előkészítő évfolyam 1. Én és a családom. Családtagok bemutatása (külső és belső tulajdonságok,

Részletesebben