Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Élménybeszámoló Juillé, 2011."

Átírás

1 Élménybeszámoló Juillé, Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép Nyugat Franciaországban, ezért egy éjszakát Párizsban kellett töltenünk, mindannyiunk nagy bánatára. Természetesen megnéztük a kötelező látnivalókat (amiket akármikor megnéznénk még egyszer), de azért nem mentünk át japán turistába, pl. söröztünk a fűben az Eiffel torony alatt, ahogy a francia fiatalok szokták. Szállásként egy Mária utcai koli hangulatú helyet találtunk. Megemlítem még a vonat utunkat Juillé ig: egy kanadai hölgytől kaptunk 20 eurót kávéra, mert 3 órát beszélgettünk vele; 15 perces átszállási idő alatt majdnem rendőrséget hívtak ránk egy boltban; és elfelejtettek értünk jönni az állomásra. De mindezek ellenére végül szerencsésen megérkeztünk a táborba, és gyorsan tudatosodott bennünk, hogy két hét sátorban alvás és konténerben fürdés vár ránk. Még aznap este megismerkedtünk a francia, belga, spanyol, cseh, ukrán srácokkal, miközben egy igazi chantier extrement multicultural ba csöppentünk. Nagyrészt évesek voltak a társaink, teljesen más mentalitással, mint mi magyarok. Ez meglátszott mind az étkezési, ill. mosogatási szokásaikon, napközi időtöltésükön, mind a munkamoráljukon.

2 Á propó munka: hivatalosan önkéntesmunkát végezni mentünk, de inkább egy nagy kalandként lehetett felfogni ezt a két hetet. Tehát munka: 3 helyszínen építettünk kőfalat hatalmas, néha hihetetlenül nehéz kövekből; volt ahol habarccsal, volt ahol anélkül, úgynevezett piérre séche technikával. Nem minden nemzet fiai vették ki aktívan a részüket a munkából, de le a kalappal a 2 színes bőrű előtt, ahogy ők mondták: úgy dolgoztak, mint a feketék. Mi magyarok is aktívan részt vettünk a feladatokban, hajtottak minket rendesen a munka alatt, ellenben a franciákkal, spanyolokkal, akik egy kővel szórakoztak órákig. A tábor végén abszolút elégedettek voltak velünk a szervezők, és persze mi is magunkkal.

3 Nemcsak az egyes délutáni, illetve pihenőnapokon szervezett programok, de összességében a munka is meglehetősen élvezetes volt. Folyamatosan repkedtek a poénok, egymás ugratása. Napirend szerint kora délutánig dolgoztunk, közös ebéd után pedig kirándulásokat szerveztek a környéken. Voltunk egy folyóban fürdeni, lovagolni, kenuzni, egyik délután egy kb. 4 méter magas fáról ugráltunk bele egy folyóba, megnéztünk néhány várost: Tussont, Angouleme et, Cognacot, La Rochelle t.

4

5 Amire csak vágytunk, igyekeztek teljesíteni. Soha nem nélkülöztünk sem étkezésben, sem szórakozásban, sem vidámságban. Eljutottunk egy régiségvásárba, a bric á bracba, megnéztünk egy múzeumot a korábbi építőtáborokról, és pár helyszínt, amit hasonló önkéntesek építettek előttünk, pl. templomot, mészégetőt, fogadót, és elvittek minket talán az egyik legszebb helyre: az óceánhoz, La Rochelle be.

6 Esténként a spanyolok elővették a gitárjukat, szájharmónikájukat, és ment a szórakoztatás akár hajnalig. Sőt egyik este elmentünk egy helyi lakosokkal teli bálba Charméba, a szomszéd városba. Hatalmas élmény volt külföldiekkel táncolni, bulizni, és megtanulni egymás nyelvén koccintani. Ez alatt a mesebeli két hét alatt nagyon ígéretes barátságok születtek, főleg a spanyolokkal, akikkel azóta is igyekszünk tartani a kialakult kapcsolatokat. A táborvezetők, az animátorok is mind huszonévesek voltak, velünk dolgoztak, segítettek mindenben, és csinálták a hangulatot. Elmondhatom, hogy igazán nagy figurák Összefoglalva mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha lehetősége van, próbáljon meg kijutni egy ilyen építőtáborba, életre szóló élményekkel lesz gazdagabb, és a legkisebb faluban is olyan épületekre fog bukkanni, amiket mi úgy tanulunk tervezés órán, mint a legmodernebb házak. Kern Anita ÉSZ IV Beke Katalin ÉP III Ádám Gergő ÉSZ I Ráth Róbert ÉSZ III

Élménybeszámolók, Club Marpen Moulin de Villognon, Franciaország 2012

Élménybeszámolók, Club Marpen Moulin de Villognon, Franciaország 2012 Élménybeszámolók, Club Marpen Moulin de Villognon, Franciaország 2012 Az első dolog, ami eszembe jut, amikor az indulásra visszagondolok, hogy mennyi kétség, mennyi félelem volt bennem az úttal kapcsolatban.

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18.

BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18. BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN 2004. augusztus 30 - szeptember 18. 2004. augusztus 29-én hárman, a KVK orvosi műszeres hallgatói

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló 2012.10.06 (szombat) Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló - Délelőtt 11:40-kor indulás a Liszt Ferenc reptérről, EasyJet géppel. 13:40-kor megérkeztünk Párizsba, a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre.

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Munkanapló. Törökországi szakmai gyakorlat 2015 október Készítette: Kiss Milán Festő, mázoló, tapétázó

Munkanapló. Törökországi szakmai gyakorlat 2015 október Készítette: Kiss Milán Festő, mázoló, tapétázó Munkanapló Törökországi szakmai gyakorlat 2015 október 4-24 Készítette: Kiss Milán Festő, mázoló, tapétázó 1. nap. október 4. Izgatottan vártam az utazást. Reggelt 8 órakor találkoztunk a repülőtéren.

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Fúvóstábor. Városlőd Idén 10. alkalommal szerveződött meg a zenekari fúvóstábor, tavalyhoz hasonlóan Győrtől nem messze, Városlődön.

Fúvóstábor. Városlőd Idén 10. alkalommal szerveződött meg a zenekari fúvóstábor, tavalyhoz hasonlóan Győrtől nem messze, Városlődön. Fúvóstábor Városlőd 2018. Idén 10. alkalommal szerveződött meg a zenekari fúvóstábor, tavalyhoz hasonlóan Győrtől nem messze, Városlődön. Június 22-én indultunk el a Kölcsey iskola elől, majd egy órás

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Quality of Life Questionnaire

Quality of Life Questionnaire Quality of Life Questionnaire Qualeffo-41 (10 December 1997) Users of this questionnaire (and all authorized translations) must adhere to the user agreement. Please use the related Scoring Algorithm. A

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló A nagyvisnyói táborban 170 diák vett részt, és 7 kisebb tábort foglalt magába. A mi táborunk a kézilabda lánytábor, amelynek 40 résztvevője volt. Ezen

Részletesebben

Copies of this questionnaire and authorized translations can be obtained after signing a user s agreement.

Copies of this questionnaire and authorized translations can be obtained after signing a user s agreement. International Osteoporosis Foundation QUALITY OF LIFE QUESTIONNAIRE Qualeffo-41 (10 December1997) International Osteoporosis Foundation Copies of this questionnaire and authorized translations can be obtained

Részletesebben

A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba

A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba 1 A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba Időpont: 2017. augusztus 13-19. Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! Ebben a tanévben ismét meghirdetjük hagyományos

Részletesebben

A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba. Időpont: július

A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba. Időpont: július 1 A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba Időpont: 2019. július 14-19. 2 Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! Ebben a tanévben ismét meghirdetjük hagyományos

Részletesebben

A legkedvezőbb ár-érték arányt képviselő junior tanfolyamaink Franciaországban 2015-ben

A legkedvezőbb ár-érték arányt képviselő junior tanfolyamaink Franciaországban 2015-ben A legkedvezőbb ár-érték arányt képviselő junior tanfolyamaink Franciaországban 2015-ben CANNES Cannes 13-17 éveseknek kollégiumban vagy családnál 2015.06.28 és 08.22 között hetente, szállás kollégiumban

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

MUNKANAPLÓ. A 2014.07.31 2014.08.28 közötti. Portugália braga-i szakmai gyakorlatról. A szakképzés megnevezése:

MUNKANAPLÓ. A 2014.07.31 2014.08.28 közötti. Portugália braga-i szakmai gyakorlatról. A szakképzés megnevezése: MUNKANAPLÓ A 2014.07.31 2014.08.28 közötti Portugália braga-i szakmai gyakorlatról A tanuló neve: A szakképzés megnevezése: Szeverényi Nóra kereskedő A szakmai gyakorlat helye: Negrita so Café 1948 Címe:

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

ISSN Konkoly-Thege pp György: Elektronikus zenei sivatagi fesztivál ELEKTRONIKUS ZENEI SIVATAGI FESZTIVÁL TUNÉZIÁBAN.

ISSN Konkoly-Thege pp György: Elektronikus zenei sivatagi fesztivál ELEKTRONIKUS ZENEI SIVATAGI FESZTIVÁL TUNÉZIÁBAN. terepbeszámoló ELEKTRONIKUS ZENEI SIVATAGI FESZTIVÁL TUNÉZIÁBAN ÍRTA ÉS FÉNYKÉPEZTE: KONKOLY-THEGE GYÖRGY Jártam már Tunéziában, de az egy teljesen szokványos bár szép Tunisz-Hammamet- Monastir és környéke

Részletesebben

EILC képekben. A városházán:

EILC képekben. A városházán: EILC beszámoló Név: Demeter Dóra Küldő intézmény: Óbudai Egyetem EILC kurzus helye (ország, város): Lengyelország, Nowy Sącz EILC kurzust szervező intézmény: Nowy Sacz School of Bussines-National Louis

Részletesebben

Nagyon boldogok voltunk, hogy itt lakhattunk a hátralévő négy hónapban. Ezáltal könnyű volt munkába járnunk, hiszen ugyanott laktunk, ahol dolgoztunk

Nagyon boldogok voltunk, hogy itt lakhattunk a hátralévő négy hónapban. Ezáltal könnyű volt munkába járnunk, hiszen ugyanott laktunk, ahol dolgoztunk Beszámoló - Izland A tanuló neve: Földényi Mirtill A tanuló osztályának megnevezése: 13. TUR Az Erasmus+ programban megjelölt célország: Izland Az Erasmus+ programban megjelölt város: Hvolsvöllur Munkahely

Részletesebben

Beszámoló a portugáliai tanulmányútról. Résztvevő: Szegner Jakab szakoktató

Beszámoló a portugáliai tanulmányútról. Résztvevő: Szegner Jakab szakoktató Beszámoló a portugáliai tanulmányútról Résztvevő: Szegner Jakab szakoktató 2018. március 17. szombat: Érkezés a portói Fransisco Sá Corneiro repülőtérre érkezés után bérelt autóval a Povoa de Varzim-i

Részletesebben

Tatai élménybeszámoló

Tatai élménybeszámoló Tatai élménybeszámoló Az iskola utolsó napjaiban mindenki a táborról kezdett el beszélni. Évzáró után elköszöntünk egymástól, de boldogok voltunk, hogy néhányan a táborban újra fogunk találkozni. Amikor

Részletesebben

Bilbao Universidad del Pais Vasco

Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Kubik Adrienn Beszámoló

Kubik Adrienn Beszámoló Kubik Adrienn Beszámoló A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO

FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO AGRÁRIPARI KIÁLLÍTÁS 2018.08.24 09.01. (9 NAP / 7 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (augusztus 24.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2.

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA

CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA SZEMÉLYES ELŐNYÖK Helyben élő magyar kapcsolat non-stop elérhetőséggel, csoportkísérettel és az alábbiak ismeretével: Az igényeknek legmegfelelőbb szállás biztosítása Az attrakciókat

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról EMLÉKEZTETŐ a FelsőBácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.nek a francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról 2011. október 1215 A francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Erasmus beszámoló Norvégia 2017 tavaszi félév

Erasmus beszámoló Norvégia 2017 tavaszi félév Erasmus beszámoló Norvégia 2017 tavaszi félév Ha egy szóval le kellene írnom Norvégiát, akkor a lélegzetelállító jelzőt használnám. Fantasztikus élmény volt ez az 5 hónap. Mikor januárban megérkeztem még

Részletesebben

Találd meg a tökéletes követ!

Találd meg a tökéletes követ! Találd meg a tökéletes követ! Felejthetetlen, élményekben gazdag 12 napot tölthettünk Franciaországban. Utólagosan is nagyon köszönjük azt a sok-sok élményt, melyben részünk lehetett. Hatalmas kirándulások

Részletesebben

Gólyatábor kérdőív kiértékelés ELTE TTK HÖK

Gólyatábor kérdőív kiértékelés ELTE TTK HÖK Gólyatábor kérdőív kiértékelés ELTE TTK HÖK Az ELTE TTK HÖK gondozásában (mint a táborhoz kapcsolódó szervezési feladatok, mind a tábort alkotó programelemek közbeszerzési eljárással való megrendelői)

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014 Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete 2120 Dunakeszi Garas utca 24 fsz 1 Telefon : 06-70-421-3473 noe.dunakeszi@gmail.com Zánkai tábor 2014 Oldal 1 Tisztelt Kísérőink, Önkéntes segítőink! A Dunakeszi

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10.

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. Immár 7. alkalommal került megrendezésre Balatonudvari, Zirc, Salgótarján, Veszprém változó helyszínei után ez alkalommal

Részletesebben

Beszámoló / munkanapló

Beszámoló / munkanapló 1. Személyes adatok Név: Lázár Richárd Kedvezményezetti státusz: tanuló Évfolyam és szakképesítés: Gépi forgácsoló 11. C Lakím: 5300, Karcag Petőfi utca 27 Születési hely/idő: 5300, Karcag 2000.04.18 Kedvezményezetti

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek!

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tábori Hírmondó Felsőtárkány, 2018. augusztus 18-22. Kedves Családok! Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tartalom: Kérdések és válaszok Várható költségek 2 4 A helyszínről 4 Jelentkezés

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról. 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László

Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról. 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László 1.Hét Március 18.-án hajnalban érkeztünk meg és foglaltuk el a szállásunkat. 1. Munkanap (március 19) Rzespól

Részletesebben

Beszámoló Észak-Írország

Beszámoló Észak-Írország Beszámoló Észak-Írország A tanuló neve: Bodnár Dominik A tanuló osztályának megnevezése: 11.AB Az Erasmus+ programban megjelölt célország: Észak-Írország Az Erasmus+ programban megjelölt város: Enniskillen

Részletesebben

Már is december. A városnegyed, ahol a minden napjaimat élem

Már is december. A városnegyed, ahol a minden napjaimat élem Már is december Rájöttem, mint fösvénynek, úgy kell öriznem a pillanatokat, az órákat Szabó Magda Hihetetlen gyorsasággal repül itt az idő. A napokban azon kaptam magam, hogy már a harmadik havi zsebpénzem

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

Erasmus Program Wageningen, Hollandia

Erasmus Program Wageningen, Hollandia Erasmus Program Wageningen, Hollandia 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az Erasmus program keretein belül, 6 hónapot a hollandiai Wageningeni Egyetemen töltöttem. A pályázat elnyerése nem volt nehéz

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben