BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18."

Átírás

1 BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember augusztus 29-én hárman, a KVK orvosi műszeres hallgatói együtt indultunk Wilhelmshavenbe, ahol egy nyári egyetemi kurzuson ösztöndíjasként vehettünk részt. Már az utazás is nagy izgalmakkal szolgált, hiszen mindannyian először utaztunk repülővel. Közel két órás repülőút után érkeztünk meg Hamburgba, ahonnan két vonat átszállás vezetett a fogadó városunkba, Wilhelmshavenbe, ahol Anje Weise, az összekötő diák már várt ránk. A három hét alatt ő intézte a dolgainkat, szervezte a különböző programokat. Nagy szeretettel fogadott minket, autójához kísért és azon fuvarozott minket szállásunkra. Kétszobás, jól felszerelt apartmanokban laktunk víz, gáz, kábeltévé (német és két angol csatorna, CNN, BBC), kávéfőző, kenyérpirító, hűtő, beépített konyha, stb. A szállás maga a város egy nyugodt kerületében volt, a Bromberger Strassen. A fekvése nagyon előnyös volt a tömegközlekedés és a bevásárlás szempontjából. Bár elégé kifárasztott minket az utazás mégis még aznap elkezdtük felfedezni a várost. És persze az első utunk a tengerpartra vezetett. Másnap, egy eléggé borongós hétfői napon kezdődött az igazi kaland. Megismerni sok más országból jött embert, ezzel együtt más kultúrákat; valamint a teljesen más metodikával történő tanítást, tanulást; mind-mind kihívást jelentett. Minden hétköznap volt tanítás 9.30-tól délután ig. Az első nap még nem volt tanítás, helyette egy bemutatkozó órát tartottak, ahol az egyik német tanárnő rögtön megjegyezte, hogy mi biztos Dudás Mária tanulói vagyunk ( Ungarn! Studenten von Maria Dudas! ) A tananyagot három nagy részre lehet osztani. Első héten mechanikát tanultunk, második héten biztonságtechnikát és megismerkedtünk néhány tervezési kritériummal is. A harmadik héten az audiológia került sorra. Fenti részeken belül három hét alatt összesen hat modul, témakör merült fel különböző orvostechnikai probléma körökből. Ezek e következők voltak: orvosi elektronika; ortopédia; biztonsági előírások és szabványok; design; audiológia; és orvostechnikai jelek méréstechnikája. Míg az orvosi elektronika és az ortopédia között választani lehetett, addig a többi téma kötelező volt. Az órák nagyon élvezetesek és tanulságosak voltak még a kommunikációs nehézségek ellenére is. Ezek a nyelvi- és a tananyagbeli tudás különbségekből adódtak, de áthidalásuk nem okozott gondot. Minden modul végén egy témazáró zárthelyi dolgozat formájában adtunk tanúbizonyságot a tudásunkról. A dolgozatoknak az értékelését mindig közszemlére tették. 1

2 Összesen 43 diák vett részt a programon. A különböző nemzetiségű tanulók között érezhető volt a felkészültségi szint különbsége. Általánosan elmondható, hogy a keleti országok tanulói (Magyarország, Románia) sokkal kreatívabbak tudtak lenni a többieknél. Ez főleg az első anyagrésznél jött elő, aholis keményebb matematikát kellett volna használni. Az oktatók mindegyike nagyon felkészülten érkezett és kifejezetten érthetően adta le az anyagot. A tanuláshoz minden segédeszközt a rendelkezésünkre bocsátottak, amit csak tudtak. Az iskola orvostechnikai laborjait is bemutatták. Az iskolai számítógépes hálózathoz kaptunk login nevet és passwordot, így Interneten tarthattuk a kapcsolatot másokkal. Az első hét végén ösztöndíjat kaptunk: 860 eurót fejenként. Ez a pénz jól jött, mert Németországban itthoni szemmel nézve nagyon drága az élet. Azonban nem csak a tanulásról szólt ez a három hét. Nagyon sok külön programon vettünk részt, ahol megismerhettük egymást és a másik ország szokásait. Minden nap délutánjára rendeztek nekünk valami közös szórakozást. Mint például: az első este ismerkedési, barbecue parti volt; majd a többi napokon úszás, korcsolyázás, bowling, város felfedezése, beszélgetések az ottani diákok kedvenc pub-jában. A hétvégéken pedig kirándulásokon vehettünk részt. Az első hétvégén, egy egynapos kiránduláson Bremenben voltunk, ahol a városnézésen kívül ellátogattunk a Space Centerbe is. Majd a következő hétvégén kétnapos Hamburgi kiránduláson vettünk rész, ahol a nappali Hamburgon kívül az éjszakai Hamburgot is megismerhettük. Ezeken kívül saját magunknak is szervezhettünk programokat Wilhelmshavenben és környékén. Rengeteg érdekes látnivaló van a városban, hiszen a tenger mellett fekszik, így sok múzeum nézhető meg többek között a Haditengerészeti Múzeum, Tengeri Múzeum, Akvárium. Saját programban egy hajókirándulást szerveztünk magunknak; Helgolandra; ami háromórás tengeri utazást jelentett, fantasztikus élményekkel. A magyar csapat minden ország diákjával jó viszonyt alakított ki, sikerült megkedveltetni magunkat mindenkivel. A második hétre már majdnem mindenki tudott pár szót magyarul. Az utolsó este került megrendezésre a nemzetek vacsorája, melyre minden ország képviselői a saját nemzetükre jellemző ételeket vitték el. Mi a magyarokat a magyar konyha egyik remekével, a gulyással kápráztattuk el. A rendezvény nagy sikert aratott mindenki körében. Fantasztikus három hetet töltöttünk el Wilhelmshavenben; megszerettük a társainkat, a tanárainkat és persze a várost is, az emberekkel. Ezt a különleges lehetőséget szeretnénk megköszönni tanárainknak, Dudás Ferencné (docens, Erasmus BMF és KVK koordinátor) és Halmi Lászlóné Dr. (főiskolai docens, Orvostechnikai készülékek és rendszerek szakterületi tömbfelelős) tanárnőknek, valamint a német főszervezőnek, Rainer Hinz professzor úrnak. Németh Gábor Sisa Szilvia Vartik Csaba 2

3 Kedvcsinálónak néhány kép a három hétről: Ismerkedés A szállásunk 3

4 Wilhelmshaven, kikötőrészlet A tengerpart 4

5 A főiskola kívülről és belülről 5

6 A város szimbóluma a Kaiser Wilhelm Brücke, mely egykor Európa legnagyobb forgóhídja volt A gulyásparti 6

7 A magyar csapat 7

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

Wilhelmshaven Kettősdiploma

Wilhelmshaven Kettősdiploma Wilhelmshaven Kettősdiploma A város körülbelül 80.000 lakosú, Németország É-i részén található az É-i tenger partján. Nyugalmát, ellensúlyozza a sok diák, akik szinte csak addig laknak a városban, míg

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Erasmus+ részképzésről

Erasmus+ részképzésről 2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel

Részletesebben

Beszámoló Erasmus félévemről

Beszámoló Erasmus félévemről Beszámoló Erasmus félévemről A 2012/2013 tavaszi tanévet Erasmus ösztöndíjjal Németországban a Paderborni egyetemen töltöttem. A kiutazásom előtt már felvette az egyetem velem a kapcsolatot, tudatta a

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Drezda és Hamburg: ahol víz van, ott élet van Landeskunde Erasmus+ pályázattal június (Dresden und Hamburg: zwei Elbmetropolen)

Drezda és Hamburg: ahol víz van, ott élet van Landeskunde Erasmus+ pályázattal június (Dresden und Hamburg: zwei Elbmetropolen) Drezda és Hamburg: ahol víz van, ott élet van Landeskunde Erasmus+ pályázattal 2017. június 11-24. (Dresden und Hamburg: zwei Elbmetropolen) Egy-egy hetet töltöttem Erasmus + pályázat keretén belül Drezdában

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL 2013. ÁPRILIS 18 30 BERUFLICHE SCHULE SCHWALMSTADT, NÉMETORSZÁG KÉSZÍTETTE : Hamza Andor 2013.04.18 csütörtök Ezen

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

2. Tanulmányi időszak és motiváció

2. Tanulmányi időszak és motiváció Név: Tanulmányi azonosító kód (Neptun, ETR): Irányítószám: Állandó cím: Város: Pontos cím: E-mail: Intézmény: 2. Tanulmányi időszak és motiváció A tanulmányi időszak időtartama: Milyennek ítéli meg a tartózkodás

Részletesebben

2007/2008 őszi félévem ERASMUS ösztöndíjjal Finnországban (Kuopioban)

2007/2008 őszi félévem ERASMUS ösztöndíjjal Finnországban (Kuopioban) 2007/2008 őszi félévem ERASMUS ösztöndíjjal Finnországban (Kuopioban) Csernó Balázs rádiórendszerek szakirányos villamosmérnöki (BSc) szakos hallgató vagyok. Utazásom augusztus utolsó napján kezdődött,

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot

Részletesebben

Szakmai gyakorlat Finnországban

Szakmai gyakorlat Finnországban Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt

Részletesebben

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban az Erasmus+ pályázat által nyújtott lehetőséggel élve

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ

Részletesebben

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének

Részletesebben

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és

Részletesebben

Kedves leendő Erasmusos diák!

Kedves leendő Erasmusos diák! Kedves leendő Erasmusos diák! Remélem már egy cseppnyi kétely sincs benned, hogy jó-e az neked, ha jelentkezel, jó-e az neked, ha hosszú hónapokig egy ismeretlen országban, ismeretlen helyen fogsz lakni

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

ERASMUS beszámoló Prága

ERASMUS beszámoló Prága ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi

Részletesebben

Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar)

Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar) Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar) 2013/2014 őszi félév Klenota Barbara Esslingen Stuttgarttól kb 20 km-re helyezkedik el egy nagyon szép német kisváros, nagyon szép régi házakkal.

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Kirándulás Mödlingbe. Karácsonyi vásár a Rathaus-nál. Közös tanulás az osztrákokkal

Kirándulás Mödlingbe. Karácsonyi vásár a Rathaus-nál. Közös tanulás az osztrákokkal Erasmussal Bécsben Az Erasmus program ösztöndíjpályázatát elnyerve 4 hónapot töltöttem Bécsben. Az ösztöndíj 2007-es év őszi félévére, október 1-jétől január 31-ig szólt. Szerencsémre az egyik csoportársam

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy

Részletesebben

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE

Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE 2019. 07. 29-2019. 08. 02. I. A mobilitás főbb adatai A résztvevő neve:nagyné Bulinszky Marianna

Részletesebben

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Minek mész te Törökországba és nem valahová Európába? - kérdezték tőlem sokan indulásom előtt. Most magabiztosan tudok válaszolni, hogy ez az ország a gyönyörű helyeken,

Részletesebben

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rektori hivatalában

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rektori hivatalában ERASMUS+ beszámoló 2017 júniusában a KA107-SK01-0222751 azonosítószámú ERASMUS+ mobilitási projekt keretében két kolléganőmmel Macho Renáta, dékánhelyettes és Szarka Katalin, tanszékvezető asszonnyal közösen

Részletesebben

Beszámoló. 1. Személyes adatok

Beszámoló. 1. Személyes adatok Beszámoló 1. Személyes adatok Név: Balla Richárd Kedvezményezetti státusz: tanuló Évfolyam és szakképesítés: KSZ.12. Lakcím: 5331 Kenderes Toldi út 2/A Születési hely/idő: Karcag 1997. 04. 18. 2. Intézményi

Részletesebben

A Vályi újra nyert!!

A Vályi újra nyert!! Erasmus+ 10 év az EU-ban (2014-1-HU01-KA102-00259) A Vályi újra nyert!! A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdetett szakképzésben tanuló diákok számára külföldi szakmai gyakorlat elvégzésére A pályázat

Részletesebben

Londoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek

Londoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek Londoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek Helyszín: Ez a londoni ifjúsági program Ealing kerületben indul, amely egy kellemes, zöldövezeti kerülete Londonnak, a belvárostól metróval 25 percre. Ealing

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Az épület mellett a méltán híres könyvtár igazi turistacsalogató, melyet nekem is sikerült belülről megcsodálnom. Sajnos arra nem volt lehetőségem,

Az épület mellett a méltán híres könyvtár igazi turistacsalogató, melyet nekem is sikerült belülről megcsodálnom. Sajnos arra nem volt lehetőségem, Coimbrai beszámoló Coimbra Portugália nyugati részén helyezkedik el, Porto és Lisszabon között, nagyjából egyforma távolságban. Coimbrát Egyetemi városként szokták emlegetni, itt található Portugália legrégibb

Részletesebben