Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg"

Átírás

1

2 Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt, hogy igaz legyen. És jött az első hogy mehetek elbeszélgetésre, ahol kiválogatják az embereket. Nagyon izgultam és még az is megfordult a fejembe hogy el se megyek, 6 hét nagyon sok idő egy idegen helyen, idegen környezetben, más nyelv, stb De örülök, hogy elmentem, nem volt okom semmi miatt izgulni, nagyon jól sikerült. Éppen osztálykiránduláson voltunk, amikor megtudtuk, hogy kik mehetnek Rodoszra, volt mit megünnepelni! Hazaértünk az osztálykirándulásról és már kezdhettük tervezni az utazást. Alig volt egy hetünk összeszedni magunkat, elbúcsúzni, bepakolni. Nagyon gyorsan történt minden és fel se fogtuk, hogy mi történik. Talán a repülőtéren kezdett észhez térni mindenki, hogy mi most elutazunk 6 hétre egy szigetre. Én nekem ez volt az első repülésem és nagyon vártam már, kíváncsi voltam milyen. Nagyon élveztem, bár a fülem fájt kicsit, de a látvány elfeledtette velem, valami lélegzetelállító volt. A gép kicsit késve indult az idő miatt, és athéni átszállással mentünk így ott a repülőtéren sietni kellett, minket vártak már csak. Odafele nem fapadossal mentünk így kaptunk enni és inni, nagyon finom volt és érdekes, de tetszett.

3 Amikor megérkeztünk este volt, és a szálloda vezetője várt minket a repülő téren. Először a Maritime nevű hotelbe vitt el, ami Rodosz város mellett van Kremastiba. Utána mentünk a másik szállodába ahol dolgoztunk, Hotel Golden Sunrise, ez Gennadiba volt körülbelül egy órányira. Nagyjából körbevezetett aztán mentünk aludni. Az első esténk kicsit ijesztőre sikerült több okból is, de aztán másnap minden jól alakult. Elintéztük a papírokat a hivatalokba és este már be is álltunk dolgozni. Lympi és én voltunk a recepción, Sanyi és Ádám a konyhán és Cinti meg Orsi az étterembe kezdtek. Az első két napban még csak ig dolgoztunk, betanítottak minket, megmutatták mi merre található. Második nap összeültünk Andrással és megbeszéltük a munka beosztásunkat, ami úgy nézett ki hogy 2 ember volt konyhán, 2 ember az étterembe akinek a munkaideje reggel 7-11-ig és ig, recepción is volt egy ember aki úgy dolgozott hogy ig és a másik recepciós volt a beugró, mindig annak a helyén volt aki épp szabadnapos volt. A szabadnapokat mi osztottuk be, egy héten mindenkinek jutott egy szabadnap és volt egy olyan nap, amikor mindenki dolgozott. A szállásunk egy 4 fős apartman volt a szálloda mellett, ami nagyon szép volt. Volt teraszunk, fürdőnk, légkondink, kis konyha felszerelve. A fiúk egy két fős apartmanba voltak nem messze tőlünk. Nekik jó volt, mert elért odáig a wifi, ami amúgy csak egy helyen volt, ahol kiülhettek a dolgozók beszélgetni, de legalább volt! Pár nap elteltével, mi Sanyival cseréltünk és én mentem a konyhára dolgozni, ő pedig a recepcióra. Így mind a kettőnknek jobb volt. A konyhán a fő feladataink a mosogatás, ételek előkészítése, görög saláta készítés, zöldség szeletelés, takarítás, ételek felhordása az étterembe. Fent az étterembe leginkább mosogatni kellett és figyelni a svéd asztalt, hogy minden rendben legyen, aztán étkezések előtt meg után rendbe tenni az éttermet. Mikor teltház volt, akkor nagyon fárasztó és pörgős tudott lenni egy nap. Napközben a szabadidőnkben szabad elfoglaltság volt. Mi általában pihentünk, napoztunk, lementünk a partra, boltba mentünk, mostunk. Volt, hogy az ott dolgozók elvittek olyan helyekre, amiket ismertek, kicsit kirándultunk velük. Mentorunkkal is sok fele mentünk, többször elvitt Prasonisire, ami a két tenger találkozása. A Földközi és az

4 Égei-tenger látható és közötte homokos rész. Itt jól fúj a szél, ezért rengetek kite-szörfös űzi a sportot. Most láttam először ilyet és hallottam róla, de nehéznek tűnik így kívülről. Mentorunk minden szerdán és szombaton ment Rodoszra bevásárolni és lehetett vele menni, aki szabadnapos volt. Mi cserélgettük a szabadnapjainkat, hogy elmehessünk vele, mert nagyon jól éreztük magunkat. Mentünk piacra, Metróba, Lidlbe, mindenféle boltba, néha mutatott érdekességeket is, volt, hogy elmentünk jetskizni. Jó volt, mert mi is betudtunk vásárolni és nem is unatkoztunk a szabadnapunkon. A recepción dolgozni érdekes volt, sok érdekességet és újat tanultam. Mutattak statisztikákat, megmutatták a foglalásokat, hogy viszik be a rendszerbe, iktattam is. Számoltuk a szoba árakat, néztük a foglalásokat az oldalakon keresztül. A konyhán megtanultam milyen a kemény munka és hogy kell kitartóan dolgozni, akár milyen rossz napod is van vagy fáradt vagy, a munka akkor is munka. Megtanultam időben érkezni a munkahelyemre, és a legfontosabb a csapatmunka. Alkalmazkodni a másikhoz és vele együtt dolgozni, ez volt a legnehezebb, de sikerült megtanulni. Amit még megtanultam ez idő alatt, hogy lakva ismeri meg egymást az ember. A hatodik héten András elvitt minket egy 2 napos kirándulásra a szigeten, ahol megnéztük a pillangók völgyét, a hét forrást, tsambika-i kolostort, ahova 300 lépcső vezet, a monolitosi várat, ahonnan pazar a kilátás, Micimackó odúját ami egy nagyon öreg fa és be lehet menni a törzsébe. Megnéztük az ókori Olympiai stadiont, Anthony Quinn öblöt, a lindosi várat és magát Lindost, ami nagyon szép, fürödtünk is. Szerintem mindenkinek élmény dús 2 két nap volt, ami felejthetetlen mindenki számára.

5 Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg minket. Odakint megtudtam ismerni magam, hogy hogyan viselkedek adott helyzetekben, kitudtam teljesedni, önmagamra találtam. Pozitív energiákkal töltődtem fel, ami a mai napig kitart. Odakint barátságok születtek és értek véget, amiért szintén hálás vagyok.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

RODOSZ I. TURNUS. Időpont: 2014. 07.07-07.14. Helyszín: Hotel Golden Sunrise, Gennadi

RODOSZ I. TURNUS. Időpont: 2014. 07.07-07.14. Helyszín: Hotel Golden Sunrise, Gennadi Időpont: 2014. 07.07-07.14. Helyszín: Hotel Golden Sunrise, Gennadi RODOSZ I. TURNUS 20014. július 7-én délelőtt iskolánk 3 tanulójával érkeztem a sziget egy kis halászfalujába, Gennadiba. Tábi Fanni és

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma:

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Szállítmányozási ügyintéző Résztvevő neve:

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Matus Kitti Diána az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Kiss Renáta az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika [ HATÁRTLANÉPÍTÉSZET] Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Ez a hét gyorsan eltelt és csupán

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent

Részletesebben

Görögországi beszámoló. 1. nap

Görögországi beszámoló. 1. nap 1. nap Az első napunk utazással telt. Délután 5 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc Repülőtéren, a gépünk pedig 18:45- kor indult Thessaloniki felé. Este 22:30-kor (görög időszámítás szerint) szálltunk

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Horváth Barbara Ilona az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt

Részletesebben

Erasmus+ Tenerifén. Munkahely(ek) neve: Hotel Marquesa, később FU International Academy

Erasmus+ Tenerifén. Munkahely(ek) neve: Hotel Marquesa, később FU International Academy Erasmus+ Tenerifén A tanuló neve: Balogh Anita A tanuló osztályának megnevezése: 11.G Az Erasmus+ programban megjelölt célország: Spanyolország Az Erasmus+ programban megjelölt város: Puerto de la Cruz

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében 2012. június 10-től 2012. július 21-ig 2012. június 10-én reggel fél 7-kor indultunk iskolabusszal, kb 15 óra utazás után megérkeztünk

Részletesebben

Jecsmenik Arnold beszámolója

Jecsmenik Arnold beszámolója Jecsmenik Arnold beszámolója Augusztus 3-án (pénteken) reggel repültünk Skócia felé. Én már ültem egy párszor repülőn, de mint máskor, most is nagyon élveztem. A repülőn alig vártam már, hogy megérkezzünk

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Repülövel: Utazási lehetőség: Budapest-Korfu-Budapest és Debrecen-Korfu-Debrecen 1 hetes charterjárattal

Repülövel: Utazási lehetőség: Budapest-Korfu-Budapest és Debrecen-Korfu-Debrecen 1 hetes charterjárattal Korfu - Moraitika/Messonghi Repülövel: Utazási lehetőség: Budapest-Korfu-Budapest és Debrecen-Korfu-Debrecen 1 hetes charterjárattal Máj. 31.* Jún. 7.*, 11., 18., 25. Júl. 2., 9., 16., 23., 30. Aug. 6.,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán.

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán. HORVÁTORSZÁG - Omiš NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): A ház az aprókavicsos tengerparttól 200 m-re, a homokos tengerparttól, valamint Omiš központjától 700 m-re helyezkedik el. A ház teljesen új, modern berendezéssel

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo LIDO DI JESOLO az Adriai tengerpart egyik legfőbb üdülőhelye, mindössze 21 km-re található az egyedülálló várostól, a nemzetközi kulturális események színházától, Velencétől.

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló 2011.10.24 hétfő Épségben megérkeztünk Helsinkibe. Az iskola kis mikrobuszával jöttek értünk a repülőtérre. Útközben megálltunk hideg élelmet vásárolni, a szállásra érkezés után megvacsoráztunk.

Részletesebben

Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése

Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése A részt vevők száma: 16 fő Válaszadók száma: 16 fő 1) Milyen célt szolgált? (Az első választás szerint!) a) Szakmai út / tanulmányi

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

Eötvös Dorka riportja

Eötvös Dorka riportja Eötvös Dorka riportja Nemrég értünk vissza a 2011es sítáborból. Kíváncsi voltam mások véleményére is, megkérdeztem Farkas József tanár urat, Sallai Lucát, Stubnya Bencét és Gruhala Ádámot. Én személy szerint

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben

3D tervezés, 3D nyomtatás a filmkészítés szolgálatában című pályázathoz készített élménybeszámoló füzet

3D tervezés, 3D nyomtatás a filmkészítés szolgálatában című pályázathoz készített élménybeszámoló füzet NTP- MTTD-18-0075 3D tervezés, 3D nyomtatás a filmkészítés szolgálatában című pályázathoz készített élménybeszámoló füzet Hoga NTP-MTTD-18-0075 Henrik A kirándulásra nyelvvizsgám szóbeli része miatt valamivel

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim 2011. November 6 December 3 Tóth Katalin fogászati asszisztens tanuló Abban a percben, mikor megtudtam, hogy részese lehetek a 2011.

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013-11-11 Hétfő. 2013.11.11.- 2013.11.17. Hétfőn Heni is és Én is szabadok voltunk. Felkeltünk, megreggeliztünk, pihiztünk, skypoltunk, stb. Bementünk a városba, vásárlás céljából. Út közben

Részletesebben

Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program

Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Tóth Szilveszter Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Program A malagai projekt céljáról és a tanárokat érintő feladatairól már

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3367 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Halásznadrág Szép tengerparti villa Capri-ban LEIRÁS

Részletesebben

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől,

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, Ez a méltán népszerű sziget az egyik legrégebben átadott üdülőhely. Eredetileg

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

Beszámoló - Norvégia

Beszámoló - Norvégia Beszámoló - Norvégia A tanuló osztályának megnevezése: 14.V A tanuló neve: Szilágyi Emese Erasmus+ programban megjelölt célország: Norvégia Az Erasmus+ programban megjelölt város: Lillehammer Munkahely

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Nádházi Norbert az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

ZAKYNTHOS BUSSZAL FT/FŐ/HÉT

ZAKYNTHOS BUSSZAL FT/FŐ/HÉT ZAKYNTHOS A smaragdzöld színű vizéről elhíresült Zakynthos 0 km-ével a harmadik legnagyobb és a legdélebbi sziget a Jón-tengeren, mely varázslatos látnivalókkal fogadja a turistákat. Állandó lakosainak

Részletesebben

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Külföldi szakmai gyakorlat - Élménybeszámoló

Külföldi szakmai gyakorlat - Élménybeszámoló Miskolci Egyetem Erasmus + pályázat Külföldi szakmai gyakorlat - Élménybeszámoló Készítette: Malik Evelin 2017.01.15. Külföldön, egy idegen országban, messze-messze kiszakadni a megszokott, védelmező környezettől,

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma:

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Hegesztő Résztvevő neve: Kozár Ferenc Március

Részletesebben

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.

Részletesebben

FRUIT LOGISTICA SZAKVÁSÁR. Berlin / 2013. február 06-08. Utazási ajánlat

FRUIT LOGISTICA SZAKVÁSÁR. Berlin / 2013. február 06-08. Utazási ajánlat PROKO TRAVEL Hungary 1037 Budapest, Katona J. u. 14. Tel: 1 354 1300 Fax: 1 354 1301 www.prokotravel.hu budapest@prokotravel.hu Engedélyszám: R 0857/1993 Utazás repülővel: 1/ Kiutazás egyénileg FRUIT LOGISTICA

Részletesebben

Bilbao Universidad del Pais Vasco

Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban

Részletesebben

2017. szeptember 01. szeptember 03.

2017. szeptember 01. szeptember 03. 2017. szeptember 01. szeptember 03. Miután e közel három napos nehéz utat követően végre elértük Kodiak szigetét és sikeresen lehorgonyoztunk, mély álomba merültünk. Az idő, ami az éjszakából még maradt,

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu Odüsszeusz szigete 32 Moraitika Agios Ioannis városától 20 km-re délre, a keleti parton található kiépült nyaralóhely. A Messonghy folyó bal partján elterülő szállodák, nyaralók és apartmanházak között

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS 2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS A gyönyörű sziget észak-keleti részén található a török ciprióták ún. Észak-Ciprusi Török Köztársasága. Szép és érintetlen strandjai, homokos partjai,

Részletesebben

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében. KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda : email: info@admiraltravel.hu www.maldiv-szigetek.info

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda : email: info@admiraltravel.hu www.maldiv-szigetek.info 1 COCO PALM DHUNI KOLHU 5 csillagos, nagyon szép sziget. BAA atoll. Malétól észak-nyugati irányban. Alap árban belső repülőjárat 35 perc + kishajójárat 15 perc. Felárért lehet kérni 30 perces közvetlen

Részletesebben

Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű

Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű Sarti Napjainkban Sarti a Sithonia-félsziget egyik legkedveltebb települése, ahol a tenger kékje egyesül a kristálytiszta vizű, homokos tengerparttal. Ez a kép teszi feledhetetlenné az itt eltöltött vakációt.

Részletesebben

MUNKANAPLÓ. Prága, Csehország március Kiss Gábor

MUNKANAPLÓ. Prága, Csehország március Kiss Gábor MUNKANAPLÓ Prága, Csehország 2019. március 02 24. A tanuló neve: Szilágyi Hédi Évfolyama, tanult szakmája: 9. D Turisztikai szervező, értékesítő Projekt címe: Cool-turizmus Prágában Fogadó hotel neve:

Részletesebben

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Apartmanok Anna Apartman Házba és az apartmanokba be lehet jutni kerekes székkel A teraszra rámpa van kialakítva A fürdőszobában a kádba be kell lépni, de ott

Részletesebben

Szakmai gyakorlat. (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea. Szak: Gyógy-és Sportmasszőr

Szakmai gyakorlat. (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea. Szak: Gyógy-és Sportmasszőr Szakmai gyakorlat (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea Szak: Gyógy-és Sportmasszőr Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájának köszönhetően a nyári szakmai gyakorlatomat otthonomtól távol egy másik országban,

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Francia Polinézia hajóút Tahiti Huahine Rangiroa Raiatea Bora Bora Moorea Rövid Los Angeles-i városnézéssel

Francia Polinézia hajóút Tahiti Huahine Rangiroa Raiatea Bora Bora Moorea Rövid Los Angeles-i városnézéssel Francia Polinézia hajóút Tahiti Huahine Rangiroa Raiatea Bora Bora Moorea Rövid Los Angeles-i városnézéssel Körút Tahiti-ről (Papeete), Francia Polinézián át 10 nap az Ocean Princess fedélzetén Hajóndulás:

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Első hét

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Első hét Beszámolóm 2013.09.23. 2013.09.29. Első hét 2013-09-23 Hétfő. Kiutazásunk napja Sokat nem aludtunk, reggel 4-kor már kelhettünk is. 4:50-kor már a reptéren voltunk, és 6:50-kor már repültünk is Koller

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM Cím: 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky út 16. Telefon: 36-30-349-5157 Honlap: http://www.ejf.hu/kollegiumok.php?http://www.ejf.hu/kollegium/kollegiumi_informaciok.php

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben