Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program"

Átírás

1 Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Tóth Szilveszter Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program A malagai projekt céljáról és a tanárokat érintő feladatairól már korábban hírt adtunk. Jelen cikkünk interjúja a tanulók szempontjából mutatja be a projekt előkészületeit, a beszámoló pedig a már megvalósult munkaszakaszt, a tanulói élményeket közvetíti. Ez az interjú a 2016-ban nyert Erasmus+ Mutasd, csinálom, tudom, nem adom fel projektnek köszönhetően született meg. Az interjú akkor készült, amikor a tanárok első csoportja még a kiutazás előtt volt, ezért konkrét információkkal a szállásról és a munkahelyekről nem rendelkeztünk. Az interjú során sok minderre fény derült, úgyhogy kezdjünk is bele. Akit kérdeztem az Erasmus+ projekttel kapcsolatosan, az nem más, mint a projekt szervezője, Szakácsné Nagy Éva volt. Első kérdésem: Miért ön vállalta el a Malaga projekt szervezését? - A projekt szervezését azért vállaltam el, mert az ilyen programok szervezésében már több évtizedes tapasztalatom van. Mennyi idő egy ilyen program szervezése, lebonyolítása? - Egy ilyen program szervezése nagyon sok időbe telik. Mennyi ideig lesznek távol a diákok? - A gépészek február 28-án indulnak és március 21-én térnek haza. Az ügyvitelesek pedig április elején fognak csak indulni.

2 Milyen járművel mennek ki és térnek haza? - A diákok közvetlen járattal repülnek oda és vissza is. Milyen korlátozások lesznek a bőröndökre, kézipoggyászokra? - A bőröndökre, kézipoggyászokra súlybeli, illetve méretbeli korlátozások lesznek. Ez annyit jelent, hogy méretben és súlyban nem léphetik át a megengedett értékeket. Hol fognak lakni a három hét alatt a diákok? Milyen a környék? - A három hét alatt apartmanokban lesznek elszállásolva. Ott mindenféle háztartási eszköz (mosógép, hűtő, mosogatógép, mikró) lesz ahhoz, hogy rendesen tudjanak, úgymond élni. A kisebbek, tehát önök, tanárral lesznek együtt az egyik szálláson, az idősebbek pedig egy másik szálláson. - A környéken megtalálható minden olyan üzlet, ahol meg tudják venni a szükséges dolgokat (élelmiszer, mosószer, stb.), ez alatt a boltokat és a piacokat értem. Hol fognak dolgozni a diákok? - A diákok különböző helyeken fognak dolgozni, különböző csoportokban, különböző munkaadóknál. A munkák többsége autószerelő műhelyekben lesz, de lesz, aki más munkát végezhet.

3 Hogyan jutnak el munkahelyükre a diákok? - A diákok az ottani tömegközlekedéssel tudnak eljutni a saját munkahelyükre. Ezekhez az utazásokhoz kapnak egy bérletet, amivel egész Malagában utazhatnak. És hogyan fognak kinézni a diákok napjai? - A diákok napjai úgy néznek ki, hogy reggel 9-re elmennek dolgozni egészen délután 1-ig. Utána a diákok megírják az aznapi munkanaplójukat, és a kísérő tanárral egyeztetett időpontban láttamoztatják és megbeszélik az aznapi tapasztalataikat. Fontos, hogy a diákok betartsák az iskolával kötött Kiegészítő megállapodásban foglaltakat, többek között, hogy nem hagyhatják el Malaga területét tanári felügyelet nélkül. És a hétvégéken mit csinálnak? - A hétvégékre van pár kirándulós ötletünk, de ez ugye függ a diákoktól is, hogy mennyire akarnak azokon részt venni. Visszatérve a diákokra, milyen kötelességeik lesznek odakint? - Felnőtt módjára kell viselkedniük odakint. Maguknak kell megoldani a napi étkezésüket, az apartman takarítását és rendben tartását, a mosást és mosogatást. És ezeken kívül elvárások lesznek feléjük munka és magaviselet terén is. Szóval, egy kicsit megtapasztalhatják a nagybetűs életet odakint. De persze, ha probléma adódik, mindenféleképpen a tanárhoz kell fordulni segítségért.

4 Mi a szerepük a tanároknak odakint? - Elsősorban a diákok ellenőrzése, hogy bementek-e dolgozni, meg hogy vezetik-e a munkanaplójukat. Ezen kívül bármiben segítenek nekik. Mit kell még ezeken kívül tudni az utazásról? - Ez egy nagy lehetőség a számukra, hogy ezt mindenféleképpen használják ki. A munka és a munkakultúra mellett természetesen ismerkedjenek meg egy idegen ország kultúrájával, mindennapi életével. Ezután megköszöntem a tanárnő együttműködését, és vége lett az interjúnak.

5 Malaga Malaga egy nagyon szép hely volt. Csodálatos helyeken jártunk és sok kedves embert ismerhettünk meg. Ez az út már az előtte lévő napokban elkezdődött, amikor is mindenki izgult már, hogy milyen is lesz. A szülők persze a gyerekek helyett is izgultak. Az első nap, mikor megérkeztünk, még az esti Malagától is elájultunk. Kellemes fogadtatásban volt részünk. Susan, a kinti szervező volt, aki a reptérről a szállásokig elvitt minket. De ezelőtt még a nagyobbik szálláson egy kiadós kis lakoma mellett elmondták, hogy hogyan fognak zajlani a napjaink. Ezután a szállásunkra vittek minket. Gyönyörű lakás volt ez. Minden volt, amire egy ember vágyhat. Másnap reggel átmentünk a nagyobbik szállásra, mert minden megbeszélést ott tartottak meg, megkaptuk a bérletünket, a munkahelyünk címét, ahol dolgoztunk a 3 hétben. Ezek után elmentünk megnézni a város látványosságait. Mindenki csak ámult és bámult. Egy gyönyörű város tárult a szemünk elé. Az utcák, a sétányok és a központ is gyönyörűen nézett ki. A túra után felkészültünk másnapra. A boltokban is, mint minden máshol, kedvesen bántak velünk. Következő nap elvittek mindenkit a munkahelyére, és megismerkedhettünk a főnökeinkkel, de ez igazából csak az első munkanapunkon történt meg. Az első munkanapja mindenkinek nagyszerű volt. A főnökünk nem tudott angolul, így hát maradt a kéziszótár és az activity tudás. Eleinte azt hittük, hogy biztosan haza akar minket küldeni, úgy érdeklődött az otthonunk iránt. A vallásosságunkra is kíváncsi volt. A munkahelyünkön szokásos volt a tízórai, amire a főnök mindig meghívott minket, nekünk soha nem engedte, hogy fizessünk. Az étteremben nagyon finom szendvicseket kaptunk nagyon jó kiszolgálással. Miután megtudták, hogy fogszabályzóm van, csak felszelve kaptam meg a szendvicseimet. Mellé nagyon finom, frissen facsart narancslét kaptunk. Ez majdnem megfelelt egy ebédnek. A munkánkat a főnök igyekezett változatossá tenni azzal, hogy nem csak ugyanazt kellett csinálnunk folyamatosan a három hét alatt. A Cassini rozsdamentes fémekkel dolgozott. Csináltak belőle kereteket, korlátokat, asztalokat, állványokat, mindent, amire a vevőnek szüksége volt. Ezek elkészítéséhez pedig sok gép is kellett, amivel a munkadarabokat el lehetett készíteni. Eleinte mi szeltük le a vasdarabokat, később pedig 45 -os szögben is mi vágtuk le. Később már mi csiszolhattuk le az éleit a korlát rúdjainak. Ez volt a főbb munkánk, de kipróbálhattuk a hegesztést, a hajlítást és a sarokvágó gépet is. Úgyhogy a munkával töltött idő nagyon jó volt. Sok mindent láttunk és tanultunk ott meg.

6 Munka után általában elmentünk ebédelni, majd másnapra meg az estére bevásárolni. Délután pedig a tengerparton sétáltunk, beszélgettünk. Egyikünk jól táncol, és ő mindenképpen fel akart lépni, mert kíváncsi volt, hogy megállnak-e megnézni a produkcióját. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan megálltak megnézni, sőt még más táncosokkal is megismerkedett, és táncoltak is együtt. Egyik nap pedig Szakács Csaba tanár úr főzött egy finom vacsorát mindenkinek. A hétvégén a közelben lévő városokban jártunk, amik ugyanúgy gyönyörű szépek voltak, mint Malaga. Első hétvégén Mijasban jártunk. Voltunk pár múzeumban és egy borkóstolón. A múzeumban egy férfi munkái voltak kiállítva. Ő 50 ország nevezetességét, szokásait zsugorította le nagyon kicsire. Eszméletlen volt, hogy ennyi dolgot meg tudott csinálni olyan kicsire. A borkóstolón három bort kóstolhattunk meg borkóstolók módjára. Eleinte elmondták a tudnivalókat a borokról, majd miután megszagoltuk, meg kellett kóstolnunk. A másik hétvégén vonattal utaztunk el Cordobába. Cordobában először megnéztük a régi várost. Utána elmentünk a világhírű mecsethez. Úgy gondoltuk, hogy mielőtt bemennénk, még menjünk el enni valamit, mert hosszúnak ígérkezett a mecset körbejárása belülről. Így hát elmentünk megnézni a hidat a mecset előtt, majd ettünk. Sajnos 2 hét után sem tudtuk megérteni, hogy a nagy adag nem magyarosan nagyobb, hanem tényleg jó nagy adagot jelent, amit általában 2 fő eszik meg. Így is volt, mert nem bírtuk megenni, amit kikértünk. Ebédünk után páran bementek a mecsetbe, páran pedig kint maradtak. Miután végeztünk a mecset körbejárásával, elindultunk az állomásra. Másnap délutánra egy kis gokartozást terveztünk. Ott is mindenki jól érezte magát. Legalább kiderült, hogy kinek adnék jogsit és kinek nem. Az utolsó héten derült ki, hogy a főnökünknek van egy magyar ügyfele, aki meghívott minket egy ebédre, de mi akkor pont Cordobában voltunk. De hétfőn elmentünk hozzá, és megismerkedhettünk vele meg a nővérével. Ők is sok jó tanáccsal láttak el minket. Az utolsó munkanapunkon fájó szívvel búcsúztunk el főnökünktől mindannyian. Páran kaptunk emlékül ajándékot. Az út előtt Susan is tartott egy búcsú találkozót. Tőlük is kaptunk emlékül ajándékot. Hétfőn már mindenki haza akart érni, hogy újra láthassa szeretteit, mert azért 3 hét sok idő az otthonunk és a családunk nélkül. Összességében ez alatt a 3 hét alatt új embereket, kultúrát, életet ismerhettünk meg, ami egy életre szóló tanulság számunkra. Remélem sok embernek lesz ilyenben része az élete folyamán.

7 Pár kép az út folyamáról: - Indulás itthonról: - Malaga első reggelén: - Séta malagában:

8 - Mijas: - Cordoba:

9 - Ételek: - Madarak: - Egyéb dolgok: - Út hazafelé:

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Kubik Adrienn Beszámoló

Kubik Adrienn Beszámoló Kubik Adrienn Beszámoló A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Erasmus Németországban

Erasmus Németországban Menyhárt Petronella Erasmus Németországban Számomra a 2015-ös év sok új dolgot hozott az életemben. Olyan helyekre jutottam el, amire még gondolni sem mertem, csak reméltem, hogy majd egyszer 2015 tavaszán

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor

Részletesebben

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

Olaszországi szakmai gyakorlat 2011.03.21. -04.09 Együd Márk

Olaszországi szakmai gyakorlat 2011.03.21. -04.09 Együd Márk Olaszországi szakmai gyakorlat 2011.03.21. -04.09 Együd Márk 1. nap (hétfő) Ferihegyi felszállásunk után, alig egy óra elteltével már ott is voltunk Bariban, ahol elég rossz esős idő volt. Jó volt a repülés,

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében 2012. június 10-től 2012. július 21-ig 2012. június 10-én reggel fél 7-kor indultunk iskolabusszal, kb 15 óra utazás után megérkeztünk

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

Malaga: február 14-23.

Malaga: február 14-23. Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Fotó: Madarász Viktor Malaga: február 14-23. Ez év februárjában egy harmadik projekt is elindulhatott, amelyet az Erasmus + program finanszíroz. A programot szakközépiskolás

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest, 2016. július 25-31. Akali újratöltve Tábori beszámoló Budapest 2. csoport Görög Kátya Budapest, 2016. 08.02. Az idei tábor számomra azért volt különleges, mert a csoportomból minden család részt vett.

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig

Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig Erasmus beszámoló Finnország, Helsinki 2013. december 30-tól 2014. május 27-ig 2013 őszi félévben fogalmazódott meg bennem a végső gondolat egy, az egyetemen tartott bemutató előadás során, ahol vendégelőadók

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa Comenius hírláda 4. szám A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa Comenius Iskolai együttműködések A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI HARC pályázat Combating Against Discrimination (CAD) 4.

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013-11-11 Hétfő. 2013.11.11.- 2013.11.17. Hétfőn Heni is és Én is szabadok voltunk. Felkeltünk, megreggeliztünk, pihiztünk, skypoltunk, stb. Bementünk a városba, vásárlás céljából. Út közben

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika BESZÁMOLÓ A Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretén belül szakmai gyakorlaton vettem részt Debrecenben, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetében. Az intézetet egy projekt alapján választottam,

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc.

Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc. A szakmai gyakorlatomat Eisenbergben(Ausztria) végeztem a Groszer Wein GmbH-nál(borászat). Az Erasmus+ programról a hallgatótársaimtól értesültem. A gyakorlatomat, azért akartam külföldön végezni, hogy

Részletesebben

Dánia magyar szemmel

Dánia magyar szemmel Dánia magyar szemmel Bandula Dominika 1.hét. 2017. november 5-én (vasárnap) indult a transzferünk a pesti reptérre. A repülés gondmentesen zajlott és miután a késő esti órákban megérkeztünk a koppenhágai

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Matus Kitti Diána az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Az utazás a Tempus Közalapítvány Leonardo Mobilitás program támogatásával valósult meg Küldő iskola: Szegedi Szolgáltatási Középiskola

Részletesebben

Beszámoló - Norvégia

Beszámoló - Norvégia Beszámoló - Norvégia A tanuló osztályának megnevezése: 14.V A tanuló neve: Szilágyi Emese Erasmus+ programban megjelölt célország: Norvégia Az Erasmus+ programban megjelölt város: Lillehammer Munkahely

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

Beszámoló. 2011-es nyári szemeszter

Beszámoló. 2011-es nyári szemeszter Beszámoló 2011-es nyári szemeszter Nagy izgalommal vártam a kiutazás napját. Vonzott az ismeretlen és ugyanakkor féltem is egy kicsit tőle. Mi hogy lesz, mennyire lesznek nehezek a tárgyak, milyen lesz

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

MEGHÍVÓ Summer Opening Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda. Kedves Ügyfelek és Barátok!

MEGHÍVÓ Summer Opening Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda. Kedves Ügyfelek és Barátok! MEGHÍVÓ Summer Opening Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda Kedves Ügyfelek és Barátok! Szeretettel meghívunk minden érdeklödöt a Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda Summer Opening összejövetelére. Idöpont: 2015 június

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben