Eötvös Dorka riportja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Eötvös Dorka riportja"

Átírás

1 Eötvös Dorka riportja Nemrég értünk vissza a 2011es sítáborból. Kíváncsi voltam mások véleményére is, megkérdeztem Farkas József tanár urat, Sallai Lucát, Stubnya Bencét és Gruhala Ádámot. Én személy szerint az első nap kicsit meg voltam rémülve, mert akkor kezdtem síelni tanulni. Az kissé lelket öntött belém, hogy nem én voltam az egyetlen Több mint 10 éve síelek, de az iskolával most voltam másodszor. Az természetes, hogy olyan tanárokat kérnek fel kísérőnek, aki jártas ebben a sportban. Nem tudom, mit hoz a jövő, de valószínű, hogy a következő táborban is részt veszek. (Frakas József tanár úr) Én 11 éve síelek, teljesen hozzászoktam már az egészhez. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre síelek 10 hónap várakozás után, végre friss hegyi levegőt szívhatok, kitisztul a fejem, és lelkileg fel tudok készülni a következő hónapokra. Meg majd csak arra kell figyelnem, hogy életben maradjak. :D (Gruhala Ádám) Én nem szoktam esni. (Gruhala Ádám)

2 Az első napon izgultam, mert igazából nem sok mindenkit ismertem. A síelés tulajdonképpen megy, mert már 3 éve síelek, de a táborban most voltam először. (Sallai Luca) Mikor felvettem a lécemet, az az érzés lett úrrá rajtam, hogy lehetetlenség megtanulni síelni. Az első 5 másodpercben máris estem egy jó nagyot, de szerencsére nem volt fájdalmas, mert a hó felfogta az esést. (Stubnya Bence)

3 A szálláson mindenféle stílusú tárggyal találkozhattunk. A felújított szoba, amibe kerültünk nagyon jól nézett ki. Nem mindenkinek volt megfelelő a szobája. Szerintem kimondottan jó volt az egész tábor. Semmi rossz nem volt benne. (Frakas József tanár úr) Lehetett volna nagyobb is, mert a mi szobánk nagyon kicsi volt. (Sallai Luca) A szobák tökéletesen megfeleltek arra, hogy egy hétig menjünk onnan síelni. (Gruhala Ádám) A szállás nem volt a legjobb, de annyira rossz sem volt. (Stubnya Bence) A vacsora után jöttek a remek programok, de előbb a vacsoráról pár szó. Első nap a tipikus rántott hús volt. / Wienerschnitzel /

4 A vacsora nem a legjobb, de a hütte jó volt. (Stubnya Bence) Változatosabb is lehetett volna, a minősége is lehetett volna jobb és előbb is kihozhatták volna. (Sallai Luca) Adhattak volna valami emberi kaját. A minőséget főként a levesekre értem, de a főétel, meg a desszert is van hova fejlődjön. (Gruhala Ádám) Együtt válogattuk össze a programokat, mert szerintem úgy jó egy tábor ha vannak közös programok és a tánc volt az egyik program. Mi Andi nénivel ugyebár viszonylag régóta, 1 éve járunk salsázni. (Frakas József tanárúr) A programok jók voltak, bár én hagytam volna több szabadidőt a diákoknak. A salsa az egyik legnagyobb élmény volt számomra. (Stubnya Bence) A programok tetszettek. A táncot jó volt nézni. (Sallai Luca) Minden napra volt valami program. Nekem nagyon tetszettek, főleg a salsaest, meg az hogy mi csapatunk volt mindig a győztes a vetélkedős napokon. A fényképkészítős nap is tök jó volt, hogy kiraktuk magunkból hogy "SÍTÁBOR". (Gruhala Ádám)

5 Nekem a legemlékezetesebb a táborban a síelés volt. És semmi rossz nem történt kivétel azt a pár balesetet. Hát épp abban a pillanatban biztos, hogy nem tetszett, de utólag, hogy senkinek sem esett semmi baja, a csapat tömegkarambolja volt a legemlékezetesebb, a 2. napon azt hiszem, és az egyik feketepályán, ami egy helyen túlságosan összeszűkül. Rossz egyedül az volt, hogy hamar vége lett. (Gruhala Ádám) Az, amikor mentünk fel a gleccserre a hegy belsejében egy vonattal. Nem volt semmi rossz a sítáborban. (Sallai Luca) Mindenképpen a síelés és az esti programok voltak a legjobbak. Semmi rossz nem történt leszámítva a kartörést. (Frakas József tanár úr) Minden nap a síelés az egy örök emlék marad számomra. Nem maradtak rossz emlékeim. (Stubnya Bence) Balassiban már régóta megy a sítábor. Már sokan visszatérő vendégek. Én most voltam először. Azt tudom, hogy Kriszta néni szervezte először és most volt 6. alkalommal. (Frakas József tanárúr) Nem tudom sajnos h ki és mikor szervezett először sítábort a Balassiban. (Stubnya Bence) Nem tudom. Elég régóta megy már, de ahogy ismerem a tanárok jellemét, ha tippelnem kéne, szerintem a Kriszta néni kezdte el szervezni. (Gruhala Ádám) Kriszta néni kezdte el szervezni. (Sallai Luca)

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Kedves házasulandó pár!

Kedves házasulandó pár! Kedves házasulandó pár! Köszönjük, hogy életük egyik legfontosabb döntése előtt mint lehetséges helyszínként érdeklődnek Éttermünk iránt. Reméljük, hogy ajánlatunk elnyeri tetszésüket, és mi lehetünk azok,

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Sítábori házirend - SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Sítábori házirend

Sítábori házirend - SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Sítábori házirend Sítábori házirend A Sítábori házirend a Házirendhez illeszkedve, annak mellékleteként írja le és szabályozza a sítábori életet. A táborban való részvétel előfeltétele a Sítábori házirend megismerése és

Részletesebben

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...

Részletesebben

Kreativitás-Erőbedobás-Közöségépítés-Szolgálat

Kreativitás-Erőbedobás-Közöségépítés-Szolgálat Kapcsolda-Közledjünk egymás felé! Ép és értelmi fogyatékos fiatalok közösségi programja Sző, fon, nem takács, viszont nagyon boldog, mi az? Vagy inkább ki az? A helyes válasz: értelmi fogyatékos és karinthys

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 04. 08-10.

Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 04. 08-10. Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 04. 08-10. Értékelőlapok száma 22 Fried Kastély Szálloda 1. csoport A továbbképzési program tartalmát

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban április

Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban április Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban 2010. április 15-16. Huszonegy résztvevővel érkeztünk meg Pénzesgyőrbe a Pangea házhoz meglehetősen szomorú, csendesen esős időben. Ám a tanárokból és lelkes diákjaikból

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Kedves Hallgatótársak!

Kedves Hallgatótársak! Kedves Hallgatótársak! Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük a kedves Olvasót!

Szeretettel köszöntjük a kedves Olvasót! Hírlevél Szentírás Szövetség 2011. ősz Szeretettel köszöntjük a kedves Olvasót! A német Lélekfrissítő kiadója, testvérszervezetünk, a Bibellesebund megkért, hogy a következő számnak írjak néhány gondolatot

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Matus Kitti Diána az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül

azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül c s e p i n p é t e r azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül 1 h i t e l e s ú t i n a p l ó c s e p i n p é t e r lakásunk volt paripánknak háta... azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül 1 h i t

Részletesebben

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Miután megtudtam, hogy Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulhatok a Drezdai Műszaki Egyetemen, nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a félév.

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Interjú Dienes Györk Mártonnal

Interjú Dienes Györk Mártonnal Interjú Dienes Györk Mártonnal Egy nagyon tehetséges diáktársammal Dienes Györk Mártonnal készítettem interjút, akit nem csak az iskolából, hanem a zeneiskolából is ismerek személyesen. Nagyon sokoldalú,

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A. osztályos tanulóval.

A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A. osztályos tanulóval. A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A osztályos tanulóval. Bevallom, nem sokat tudtam rólad, meglep dve láttam, hogy két számban is indultál a vetélked

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI matek páros verseny 2. osztályosoknak Megrendezésének időpontja: 2016. május 13. Rendező intézményének neve: Baltazár Dezső Református Általános

Részletesebben

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON Legyen, BELÉPŐ???!!! ahogy akarod! ÁLOM vagy VALÓSÁG JULIE FISON Elsô fejezet Ahogy leszálltam a buszról, már tudtam, hogy nagy hír vár rám. Nagyon nagy. Elindultam a folyosón a barátnôim felé, remegve

Részletesebben

Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése

Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése A részt vevők száma: 16 fő Válaszadók száma: 16 fő 1) Milyen célt szolgált? (Az első választás szerint!) a) Szakmai út / tanulmányi

Részletesebben

A hallgatók véleménye az 1973.-évi tanulmányi kirándulásról /reprezentatív felmérés alapjén/

A hallgatók véleménye az 1973.-évi tanulmányi kirándulásról /reprezentatív felmérés alapjén/ - 42 - Nagy Ilona : A hallgatók véleménye az 1973.-évi tanulmányi kirándulásról /reprezentatív felmérés alapjén/ "Audiator et altere pars" - hallgassátok meg a másik oldalt - elv alapján az 1973. évi 3

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

"You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You

You and Me in Beijing Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos You "You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor 2017 Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You and Me in Beijing" nyári tábor, amely során 3 kontinens diákjai gyűlnek

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN

Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a Magyarországon elérhető legjobb téli vezetéstechnikai tréning. Ugyanis nem mesterséges műgyanta

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban elvégeztem az Agenda Projektház Oktatási, Tanácsadó

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. facebook.com/ambróziaétterem és Panzió***

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41.  facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AKTUÁLIS SZÁLLÁS ALAPÁRAK érvényes 2017. január 01-től (július és

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona.

Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona. Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona. Copyright Hermann Marika, 2014 Illusztráció: Gönczi Anikó Szerkesztés: Szűcs Szilvia Hungarian edition Angry Cat Kiadó 2014. 1. kiadás Minden jog fenntartva!

Részletesebben

2010. november 10. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Horváth András: Égi szín-játék c. előadását hallhatják!

2010. november 10. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Horváth András: Égi szín-játék c. előadását hallhatják! KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Horváth András: Égi szín-játék c. előadását hallhatják! Égi szín-játék Vörös az ég alja: Aligha szél nem lesz! Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

Testvértelepülések találkoztak Újkígyós.hu webhelyen lett közzétéve (

Testvértelepülések találkoztak Újkígyós.hu webhelyen lett közzétéve ( 2010. júl 21. Újkígyós 0 hozzászólás [1] [2] [3] [4]2010. július 2-július 12 közötti időszakban Újkígyós testvértelepüléséről, Szépvízről, vendégek érkeztek a városba. Remek 10 napot töltöttek el Békés

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. c (21 fő 8 lány, 13 fiú) Résztvevők száma:

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

Zywieci sítábor. Februárnak elején, a tanórákon feszülten ültünk, Mert az egész hónapban táborra készülődtünk.

Zywieci sítábor. Februárnak elején, a tanórákon feszülten ültünk, Mert az egész hónapban táborra készülődtünk. Sítábori beszámoló Hétfő reggel elindult a síelni vágyó csapat a Neumann elől, Fejes Krisztián bácsi vezetésével. Jó hosszú út állt előttünk, ami alatt a csapat nagy része kipihente a hétvége fáradalmait.

Részletesebben

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 2/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Csató Zsuzsa. Tordas

Csató Zsuzsa. Tordas Csató Zsuzsa Tordas Széltében-hosszában hatalmas, többemeletes, új, vöröstéglás épület, óriási, földtől plafonig érő ablakokkal. Körülötte frissen zöldellő park, tisztaság, jó levegő, rend. A nyitott kaput

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest, 2016. július 25-31. Akali újratöltve Tábori beszámoló Budapest 2. csoport Görög Kátya Budapest, 2016. 08.02. Az idei tábor számomra azért volt különleges, mert a csoportomból minden család részt vett.

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR. ERASMUS gyakorlati mobilitás. Készítette: Gelesits Tünde Turizmus-vendéglátás III.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR. ERASMUS gyakorlati mobilitás. Készítette: Gelesits Tünde Turizmus-vendéglátás III. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS gyakorlati mobilitás Készítette: Gelesits Tünde Turizmus-vendéglátás III. 2014 HOTEL CHRISTINA****, Pertisau, Tirol, Ausztria 2014. augusztus

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Tanulásmódszertan. Oroszlány Péter: Tanulásmódszertan c. könyve alapján Készítette: Csányi Ágnes

Tanulásmódszertan. Oroszlány Péter: Tanulásmódszertan c. könyve alapján Készítette: Csányi Ágnes Tanulásmódszertan Oroszlány Péter: Tanulásmódszertan c. könyve alapján Készítette: Csányi Ágnes Fő céljaink 1. Tanulásra alkalmas állapot kialakítása. 2. Tanulási módszerek megismerése. 3. Fentiek helyzetünkhöz,

Részletesebben

Ekecsi - Apácaszakállasi

Ekecsi - Apácaszakállasi Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám 2003. NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 13 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő!

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14.

Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. csoportok között Programtervem célközönségének az orvostanhallgatókat

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

Három éve kosarazom a Keresztúri Diáksport Egyesületben. Te is kosaras kártyák gyűjtésével. kezdted?

Három éve kosarazom a Keresztúri Diáksport Egyesületben. Te is kosaras kártyák gyűjtésével. kezdted? Végre egy olyan sportról, sportolóról készítek riportot, a foci, a karate és a free style foci után, amihez legalább hozzá tudok szólni. A kosárlabdázásról beszélgetek Kovács Ádámmal, 9/c osztályos tanulóval.

Részletesebben

A 2012/13 as tanévben a következő programokon vehettünk részt:

A 2012/13 as tanévben a következő programokon vehettünk részt: A 2012/13 as tanévben a következő programokon vehettünk részt: őszi futónap családi nap paksi atomerőmű kiállítása, utána játszótér Padlás halloween area 51 projekt Luca napi vásár Mikulás osztálykarácsony

Részletesebben