(Lektor: Nagy László, Sümegi József) Homo ludens Egy szekszárdi honismereti munkafüzet a megújuló történelemtanítás tükrében Készítette: Dr. Gesztesi Enikő PhD Budapest, 2019. március 24.
Fülszöveg Az elmúlt évszázadban több monográfia, számos tanulmánykötet, forráskiadvány, egy egy szűkebb témát feldolgozó könyv jelent meg Szekszárdról. Nem hiányzik a kínálatból a könnyedebb, képeslapokat, fényképeket feldolgozó ismeretterjesztő kiadvány sem. Mitől más, mitől érdekes mégis ez a kötet, amit a kezében tart, Kedves Olvasó? Célunk egy mindenkinek szóló ismeretterjesztő, népszerűsítő várostörténeti munka megírása volt, mely támaszkodik a már megjelent feldolgozásokra, azonban a legújabb kutatási eredményekkel kiegészíti, módosítja, esetleg cáfolja eddigi ismereteinket. Ahhoz, hogy a szöveg könnyebben befogadható legyen, az onnan helyhiány miatt kimaradó információk se vesszenek el, nagyon sok dokumentumot, ábrázolást, térképet, archív fényképet, újságcikket válogattunk illusztrációnak. Könyvünk alapján középiskolások számára munkafüzet is készült, amely segít megismerni, megszeretni azt a várost, ahol élünk. A szerkesztő által összefogott, kilenc főből álló szerzőcsapat több mint egy évig tartó munkáját nyolc lektor ellenőrizte, segítette. Bár törekedtünk rá, hogy olvasmányosan, élvezetesen, minél érthetőbben írjunk, természetesen a szerzők stílusa eltérő, ami abból is adódik, hogy a fejezetek is más-más korszakról szólnak. Várostörténeti könyvünk nem egy estés olvasmány, de bízunk benne, hogy sok kellemes órát töltenek el olvasásával, böngészésével Szekszárd története iránt érdeklődők. Induljon velünk megismerni a várost, ahol élünk! V. Kápolnás Mária szerkesztő
A könyv és a munkafüzet 1. Ötlet és anyagi háttér: Ács Rezső polgármester és az önkormányzat 2. Kell egy csapat! 1. A szerkesztő Viliminé dr. Kápolnás Mária 2. 10 szerző (9 a könyv, 1 a munkafüzet), 10 lektor (8 a könyv, 2 munkafüzet) 3. Tizenhat fejezet 4. 388 könyvoldal + munkafüzet 72 oldal (+ megoldókulcs 22 oldal) 5. Közel másfél éves együttműködés eredménye a kötet 3. Formába öntés, kivitelezés: Séd Nyomda Kft. a nyomdai előkészítés támogatás!
A munkafüzet - játék Játékok - egyéni, páros és csoport a tanításban A munkafüzetet is a megújuló tanítás szolgálatába lehet és kell állítani A játékok kimondottan alkalmasak: a rögzítésre az új ismeretek bővítésére az ismeretek elmélyítésére A középpontban a tananyag, nem a tanár áll élményközpontú felfedező aktivitásra épülő Játék - tanulás - egymást kiegészítő fogalompár Hagyományos iskolai terep rövid figyelem Differenciálás lehetősége
A munkafüzet - elvek 1) Innovatív -LLL tanulóközpontú, cselekedtető (cselekvésorientált), témaorientált, felfedező, szemléltető autonóm tanulásra ösztönző, fenntartja a figyelmet váltogatja a feladatokat, motiválni tud, moduláris rendszerben építkezik 2) Sokszínű feladatok politikatörténet, gazdaság- és társadalomtörténet, képzőművészet, irodalom, sport, a város élete, földrajz, biológia, természetvédelem 3) Országos feladat város története 4) Nehézségi fokok szerint különböző feladatok 5) Felhasználás: tanórák (változatos), szakkör, táborok 6) 2005-ben bevezetett kétszintű érettségire épülő 7) Kompetenciaalapú 8) Cél: megerősítés, gyakoroltatás, élményalapú oktatás 9) Egy feladattípus maximum kétszer szerepel
Feladattípusok 1. Hagyományos feladatok Igaz-hamis; információk keresése, csoportokba rendezés, térképek, táblázatok, diagramok, hagyományos táblázatkiegészítés, érettségi feladatok, forráselemzés 2. Élményalapú történelemtanítás betűrejtvény, szópiramis, szófelhő, jellemtérkép, pókhálóábra, halmazba rendezés, idővonalas szerkesztés, történetpiramis, projektmunka, brainstorming 2. Digitális oktatás facebook-oldal, neten keresés (levéltár, múzeum, könyvtár), szobrok, műemlékek, utána nézni
Bírálatok Nagy László, Sümegi József okos feladatok kreatív feladatok szemléletes gyakorlatias elképesztően széles választék sokszínű módszertan, módszertani gazdagság modern a korosztály képességeinek megfelelő a könyv és munkafüzet koherenciája kompetencialapú a kétszintű érettséginek megfelelő játékos, érdekes Elismerések: Baksa Brigitta (tankönyvíró), kipróbáló kollégák, diákok
Tanórán alkalmazható szövegértési feladattípusok A) pókhálóábra, fürtábra B) jellemtérkép C) történetpiramis D) összehasonlítás E) táblázat a szövegből/ről F) gondolattérkép
Pókhálóábra - fogalommagyarázat Társaskörök, egyesületek a dualizmus idején
Játék pozitív-negatív Mérey Mihály tevékenységéről - jellemtérkép Bizonyíték Bizonyíték 1. tulajdonság 1. tulajdonság Mérey Mihály 1. tulajdonság 1. tulajdonság Bizonyíték Bizonyíték
II. András Ipoltlaka birtok Történetpiramis 1. -------------------------- (a főszereplő) 2. ----------- ------------ (2 szó jellemzés) 3. --------- ---------- ---------- (3 szám a történetből) 4. ------- ------- -------- ------- (4 név a misztériumból) 5. ----- ----- ----- ----- ----- (5 név a másik történetből) 6. ------ ------ ------ ------ ------ ------ (6 szó az egyik eseményről) 7. ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- (7 szó egy másikról) 8.88. ----- 8. ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- (8 szó a történet összegzése)
Összehasonlítás Hasonlítsd össze a két szöveget/a két korszakot/a két fogalmat! Töltsd ki a halmazokat kulcsszókkal! Szerepjáték páros játék, felkészülés otthon, előadás a téma végén Pl. Az 1850-1860-as évek vásárok
Táblázat a szövegből/szövegről (min. 2 csapat játszik, lapokat cserélnek) II. világháború utáni államosítások Idézetek a szövegből Vélemény az idézetek tartalmáról Kulcsszavak a szövegből A fogalmak magyarázata Kérdések a szöveg alapján Válaszok a szöveg alapján Tételmondat a szövegből Példák, bizonyítékok a szövegből
Fürtábra I. Béla és a szekszárdi vár története
Gondolattérkép II. világháború
Online elérhetőségek pókhálóábra, fürtábra, gondolattérkép készítéséhez https://www.mindmeister.com https://bubbl.us http://popplet.com/ https://coggle.it/
Online feladatlap készítés https://www.redmenta.com
Projektmódszer Azokat a tanulásszervezési formákat értjük rajta, amelyek során a tanulók: (1) közösen, együttműködve (2) belső indíttatásból (3) valamely produktum létrehozása A projektnapló sémája
Projektmódszer A munkafolyamat lépései 1. Egy téma kiválasztása - a témák kapcsolódhatnak a NATban témákhoz 2. Csoportok kialakítása - 3-4-5 fős csoportokat a diákok érdeklődési körének megfelelően 3. Adatgyűjtés, adatfeldolgozás - a témához feldolgozandó anyag a tankönyvi leckén túl egyéb gyűjtőmunkából is származzon (pl. könyvtár-, múzeumlátogatás, internet) - az anyaggyűjtés csoportmunka keretében önállóan történik, időnként tanári segítség és figyelem szükséges 4. A projektmunka elején diákok készítsenek feladattervet, lehetőség szerint vezessenek munkanaplót. 5. Összegzés, a projekt bemutatása - a projekt során készült produktum lehet: tabló, prezentáció, társasjáték, újság stb.
Projekt
Őseid emlékét éjjel-nappal idézd fel, kutasd néped bölcsőjét, őrizd meg a történt tények és évkönyvek okmányait, mert nem szép dolog az, ha saját hazádban, mint idegen jársz. Cassiodorus (Kr.u. 468 562) Köszönöm a figyelmet!