2010. Messzehangzó Tehetségek Alapítvány. Krassói Karola Jó Tehetségsegítő Gyakorlatok 2010.



Hasonló dokumentumok
Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik


A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Gönczy Pál Általános Iskola Debrecen, október 27.

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

Ki megy át a tehetséghídon?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED!

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2)

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Tehetségfejlesztési modellek a rendészeti képzésben

Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika

Önértékelési szabályzat

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP /

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN február

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő. Tanács térségi tevékenysége

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A Gönczy Pál Általános Iskola Gönczy Tehetségpontjának működési szabályzata

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

Szórvány és tehetséggondozás. Szórvány és tehetség március

N EMZ ETI T EHETS ÉG P RO GRAM V AS M EGY E

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására

A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont hatókörében működő műhelyek működési rendje

Közhasznú jelentés

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉVI HELYZETKÉPE

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

A Debreceni Tehetséggondozó Központ Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és lehetőségei a tehetséggondozásban

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP /

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán

Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország Meghívásos pályázat Ösztöndíj P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS ADATLAP

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014.

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

KÖZHASZNÚ JELENTÉS PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6.

Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI

Közhasznú jelentés

Pályázati támogatások

Partnerségi felmérés kérdőíve

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve:

Önértékelési szabályzat

AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI

Otthont mindenkinek! című projekt keretében szervezett műhelysorozat tapasztalatai

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

a Gyermekekért Csányi Alapítvány ÉLETÚT Tehetséggondozó Program

Átírás:

2010. Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Krassói Karola Jó Tehetségsegítő Gyakorlatok 2010.

Intézmény: Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Tehetséggondozó program: Messzehangzó Tehetségek Kidolgozó: Krassói Karola Beosztás: Operatív ügyvezető igazgató Dátum: Budapest, 2010.09.30. MESSZEHANGZÓ TEHETSÉGEK ALAPÍTVÁNY JÓ TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK TÁMOP 3.4.4./Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program I. HELYZETELEMZÉS, A PROGRAMALKOTÁS KIINDULÓPONTJAI 1. SZAKMAI KIINDULÓPONTOK Alapítványunk a kezdetektől fogva, két örökérvényű értéket határozott meg önmaga számára, alapelvként. Segíteni, és támogatni a rászorult tehetségeket! A jelenkor igénye különösen alátámasztja ennek a két érték támogatásának a létjogosultságát. Kiutat adni, és teremteni azoknak, akik önmaguktól nem tudnak felemelkedni, hogy tehetségük a kiteljesedés útján indulhasson el. A megoldás nem is olyan egyszerű, hiszen a sok befektetett energia, odafigyelés, tanítás, tehetséggondozás hosszú távon kamatozik, az azonnali hatás nem, vagy alig mérhető. Pedig ennek a kérdésnek a megoldása nem egyéni feladat csupán, hanem az egész nemzetnek és a társadalomnak alapvető érdeke. Már a kora reneszánszban felismerték, hogy a tehetség felkarolásának ügye az egész nemzet felemelkedését hozhatja el. Hatalmas felelősség tehát, hogy élünk-e a jövő nemzedéket támogató lehetőséggel. A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány ezért tűzte ki céljául a szociálisan rászoruló, tehetséges gyermekek támogatását. A helyzetelemzések azt mutatták meg nekünk, hogy a hazai tehetséggondozás palettáján, több területen is fehér foltok találhatók. A tehetséggondozó programok közül leginkább a középiskolai korosztályt támogató módszerek működnek nagy hatékonysággal. A kisiskolás korosztályban a tehetségszűrés és gondozás szórványosan fordul elő. Különösen igaz ez a szociális hátrányokkal élőkre. Az iskolán kívüli, térítésmentes tehetséggondozás, a nyári tehetséggondozó táborok szervezése, a szükségletekhez képest, minimális számban működik. 2

A tehetséggondozás teljes vertikumát is nagyon kevesen ölelik fel. Inkább a tehetséggondozás részterületeire irányuló tevékenység folyik. A tehetségazonosítás széleskörű módszere nagyon költséges, ezért komoly szolgáltatási díj fejében végzi több, kifejezetten tehetséggondozással foglalkozó intézmény. A fejlesztő tevékenységet szintén jelentős anyagiak fejében valósítják meg. Ezt a szegmenst nyugodtan nevezhetjük elitképzésnek. A szociálisan nehéz helyzetben élő, tehetségmagot nevelő családok számára megfizethetetlenek az elitképzésnek számító, tehetségazonosítással és speciális fejlesztő tevékenységgel foglalkozó szolgáltatások. A tehetségmag azonosítását és a tehetséggondozást minél korábban érdemes elkezdeni, figyelembe véve, hogy a sport, és a művészetek területén ez az életszakasz a legszenzitívebb. Ebben az életszakaszban a tehetségmagoknak különösen fontos a komplex fejlesztés biztosítása. Regionális lefedettség szempontjából a Nyugat-Dunántúl és Budapest sincs ezen a téren megfelelően ellátva. Az Alapítvány céljával, feladataival azonos vagy hasonló tevékenységet végző, szervezetek elemzése. A for-profit világgal ellentétben a non-profit szférában, nem beszélünk konkurenciáról. Amikor a tehetséggondozó piac szereplőit vizsgáljuk, a legfontosabb feladatunk abból áll, hogy megkeressük azt a piaci rést, amelyen társadalmilag leginkább hasznos tevékenységet tudunk végezni. Lényeges szempont, hogy megvizsgáljuk, mely szervezetekkel, intézményekkel képzelhető el a jövőbeni kapcsolatépítés és milyen módon képzeljük el az együttműködés lehetőségeit, ezzel erősítve egymás tevékenységének hozadékát. Szociálisan hátrányos helyzet A szociálisan hátrányos helyzetben élő gyermekekkel sokan foglalkoznak, sokféleképpen. Többnyire egy adott szociálisan hátrányos település, ill. a kisebbséghez tartozó csoportok a támogatottak. A táboroztatás ebben a szegmensben többnyire résztevékenységként jelenik meg, nem kapcsolódik hozzá tehetséggondozás. Szociálisan hátrányos helyzet és tehetséggondozás kisiskolás korban A tehetséges, rászoruló kisiskolásokat, az általunk eddig ismert non-profit szervezetek közül, a felmerülő igényekhez képest, csak nagyon kevesen támogatják. Eltérő, iskolán kívüli tehetséggondozói szervezeti formát valósítanak meg a jelenleg ezzel a tevékenységi körrel foglakozó szervezetek. A tehetséggondozás szervezett keretek között inkább a humán-, vagy reál-tantárgyi körre korlátozódik. A módszertan alkalmazásában hasonlóságok fedezhetők fel. 3

Táborszervezés A nyári táboroztatás szegmensben hatalmas a kínálat. A legtöbb tábor nem ingyenes, igen jelentős árat kérnek az egy hetes, tematikus táborokért (30-50.000 Ft/fő). Jelenleg Magyarországon a táborhelyek túlnyomó többsége a kor követelményeinek nem felel meg. Az erdei iskolaként működő, táborozásra is alkalmas helyek, már minőségi szolgáltatást nyújtanak. Problémaként jelentkezik a táborhelyek befogadó képessége, amelyek többnyire 30-40 főt képesek elszállásolni. Régiós lefedettség Elsősorban az ország hátrányos helyzetű régióiban indítanak tehetséggondozó programokat. Budapesten a lehetőségek a szükségletekhez képest alul reprezentáltak. A tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekek száma a közel múltban, a fővárosban, és vonzáskörzeteiben is jelentősen növekedett. Szükséges ezért Budapesten is minél több térítésmentes tehetséggondozó műhely létrehozása. 2. GAZDASÁGI KIINDULÓPONTOK A szakmailag leginkább prosperáló, fejlesztő program is hiábavaló, ha a civil szervezet nem tudja megteremteni a fenntartható fejlődéshez, működéshez szükséges forrásokat. A non profit szféra forrásteremtési lehetőségei viszonylag szűkre szabottak és nagymértékben függnek a szervezet működési körétől és az aktív működési időtől. A működési költségek optimalizálásához az erőforrás gazdálkodásra nagy hangsúlyt kell fektetni. A szervezet, ennek érdekében önkéntesek bevonásával teheti költséghatékonnyá a fejlesztő programok kivitelezését. Az önkéntes segítők munkavégzése is jelentős értéket képvisel, az Alapítvány humánerőforrás szükségleteire szánt kiadásokat csökkenti. A tehetségazonosításhoz és - fejlesztéshez szükséges szellemi tőkét, együttműködő szakmai partnerek bevonásával teremtheti meg. A szakmai partnerek által biztosított tudástár, az Alapítvány szellemi tőkéjét gyarapítja. A non-profit gazdasági környezet elemzése Statisztika: A non-profit szektorban az oktatás, szervezetszám tekintetében a 2., az összbevétel tekintetében a 3. helyen áll. Non-profit szervezetek bevételeinek megoszlása források szerint: Állami támogatás /vagy Önkormányzati Magántámogatás /pénzbeli, 1 %, vagy természetbeli Az alaptevékenység bevétele Egyéb bevétel / önkéntes munka értéke, szakmai együttműködés Gazdálkodási bevétel Forrás: KSH 2009/192. 4

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány az említett paramétereket figyelembe véve hozta meg döntését, a célcsoportra, az elérni kívánt célra, a tehetségsegítési területre, a regionális lefedettségre, a fenntartható működésre és a célok megvalósításához szükséges feladatokra vonatkozóan. Mottó: Haszon nélkül tenni a másikért, hogy jobbítsam az életét. II. A MESSZEHANGZÓ TEHETSÉGEK TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM CÉLJÁNAK MEGHATÁROZÁSA A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2008 februárjában magánkezdeményezésre jött létre. CÉLKITŰZÉSE: A szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű, 3-5. osztályos általános iskolás, sportban, vagy komplex művészetekben tehetségmagot mutató gyermekeket felismerje, felkarolja, tehetségük kibontakozásában térítésmentesen segítse. CÉLJA: A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány célja a szocio-kulturálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása, tehetséggondozó táborok és más tehetségfejlesztő programok szervezése útján, önkéntesek bevonásával. Az Alapítvány évente két tehetséggondozó tábort, mentori tevékenységgel támogatott Ösztöndíjrendszert, és egyéb, év közben végzett tehetséggondozó programot biztosít a szocio-kulturálisan hátrányos gyermekek részére. A hátrányos helyzetű gyermekek kiválasztása iskolai szűrés keretében, tesztekkel és más pszichológiai-pedagógiai eszközökkel történik. KÜLDETÉSE: A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány küldetése a hosszú távú esélyteremtés a rászorult tehetségígéretek számára. Speciális, az Alapítvány által kidolgozott, iskolán kívüli, komplex tehetséggondozó program segítségével kivitelezett gazdagító program, amely a modern tehetséggondozás módszertanát innovatív módon alkalmazza. 5

Hosszú távú tehetséggondozást valósít meg az Ösztöndíjrendszerhez kapcsolódó mentori tevékenységgel, és a periodikus, évközi tehetséggondozó programokkal, amelyek a Tehetség Akadémia keretein belül valósulnak meg. ÉRTÉKRENDJE: A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány értékrendje kifejezi a szervezet központi értékét. Alapértékek: hosszú távú biztonság, segítő akarat, minőség, innováció, átláthatóság, nyitottság, tolerancia. Alapítványunk 2008 decembere óta regisztrált Kistérségi Tehetségpont, amely tagja a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségéhez tartozó Magyar Géniusz Programnak. Kistérségi Tehetségpont: kisebb, vagy nagyobb térségi területen végzi és segíti, koordinálja a tehetségazonosítást, - gondozást és tanácsadást, hálózatépítést. 2010 szeptemberében megtörtént az Alapítvány akkreditációja. LEFEDETTSÉG: Az Alapító Okiratban országos lefedettséget jelöltünk meg, azonban az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy Budapesten és annak vonzáskörzetében tömegesen élnek halmozottan szociálisan hátrányos helyzetben lévő családok, amelyekben felfedezésre vár sok-sok szintén tehetséges gyermek. A meghatározott célok eléréséhez, és a kitűzött feladatok teljesítéséhez szükséges személyi, tárgyi és anyagi feltételek megteremtéséhez hosszútávon fenntartható stratégiai, és marketing terv szükséges. MÓDSZERTAN: A paradigmaváltás az oktatásban és ezen belül a tehetséggondozásban egyre égetőbb. Alapítványunk önálló módszertani szervezetként működik, ezáltal rendelkezik mindazzal a rugalmassággal és átjárhatósággal, amely a modern kor tehetséggondozásával szemben igényként felmerül. Nem kötnek minket a MNT előírásai és az iskolán kívüli tehetséggondozó program is sokkal nagyobb lehetőségeket biztosít az új utak felfedezésére, kialakítására, megvalósítására. Természetesen a tehetséggondozói tevékenység tervezett, jól szervezett és a fenntarthatóságot biztosító folyamat kell, hogy legyen. Ez nem megy egyik napról a másikra. A fő szempont, hogy a célcsoportot és a célkitűzéseket szem előtt tartva haladjunk egy még hatékonyabb, tehetségazonosító és fejlesztő módszereket alkalmazó program felé. A célcsoport jellemzői Tehetséggondozó nyári tábor program- kisiskolás, 9-12 éves, Ösztöndíj program a gyermek 14 éves koráig Szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű Tehetségmag a sport, vagy/és a művészetek területén 6

Az egyik legsúlyosabb problémákkal küzdő réteg a szociális körülményei miatt nehezített élethelyzetben lévő tehetség. Kilóg a társadalom minden átlagos szegmenséből, így társadalmi felelősség, hogy hagyjuk-e őket elkallódni, vagy segítünk megtalálni önmagukat, ezen belül a céljaikat, feladataikat. Tehetséggondozói munkánkban ebből adódóan elsődleges szempontnak tartjuk a személyiség megerősítését, a szeretetteljes légkör kialakítását, amelyek mellett a gyermek egyéni igényeihez, érdeklődéséhez, fejlettségéhez mérten a speciális képességeinek a fejlesztését is el kell végezni. A Tehetséggondozó program elemei Csoportos o Tehetséggondozó, nyári, sport tábor o Tehetséggondozó, nyári, komplex művészeti tábor o Év közben szervezett, tehetségfejlesztő foglalkozások Egyéni o Vándor Sport Ösztöndíj o Vándor Művészeti Ösztöndíj o Útravaló Sport Ösztöndíj o Útravaló Művészeti Ösztöndíj Az iskolán kívüli tehetséggondozás egyik hatékony eszközének a nyári táboroztatást tartjuk, a sport (bármely sportág területéről) és a komplex művészeti (tánc, zene, ének, képzőművészet, próza, színjátszás) tehetséggondozó táborainkban. Az új kor, új kihívásokkal áll az oktatás elé is. A mai gyermekekben idegrendszeri változások mentek végbe, ezáltal a hagyományos tanítási módszerek és az ehhez kapcsolódó tanári szerepek egyre nehezebben befogadhatóak számukra. Nagyon fontos a pedagógusi aspektus változtatása ahhoz, hogy a gyermekek ne kényszernek érzékeljék a tanítás és a tanulás folyamatát. Tantárgytól független, tehetségfejlesztő programoknak kívánunk tág teret adni, amelyekben a projectszerű és a project módszert alkalmazzuk. Táboraink 5 napjának programjában elsősorban a csoportos tehetséggondozás valósul meg, amelyek során sokféleképpen, sokoldalú megismerésre és a tapasztalatszerzésre biztosítunk lehetőségeket a gyermekek számára. Kisiskolás korban a gyermekek tele vannak a világra való rácsodálkozással, nyitottsággal, így a motiváltság is könnyebben kialakítható. A motivációt, az igazi, belülről jövő érdeklődést szeretnénk felkelteni, a sokszínű, a gyermekeket is a feladat teljes végrehajtásába bevonó folyamatban. A negyedévenkénti, majd később gyakoribb, kiscsoportos, évközi tehetségműhelyekben szintén csoportos tehetséggondozásban kívánjuk részesíteni a látókörünkbe került tehetséges kisiskolásokat. 7

Tehetséggondozó programunk szerves részét képezi, a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Vándor Ösztöndíja. A csoportos tehetséggondozáson már megmutatkozó tehetségígéretek számára nyújt egyéni tehetségfejlesztési lehetőséget. Az Útravaló Ösztöndíj programunk segít a tehetség orientációban. Az Alapítvány, a Messzehangzó Tehetség Akadémia létrehozása által kívánja egységbe foglalni a teljes tehetséggondozó programját, amely program érinti az általános iskola alsó tagozatától, nyolcadik osztályig a gondozottakat. A tehetség kibontakozását mélyen befolyásoló, szűkebb környezet fejlesztésének, informálásának érdekében is jelentős lépéseket kíván tenni az Alapítvány, a családok, pedagógusok, önkéntesek képzésével és a családi napok szervezésével. HÁLÓZATÉPÍTÉS 1. Ahogy a tehetség, úgy a tehetséggondozó sem lehet igazán hatékony, ha elszigetelten végzi a munkáját. Alapvető célja kell, hogy legyen a tehetséggondozóknak, hogy együttműködő partnereket találjanak, akikkel a tevékenységüket hatékonyabban, magasabb minőségben végezhetik. 2. A hálózatépítés nagy előnye a tapasztalatok átadása, cseréje, a közös együttműködés megteremtésének a lehetősége és az együttműködés kivitelezése. A tapasztalatok leszűrése, értékelése egy új, jobb minőség megteremtésének az esélye. A hosszú távú, szakmai alapokra helyezett tehetséggondozást az egyetemekkel együttműködve kívánjuk működtetni. A tudományos, kutató, értékelő munkához szükséges muníció biztosítását az Alapítvány a kétoldalú együttműködés segítségével teszi lehetővé. Konzultálunk a hasonló területen működő alapítványok munkatársaival, vezetőivel a tapasztalatok átadása és a kölcsönös segítségnyújtás céljából. 3. A hálózatépítés elengedhetetlen a civil, non-profit szervezetek számára, hiszen többnyire nem rendelkeznek elegendő önálló forrással. Alapítványunk az egyik legnagyobb költséget jelentő munkaerőigényt önkéntesek foglalkoztatásával oldja meg és így jelentős anyagi megtakarításhoz jut, ugyanakkor sokoldalú, motivált, képzett csapattal tud dolgozni. KÉPZÉS: Annak a szervezetnek és munkatársainak, aki tehetségekkel foglalkozik, folyamatosan frissíteni kell a tudását, hiszen a tehetség felismerése és fejlesztése széleskörű és korszerű tudást, tapasztalatot feltételez. 8

Ebben a szellemben vettek, és vesznek részt Alapítványunk munkatársai Az ÖKA- TÁMOP pályázata által meghirdetett 30 órás, akkreditált önkéntes menedzsmentképzésen, amelynek tapasztalatát az Alapítvány már a 2010-es önkéntes menedzsment programjába beépítette. A Géniusz Integrált Tehetségsegítő által szervezett 10-30 órás akkreditált, TÁMOP képzéseken, amelyek a tehetséggondozás aktuális, korszerű kérdéseivel foglalkoztak és foglalkoznak. A tehetséggondozás módszertani kérdései mellett, a tehetséggondozás statisztikai alapjainak témájával is foglalkozunk. Az ELTE Tehetségfejlesztő szakértő 2 éves képzésén. Az új ismereteket felhasználva alakítjuk, fejlesztjük folyamatosan az Alapítvány stratégiai, marketing és tehetséggondozói koncepcióját. III. A MESSZEHANGZÓ TEHETSÉGEK ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGI KÖRÉBE TARTOZÓ TEHETSÉGSEGÍTÉSI TERÜLETEK 1. Tehetségazonosítás 2. Tehetséggondozás 3. Tehetség tanácsadás 4. Együttműködés, hálózatépítés 5. Tehetségkutatás 6. Rendezvényszervezés A tehetségek felismerése, segítése felelősségteljes feladat. Sok olyan rászorult, tehetséges gyermek él, akinek a legkörültekintőbb vizsgálatok során sem fedezhetjük fel azonnal a tehetségmagját. Ők mégsem zárhatók ki a potenciális tehetségígéretek köréből, hiszen lehet, hogy az adott körülményeik miatt minősülnek megbúvó tehetségnek. 1. A Messzehangzó tehetségek tehetségazonosító módszere A tehetségazonosítás az első, kezdeti lépés ahhoz, hogy körvonalazni tudjuk kivel, milyen módon és intenzitással végezzük a tehetséggondozást, milyen fejlesztő pedagógusok bevonása szükséges a tevékenységhez. Végcélunk, hogy a tehetségesnek talált nebulót hatékonyan, komplex módon fejlesszük. META tehetségazonosítás tehetségterületei 1. testi-kinesztetikus 2. térbeli-vizuális 3. zenei Az első lépésünk minősége meghatározza, befolyásolja a rákövetkezőket. A tehetségazonosításnál első számú feladatunk, hogy konkrétan meghatározzuk, kit tartunk egyáltalán tehetségnek?! A tehetség nem csak képesség, hanem egy sajátos attitűd, egy világhoz való hozzáállás. Nem igaz az a megállapítás, hogy mindenki tehetséges. A tehetség ritkaság, ez az alapja. 9

Mindenkinek lehetnek jó képességei, a tehetséghez azonban valami plusz is kell, ami a személyiségből árad. A tehetséges ember sokoldalúan közelíti meg a világot, amely kreativitás nélkül nem működik. A kutatások alapján, 1o éves korig csak tehetség ígéretről beszélhetünk, a tehetség tárgyiasult, kibontakozott megjelenési formája ez után a kor után jelentkezhet. Azt is a korábbi kutatási eredményekből tudjuk, hogy a legkorábban megnyilvánuló tehetségfajták a mozgásbeli, zenei és matematikai képességek, amelyek már akár óvodás korban megmutatkozhatnak. Az Alapítvány a sport és komplex művészetek speciális képességterületeken megmutatkozó tehetségmagot mutató gyermekek kiválasztásával foglalkozik. Az általunk vizsgált és támogatott célcsoportba tartozó gyermekek 9-12 évesek és az általános iskola alsó tagozatába járnak. A tehetséggondozó programba bekerülés alapkritériuma a tehetségígéreten kívül a szociálisan hátrányos helyzet megléte. Fontos a módszerek meghatározásánál az a szempont is, hogy nem minden tehetséges gyermek tehetségét fedik le az iskolai tantárgyak. Nem minden tehetség képes az iskolai elvárásoknak eleget tenni. A mai magyarországi iskolai oktatásban főleg a bal agyfélteke használatát kérik számon. A szocio-kulturálisan hátrányos helyzetben élő gyermekeknél a bal agyféltekés gondolkodási módok nem alakulnak ki magas fokon. Ők alapvetően a jobb agyfélteke használatára szocializálódtak. Számolnunk kell a rejtőzködő tehetséggel, illetve az alulteljesítő tehetségekkel is. A feladat összetett volta miatt gyakorlati megvalósításként a vizsgálati módszerek komplex alkalmazását választottuk. 10

2. A Messzehangzó Tehetségek tehetséggondozó programról A tehetséges gyermeknek mást és másképpen kell tanítani, kreativitásuk, személyiségük egészének fejlesztését célozva Herskovits Mária 1994. A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány tehetséggondozó programját a komplexitás jellemzi, amely elsősorban a személyiség fejlesztésére irányul és emellett valósítja meg a speciális képességek (zenei, vizuális-téri, testi-mozgásos) fejlesztő programját. A META tehetséggondozó programjának elsődleges célcsoportja a 9-12 éves kisiskolás gyermek. Erre a korszakra a nagyfokú szenzitivitás jellemző a zenei, és a mozgásbeli képesség területén. A komplex tehetségfejlesztő programnak rendelkeznie kell a legfontosabb összetevőkkel, amelyek kiterjednek a személyiség fejlesztésére, az önértékelés erősítésére, a részképességek területén az általános képességek fejlesztésére a speciális képességek felismerésére és fejlesztésére. Az előzőek mellett fontos a kreativitás fejlesztése, hiszen e nélkül nincs igazán önálló, alkotó tevékenység. A motiváltság segít áthidalni a sok gyakorlást, kitartást igénylő tehetség kibontakoztató folyamatot. A tehetségfejlesztő programok kialakításánál fontos figyelembe venni a tehetséges gyerek erős oldalának, azaz a speciális képességének a fejlesztését a gyenge oldal fejlesztését, amely sokszor jelenti az alacsony önértékelést, a biztonságérzet hiányát. a megfelelő légkör biztosítását, amelyben a gyermek felszabadultan tud tevékenykedni továbbá, gondoskodni kell a pihenés a feltöltődés szükségletének kielégítéséről is. A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány az iskolán kívüli tehetségfejlesztés területén kíván hatékonyan foglalkozni a rászoruló tehetségekkel. 11

A Messzehangzó Tehetségek tehetséggondozó program alkalmazott szervezeti formái a. Táboroztatás b. Ösztöndíjrendszer c. Mentor program d. Évközi tehetséggondozó program A kisiskolás tehetségfejlesztésre elsősorban nem a hagyományos tehetségfejlesztő módszerek az irányadók, hiszen ebben az időszakban még csak tehetségígéretről beszélhetünk. Nagyon fontos azonban, éppen ebben a korban, hogy a nyiladozó tehetség milyen fogadtatásra talál. Ismerjük a környezet tehetségre gyakorolt hatását. A támogató családi háttér szinte csodákra serkenti a befogadót, az ezzel ellentétes szülői hozzáállás elsorvaszthatja a kezdeményezéseket. Sajnos nem igaz, az az állítás, hogy a tehetség majd utat tör magának. Sokszor a személyiség törik bele és tör a könnyebb út, a kisebb ellenállás felé. Mert a tehetségnek nem egyszerű a kibontakozás felé vezető útja, hiszen energia befektetést, időráfordítást, a siker és a kudarc, váltakozó érzésének a feldolgozását, a környezet vegyes fogadtatását, számtalan nehézséget jelenthet. Edzett, erős, stabil személyiség nélkül aligha elviselhetők ezek a terhek. Mindnyájan átéltük már azt az érzést, hogy ha éhesek vagyunk, vagy nagyon félünk valamitől, azaz nem érezzük biztonságban az életünket, akkor amíg ez az élethelyzet fennáll nemigen tudunk másra koncentrálni. Maslow tökéletesen megjelenítette piramisával az ember szükségleteit. Ezért Alapítványunk tehetségfejlesztő programja nem is épülhet másra, mint elsősorban a személyiség megerősítésére, stabilizálására. Ehhez pedig főleg kisgyermekkorban nem igazán kellenek nagy csodák, csupán biztonság, odafigyelés, törődés és szeretet. A magát biztonságban, szeretetteljes közegben érző gyermek tud eljutni arra a fokra, hogy a benne rejlő lehetőségeket, ha erre módot kap, kibontakoztathassa. Az Alapítvány célcsoportjába tartozó gyermekek mindnyájan nagyon nehéz anyagi problémákkal küzdő közegből érkeznek, amelyet még tetéz a szülők alacsony iskolázottsága, a munkanélküliség, a sokszor 3-4 főt meghaladó nagycsaládos státus és az egyedülálló szülők jelentős százaléka. A létbizonytalanság, a sokfelé megoszló figyelem és a sokszor ezzel párosuló szeretet hiány nem kedvez a tehetségcsíráknak. Mindezek indokolttá teszik, hogy Tehetséggondozó Táborainkban nagy létszámú segítővel dolgozzunk, annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk az egyéni bánásmódot, a személyes facilitálást. Munkatársaink jelentős része önkéntes segítő, akiket gondos kiválasztási folyamat után képzésen és csapatépítő tréningen készítünk fel az előttük álló feladatokra, kihívásokra. 12

Alapítványunk folyamatos szakmai kapcsolatot tart fenn a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetével, és a GYIK műhellyel, mely szervezetekkel együttműködve végezzük az önkéntes toborzást, a gyermek és az önkéntes kiválasztás metodikájának kialakítását, fejlesztését. a. Táboroztatás A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány megalakulása óta nyitott a tehetséggondozás modern, hatékony módszereinek az alkalmazására. Ez idáig döntően a projektszerű módszert alkalmaztuk táboraink során. 2010-ben a tehetségfejlesztő módszereket kiegészítettük a projekt módszer széleskörű alkalmazásával, amelyben lehetőséget biztosítunk a kreativitás fejlesztésére, az önálló, konstruktív gondolkodás, a kommunikáció és a szocializáció fejlődésére, az ismeretek sokoldalú megismerésére, tapasztalatszerzésre az egyéni és csoportos feladatokon keresztül. Szintén új elemként jelent meg a stratégiai játékok terén, hogy nem csak résztvevői, hanem gyakorlati megalkotói is lehetnek a gyermekek ezeknek a speciális játékoknak. Eddigi tábori projektjeink a Messzehangzó Tábor Olimpia és a Honfoglalás program volt. A 2010-es táborok vezérmotívuma a Kutatók a honfoglalók nyomában témakör volt, amely témaválasztás lehetővé tette a múlt gyökereihez való visszanyúlást és a jelenkorban, a XXI. században élő ember számára, ezen gyökerek átörökítését és újszerű felhasználását. Nem titkolt célunk a változatos probléma feldolgozási módok és az interdiszciplináris megközelítési mód alkalmazása, amely segít átlépni a tantárgyközpontúság határait annak érdekében, hogy az új kor kihívásaira felkészítsük a nebulókat. Feladatunknak érezzük, hogy az iskolán kívüli tehetségfejlesztő programjainkban teremtsünk lehetőséget az új tanulásszervezési formák az új módszerek és eszközök alkalmazására a változóban lévő pedagógus szerep és feladatkör gyakorlati alkalmazására. 13

b. Ösztöndíjrendszer Fontos eleme a tehetséggondozó programunknak a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Vándor Ösztöndíja, amelyet 2008 ban osztottunk ki először. A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Vándor Ösztöndíj létrehozásának célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben élő, iskoláskorú tehetségeket felismerje, felkarolja és pozitív életpályán elindítva fejlessze a bennük rejlő talentumot. A díjazott kiválasztásának meghatározása és a Díj elnyerésének módja: A díjazott a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány szervezésében létrejött sport és művészeti tehetséggondozó tematikus táboraiban résztvevő iskolás, tehetséges, s egyben szociálisan rászorult gyermekek közül kerül kiválasztásra. Minden évben, minden turnusból legalább egy gyermek nyeri el a díjat. Metodika A díjazott gyermek kiválasztásánál figyelembe kell venni az alábbiakat Első forduló A Jelentkezési lapon és az Adatlapon szereplő adatok összehasonlítása, amelyek tartalmazzák a gyermek szociálisan hátrányos helyzetének összetevőit. Sport területén mutatott tehetség esetén a vele szemben támasztott kritériumokat. Művészet területén mutatott tehetség esetében a vele szemben támasztott kritériumokat. 1. Az írásos és rajzos gyermek kérdőív eredményeinek figyelembe vétele (tehetség, személyiség, terheltség). 2. Az önkéntes írásos vélemények értékelése a tábori tapasztalatok alapján. Minden, a gyermekekkel szorosan kapcsolatban levő önkéntes, írásos véleményt készít a hozzá tartozó gyermekekről a megadott szempontok alapján. Az előre elkészített kérdőívet gyermekenként külön kell kitölteni. A fent meghatározott szempontok figyelembevételével kerül kiválasztásra az első körben az a táboronként 3-3 kisgyermek, akik a legmagasabb pontszámot érték el a társaik között. A jelöltek megfelelnek a szociálisan hátrányos helyzet kritériumainak, illetve ők, akik leginkább hordozzák a tehetség mutatóit. 14

Második forduló Ebben a fordulóban már csak az a 3-3 gyermek vesz részt, akik az első fordulóból a legjobb értékekkel kerültek ki. A minél teljesebb körű döntéshozatalhoz az Alapítvány figyelembe veszi az osztályfőnökök és a szakkörvezetők, sportkörvezetők és /vagy testnevelő tanárok szakvéleményét, a szociális helyzet és a tehetség tárgyában. A kiválasztás során célunk a gyermek családi környezetének közelebbi megismerése, valamint a sport ösztöndíjas esetén speciális tehetségszűrő vizsgálat elvégzése. 1. Az osztályfőnökök, a szakkörvezetők, és a sportkörvezetők írásos véleménye a gyermekről. 2. A családlátogatás tapasztalatai. Az Alapítvány a családlátogatás során a gyermek szociális helyzetéről felmérést végez. A 3-3 kiválasztott kisgyermek családját felkeresve tapasztalatot szerzünk arról, hogyan ítélik meg a szülők a saját anyagi helyzetüket, a gyermek tehetségét. Miben és mennyit tudtak eddig saját erőből tenni a gyermek tehetségének kibontakoztatásáért. Fontosnak tartják-e azt, hogy fejlesszék és lehetőségekhez juttassák gyermeküket. A családlátogatás során a család, tájékoztatást kap az ösztöndíjjal járó lehetőségekről és a tehetséggondozás lehetséges útjairól. 3.Tehetségmérés Sport tehetségmérés: Egzakt felmérés készítése arról, hogy a gyermek a sport mely területén és milyen mértékben mutat a korosztályához képest kiemelkedő teljesítményt. Módszer: Hungarofit (fizikai állapotfelmérő teszt) 15

Művészeti tehetségmérés: A kiértékeléshez az Alapítvány figyelembe veszi a gyermek személyiségértékelési teszten mutatott írásos és rajzos anyagait, valamint a tábor alatt készített rajzpályázati munkákat, alkotásokat. Az Ösztöndíj Bizottság a második forduló tapasztalatait összegezve hozza meg a döntését a díjazandó gyermekről. A Vándor Ösztöndíj 1. Pénzdíj Összege maximum 100.000 Ft. Az összeg célzottan, a díjazott gyermek tehetségének kibontakoztatásához szükséges legoptimálisabb módon kerül felhasználásra. Minden esetben tárgyi felhasználásra vagy szolgáltatás céljára fordítandó Felhasználás lehetséges területei: edzőtábor, sportklub, szakkör, egyéb művészeti kör havi díja, fellépő ruha, sportszer, mez, stb.a díj összegének módosítása a Kuratórium hatókörébe tartozik. A díj felhasználásának időtartama a mindenkori tanév 10 hónapos időtartama. Keresztfélévtől kezdve (februártóljúniusig, szeptembertől-januárig). 2. Mentor biztosítása A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány vállalja, hogy minden turnusból az Ösztöndíjat elnyerő kisgyermek számára, minimum egy év időtartamra mentort választ. Gondoskodik az Alapítvány a mentor személyéről, meghatározza az együttműködés paramétereit, biztosítja, hogy a családdal szoros legyen az együttműködés, amely a mentor és a kisgyermek gyümölcsöző munkájához elengedhetetlen. 3. META táborban ismételt részvételi lehetőség Az Ösztöndíj jelölésben résztvevő 3-3 kisgyermek automatikusan részvételt nyer a következő év tematikus táborába. Az Alapítvánnyal való együttműködésről, tapasztalataikról kérdőíven várjuk válaszukat a tábor végeztével. Az Útravaló program Az Ösztöndíj Bizottság megalapozott esetben javaslatot tehet figyelembe véve az Alapítvány mindenkori likviditási helyzetét- a Kuratórium felé az éves időtartamú vándor Ösztöndíj maximum 5 évig való meghosszabbítására. Így az Ösztöndíjas az Általános iskola befejezéséig kaphat támogatást az Alapítványtól, hogy tehetségét töretlenül fejleszthesse. Ez alatt az idő alatt az alap Ösztöndíjhoz kapcsolódó lehetőségek közül megkapja minden évben a 100.000 Ft pénzdíjat változatlan felhasználási kritériumok mellett és a folyamatos mentori segítséget. Az Útravaló program figyelembe veszi, és mentorváltással segíti, ha a díjazott tehetsége esetleg más mentori segítségét kíván az évek során. 16

Értékelés A vándor Ösztöndíj felhasználásáról évente összegzést kell készíteni a tapasztalatokkal kapcsolatban a Kuratórium számára és ismertetni a Kuratóriumi ülésen. c. Mentor program Az Alapítvány segít megtalálni a legmegfelelőbb tehetséggondozó műhelyt és mentori támogatást is nyújt az ösztöndíjasnak. A mentori segítségnyújtással kiegészített tehetséggondozó programunk nemcsak a speciális képességek, hanem a személyiség komplex fejlesztésére is kiterjed. A mentor szerepe, jelentősége: A kisiskolás korban megjelenő tehetség nagyon szerencsés, ha nyitott, segítő családban és szeretettel, fejlesztő tudással, odaforduló pedagógusokkal körülvéve élhet, fejlődhet. Az a gyermek, akinek ez az optimális lehetőség nem adatik meg, rendkívül nehéz helyzetbe kerül. Ezeknek a nehézségeknek a feloldásán az ösztöndíj programba való mentor rendszer beépítésével kíván a META segíteni. A kisiskolás korú gyermekek tehetséggondozása az egyik legbonyolultabb feladat, sok összetevője miatt. A gyermek csak a szülők jóváhagyásával, felügyeletével vehet rész a fejlesztő programokon. Így nagyon fontos a család megnyerése, együttműködése. Vigyázni kell a személyiség érzékeny megközelítésével. A túlzott elvárások, leterheltség, nem mindig jótékonyan hat a fejlődő én tudatra A mentor feladata, jelentősége felértékelődik ebben az életszakaszban. Mentorral szemben támasztott elvárások: Személyisége érett, kiegyensúlyozott legyen. Legyen türelmes, nyitott, gyermekszerető. Az adott területen legyen rendkívüli (pl. ének). Legyen elkötelezett, ne hagyja félúton abba a vállalt és rábízott feladatot. Rendelkezzen pedagógus képzettséggel, tapasztalattal. Legyen jártas a tehetséggondozásban, annak módszertanában. Legyen együttműködő a családdal, a gyermekkel az iskolai pedagógusokkal és az Alapítvánnyal. A mentor jogai és kötelességei: A gyermek és családja ismeretében joga van eldönteni, hogy a felkérésnek eleget tesz - e, vállalja - e a mentori feladatokat, minimum egy éven keresztül. A vállalt feladatoknak, egy év időtartam alatt teljes körűen eleget kell tennie. A mentor az Alapítvány felé havi rendszerességgel beszámolót készít. 17

Bármilyen rendkívüli esetben, ha probléma merül fel, az Alapítvánnyal azonnal konzultál. A mentor az Alapítvánnyal konzultál a kapcsolattartás módjáról, idejéről, mennyiségéről. Az Alapítványnak joga van a tehetséggondozás időtartama alatt, a család együttműködésének teljes hiányából adódóan, vagy a gyermek teljes érdektelenséget tanúsító magatartásából adódó passzivitása miatt, vagy a mentor elutasító, nem együttműködő hozzáállása miatt a mentori feladatok elvégzését felfüggeszteni. Ezt minden esetben csak a többszöri, bizonyított együttműködés megtagadása előzheti meg, amelyről az Alapítványt folyamatosan tájékoztatni kell. A probléma megoldásába az Alapítványt be kell vonni. A mentor a vállalásról háromoldalú megállapodást ír alá, a családdal és az Alapítvánnyal. A vállalás tartalma: (komplex feladat) A gyermek és a tehetsége paraméterének feltérképezése. Erősségek és a gyengeségek fejlesztése, emelése, finomítása. A tehetség speciális segítése (szakköri munka, stb.). Lehetőségekhez juttatásamegmérettetés. A személyiség párhuzamos fejlesztése, erősítése (szocializáció) Minimum havi egyszeri rendszerességgel fejlesztés, személyes találkozó keretein belül. Munkanapló készítése a gyermekről. Honnan-hova haladt az egy év alatt. Erősített, gyengített tulajdonságok. Javaslatok a további tehetséggondozásra. A mentor természetesen, ezt a tevékenységet szorosan együttműködve végezi az Alapítvánnyal, a szülőkkel, és a pedagógusokkal. d. Évközi tehetséggondozó program A tehetséggondozói munkát csak elkezdeni lehet, befejezni sohasem. A táborokban elkezdett személyiségépítő és készségfejlesztő folyamatot az év közben tartott Tehetségnapon, Családi napon és a periodikus programokon kívánjuk tovább folytatni. A programok résztvevői a táborunkban már járt gyermekek és családjaik köréből kerülnek ki. A programtartók köre a felkészített és felkészült önkénteseinkből áll. A programok speciális képességek szerint tagozódnak, azaz a sport és a művészeti beállítottságú gyermekek számára eltérő tehetséggondozó programokat állítunk össze. A programok összetétele döntő mértékben a project módszer, a stratégiai játék, és a drámajáték alapjaira épül. A sport esetében a foglalkozások kiegészülnek egyéni és csoportos verseny feladatokkal. 18

A komplex művészeti csoportban speciális műhelyekben alkothatnak a gyermekek. Adatbázisunkba regisztráljuk az egyes gyermekek, illetve a családok aktivitását, és a különböző programokon történő aktív jelenlétét. 1. Tehetség tanácsadás A szülők közül egyre többekben merül fel az igény azzal kapcsolatban, hogy gyermekük tehetségfejlesztésének lehetőségeiről minél szélesebb információval rendelkezzenek. A tanácsadás témaköre: Tehetséggondozás Tehetség tanácsadás elsődleges célcsoportja Ösztöndíjra jelöltek Ösztöndíjasok Tehetség tanácsadás helyszíne Alapítványi iroda Családlátogatás Felmerülő kérdések Miben tehetséges a gyermek? Ha sikereket ér el valamilyen speciális területen, vajon jó helyen van-e, elegendő minőségű, mennyiségű-e a fejlesztés? Valamiben tehetséget mutat, mégsem arra a területre jár fejlesztésre, hanem amit az iskolai lehetőség kínál. Mi a megoldás? Ingyenes-fizetős külön foglalkozások. Meddig bírja a szülő az anyagi terheket? Az iskola nem jó, a sportkör viszont csak ott működik jól, mit tegyenek? Számtalan ideig lehetne sorolni még a különböző típusú kérdéseket. Ahány család annyi újabb és újabb megoldásra váró helyzet. A személyes tanácsadások alkalmával láthatjuk, hogy nincs egyedül üdvözítő megoldás, a lehetőségek sokszor meghatározzák a választandó, vagy választható utat. Módszer, folyamat 1. Az ösztöndíjra jelölt gyermekeket meglátogatjuk családi környezetükben, ahol környezettanulmányt végzünk. A szülőknek tehetség tanácsadást adunk, amely egyénre szabott. 2. Az Alapítvány a tehetség tanácsadást ki tudja egészíteni anyagi és mentori segítséggel, amelyet az Ösztöndíj rendszerbe épített bele. 3. Felkutat speciális képességeket fejlesztő műhelyeket, amelyekbe javasolja az adott tehetséges gyermek, további tehetséggondozásának a folytatását. 4. A családi támogatás teljes hiányának megtapasztalásánál az iskolai osztályfőnökkel egyeztetve alakít ki fejlesztési stratégiát. 19

Tapasztalataink szerint a szülők igénylik a gyermek fejlesztésével kapcsolatos konzultációkat. Minden, az Ösztöndíjra jelölt gyermek családjával eseti, személyes tehetség tanácsadás történik. Dátum és esetszám: 2008-ban 3 fő, 2009-ben 8 fő, 2010-ben 11 fő, összesen 22 fő gyermek és családja. A Messzehangzó Tehetségek Ösztöndíjat elnyert gyermekek szüleivel rendszeres konzultáció zajlik. Dátum és esetszám: 2009-ig 4 fő, 2010-től 8fő Tehetségfejlesztés a szülő pozitív, érdeklődő, motivált hozzáállása nélkül nagyon nehéz. Az Alapítvány a jövőben ezt a tevékenységi körét is szeretné szélesíteni és mélyíteni a hatékonyabb tehetséggondozói munka érdekében. 5. Együttműködés, hálózatépítés- Tehetségazonosításra,- gondozásra, tanácsadásra vonatkozó együttműködések A hálózatépítés ma divatos és követendő feladatként ivódott be a köztudatba. Sokszor azonban félelmet kelt az emberekben, hogy miért és hogyan kell csinálni. A módszer nem új keletű, őseink is ezt alkalmazták, csak más szervezeti szinten, hiszen amit én nem tudok megcsinálni, kitalálni, megkérem a másikat, hogy segítsen ebben és együtt megoldjuk a problémát, amely mindkettőnk számára hasznot jelent a tudás, a gyakorlat, és az értékteremtés területén. A tehetséggondozással foglakozó szervezetnek nemcsak a gyermekeknek kell megtalálnia a számukra legmegfelelőbb fejlesztési formát, hanem önmaga számára is partneri kapcsolatokat kell kiépíteni. Elszigetelten csak részmegoldások születhetnek. Nagyon szerencsés, hogy az intézmények és a civil szerveztek sokfélék és sokféleképpen végzik a tehetséggondozás tevékenységét. Mégis a legmegfelelőbbet, a leghatékonyabb együttműködő partnereket kell megtalálni. Azt gondolnánk, ilyen csak a mesében létezik, szerencsére az élet is tartogat ilyen meglepetéseket a civil szervezetek számára is. 20