N EMZ ETI T EHETS ÉG P RO GRAM V AS M EGY E

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "N EMZ ETI T EHETS ÉG P RO GRAM V AS M EGY E"

Átírás

1 0 NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM VAS MEGYE

2 NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM A múlt A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI.13. OGY határozat) elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően 20 évre határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben, a tehetséggondozásban. Határozatával elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására ban a fent említett országgyűlési határozattal a magyar tehetséggondozás mérföldkőhöz érkezett, hiszen a parlament hivatalos állami program szintjére emelte azt, felismerve, hogy a szakma és civil szféra tehetséggondozásra tett erőfeszítései kellő állami szerepvállalással jóval hatékonyabban el tudják érni céljukat, és ez már talán a következő generáció sikereiben mérhető lesz. ( ) ben, Magyarország soros EU-elnökségi tisztének betöltése idején fogadták el azt a nyilatkozatot, melyben deklarálták a tehetségügy fontosságát, valamint elfogadták az Európai Tehetségnapra vonatkozó magyar javaslatot, hogy március 25-e, Bartók Béla születésnapja minden évben a kiemelkedő képességek ünnepe legyen.

3 A feladatok és a hozzájuk rendelt konkrét tevékenységek biztosítják, hogy a tehetségsegítés közvetlen alanyai, a tehetségek és a segítőik,(...) Célkitűzések a tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását, 2 b) az egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén, az értékalapú társadalmi mobilitás elősegítését, c) a tehetséges fiatalok közösségformálásának és társadalmi felelősségének növelését, d) a tehetségsegítő személyek és szervezetek megbecsülését, e) a tehetségtudatos és tehetségbarát társadalom kialakulásának elősegítését, f ) a hazai és határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek nemzeti együttműködésének segítését, valamint g) a magyar tehetségsegítő eredményeknek az Európai Unió tagállamaival és más államokkal való megismertetését jelöli meg a kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként. forrás:

4 NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM A programról: A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére. 3 A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának és a tehetségek segítésére szolgáló programok nyomon követésére, hatékonyságuk növelésére hozta létre a Kormány a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumot. A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, Tehetségsegítő Tanácsok. Forrás:

5 NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM A pályázatról: Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésében júliusában került kiírásra az NTP Családoknak szóló, helyi, szemléletformáló programok támogatása (röviden: NTP-CSSZP-M-15) pályázat, melyre a Savaria Rehab-Team Közhasznú Nonprofit Kft is pályázott. Sikeres pályázatírás után novemberben indult a pályázat megvalósítása. Januártól a pályázat kedvezményezettje a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft lett Vas megyében. 4 A pályázat egyik fontos eleme, pillére volt, hogy kötelezően együtt kellett működni regisztrált tehetségpontokkal, akiket a pályázat megírásakor (augusztusban) nagyon nehéz volt elérni, mivel a tehetségpontok szinte kizárólag köznevelési intézmények. Együttműködő regisztrált tehetségpontok: Horváth Boldizsár Kollégium TP Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TP Pecöli Bóbita Művészeti Óvoda TP

6 A pályázat megírásakor nagy hangsúlyt fektettünk, hogy óvodáskorú gyerekektől, kisiskolás gyerekeken át egészen a szülőkig, hogy a társadalom egészét sikerüljön megszólítanunk. Ugyanakkor az is kiemelt cél, hogy lehetőségekhez mérten minél több vidéki hátrányos és nem hátrányos helyzetű településre eljussunk, megszólítsuk az ott élő családokat, szülőket. Tehetséges a gyermekem? előadássorozatunk, információgazdag tájékoztatónk is erre a célra szolgál, melyet különböző településen tervezünk megvalósítani. 5 Fontosnak tartja a pályázat is és mi is, hogy a tehetségek felfedezését már óvodás korban elkezdjük, ennek érdekében óvodai felméréseket és ovis klubok szervezése zajlik. A tehetség már egészen kiskorban felfedezhető, ugyanakkor fontos a szülők tájékoztatása a gyermekükben rejlő lehetőségekről. A szülők tájékoztatására, informálására szülői klubokat szervezünk. Nagy szükségét érezték a tehetséggondozók a szociális és kompetenciafejlesztésnek, melyet két helyszínen, (két regisztrált tehetségpontban) heti rendszerességgel, pszichológusok bevonásával valósítunk meg. A foglalkozások egyéni és kiscsoportos formában működnek. Folyamatosan, heti kétheti rendszerességgel zajlanak kortárs szakköreink is, melyre minden érdeklődőt várunk.

7 6 Az NTP pályázat támogatásával életre hívtunk a kortárs rajz, illetve fotó szakkört, melyeket a témákban jártas szakemberek vezetnek.

8 7 Párhuzamosan zajlik a szakkörökkel az asztalitenisz és társasjáték klub is, mely szerdánként: 14:30-16:30-ig tart a CSEÖH közösségi terében, ahol csütörtökönként a kortárs fotó szakkör tehetségei is találkoznak. A rajz

9 szakkör tehetséges diákjainak hétfőnként 15:00 órától van foglalkozás. 8 Szakköreinkre, foglalkozásainkra minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

10 Szeretnénk a szülők figyelmébe ajánlani a Bemutató órák név alatt megrendezésre kerülő eseményeket, ugyanis nagy segítséget nyújthat az iskolaválasztó szülőknek a program. Bemutatkoznak a tehetséggondozó csoportok, érdeklődni, informálódni lehet a tehetséggondozóktól személyesen. 9 A tehetségpontba járó diákoknak úgy gondoltuk alternatív előadásokat szervezünk, érdekes vagy érdekesnek vélt személyek meghívásával. Ez a programelem négy alkalommal kerül megrendezésre Nyitott vendégelőadások név alatt. Helyszíne a Horváth Boldizsár Kollégium (9700 Szombathely, Magyar László utca 2.) közösségi tere lesz. Művészpalánták, akik tehetségük magasabb szintre emelése érdekében kívánnak továbbtanulni, az ő számukra, tehetséggondozásukra létrehoztuk a felvételire felkészítés csoportot, mely heti rendszerességgel zajlik a Váci Mihály tehetségpontban. (9700 Szombathely, Váci Mihály u. 11.) Együttműködő partnerünk segítségével életre hívtuk az önindító klubot, melyen a résztvevők egyéni és közösségi kompetenciákat fejlesztő, ön- és társismereti, közösségfejlesztő, kommunikációs programsorozatba kapcsolódhatnak be.

11 Összegzés: A Nemzeti Tehetség Program keretében jelenleg is futó programok, foglalkozások nagyban hozzájárulnak az egyéni tehetségek fejlődéséhez. A tehetségek közös kincseink, értékeink, melyeket lehetőségeinkhez mérten támogatnunk kell, valamint segítenünk tehetségük kibontakoztatásában, kamatoztatásában. Lényeges, hogy tehetséges gyermekek nem csak a kis- és nagyvárosokban vannak, hanem mindenhol az országban, akiket fel kell ismernünk, támogatnunk kell. 10 Fontosnak tartjuk, hogy a tehetséggel, amolyan ajándékkal éljenek, élni tudjanak a felnövekvő generációk tagjai, és ne herdálják el tehetségüket, ne veszítsünk el értékeket. Kérjük, ha nincs velünk kapcsolatban, de együttműködésre, közös projektek megvalósítására partnert keres, forduljon hozzánk bizalommal. Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft (9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.) Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (9700 Szombathely, Óperint utca 1.) eselyekhaza@fehe.hu

12 11 A kiadványt készítette: Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft, Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház eselyekhaza@fehe.hu;

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei

A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei Hajdúszoboszló, 2013. október 9. Jogszabályi háttér 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat a Nemzeti Tehetség Programról 126/2008. (XII. 4.)

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja Budapest, 2013. augusztus 22. Jogszabályi háttér 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat a Nemzeti Tehetség Programról 126/2008.

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat. a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról

1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat. a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról 1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009-2010. évi cselekvési programjáról 1. A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI. 13.) OGY határozatban foglalt

Részletesebben

A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő. Tanács térségi tevékenysége

A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő. Tanács térségi tevékenysége A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő Tanács térségi tevékenysége A Tehetségsegítő Tanács tagjai Kiemelt feladatok 1. A térségben a tehetséggondozás hálózatának további szélesítése a hátrányos helyzetű településeken

Részletesebben

Ki megy át a tehetséghídon?

Ki megy át a tehetséghídon? Ki megy át a tehetséghídon? A Tehetséghidak Programról Szolnok, Tehetségfejlesztés a gyakorlatban konferencia 2013. május 30. Grosschmid Péter alprojektvezető Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Részletesebben

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai Bajor Péter projektmenedzser Hálózatépítés az ÚMFT támogatásával Fő célkitűzéseink: hálózatosodás segítése A nemzeti tehetségsegítési formák rendszerének megismerése

Részletesebben

2011. október november 13.

2011. október november 13. 2011. október 31. - 2011. november 13. MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám 2011. november 3. 32 020 oldal 2011. évi CXL. törvény A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 3.oldal

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

BEST PRACTICE. Budapest, 2013. november 7. dr. Pintérné Grundmann Frida. Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány

BEST PRACTICE. Budapest, 2013. november 7. dr. Pintérné Grundmann Frida. Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány BEST PRACTICE Budapest, 2013. november 7. dr. Pintérné Grundmann Frida Nagykanizsa és Térsége Tehetségsegítő Tanács Nagykanizsa Letenye 2011.december 7. Keszthely Csurgó Zalakaros 2 STRATÉGIAI CÉL felkarolni

Részletesebben

Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program

Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program ÚT A FORRÁSHOZ Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről 1. A pályázat bemutatása 2. A pályázat benyújtása 3. Ellenőrzött adatrögzítési

Részletesebben

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt EFOP 3.2.1-15 Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt Alapadatok Keretösszeg: 6,5 Mrd Ft A pályázat benyújtása: 2016. február 8. Megvalósítás: 2016. január 4. 2020. december 31. Célcsoport I.: gyermek,

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

Együttműködés az ÉReTT hálózatában Együttműködés az ÉReTT hálózatában Matehetsz Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Miskolc, 2019.01.17. Tóth Ilona ÉReTT titkár Előzmények a tehetséggondozás területén Miskolci Rendészeti Szakközépiskola

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7. A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, 2014. február 7. Az OFI feladatai a Nemzeti Tehetség Program szakmai irányításában ellátja a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs

Részletesebben

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban A pályázat kedvezményezettje: Zrínyi Miklós Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30. E-mail: horvatha@zmgzeg.sulinet.hu

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

A JELEN EFOP-PROJEKT ELŐZMÉNYEI BAJOR PÉTER ÜGYVEZETŐ ELNÖK, MATEHETSZ

A JELEN EFOP-PROJEKT ELŐZMÉNYEI BAJOR PÉTER ÜGYVEZETŐ ELNÖK, MATEHETSZ A JELEN EFOP-PROJEKT ELŐZMÉNYEI BAJOR PÉTER ÜGYVEZETŐ ELNÖK, MATEHETSZ Szakmai előzmények Szakpolitikai előzmények Projektek, pályázatok Tehetséghálózat Civil intézményi kezdetek 1987 az ECHA (Európai

Részletesebben

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25.

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25. A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR 2019. JANUÁR 25. A MEGALAKULÁS KEZDETE ÉS HÁTTERE 2011-ben a Klebelsberg Tehetségpont kezdeményezésére, 18 alapító tag közös elhatározásából megalakult

Részletesebben

Dr. Halász Zsolt Főosztályvezető-helyettes. NEFMI Oktatáspolitikai Jogi Osztály. Budapest Szalay u. 10. 1051. Budapest, 2011. június 4.

Dr. Halász Zsolt Főosztályvezető-helyettes. NEFMI Oktatáspolitikai Jogi Osztály. Budapest Szalay u. 10. 1051. Budapest, 2011. június 4. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége www.tehetsegpont.hu Prof. Csermely Péter, elnök 1507 Budapest, pf. 1. Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 4-6. II. em./1. Orvosi Vegytani

Részletesebben

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

MATEHETSZ. Tehetséghálózati műhelybeszélgetés. Békéscsaba december 14

MATEHETSZ. Tehetséghálózati műhelybeszélgetés. Békéscsaba december 14 MATEHETSZ Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Békéscsaba 2018. december 14 Készítette: Szűcs Judit tehetségfejlesztő óvodapedagógus 1998- szemlélődés, tevékenységközpontú program választása, adaptálása

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/764/2012 TÁRGY: TÁJÉKOZTATÓ A PÉCSI TEHETSÉGPONTOK MUNKÁJÁRÓL MELLÉKLET: 1 DB

IKTATÓSZÁM: 08-8/764/2012 TÁRGY: TÁJÉKOZTATÓ A PÉCSI TEHETSÉGPONTOK MUNKÁJÁRÓL MELLÉKLET: 1 DB IKTATÓSZÁM: 08-8/764/2012 TÁRGY: TÁJÉKOZTATÓ A PÉCSI TEHETSÉGPONTOK MUNKÁJÁRÓL MELLÉKLET: 1 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG-ÁNAK 2012.

Részletesebben

A Kormány 1686/2018. (XII. 17.) Korm. határozata a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról

A Kormány 1686/2018. (XII. 17.) Korm. határozata a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2018. évi 201. szám 35055 f) készítse el az építészeti és technológiai koncepcióterveket, továbbá a tervezői költségbecslést; Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT T Ó T H I L O N A K I E M E L T F Ő E L Ő A D Ó ELŐZMÉNYEK 2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT Saját szakmai sajátosságainkhoz illeszkedő tehetséggondozó

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

Városi Művelődési Központ Rakamaz

Városi Művelődési Központ Rakamaz Városi Művelődési Központ Rakamaz TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0068 Élj a lehetőséggel Pályázati célok: A közoktatási rendszer hatékonyságának javítása a közművelődési intézmények bevonásával és eszközeivel A

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM PÁLYÁZATAI

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM PÁLYÁZATAI A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM PÁLYÁZATAI Nagy Szilvia igazgató Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Köznevelési és Felsőoktatási Támogatások Igazgatósága Honlap: www.emet.gov.hu E-mail:ntp@emet.gov.hu A NEMZETI

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely A tehetség nem ismer határokat Előadó: Heilmann Józsefné

Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely A tehetség nem ismer határokat Előadó: Heilmann Józsefné Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely Előadó: Heilmann Józsefné TÉRSÉGI MŰHELYMUNKA 2019. Április 25. A tehetségsegítés térségi hálózatának bővítése -

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Surányiné Palkó Eleonóra Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda Szombathely, 2017. szeptember 19. EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Múlt, jelen, jövő. A múltban már ott a jelen és csírázik a jövő. A jelenben még él a múlt és belép a jövő. A jövő gyökere a múltból, jelenből szívja életét. Mácz István Kora gyermekkori tehetséggondozás

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA J/11758. számú JELENTÉS a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009-2010. évi cselekvési programjáról szóló 1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat végrehajtásáról Előadó: Balog

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Bevezetés Uniós források a közoktatásban A támogatási rendszer Fejlesztési dokumentumok Rendelkezésre álló lehetőségek TÁMOP 3 TIOP 1

Részletesebben

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN Oktatási innováció Magyarországon konferencia ELTE, PPK, Budapest, 2017. június 27. Összeállították: -Dr. Balogh László, a Matehetsz

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben A 2015/2016. tanévben kiemelt feladatként jelöltük meg a tehetséggondozás megújítását

Részletesebben

M A T E H E T S Z DÉL-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGPONTOK I. TALÁLKOZÓJA A TEHETSÉGPONTOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI

M A T E H E T S Z DÉL-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGPONTOK I. TALÁLKOZÓJA A TEHETSÉGPONTOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI M A T E H E T S Z M A T E H E T S Z DÉL-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGPONTOK I. TALÁLKOZÓJA A TEHETSÉGPONTOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI Szántó Judit Nemzeti Tehetségpont, igazgató Baja 2015. május 26. Hogy is van

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban Közoktatásvezetők V. Országos Konferenciája Pécs, 2010. szeptember 23. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke l_balogh@tigris.unideb.hu

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya A tanulói lemorzsolódással

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai. Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs

Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai. Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs Megtisztelt a felkérés, de fogok-e tudni egy 6 éve lezajlott programról érdekeset mondani?

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Miért kistérségi? Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Pedagógiai szakmai szolgáltatás (1997-2012) Tiszaújváros Közoktatási Ellátási Körzet (1997-2005) Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás (2005-2012)

Részletesebben

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13.

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13. Előadó: Majzik Balázs főosztályvezető-helyettes EMMI Ifjúságügyi Főosztály Előadás témája: Emberi Erőforrás Fejlesztési OP, 2014-2020 Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése,

Részletesebben

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1 Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza A pályázat előzményei, feltételek Intézmény hagyományai (tagozatos

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program 2013 2014. évi cselekvési programja. A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja

A Nemzeti Tehetség Program 2013 2014. évi cselekvési programja. A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja A Nemzeti Tehetség Program 2013 2014. évi cselekvési programja 2013. június 15. A vitaanyagban fekete színnel a rendelettervezet szövege, korrektúrával beszúrt a javasolt kiegészítések, vélemények találhatók.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS Alapadatok Program megnevezése: Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása Projektgazda neve: Szegedi Focus Műhely Kortárs Színházi és Összművészeti Alapítvány Projekt

Részletesebben

A család érték, óvjuk közösen

A család érték, óvjuk közösen VÉDŐHÁLÓ A CSALÁDOKÉRT A család érték, óvjuk közösen EFOP-1.2.1-15-2016-00308 A PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ ELŐZMÉNYEK Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Veszprém Megyei Civil Információs

Részletesebben

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek

Részletesebben

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

A pedagógusok és az NMPI szerepe

A pedagógusok és az NMPI szerepe A pedagógusok és az NMPI szerepe A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet - Akkreditált Kiváló Tehetségpont - támogató szerepe Bánk, 2014. május 22. Bratinkáné Magyar Éva Régmúlt 1986. A NMPI megalakulása 42

Részletesebben

A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése

A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye erőforrásai: Iskolai költségvetés (állami, önkormányzati támogatások)

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ 4400

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. március 29. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. június 15. Szádeczky- Kardoss Elemér-díj A díjra a földtudományok területén tevékenykedő 40 év

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Bemutatkozás: A DARU Közhasznú Egyesületet (a Bács-Kiskun Megyei Roma Ifjúsági Egyesület jogutódjaként) 2002.02. 23-án alapították meg többségében mélykúti roma/cigány személyek,

Részletesebben

Építő közösségek a tényői IKSZT-ben TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0028

Építő közösségek a tényői IKSZT-ben TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0028 Építő közösségek a tényői IKSZT-ben Tényő Vidék karnyújtásnyira Győr- Moson- Sopron megye, Győrtől 18 km-re Lakosságszám: 1560 fő, a 30 év alattiak száma 552 fő, 35,3 % Helyben elérhető szolgáltatások,

Részletesebben

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2)

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2) ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP 3.4.3-11/1-2) Peerfomance Kft. www.peerformance.hu Iskolai tehetséggondozás A pályázat kiírásra került. Célok (nem teljes felsorolás): esélynövelést szolgáló tehetséggondozás

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről

EMLÉKEZTETŐ. a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről Helyszín: Oktatási és Kulturális Minisztérium Miniszteri Tárgyaló Időpont: 2009. november 11. EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről Jelen vannak: Dr. Szüdi János közoktatási szakállamtitkár,

Részletesebben

A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tehetségpont tevékenységének bemutatása. Hajdúszoboszló 2011. október 19.

A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tehetségpont tevékenységének bemutatása. Hajdúszoboszló 2011. október 19. A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tehetségpont tevékenységének bemutatása Hajdúszoboszló 2011. október 19. Alapítva:1917-ben Osztályok száma: 24 Tanulók száma:768 Vidéki:257 tanuló Tanárok száma:72

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Program kódja Megvalósítandó cél: Kedvezményezettek Társadalmi Megújulás Operatív Program Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP-3.3.14.A-12/1

Részletesebben

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Pályázatok 2010-2014

Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Pályázatok 2010-2014 2010 Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Pályázatok 2010-2014 Nyertes összeg Önerő Elutasítás "Együtt a 2010 31.264.004,- Nyert 31.264.004,- 0,- - könyvtárral" 1. TÁMOP- 3.2.11/10-1- 2010-0054 Célja: a nevelési-oktatási

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016.

CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016. 2. számú melléklet CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 25/2013 (I. 31.) Kgy. sz. határozatával elfogadta Szombathely Megyei Jogú Város Civil Koncepcióját, valamint felkérte

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben