BESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE SZÁMÁRA A MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL J/1562



Hasonló dokumentumok
9806 Jelentés a Magyar Rádió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenőrzésként - a Magyar Rádió Részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzéséről

9829 Jelentés a Magyar Távirati Iroda költségvetési fejezet és a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

357 Jelentés a Duna Televízió működésének és gazdálkodásának ellenőrzéséről

JELENTÉS a Magyar Televízió Közalapítvány és az MTV Rt. működésének ellenőrzéséről

I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK

JELENTÉS a Magyar Távirati Iroda Rt évi gazdálkodásának ellenőrzéséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én megtartott üléséről

JELENTÉS. az önkormányzatok vagyongazdálkodása szabályszerűségének ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK október

JELENTÉS. az Állami Számvevőszék évi tevékenységéről J/ április. Dr. Kovács Árpád elnök

9810 Jelentés Az Egészségbiztosítási Önkormányzat évi vagyongazdálkodásának ellenőrzéséről

JELENTÉS augusztus

J e g y z ő k ö n y v

XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

JELENTÉS a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzéséről

JELENTÉS a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről

TARTALOMJEGYZÉK. 1. Az Eximbank Rt. és a Mehib Rt. szakmai és tulajdonosi irányítása 2. Az Eximbank Rt. tevékenysége 3. A Mehib tevékenysége

373 Jelentés a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja

Jegyzőkönyv. Készült: július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 4 - én tartott nyílt üléséről

347 Jelentés a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja évre

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének decemberi 4-ei üléséről.

375 Jelentés az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi-gazdasági tevékenysége ellenőrzésének megállapításairól

JELENTÉS J/ augusztus

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete február 25-i soros nyílt üléséről

Készült a Képviselő-testület május 30-án a Városháza B. épületében megtartott üléséről


Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA

Idén is lesz társasházi pályázat

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-i üléséről

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 24-ei ülésére

JELENTÉS. a nemzeti audiovizuális vagyon működtetésére fordított pénzeszközök hasznosulásának ellenőrzéséről április

J e g y z ő k ö n y v. Készült: október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről

Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

JELENTÉS. a Tempus Közalapítványnak juttatott központi költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzéséről június

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

J/9527. számú jelentés

M E G H Í V Ó január 20-án 14 órakor

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. Budapest, november

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

JELENTÉS. a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló évi. XCIII. törvény 8. (3) bekezdése értelmében

A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az intézkedési terv Állami Számvevőszék részére történő megküldésre.

10.szám 2 TARTALOMJEGYZÉK TULAJDONOSI BIZOTTSÁG ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK

9915 Jelentés a FOGYATÉKOS GYERMEKEK, TANULÓK FELZÁRKÓZTATÁSÁÉRT ORSZÁGOS KÖZALAPÍTVÁNY működésének pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

Tisztelt Fovárosi Bíróság!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének május 29-én soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOG Ú VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA OKTATÁSI SEGÉDANYAG

Tárgy: Javaslat az önkormányzat évek közötti Gazdasági Programjára.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szeptember 24-ei ülésére

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út / MEGHÍVÓ

Jegyzőkönyv. Készült: április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

9804 Jelentés az új Nemzeti Színház beruházásának vizsgálatáról 1. szakasz december 31-ig

március 15-én az es forradalomra és szabadságharcra

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE április 13-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JELENTÉS a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzéséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉSE ÁPRILIS

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 26-AI ÜLÉSÉRE

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

2004. évi testületi határozatok:

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

J e g y z ı k ö n y v

19/2012. sz. jegyzőkönyv

JOGSZABÁLYOK. L. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 782 Ft ÁPRILIS 13. TARTALOM

Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA évi költségvetésének végrehajtásáról

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2008. (II.11.) rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés év

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE január 28-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

Üzleti jelentés 2014.

TAR TALO M M UTAT Ó. SZOI alapdokumentumainak módosítása.

A jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztések. 1. napirend

Budaörs Város Önkormányzat A évi költségvetésének általános indokolása

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS. Az. Országos Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodásának. ellenőrzéséről. Orszagos Roma Onkormanyzat /..

J E G Y Z Ő K Ö N Y. Készült: Sajóbábony Nagyközség Polgármesteri Hivatalában április 29-én megtartott képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének július 29-én megtartott rendkívüli ülésén.

Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. rendkívüli közgyűlése részére

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének március 19. napján tartott üléséről.

FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE Fegyvernek, Felszabadulás út 171.

J E G Y Z İ K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Ormay Csaba érkezésével a Képviselő-testület létszáma 12 főre változott.

J/4722. számú B E S Z Á M O L Ó. a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február 2007.

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE DECEMBER ÁN TARTOTT ÜLÉSSZAKÁNAK DECEMBER 19-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZ?

Átírás:

BESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE SZÁMÁRA A MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL J/1562 1

2

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE SZÁMÁRA A MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL J/1562 2005. január 1 2005. december 31. 3

4

Tartalom BEVEZETŐ A 2005. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÁMOLÓHOZ... 7 BESZÁMOLÓ A MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZALAPÍTVÁNY 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL... 10 I. A MAGYAR TELEVÍZIÓ KÖZALAPÍTVÁNY LÉTREJÖTTE ÉS SZERVEZETE... 10 1. A Magyar Televízió Közalapítvány jogállása... 10 2. A Magyar Televízió Közalapítvány szervezete... 10 3. A Közalapítvány Kuratóriumába való delegálásról... 12 II. AZ MTV KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÉS ELNÖKSÉGÉNEK TEVÉKENYSÉGÉRŐL... 12 11. Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának tevékenysége a hozott határozatok alapján... 12 12. A Kuratórium Elnökségének tevékenysége a hozott határozatok alapján... 13 13. Az MTV Közalapítvány Kuratóriuma Elnökségének egyéb tevékenysége... 15 a) Az MTV Rt. új székház- és gyártóbázisáról... 15 b) A határon túli kapcsolatok ápolása... 15 c) Nemzetközi kapcsolatok építése Újszerű európai kapcsolatok... 16 14. Körzeti alkotóműhelyek (regionális stúdiók) fejlesztése... 16 15. Új műsorterjesztési csatornák igénybevételi lehetősége... 17 16. Az MTV Rt. archívumának hasznosítása... 18 17. Állami Számvevőszék utóvizsgálata... 18 18. Vélemény a digitális műsorterjesztés törvénytervezetéről... 18 19. A 2005. évi költségvetési törvény alapítványi keretének felhasználásáról... 19 10. A Közalapítvány munkacsoportjainak tevékenysége... 19 Gazdálkodási munkacsoport... 19 Szervezési és jogi munkacsoport... 19 Műsorszolgáltatási elemző munkacsoport... 19 Közönségkapcsolati munkacsoport... 20 Dokumentációs és informatikai munkacsoport... 20 III. A MAGYAR TELEVÍZIÓ RT. 2005. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL... 20 1. Közszolgálati alaptevékenység: gazdálkodás és reorganizáció... 20 2. Egyre több a közszolgálati és kulturális érték, az átlagosnál magasabb a társadalmi státusú közönség... 22 3. Az MTV Rt. függetlenségéről és pártatlanságáról... 24 4. Az MTV nézettsége és műsorszerkezetének alakulása... 31 5. Az MTV Rt. értékesítési eredményei... 32 6. Az MTV sajtókapcsolatai... 32 7. A Magyar Televízió Rt. reorganizációjának eredményeiről... 33 a) Hatékony gazdálkodás ésszerű megtakarítások... 33 b) A finanszírozási források bizonytalansága... 33 c) A reorganizációs költségvetési támogatás felhasználása... 33 8. A törvényi kötelezettségek teljesítéséről... 35 MELLÉKLETEK... 36 5

6

Bevezető a 2005. évi országgyűlési beszámolóhoz 1. A beszámoló évében a Kuratórium 7 ülést tartott (ebből kettő: szept. 30-án és nov. 3-án rendkívüli volt), amelyeken 27 határozat született. Az Elnökség 30 alkalommal ült össze és 77 határozatot hozott. Az elnökségi ülésen állandó meghívottként részt vesz az Ellenőrző Testület, a Felügyelő Bizottság. 2004-től az üléseken részt vesz az Üzemi Tanács képviselője is, ilyen módon biztosítva, hogy a munkavállalók képviselője lehetőséget kapjon az Elnökség által tárgyalt ügyekben véleményének kifejtésére, és tájékoztatást adjon az Elnökség munkájáról. 2. A Kuratórium nagy súlyt helyezett arra, hogy az Országgyűlést minél részletesebben és alaposabban informálja tevékenységéről. A beszámoló évében 8 alkalommal az alább részletezettek szerint készített írásbeli beszámolókat az Országgyűlés elnökének. Dr. Szili Katalin részére: Beszámoló a struktúraátalakítás céljára nyújtott támogatás felhasználásáról (márc. 31.) MTV KA kuratórium határozat megküldése (júl. 12.) Közös javaslat kiegészítő támogatásra ( aug. 26.) Kérelem az alkotmányos működés feltételeinek biztosítása érdekében (aug. 29.) A 2005. évi költségvetési tv.-ben szereplő összeg folyósítása (okt. 4.) Dr. Soltész István részére: Az MTV KA közhasznú szervezetté nyilvánítása (jan. 18.) Az MTV KA közhasznú szervezetté nyilvánításáról (okt. 5.) Dr. Pető Iván részére: Tájékoztatás az MTV Rt. m3-as csatorna műsorszerkezetéről (febr. 28.) 3. Az MTV Rt. 2005. évi mérlege, közel egy évtized óta először, pozitív lett; mérleg szerinti eredménye 1,64 Mrd Ft volt, amely 5,76 Mrd Ft-os javulás az előző évhez képest. Vagyis a kiadások szintjét sikerült a rendelkezésre álló bevételek szintjére hozni. A kedvező fordulat nagy része az MTV Rt. reorganizációs tervében foglaltak időarányos végrehajtásának köszönhető. A reorganizációs tervre vonatkozó kuratóriumi és elnökségi határozatokat, valamint jegyzőkönyvkivonatokat mellékletben csatoljuk (8. melléklet). 4. A hatékony gazdálkodás folyományaként a saját tőke az előző évi negatív értékről pozitívra változott, bár nem éri el a jegyzett tőke 1/3 át. A gazdasági társaságokról szóló, többször módosított 1997. évi CXLIV. törvény 243. -a a részvénytársaságok esetében rendkívüli közgyűlés összehívását írja elő, amennyiben a társaság saját tőkéje, veszteség következtében, a jegyzett tőkéjének 2/3-a alá csökken. Az MTV Rt. a megelőző két évet negatív saját tőkével zárta. Az Országgyűlés a Magyar Televízió Közalapítványon keresztül az állami költségvetésből tőkeemeléssel és tőkejuttatással, 6 6 Mrd Ft-tal pótolta a Társaság 2003. dec. 31-én kimutatott negatív saját tőkéjét, azonban a 2004. dec. 31-én mutatkozó negatív saját tőke pótlására nem került sor. Az MTV Rt. 2005. évi gazdálkodása alapján a beszámoló fordulónapján a Társaság pozitív saját tőkét mutatott ki. A saját tőke összege azonban így sem éri el a jegyzett tőke 2/3-át, ezért a tőkevesztés miatt szükséges intézkedésre 2006- ban kerül sor. Az MTV Rt. tőkehelyzetével foglalkozó kuratóriumi határozatok: 23/2005. KH, 25/2005. KH, illetve elnökségi határozatok: 19/2005. EH, 28/2005. EH, 42/2005. EH és 43/2005. EH. 5. Az MTV Rt. eladósodottsága a 2005. év folyamán tovább nőtt, a rövid lejáratú hitelállomány 5,5 Mrd Ft értékű. Ebből az összegből 4 Mrd Ft kormánygaranciával felvett hitel, melynek meghosszabbított lejárata 2006. július 31. A nagy összegű kölcsön felvételére azért került sor, mert a törvényben rögzített és az üzleti tervben a reálisan tervezhető bevételek közt szereplő forrásokat nem bocsátotta az Országgyűlés a társaság 7

rendelkezésére. Ezért mintegy kárenyhítésként, az alapvető működőképesség biztosítása érdekében kellett a hitelt felvenni, ennek forrásköltsége a megszorító intézkedésekhez kötődő kényszerkiadás, nem a normális üzletmenet által előidézett költségtényező. Az MTV Rt. 2005. dec. 31. fordulónapra készített mérlege szerint nem állnak rendelkezésre azok a likvid eszközök, amelyek lehetővé tennék a hitel visszafizetését. A hitel megfizetése csak a kormánygarancia érvényesítésével rendezhető, erre minden erőfeszítés ellenére a mai napig (2006. szeptember 1.) nem került sor. 6. Az MTV Rt. üzleti tervében a költségvetési törvény alapján számított források az év folyamán sem álltak rendelkezésre, több mint 2,5 Mrd Ft-tal kevesebb összegből kellett a feladatokat megoldani. A Magyar Televízió Rt. közszolgálati feladatait csak úgy tudta ellátni, hogy forrásait átcsoportosította, műsorok készítésére, filmek vásárlására is jóval kevesebb pénz állt rendelkezésre, mint azt tervezték, és mint amennyi a színvonalas műsorok készítésére indokolt lett volna; továbbá beruházásra, korszerű eszközök beszerzésére mindössze 166 M Ft jutott. Az MTV Rt. 2005. évi működésének fenntartásához alapvetően hozzájárult a reorganizációs támogatás, valamint az MTV Archívuma egy részére vonatkozó, korlátozott hozzáférési jogokért kapott ellenérték. Ezek a bevételi források nem tekinthetők az MTV Rt. hosszú távú finanszírozását biztosító elemeknek, ugyanakkor ezek hiányában az MTV Rt. 2005. és 2006. évi működése ellehetetlenült volna, illetve ellehetetlenülne. A beruházások alakulása az MTV-nél a 2001 2005 években (ezer Ft-ban) 2001 2002 2003 2004 2005 terv 555 456 956 435 1 631 699 1 452 211 tény 93 669 199 548 257 207 1 310 294 165 973 tárgyi eszköz bruttó ért. 9 543 644 9 520 586 9 297 125 10 179 210 10 642 447 beruházás aránya % 1,0 2,1 2,8 11,9 1,6 7. A Magyar Köztársaság kormánya már 2000. december 7-én állást foglalt a Magyar Televízió Rt. számára nélkülözhetetlen új székház- és gyártóbázis felépítéséről. Az új székház- és gyártóbázis felépítése a kuratórium hatáskörén kívül álló okok miatt nem kezdődött el. A Szabadság tér 17. alatti ingatlan alkalmatlansága, az évek óta szükséges technikai, technológiai váltások elmaradása, a beruházások és fejlesztések hiánya évről évre mind nehezebbé teszi, hogy a Magyar Televízió Rt. eleget tudjon tenni műsorszolgáltatási kötelezettségeinek. A székház- és gyártóbázis kivitelezésére a Finta József Kossuth díjas építész által vezetett tervezőiroda pályázata alapján elnyert megbízás szerint részletes tervet dolgozott ki. Az elsőfokú építési hatóság az ingatlanra az építési engedélyt kiadta. Az MTV szakembereinek közreműködésével már 2004 szeptemberére elkészült az a pályázati anyag, amely megfogalmazta a modern magyar közszolgálati televízió megteremtésének feltételrendszerét. A kuratórium elnöksége az év során több mint tíz alkalommal, ebből öt esetben szűk körű szakértői megbeszélésen, igyekezett az akadályokat elhárítani. Ennek ellenére a Kuratóriumon kívülálló okok miatt a pályázat 2005-ben nem került kiírásra. 8. Az Országgyűlés iránymutatásának megfelelően a Kuratórium Elnöksége az MTV Rt. vezetése számára előírta egy részletes reorganizációs terv kidolgozását. A 2004 őszére elkészült legújabb reorganizációs tervet a Kuratórium elnöksége elfogadta, majd az év végén a Kuratórium tudomásul vette. (43/2004. KH, dec. 17.) A reorganizációs terv megvalósítása egy hosszú folyamat, amelynek szerves része az MTV Rt. működőképességének biztosítása. A reorganizációs tervről az MTV Rt. vezetése rendszeresen beszámolt és beszámol a Kuratóriumnak. A reorganizációs terv végrehajtását a Kuratórium Elnöksége folyamatosan ellenőrzi. 9. A kuratórium elnöksége előterjesztést nyújtott be (iktatószáma: TKT-276/2005/VII) a Pénzügyminisztériumnak a költségvetésben előirányzott összeg felhasználási céljáról és lehívásának ütemezéséről. 10. Április hónapban a korábban delegált kuratóriumi tagok megbízatása letelt és a Kuratórium új tagokkal egészült ki. Az Elnökség az új delegált tagokkal nehézkesen tudott együtt dolgozni (ügyrendi viták, az MTV Rt. 2004. évi mérlegének elutasítása, a tervezett m3-as csatorna parttalan vitája stb.). 8

11. A Kuratórium szervezési és jogi munkacsoportja az Elnökséggel együtt hozzákezdett az érvényben lévő Szervezeti és Működési Szabályzat átdolgozásához. Az SZMSZ szövegét korszerűsítette, módosította, bár teljesen nem fejezte be. 12. Az Elnökség felismerve a körzeti stúdiók növekvő jelentőségét, folytatva a korábban megkezdett folyamatot, 2005-ben kihelyezett elnökségi ülést tartott április 5-én Miskolcon. A körzeti stúdió munkatársai részletes tájékoztatást adtak munkájukról, eredményeikről és terveikről. Az ülést követően az Elnökség elhatározta, hogy a regionális televíziózás helyzetének felmérése után szakmai összejövetelt szervez a tapasztalatok összegzésére az európai helyzet tükrében valamint a közeljövőben szükséges lépések körvonalazására. A konferenciát 2005. december 9 10. között rendezte meg a Magyar Televízió Rt. a Közalapítványnyal közösen, kiemelkedő szakmai sikerrel. 13. Az Elnökség 2005 őszén látogatást tett Erdélyben és találkozott az erdélyi médiavilág jeles képviselőivel. A találkozó mindkét fél számára hasznos volt. 14. A 2005. év MTV Rt. számára is fontos fejleménye volt a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének meghosszabbítása. Az MTV Rt. érintett a döntésben, hiszen a TV2 frekvenciakészletéért járó díj 70 százaléka a nagyobbik közszolgálati televíziót illeti meg. Az ORTT változatlan feltételekkel hosszabbította öt évre a koncessziókat, ez a tény kedvezőtlen hatással volt az MTV Rt. gazdálkodására. 9

Beszámoló a Magyar Televízió Közalapítvány 2005. évi tevékenységéről I. A Magyar Televízió Közalapítvány létrejötte és szervezete 1. A Magyar Televízió Közalapítvány jogállása A Magyar Televízió Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) létrehozásáról a Magyar Köztársaság Országgyűlése a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. (a továbbiakban: Rtt.) törvény 53. (1) bekezdése rendelkezett. A Közalapítvány a közszolgálati műsorszolgáltatás biztosítására, függetlenségének védelmére szolgál. A Közalapítvány működésének feltételeit az Rtt. és az alapítvány alapító okirata (továbbiakban: Alapító Okirat) tartalmazza. A Közalapítvány az Rtt. alapján létrehozta és működteti a nemzeti közszolgálati televízió feladatainak ellátására a Magyar Televízió Részvénytársaságot (továbbiakban: MTV Rt.), valamint gyakorolja az Rtt.-ben és a társasági törvényben meghatározott jogokat. 2. A Magyar Televízió Közalapítvány szervezete A Közalapítvány irányító és kezelő szerve a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma (továbbiakban: Kuratórium), melyet legalább nyolc elnökségi tag, akiket az Országgyűlés a képviselők több mint felének szavazatával négy évre megválasztott, és az Rtt.-ben meghatározott szervezetek által delegált tagok alkotják, akiket az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: ORTT) a törvény által meghatározott szempontok szerint nyilvántartásba vett és sorsolás útján kiválasztott. A Kuratórium 21 tagját, egyéves időtartamra az alábbi működési terület szerint csoportosított szervezetek delegálják: a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatai, ennek hiányában országos szövetségei egy főt, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egy főt, az előbb nem említett egyházak egy főt, emberi jogi országos szervezetek egy főt, az irodalom, a színház, a film, az előadó, a zene, a tánc, a képző- és iparművészet, a kultúra egyéb területén működő országos szakmai szervezetek négy főt, az oktatás a tudomány területén működő országos szakmai szervezetek kettő főt, a szakszervezetek országos szövetségei egy főt, az újságírók országos szakmai, érdekképviseleti szervei egy főt, a környezetvédők, természetvédők, állatvédők országos szervezetei egy főt, a nők országos érdekképviseleti szervezetei egy főt, a gyermek és az ifjúság országos érdekképviseleti szervezetei egy főt, a testi állapotuk miatt súlyosan hátrányos helyzetben lévők országos érdekképviseleti szervezetei egy főt, a sport országos érdekképviseleti szervezetei egy főt, a települési önkormányzatok országos érdekképviseleti szervezetei egy főt, a határon túli magyar szervezetek egy főt. Az Elnökség személyi összetételében 2005 folyamán változás nem történt. Az Elnökség változatlan összetételben (Dr. Czeglédi László elnök, Kozma Huba elnökhelyettes, Bakó Lajos, Dr. Farkasné Dr. Gábor Alice, Kerekes Pál, Kozák Márton, Peták István, Rajk László) végezte munkáját. A társadalmi szervezetek által delegált kurátorok összetétele 2005-ben is egy alkalommal változott: 2004. április 21-i ORTT sorsolás szerinti kurátorok mandátuma 2005. április 21-ig szólt és az ORTT 2005. április 1-i sorsolása szerinti kurátorok mandátuma a 2005. év további teljes időszakára terjedt ki. 10

Az ORTT 2004. április 21-i sorsolása szerint a Közalapítvány Kuratóriumának tagjai lettek: Vajdasági Magyar Szövetség: Árpási Ildikó Kiút Veled Egyesület: Borsos Gábor Négy Történelmi Egyház: Dr. Dabóczi Kálmán Magyar Cserkészszövetség: Farkas Zsolt Művészetbarát Egyesület: Geröly Tibor Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége: Dr. Glatz Ferenc Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete: Hámori István Magyar Lapkiadók Egyesülete: Hanák Tamás Magyarországi Németek Országos Önkormányzata: Heinek Ottó Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület: Dr. Jen Sándor Magyar Filmművész Szövetség: Kende János Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület: Dr. Keszthelyi András Magyar Harciművészetek Országos Szövetsége: Medek Miklós Történelemtanárok Egylete: Miklósi László Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség: Möcsényi Miklós Evangéliumi Pünkösdi Közösség: Pataky Albert Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége: Sajgó Szabolcs Szülők a Hallássérült Gyermekekért: Simonné Toldi Ágnes Agrárkutató Intézmények Országos Szövetsége: Dr. Sípos András Magyar Hangmérnökök Társasága: Vámosi András Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség: Dr. Zimányi Tibor Az ORTT 2005. április 1-jei sorsolása szerint a Közalapítvány Kuratóriumának tagjai lettek: Országos Szlovák Önkormányzat: Zelman Ferenc Négy Történelmi Egyház: Dr. Dabóczi Kálmán Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Mo. Ortodox Ex.: Kalota József Közép- és kelet-európai Rutheford Intézet: Dr. Madarász Imre Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társasága: Dr. Szabó Lilla Magyarnóta Szerzők és Énekesek Orsz. Egyesülete: N. Tóth István Magyar Építőművészek Szövetsége: Jeney Lajos Renée Művészeti Társaság: Benedek József OPAKFI Tud. Egyesület: Dr. Lupkovics Gábor Sík Sándor Tanáregylet: Dr. Hoffmann Rózsa Demokrata Liga Szakszervezetek: Tóth Attila Kárpát Országos Vállalkozói Szövetség: Szabó György Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége: Tóth Lajos Reális Zöldek Klub: Juhos László KALÁSZ Katolikus Asszonyok-lányok Szövetsége: Gráf Csilla Fiatal Sasok Országos Egyesülete: Péterfalvi László Zoltán Nyugdíjasok Országos Képviselete: Villangó István Magyar Rákellenes Liga: Dr. Svastics Egon Magyar Kutyaszánhajtó és Canicross Szövetség: Hárshegyi János Községi Önkormányzatok Szövetsége: Aczél Gábor Vajdasági Magyar Demokrata Párt: Nagy N. Nándor 2005 folyamán az Ellenőrző Testület (Dr. Fehér Zsuzsa elnök, Szabó Attila és Dr. Jaczkovics László Gábor tagok) személyi összetétele nem változott. A Közalapítvány Kuratóriuma és az MTV Rt. Üzemi Tanácsa által megválasztott MTV Rt. Felügyelő Bizottságának összetétele 2005-ben nem változott (Gábor József elnök, Buzási Péter és Farkas László tagok). 11

3. A Közalapítvány Kuratóriumába való delegálásról A civil kurátorok hatékonyabb és lényegibb munkájának érdekében szükséges lenne az Rtt. módosítása, miszerint a kurátorokat is négy évre kellene megválasztani, s a rotáció, valamint a folytonosság biztosítása érdekében minden évben a civil kurátorok negyedét kellene újra választani, illetve cserélni. A civil kurátorok érdemi működése érdekében a közmédiumok kurátorai részére ki kell dolgozni az egységes működési rendet, s a törvényben foglaltak szerint ellenőrzési, minősítési jogkörök gyakorlásának kompetenciakörét, hogy érdemi munkát tudjanak végezni, éppen az Rtt. által előírt és a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatban foglaltak hatékonyabb érvényre juttatása érdekében. Az Európai Unió, az Európa Tanács dokumentumai is nagy figyelmet fordítanak a közszolgálati műsorszolgáltatásra, azoknak a társadalmi mechanizmusoknak és folyamatoknak a működésére és működtetésére, amelyek a társadalmi és szakmai szervezetek számára biztosítják a médiapolitikában és a médiaszabályozásban való cselekvő részvételt. Ezt az elrendező elvet sem egy készülő médiatörvény módosítás, sem egy új médiatörvény nem hagyhatja figyelmen kívül. II. Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának és Elnökségének tevékenységéről 1. Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának tevékenysége a hozott határozatok alapján (az Rtt. 66. (1) szerinti csoportosításban) a) 2005-ben nem kezdeményezett Alapító Okirat módosítást a Kuratórium. b) 2005-ben nem került sor új elnök megválasztására. c) a Kuratórium nem tiltotta meg Takács Imre általános alelnökké megbízását (6/2005. KH; 2005. március 4.), 2. a Kuratórium nem tiltotta meg Dr. Simon András műsorokért felelős alelnökké megbízását (7/2005. KH; 2005. március 4.) d) A Kuratórium 2005-ben nem kezdeményezte az elnök visszahívását. e) A Kuratórium javasolta a Magyar Országgyűlésnek, az Állami Számvevőszék 2003-ban készült jelentésében foglaltakhoz hasonlóan, hogy fontolja meg a közszolgálati média átfogó újraszabályozását. Továbbá: kérje fel a kormányt, hogy tegyen javaslatot az MTV Rt. kiszámítható bevételekre épülő, független, veszteségmentes, tervezhető gazdálkodásának megoldására. A kuratórium megítélése szerint, a Magyar Televízió Rt.-nél meglevő bizonytalanságok nem kedveznek a magyarországi demokrácia egyensúlymegőrző alapcéljának (25/2005. KH; 2005. július 7.). f) A Kuratórium elfogadta az MTV Közalapítvány 2004. évi tevékenységéről szóló országgyűlési beszámoló szöveges részét (11/2005. KH; 2005. március 31.) g) Az Archiválási szabályzat módosítására nem került sor. h) A Kuratórium elfogadta a közszolgálati média részvénytársaságok struktúraátalakítása támogatására folyósított 4,8 Mrd Ft felhasználásáról készült előterjesztést, és egyben felhatalmazta a Kuratórium elnökét, hogy 2005. márc. 31-ig számoljon be a Magyar Köztársaság Országgyűlésének (8/2005. KH; 2005. március 4.). A Kuratórium megtárgyalta az MTV Rt. által meghirdetett Kelléktár, Bútortár és Jelmeztár értékesítése tárgyú előterjesztését és nem értett egyet azzal, hogy azokat értékesítse. Felkérte az MTV Rt. elnökét, hogy vonja vissza pályázati felhívását (30/2005. KH; 2005. november 25.) A Kelléktár, Bútortár és Jelmeztár értékesítésére kiírt tenderrel kapcsolatban a kurátorok kezdeményezésére sikerült elérni, hogy foglalkozzon a kérdéssel a kuratórium. Miután komoly ellenállásba ütköztek a kérdést firtató kurátorok, ezért döntöttek úgy, hogy kezdeményezik a nevezett tárak védetté nyilvánítását, mert ezzel megakadályozható a történelmi értékek elvesztése a forgalomképesség korlátozás révén. Ezután került sor a Felügyelő Bizottság vizsgálatára, majd időközben a társaság elnöke önként visszavonta a pályázati felhívást. i) A Kuratórium tudomásul vette az MTV Rt. könyvvizsgálója tájékoztatóját a Társaság vagyoni helyzetéről, és egyben felkérte a Kuratórium elnökét, hogy tájékoztassa a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnökét, illetve az illetékes országgyűlési bizottságot a kialakult tőkehelyzetről, valamint kezdeményezze a végleges, átfogó rendezést (23/2005. KH; 2005. július 7.). j) A Kuratórium elfogadta az MTV Közalapítvány 2005. évi költségtervét, a könyvvizsgáló véleményével együtt (4/2005. KH; 2005. március 4.). 12

A Kuratórium, az MTV Rt. könyvvizsgálója véleménye alapján, elfogadta az MTV Rt. 2005. évi gazdálkodási és pénzügyi terve elveit és főbb összegeit (12/2005. KH; 2005. március 31.). k) A Kuratórium jóváhagyta az MTV Rt. 2005 éves adásidejét; az m3 csatorna esetében azzal a feltétellel, hogy az induláshoz szükséges feltételek teljesülnek (14/2005. KH; 2005. március 31.). A 2005. év áprilisát követően működő, új összetételű kuratórium civil kurátorainak több mint kétharmada 2005. év során folyamatosan és rendkívüli kuratóriumi ülések összehívása révén is törekedett arra, hogy az m3 csatorna hatósági engedélyezési eljárása körülményeit megismerhesse, tekintettel arra, hogy az m3 csatorna indításának kuratóriumi jóváhagyásáról és a finanszírozási megalapozottságot illető tájékozottságról nem álltak rendelkezésre számukra meggyőző dokumentumok. l) A Kuratórium jóváhagyta a 310/2005. számon iktatott előterjesztésben foglalt összeget (1 004 000 Ft) új, magyarországi gyártású, műsorszolgáltatásban felhasználásra kerülő mozgóképes alkotásokra, a külső gyártásra is kiterjedően (13/2005. KH; 2005. március 31.). m) A Kuratórium jóváhagyta, a könyvvizsgálói jelentés alapján, az MTV Közalapítvány 2004. évi mérleg- és eredménykimutatását, valamint szöveges beszámolóját (19/2005. KH; 2005. május 30.). n) A Kuratórium megtárgyalta az MTV Rt. 2004. évi mérleg- és eredménykimutatását; meghallgatta a Felügyelő Bizottság és a Független Könyvvizsgáló Jelentését. A szavazás eredményeként: 8 igen, 13 nem és 3 tartózkodás mellett az MTV Rt. 2004. évi mérleg- és eredménykimutatását nem fogadta el (21/2005. KH; 2005. július 7.). o) Az MTV Rt. Felügyelő Bizottságába nem került új tag megválasztásra. p) A Kuratórium hozzájárult az MTV Közalapítvány könyvvizsgálója megbízásának egy évvel való meghosszabbításához (5/2005. KH; 2005. március 4.). 2. A Kuratórium elnökségének tevékenysége a hozott határozatok alapján (az Rtt. 66. (2) szerinti csoportosításban) a) Az MTV Rt. elnöki tisztségére nem került pályázat kiírásra. b) A Kuratórium elnöksége az a) folyományaként nem tett javaslatot a Kuratóriumnak új elnök megválasztására. c) az MTV Rt. gazdálkodásának ellenőrzése: A Kuratórium elnöksége elfogadta és jóváhagyásra a Kuratórium elé terjesztette a Kuratórium 2005. évi költségvetését (10/2005 EH; 2005. február 1.). A Kuratórium elnöksége a Független Könyvvizsgálói Jelentéssel együtt elfogadta az MTV Közalapítvány 2004. évi egyszerűsített éves beszámolóját, és elfogadásra a Kuratórium elé terjesztette (38/2005. EH; 2005. május 3.). A Kuratórium elnöksége jóváhagyta az MTV Rt. 2004. évi mérleg- és eredménykimutatását a mellékletekkel, a Független Könyvvizsgálói Jelentéssel együtt, és elfogadásra a Kuratórium elé terjesztette (42/2005. EH; 2005. május 30.). A Kuratórium elnöksége az MTV Rt. elnökének a Társaság gazdasági helyzetére vonatkozó beszámolóját elfogadta azzal, hogy tudomásul vette a Független Könyvvizsgáló Jelentését és az MTV Rt. Felügyelő Bizottsága véleményét; és a Kuratórium elé terjesztette döntés végett (43/2005. EH; 2005. május 30.). A Kuratórium elnöksége hozzájárult, hogy az MTV Rt. a 491/20056/II/1. és az 547/2005/II/1. számon iktatott filmcsomag-vásárlási szerződéseket megkösse (44/2005. EH; 2005. május 30.). d) A Kuratórium elnöksége egyhangúlag tudomásul vette az MTV Rt. és az Antenna Hungária Rt. között, 33/2005/V/3. számon iktatott, stratégiai együttműködési megállapodást (2/2005. EH; 2005. január 11.). A Kuratórium elnöksége egyhangúlag hozzájárult az MTV Rt. és az Antenna Hungária Rt. között, 35/2005/V/3. számon iktatott adósságrendezési megállapodáshoz (3/2005. EH; 2005. Január 11.). A Kuratórium elnöksége, az előterjesztés alapján, egyhangúlag hozzájárult 36/2005/V/3. számon iktatott, az MTV Rt. és az Antenna Hungária Rt. között megkötött 910.893 számú megállapodás 5. módosításához (4/2005. EH; 2005. január 11.). A Kuratórium elnöksége egyhangúlag tudomásul vette az MTV Rt. és az Antenna Hungária Rt. között, 34/2005/V/3. számon iktatott, a digitális műsorterjesztésre vonatkozó szándéknyilatkozatot (5/2005. EH; 2005. január 11.). A Kuratórium elnöksége hozzájárult a 2004. évi CXXXV. tv. 126. (4) bekezdése alapján az MTV Rt.-nek juttatott összegnek (3 479 500 E Ft) a TKT-206/2005/II/1. számon iktatott előterjesztésben foglalt feltételekhez kötötten és az ott meghatározott ütemezés szerinti átutalásához (16/2005. EH; 2005. február 25.). 13

A Kuratórium elnöksége jóváhagyta az MTV Rt. ügyvezetősége által beterjesztett 2005. évi üzleti tervének elveit és fő összegeit a következő feltételekkel: A Kuratórium elnöksége felkéri az MTV Rt. ügyvezetőségét, hogy negyedévente számoljon be az üzleti terv időarányos teljesüléséről. A Kuratórium elnöksége felhívja az MTV Rt. ügyvezetőségét, hogy a bevételek esetleges jelentős elmaradása esetére készítsen intézkedési tervet, hogy az, szükség esetén, alkalmazható és hatásos legyen (28/2005. EH; 2005. március 31.). A Kuratórium elnöksége felhatalmazta az MTV Rt. elnökségét, hogy az Archívum további sorsával kapcsolatos tárgyalásokat megkezdje (33/2005. EH; 2005. április 19.). A Kuratórium elnöksége nem járult hozzá, hogy az MTV Rt. a 2010. évi labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogáért kiírt pályázatra benyújtott ajánlatát 2,7 millió Euróra emelje (45/2005. EH; 2005. május 30.). A Kuratórium elnöksége hozzájárult, hogy az Országgyűlés döntéseit figyelembe véve, az MTV Rt. elnöke aláírja a 1223/2005/II/1. számon iktatott, az MTV Rt. és a NKÖM között, az Archívum egyes elemei felhasználási jogának átengedéséről szóló szerződést (67/2005. EH; 2005. november 18.). A Kuratórium elnöksége jóváhagyta az ÁPV Rt.-vel kötendő a vele szemben fennálló, a mellékelt tervezetben (935/2005/II/1) részletezett, tartozások rendezésére irányuló megállapodást, az előterjesztéshez mellékelt tervezetnek megfelelő tartalommal. Az elnökség felhatalmazta a Kuratórium elnökét, hogy az ÁPV Rt. képviselőjével közösen kormányhatározat meghozatalát kezdeményezze annak érdekében, hogy az ÁPV Rt. a tartozásokat elengedhesse (68/2005. EH; 2005. november 18.). e) A Kuratórium elnöksége felhatalmazta az MTV Rt. elnökét, hogy az m3-as csatorna indításához szükséges tárgyalásokat elkezdje (2/2005. EH; 2005. január 11.). A Kuratórium elnöksége telefaxon történt szavazás alapján nem járult hozzá, hogy az MTV Rt. a 2010. évi labdarúgó-világbajnokság tenderpályázatát benyújtsa (12/2005. EH; 2005. február 15.). A Kuratórium elnöksége hozzájárult, hogy az MTV Rt. a 152/2005/II/1. és a 171/2005/II/1. számon iktatott, a 2010. évi labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatos előterjesztés szerinti pályázatát az EBU-hoz benyújtsa, azzal, hogy az elnökség hozzájárulása nem jelent szerződési kötelezettséget (13/2005. EH; 2005. február 15.). A Kuratórium elnöksége előzetesen hozzájárult, hogy az MTV Rt. az átmenetileg kialakuló likviditási hiányának fedezetére folyószámlahitel-szerződést kössön, a korábbinál nem rosszabb feltételek mellett (19/2005. EH; 2005. február 25.). A Kuratórium elnöksége hozzájárult, hogy az MTV Rt. a 1195/2005/II/1. számon iktatott előterjesztés szerint, az UEFA bajnokok ligája 2006-2009 mérkőzések közvetítéséhez a sugárzási jogok megszerzésére, a lehető legjobb feltételek szerinti, ajánlatot megtegye (65/2005. EH; 2005. november 15.). A Kuratórium elnöksége felhatalmazta a Kuratórium elnökét, hogy az MTV új központi gyártóbázisára vonatkozó levelet aláírja (23/2005. EH; 2005. március 17.). f) A Kuratórium elnöksége felhatalmazta a Kuratórium elnökét, valamint az MTV Rt. elnökét, hogy az MTV Rt. székház- és gyártóbázis létrehozásával kapcsolatos szerződést az Millennium Média Szolgáltató Kft.-vel aláírja (17/2005. EH; 2005. február 25.). A Kuratórium elnöksége hozzájárult, hogy az MTV Rt. elnöke a Palace 17. Ingatlanforgalmazó és Fejlesztő Kft.-vel kötendő bérleti szerződést a 1130/2005/II/1 szám alatt iktatott szöveg szerint megkösse azzal, hogy a szerződés tartalmáért a Társaság felel (69/2005. EH; 2005. november 18.). g) Ez évben Felügyelő Bizottsági tagok megválasztására vagy visszahívására, sem díjazásuk változtatására nem került sor. h) A Kuratórium elnöksége hozzájárult, hogy a Kuratórium elnöke aláírja a Leitner & Leitner Könyvvizsgáló Tanácsadó Kft.-vel a 2005. évre vonatkozó könyvvizsgálói szerződést (36/2005. EH; 2005. április 19.). i) A Kuratórium elnöksége elfogadta, az elhangzott kiegészítésekkel, a közszolgálatiságról szóló beszámolót (25/2005. EH; 2005. március 22.). j) A Kuratórium elnöksége tudomásul vette az MTV Rt. elnökének tájékoztatását a 2005. április 2-i rendkívüli esemény közvetítésével kapcsolatban. A Kuratórium elnöksége felkérte a Felügyelő Bizottságot, hogy vizsgálja meg a Társaság SzMSz-ét és Elnöki Utasításait a rendkívüli események pontos és időszerű tájékoztatásának követelményeinek feltételéről (31/2005. EH; 2005. április 12.). k) A Kuratórium elnöksége elfogadta az MTV Rt. elnökének a Társaság gazdasági helyzetére vonatkozó beszámolóját azzal, hogy tudomásul veszi a Felügyelő Bizottság, valamint a Könyvvizsgáló véleményét. A beszámolót a Kuratórium elé terjesztette döntésre (43/2005. EH; 2005. május 30.). 14

3. Az MTV Közalapítvány Kuratóriuma Elnökségének egyéb tevékenysége a) Az MTV Rt. új székház- és gyártóbázisáról Miután az MTV Rt. 1999-ben adósságai kifizetése érdekében értékesebb ingatlanjait eladta; a Magyar Köztársaság kormánya már 2000. december 7-én állást foglalt a Magyar Televízió számára nélkülözhetetlen új székház- és gyártóbázis felépítéséről. Sajnálatos módon az új székház- és gyártóbázis felépítése nem kezdődött el. A Szabadság tér 17. alatti ingatlan alkalmatlansága, a fenntartás és az üzemeltetés pazarlóan költséges volta, az évek óta szükséges technikai váltások elmaradása, a beruházások és fejlesztések hiánya évről évre mind nehezebbé tette, hogy a Magyar Televízió eleget tudjon tenni műsorszolgáltatási kötelezettségeinek. A Magyar Köztársaság kormánya felülvizsgálva a 2000. évi döntését, azt 2004. július 19-én hozott határozatával megerősítette és megteremtette a székház- és gyártóbázis felépítésének szükséges keretét és meghatározta a munka főbb irányait. A kormányhatározat a székház- és gyártóbázis felépítésére helyszínként a korábban az MTV Rt. tulajdonát képező III., Bojtár utca 41 47. alatti ingatlant jelölte meg. Ez az ingatlan a Millennium Média Szolgáltató Kft. tulajdonában áll. A székház- és gyártóbázis kivitelezésére a Finta József Kossuth-díjas építész által vezetett tervezőiroda pályázat alapján elnyert megbízás szerint részletes tervet dolgozott ki. Az elsőfokú építési hatóság az ingatlanra az építési engedélyt kiadta. A televízió szakembereinek közreműködésével már 2004 szeptemberére elkészült az a pályázati anyag, amely megfogalmazta a modern, magyar közszolgálati televízió megteremtésének feltételrendszerét. Létrejött a kormányhatározatban előírt megállapodás a Pénzügyminisztérium, az MTV Rt. és a Kuratórium között. A Kuratórium kiemelte, hogy a megállapodásban foglaltakat akkor tudja betartani, ha a televízió megfelelő mértékű normatív finanszírozása megvalósul. A több minisztérium képviselőiből álló Tárcaközi Bizottság a pályázati anyagot elfogadta. Ennek ellenére a Kuratóriumon kívül álló okok miatt a pályázat 2004-ben nem került kiírásra. A Millennium Média Szolgáltató Kft. ugyan novemberben elkezdte az építkezést, de csak formálisan. 2005 februárjában a Közalapítvány Elnöksége felhatalmazta a Közalapítvány elnökét, hogy szerződést írjon alá, az MTV Rt. elnökével egyetemben, a Millennium Média Kft.-vel a székház- és gyártóbázis létrehozására és üzemeltetésére. Majd márciusban az Elnökség felhatalmazta az elnököt, hogy levélben kérje fel a pénzügyminisztert a székház- és gyártóbázis létesítésére vonatkozó pályázat kiírásához szükséges országgyűlési határozat előterjesztésére. Novemberben a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium Elnöksége az ÁPV Rt.-vel megkötendő a vele szemben fennálló tartozások rendezésére irányuló megállapodást, továbbá az Elnökség felhatalmazta a Kuratórium elnökét, hogy az ÁPV Rt. képviselőjével közösen kormányhatározat meghozatalát kezdeményezze annak érdekében, hogy az ÁPV Rt. a tartozásokat elengedhesse. b) A határon túli kapcsolatok ápolása: A Magyar Televízió Rt. Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzata már előszavában rögzíti, hogy az MTV Rt. a médiatörvény rendelkezése alapján nemzeti közszolgálati műsorszolgáltató. Ezzel szoros összefüggésben az MTV Rt. törekszik a határainkon túl élő magyarság műsorszolgáltatással való ellátására, azon keresztül pedig különösen: nemzeti önazonosságuk támogatására, társadalmi helyzetük és kultúrájuk bemutatására, az anyaországhoz fűződő kapcsolataik erősítésére. Az MTV Rt. kölcsönösen előnyös megállapodások révén támogatja az ország határain kívül magyar nyelven vagy magyar nyelven is műsort szolgáltató televíziós műhelyeket. Azokkal rendszeres kapcsolatot tart, tapasztalatok és műsorok cseréjével fejleszti a határokon túlra sugárzott magyarországi műsorok, illetve a határon túli magyar nyelvű műsorszolgáltatás színvonalát. A nemzeti televíziónak a határon túli magyarsággal kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítéséhez az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége igyekezett lehetőségeihez mérten hozzájárulni. A 2005-ös év szeptember 7 11. között járt az MTV Rt. vezetősége és a Közalapítvány Kuratóriuma Erdélyben, ahol mindenekelőtt a televízió erdélyi munkatársaival találkozott a Dr. Czeglédi László vezetésével kiutazó küldöttség. Kiemelkedő gondot fordítottak arra, hogy az Erdélyben felnevelkedő médiaértelmiséggel is kapcsolatot létesítsenek, ezért Nagyváradon találkoztak a médiaszakos hallgatók egy csoportjával is, s ezen a beszélgetésen vetődött fel, hogy a Magyar Televízió segíteni igyekszik az árvíz sújtotta vidékek lakosain azzal, hogy könyveket gyűjt az itt élő emberek számára. A küldöttség tagjai Marosvásárhelyen találkoztak az erdélyi médiavilág jeles képviselőivel, és megbeszélést folytattak Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével. A megbeszélésen közösen megfogalmazott feladatok megoldása az MTV Rt. vezetőire vár, többek között a már korábban megkötött, román magyar köztelevíziók közötti együttműködési szerződés leporolása, újragondolása. 15

c) Nemzetközi kapcsolatok építése Újszerű európai kapcsolatok: Az MTV Rt. korszerű nemzetközi kapcsolatainak kiépítése meghatározó jelentőségű. Az újszerű európai kapcsolatok sok, eddig kiaknázatlan, lehetőséget tudnának nyújtani műsorfolyam tartalmasabbá és színesebbé tételében. A Magyar Televízió Közalapítvány elnöksége, az Ellenőrző Testület elnöke, az MTV Rt. elnöke és a Felügyelő Bizottság elnöke 2005. december 12 14. között látogatást tett Genfben, az EBU-nál (European Broadcasting Union), az Európai közszolgálati rádiók és televíziók szövetségénél. A látogatás célja egyértelműen a kihűlőben lévő kapcsolatok frissítése, a távlati közös munkák és együttműködési lehetőségek felmérése, a Magyar Televízió kapcsolatainak erősítése volt. A Közalapítvány képviseletében az Elnökség nagy része képviseltette magát. December 13-án és 14-én találkoztak az EBU meghatározó fontosságú részlegeinek vezetőivel, akik alapos ismerettel rendelkeztek az MTV jelenlegi helyzetéről. Először Augusto Bellavita, kommunikációért felelős vezető tartott egy rövid tájékoztatást az EBU-ról és partner kapcsolatairól, majd Paolo Pusterla az üzleti stratégiai osztály vezetője ismertette az EBU terjeszkedését és távlati elképzeléseit. A küldöttség találkozott Werner Rumphorst-tal, aki az EBU jogi osztály vezetője, s annak idején személyesen részt vett a hazai médiapiac átformálásában, továbbá az MTV részvénytársasággá alakításában. Fogadta a küldöttséget Jean Réveillon főtitkár is és köszönettel elfogadta Dr. Czeglédi László elnök úr meghívását Magyarországra. Leszűrhető tapasztalatok: Mindegyik terület vezetője alapos ismerettel rendelkezik saját területéről, pontosan tudja, mit akar és büszke elért eredményeire. Az MTV-nek módja van jól felkészült ösztöndíjasok kiküldésére, akik a későbbiekben jól tudnák a magyar érdekeket képviselni és az európai televíziózás áramkörébe jobban bevonni a Magyar Televíziót. A szövetség nyitott a kapcsolatok elmélyítésére, bár egyetlen szakbizottságban sincs magyar képviselő. Csak az MTV vezetőségén múlik, hogy milyen mértékben veszik igénybe a felkínált szolgáltatásokat (programcserék, közös műsorkészítés és műszaki együttműködés). Kínai látogatás: Peking és Sanghaj (2005. október 17 26. ). A Kínai TV elnökének meghívására, valamint az MTV-CCTV együttműködési megállapodás értelmében Dr. Czeglédi László, Rapai Márta, az MTV Rt. igazgatóhelyettese és Baló György, kulturális igazgatója látogatást tett a Kínai Központi Televíziónál, valamint a sanghaji SMG-nél. A CCTV-nél több magas szintű vezető társaságában Zhang Changming elnökhelyettes fogadta a küldöttséget. Dr. Czeglédi László ismertette az MTV szándékait (műsorcsere elindítása, szakemberek cseréje), amelyeket Zhang Chanming nyitottan fogadott, és kérte, hogy az MTV tegyen minden egyes ügyben írásos előterjesztést. A megbeszéléseket követően megismerkedtek a CCTV-vel, amely már megkezdte a HDTV és az interaktív televíziós kísérleteket, továbbá elindította az igény szerinti videó-lejátszás (video on demand) szolgáltatását is. Nagyon színvonalas a kínai és az angol nyelvű honlapjuk. A kábelrendszer egyelőre nem jelentős (300 000 bekábelezett lakás Pekingben), de nagy fejlesztések várhatók ezen a területen is. A Kínai Népköztársaságban nem engedélyezett parabolák kihelyezése, így a nézők a szállodák kivételével nem juthatnak hozzá külföldi, pl. hongkongi adásokhoz. A 16 tematikus csatorna mindegyike jól szakosított. Ugyanakkor a CCTV megteremtette saját versenytársait, amikor kereskedelmi típusú csatornákat is elindított, pl. a fiatal nézők számára. A CCTV csatornák mindegyike kiváló minőségű reklámokat sugároz. Sanghajban kapcsolatfelvételre került sor a befolyásos, kínai nyelven sugárzó SMG-vel (Shanghai Media Group). A televízió vezetői tájékoztatást adtak arról, hogy az SMG 13 analóg, 30 digitális, 90 digitális fizetős tvcsatornát (14 ezek közül egész Kína területén fogható), 11 analóg és 20 digitális rádiócsatornát, 1 online tv-t, 3 sportklubot, 5 újságot tart fenn. Elegáns központjukban a legújabb (japán) műszaki berendezéseket alkalmazzák. Az SMG nézettségben jobb eredményt (SHR: 60%) mutat, mint a CCTV nemcsak saját tartományában, de egész Kínában is, valószínűleg Sanghaj szabadabb légköre miatt. Kína legnézettebb csatornája az SMG tulajdonában levő Dragon TV, amely a műholdas sugárzásnak köszönhetően, nézőket szerzett az USA-ban, Ausztráliában és Hongkongban is. Napi nézettsége eléri a 600 milliót. Az SMG ma a sorozatok és rajzfilmek legnagyobb gyártója Kínában. 4. Körzeti alkotóműhelyek (regionális stúdiók) fejlesztése A korábban létesített, majd az utóbbi években elhanyagolt körzeti stúdiók helyzetének és lehetőségeinek felmérése már elkezdődött, de bizonytalan, hogy lehetőségeinek fejlesztése és kihasználása mikor indul el. A megkezdett következetes munka folytatásaként a Kuratórium Elnöksége 2005. április 5-én a miskolci körzeti alkotóműhely helyzete (szinte használhatatlan eszközök) és fejlesztésének lehetőségei tárgyában kihelyezett ülést tartott Miskolcon. 16

Az összegyűlt ismeretek és tapasztalatok elemzése és a helyzet átfogó értékelése, valamint a jövőbeni fejlődés irányainak meghatározására a Kuratórium Elnöksége szakmai tanácskozást hívott össze. Az MTV Közalapítvány az MTV Rt.-vel közösen rendezte meg 2005. decemberében azt a konferenciát, melynek témája: az MTV Rt. jelenlegi regionális műsorrendszerét miként lehetne tovább fejleszteni? Tágabban pedig: melyek a kötelességei és lehetőségei a nemzeti közszolgálati televíziónak a közszolgálati televíziózás továbbfejlesztését illetően? A konferenciát nagy érdeklődés kísérte, s mivel az MTV Rt. Szabadság téri székházában rendeztük meg, az intézmény összes dolgozója figyelemmel kísérhette. Az előadók között üdvözölhettük a vidékfejlesztés elismert és hivatalban lévő szakembereit, a különböző önkormányzati szövetségek elnökeit, az ORTT képviselőit, de természetesen jelen voltak, a műsorterjesztés, a digitalizáció miniszteriális, hatósági s a műsorterjesztés gyakorlati kérdéseivel foglalkozó elméleti, jogi, műszaki szakemberei is. Külön kérdéskört jelentett a regionális műsorszórás financiális kérdéseinek elemzése. A közös gondolkodásban természetesen részt vettek az MTV Közalapítvány és az MTV Rt. szakemberei is. Megtisztelő volt, hogy az európai regionális televíziók újonnan megválasztott elnökének, Peter Sauer úrnak az első külföldi útja is erre a konferenciára vezetett. (A Circom regionále Európa 38 államából 387 regionális televíziót fog össze.) Sajnálatos tényként kell leírnunk, hogy a Magyar Országgyűlés e témához kapcsolódó szak- és albizottságait senki nem képviselte. Az MTV első körzeti, azaz vidéki stúdióit immáron több évtizeddel ezelőtt hozták létre Pécsett, Szegeden, majd pedig Budapesten. A politikai, személyi erőviszonyok döntöttek az alkotóműhelyek, műsorkészítő egységek telepítési helyeiről. A tényleges regionális hír- és információs műsorok, ráadásul az ország hat városából, azaz hat körzetéből az 1990-es évek elején indultak meg. Az MTV jelenlegi körzeti műsorszolgáltatása alig fejlődött az elmúlt 15 év alatt, s mára mind a szervezeti, mind a technikai, mind a jogi megoldásait illetően nehéz helyzetbe került. Ez a konferencia tette az első kísérletet arra, hogy egyrészt megfogalmazza azt, hogy az MTV Rt.-nek, mint nemzeti közszolgálati televíziónak egyik stratégiai ágazata a regionális televíziózás fejlesztése kell hogy legyen, másrészt e fejlesztés stratégiai kérdéseit is igyekezett számba venni. A digitális műsorszórásra, terjesztésre való átállás pillanatait éljük. Nincs idő a regionális közszolgálati televíziózás fejlesztésről való döntést halogatni. Az MTV Rt. vezetésének, mind pedig az MTV Közalapítvány kuratóriumának lépnie kell az illetékes hatóságoknál, törvényhozói fórumoknál. A vita teljes mértékben igazolta, hogy a közszolgálati televízió regionális műsorszórásának kérdésköre rendkívül összetett: a nemzeti kommunikáció, a magyar nemzeti kultúra, a nemzetiségi kultúra, a vidékfejlesztés, a határokon átnyúló integráció és a régiók kialakításának, a demokrácia intézményrendszerének fejlesztése egyaránt összefügg a kérdéskörrel. A konferencia a regionális közszolgálati televíziózás tapasztalatait az alábbiakban összegezte: a regionális televíziók működését nem lehet megoldani a Magyar Televízió nélkül. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Magyar Televízió is és a regionális televíziók is egy jobb működési fázisba kerüljenek, és el kell érnünk azt, hogy a 2007. és 2013. közötti nemzeti fejlesztési programban a közszolgálati műsorszolgáltatás és ennek részeként a regionális televíziózás is helyet kapjon. 5. Új műsorterjesztési csatornák igénybevételi lehetősége Az MTV műsorainak terjesztéséhez jelenleg az analóg műsorszórás biztosítja a meghatározó műszaki keretfeltételt. Az analóg műsorszórások 2012-es európai leállítási kötelezettsége azt jelenti, hogy az MTV-nek mint közszolgálati médiának, sürgősen meg kell vizsgálnia az egyéb műsorterjesztési lehetőségek igénybevételének realitásait, illetve ennek feltételeit. A digitális földfelszíni műsorszórás bevezetése kapcsán ki kell dolgozni a digitális műsorszórásra való átmenet programtervét. Ennek érdekében ki kell alakítani a digitálisan sugározni kívánt csatornák tematikáját, műsortervét és a tervezett műsorok előállításának műszaki és pénzügyi feltételeit. A műsorszórás mellett érdemben kell vizsgálni azokat a technikai lehetőségeket, melyek további tematikus csatornák beindítását teszik lehetővé, adott esetben költséghatékonyabban, mint akár az analóg, akár mint a digitális-műsorszórási technológiák alkalmazásával. Az interneten keresztül történő műsorterjesztés (IPTV) lehetőségének megvizsgálására hívtuk fel az MTV vezetőségének figyelmét. Ez a technológia a hagyományos műsorszórás költségeinek töredékéért biztosítja újabb tematikus csatornák beindítását, azon nézőkör számára, mely interneteléréssel rendelkezik. Jelenleg ennek a körnek számát mintegy egymillióra becsülhetjük, de ennek a távközlési szolgáltatásnak rohamos terjedését figyelhetjük meg. Hasonlóan érdemes megvizsgálni a mobil technológiák alkalmazásának lehetőségét. A GSM telefonokon keresztül nézhető műsorok valószínűleg új típusú (igen rövid idejű) műsorszámok előállítását igénylik. Ezek szakosítása (tematizálása) a közeljövő feladata. A hordozható készülékeket használó DVB-H szabvány el- 17

terjesztését az Európai Unió támogatja. A hordozható tv-vevők Magyarországon egyelőre nem kerültek nagy számban kereskedelmi forgalomba, így ennek a szabványnak megfelelő terjesztési forma önálló vizsgálatát egyelőre nem kezdeményeztük. 6. Az MTV Rt. archívumának hasznosítása Az MTV archívumához kapcsolódó részleges kereskedelmi jogok átadása a NAVA számára a 2005. év kedvező pénzügyi mérlegeredményének kialakításában alapvető szerepet játszott. Tekintettel arra, hogy az MTV tervezett digitális műsor-előállításához valamennyi műsorszám digitalizálására és elérhetőségének biztosítására van szükség, ezért javasoljuk, hogy 2006-ban induljon el egy módszeres felmérő és értékelő tevékenység az alábbi tevékenységekkel kapcsolatban: az archívum elavult nyilvántartó rendszerében fellelhető adatok konvertálása a mai kor követelményeinek megfelelő adatbázis környezetbe; az adatbázisban szereplő tételek fizikai azonosítása, fellelése; az adatbázis tételeinek felbecslése, a szerzői jogdíjak fizetésének szakértői véleményezése; a fellelt és beazonosított filmek digitalizálása és az MTV archívumában való elhelyezése. A fenti feladatok elindítása véleményünk szerint tovább nem halasztható feladatot jelent, melynek eredményes befejezése nélkül az MTV digitális műsor-előállításra való átállítása nem végezhető el. Tekintettel ezen feladatok várhatóan többéves időtávjára, javasoljuk az országgyűlés számára, hogy a feladatok megkezdésére és kivitelezésére az MTV részére célzott, pótlólagos költségvetési forrásokat biztosítson. 7. Állami Számvevőszék utóvizsgálata Az Állami Számvevőszék jelentését az MTV Közalapítvány és az MTV Rt. működésének ellenőrzéséről 2003 júniusában zárta le. 2005-ben az ÁSZ utóvizsgálatot folytatott, amelynek egyik fontos megállapítása (50. old. 6. bek.) Egyértelműen pozitív példaként említhetők az MTV Rt. ellenőrzését követő intézkedések. A tulajdonosi jogokat gyakorló MTV Közalapítvány elnöksége felkérésére az MTV Rt. elnöke részletes feladattervet hagyott jóvá az ÁSZ jelentésében ismertetett gazdálkodási, vezetési és egyéb hiányosságok megszüntetésére. A feladatok végrehajtását számon kéri, az intézkedésekről és azok eredményéről beszámol a tulajdonosnak. 8. Vélemény a digitális műsorterjesztés törvénytervezetéről Az MTV Közalapítvány Kuratóriuma Elnöksége a tárgyév decemberében véleményt alakított ki és küldött meg az IHM illetékes, helyettes államtitkárának Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény digitális műsorterjesztéssel összefüggő módosításáról és a digitális átállás átmeneti szabályairól c. kormányelőterjesztés-tervezetről. A kialakult helyzetre tekintettel az MTV KA Elnöksége javasolta, hogy a) az IHM és az ORTT törvénytervezetét egy tervezetbe kell egyesíteni, és a kormány kétharmados jóváhagyásra terjessze be az Országgyűlés elé; b) amennyiben kétharmaddal történő elfogadása nem lehetséges, az Országgyűlés ezt követően, feles törvényként alkosson önálló törvényt a digitális műsorterjesztésre való átállás és átmeneti szabályozás kérdéséről; c) a törvénytervezetben és a kormány intézkedési tervében célszerű felhasználni a szomszédos országoknak a digitális televíziózásra vonatkozó tapasztalatait. Továbbá javasolta, hogy a vonatkozó törvénytervezet a) foglalkozzon a digitális televíziózás a nézőket, családokat, kulturális és oktatási intézményeket érintő kérdéseivel; b) teremtse meg törvényi lehetőségét, hogy azok, akik folyamatos keresettel rendelkeznek a megvásárolt beltéri egység (set top box) árának hányadát néhány év alatt adójukból leírhassák; c) a minimálbérből élők, nyugdíjasok, illetve munkanélküliek számára a költségvetés (központi vagy önkormányzati) a beszerzési ár 50~70%-át vállalja át. Az Elnökség felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényt végrehajtó szerv az érdekelt szakmai szervezetekkel és a közszolgálati műsorszolgáltatókkal, azok tulajdonosi testületeivel egyeztetve az Európai Unió országainak tapasztalatára támaszkodva készítsen stratégiai tervet az átállásra; továbbá arra, hogy a közszolgálati 18

műsorszolgáltatóknak az átállás utáni működése feleljen meg a közszolgálati televíziózás európai követelményeinek; és arra, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozása rendeződjék és tegye lehetővé azok áttérési költségeinek fedezetét. A Kuratórium informatikai bizottsága a beszámoló elkészítéséhez kapcsolódva is hangsúlyozni kívánja: az informatika, a távközlés és az elektronikus média konvergenciája döntő jelentőségű változásokat idézett elő napjaink médiafogyasztási szokásaiban. Az átalakulások középpontjában a digitalizáció áll. Éppen ezért sajnálatos, hogy a folyamatot szabályozó törvény nem született meg. A digitális átállás technikai kereteinek kijelölése természetesen nem a médiumok feladata, ugyanakkor le kell szögezni: a Magyar Televíziónak vezető szerepet kell vállalnia az új platformokra és technikára épülő tartalmak megalkotásában, értékorientált műsorfolyamok megtervezésében és meghonosításában. 9. A 2005. évi költségvetési törvény alapítványi keretének felhasználásáról Az MTV Közalapítvány Elnöksége megtárgyalta és a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályának, vonatkozó határozata mellékleteként, megküldte a 2005. évi költségvetési törvényben a részvénytársaság támogatására előirányzott 3 479 500 E Ft felhasználási céljára, illetve lehívásának ütemezésére vonatkozó az MTV Rt. elnöke által benyújtott előterjesztést. 10. A Közalapítvány munkacsoportjainak tevékenysége A Kuratórium az SZMSZ szerinti munkacsoportokat hozott létre és működtetett. A munkacsoportok általános célja, hogy elősegítse a Kuratórium hatékony működését, különösen az ülésre kitűzött, a munkacsoport feladatkörébe tartozó napirendi pontok előzetes megvitatása, esetenként napirendi javaslatok kialakítása. A munkacsoportok üléseiről az elnökök (a Kuratórium elnökségének egy-egy tagja) emlékeztetőt készítenek. A 2005. év folyamán öt munkacsoport tevékenykedett, tagjai március/májusban természetesen változtak. A munkacsoportok személyi összetétele és tevékenysége: Gazdálkodási munkacsoport Vezetője: Bakó Lajos; tagjai: Dr. Jen Gábor, Hanák Tamás, Dr. Dabóczi Kálmán, Simonné Toldi Ágnes, Borsos Gábor//Gráf Csilla, Dr. Dabóczi Kálmán, Juhos László. A munkacsoport ülésein a soron következő kuratóriumi ülés napirendjén szereplő gazdasági témákat vitatta meg. Szervezési és jogi munkacsoport Vezetője: Dr. Farkasné Dr. Gábor Alice; tagjai: Dr. Jen Sándor, Dr. Keszthelyi András//Hárshegyi János, Zelman Ferenc, Tóth Attila, Aczél Gábor, Madarász Imre. A munkacsoport a soron következő kuratóriumi ülés vonatkozó napirendi témáinak megvitatásán túl három alkalommal foglalkozott a Kuratórium Szervezeti és Működési Szabályzat szövegmódosításával és korszerűsítésével. Az elkészült módosított szöveget a Kuratórium elnöksége véleményezte. Az észrevételek beépítése és a végleges szöveg kialakítása áthúzódott 2006-ra. Továbbá a munkacsoport áttekintette az ún. NAVA törvényt és hatásait az MTV Rt. archívumának működésére. Műsorszolgáltatási elemző munkacsoport Vezetője: Peták István; tagjai: Heinek Ottó, Sajgó Szabolcs, Pataky Albert, Dr. Dabóczi Kálmán, Dr. Sipos András, Medek Miklós, Simonné Toldi Ágnes, Gráf Csilla, Dr. Hoffmann Rózsa//Tóth Lajos, Benedek József, Dr. Lupkovics Gábor, N. Tóth István, Dr. Dabóczi Kálmán, Nagy N. Nándor, Szabó György, Jeney Lajos, Kalota József, Dr. Madarász Imre, Dr. Svastics Egon, Gráf Csilla. A Kuratórium legtevékenyebb munkacsoportja a soron következő kuratóriumi ülés vonatkozó napirendi témáinak megvitatásán túl részletesen foglalkozott a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat érvényesülésével általában és bizonyos műsorok, illetve azok hiánya miatt előállt műsorszerkezeti torzulások hatásával részletesen. Ennek keretében megvitatták az MTV Rt. elnöke által készített beszámolót a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat 2005. évi érvényesüléséről. Tevékenységük eredményeként arra az álláspontra jutottak, hogy szükséges volna a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat korszerűsítése, valamint az alacsony szintű és bizonytalan bevétel rendezésére a kiegyensúlyozott és tervezhető műsorszerkezet kialakítása érdekében is. 19

Közönségkapcsolati munkacsoport Vezetője: Kozák Márton; tagjai: Hámori István, Heinek Ottó, Vámosi András, Árpási Ildikó, Geröly Tibor, Borsos Gábor//Tóth Lajos, Benedek József, Dr. Hoffmann Rózsa, Hárshegyi János, Zelman Ferenc. A munkacsoport az ülésén, a soron következő kuratóriumi ülés napirendjén szereplő, a csoport érdekkörébe tartozó napirendi pontokat tekintette át. Dokumentációs és informatikai munkacsoport Vezetője: Kerekes Pál; tagjai: Hámori István, Miklós László, Dr. Lupkovics Gábor//Szabó György, Tóth Attila, Gráf Csilla. A munkacsoport a soron következő kuratóriumi ülés vonatkozó napirendi témáinak megvitatásán túl egy alkalommal kihelyezett ülésen, a Kuratórium elnökhelyettesének részvételével, foglalkozott az MTV Rt. internetes honlapjának állapotával és fejlesztési lehetőségeivel, majd az Archívum munkájával, különös tekintettel a NAVA programra. III. A Magyar Televízió Rt. 2005. évi működéséről és gazdálkodásáról 1. Közszolgálati alaptevékenység: gazdálkodás és reorganizáció A Magyar Televízió Rt. 2005. december 31-i fordulónappal elkészült mérlegbeszámolója alapján a gazdálkodást jellemző főbb adatok az alábbiak szerint alakultak: értékek millió Ft-ban Megnevezés 2005. évi tény Bevétel 29 339 Aktívált saját teljesítmény 217 Költség + ráfordítás 27 920 Mérleg szerinti eredmény 1 637 Mérlegfőösszeg 19 006 Jegyzett tőke 1 200 Saját tőke 369 A 2005. év fordulatot hozott az MTV Rt. működésében. Az elmúlt 10 évben nem volt arra példa, hogy a Társaság a vagyonvesztési folyamatot sikeresen megállította, mi több, az alaptevékenységét is eredményesen végezte volna. Az elért eredmény értékét növeli az a körülmény, hogy az MTV Rt. mindezt állami mentőöv nélkül, folyamatosan csökkenő mértékű központi finanszírozás mellett érte el. Márpedig a 2005-ös üzleti év lezárásával mind az üzemi, mind pedig a mérleg szerinti eredmény pozitív egyenleget 1 637 millió Ft-os adózott eredményt mutat. Ez részben a 2004. évben megkezdett reorganizációs folyamat első érzékelhető eredménye, részben, pedig a tervezésben és gazdálkodásban bevezetett konvergenciaszemléletre vezethető vissza. Ennek lényege, hogy a Társaság a mindenkori kiadásait a tervezhető bevételeihez igazította. 2005. évben ugyanis a törvényben garantáltnál több mint 2,5 milliárd forinttal kevesebb pénzből kellett megvalósítani a terveket. Ez úgy vált lehetségessé, hogy az intézmény az alulfinanszírozottságot figyelembe vette és a csökkentett bevételekhez igazította a kiadásokat. 20