Előterjesztés Az Egyek Nagyközség Önkormányzata 2013. féléves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény 87. (1) bekezdése alapján a polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának féléves helyzetéről szeptember 15-ig tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztatónak tartalmaznia szükséges a helyi önkormányzat - költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását, - a tartalék felhasználást, - helyi önkormányzat költségvetése teljesülésének alakulását. A féléves költségvetési beszámoló - nem csak a jogszabályban előírt adatokat tartalmazza, hanem azon túlmenően az eredeti, illetve a módosított költségvetési előirányzatokat is. A képviselő-testület elé beterjesztett beszámoló a költségvetési rendeletben meghatározott címrend szerint került összeállításra. Értelemszerűen a teljesítés alakulása a módosított előirányzatokhoz képest került meghatározásra. A beszámolóban külön rész foglalkozik az önállóan működő költségvetési szervek költségvetésének teljesítésével, hogy intézményenként is értékelhető, átlátható legyen a gazdálkodás milyensége, és egyben iránymutatást lehessen adni az évben folytatandó gazdálkodási tevékenységhez.
A féléves beszámoló készítésénél, külön szerepeltetjük a finanszírozási műveletek (hitelfelvétel, hiteltörlesztés) kiadásait és bevételeit, annak érdekében, hogy ne torzítsa az előirányzatok teljesítési mutatóit. Az Államháztartási törvény alapelvei: A pénzügyi egyensúly elősegítésének, a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése, a teljesség, a részletesség, a valódiság, az egységesség, az áttekinthetőség és a nyilvánosság. Ezek az alapelvek az államháztartás egészére, így a helyi önkormányzatokra is vonatkoznak. A helyi önkormányzat gazdálkodása akkor kiegyensúlyozott, ha hosszabb időszak alatt is összhang van a bevételei és kiadásai között. A kiegyensúlyozott gazdálkodás feltételeinek kialakításában és megtartásában elsődleges felelőssége van a képviselő-testületnek. 1. A 201 3. féléves gazdálkodás értékelése, információk, tájékoztatás a beszámolóban közölt adatokhoz Az önkormányzat 2013. félévben a finanszírozási műveletek nélkül 342675 e Ft kiadást és 525038 e Ft bevételt teljesített. A finanszírozási műveletek a kiadási oldalon a hiteltörlesztést, a bevételi oldalon a hitelfelvételt, illetve az előző évi pénzmaradvány igénybevételét jelentik.
2. Tájékoztató a bevételek alakulásáról, a bevételek értékelése 1. A bevételek alakulása bevételi jogcímek szerint 1.1. A bevételek bevételi jogcímek szerint a következők szerint alakultak: Bevételek jogcím szerint 2013. Eredeti Módosított Teljesítés %- féléves előirányzat előirányzat a teljesítés Önkormányzatok működési c. költségvetési támogatások 329531 371572 184751 50 Önkormányzatok felhalmozási c. költségv. tám. 46741 46741 100 Működési célú támogatás értékű bevétel 24188 215924 200037 93 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 355934 378771 47392 13 Közhatalmi bevétel 62773 62893 29783 47 Intézményi működési bevétel 14027 16486 9289 56 Felhalmozási bevétel 7206 7266 4966 68 Működési célú átvett pénzeszköz 495 495 100
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 1424 1424 100 Előző évi működési és felhalmozási célú pénzmaradvány igénybe vétele 22310 22310 34848 156 Kölcsönök visszatérülése működési és felhalmozási 23 23 12 52 Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése 147 148 101 Összesen: 815992 1124052 559886 50 Hitelek 98353 93018 6452 7 Összesen: 914345 1217070 566338 47 1.2. A teljesített bevételek nagyságrendje 1.2.1. A teljesített bevételek között a legnagyobb arányt az önkormányzatok működési célú költségvetési támogatásai, illetve a működési célú támogatásértékű bevételei képviselik. A bevételek alakulását tartalmazó határozati javaslat 1. sz. mellékletének tanulmányozása után megállapítható, hogy az önkormányzat és költségvetési szervei bevételeinek teljesítése 2013. félévében az időarányos teljesülésnek megfelel, illetőleg egyes bevételi jogcímek tekintetében az időarányos teljesítést meg is haladják. Azonban a bevételek egészét tekintve a teljesítés 47 %. Ennek oka, hogy a felhalmozási célú hitelfelvétel az időarányos szinttől elmarad, a tervezett 93018 ezer forintból 6452 ezer forint felhalmozási célú hitel felvétele valósult meg. Az időarányos szinttől történő jelentős elmaradás tapasztalható a felhalmozási célú támogatásértékű bevételek tekintetében, melynek magyarázata, hogy az ÉAOP-5.1.2/D2-11 Belterületi bel és csapadékvíz védelmi fejlesztések, illetve a KEOP-7.1.0 Egyek Nagyközség szennyvízelvezetése megnevezésű projektek esetében a kivitelezéshez kapcsolódó támogatás összege a költségvetésben tervezésre került, a projektek utófinanszírozásúak, kifizetési kérelmek a 2013. év II. félévében kerülnek benyújtásra.
Önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatás jogcím esetében a teljesülés 100%, ezen jogcím tartalmazza a vis maior támogatást 4375 ezer forintot, mely a Művelődési Ház 2011. évi helyreállítási munkálatainak utófinanszírozású támogatása, illetve az 5000 fő feletti lakosságszámú települési önkormányzatok adósságkonszolidációja során kapott felhalmozási célú támogatását 42366 ezer forintot. Működési célú átvett pénzeszköz, illetve a felhalmozási célú átvett pénzeszköz jogcímek esetében a teljesülés szintén 100%, mely a Rendőrség magas tető építésének, és épület felújításának kivitelezéséhez történő önerő biztosításához szükséges összeget tartalmazza, a pályázati költségvetésnek megfelelően működési és felhalmozási célú kiadások fedezetére. Az önerő összegét az Egyek Fejlesztéséért Közalapítvány biztosította. 1. Működési kiadások 3. Tájékoztató a kiadások alakulásáról, a kiadások értékelése 1.1. A kiemelt működési kiadások alakulása kiadási jogcímek szerint Kiadási jogcím szerint 2013. Eredeti Módosított féléves előirányzat előirányzat teljesítés Teljesítés %-a Személyi jellegű kiadások 101748 221909 112798 51 Munkaadókat terhelő járulékok 22571 38977 19076 49 Dologi és egyéb folyó kiadások 78434 150528 60238 40 Ellátottak pénzbeli juttatásai 153326 154445 76467 50 Egyéb működési célú támogatásértékű kiadások 18795 18795 9250 49 Egyéb működési célú kiadások 43246 44038 12652 66 Működési célú támogatási kölcsönök nyújtása 147 150 102 Tartalékok 5500 5000
Működési célú hiteltörlesztés 8 184 35 465 23 557 66 Összesen: 431 804 669 304 314 188 47 A működési kiadások között jelentős arányt a személyi jellegű kiadások jelentik másik jelentős arányt az ellátottak pénzbeli juttatásai jelenti. A határozati javaslat 3 sz. mellékletének áttanulmányozása során megállapítható, hogy az egyéb működési célú kiadások teljesülése az időarányos szinttől elmarad, ennek oka : Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye esetében a teljesülés 40%, melynek oka, hogy a támogatás 10. hónap alatt kerül átutalásra, támogatás utalásának kezdő dátuma 2013. március. 10. volt. Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. esetében a teljesülés 19%, a Kft. esetében az előirányzatok zárolt tételeket is tartalmaznak, az időarányos pénzeszköz átadás az ütemtervnek megfelelő. Működési célú hitel törlesztés teljesülése 66%, 2012. december 31-én fennálló működési célú hitel állomány: 27281 ezer forint volt. Évközi konszolidálás miatt ezen összeggel az Önkormányzat működési célú hitelállománya 2013. június 28-án konszolidálásra került. A 2013. évi költségvetés tervezésekor működési célú hitel törlesztésként a hatályos jogszabályok alapján tervezésre került a 2012. december 31-i működési célú hitelállomány 30%-a melyet a Magyar Állam nem konszolidál. Konszolidálással kapcsolatos egyeztetések alapján megállapításra került, hogy a hitelállomány teljes összege konszolidálásra kerül, így a módosított előirányzat összege 35465 ezer forintra változott. A 2013. év június 28-án a 27281 ezer forint működési célú hitel konszolidálásra került, így a záró működési célú hitelállomány 3724 ezer forint volt, melyet 2013. július hónapban törlesztett az Önkormányzat, tehát jelenleg működési célú hitelállománya nincs az önkormányzatnak. A működési célú hitelállomány a költségvetési beszámolóban nettó módon kerül bemutatásra, ezért a működési célú hitel törlesztés összege a következő számítás alapján került meghatározásra. 2013. június 28-án konszolidált hitelállomány összege: 27281 ezer forint 2013. június 28. működési célú záró hitelállomány: 3724 ezer forint
Költségvetési beszámolóban nettó módon kimutatott működési célú hiteltörlesztés összege: 23 557 ezer forint. A felújítási és felhalmozási kiadások alakulása: Kiadási jogcím szerint Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Felújítások 11 688 11 186 2013. féléves teljesítés Teljesítés %-a Beruházások 385 100 407 341 47 920 12 Befekt.c.részes.vásárlása 140 140 100 Felhalmozási c.pe.átadás 12 626 13 606 Felhalmozási c. támogatás ért. kiadás Felhalmozási célú hitel 32 294 73 348 70 037 95 Felhalmozási célú hitel kamata Céltartalékok 32 727 32 727 8 106 9 418 3 984 42 Összesen: 482 541 547 766 122 081 22 Az önkormányzat felhalmozási kiadásait tartalmazó kimutatást, illetve a beszámoló 4. számú mellékletét tekintve megállapítható, hogy a kiadások teljesítése 22%-os, összegszerűen 122081 ezer forint, amely elmarad az időarányos teljesítési szinttől. Amennyiben a kiadási jogcímeket egyenként vizsgáljuk, úgy látható, hogy a felhalmozási célú hiteltörlesztések 95 % teljesülést mutatnak. Ezen kiugró teljesülés oka az évközi adósság konszolidálásból adódik. A fejlesztési célú hitelek tekintetében az 5000 ezer fő feletti lakosságszámú települési önkormányzat adósság konszolidációja során kapott támogatási összeg 42366 ezer forint, mely összeg tartalmazza a hitelek tőke összegét, valamint a kamatösszegét is. A felhalmozási célú pénzeszközátadás nem teljesítésült, e kiadási jogcímből tartalmazza a Faluközpont kialakítás, falumegújítás pályázattal kapcsolatos felhalmozási célú pénzeszköz átadása az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. részére 12626 ezer forint összegben, valamint a
Zrínyi utca lakói részére visszafizetendő felhalmozási célú pénzeszköz átadást 980 ezer forint összegben, mely kiadások pénzügyileg nem realizálódtak, a 2013. év I. félévében. Felújítási kiadások 2013. I. félévében nem teljesültek. Az önkormányzati beruházások teljesítése mindössze 12 %. Ennek, oka hogy a beruházások között tervezet felhalmozási kiadások nagyobb része a 2013. év II. félévében teljesülnek pénzügyileg. A költségvetési rendelet elfogadásakor a beruházási kiadások tekintetében egy rangsor lett felállítva. Ugyanis azok a beruházási kiadások, melyek fedezete felhalmozási célú hitelfelvétellel valósulna meg a rangsorban hátra kerültek, eleget téve a stabilitási tv. ben előírtaknak. Tehát a teljesítés százalékát torzítják azon beruházások, melyek vélhetően nem valósulnak meg a 2013. évben. Összességében a felhalmozási kiadások teljesítése 22 %-ot mutat. A beszámoló 6. számú melléklete tartalmazza a működési és felhalmozási kiadások és bevételek egyensúlyát. Az egyensúly megtartása fontos feladat már a költségvetés készítésekor is. Az egyensúly fenntartásával kerülendő el, hogy működési célú bevételek felhalmozási kiadásokra, illetve fordítva, felhalmozási célú bevételek működési kiadásokra kerüljenek felhasználásra. Az egyensúly fenntartásával az önkormányzat a település egyenletes fejlesztését kívánja megvalósítani. A mellékletből látható, hogy a 2013. év I. félévében a kiadások és a bevételek között eltérés mutatkozik a bevételek javára. Az eltérés 130069 ezer forint. Ezen összeg az önkormányzat elkülönített számláin található, a 2013. június 30-i pénzeszközök leltárának megfelelően. Az elkülönített számlákon rendelkezésre álló pénzeszköz kötött felhasználásúak, többek között a közmunkaprogramokkal kapcsolatos elkülönített számlákon található számlapénz teszi ki a közel 130 millió forintot.
4. Az önkormányzat önállóan működő és önállóan gazdálkodó költségvetési szerve 4.1. A "Polgármesteri Hivatal" költségvetési szerv 2013. féléves gazdálkodása A szerv, önállóan működő és önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A szerv költségvetési gazdálkodása az alábbiakban csak tisztán a saját költségvetése vonatkozásában kerül értékelésre: - a bevételeit 39 %-ra, - a kiadásait 45 %-ra teljesítette. Mind a bevétel és mind a kiadás teljesítése elmarad az időarányos szinttől. Ugyanis a kiadási előirányzatok között található zárolt kiadási előirányzat, mely feloldása nem volt lehetséges a 2013. év I. félévében. 5. Az önkormányzat önállóan működő költségvetési szerve 5.1.A Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház költségvetési szerv 2013. féléves gazdálkodása A költségvetési szerv - a bevételeit: 37 %-ra, - a kiadásait: 41 %-ra teljesítette. Mind a bevétel és mind a kiadás teljesítése majdnem azonos mértékben elmarad az időarányos szinttől. 6. A tartalék és a költségvetési hiány/többlet 1. A tartalék alakulása
A működési tartalék összegéből 500 ezer forint kerül felhasználásra az alábbiak szerint: a 219/2013 Testületi határozat alapján 185 ezer forint a Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda Erzsébet táborban való részvétel támogatására, 237/2013 Testületi határozat alapján 315 ezer forint a Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda fonyódligeti táboroztatásra került átcsoportosításra. A felhalmozási tartalék előirányzott összege nem változott, nem került felhasználásra a felhalmozási tartalék. 7. Javaslatok A 2013. féléves költségvetési beszámoló tapasztalatai alapján A beszámoló tapasztalatai alapján az alábbi javaslatokat kívánom megtenni: Azoknál a bevételeknél, ahol az időarányos szinthez képest alacsonyabb a teljesítés, gondoskodni kell a nem megfelelő teljesítés okainak megkereséséről, az önkormányzatot jogosan megillető, de a még nem fizetett bevételek beszedéséről, annak érdekében, hogy minden bevétel, amely a 2013. évi költségvetésben bevételként megtervezésre került, ha lehetséges realizálásra is kerüljön. Az adóbevételek területén továbbra is folytatni kell a következetes behajtási munkát, csökkentve ezáltal a kintlévőségeket. A kiadások realizálásánál ügyelni kell az előirányzat-felhasználási ütemterv szerinti, illetve annál kedvezőbb teljesítésre, a szükséges előirányzat átcsoportosításokra. A már eddig elnyert pályázatok mellett keresni kell a további kedvező támogatási intenzitású és a jövőben jövedelemtermelő és önfenntartó - pályázatokhoz való kapcsolódás lehetőségét.
Tisztelt Képviselő-testület! Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megvitatására és elfogadására. Egyek, 2013. augusztus 15. Dr. Miluczky Attila Polgármester