18. század A műveltség közkincs
A felvilágsdás Európában A műveltség közkincs A haszns ismeretek terjesztésének szükségessége
A magyar nemzeti művelődésplitika első rendszerezője A műveltség mentől közönségesebb a laksk között,az rszág is annál bldgabb
Fel kell mérni a meglevő helyzetet. Alkalmazkdni kell az adtt helyzethez. Fkzatsan kell előre haladni. Olyan tárgyat kell választani, amely közel áll a hallgatókhz, lvasókhz, aminek megismerése haszns nekik. Világsan, közérthetően, szépen kell írni és szólni Meg kell kedveltetni a tömegekkel az lvasást, a tanulást
Festetics György gróf által 1796-ban alapíttt gazdasági tanintézet Keszthelyen
Felismerte, hgy a magas szintű szakktatás a jövő zálga. Saját vagynából alapíttta Célja: a hazai gazdálkdás fejlesztése és a hazai felsőbb szintű gazdasági szakktatás megteremtése.
Alapítás: 1797. 07. 01. Megszűnés: 1848. Felsőfkú tanintézet felnőttképzés- elsőként tett kísérlet Európában és Magyarrszágn a legkrszerűbb mezőgazdasági állatgyógyászati mérnöki ismeretek intézményes ktatására Flyamatsan bővül a képzési terület
3 éves képzés (nvembertől-szeptemberig tart egy tanév) A tanév trimeszterekből áll Egy-egy trimeszter végén vizsga: Elméleti Gyakrlati
Főpraktikáns képzés Tanterv: Kidlgzói: Bulla Kárly és Pethe Ferenc 1. év: Ált. mezőgazdasági (rustica) Matematika és technlógia Állatgyógyászat 2. év: ezekhez mesterségek és azkkal való belső gazdálkdás 3. év: birtkigazgatási és jgi ismeretek
Parasztiskla Alsó fkú képzés: Uradalmi cselédeket képeztek 12-18 éves krig Tehetséges jbbágy-, zsellérfiúkból isklamester döntött Legjbbakból: uradalmi gazdák Közepesekből: vincellér, kertész, erdőpásztr, csikós, tehenész; (szakma) Gyengébbekből: kisegítő munkaerő
Pristaldeum Uradalmi jgászképzés 1803- Erdésziskla Kétszintű: Alsó Felső: 4 gimnáziumi sztály Német, magyar nyelv Számtan Gemetriai ismeretek Rajz
Kertésziskla - 15 éves krtól - 1806- tól működött Lvásziskla - 15 éves krtól - 1807- től működött
Nőiskla 1808- tól működik Cél: takaréks, művelt háziassznyk képzése Uradalmi szakácsnék Kisegítő női személyzet Tananyag: Írás, lvasás Nyelvek: német, magyar Természet tudmányk Illemtan Főzés, varrás, selyemhernyó tenyésztés, selyemgmblyítás Vallási ktatás
Vizsgák végén: ünnepi ülések - HELIKON Tudmánys munkák bemutatása Mdern mezőgazdasági eljárásk népszerűsítése Végbiznyítvány: kmly egzisztenciális előnyök A megszerzett képzettség presztízse Mdern gazdasági elméleti és gyakrlati ismeretek
Albrecht Thaer: 1802 mezőgazdasági szakiskla - Lelle 1806 Möglin Emanuel Fellenberg: 1804 mezőgazdasági tanintézet (Svájc) Msnmagyaróvár - Mezőgazdasági Akadémia
A mezőgazdasági ismeretterjesztés úttörője Művei és fgadtatásuk Gyakrlati tevékenysége
248 előfizető: a legtöbb Dunántúlról és Észak- Magyarrszágról A könyv kiadásának költségeit Széchenyi Ferenc részben fedezte Megjelenés: 1791 tavasz Terjedelem: két kötet 585+628 Ára: 6 ezüst Ft II. Lipót király 26 arannyal jutalmazta Széchenyi és Festetics is felkérte jószágigazgatónak
Magyar visznykra vnatkztat Gyakrlati adatkat tár fel életből gyűjtött tapasztalatk alapján Elméleti részeket rövidíti Túlmutat az ismeretközlésen
Életútja Ismeretterjesztő művei Flyóiratai
MINDENES GYŰJTEMÉNY 1789-1792 A lap megindítása - Kmárm és a Kmármi Tudós Társaság A szerkesztő: Péczeli József A lap prgramja A tartalm A munkatársak Az előfizetők Értékelés Péczely József
Hatalmas példányszám Tartalm: naptári és ismeretterjesztő rész Debreceni Magyar Kalendárium Fazekas Mihály (1819) Fazekas Mihály
Aranka György 1737-1817 Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság 1793-1801
Az isklai színjátszás A hivatáss színjátszás kezdetei Kelemen László színtársulata Kótsi Patkó Jáns színtársulata
Az első nyilváns könyvtárak Széchenyi Ferenc és a Nemzeti Könyvtár alapítása (1802) Olvasókörök Kölcsönkönyvtárak Széchényi Ferenc