A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSAINAK MÓDSZERTANA

ZSKF TKK FÜZETEK 1. A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSAINAK MÓDSZERTANA KABAI IMRE ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT KÉSZÜLT A PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 KERETÉN BELÜL 1 ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA BUDAPEST 2009. OKTÓBER

PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSAINAK MÓDSZERTANA KABAI IMRE ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS. KÉZIKÖNYV MÓDSZERTANI FEJEZETÉNEK BŐVÍTETT VÁLTOZATA KÉSZÜLT A PEGAZUS PROJEKT KERETÉN BELÜL AZ EDUCATIO KFT. TÁMOGATÁSÁVAL ZSKF TKK BUDAPEST 2009. OKTÓBER ZSKF TKK FÜZETEK 1. 2

A jelen kiadvány PEGAZUS A diplomás pályakövetés, az alumni, komplex hallgatói humán szolgáltatások és tehetséggondozás az ANNYE, az AVKF, a WJLF és a ZSKF alkotta konzorcium intézményeiben, valamint vezetői információs rendszer kiépítése a ZSKF- en. című projekt része, amelyet a TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 program keretein belül készült. Megjelenését támogatta az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. L Harmattan Kiadó, 2009. Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2009. Kabai Imre, 2009. A kiadványt szakmailag lektorálta: Havasi Éva ISBN 978-963-236-355-4 Sorozatszerkesztő: Kabai Imre A kiadásért felel: Gyenes Ádám A kiadó kötetei megrendelhetőek, illetve kedvezménnyel megvásárolhatók: L Harmattan Könyvesbolt 1053 Budapest, Kossuth L. u. 14-16. harmattan@harmattan.hu www.harmattan.hu A borító Ujváry Jenő, a nyomdai előkészítés a Robinco Kft. munkája. 3

TARTALOMJEGYZÉK OLDALAK 1. BEVEZETŐ 5 2. AZ EMPIRIKUS TÁRSADALOMKUTATÁS NÉHÁNY ALAPELVÉRŐL LAIKUSOKNAK 3. A KÉRDŐÍVES TECHNIKÁK ALAPVETŐ MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A PÁLYAKÖVETŐ VIZSGÁLATOKBAN 4. A MINTAVÉTEL ELVI KÉRDÉSEI ÉS GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSA A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSBEN 5. A HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS ILLETVE PÁLYAKÖVETÉSES KUTATÁSOK LEBONYOLÍTÁSA 6 16 35 43 6. MELLÉKLETEK 53 7. FORRÁSOK 61 ZSKF TKK FÜZETEK 1. 4

1. BEVEZETŐ Egy módszertani fejezet bevezetőjében először is azt illik tisztázni, kinek szánjuk az itt következő leírást! Reményeink szerint kollégák olvassák, olyan felsőoktatásban dolgozó intézményi kutatók, akiket kiszemeltek mert alkalmasnak találtak a pályakövető vizsgálatok lebonyolítására. Úgy gondoljuk tehát, hogy az olvasónak már van némi jártassága a társadalomkutatásban; nem feltétlenül szociológus végzettséggel, de bizonyos elméleti felkészültséggel, gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Mondhatni: felkészültsége elegendő garanciát nyújt egy kutatás sikeres lebonyolításához. Miről szól a fejezet? Nekik a beavatottaknak kívánunk segítséget nyújtani két szempontból is. Egyrészt egy tömör elméleti áttekintést kínálunk azokról a módszertani alapelvekről, amelyek a társadalomkutatók számára jól ismertek, de a pályakövető kutatások során velünk együttműködő, többnyire laikus kollégáknak (például a karrier centrumok munkatársainak, oktatási szakértőknek, intézményi vezetőknek, a legtöbbször diákok közül verbuvált segítő személyzetnek) nem: milyen elvek alapján és milyen eszközökkel dolgozunk; miben vagyunk egy külső szemlélő kívánságai, elvárásai kapcsán kompromisszum-készek, és mi az, amiben nem engedhetünk. Vagyis arról, hogy szakmai és etikai szempontból mikor jó egy kutatás, hol jelölhetjük ki ennek a határait. A másik fontos célja az itt következő fejezetnek olyan gyakorlati tanácsok, tippek, konkrét példák bemutatása, amelyek szorosan kapcsolódnak a pályakövető vizsgálatokhoz. Sok szempontból újszerű ez a kihívás még egy komoly tapasztalatokkal rendelkező kutatónak is! Az eddigi gyakorlatban ugyanis keveseknek adatott meg, hogy aktív hallgatókat, frissen végzett diplomásokat, munkáltatókat vizsgáljanak, mégpedig sokféle, nem egyszer újszerű módszerekkel, nagy tömegben és időről időre megújuló rendszerességgel. Ha jobban belegondolunk: különleges kihívás egyben kivételes szakmai lehetőség is mindez számunkra. Arra is van példa, hogy a diplomás pályakövetési vizsgálatokból tudományos cikkek, tanulmányok születnek, avagy egy kutatóintézet önálló kutatási programjává válnak. (lás erről pl. Kiss, 2008: 62) Elsősorban a mi felelősségünk meggyőzni környezetünket arról, hogy milyen rendkívüli tudományos és praktikus lehetőségek rejlenek e mögött a számukra esetleg csupán kipipálandó, nyűgös feladatnak tűnő újabb kötelezettség mögött. Mi sem meggyőzőbb számukra, mint amikor az eredményeinket látva rájönnek: hasznos, új ismeretek birtokába jutottak. Mindezeket csak akkor tudjuk megvalósítani, ha valóban kifogástalan kutatást készítünk! Igyekszünk ehhez a következőkben a lehető legtöbb segítséget megadni. Célunk, hogy az ismert feltételeknek teljes mértékben megfelelő kutatásokról írjunk de mindig felhívjuk a figyelmet a kötelező penzumok értelmes kiegészítésére, olyan lehetőségekre, amelyek gyakorlati szempontból még hasznosabbá, szakmai szempontból pedig érdekesebbé, élvezetesebbé tehetik a kutatásainkat. BUDAPEST, 2009. OKTÓBER KABAI IMRE 5

2. AZ EMPIRIKUS TÁRSADALOMKUTATÁS NÉHÁNY ALAPELVÉRŐL LAIKUSOKNAK 2.1. A KUTATÓ FELELŐSSÉGE ÉS KÖTELESSÉGE A diplomás pályakövető rendszer alapvetően társadalomkutatási eszközök alkalmazására épül. A beavatott kutatók pontosan tudják, hogy milyen súlyos veszélyeket rejthet magában egy szakszerűtlenül, tudományos igényesség nélkül végrehajtott adatfelvétel. Éppen a célt releváns kép kialakítását egy felsőoktatási intézvény tevékenységéről veszíthetjük el, vagy ami még rosszabb: félrevezetjük, becsapjuk önmagunkat és másokat! Talán egy beavatatlan külső szemlélő számára fel sem tűnik a különbség egy releváns és egy hamis eredmény, adat között (miért is várhatnánk el ), így különös felelősség terheli a szakembereket a vizsgálatok során. Az intézményi kutatók elsődleges feladata, hogy biztosítsák az adatfelvételek szakszerű lebonyolításának minden feltételét a kutatási tervtől a zárótanulmányig. A következő fejezetekben éppen ezekről a feltételekről szólunk bővebben. Itt az egyik legnehezebb kihívást emeljük ki: a laikus kollégákkal való együttműködés problémáit. A társadalomkutató tevékenysége számukra ugyanis egyszerre nagyon elvont, érthetetlenül bonyolult ugyanakkor több vonatkozásában is szinte hétköznapinak, egyszerűnek tűnik. Eszközeink, szakmai tolvajnyelvünk az előbbi érzületet erősíti, míg eredményeink, megállapításaink legyünk őszinték olykor igen csak közhelyszerűek ( hiszen ezt én is tudom hallhatjuk gyakran a lenéző kritikát). Hogyan is mondhatnánk el nekik: valójában mivel foglalkozunk, mitől szakszerű vagy tudományos az, amit teszünk? Talán kezükbe nyomhatnánk Earl Babbie kitűnő könyvét, hogy olvassák el és mindjárt egy hullámhosszon leszünk, de nem sok sikerrel kecsegtet egy több kilós könyv látványa Érdemes átgondolni önmagunk számára is tisztázni, mik azok a legfontosabb elvek és módszerek ( episztemológiai és metodológiai kritériumok), amelyek biztosíthatják a társadalomkutatás szakszerűségét, tudományos igényességét! Ha mások számára megkíséreljük közérthetően összefoglalni, megérttetni ezeket a fontos kiindulópontokat, mindenképpen közelebb juthatunk ahhoz, hogy a beavatottak között is kialakuljon a megfelelő egyetértés A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy összefoglaljuk: mit is mondanánk egy laikusnak a társadalomkutatás lényegéről, értelméről Babbie idézett könyvének szellemében. 2.2. MI AZ A TÁRSADALMI ÉS HOGYAN ISMERHETŐ MEG? Kezdhetnénk azzal: mi is az, hogy társadalmi! Felidéznénk például Az istenek a fejükre estek című film 1 első negyed óráját, és közösen elgondolkodhatnánk azon, ha egy hét alatt meg kellene tanítania a kis busmanokat mindarra, amik ahhoz szükségesek, hogy közöttünk éljenek, máris közelebb jutnánk a civilizáció társadalmi lényegéhez. Bizonnyal könnyebben rádöbbennének kollégáink is, mi mindent tudunk hozzájuk képest arról a világról, ami őket születésük óta körülveszi; mennyi szabály, érték és intézmény igazgatja hétköznapjaikat, mennyire fontosak és bonyolultak ezek a társas emberi viszonyok, amelyek között a civilizált ember él. Tanulságos lehet számunkra Babbie egyik példáját felidézni a rántott gilisztáról, amely nagyszerű falat mindaddig, amíg rá nem döbbenünk: hiszen ez undorító, mivel így tudjuk Szembesülhetne a kétféle valósággal, a tudásunk tapasztalati és megegyezéses forrásainak ellentmondásaival, a 1 A film első negyed órájában egy különleges helyzetnek lehetünk tanúi: a világtól elszigetelt kis busman csoport életét teljesen felbolygatja egy kólásüveg. Eleinte sorra fedezik fel az új erőforrás nagyszerű erényeit (szinte minden munkájukat megkönnyíti, még zenélni is lehet vele ), de olyan eleddig ismeretlen érzések alakulnak ki közöttük, mint a féltékenység, irigység, birtoklásvágy. Végül úgy döntenek, hogy visszaadják az isteneknek, hiszen ez a gonosz valami csak tévedésből pottyanhatott le hozzájuk ( The Gods Must Be Crazy, rendező: Jamie Uys, 1981.) 6

hagyományok és tekintélyek kettősségével. Mindazokkal a dilemmákkal tehát, amelyek olykor elbizonytalanítják a hétköznapi embert az eligazodásban. Bemutathatnánk a tudományos igényű gondolkodás kritériumait, amelyek mentén megkülönböztetjük a hétköznapi megfigyelést a szakszerűtől. Ezáltal ráirányítanánk a figyelmüket arra, hogy milyen módon, módszerekkel lehet elkerülni azokat a hibaforrásokat, amelyek olykor megakadályozhatják a lényegi összefüggések felismerését. Már azzal, hogy előre pontosan rögzítjük: mit miért figyelünk meg, milyen eszközökkel rögzítjük és elemezzük az eredményeket (vagyis kutatási tervet készítünk) elkerülhetjük azt a hibát, hogy csak felületes megfigyelők legyünk. Ha terveinkben az is szerepel, hogy hány embert kell megkérdeznünk, sőt azt is rögzítjük, hogy milyen legyen a kérdezettek (nemük, koruk stb. szerint), azaz a mintánk reprezentálja a teljes sokaságot, akkor nyugodtan kijelenthetjük: majdnem olyan eredményre jutunk, mintha mindenkit elértünk, megkérdeztünk volna. Vagyis nem ítélünk elhamarkodottan, néhány egybecsengő válasz alapján. Ha ügyelünk arra is, hogy vizsgálataink minden mozzanata pontosan rögzített, dokumentált legyen, akkor megvan az esélyünk arra, hogy esetleges tévedéseket utólag korrigáljuk, illetve biztosítjuk mások számára is az ellenőrizhetőség és a felülvizsgálhatóság lehetőségét. 2.3. A MÉRÉS DILEMMÁI A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOKBAN További dilemmát jelent, hogy vizsgálatunk tárgyai többnyire nem léteznek : előítélet, társadalmi egyenlőtlenség, hatalom mindezek megfoghatatlan, közvetlenül nem megragadható dolgok, jelenségek. Nehezebb helyzetben vagyunk tehát, mint például fizikusok, akik atomokból álló műszerekkel vizsgálják az atom összetevőit... A megoldás mégis hasonló: ahogy az atomkutatók számára a buborékkamrában láthatóvá válnak a részecskék, ugyanígy bizonyos környezetre gyakorolt hatásuk, látható jeleik ( indikátoraik ) révén a társadalmi jelenségeket is érzékelhetjük, sőt meg is mérhetjük (akár az egyenlőtlenséget, vagy az előítéletességet is). El kell ismernünk, hogy itt egy kritikus ponthoz érkezünk tudományunk bemutatásakor, ugyanis kevés olyan kényes témája van a társadalomkutatásnak, mint a mérés! Előző példánknál maradva az előítéletesség tehát valójában nem létezik, csupán általunk létrehozott megnevezés, fogalom, melyhez bizonyos jelentéseket rendelünk társadalomtudományi kutatások folytatása érdekében. Minden fogalom egyfajta megegyezés közöttünk egy sor láthatólag összefüggő jelenség, sajátos megnyilvánulás-együttes megjelölésére. Felfedezhető ugyanis bizonyos tendenciózus következetesség az emberek magatartásában: például viszonylag ritkán cselekszenek meggyőződésük ellenében. Tehát ha előítéletesek, akkor annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy konkrét esetekben, szituációkban előítéletesen is viselkednek. Megfordítva érvelésünk logikáját: nem követünk el nagy hibát, ha bizonyos előítéletes megnyilvánulások konzekvens sorozatai esetén kijelentjük, hogy az illető előítéletes (Babbie, 2003: 138) Amint a fogalmat tisztáztuk ( konceptualizáltuk ), pontosan meghatározzuk azokat a műveleteket (vizsgálati eszközöket), amelyek révén a fogalomhoz tartozó megnyilvánulásokat osztályozni tudjuk, azaz kategóriákba soroljuk (meghatározzuk, hogyan állítjuk elő a fogalomhoz tartozó változóink attribútumait ezt nevezzük operacionalizálásnak ). A legtöbb fogalom, amivel kutatásaink során találkozunk, meglehetősen bonyolult ahhoz, hogy egyetlen változóval leírjuk így többnyire indikátorok együttesével dolgozunk. Ebből is kitűnik: a méréseinket nagyon bonyolult folyamatok révén valósítjuk meg, eredményeinket nagyban befolyásolja a fogalmak definiálása és a mérőeszközök kialakítása (lásd erről bővebben pl. Léderer Pál eszmefuttatásait a halászlé sokféleségéről Léderer, 2002). A mi méréseinknek nincs egyetlen üdvözítő eszköze, hiszen többféleképpen is regisztrálhatjuk az előítélet megnyilvánulásait. Megfigyelhetjük az emberek viselkedését anélkül, 7

hogy akár csak a közelükbe kerülnénk (ezeket beavatkozásmentes technikáknak nevezzük): például különböző dokumentumok (fényképek, önéletrajzok, levelek, e-mailek, viccek) szisztematikus vizsgálatával, avagy csöndes megfigyelések tapasztalatai révén következtethetünk a vizsgált személyek körülményeire, gondolataira, előítéletes érzelmeire (hogyan cselekednek, milyen arcot vágnak ). Esetleg beavatkozunk és provokáljuk őket: jó előre kieszelt különleges helyzetet teremtünk például felkészült színészek durván nekiesnek egy kisebbséghez tartozónak, majd regisztráljuk a beavatatlanok reakcióit ( kísérletezünk ). De mégiscsak a leghatékonyabbnak az tűnik, ha nekiszegezzük a kérdéseinket vizsgálati alanyainknak ( befogadná-e családjába ), így esetleg a miért -ekre is választ kaphatunk. Számításba kell vennünk ugyanakkor, hogy kérdéseinkkel befolyásoljuk a megnyilatkozásokat, valójában itt is beavatkozunk a vizsgált jelenségbe. A kérdezéses technikáknak ugyanakkor van egy súlyos dilemmája. Nevezetesen a megkérdezettek egy vadidegennek általában nem szívesen árulják el gyengéiket, így inkább hazudnak valami elfogadhatót (Megjegyezzük, hogy ezt a konform reakciót egy kiválóan felkészült kérdező a kutatásunk javára képes fordítani és megfelelő bizalomkeltő technikákkal őszinte válaszokra készteti az embereket.) Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kérdezett tudatosan, vagy akaratlanul is nem mond igazat. Gondoljunk például a jövedelemre, az etnikai hovatartozásra irányuló kérdésekre, vagy olyan információkra, amelyeket valóban nehéz előhívni az emlékezetünkből ( mennyit költött ruhaneműre, hány órát töltött tévénézéssel stb.). A kérdések megfogalmazása során eljárhatunk úgy is, hogy hagyjuk szabadon beszélni vizsgálati alanyunkat (nem kínálunk fel válaszlehetőségeket így nem, vagy nem közvetlenül számszerűsíthetjük a válaszokat a kutatások ezen típusát nevezzük kvalitatívnak ). Gyakoribb, hogy előre kialakított kérdőíves mérőeszközöket (például zárt kérdéseket, kategóriarendszereket, úgynevezett attitűd skálákat) alkalmazunk, az általuk megjelölt válaszalternatívák kódszámával, vagy skálaértékével regisztráljuk a válaszokat; azaz közvetlenül számszerű eredményeket kapunk ezeket nevezhetjük kvantitatív technikáknak. Minden egyes alkalmazott technikának vannak előnyei és hátrányai, amelyek többnyire ismertek (például a kvantitatív interjú nagy tömegben, reprezentatív mintán elkészíthető, könnyen feldolgozható számítógéppel miközben a kvalitatív technikákkal megszerzett ismereteink sokkal mélyebbek lehetnek). A legfontosabb kritériumai azonban a mérés minőségének : a megbízhatósága (a mérés ismétlései során ugyanarra az eredményre jutunk-e), illetve az érvényessége (mennyire tükrözi eredményünk a fogalom egyezményes jelentését ). Módunkban áll előzetesen mérlegelni: milyen eszközzel érdemes a vizsgálatot elvégezni. A mérés minőségének javítása érdekében a legtöbbször az eszközök kombinált alkalmazása a célravezető: kellő szakértelemmel kialakíthatjuk azt a kutatási folyamatot, amelyben szerencsésen összegződnek az eljárások előnyei, kiküszöbölve a hiátusaikat (a kvantitatív adatok mögé beilleszthetjük például a nyitott kérdésekből azokat, amelyek hűen tükrözik a válaszadók tényleges megfogalmazásait, dokumentumok elemzésével, megfigyelések eredményeivel tovább gazdagíthatjuk kérdőíves kutatási eredményeinket és a megoldások sora szinte végtelen). 2.4. A TÁRSADALOMKUTATÁS KLASSZIKUS FORGATÓKÖNYVEI A társadalomtudományi megismerés klasszikus forgatókönyve egyszerű és világos: Először megfogalmazzuk a logika szabályainak megfelelő elméleti elgondolásainkat, majd megmérjük azokat és a kapott eredmények alapján empirikusan verifikáljuk ( bizonyítjuk vagy elvetjük ) elméleti feltevéseinket. Feltételezünk bizonyos fogalmak (mint például az előítéletesség és az iskolázottság) között egyfajta hipotetikus kapcsolatot. Például joggal gondolhatjuk azt, hogy az iskolázottság emelkedésével csökken az előítéletes magatartás ( a kellő tudás hiányában, elhamarkodottan megfogalmazott ítéletek ) valószínűsége logikus feltételezés; ráadásul nem 8

mond ellent bizonyos előzetes empirikus tapasztalatainknak sem (esetleg többször is megtapasztalhattuk már a tanulatlan emberek társaságában ezeket az elhamarkodott ítéletalkotásokat ). Ezután mindkét fogalmat mérhetővé tesszük, azaz lefordítjuk a változók nyelvére. Példánknál maradva, bizonyos mérési eljárások alkalmazásával hozzárendelünk az iskolázottsághoz egy olyan kategória-rendszert, amely révén minden megkérdezettünk egy és csak egy kategóriát választhat. Besorolja legmagasabb iskolai végzettségét majd egy speciális eljárással pl. az ún. Bogardus-skálával az előítéletességét is mérhetővé tesszük: s ez utóbbi mértékétől függően besoroljuk valamelyik előítéletesség-kategóriába (pl. hajlandó egy épületben lakni romákkal ennek a válaszalternatívának egy meghatározott kódja van az alkalmazott hierarchikus skálán). Ha ezt a mérést például személyes kérdőíves kérdezéssel elvégezzük egy mintán, azt kell megvizsgálnunk, hogy a két változó között megvan-e a megfelelő empirikus együttjárás a kutatás során kialakított adathalmazban. Azaz kellő számú olyan személy akad-e a megkérdezettek között, akiknél az alacsony iskolázottság értéke magas előítéletességgel párosul, illetve ahol magas iskolázottsággal alacsony előítéletesség kapcsolódik össze. Ugyanakkor meg kell vizsgálnunk azt is, hogy kellőképpen kicsiny -e azon esetek száma, amikor ezek ellenkezője igaz. Ha a valóságban ezt tapasztaljuk, akkor kijelenthetjük, hogy kimutattuk a változók közötti empirikus együttjárást, megtaláltuk tehát a két fogalom oksági kapcsolatának egyik empirikus bizonyítékát. Rendelkezésünkre állnak olyan matematikai-statisztikai eszközök, amelyek a változóink tulajdonságaitól ( mérési szintjeiktől ) függően alkalmasak annak kimutatására, hogy kellőképpen kicsi, vagy nagy az egyes esetek előfordulási gyakorisága (valószínűsége). Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy soha nem találunk determinisztikus (kivétel nélkül minden esetben érvényes) összefüggéseket a társadalmi jelenségek kutatása során: mindig vannak kivételek, feltevéseinkkel ellentétes példák éppen ezért beszélünk véletlenszerű, vagy valószínűségi (más néven sztochasztikus ) oksági kapcsolatokról. Nem teljesen korrekt tehát a bizonyított elmélet kifejezés. Ennél sokkal óvatosabban kell fogalmaznunk, valahogy így: adott vizsgálati eszközök alkalmazása mellett, adott mintán készített felmérésünk eredményei valószínűsítik, hogy A statisztikai eszközök révén ugyanis csak annyi mutatható ki: kellőképpen erős ( szignifikáns ) e a kapcsolat a mintánk két változója között ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy a valóságban is igen valószínű ez a fajta oksági összefüggés. No, nem minden egyénre, csak csoportokra, mondhatni tendencia-szerűen érvényesek tehát ezek a társadalmi törvényszerűségek. És akkor még nem beszéltünk a látszat-kapcsolatok (a valódi magyarázó harmadik változók), vagy az indikátorok felcserélhetőségének dilemmájáról! Sok lépése van tehát annak, hogy egy összefüggést empirikusan bebizonyítsunk! Az előző esetben egy elméleti (logikailag alátámasztott) feltételezést (más szóval hipotézist ) szembesítettünk a valósággal ezt nevezzük deduktív elméletalkotásnak. Van egy másfajta logikája is a tudományos ismeretszerzésnek: amikor fordítva járunk el, és az empirikus mérésünk eredményeinek ismeretében utólag fogalmazunk meg általános összefüggéseket, elméleteket; abból kiindulva, hogy mely változók között tapasztaltunk szignifikáns együttjárásokat (pl. erős korrelációt) ez utóbbi az induktív elméletalkotás. Mindkettő helyes megközelítés, sokszor megfigyelhetjük, hogy összekapcsolják, felváltva alkalmazzák egy-egy kutatás során a szakemberek. Például akkor, amikor nem azt tapasztalják, amit feltételeztek ez esetben utólag igyekeznek elméletileg megmagyarázni az eredményeket majd újabb kutatást szerveznek a most megfogalmazott elmélet pontosítása, továbbgondolása érdekében. Általában elmondhatjuk, hogy az eredmények újabb és újabb kutatások elvégzésére inspirálnak bennünket fokozatosan bontakoznak ki az összefüggések, sokszor ellentmondásosak az eredmények, vagy kevés a bizonyosság (nem kellő erősségűek az összefüggések) ahhoz, hogy megnyugtató módon lezárjunk egy vizsgálatot. És akkor még nem kalkuláltuk be azt, hogy térben és időben igen változékonyak a társadalmi jelenségek 9

2.5. MIT KUTASSUNK: SOKAKRÓL KEVESET VAGY KEVESEKRŐL SOKAT? Még egy szempontból érdemes megkülönböztetni a társadalomtudományi megismerés folyamatát: beszélhetünk idiografikus és nomotetikus jellegű kutatásokról. Az előbbi esetben egyes vizsgálati alapegységek (ezek lehetnek személyek, csoportok, intézmények, jelenségek) sajátos tulajdonságait úgy írjuk le, hogy számba vesszük azok minden lehetséges egyedi jellemzőjét, és a teljességre törekedve (mindent, ami biztos, hogy nem lényegtelen számbavéve) adunk egy részletes leírást. Eljárhatunk viszont úgy is, hogy csak néhány fontosabbnak gondolt ismérvet (változót) emelünk ki ( biztos, hogy lényegesek ), majd több emberen elvégezzük a mérést, és így fogalmazunk meg következtetéseket, állapítunk meg általános összefüggéseket. Vizsgálhatjuk például idiografikus módon egy személy előítéletességének összes számba jöhető összetevőjét, annak minden lényegesebb aspektusát, különböző (kvantitatív és kvalitatív, megfigyeléses, dokumentumelemző vagy kérdezéses) kutatási eljárások kombinált alkalmazásával. Leírhatjuk például az egyén előítéletességének a különböző megnyilvánulási formáit: hogyan jelennek meg a szavaiban, tetteiben, érzelmeiben; kivel szemben hogyan viselkedik; mely szituációk váltanak ki nála erősebb reakciókat stb. Azt is megtehetjük, hogy egy kérdőíves adatfelvétel során csupán a Bogardus-skálát alkalmazzuk és az iskolázottságot regisztráljuk több száz megkérdezett személy esetében, majd az összegyűjtött nagyszámú adatot statisztikai eszközökkel elemezzük, hogy kimutassuk e két fogalom kiragadott tényezőinek általánosítható összefüggéseit (például azt, hogy az iskolázottság foka hatással van az előítéletesség mértékére ). Ez utóbbit nevezzük nomotetikus megközelítésnek. Általában valamely köztes utat választjuk: törekszünk a nagyszámú megkérdezésre (a reprezentativitás miatt így kiterjeszthetőek lesznek eredményeink), de nem elégszünk meg csupán néhány változóval, hanem terjedelmesebb kérdőíveket, nyitott és zárt kérdéseket alkalmazunk jól felkészített kérdezőbiztosokkal, akik sikerrel lefolytatnak akár 50-60 perces kérdőíves interjúkat is több száz megkérdezettel. Talán nem véletlen, hogy ezek a surveytechnikák ilyen népszerűek, hiszen sokféle társadalomtudományos kérdésre, dilemmára kaphatunk megbízható empirikus válaszokat a reprezentatív adatok mélyebb statisztikai elemzései során. A hagyományosnak tekinthető személyes kérdezés mellett ma már egyre gyakrabban alkalmazzák annak telefonos változatát különösen olcsó volta és gyorsasága miatt; de komoly hátrányaival is számolni kell. Csak rövidebb, egyszerűbb kérdőíveket alkalmazhatunk nem beszélve arról, hogy ilyenkor le kell mondanunk a kérdezőbiztos támogató jelenlétéről is). Még nagyobb kihívásokat jelentenek az önkitöltős kérdőívek ide soroljuk a népszerű online kérdezéseket is, ahol még inkább ki vagyunk szolgáltatva a válaszadók kénye-kedvének. A válaszmegtagadások mértéke, a visszaküldők sokszor speciális összetétele meghiúsíthatja egyik legfontosabb célkitűzésünket, a reprezentativitást. Márpedig az így szerzett (nem reprezentatív) eredmények ne álltassuk magunkat senkiről sem szólnak! Különleges technikákkal, nagy szakértelemmel, sok türelemmel persze ezek a reménytelennek látszó helyzetek is megoldhatók. No, nem a tények elhallgatásával Erre szolgálnak a különböző súlyozási-kalibrálási eljárások, az inputálási technikák. De ezektől a módszerektől sem várhatunk csodát, azoknak a csoportoknak, rétegeknek a tagjai, akik végül nem kerültek be megfelelő számossággal a megvalósult mintába, azokat pótolni sem tudjuk (lásd erről részletesen a későbbi fejezetekben). 10

2.6. A LEGFONTOSABB, AMIT SOHA NEM SZABAD ELKÖVETNI Itt emeljük ki a társadalomkutatás talán legfontosabb kritériumait: azokat az erkölcsi, etikai szabályokat, amelyek soha meg nem szeghetünk! Illetve csak egyszer, utána véget is ér szakmai pályafutásunk Mindenekelőtt a vizsgálati alanyaink többnyire megkérdezettjeink védelméről kell gondoskodnunk. A legnagyobb baj, ami ilyenkor megeshet, hogy illetéktelen személyek összekapcsolhatják a válaszokat a válaszadók személyével. Holott interjúalanyaink csak azért hajlandóak nekünk őszintén válaszolni bizonyos kérdésekre, mert meggyőztük őket arról, hogy beazonosíthatatlanul, jól meghatározott tudományos célból, összesítve elemezzük a róluk szerzett illetve tőlük kapott információkat (bizonyos értelemben ugyanis kiszolgáltatják magukat a kutatónak). Hogy mely információkat kell titkosan kezelni? Mindegyiket! Ez az egyetlen helyes álláspont, hiszen esetenként a megkérdezett személy valódi neme is titok a környezete számára. Összefoglalva szigorú mondandónkat: nincs mérlegelési lehetőségünk! A leghatékonyabban az anonimitás megőrzésével (névtelen válaszadással) biztosíthatjuk a kérdezett személyiségi jogainak a védelmét. Amikor fizikailag lehetetlen a beazonosítás, mivel nem rögzítjük a kérdezett nevét, egyéb azonosítóit. De gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor a válaszadó utólagos beazonosítása elkerülhetetlen. Például, ha később szeretnénk újra megkérdezni ezt nevezzük válaszadói panel-építésnek, vagy a kérdezőbiztosok utólagos ellenőrizhetősége érdekében. Ez gyakran szükséges velejárója egy hiteles vizsgálatnak, hiszen egyfajta garanciát nyújt a kérdezői csalások ellen (túl nagy a kísértés erre, sem hogy figyelmen kívül hagyhatnánk ). A titkos adatfelvételek esetében megnő a kutatásvezető felelőssége: rögzítenie kell a válaszadó beazonosító információit és válaszait is, de különleges biztonsági eljárásokat foganatosít annak érdekében, hogy illetéktelenek soha ne kapcsolhassák össze a kettőt (külön páncélszekrényben, titkosított fájlokban őrzi egy ideig a kontaktálási adatokat a kérdőívek azonosító számával, titoktartási nyilatkozatokat írat alá a munkatársakkal stb.). Nem mindennapi kihívás az sem, amikor címre küldünk postai kérdőívet vagy e-mailt! Jelentős erőfeszítéseket igényel a válaszadók megnyugtatása, hogy kilétük titokban marad. Számtalan más erkölcsi, etikai kötelezettség olykor dilemma vetődhet fel egy társadalomkutatás során. Kiemeljük az önkéntesség biztosításának jelentőségét: egyértelműen tudomására kell hoznunk vizsgálati alanyainknak, hogy kik vagyunk, milyen célból készítjük a vizsgálatot olyan helyzetbe hozva, hogy egyértelműen és szabadon eldönthesse, együttműködik-e velünk (ettől csak egészen kivételes és indokolt esetekben tekinthetünk el; lásd az olyan különleges kísérleti módszereket, mint pl. a Milgram-vizsgálat az emberi engedelmességről 2 ). Ez számtalan új módszertani problémát vet fel: hogyan biztosítsuk azt, hogy mégis kellő számú és összetételű minta összegyűljön! Különleges eljárásokat kell kieszelnünk, hogy rávegyük a válaszadásra a felkeresett személyeket. Ilyenkor gyakorol a kérdezőbiztos szelíd erőszakot, szívhez szóló felkérő leveleket fogalmazunk, ajándékokat kínálunk Nagy kihívást jelent ez, különösen az önkitöltős kérdőívek alkalmazása esetében! 2 Stanley Milgram 1963-ban végezte el a Yale Egyetemen híres-hírhedt empirikus kísérletét az emberi engedelmességről. Átlagos amerikai felnőtteket toboroztak újsághirdetés útján, hogy részt vegyenek egy memóriavizsgálatban. Négy dollárt fizettek nekik azért, hogy eljátsszák egy vizsgálatban a tanár szerepét, azaz amikor a tanuló hibát követett el a kísérlet során, akkor áramütéseket kellett adnia (15 volttól 450-ig!), minden újabb hiba esetén egyel nagyobb fokozatot. Ezt a kísérletvezető határozta meg, végig ösztökélte a kísérleti alanyt: Kérem, folytassa! Nincs más választása, folytatnia kell. A tanuló (egy 47 éves kellemes modorú könyvelő ) természetesen nem kapott áramütést, de ezt a tanár nem tudta ugyanakkor hallhatta, hogy a másik szobában kiabál, káromkodik, majd rugdossa a falat áldozata, míg egyszer csak elhallgat. Mellesleg a kísérleti alanyok 65 százaléka (40 közül 26) jutott el idáig. A szakma azóta is vitatja (különösen etikai szempontból): szabad-e ilyet csinálni Lásd erről bővebben: Babbie, 2003: 543-544. illetve Milgram, Stanley: Behavioral study of obedience. Journal of Abnormal and Social Psychology. 1963/67. (pp. 371-378). 11

Itt szólunk még a kutatók speciális szakmai-etikai felelősségéről is. Akik némi gyakorlatra tettek szert az empirikus adatfelvételek területén, pontosan tudják, hogyan lehet manipulálni, mesterségesen befolyásolni az eredményeket. Ismerjük például a push poll kifejezést, amely csak látszólag tudományos kutatás, valójában valamely álláspontot igyekszik alátámasztani megtévesztett, vagy befolyásolt emberek válaszai révén (ilyen kérdéseket fogalmazhatnak meg pl. Egyetért-e Ön azzal a többségi véleménnyel, hogy ). De ennél kifinomultabb eszközök is jól ismertek: például a szóhasználat, szavak különböző szinonímáinak alkalmazása a kérdőívben. A háború helyett a fegyveres konfliktus kifejezés más érzelmeket vált ki, így különböző vizsgálati eredményeket produkálhat használatuk; tudjuk például azt is, hogy az emberek szívesebben választják az igen -eket, mint a nem -eket, és ezzel vissza is lehet élni További manipulatív eszközök is léteznek, hiszen a célirányosan befolyásolt mintavétel, az adatok sajátos súlyozása, de a statisztikai elemzések is kínálnak további lehetőségeket. Az adatok elemzése, az eredmények értelmezése során is érvényre juttathatjuk saját vágyainkat (azt hozzuk ki, amit szerettünk volna ). Mindezek ellen az egyetlen szakmai védelmet a vizsgálatunk minden mozzanatának pontos, reprodukálható dokumentálása kínálja. Először is az elemzéseink során egyértelművé kell tennünk, mik a tények és mik a vélemények : el kell különítenünk az adott eszközökkel elvégzett mérések során nyert eredményeket attól, hogy mindezekből hogyan gondolkodunk, milyen következtetéseket vonunk le. Biztosítanunk kell azt is, hogy bármely szakember beletekintést nyerjen az empirikus adatfelvételünk minden lényegesebb mozzanatába: hogyan értelmeztük majd tettük mérhetővé az egyes fogalmakat, milyen kérdőíveket és más vizsgálati eszközöket alkalmaztunk, hogyan építettük fel a mintát, de be kell mutatnunk az adatkezelés, a statisztikai elemzések eszközeit és folyamatát is vagyis minden fontosabb információt hozzáférhetővé kell tennünk számukra. Csak így óvhatjuk meg a tudományos közvélemény közreműködésével a társadalomkutatás szakmai és erkölcsi hitelét. Az adatelőállítók és az adathasználók tudatos, illetve a szakértelem hiányából fakadó hibái, torzításai ellen a legkomolyabb védelmet a felkészült, adatokat használni és értelmezni képes kritikus közvélemény jelenthetné. Ehhez szeretne hozzájárulni írásunk is. 2.7. TERVEZZÜNK EGYÜTT KUTATÁST! A fenti alapelvek tisztázása után közelebb juthatunk ahhoz, hogy egy hullámhosszra kerüljünk laikus kollégáinkkal, együttműködő partnereinkkel. Hogy mennyire sikerült mindez, akkor derül ki, amikor a kutatás legfontosabb stratégiai döntéseit közösen alakítjuk ki, azaz értő közreműködésükkel készítjük el a kutatási tervet. Vegyük sorra a legfontosabb lépéseket! 1) Mindenekelőtt tisztáznunk kell a DPR kutatásunk konkrét céljait: pontosan mi is az, amit vizsgálni akarunk és miért érdemes vizsgálni. E nélkül nincs értelme belefogni a kutatásba! Az egyik cél természetesen a felsőoktatási törvényben, vagy a pályázati kiírásokban szereplő kötelező feladatok teljesítése. De ha azt is meg tudjuk határozni, milyen gondok, problémák megoldásához juthatunk közelebb volt vagy jelenlegi hallgatóink, esetleg a munkáltatók vagy az oktatók megkérdezése révén, összehasonlíthatatlanul értékesebb eredményekhez juthatunk. Ha csak mechanikusan teljesítjük a kötelező penzumot, lényegében ugyanannyi pénzt, időt és energiát használunk fel, mint ha azt is biztosítjuk, hogy visszacsatoljuk az eredményeket. A kutató felelőssége a vizsgálatot szakszerű lefolytatása, de kollégáival együttműködve immár a közös nyelv kialakítása után azokat a konkrét kutatási célokat is meghatározhatják, amelyek segítik felderíteni a problémákat és azok okait. Például azt, hogy milyen tényezők csökkentik, vagy növelik oktatási tevékenységük hatékonyságát. Ezen belül hasznos lehet megvizsgálni az oktatással való 12