2016 IIR Szakmai konferenciák RENDEZVÉNYNAPTÁR KIÁLLÍTÁS NET- WORKING SZAKÉRTŐI ELŐADÁS MARKETING KAMPÁNY www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Tisztelt leendő Partnerünk! Mint cégvezetőt büszkeséggel tölt el a tudat, hogy az elmúlt 15 év eredményei alapján méltán vagyunk a hazai konferenciaszervező intézmények élvonalában. Ez idő alatt közel 2.300 rendezvény, 60.000 résztvevő, több mint 15.000 előadó fémjelzi ténykedésünk elsősorban az energetika, gyógyszeripar, pénzügy, bank és biztosítás, IT & Telco, vagy épp az autóipar területein. IIR Résztvevőink elsősorban nagyvállalati döntéshozók vagy multinacionális környezetből érkező felelős vezetők. Rendezvényeink részletes piackutatáson alapulnak, melyek célja a célcsoportok igényeinek felmérése, szakmai elvárásainak megfelelő programok összeállítása. Számunkra elementáris fontossággal bír, hogy tényleg arról beszéljünk, amiről az adott szektor épp hallani akar. Partnereinknek a konferenciák keretein belül számos megjelenési lehetőséget tudunk biztosítani. Segítünk piacra lépésben, új technológiák bemutatásában, ügyfélszerzésben. Kiállítási lehetőséget biztosítunk vagy épp tartalmi bekapcsolódást a szakmai programba, részvételt a marketing kampányba. Célunk hogy az Önök szolgáltatása, megoldása, terméke a lehető legszakmaibb körülmények között, a legszélesebb döntéshozói körhöz juthasson el. Célunk, hogy hatékony eszköz lehessünk terveik megvalósításában és az idei év csupán a kezdet legyen egy sikeres együttműködés történetében! Fogadja szeretettel konferenciafüzetünket, mely reményeim szerint segít majd eligazodni az IIR 2016-os évre tervezett kiemelt rendezvényei között. Bartalos Jenő ügyvezető igazgató A szponzoráció célja új termék, megoldás bemutatása, image-építés Tartson szakértői előadást! Legyen a kerekasztal-beszélgetés tagja! Legyen a nap elnöke! Vegyen részt kiállítóként! Alakítson ki tárgyalósarkot! Használja ki marketing kampányunk nyújtotta lehetőségeket! Jelenjen meg logójával a PR és média partnereink felületein! Jelenjen meg céginformációs anyagaival! Helyezze ki molinóját a konferenciateremben! Lepje meg a résztvevőket reklámajándékával, és nyereményjátékkal! Legyen üzleti reggeli, üzleti ebéd, vagy szórakoztató program támogatója! www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Agile Conference Technology vs. Processes: Increasing value delivery by doing less Being an agile product owner with a world class product example Agile Architecture How worse can be better Agile manufacturing and smart SMEs companies Test Lead challenges in Agile environment Bankszektor Hitelezés a mai magyar piacon EU-s kötelezettségek hazai megfeleltetés Kockázati kitettség és értékesítési stratégiák változása Értékesítési modellváltás Outsourcing, fióki optimalizáció és költséghatékony fióki működés Mobilfizetés - Digitális ügyfélkiszolgálás, bankolás Hitelintézeti szektor átalakulás: Jelzálogbank alapítás 2016 után Beszerzés A logisztika és a beszerzés kapcsolata EKÁER rendszer bevezetése Gyorsuló munkafolyamatok vállalati automatizálás Elektronikus beszerzések, mint válasz a változásokra Fenntartható fejlődés vállalati implementálása beszerzői szemmel Zöld beszerzések megvalósult projektek gyakorlati példák Autókölcsönzés: flottamenedzsment Képzések, motivációk, beszerzők megítélése Biztosítás A termékfejlesztés kihívásai Az új biztosítási törvény tapasztalatai Online technikai innovációk a biztosítóknál Életbiztosítási csalások Az ügyfélkapcsolati terület kihívásai Toborzási és munkaerő-gazdálkodási kihívások a biztosítótársaságok értékesítési csoportjaiban www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Business Intelligence Hang alapú adatbányászat Data governance Adatvizualizáció Geolokáció hogyan kovácsolhatok ebből versenyelőnyt? Kérdések és válaszok nagyító alatt a Big Data Memória alapú adattárolás Cash Management Hitelintézeti szekció: Készpénzlogisztika CIT szolgáltatók, ATM és Fióki optimalizáció Bankjegycsere, új bankjegyek forgalombakerülése Befizető automaták, ATM-ek helye és szerepe a hitelintézeti szektorban Kereskedelmi szekció: A biztonságos és gyors készpénzkezelés Készpénzfeldolgozás, hatékonyságnövelés, folyamatgyorsítás Egy zárt készpénzkezelő rendszer bevezetése Dokumentumkezelés Digitális és e-aláírás közötti különbség Hitelesített e-számla rendszer, hitelesített dokumentumok és ennek költségei E-dokumentumok biztonsága adatvédelem információbiztonság aktualitásai Workflow megoldások a vállalati munkafolyamatok támogatásáért Hozzáférés, jogosultságkezelés a dokumentumkezelő rendszerben Archiváló rendszerek, őrzési idők, tárolás, megsemmisítés kérdései Felhőszolgáltatások előnyei és kockázatai: vállalati, szolgáltatói megközelítésben Döntésmenedzsment 2.0 A döntéshozatal folyamata; a döntés, mint pillangó-hatás Mikor hatékony és mikor nem hatékony az üzleti döntés? Hogyan takarítsunk meg erőforrásokat a szituatív döntéseinkben? ĥ ĥ Business és a private life kapcsolata: szükséges-e egyáltalán függetleníteni az emberi tényezőt az üzletben? Milyen lehetőségek, módszerek ajánlottak a sikeres döntések meghozatalához? www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
EnKon Az európai energetika várható fejlődési irányai Szakmai, személyes vagy céges kérdés a villamosenergia-kereskedelem továbbélése? Erőművi kapacitás-helyzet Magyarországon és Európában Megújuló fejlesztések - hogyan fejlődik tovább a hazai megújuló szektor? Az első nagyteljesítményű naperőmű Magyarországon Európai Uniós Tőkepiaci Direktívák MIFID II + MIFIR A tőkepiaci direktívák implementálásának folyamata A direktívák hazai alkalmazása Felkészülés banki oldalról MIFID II és MIFIR szolgáltatói és piaci szemmel A KKV-k finanszírozásának segítése uniós szinten Flottamenedzsment Ringbe száll az operatív lízing és saját kezelés Jövő technológiája: elektromos és hibrid autók Maradványérték számítás TCO elemzés előny-hátrány elemzés részletességének csapdája Flotta kockázati költségek hatékony kezelése Nemzetközi Flottamenedzsment kihívásai Flotta biztosítások, a cégemre szabva Költségoptimalizálás és hatékonyságnövelés a nyomkövetés legmodernebb eszközeivel Fraud Digitális világ kihívásai & Adathalászat napjainkban Belső banki csalásmegelőzés Humán kockázatok kezelése a pénzügyi szektorban Internetes és bankkártyás visszaélések az EU-ban Advanced Persistent Threats Új generációs, tartósan jelenlévő fenyegetések e-fraud Fókuszban az internethasználathoz kapcsolódó visszaélések ATM és POS támadásokat, csalásokat megelőző megoldások Contactless fraud www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
RENDEZVÉNYN Business Intelligence Európai Uniós Tőkepiaci Direktívák MIFID II + MIFIR Versenyelőny konferencia Döntésmenedzsment 2.0 Agile Conference Pharma Transport Beszerzés 1. NEGYEDÉV 2. NEGYEDÉV Járműipari Beszállító Kártyapiac Smart Metering Szoftvertesztelés IT Security GasCon REMIT www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
APTÁR 2016 3. NEGYEDÉV Flottamenedzsment Vállalati Jogász Fórum Dokumentumkezelés Cash Management Quality by Design Minőségirányítás a gyógyszeriparban Fraud Bankszektor Ügyfélszolgálat EnKon Biztosítás 4. NEGYEDÉV www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
GasCon Kereskedési potenciál jelen piaci viszonyok között Ügyfélkockázatok szektorális fizetésimorál-elemzés EU-s szabályozás hazai implementálása Portfóliómenedzsment portfóliógazdálkodás EU-s network kód hazai implementálása Portfóliótervezés az árazás kérdései IT Security Cloud biztonság Adathalászat Cyber security Data Loss Prevention APT védelem az összetett támadások ellen Third-party fenyegetések elleni védekezés céges szemmel Járműipari Beszállító Jövőképek és trendek a járműiparban Hogyan váljunk beszállítóvá? Az OEM-ek és TIER-ek kapcsolata Miért fontos a kutatás-fejlesztés a beszállításban? A beszállítók munkaerő elláttása Kártyapiac Kártyapiaci innovációk Melyik kártyatársaság milyen technikai innovációkat kínál? QR kód, micro QR kód ismeretség, felhasználási területek, milyen esélyei vannak a piacon Jelen és jövő (mobil)fizetési trendjei Kártya vs Mobil Bankkártyás csalások alakulása Cashless payment megoldások a fesztiválok világában Fesztivál fizető kártyák technikai, biztonsági és forgalmi, haszon oldalról nézve www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Pharma Transport Jövőkép és trendek a gyógyszerlogisztikában Új technológiák a nagykereskedelmi patikalátogatók területén Supply Chain, avagy az ellátási lánc folyamatrendszere Légi és vízi szállítmányozás a gyógyszeriparban Csomagolások és védőcsomagolások a szállítás során Quality by Design Minőségirányítás a gyógyszeriparban Fejlesztés és alkalmazás Tudásmenedzsment és validálás a Quality by Design eljárásban USP (Amerikai gyógyszerkönyv) Transzferált termékre vonatkozó Quality by Design A Quality by Design bevezetése a K+F folyamatokba, a gyógyszerkutatás minőségének fejlesztése Quality by Design a gyakorlatban egy QbD alapú nano-technológiai fejlesztés bemutatása Kockázatelemzés a magisztrális gyógyszerkészítésben REMIT Adatjelentési sémák, jelentés menete, részletesen az adatjelentésről RRM státusz, vagyis amikor a harmadik fél jelent Nagyvállalati csoportok, csoportszintű REMIT Szabályozása Szervezett piacon kívüli kereskedés a REMIT tükrében: CEEGEX Hogyan fordítsunk le egy tranzakciót az ACER nyélvére? Smart Metering Hazai lehetőségek az okos mérésben Az okosmérés fogyasztói fogadtatásának tapasztalatai ĥ ĥ Okos helyzetjelentés - Hazai smart pilotok tapasztalatai Kapcsolt erőművek helyzete Európában és Magyarországon & szerepe az EED-ben Energiahatékonyság, Klímacélok, Finanszírozás Fenntartható, illetve önkormányzati energiagazdálkodás www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Szoftvertesztelés Hogyan lehet mobil eszközön automatizálni a tesztelési folyamatokat? A HIL misztikum - Hardware In the Loop tesztelés az autóiparban A tesztelési folyamat fejlesztése profi módon Agilis fejlesztés & tesztelés A szoftvertesztelés emberi oldala - Tesztelői kvalitások elemzése, fejlődése, karrier építés Ügyfélszolgálat Új technológiák az ügyfélkiszolgálás szolgálatában Ügyfélszolgálatok fejlesztési lehetőségei Álláskeresés vagy munkaadó választás? Mi változott a toborzási piacon? ÜgyfélSZOLGÁLAT és konfliktuskezelés közösségi média felületeken Működésfejlesztés, Vállalati Architektúra Milyen, nem anyagi juttatásokkal javítható a vállalati hangulat, a dolgozói elégedettség? Big Data: Inkább adat, vagy inkább analitika? Vállalati Jogász Fórum Jog és menedzsment kapcsolata Adatkezelés Adattovábbítás Compliance különböző megközelítésekben A Ptk. változásának vállalatokra gyakorolt hatása Az új Közbeszerzési törvény A versenyjog kapcsolata a vállalati jogi területtel Munkajogi aktualitások a vállalati jogtanácsosok munkájában Versenyelőny konferencia HR szakfórum HR Stratégia, Szervezetfejlesztés HR & Employer Branding HR kommunikáció Képzésfejlesztés, Vezetésfejlesztés Gamification Social Media a HR-ben www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Amennyiben a felsorolt rendezvények egyike felkeltette érdeklődését, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek egyikén! HEMEDER Adrienn Sales Manager MÓROCZ Beatrix Sales Manager IIR MAGYARORSZÁG Telefon: +36 1 459 7325 Mobil: +36 70 703 5274 Fax: +36 1 459 7301 E-mail: adrienn.hemeder@iir-hungary.hu Web: www.iir-hungary.hu IIR MAGYARORSZÁG Telefon: +36 1 459 7308 Mobil: +36 70 408 2162 Fax: +36 1 459 7301 E-mail: beatrix.morocz@iir-hungary.hu Web: www.iir-hungary.hu IIR Magyarország H-1134 Budapest, Rózsafa utca 13-17. IIR Lounge H-1134 Budapest, Kassák Lajos utca 50/A www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu
Elégedett Ügyfeleink www.iir-hungary.hu 06-1/459-7301 konferencia@iir-hungary.hu