NAK PIACI ÉS ÁRINFORMÁCIÓK A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA PIACFIGYELŐ HÍRSZOLGÁLATA 2015/30. 2017/20. HÉT Növénytermesztés Agrárgazdasági Kutató Intézet
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Tagunk! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata, hogy hasznos és értékteremtő szolgáltatásokkal segítse tagjait. Ezek egyike piacfigyelő hírszolgálatunk, a NAK Piaci és Árinformációk. Heti rendszerességgel frissülő összeállításunk célja, hogy hozzájáruljunk tagjaink magas színvonalú, naprakész informáltságához és ezen keresztül megalapozott üzleti döntéseihez. Kiadványunkban ágazatonként rendszerezve nyújtjuk át Önnek az adott hétre vonatkozó legfrissebb piaci és szakmai információkat külön a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorra. Felhívom figyelmét, hogy a korábban megjelent összeállítások is folyamatosan elérhetők a NAK honlapján található archívumban. Őszintén remélem, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget tudunk Önnek nyújtani munkájához, vállalkozása sikerességéhez. Visszajelzéseit, javaslatait szívesen fogadjuk a piac@nak.hu e-mail címre. Üdvözlettel: Győrffy Balázs 2 NAK Piaci és Árinformációk
TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4 FELHÍVÁS 5 BÚZA 6 KUKORICA 10 EGYÉB GABONAFÉLÉK 14 NAPRAFORGÓMAG 17 REPCEMAG 20 SZÓJA 24 BURGONYA 26 GYÜMÖLCS 27 ZÖLDSÉG 29 SZŐLŐ 31 BOR 32 ERDŐGAZDÁLKODÁS 35 TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS 36 TÁPANYAGELLÁTÁS 37 VETŐMAG 38 NÖVÉNYVÉDELEM 39 AGROTECHNIKA 40 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR 41 CUKORIPAR 42 ITALGYÁRTÁS 43 AGRÁRÁGAZAT ÁLTALÁBAN 44 ÉLELMISZERIPAR ÁLTALÁBAN 46 ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 47 Növénytermesztés 3
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AKI AKI PÁIR BÉT CME/CBOT EU FM FN-bor FOB HNT IGC KSH LIFFE Euronext/MATIF MNB MTI OEM-bor OFJ-bor USDA WUWM Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszer Budapesti Értéktőzsde Chicago Mercantile Exchange, Chicago Board of Trade (Chicagói Árutőzsde) European Union (Európai Unió) Földművelésügyi Minisztérium Földrajzi jelzés nélküli bor Free on board (költségmentesen a hajó fedélzetére) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa International Grains Council (Nemzetközi Gabonatanács) Központi Statisztikai Hivatal London International Financial Futures and Options Exchange (Londoni Nemzetközi Határidős és Opciós Tőzsde) Marché à terme d'instruments Financiers (Párizsi Árutőzsde) Magyar Nemzeti Bank Magyar Távirati Iroda Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor United States Department of Agriculture (az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) World Union of Wholesale Markets (a Világ Nagybani Piacainak Szövetsége) Termelői ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó/kereskedő az adott terméket a termelőtől megvásárolta, áfa és szállítási költség nélkül. Feldolgozói értékesítési ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó az előállított félkész- vagy készterméket eladta, áfa nélkül. Fogyasztói ár: a KSH által gyűjtött fogyasztói árak az áfát tartalmazzák. 4 NAK Piaci és Árinformációk
FELHÍVÁS EIP PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ ROADSHOW A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Földművelésügyi Minisztériummal, az Agrárgazdasági Kutató Intézettel és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal együttműködve tájékoztató fórumsorozatot indít az EIP-es pályázathoz kapcsolódva. Május 30-ától lehet pályázni egy-egy innovatív projekttel az EIP, azaz Innovációs operatív csoportok létrehozása és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházás támogatása című felhívás keretében rendelkezésre álló, összesen 24,95 milliárd Ft forrásra. A felhívás keretében olyan innovatív projektek juthatnak támogatáshoz, amelyeket gazdálkodók, és/vagy feldolgozók egy ún. innovációs operatív csoport keretében, azaz együttműködésben más szereplőkkel (pl. szaktanácsadókkal, kutatókkal) valósítanak meg. Helyszínek és időpontok: 2017. május 25. (csütörtök) Keszthely 2017. május 30. (kedd) Kecskemét A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi hivatkozásra kattintva lehet (a preferált helyszínt kiválasztva a megadott határidőkig): Részletek és regisztráció Növénytermesztés 5
BÚZA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbit 5 százalékkal haladta meg a 19. héten: 45,4 ezer forint/tonna volt. A takarmánybúza tonnánként 40,7 ezer forintért cserélt gazdát ugyanekkor. VESZÉLYBEN AZ EXPORT? (Fejér Megyei Hírlap, május 16.) Sokat alszik még aratásig a búza, ezért jelenleg nem lehet megbecsülni, hogy milyen hozamok várhatók állítják a Fejér megyei agrárszakemberek. Alacsony árat kínálnak a nemzetközi piacokon a búzáért és a kukoricáért. Valóban veszélyben a hazai kenyérgabona kivitele? Viszonylag jól vészelték át a telet a gabonatáblák, általában jó a bokrosodás, egészségesek a növények. Nem lépett fel eddig sem a sárgarozsda, sem a lisztharmat, sem a levélfoltosság. A hűvös tavasz a legtöbb vidéken nem késleltette számottevően a növények fejlődését, csak pár napos késéssel kezdődik meg a kalászolás. Jókor jött és javított is a talajok nedvességtartalmán a csapadék mondja Vida Gyula, az MTA martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontjának osztályvezetője. A szakember szerint arról azonban még nagyon korai beszélni, hogy milyen termés várható. Az utóbbi véleményt erősíti meg Kiss Norbert Ivó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei elnöke is, aki a határt járva azt tapasztalta, hogy változó a búzaállományok állapota. A globális helyzetről és a hazai termelők számára abból adódó lehetőségekről Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutatási igazgatója elmondta, hogy míg a 2016-os gazdasági évben globálisan 753 millió tonnás rekord búzatermést takarítottak be a gabonatermesztő országok, addig a júliustól kezdődő új gazdasági évre 736 millió tonnás termést prognosztizál a Nemzetközi Gabonatanács. A kereslet és kínálat az Európai Unióban nagyjából egyensúlyban van, de világviszonylatban a kínálati piac dominál, emellett bőségesek a tartalékkészletek is. A hazai búzatermés mintegy felét külföldön értékesítik, a kivitelt azonban veszélyeztetheti a gabonapiacot már most is nagymértékben meghatározó orosz és ukrán búzatermesztés további bővülése. Oroszország oly mértékben törekszik búzaexportjának növelésére, hogy egy a közelmúltban Ausztriában megrendezett nemzetközi konferencián az oroszországi előadó elmondta, hogy országa a világ elsőszámú búzaexportőrévé kíván válni, s már most jelentős a részesedése a kivitelből. A gabonatermesztéssel foglalkozó gazdák számára is gond, hogy nagyon alacsony áron tudnák csak értékesíteni a termést. AZ EURÓPAI UNIÓ EXPORT- ÉS IMPORTENGEDÉLYEI (Európai Bizottság, május 10.) Az előző év azonos periódusában a kiszállítottnál 19 százalékkal kevesebb, 21,17 millió tonna búza kivitelét regisztrálta az Európai Bizottság a 2016. július 1. és 2017. május 5. közötti időszakban. A termény behozatala 20 százalékkal csökkent egy év alatt, 2,89 millió tonna érkezett a harmadik országokból. A bizottság 4,603 millió tonna ( 51 százalék) árpa exportjához és 380 ezer tonna importjához (+36 százalék) járult hozzá ugyanekkor. A bizottság 1,971 millió tonna kukorica kivitelét és 9,99 millió tonna behozatalát regisztrálta ezzel egy időben, szemben az előző szezon azonos periódusában engedélyezett 1,545 millió tonna exporttal és 11,88 millió tonna importtal. 6 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza és a takarmánybúza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 53 51 49 47 45 43 41 39 37 35 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. 2016 2017 Malmi búza Takarmánybúza Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Malmi búza 2017. 05. 12. 2017. 05. 15. 2017. 05. 16. 2017. 05. 17. 2017. 05. 18. Takarmánybúza 2017. 05. 12. 2017. 05. 15. 2017. 05. 16. 2017. 05. 17. 2017. 05. 18. Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2., a takarmánybúzát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 7
BÚZA Az étkezési búza és a takarmánybúza termelői ára Magyarországon (2016 2017) 47 45 ezer HUF/tonna 43 41 39 37 35 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Étkezési búza Takarmánybúza Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A búza termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Étkezési búza 43 082 45 982 45 426 105,4 98,8 Takarmánybúza 41 003 43 165 40 674 99,2 94,2 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 8 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 200 190 180 USD/tonna 170 160 150 140 130 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 05. 18. 2017. 05. 11. 2017. 05. 18. 2017. 05. 18./ 2016. 05. 18. (százalék) 2017. 05. 18./ 2017. 05. 11. (százalék) CME/CBOT 176 157 156 88,7 99,9 Euronext/MATIF 185 185 184 99,9 99,7 BÉT 155 Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 9
KUKORICA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmánykukorica áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az előző hetihez képest nem változott a 19. héten: tonnánként 42,2 ezer forintért cserélt gazdát. Ez az árszint 7,5 százalékkal múlta alul 2016 azonos időszakának átlagárát. ÍGÉRETESNEK BIZONYUL A KUKORICA (agrarszektor.hu, május 17.) Több mint 220 ezer hektáron fejeződtek be a vetési munkálatok Békés megyében. A jelenlegi várakozások alapján erős-közepes termésátlagra van kilátás nyilatkozta Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának elnöke. A vetésszerkezet alapvetően nem változott meg, kukoricát 101 ezer hektáron vetettek a megyében, tavaly pedig 99 ezer hektárról takarítottak be. A kukorica esetében elhúzódik a kelés a hideg tavaszi időjárás miatt, a közelmúltban hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék pedig több helyen simára döngölte a földet, ott a gazdáknak újabb munkákat kell elvégezniük. A hideg idő nem kedvez a már kikelt növényeknek sem. 10 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A takarmánykukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 54 52 50 48 46 44 42 40 38 36 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmánykukorica, 2017. júliusi határidő 2017. 05. 12. 43 500 43 500 44 000 2017. 05. 15. 43 500 43 500 44 000 2017. 05. 16. 43 500 43 500 44 000 2017. 05. 17. 43 500 43 500 44 000 2017. 05. 18. 43 500 43 500 44 000 Forrás: BÉT Növénytermesztés 11
KUKORICA A takarmánykukorica termelői ára Magyarországon (2016 2017) 55 50 ezer HUF/tonna 45 40 35 30 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmánykukorica termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Takarmánykukorica 45 626 42 145 42 196 92,5 100,1 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 12 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 220 200 USD/tonna 180 160 140 120 100 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 05. 18. 2017. 05. 11. 2017. 05. 18. 2017. 05. 18./ 2016. 05. 18. (százalék) 2017. 05. 18./ 2017. 05. 11. (százalék) CME/CBOT 157 142 144 91,6 101,6 Euronext/MATIF 187 190 188 100,0 98,9 BÉT 177 154 158 89,5 102,5 Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 13
EGYÉB GABONAFÉLÉK AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmányárpa áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 36 ezer forint/tonna volt a 19. héten. OLCSÓ IMPORT VESZÉLYEZTETI AZ EURÓPAI RIZSTERMESZTÉST (magro.hu, május 12.) A rizs termelésére elsősorban a távol-keleti országok rendezkedtek be. Ettől függetlenül azonban az Európai Unióban, sőt Magyarországon is folyik rizstermesztés, ugyanakkor a rizs a többi szántóföldi növényhez képest speciális körülményeket igényel. Magyarország földrajzilag a rizstermesztés északi határán található, jelenleg 3000 hektáron termesztik a növényt. Az ágazat jövedelmező lehetne, ha nem árasztaná el olcsó importáru a piacot, ugyanis az Európai Unióba kedvezményes importvámmal kerülhetnek be egyes országokból a rizsszállítmányok. Eddig nem sokat foglalkoztak a rizstermesztőkkel az unióban, most azonban egy olasz konferencián a termesztéssel érintett tagországok képviselői az európai piac aktuális kihívásait vitatták meg. A résztvevők között Magyarország is helyet kapott. A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint a magyarországi rizstermesztésnek kézimunkaerő-igénye miatt fontos szerepe van a vidéki munkalehetőségek megőrzésében, illetve a munkahelyteremtésben. Emellett környezetvédelmi és talajhasználati szempontból is fontos szerepet tölt be, mert a termesztés olyan szikes területeken folyik, ahol más növény termesztése nem reális alternatíva, ezen kívül a régió vízháztartásához is előnyösen járul hozzá. 14 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 48 46 44 ezer HUF/tonna 42 40 38 36 34 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmányárpa 2017. 05. 12. 2017. 05. 15. 2017. 05. 16. 2017. 05. 17. 2017. 05. 18. Megjegyzés: A takarmányárpát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 15
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa termelői ára Magyarországon (2016 2017) 43 41 ezer HUF/tonna 39 37 35 33 31 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmányárpa termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Takarmányárpa 38 337 35 991 93,9 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 16 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a napraforgómag az egy évvel korábbinál 12 százalékkal olcsóbban, 104,4 ezer forint/ tonna termelői áron cserélt gazdát a 19. héten. EGY NÖVÉNY, AMELY HÓDÍT A MAGYAR FÖLDEKEN (agrarszektor.hu, május 16.) Idén sem áll meg a napraforgó vetésterületének évek óta tartó növekedése, a 2017 tavaszán bevetett napraforgóföldek területét 657 ezer hektárra becsülik. 2016-ban Magyarországon volt a legnagyobb a napraforgómag-termés az Európai Unión belül. A napraforgónál kiegyensúlyozottak az árviszonyok mondta Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A napraforgó-termelésben alapvető elvárás a gyomirtószer-rezisztencia megléte, így a piacon jelenleg a herbicidrezisztens típusok az uralkodók, mivel termesztéstechnológiai előnyük nagyon jelentős. A feldolgozóipari igények ugyanakkor nagyban befolyásolják a fajtatípusok használatát. A magas olajsavas napraforgó iránt rendkívüli módon nő a kereslet, és e szegmens ma a világ napraforgóolaj-fogyasztásának mintegy 10 százalékát teszi ki. Magyarországon a termés 27 százaléka került ki ebből a termékkörből, míg ez az arány 2014-ben 10 százalék volt. Az idei évben azonban várhatóan nem lesz változás a keresletben. Korábban a feldolgozóipar az olcsó pálmaolajat részesítette előnyben, de annak egészségre és környezetre gyakorolt negatív hatása népszerűtlenné tette az ilyen összetevőjű termékeket. Helyettesítésére kezdték el használni a magas olajsavas napraforgóolajat. Évről évre változik a feldolgozóipar igénye, amit az exportálási lehetőségek is befolyásolnak. Megközelítőleg 140-160 ezer hektáron termesztenek jelenleg Magyarországon magas olajsavas napraforgót közölte Polgár Gábor. Növénytermesztés 17
NAPRAFORGÓMAG A napraforgómag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 130 125 ezer HUF/tonna 120 115 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. 2016 2017 Napraforgómag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Napraforgómag 2017. 05. 12. 2017. 05. 15. 2017. 05. 16. 2017. 05. 17. 2017. 05. 18. Megjegyzés: A napraforgómagot 2017. május 2. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 18 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG Az ipari napraforgómag termelői ára Magyarországon (2016 2017) 125 120 ezer HUF/tonna 115 110 105 100 95 90 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Ipari napraforgómag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Az ipari napraforgómag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Ipari napraforgómag 119 026 106 385 104 436 87,7 98,2 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 19
REPCEMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a repcemag 112,4 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a 19. héten. A REPCE MÁR MOST CSAPNIVALÓ (agrarszektor.hu, május 17.) Őszi káposztarepcét 22 800 hektáron vetettek Békés megyében, viszont a fagy és a belvíz miatt körülbelül 3400 hektáron kipusztult a növény. A növénykultúrát több helyen ősszel csak későn tudták elvetni, emiatt a növényzet nem volt képes megerősödni, és a helyzetet a februári olvadás, illetve eső miatt keletkező belvíz tovább rontotta fejtette ki Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatóságának elnöke. Békés megyében így közepes termésátlag várható repcéből, a késői vetéseknél pedig gyenge termésre van kilátás, vagyis a tavalyi kiváló év valószínűleg nem ismétlődik meg. Mivel a repce virágzásakor szeles volt az idő, a méhek is kevésbé voltak aktívak, ezért a méhészek jelzései alapján arra számítanak, hogy kevesebb lesz idén a repceméz is. 20 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 120 115 ezer HUF/tonna 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. 2016 2017 Repcemag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Repcemag, 2017. augusztusi határidő 2017. 05. 12. 109 000 109 000 105 000 2017. 05. 15. 109 000 109 000 105 000 2017. 05. 16. 109 000 109 000 105 000 2017. 05. 17. 109 000 109 000 105 000 2017. 05. 18. 109 000 109 000 105 000 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 21
REPCEMAG A repcemag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 135 130 125 120 115 110 105 100 95 90 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Repcemag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A repcemag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Repcemag 114 785 112 383 97,9 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 22 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 470 450 USD/tonna 430 410 390 370 350 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 Euronext/MATIF BÉT A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 05. 18. 2017. 05. 11. 2017. 05. 18. 2017. 05. 18./ 2016. 05. 18. (százalék) 2017. 05. 18./ 2017. 05. 11. (százalék) Euronext/MATIF 418 402 400 95,7 99,5 BÉT 389 368 377 96,9 102,5 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 23
SZÓJA MAGYARORSZÁG KIEMELT SZÁMÚ KIÁLLÍTÓVAL KÉPVISELTETI MAGÁT AZ ÚJVIDÉKI NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI VÁSÁRON (kormany.hu, május 13.) A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjához kapcsolódóan Magyarország kiemelt számban jelenik meg az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron, mintegy ötven kiállító képviseli az anyaországot hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az élelmiszeripari termékektől kezdve egészen a mezőgazdasági gépekig a magyar élelmiszer-gazdaság szinte valamennyi területe képviselteti magát a régió legnagyobb agrárszemléjén tette hozzá a tárcavezető. Magyarország számára Szerbia nagyon fontos partner, a Vajdaság, a vajdasági magyarok pedig elsőrendűen fontos kapcsolatot jelentenek mondta a tárcavezető. Nemcsak a Szerbiába irányuló magyar export ér el jelentős mértéket, hanem Magyarország is fogadókész a szerbiai termékekre hangsúlyozta Fazekas Sándor, majd reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom a jövőben tovább erősödik. A kétoldalú együttműködésekről szólva rámutatott, hogy Budapest kiemelten érdeklődik aziránt, hogy Szerbia a szójatermelésen keresztül a takarmányozáshoz szükséges fehérje szempontjából önellátó, ezt ugyanis kevés európai ország mondhatja el magáról. Magyarországnak is rendelkezik GMO-mentes szójaprogrammal, de más olyan területek is akadnak, ahol az együttműködés ígéretesnek bizonyul. KÖZÖS NYILATKOZATOT FOGADTAK EL A GMO-MENTESSÉGÉRT (agrarszektor.hu, május 11.) Közös nyilatkozatot fogadott el tíz közép-európai és nyugat-balkáni ország agrár- és környezetvédelmi vezetője. A nyilatkozat célja, hogy összehangolják a GMO-ra vonatkozó politikájukat, amelyben kijelentik, hogy GMO-mentes és hagyományos gazdálkodást szeretnének megvalósítani. Magyarország már az elejétől fogva kezdeményező fél volt a GMO-ellenes összefogásban fogalmazott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Elmondása alapján nagy versenyelőnyt jelent a GMO-mentes termelés, hiszen a fogyasztóknak GMO-mentes élelmiszerre van igényük és Magyarország nem akarja beengedni a kockázatos mezőgazdasági megoldásokat. Magyarország Ausztriával és Németországgal együtt a júniusi agrártanácsülésen előterjeszti az európai szójanyilatkozat elfogadására vonatkozó javaslatát, amelyet a tervek szerint a brüsszeli állandó képviseleten júliusban írnak majd alá. Korábban már elindították a Szövetség a GMO-mentes Európáért kezdeményezést, amelyhez tizenegy uniós tagállam és hét unión kívüli ország is csatlakozott. 24 NAK Piaci és Árinformációk
SZÓJA A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 900 850 800 750 700 650 600 550 500 450 400 USD/tonna Forrás: CME/CBOT I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. 2016 2017 Szójabab Szójadara Szójaolaj jobb tengely A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 05. 18. 2017. 05. 11. 2017. 05. 18. 2017. 05. 18./ 2016. 05. 18. (százalék) 2017. 05. 18./ 2017. 05. 11. (százalék) Szójabab 395 351 347 87,9 98,8 Szójadara 411 343 339 82,5 98,8 Szójaolaj 714 712 714 100,0 100,3 Forrás: CME/CBOT Növénytermesztés 25
BURGONYA BATÁTAKONFERENCIA A MEZŐGAZDASÁGI KARON (vasarhelyitv.hu, május 15.) Tudományos előadás-sorozatot tartottak a batátáról, közismertebb nevén az édesburgonyáról a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mezőgazdasági Karán. A konferencián többek között szó volt a növény piaci helyzetéről, valamint az egészségre gyakorolt hatásáról is. Kétévente májusban az Európai Növénytudományi Egyesület Növények napja címmel konferenciasorozatot szervez, amelyhez immár harmadik alkalommal csatlakozott a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. Az intézmény idén is a batátát vette górcső alá. A célunk az, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz a batátát. Az utóbbi években nagyon intenzíven nő a fogyasztók és a termelők igénye a batáta iránt. Egy egészséges növényről van szó. Ezért szeretnénk, hogy minél több információ élőben is elhangozzon mondta Monostori Tamás, az SZTE Mezőgazdasági Kar tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese. A batáta nem áll rokonságban a krumplival, bár a neve édesburgonya. Ez abban is megnyilvánul, hogy a burgonyaféléket vetőgumóról szaporítják, míg a batátát hajtásokról, dugványokról termelik. Az édesburgonya glikémiás indexe alacsony, így kiválóan alkalmas a cukorbetegek fogyasztására is derült ki a konferencián. Mindemellett a növény piaci helyzetéről is többet tudhatott meg a közönség. A batátát nemcsak Magyarországon, hanem Európában is alapvetően importálják. Nagyon nagy lehetőség van a termelési oldalon, hiszen kiválthatjuk az importnak egy részét. Teljesen soha nem fogjuk ezt megtenni, hiszen egyre nő a fogyasztása, de ennek egy részébe bele tudunk kapcsolódni. A magyar batáta felveszi a versenyt az amerikai importbatátával emelte ki Váraljai Tamás előadó. Az intézmény falai között már három éve folyik kutatómunka a batátával kapcsolatban, így az eddigi eredményekről is beszámoltak a konferencián, továbbá a tápanyag-gazdálkodásban és az ültetésben folytatott munkákról is szó esett. A belföldi termesztésű Agria és Laura burgonyafajták bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2016 2017) 160 140 HUF/kg 120 100 80 60 40 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 2016 2017 Agria Laura Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 26 NAK Piaci és Árinformációk
GYÜMÖLCS Néhány belföldi gyümölcsfaj 20. heti értékesítési árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Alma (Idared) 190 150 230 198 220 290 359 Alma (Golden) 225 150 245 248 220 290 377 Dió 3 200 2 000 2 150 3 680 3 500 2 500 4 246 Szamóca 1 500 1 500 1 300 1 380 1 800 1 500 989 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű gyümölcsfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 20. hét) HUF/kg 1 600 1 500 1 400 1 300 1 200 1 100 1 000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 Alma (Idared) Alma (Jonagold) Cseresznye Szamóca 2017. 20. hét Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) MEGJELENT A BELPIACI CSERESZNYE (AKI PÁIR) A Budapesti Nagybani Piacon a 20. héten a belpiaci szamóca 1500 forint/kilogramm ára közel 50 százalékkal magasabb volt a tavalyi év azonos hetében mértnél. A hazai korai cseresznyét 750 forint/kilogramm áron kínálták. Az elmúlt év ugyanazon hetéhez képest szélesebb volt a belföldi almafajták választéka, a Jonagold és az Idared fajtát 190 forint/kilogramm áron értékesítették 2017 20. hetében. Növénytermesztés 27
GYÜMÖLCS EGYÉRTELMŰ VISZONYOKAT TEREMTENÉNEK A MEGGYÁGAZATBAN (nak.hu, május 15.) A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Földművelésügyi Minisztérium és a FruitVeB Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közös meggyszezonnyitó ágazati megbeszélést tartott 2017. május 9-én. A megbeszélésen szó volt a termékpálya-szabályozás lehetőségeiről, a termőkörzetek szezonkezdési tapasztalatairól és az idei terméskilátásokról, valamint a feldolgozói igényekről és lehetőségekről. A termékpálya-szabályozás volt a fókuszban, merthogy az ezzel kapcsolatos törvényjavaslat már az Országgyűlés előtt van. Ennek lényege, hogy a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban szabályoznák a meggytermelők, a felvásárlók és a feldolgozók közötti kapcsolatot. A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvényt változtatná meg a javaslat. A friss meggy Magyarországon történő értékesítésére irányuló szerződést a friss meggy feldolgozásáig írásba kell foglalni, legalább egyéves időtartamra, de lehetőség lesz hosszabb távú szerződésre is. A szerződés megkötésére a feldolgozónak vagy a felvásárlónak kell írásbeli ajánlatot tennie a termelőnek, amelyet a feldolgozó vagy a felvásárló fél évig köteles lenne tartani. Ha a felek között nem jönne létre megállapodás, akkor a felek közötti közvetítésre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara lenne jogosult. A létrejött megállapodásban foglalt kötelezettség betartását a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrizné. Amenynyiben ez a szerv megállapítja a kötelezettség megszegését, egy hónapos határidő kitűzésével felhívja a feleket a kötelezettség teljesítésére. Szankció pedig akkor lenne alkalmazható, ha a felek a határidő elteltével sem teljesítik a kötelezettségeiket. SOK FOGYASZTÁSRA ALKALMAS BANÁNT DOBNAK KI A BRITEK NAPONTA (magyarmezogazdasag.hu, május 15.) Naponta 1,4 millió darab ehető banánt dobnak szemétbe a britek, az elpazarolt déligyümölcs értéke évente eléri a 80 millió fontot (25 milliárd forintot). A fogyasztók 30 százaléka elismeri, hogy már akkor kidobja a banánt, ha kicsit megsérült vagy a héján sötét foltot lát. 13 százalék akkor is szemétbe dobja a gyümölcsöt, ha még éretlen és zöld foltok vannak a héján. Egy átlagos brit család évente mintegy 700 fontnyi (mintegy 22 ezer forintnyi) élelmiszert dob el. A banánpazarlás ellen üzletekben tájékoztatópontokat hoztak létre, hogy a régi vagy túlérett gyümölcsöt használják fel sütemények vagy gyümölcssaláták készítéséhez. Néhány gyümölcsféle 20. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Alma belföldi 123 172 belföldi 263 294 belföldi 248 279 Citrom külpiaci 530 574 Spanyolország 454 599 Spanyolország 433 537 Körte belföldi 368 397 Olaszország 511 542 Olaszország 464 526 Banán külpiaci 347 405 tengerentúli 404 430 tengerentúli 430 464 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de 28 NAK Piaci és Árinformációk
ZÖLDSÉG Néhány belföldi zöldségfaj 20. heti vertikális árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Zeller 190 190 330 398 480 400 343 Fokhagyma 1 500 1 400 1 700 1 180 2 400 2 000 2 349 Cékla 100 100 140 168 250 200 Paradicsom (gömb) 330 650 540 498 600 450 690 Sárgarépa 100 130 110 198 250 150 163 Petrezselyem 450 380 580 598 700 728 Vöröshagyma 75 100 140 159 200 180 151 Fejes káposzta (fehér) 130 100 290 204 220 360 226 Fejes káposzta (vörös) 380 300 399 400 380 422 Kelkáposzta 220 270 360 398 430 489 Kígyóuborka 250 230 260 300 280 369 Csiperkegomba 450 500 450 498 660 550 869 Laskagomba 650 580 1 500 700 1 220 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű zöldségfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 20. hét) HUF/kg 1 100 1 000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 Fejes káposzta (primőr) Cukkini Karfiol (primőr) Zöldborsó 2017. 20. hét Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 29
ZÖLDSÉG TERMÉKTANÁCS: 20 SZÁZALÉKOS TERMÉNYKIESÉS VÁRHATÓ A ZÖLDSÉGEKNÉL (magyarmezogazdasag.hu, május 15.) Mintegy 20 százalékos terménykieséssel lehet számolni a zöldségek esetében az időjárás okozta károk miatt a FruitVeB Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint. Domján Erika az M1-csatorna műsorában azt mondta, pontos képet még nem kaptak a fagy- és jégkárok elhúzódó hatása miatt, de a szamócánál már tapasztalható a 20-30 százalékos terméskiesés. Az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy Magyarország a környező országokhoz képest olcsón megúszta a májusi fagyos időszakot, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban sokkal nagyobb károk keletkeztek. Elmondása szerint a kiesés csak az egyik árfelhajtó tényező, a munkaerő-igényes ágazatban a minimálbér emelése is kihat a termények árára, ahogy az öntözéssel kapcsolatos jogszabályok okozta többletköltségek is. Az uniós piac is befolyásolhatja az árakat, mivel ha az unióban hiány mutatkozik egy termékből, akkor a termesztők exportálni fogják azt a terményt, amely szintén árfelhajtó hatású. Domján Erika szerint ezeket a hatásokat az élelmiszeráfa 5 százalékos csökkentésével lehetne mérsékelni, hozzáfűzve, hogy csak a zöldség-gyümölcs ágazatban maradt 27 százalékos az áfa mértéke. MÁR ÖTÖDIK ÉVE DÍJAZZÁK AZ ORSZÁG LEGSZEBB KONYHAKERTJEIT (eu-info.hu, május 14.) Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a programban résztvevőknek rendezett szakmai napon köszöntőjében kiemelte: a konyhakertek művelése hozzájárul a biodiverzitás, a kert mint élőhely megőrzéséhez, ezáltal a kertekben előforduló növény- és állatfajok fennmaradásához, valamint a helyi adottságokhoz jól alkalmazkodó, évtizedek óta megőrzött tájfajták megóvásához. A program központi üzenete, hogy minden talpalatnyi földterület legyen megművelve, lehetőleg öko-, illetve biomódszerek alkalmazásával. A kezdeményezést 2012-ben Kovács Szilvia ötletgazda indította el Karcagon. Akkor mindössze 22 fő jelentkezett a felhívásra. Fazekas Sándor miniszter javaslatára 2013-ban a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet segítségével országos szintre emelkedett a program, 60 település 939 kertje vett részt a versenyen, és a Kárpát-medencei (délvidéki, erdélyi) kertművelők részvételével már ebben az évben nemzetközivé vált. Ma már a csatlakozó települések és kertnevezők között a délvidékiek és erdélyiek mellett vannak kárpátaljai, illetve angol jelentkezők is. Az elmúlt időszakban összesen 443 településről érkezett kertnevezés, 14,3 millió emberhez jutott el a program híre és a helyi verseny hatására, a projektben részt vevő kertművelők példáját követve, 5384 korábban műveletlen kertben alakítottak ki konyhakertet. Néhány zöldségféle 20. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Sárgarépa belföld 66 96 Olaszország 217 248 belföld 155 217 Padlizsán külpiaci 441 559 Hollandia 495 588 Hollandia 557 681 Cukkini külpiaci 412 471 Spanyolország 372 433 Spanyolország 403 495 Zeller belföld 162 221 belföld 217 248 belföld 155 217 Fokhagyma külpiaci 1 103 1 471 Spanyolország Spanyolország 1 084 1 239 Csiperkegomba belföld 460 515 Lengyelország 557 681 Lengyelország 464 774 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de 30 NAK Piaci és Árinformációk
SZŐLŐ STRATÉGIAI MEGÁLLAPODÁST ÍRT ALÁ A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÉS A HEGYKÖZSÉGEK NEMZETI TANÁCSA (mti.hu, május 11.) Két jelentős magyar köztestület fűzte szorosabbra kapcsolatát: stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az együttműködési megállapodást a két szervezet elnöke, Győrffy Balázs (NAK) és Légli Ottó (HNT) írta alá a Garamvári Szőlőbirtok budafoki pezsgőpincéjében. A mostani megállapodás révén a két szakmai szervezet közösen kíván fellépni a származás-, az eredet- és a minőségvédelem terén, valamint a fenntartható termelés érdekében, az eddiginél is hatékonyabban képviselve a szőlészeti-borászati érdekeket. Emellett a szervezetek szakmai döntéseket hozó ülésein a NAK és a HNT képviselője egyaránt részt vesz majd ismertette Győrffy Balázs, a NAK elnöke. A mostani megállapodással a korábbi eseti együttműködés folyamatossá válik. A nemzetközi szakmai, érdekképviseleti fórumokon kölcsönösen képviselik közös érdekeiket: a NAK például a COPA-COGECA (a két uniós gazdálkodókat képviselő szervezet) bor munkacsoportjában, a HNT pedig az EFOW (European Federation of Origin Wines) fórumain, valamint a mértékletes alkoholfogyasztást és a borágazat önszabályozását összefogó Wine in Moderation programban. A szervezetek kommunikációs tevékenységüket is összehangolják, továbbá kölcsönösen részt vesznek egymás rendezvényein. Légli Ottó arról beszélt, hogy a most aláírt megállapodástól azt remélik: a közös munka eredményeként a szőlő- és bortermelőknek nem kell a szükségesnél több időt a papírok mellett vagy a számítógép előtt tölteniük. Idejüket az értékteremtő, valódi szakmai munka elvégzésére fordíthatják, és ezt helyben a hegybírók és a falugazdászok közösen segítik majd. Így pedig minden adott lesz ahhoz, hogy összefogással szolgálni lehessen bel- és külföldön a magyar szőlő- és borágazat érdekeit. LETAROLTA A JÉG A MÁTRAI BORVIDÉKET (agrarszektor.hu, május 15.) Szinte teljesen letarolta a Mátrai borvidéket a május 13-i, szombati jégeső. A kár legalább 100 millió forint lehet. Karácsondon és a környező települések szőlőültetvényein is nagyon nagy a baj hangzott el az M1 csatornán. A gazdák szerint az év eleji fagy és a mostani jég gyakorlatilag teljesen tönkretette az idei termést, így már inkább a jövő évre kell készülniük. Növénytermesztés 31
BOR ELŐSZÖR RENDEZIK MEG A SOMOGYI BORFESZTIVÁLT (mti.hu, május 10.) Először rendezik meg a Somogyi Borfesztivált, a Somogy megye borait népszerűsítő eseményre június 8. és 11. között kerül sor Kaposváron. A megyei, a városi önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és borászok által életre hívott rendezvényen tizenhat termelő mutatkozik be, az ő válogatott boraikon kívül pálinkákat, somogyi sonkákat és sajtokat is lehet kóstolni a Vígasságok terén. Június 8-án, az úgynevezett nulladik napon kaposvári éttermek borvacsorákat tartanak, június 9-én Somogy bora 2017 néven borverseny lesz. Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke arról szólt, hogy a fesztiválon részt vevő borászok a legutóbbi dél-balatoni borversenyre nevezett boraikat kínálják az érdeklődőknek. A megmérettetés magas színvonalát érzékeltetve azt mondta: 167 tételből 28 kapott aranyérmet, ami nagyon jó arány. Úgy vélte, az illatos, zamatos somogyi borok bárhol a világon megállják a helyüket, jó az ár-érték arányuk, de kevésbé ismertek még a hazai, sőt, a somogyi fogyasztók, vendéglátósok körében is. A fesztivál megrendezése része annak a stratégiának, amely célul tűzte ki a somogyi borok népszerűsítését, a helyben termő szőlő minél nagyobb mennyiségben történő helyi feldolgozását és értékesítését. Gombos Sándor a témában tartott korábbi konferencián elmondta: a Balatonboglári borvidéken termett szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a hozzáadott érték máshol jelenik meg. Bujdosó Ferenc borász, a Balatonboglári borvidék elnöke pedig utalt rá, hogy a balatonboglári a mintegy 2800 gazda által megművelt 3300-3400 hektárnyi ültetvényével az ország ötödik legnagyobb borvidéke, a feldolgozáshoz szükséges kapacitás azonban alacsony a leszüretelt szőlő mennyiségéhez képest. Elmondta: a borvidéken évjárattól függően 250-300 ezer mázsa szőlő terem évente. Ebből legfeljebb mintegy 220 ezer hektoliter, azaz 30 millió palack bor készülhet, de a nagy része a kívülre történő értékesítés okán nem boglári, hanem más jelzéssel, illetve nem az elvárható minőségben kerül forgalomba. A térségben hivatalosan 158-an készítenek bort, közülük mindössze 18-20 pincészet foglalkozik termékei országos terjesztésével. A helyi borászat erősödése szempontjából kedvező lenne, ha kampányokkal, marketingmunkával sikerülne a tudatos vásárlásra ösztökélni a fogyasztókat. Gombos Sándor örömének adott hangot, hogy a somogyi borokért tett erőfeszítéseiknek is köszönhetően idén novemberben Somogy megye lesz a 14. Magyar Újbor- és Sajtfesztivál díszvendége. FELVIDÉKI BORÁSZOK A PESTI VIGADÓBAN (mti.hu, május 16.) Tizenöt felvidéki és négy magyarországi pincészet több mint száz bora várja a közönséget a Felvidéki borászok a Pesti Vigadóban címmel meghirdetett sétáló kóstolón május 19-én. A Felvidék területét korábban soha nem látott mértékben lefedve, tizenhárom település képviseletében tizenöt borászat érkezik a Pesti Vigadóba, amelyekhez a Duna innenső oldaláról, a Neszmélyi borvidékről három ismert borászat, valamint egy habzó italokkal érkező vállalat csatlakozik. Mint kiemelte, a látogatók Magyarországon még kevéssé ismert kis borászatok izgalmas boraival is megismerkedhetnek. A Pesti Vigadó éttermében pénteken 16 órától Geönczeöl Attila tart mesterkurzust Borok a mai Szlovákia területéről címmel, majd sétáló kóstolón ismerhetők meg az Árendás Pincészet (Muzsla), a Burdavin (Garamkövesd), a Chateau Rúban (Fűr), a Csernus Pincészet (Ipolynyék), Drozdík József és Attila (Kéménd/Párkány), a Georgina Pince (Gúta), a Geönczeöl Pince (Garamkövesd/Muzsla), a H&V Pincészet (Muzsla), Hengerics Péter (Kővágó/Szentpéter), a Lingó Pince (Királyhelmec), a Hajdók Pincészet (Királyhelmec), a Zsigmond Pince (Ipolynyék), a Sándor Pince (Kőhídgyarmat), a MeCaBu (Szőgyén) és a Borvin (Bátorkeszi) borai. Magyarországról a Hilltop Neszmély Borászatot, a Kősziklás Borászatot, a Szöllősi Pincészetet, valamint a Foris Beveragest hívták meg a szervezők. 32 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A fehérborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/hl 35 33 31 29 27 25 23 21 19 17 15 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt fehérborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 29 065 30 785 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 23 335 27 599 24 756 106,1 89,7 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 33
BOR A vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) 40 35 ezer HUF/hl 30 25 20 15 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 19. hét 2017. 18. hét 2017. 19. hét 2017. 19. hét/ 2016. 19. hét (százalék) 2017. 19. hét/ 2017. 18. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 23 489 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 28 011 29 001 28 989 103,5 100,0 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 34 NAK Piaci és Árinformációk
ERDŐGAZDÁLKODÁS LEZÁRT ÉS MEGNYITOTT TURISTAUTAK AZ EGERERDŐ ZRT. TERÜLETÉN (magyarmezogazdasag.hu, május 12.) A legtöbb helyen már járhatók a turistautak, azonban sáros és erősen felázott talajra kell számítani. Mátraháza, Kékestető, Istállós-kő környékén még vannak lezárt részek. A Mátrában a Kéktúra útvonala és a Mátrabérc túraútvonala járható. A Mátraházától keletre eső, fakitermelés miatt korábban lezárt piros utat továbbra is zárva tartják. A Nyugati Mátra túraútjai már járhatók; a Mátraszentimre Hutahely és Csörgő völgyben viszont újabb fadőlések történtek, ezért a turistautak nem járhatók. A Kékestető oldalában vezető sárga+ utat változatlanul nem ajánlják. A Mátravasút vonatai a Gyöngyössolymos Szalajkaház és a Gyöngyös Mátrafüred vonalon menetrend szerint közlekednek. A Bükkben Szilvásvárad térségében a Bácsó-völgy: zöld+, Tölgyes-orom: zöld sáv, Istállós-kő, Gloriette-tisztás: zöld háromszög, így az Ősember barlang sem érhető el egyelőre. Ivánka-lápa: sárga sáv autóval nem járható. A Millennium-tanösvény már látogatható gyalogosan és a hétvégéken autóval is, az ide vezető út engedély- és díjfizetés-köteles a Szalajka-völgy bejáratánál. Az erdei vasútvonalak: Szilvásváradról a Szalajka-völgybe, ahol a Fátyolvízesés páratlan látványt biztosít és Felsőtárkányból a Stimecz-házhoz közlekedő vasúttal pedig a működő Vöröskő-forráshoz is el lehet jutni. LOMBKORONA-TANÖSVÉNYT ADTAK ÁT KASZÓN (FM Sajtóiroda/magyarmezogazdasag.hu, május 12.) Mintegy 50 millió forintból megvalósult egy 9,5 méter magasan és 124 méter hosszan a fák koronái között futó lombkorona-tanösvény Kaszón. A beruházás a Kaszó Zrt. elmúlt években megkezdett közjóléti turisztikai fejlesztéseinek része. A közjóléti funkciót igazolják az állami erdészeti társaságoknál sorra megvalósuló létesítmények, beruházások: az országszerte fellelhető kilátók, turistautak, pihenőhelyek, vadasparkok és tanösvények, melyek mind-mind remek lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra, a természetjárásra, az erdő megismerésére tette hozzá az államtitkár. A lombsétány nem csupán a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megcélozva hatalmas turisztikai vonzerőt jelent, kiváló célpontja lehet a térségbe érkező kirándulócsoportoknak, természetjáróknak. A pilléreken nyugvó hídszerkezetekből, függőhidakból és láthatatlan vadlesből álló tanösvény a madarak szemszögéből igyekszik bemutatni a kaszói erdőtömb legjellemzőbb erdőtípusát, valamint annak növény- és állatvilágát. AZ ERDŐK ÉS AZ ERDŐGAZDÁLKODÓK ÉRDEKEIT VÉDI AZ ERDŐTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA (NAK/magyarmezogazdasag.hu, május 16.) Az Országgyűlés a mai napon elfogadta az erdőtörvény módosítását. A jogszabály mintegy két és fél éves előkészítésében hangsúlyos szerepet játszott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve stratégiai partnerei, az Országos Erdészeti Egyesület és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. A három szervezet véleménye szerint a jogszabály-módosítás az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védi a természet értékeinek megőrzése mellett. Magyarországon a természetvédelmi korlátozással érintett erdők aránya eléri a 40 százalékot. A korábbi erdőtörvény és a természetvédelmi törvény viszont nem teremtette meg a természetvédelmi korlátozások ellentételezését, ami azt eredményezte, hogy a túlzó mértékű, szakmailag nem kellően alátámasztott természetvédelmi korlátozások szinte megfosztották az erdőtulajdonosokat a fenntartható erdőgazdálkodás folyamatos gyakorlásától. Növénytermesztés 35
TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS HAZAI VÍZGAZDÁLKODÁS KIEMELT FEJLESZTÉSI FELADATAI - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (kdtvizig.hu, május 9.) Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízügyi Tudományos Tanácsa pályázatot hirdet a Hazai vízgazdálkodás kiemelt fejlesztési feladatai témakörben. http://vpf.vizugy.hu/reg/kdtvizig/doc/palyazati%20felhivas.pdf LANKÓCI VÍZÜGYI KIÁLLÍTÓHELY ÉS SZIVATTYÚTELEP (kdtvizig.hu, május 9.) A kiállítóhely a Gemencben, a Lankóci-Kis-Duna árvízvédelmi töltése mellett található, a Decshez tartozó lankóci gátőrháznál, csodálatos természeti környezetben. A kiállítás bemutatja a vízépítő mérnökök, a vízépítésben dolgozók munkaeszközeit és használati tárgyait, valamint régi térképeket és árvizek emlékeit. A kiállítás szabadtéri részén gépi berendezések (tábori kovácstűzhely, szivattyúk, zsilipberendezés) tekinthetők meg. A kiállítás térítésmentesen, minden évszakban látogatható. Kérjük, hogy látogatását a 74/311-911 telefonszámon előre jelezze. A TERMŐFÖLD VÉDELME ÉRDEKÉBEN MÓDOSÍTOTTÁK A SZLOVÁK ALKOTMÁNYT (agronaplo.hu, május 12.) Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás kedden azt az alkotmánymódosítást, amely kiemelt állami védelmet biztosít a termőföldnek ez az első lépés a külföldiek földvásárlásának szigorítását célzó törvényi szabályozás elfogadásában. A kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt (SNS) műhelyéből származó alkotmánymódosítás több kisebb változtatás mellett meg nem újuló természeti erőforrásként definiálja a termőföldet, s az ország élelmiszer-biztonságának szavatolása érdekében kiemelt állami védelmet biztosít neki. Az alkotmánymódosítás lehetővé teszi egy olyan törvényi szabályozás elfogadását, amely bizonyos személyekre például családi vállalkozásban gazdálkodó hazai farmerekre szűkíti azoknak a körét, akik termőföldhöz juthatnak az országban. A módosítást egyebek mellett a spekulatív célú földvásárlás kiszűrésének szükségességével, illetve a hazai mezőgazdasági földterület rendeltetésszerű hasznosításának támogatásával indokolták az előterjesztők. 36 NAK Piaci és Árinformációk