CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT Minőségirányítási beszámoló 2016-2017 Pécs, 2017. június 22. Horváth Ildikó minőségirányítási vezető 1
INTÉZMÉNY A belső önértékelési rendszert a 2017. januárban újonnan kiadott, módosított kézikönyvek alapján átdolgoztuk és elindítottuk az általános iskolában és az óvodában a belső önértékelést az informatikai felület megnyitásával együtt. elvégzett feladatok: - több alkalommal is tapasztalatot cseréltünk szakértővel - az önértékelési a tanfelügyeleti rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokra való felkészítő továbbképzésen vettünk részt a POK szervezésében (Késmárki Tiborné, Horváth Ildikó) - belső elvárások átdolgozása az új szempontrendszer alapján az intézményre, a vezetőre és a pedagógusokra intézményegységenként - a belső önellenőrzés jegyzőkönyveinek összeállítása, módosítása - önkéntes jelentkezés alapján az értékeltek és az értékelésben részt vevő kollégák feladatainak beosztása - az intézményvezető, Késmárki Tiborné belső önértékelése megtörtént a tanfelügyeleti ellenőrzése előtt (2017. április 21.) a belső önértékelésben résztvevő pedagógusok: általános iskola Schrothné Fáy Tímea Molnárné Boda Mária Vida Tamásné Sinkó Zoltán Gyöngyiné Fülöp Judit Székely Eszter óvoda Nagyné Sellei Krisztina Demeter Ferencné Zsovánné Lak Ágnes Az intézményvezetői önértékelés keretében megtörtént szülői (általános iskola) kérdőívek értékelését vettük alapul az idei tanévben esedékes elégedettség méréséhez is: Kitöltött on-line kérdőívek száma: 131 Értékelési skála: 2
SZÜLŐI KÉRDŐÍVEK EREDMÉNYEI 2017 14 A tanulók megismerik az erkölcsi normákat, képessé válhatnak arra, hogy tudatosan vállalt értékrend szerint alakítsák életüket. 4,612 2 Gyermekem munkájának tantárgyi ellenőrzése rendszeres. 4,557 16 Az iskolával való kapcsolattartás formái megfelelőek, hatékonyan biztosítják a szülők számára, hogy hozzájussanak az iskolával és a gyermekükkel kapcsolatos információkhoz. 10 Az intézmény hangsúlyt fektet a tanórán kívüli tevékenységek (szakkörök, programok stb.) szervezésére. 4,542 4,542 15 Az intézménynek jó a hírneve, jól képzett pedagógusok magas színvonalon végzik munkájukat. 11 Az intézmény hangsúlyt fektet a tanulók környezettudatos nevelésére. 12 Az intézmény hangsúlyt fektet az egészséges életmódra való nevelésre, lehetőséget teremt a rendszeres mozgásra, sportolásra (sportkörök, versenyek stb.). 13 Az intézmény fontosnak tartja a nemzeti hagyományok megismertetését, a magyarságtudat, hazaszeretet kialakítását. 9 Az intézmény fejleszti a tanulók testi, szellemi, érzelmi képességeit. 4 Szülőként megfelelő visszajelzést kapok gyermekem előrehaladásáról. 4,523 4,516 4,508 4,476 4,469 4,466 3 Gyermekem tisztában van a követelményekkel. 4,458 8 Az intézmény ösztönzi a tanulók együttműködését. 4,394 7 Az intézmény lehetőséget teremt a tehetség kibontakoztatására. 5 Az intézmény segíti gyermekemet, hogy megismerje és fejlessze képességeit. 6 Az intézmény eredményesen segíti a tanulmányaiban lemaradó tanulókat. 1 Az intézményben a tanulók viselkedése a felnőttekkel és társaikkal kulturált, udvarias. 4,276 4,269 4,158 4,131 3
A minősítő vizsgán illetve eljárásban a következő pedagógusok vesznek részt 2017- ben: 2016-2017 BELSŐ ÖNÉRTÉKELÉS TANFELÜGYELET_2017 MINŐSÍTÉS_2017 Óvoda 02-Nagyné Sellei Krisztina 03-Demeter Ferencné 04-Zsovánné Lak Ágnes Általános iskola 03-Molnárné Boda Mária Késmárki Tiborné vez. Benkovicsné Farkas Edith P2 03-Schrothné Fáy Tímea Helstáb Edit Teréz P2 03-Vida Tamásné Horváth Ildikó P2 03-Sinkó Zoltán Illésné Székely Erzsébet P2 04-Székely Eszter Kóborné Andocsi Janette P2 04-Gyöngyiné Fülöp Szilágyi Csilla P2 Judit Szücs Anita P2 Zeneiskola Dergez Zoltán P2 Lázár Zsófia P1 Kollégium Oszoli Borbála P1 4
1. ELSŐ OSZTÁLYOS SZÜLŐI KÉRDŐÍV ÁLTALÁNOS ISKOLA Ebben az évben is sor került az első osztályosok első szülői értekezletén az iskolaválasztási kérdőív elkészíttetésére. A kérdések az iskolaválasztás okaira, befolyásoló tényezőire vonatkoztak. 55 db kérdőívet osztottak ki a tanítók az első szülői értekezleten, ebből a visszaérkezett 37 db kérdőív kiértékelése megtörtént. A viszonylag magas válaszadási arányból (67) következően az értékelés eredményei alkalmasak következtetések levonására. A 37 kérdésre érkezett válaszok összesítése és a kérdőív értékelése: Azért választottam ezt az iskolát, mert: IGEN 1. Olvastam az iskoláról újságban, egyéb kiadványban. 0 2. Az óvodában ajánlották. 5 2. 3. Jár/t már ide gyermekem, és meg vagyok/voltam elégedve. 18 4. Személyes tapasztalatokat szereztem ebben az intézményben. 10 5. Döntésemben csak a lakhelyhez való közelség játszott szerepet. 0 6. Több iskola közül ez volt számomra a legszimpatikusabb. 15 7. Másoktól hallottam, hogy érdemes ezt az iskolát választani. 13 3. 8. Részt vettem az iskola által rendezett gyermekváró eseményeken. 16 9. Ismertem a tanító néniket. 5 10. Személyesen beszélgettem az intézmény vezetőivel. 4 11. Személyesen beszélgettem az intézmény pedagógusaival. 4 12. Az iskola helyi pedagógiai és nevelési programját ismerem. 13 13. Az iskolai szokásrendszert ismerem. 15 14. Ismerem az iskola hagyományait. 13 15. Láttam az iskola honlapját. 13 3. 16. Csak ezt az iskolát kerestem fel. 16 17. Két vagy több intézményt kerestem fel. 2 1. 18. A nyílt napon részt vettem. 21 Honnan értesültek a nyílt napról: 19. Mástól hallottam. 8 20. Óvodában láttam a plakátot. 15 21. Újságban olvastam. 1 22. Templomban hallottam. 8 3. 23. Honlapon olvastam. 16 EGYÉB ISKOLAVÁLASZTÁSI OKOK - vallásos nevelés - ciszterci diák voltam - testvérek is ide járnak 5
Értékelés: állítások sorszáma 2007 (90) 2008 (76) 2012 (70) 2013 (44) 2014 (83) 2015 (76) 2016 (67) I. 6. 6. 6., 15., 18. 8.; 15. 18. 18. 18. II. 8. 14. 7. 15. 18. 6. 3. III. 7., 12., 13., 16. 7., 8., 13. 23. 8. 12. 7. 8., 16., 23. Melyek az intézménnyel szembeni elvárásai, intézményi jövőkép átlag 2016 1.o. szülők átlag 2015 1.o. szülők átlag 2014 1.o. szülők átlag 2013 1.o. szülők átlag 2012 1.o. szülők Az intézmény az oktatási feladatait eredményesen lássa el! 9,7 9,4 9,9 9,0 9,6 9,4 Az intézményben legyen lehetőség igény szerint a speciális 6,8 5,7 7,1 5,9 6,3 6,8 számítástechnika tanulására! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint az idegen 8,4 8,5 8,7 8,1 8,5 7,9 nyelv tanulására fakultációs keretek között is! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint szabadidős 9,7 7,5 7,7 7,2 8,1 - programokra! Az intézmény nevelési értékrendje feleljen meg a katolikus 9,6 8,8 9,4 8,4 9,2 8,3 szellemiségnek! Az intézmény folyamatos hatékony képzési módszertannal biztosítsa azt, hogy a gyerekek/tanulók sikeresen lépjenek tovább a következő oktatási szintre! 9,5 9,6 9,4 9,0 9,7 8,9 Az intézmény szervezete rugalmasan, hatékony 8,5 8,5 8,8 8,2 8,5 7,2 munkamegosztás és információáramlás mellett dolgozzon! Az intézmény állapota, felszereltsége javuljon! 7,6 7,2 8,0 7,5 7,5 7,4 Az intézmény hatékonyan és célzottan működjön együtt az intézményen belüli érdekképviseleti szervekkel, (pl.: diákönkormányzat, szülői szervezet, stb.)! 7,5 7,6 7,5 6,7 8,0 7,1 Az intézmény határozott, egyértelmű célokat és feladatokat meghatározó, igazságos vezetés mellett működjön! Az intézmény működtetése során érvényesüljenek a hatékony pénzügyi és gazdálkodási megoldások! Az intézménynek legyen több hagyományőrző és hagyományteremtő rendezvénye, programja stb.! Az intézményben legyen lehetőség a szentségekben részesülni! átlag 2007 iskola szülők 8,7 9,0 9,1 8,6 8,8 8,3 8,0 7,8 8,5 7,3 8,1 6,7 7,3 7,0 8,6 6,6 7,5 6,9 9,0 7,6 8,3 7,6 8,5 6,7 Az idén iskolánkba kerülő gyerekek szülei által súlyozott területek átlagai többségében magasabbak a tavalyihoz képest, és körülbelül egyeznek a korábbi években kapott eredményekkel. A 2016-ban tanulmányaikat nálunk megkezdő gyerekek szülei elsődlegesen az oktatási feladatok ellátását várják el hatékony módszertan alkalmazásával. Ugyanolyan fontosnak tekintik a szabadidős programokat is igény szerint. Meghatározóan kiemelkedik továbbá még a katolikus értékrend a nevelésben. EGYÉB ELVÁRÁSOK - nem volt 6
Az intézmény az oktatási feladatait eredményesen lássa el! 9,7 Az intézményben legyen lehetőség igény szerint szabadidős 9,7 programokra! Az intézmény nevelési értékrendje feleljen meg a katolikus 9,6 szellemiségnek! Az intézmény folyamatos hatékony képzési módszertannal biztosítsa 9,5 azt, hogy a gyerekek/tanulók sikeresen lépjenek tovább a következő oktatási szintre! Az intézményben legyen lehetőség a szentségekben részesülni! 9,0 Az intézmény határozott, egyértelmű célokat és feladatokat 8,7 meghatározó, igazságos vezetés mellett működjön! Az intézmény szervezete rugalmasan, hatékony munkamegosztás és 8,5 információáramlás mellett dolgozzon! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint az idegen nyelv 8,4 tanulására fakultációs keretek között is! Az intézmény működtetése során érvényesüljenek a hatékony 8,0 pénzügyi és gazdálkodási megoldások! Az intézmény állapota, felszereltsége javuljon! 7,6 Az intézmény hatékonyan és célzottan működjön együtt az 7,5 intézményen belüli érdekképviseleti szervekkel, (pl.: diákönkormányzat, szülői szervezet, stb.)! Az intézménynek legyen több hagyományőrző és hagyományteremtő 7,3 rendezvénye, programja stb.! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint a speciális 6,8 számítástechnika tanulására! 2. ELÉGEDETTSÉGI MÉRÉSEK 2.1. Tanulói elégedettségi mérésre ebben a tanévben nem kerül sor. 2.2. A tanév során az intézményvezetői önértékelés keretében a szülői (általános iskola) kérdőívek értékelését vettük alapul az idei tanévben esedékes elégedettségi méréséhez is (ld. beszámoló 3.o.). 2.3. Osztályfőnöki értékelések 4. és 8. évfolyam végén Az osztályfőnökök önértékelése: 4. évfolyam végén a szülők értékelik az osztályfőnök 4 éves tevékenységét. 8. évfolyam végén a szülők és a diákok értékelik az osztályfőnök 4 éves tevékenységét. Értékelési skála: 1. Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? 1 2 3 4 5 6 Egyáltalán nem elégedett Teljes mértékben elégedett 7
Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,96 5,88 5,92 5,96 5,83 5,88 5,83 5,96 Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,60 5,73 5,67 5,80 5,57 5,33 5,80 5,73 8
Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,88 5,50 5,94 5,81 6,00 5,81 5,88 5,94 9
Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,67 5,73 5,87 5,47 5,8 5,57 5,87 5,6 Mennyire voltál elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? 4,45 Ha probléma adódott, bizalommal fordulhattál-e az osztályfőnökhöz? 4,8 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? 4,7 Mennyire fordult az osztályfőnököd személyes törődéssel feléd? 4,95 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? 5,05 Mennyire adta át az osztályfőnököd az iskola szellemiségét? 5,05 10
Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,82 5,82 5,76 5,81 5,82 5,88 5,82 5,76 Mennyire voltál elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? 5,42 Ha probléma adódott, bizalommal fordulhattál-e az osztályfőnökhöz? 5,68 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? 5,63 Mennyire fordult az osztályfőnököd személyes törődéssel feléd? 5,11 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? 5,16 Mennyire adta át az osztályfőnököd az iskola szellemiségét? 5,42 11
3. MÉRÉSEK 3.1. NEMZETKÖZI MÉRÉSEK TIMSS 2015 mérés 2016. november 29. 2015-ben a TIMSS hatodik alkalommal mérte fel a tanulók matematikai és természettudományi tudását. A TIMSS 2015 vizsgálatban összesen 57 ország tanulói vettek részt, a 4. évfolyamos mérésben 50 ország tanulói szerepeltek köztük iskolánk negyedikesei is -, a 8. évfolyamos mérés 38 ország részvételével zajlott. Magyarországon a 4. évfolyamról 144 iskola 241 osztályának 5039 tanulója vett részt, a 8. évfolyamról 144 iskola 241 osztályának 4896 tanulója írta meg a felmérést 2015. március 30. és április 27. között. A felmérés eredményei 2016. november 29. 10.00 órától nyilvánosak. A mérés főbb jellemzőit és az eredményeket az Oktatási Hivatal Köznevelés Mérési Értékelési Osztályának TIMSS 2015 Összefoglaló jelentés a tanulók eredményeiről című online kiadványa mutatja be. A mérés eredményeinek főbb nemzetközi trendjeiről az alábbi infografikákból is tájékozódhatnak: 12
13
3.2. ORSZÁGOS MÉRÉSEK 3.2.1.DIFER MÉRÉS 1. osztályban A tanév rendjében meghatározottak alapján elvégezték a tanítók az első osztályokban a mérést. A vizsgálat anyagát dokumentáltuk és iktattuk. A mérésben résztvevő tanuló/k fejlődése a tanév folyamán nem maradt el az átlagtól, egyéb vizsgálatra nem volt szükség. 1.a Helstáb Edit (0/nem volt szükséges a vizsgálat) 1.b Benkovicsné Farkas Edith (1/) Nevelési Tanácsadóba vizsgálatra küldött első osztályos tanulók: 1 tanuló 1.a 14
3.2.2. ELSŐ IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2017. május 17. Az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében lezajlott a Hivatal által szervezett írásbeli idegen nyelvi mérés. Az angol és német nyelv szakos kollégáknak javították és rögzítették az eredményeket az útmutató alapján az informatikai rendszerbe a kijelölt határidőig. A tavalyi mérés eredményeihez képest alacsonyabb eredményeket értek el tanulóink 6. évfolyamon németből; angolból hasonló az eredmény. 8. évfolyamon angolból az idei az eddigi legjobb eredmény, és németből is javult az előző évhez képest. 6. évfolyam ANGOL 100 6.b 100 6.b 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.c 96 6.c 93 6.a 93 6.a 93 6.c 90 6.a 90 6.b 90 6.b 90 6.c 90 6.c 86 6.a 86 6.a 86 6.a 86 6.a 86 6.c 83 6.a 83 6.b 80 6.a 80 6.a 80 6.c 80 6.c 80 6.c 76 6.a 76 6.b 15
73 6.a 73 6.a 73 6.c 70 6.a 70 6.b 70 6.c 66 6.b 66 6.c 63 6.a 63 6.c 60 6.c 56 6.b 56 6.c 56 6.c 43 6.b 6.a 6.a 6.b 6.c 6. évfolyam NÉMET 90 6.c 86 6.c 83 6.b 73 6.b 73 6.b 70 6.b 66 6.b 63 6.b 60 6.b 60 6.b 60 6.b 56 6.b 46 6.b 16
8. évfolyam ANGOL 100 8.a 100 8.a 100 8.a 100 8.b 97 8.b 97 8.b 97 8.b 95 8.a 95 8.a 95 8.a 95 8.b 95 8.b 92 8.b 87 8.b 85 8.a 85 8.b 82 8.b 80 8.a 77 8.a 75 8.a 70 8.b 62 8.b 57 8.b 42 8.b 40 8.b 35 8.a 8. évfolyam NÉMET 87 8.a 85 8.b 80 8.a 80 8.a 72 8.a 72 8.a 70 8.a 70 8.b 65 8.b 60 8.a 57 8.b 57 8.b 52 8.a 17
6. évfolyam angol pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs 2015.06.11. 13,0 12,9 25,9 23,2 24,1 24,8 2016.05.18. 12,1 12,0 24,1 2017.05.17. 11,6 12,8 24,4 6. évfolyam átlagai angol országos egyházi Baranya Pécs összes CNK 2015.06.11. 86 82,9 84,7 87,2 88,6 2016.05.18. 80 2017.05.17. 81 6. évfolyam német pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs 2015.06.11. 12,7 11,6 23,9 21,1 22,5 21,7 2016.05.18. 11,2 12,2 23,4 2017.05.17. 8,4 12,2 20,5 6. évfolyam átlagai német országos egyházi Baranya Pécs összes CNK 2015.06.11. 80 72,9 75,3 79,9 76,0 2016.05.18. 78 2017.05.17. 68 8. évfolyam angol pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs 2015.06.11. 14,60 13,6 28,2 28,2 29,4 31,1 2016.05.18. 12,93 13,7 26,8 2017.05.17. 16,5 16,4 32,9 8. évfolyam átlagai angol országos egyházi Baranya Pécs összes CNK 2015.06.11. 70 69,9 70,4 73,8 80,6 2016.05.18. 66 2017.05.17. 82 18
8. évfolyam német pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs 2015.06.11. 14,8 13,9 28,7 23,4 26,1 26,8 2016.05.18. 13,8 12,5 26,3 2017.05.17. 15,1 12,9 28 8. évfolyam átlagai német országos egyházi Baranya Pécs összes CNK 2015.06.11. 72 51,4 55,4 61,3 67,4 2016.05.18. 66 2017.05.17. 70 19
3.2.3. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS ÉRTÉKELÉSE 2016 MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye 6. 2013-2014 8. 2015-2016 KOMPETENCIAMÉRÉS 2014-2016 Mérési azonosító 2014. Képesség pont A 2014. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2016. 2014. 2016. 2014. 2016. 1. 1442 1552 1644 3 4 34 63 2. 1587 1671 1849 4 6 49 80 3. 1282 1420 1464 1 3 18 44 4. 1348 1499 1542 2 3 26 51 5. 1478 1581 1640 3 4 36 64 6. 1698 1763 1792 4 5 56 75 7. 1557 1647 1904 3 6 46 83 8. 1542 1634 1648 3 4 39 61 9. 1541 3 44 10. 1202 1354 1398 1 2 18 36 11. 1452 1560 1820 3 5 31 78 12. 1457 1564 1475 3 3 36 42 13. 1561 1650 1688 3 4 48 59 14. 1341 1469 1456 2 3 26 39 15. 1163 - - 1 szint alatti - 13-16. 1600 4 44 17. 1512 1610 1714 3 5 41 66 18. 1611 1691 1714 4 5 54 66 19. 1339 1467 1525 2 3 25 46 alapszintet el nem érő tanulók száma 6 6 matematika_2014_6 matematika_2016_8 20
SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye 6. 2013-2014 8. 2015-2016 Mérési azonosító 2014. Képesség pont A 2014. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2016. 2014. 2016. 2014. 2016. 1. 1789 1806 1860 6 6 75 83 2. 1782 1800 1664 6 5 76 67 3. 1276 1399 1410 2 3 33 43 4. 1311 1427 1565 2 4 35 60 5. 1341 1451 1396 2 3 35 42 6. 1661 1704 1582 5 6 63 83 7. 1902 1895 1852 6 6 86 83 8. 1761 1784 1874 5 6 71 85 9. 1563 4 60 10. 1326 1439 1203 2 1 37 25 11. 1586 1645 1842 4 6 62 83 12. 1535 1604 1640 4 5 54 67 13. 1743 1769 1761 5 5 73 77 14. 1311 1427 1240 2 2 35 25 15. 813 1 szint alatti 16. 1657 5 65 17. 1641 1688 1850 5 6 63 85 18. 1633 1683 1800 5 6 62 78 19. 1349 1457 1392 2 3 40 42 6 alapszintet el nem érő tanulók száma 7 5 szövegértés_2014_6 szövegértés_2016_8 21
MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye 6. 2013-2014 8. 2015-2016 Mérési azonosító 2014. Képesség pont A 2014. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2016. 2014. 2016. 2014. 2016. 1. 1791 1840 1842 5 5 72 78 2. 1259 1401 1452 1 3 20 41 3. 1343 1471 1381 2 2 23 37 4. 1400 2 26 5. 1893 6 82 6. 1588 4 49 7. 1742 5 64 8. 1570 3 43 9. 1616 1695 1776 4 5 51 71 10. 1373 1495 1633 2 4 25 63 11. 1238 1384 1510 1 3 18 47 12. 1495 1595 1493 3 3 41 49 13. 1511 1609 1600 3 4 43 54 14. 1232 1379 1445 1 3 18 39 15. 1637 1713 1885 4 6 48 81 16. 1569 1657 1746 3 5 43 66 17. 1681 1749 1783 4 5 59 75 18. 1393 1512 1576 2 3 31 58 19. 1382 1503 1656 2 4 30 64 20. 1534 1628 1750 3 5 46 75 21. 1551 1642 1760 3 5 44 73 alapszintet el nem érő tanulók száma 7 6 matematika_2014_6 matematika_2016_8 22
SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye 6. 2013-2014 8. 2015-2016 Mérési azonosító 2014. Képesség pont A 2014. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2016. 2014. 2016. 2014. 2016. 1. 1719 1750 1844 5 6 67 83 2. 1532 1602 1476 4 3 52 48 3. 1266 1392 1356 2 3 29 38 4. 1406 3 46 5. 1873 6 81 6. 1582 4 57 7. 1870 6 81 8. 1797 6 76 9. 1735 1763 1796 5 6 71 82 10. 1712 1745 1837 5 6 71 82 11. 1305 1422 1424 2 3 33 43 12. 1466 1550 1569 3 4 48 62 13. 1621 1673 1798 4 6 62 80 14. 1595 1652 1676 4 5 57 68 15. 1584 1643 1752 4 5 57 77 16. 1716 1748 1740 5 5 68 75 17. 1564 1628 1701 4 5 56 73 18. 1316 1431 1444 2 3 37 47 19. 1578 1638 1759 4 5 59 77 20. 1606 1661 1769 4 5 59 77 21. 1577 1638 1725 4 5 57 77 alapszintet el nem érő tanulók száma 3 4 szövegértés_2014_6 szövegértés_2016_8 23
24 évfolyam adatok_6-8 matematika 6 1698 1611 1600 1587 1561 1557 1542 1541 1512 1478 1457 1452 1442 1348 1341 1339 1282 1202 1163 8 1904 1849 1820 1792 1714 1714 1688 1648 1644 1640 1542 1525 1475 1464 1456 1398-6 1893 1791 1742 1681 1637 1616 1588 1570 1569 1551 1534 1511 1495 1400 1393 1382 1373 1343 1259 1238 1232 8 1885 1842 1783 1776 1760 1750 1746 1656 1633 1600 1576 1510 1493 1452 1445 1381
25 magyar 6 1902 1789 1782 1761 1743 1661 1657 1641 1633 1586 1563 1535 1349 1341 1326 1311 1311 1276 813 8 1874 1860 1852 1850 1842 1800 1761 1664 1640 1582 1565 1410 1396 1392 1240 1203 6 1873 1870 1797 1735 1719 1716 1712 1621 1606 1595 1584 1582 1578 1577 1564 1532 1466 1406 1316 1305 1266 8 1844 1837 1798 1796 1769 1759 1752 1740 1725 1701 1676 1569 1476 1444 1424 1356
MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye 6. 2015-2016 8. 2017-2018 KOMPETENCIAMÉRÉS 2016-2018 Mérési azonosító 2016. Képesség pont A 2016. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2018. 2016. 2018. 2016. 2018. 1. 1642 44 64 2. - - - 3. 1334 2 29 4. 1743 5 75 5. 1777 5 75 6. 1559 3 58 7. 1709 4 73 8. 1197 1 17 9. 1848 6 83 10. 1533 3 54 11. 1593 4 63 12. 1522 3 53 13. 1646 4 64 14. 1545 3 51 15. 1369 2 34 16. 1748 5 75 17. 1617 4 61 18. 1534 3 51 19. 1611 4 59 20. 1595 4 58 21. 1380 2 36 22. - - - 23. 1174 1 22 alapszintet el nem érő tanulók száma 5 matematika_2016_6 matematika_2018_8 26
SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye 6. 2015-2016 8. 2017-2018 Mérési azonosító 2016. Képesség pont A 2016. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2018. 2016. 2018. 2016. 2018. 1. 1630 4 69 2. 1502 4 63 3. 1310 2 41 4. 1719 5 76 5. 1913 7 90 6. 1590 4 66 7. 1646 5 75 8. 1327 2 37 9. 1607 4 66 10. 1499 4 56 11. 1756 5 80 12. 1488 3 58 13. 1910 6 90 14. 1644 5 73 15. 1527 4 61 16. 1679 5 75 17. 1681 5 75 18. 1783 6 86 19. 1473 3 54 20. 1702 5 78 21. 1397 3 49 22. - - - 23. 1161 1 25 alapszintet el nem érő tanulók száma 3 szövegértés_2016_6 szövegértés_2018_8 27
MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye 6. 2015-2016 8. 2017-2018 Mérési azonosító 2016. Képesség pont A 2016. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2018. 2016. 2018. 2016. 2018. 1. 1287 1 31 2. 1407 2 36 3. 1619 4 59 4. - - - 5. 1525 3 51 6. 1470 3 46 7. 1631 4 61 8. 1573 3 56 9. 1510 3 49 10. 1593 4 59 11. 1342 2 29 12. 1647 4 64 13. 1831 5 83 14. 1494 3 49 15. 1638 4 61 16. 1434 2 42 17. 1407 2 36 18. - - - 19. 1564 3 56 20. 1713 5 71 21. 1209 1 25 alapszintet el nem érő tanulók száma 5 matematika_2016_6 matematika_2018_8 28
SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye 6. 2015-2016 8. 2017-2018 Mérési azonosító 2016. Képesség pont A 2016. évi képességpont alapján várható 2016. évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság 2018. 2016. 2018. 2016. 2018. 1. 1151 1 25 2. 1295 2 37 3. 1702 5 76 4. - - - 5. 1643 5 73 6. 1473 3 56 7. 1597 4 68 8. 1472 3 54 9. 1551 4 63 10. 1547 5 69 11. 1752 5 80 12. 1735 5 81 13. 1774 6 81 14. 1531 4 59 15. 1752 5 80 16. 1453 3 51 17. 1498 4 61 18. - - - 19. 1558 4 63 20. 1579 4 64 21. 1298 2 37 alapszintet el nem érő tanulók száma 3 szövegértés_2016_6 szövegértés_2018_8 29
30 évfolyam adatok_6 matek 6 1848 1777 1748 1743 1709 1646 1642 1617 1611 1595 1593 1559 1545 1534 1533 1522 1380 1369 1334 1197 1174 - - 6 1831 1713 1647 1638 1631 1619 1593 1573 1564 1525 1510 1494 1470 1434 1407 1407 1342 1287 1209 - -
magyar 6 6 1913 1910 1783 1756 1719 1702 1681 1679 1646 1644 1630 1607 1590 1527 1502 1499 1488 1473 1397 1327 1310 1161-1774 1752 1752 1735 1702 1643 1597 1579 1558 1551 1547 1531 1498 1473 1472 1453 1298 1295 1151 - - 31
3.2.3.1.ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZKEDÉSI TERV CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT 2017. március A köznevelésről szóló törvény 80. (1) bekezdése alapján, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) 79. (6) bekezdésében foglaltak szerint a tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődését a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. (10) Az általános, a középfokú iskola igazgatója az Nkt. 80. (1) bekezdése alapján a tanévben és a korábbi tanévekben megszervezett országos alapkészség, képesség mérésről a Hivatal által feldolgozott és közzétett tanulói és intézményi adatok alapján, feladatellátási helyenként elemzi az intézmény pedagógiai munkáját, különös tekintettel: - az azonos iskolatípusok országos átlagadataival való összehasonlításra, - az iskola családi háttérindexéhez mért iskolai pedagógiai teljesítményekre, - az iskola pedagógiai fejlesztő munkájának hatására, - és a mérési eredmények időbeni változásaira. Ennek keretében az iskola igazgatója azonosítja az intézményi pedagógiai munka erősségeit, gyengeségeit és intézményi intézkedési tervben határozza meg az intézményi pedagógiai munka eredményességének fejlesztése érdekében szükséges intézkedéseket. Az elemzést is tartalmazó intézményi intézkedési tervet az igazgató június 10-éig készíti el, majd a nevelőtestület véleményének figyelembevételével június 30-ig véglegesíti és megküldi a fenntartójának. A fenntartó rendszeresen ellenőrzi az intézményi intézkedési tervben foglaltak teljesítését. Intézményi célok: Az országos átlag elérése. Az alapszintet minden tanuló teljesítse. Az alapszintet nem teljesítők száma csökkenjen a 6. évfolyamot követően 8. évfolyamra mind a két területen. A szülői háttér kérdőívek kitöltésének motiválása. 32
AZ AZONOS ISKOLATÍPUSOK ORSZÁGOS ÁTLAGADATAIVAL VALÓ ÖSSZEHASONLÍTÁS 2016_6. évf. matematika Országosan több, megyei szinten már kevesebb a gyengébben teljesítő iskola a saját átlagunknál. Hasonló megfigyelés tehető a jobban teljesítő iskolák aránynál is, bár számuk jóval kevesebb. Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk meghaladja a hasonló iskolák eredményét a pécsi járásban, a többi esetben is magasabb az évfolyam átlaga matematikából. Tanulóink többsége az országos átlag körül van, szint alatt teljesítő és kiemelkedő eredményt elérő diákjaink azonban nincsenek. 33
34
2016_6. évf. szövegértés Országosan több, megyei szinten már jóval kevesebb a gyengébben teljesítő iskola a saját átlagunknál. A jobban teljesítő iskolák száma jóval kevesebb, megyei szinten számuk 10 alatti! Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk meghaladja a hasonló iskolák eredményét a pécsi járásban, kivéve a 8 osztályos gimnáziumokat szövegértésből. Tanulóink többsége az országos átlag körül, ill. annál jobban teljesített, ugyanakkor van két kiemelkedő eredményt elérő diákunk is, csak egy tanuló teljesítménye maradt el a többiekétől (1.szint). 35
36
2016 _8. évf. matematika Jóval kevesebb a jobb teljesítményt felmutató és kevesebb a gyengébben teljesítő iskola a saját átlagunknál. Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk hasonló, mint a pécsi járásban, csak a gimnáziumokétól marad el az évfolyam átlaga matematikából. Tanulóink többsége az országos átlag körül, ill. annál jobban teljesített, nem voltak kiemelkedő eredményt elérő diákjaink, és nagyon gyengén teljesítő tanulónk sem volt. 37
38
2016_8. évf. szövegértés Országosan sokkal kevesebb a jobb teljesítményt felmutató iskola, megyei szinten pedig mindössze 3 iskola ért el jobb eredményt. Országosan több, megyei szinten viszont kevesebb a gyengébben teljesítő iskolák száma a saját átlagunknál. Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk magasabb a hasonló iskolák eredményétől a pécsi járásban, csak a gimnáziumokétól marad el az évfolyam átlaga szövegértésből. Tanulóink többsége az országos átlagnál jobban teljesített, volt több kiemelkedő eredményt elérő diákunk, de nagyon gyengén teljesítő tanulónk is volt néhány. 39
40
INTÉZMÉNYI ÖSSZESÍTŐ Családi háttér index nem állt rendelkezésre egyik évfolyamnál sem. 41
Az alapszintet el nem érő tanulók aránya MATEMATIKA 6. évfolyam 8. évfolyam 3. szint 4. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban 2011 60,0 41,7 33,0 68,8 43,6 37,6 2012 24,2 39,0 29,8 53,3 41,6 34,6 2013 33,4 40,0 31,6 53,8 40,1 32,5 2014 30,9 39,5 32,7 25,0 42,0 37,8 2015 27,3 36,8 28,9 29,4 40,4 34,9 2016 24,3 40,7 32,5 29,7 45,0 38,7 A minimumszintet el nem érő tanulók aránya MATEMATIKA 6. évfolyam 8. évfolyam 2. szint 3. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban 2014 11,9 15,2 10,3 15,7 19,8 16,0 2015 2,2 14,9 9,3 14,9 18,0 12,8 2016 5,4 17,3 11,7 5,4 20,8 15,4 42
Az alapszintet el nem érő tanulók aránya SZÖVEGÉRTÉS 6. évfolyam 8. évfolyam 3. szint 4. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban 2011 16,0 27,8 18,3 25,0 31,6 24,8 2012 6,0 27,7 19,5 33,3 34,7 27,0 2013 8,3 25,3 17,2 15,3 35,9 28,6 2014 23,8 26,3 18,2 6,2 36,3 29,3 2015 11,7 25,9 18,5 14,7 34,7 28,3 2016 10,8 25,1 17,5 21,6 35,0 27,4 A minimumszintet el nem érő tanulók aránya SZÖVEGÉRTÉS 6. évfolyam 8. évfolyam 2. szint 3. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban 2014 2,4 9,6 5,2 3,1 15,5 10,4 2015 6,9 9,5 5,5 5,9 14,6 9,3 2016 2,7 9,2 5,0 8,3 14,9 9,5 43
8 évfolyamon az alapszintet elérők száma lényegében nem változik igazán, vagy csekély mértékben csökken, ill. stagnál, de előfordult kismértékű növekedés is. Ennek érdekében azoknak a tanulóknak, akikről 7. osztályban kiderül, hogy a 6. osztályos mérés során nem érték el az alapszintet, a következő tanévben, azaz 8. osztályban kötelező részt venniük heti 1 órában képességfejlesztésen az adott szaktárgyból. Erről határozat formájában értesítjük a szülőket és diákokat az eredmények értékelését követően! A tanulószobai foglalkozásokon is kiemelt figyelmet fordítunk ezekre a diákokra, valamint nyomon követjük tanulmányi átlagukat. A matematika tantárgy csoportbontásban történő oktatása is nagyobb lehetőséget biztosít a differenciálásra, ezáltal a képességek eredményesebb fejlesztéséhez. Az iskolai szinten osztályonként a legkiemelkedőbben teljesítő tanulókat jutalmazzuk és elismerésben részesítjük őket. INTÉZMÉNYI PEDAGÓGIAI MUNKA EREDMÉNYESSÉGÉNEK FEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEK A korábbi eredményeink alapján eddig nem volt szükség a törvény által meghatározott intézkedési terv elkészítésére. Ennek ellenére a fejlesztés érdekében tettünk olyan intézkedéseket, melyek a gyengébben szereplő tanulók képességeinek megerősítését szolgálták. Ezeket a jövőben is szeretnénk folytatni és megtartani az alábbi prioritásokat: - a matematika tantárgy csoportbontásban történő oktatása - kooperatív módszerek alkalmazása a tanórákon - képességfejlesztő és tehetséggondozó foglalkozások évfolyamonként - tanulmányi átlagok nyomon követése - kiemelt figyelem a tanulószobai foglalkozáson - mentor diákok (szeretetszolgálatos tanulók bevonása) - kiemelkedő tanulók elismerése 44
A MÉRÉSI EREDMÉNYEK IDŐBENI VÁLTOZÁSAI KOMPETENCIAMÉRÉSEK EREDMÉNYEI Ciszterci Nevelési Központ 7621 PÉCS Apáca u. 23. OM: 200436 Szövegértési kompetencia 6. évfolyam 8. évfolyam Matematikai kompetencia Szövegértési kompetencia Matematikai kompetencia 2006-2007 2007-2008 2008-2009 2009-2010 2010-2011 2011-2012 2012-2013 2013-2014 2014-2015 2015-2016 Országos átlag - - 497 491 Iskolai átlag - - 510 427 Országos átlag 519 499 506 497 Iskolai átlag 533 502 492 494 Országos átlag 513 489 502 484 Iskolai átlag 532 463 531 502 Országos átlag 1483 1498 1583 1622 Iskolai átlag 1544 1475 1629 1593 Országos átlag 1465 1486 1577 1601 Iskolai átlag 1519 1450 1622 1513 Országos átlag 1472 1489 1567 1612 Iskolai átlag 1612 1543 1582 1586 Országos átlag 1497 1489 1555 1620 Iskolai átlag 1608 1547 1621 1597 Országos átlag 1481 1491 1557 1617 Iskolai átlag 1568 1500 1716 1692 Országos átlag 1488 1497 1567 1618 Iskolai átlag 1579 1570 1667 1664 Országos átlag 1494 1486 1568 1597 Iskolai átlag 1590 1554 1665 1653 45
3.2.4. CORE2 TESZT ÉS KIEGÉSZÍTŐ KOMPETENCIAMÉRÉS Az Oktatási Hivatal Kiegészítő mérést végzett a 2017-es Országos kompetenciamérésben részt vevő diákok körében. A Kiegészítő mérés kettős célt szolgált. 1. Az évről évre változatlan, tartalmában titkos Tudásszint felmérő (CORE) teszt megíratása és elemzése azt a célt szolgálta, hogy az egymást követő évek eredményei összehasonlíthatók legyenek. 2. A Kiegészítő mérés keretében a következő évek kompetenciamérései lehetséges feladatainak kipróbálására, próbamérésére is sor került. A mintaválasztás során iskolánk 6. évfolyamán a(z) 6.a osztály kiválasztásra került. A mérés lebonyolítására 2017. május 2-án került sor. 3.2.5. A TANULÓK FIZIKAI ÁLLAPOTÁNAK ÉS EDZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 2017. január 9. és június 2. között NETFIT program alapján Az előző év tapasztalatait átgondolva ebben az évben több mérést is az egészségügyi szakápoló végzett el: a testösszetétel-tápláltsági profil (testtömeg, testmagasság, BMI, testzsír). NETFIT - CNK TELEPHELYI ZÓNAÖSSZESÍTŐ 2017 (pdf melléklet) 3.2.6. TEHETSÉGPONT MÉRÉS MaTAlent2 MaTalent 2 - mérés Több mint 12 000 negyedikes tanuló részvételével 816 intézményben valósult meg sikeresen a MaTalent 2 matematikai tehetségazonosító online mérés második szakasza. A 2017. március 21-30-ig tartó mérési időszakot megelőzően a tanulók számára, hogy az eredményeket ne befolyásolja a feladatmegoldás újszerűsége, szokatlansága, a TehetségKapu honlapon hozzáférhetővé tettünk egy rövid gyakorló feladatsort, amelynek megoldásával a gyerekek megismerkedhettek az online feladatmegoldás technikájával, a várható feladattípusokkal. Egy-egy intézmény számára két nap állt rendelkezésre az "éles" mérés lebonyolítására. A tanulók egyedi mérési azonosító használatával belépve oldották meg a program által felkínált feladatokat, adott válaszaikat a rendszer elmentette. A lekérhető exportfájl Képességpont oszlopában szereplő értékek tekintetében a matematikai mérésben részt vevő tanulók: felső 1-a 734 pont vagy e felett teljesített: átütő tehetségfejlődésű tanuló,/nincs felső 6 -a 659,4 pont vagy e felett teljesített: kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló, 3 felső 25 -a 569,8 pont vagy e felett teljesített: tehetségígéret. 8 46
Képességpont 679,8432587 kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló 661,2394077 kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló 661,2394077 kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló 630,509366 tehetségígéret 628,9235634 tehetségígéret 626,7105772 tehetségígéret 606,6660121 tehetségígéret 592,4080081 tehetségígéret 589,8102926 tehetségígéret 588,5428753 tehetségígéret 569,1054489 tehetségígéret 562,6765696 556,7636429 552,6767398 536,0471816 535,4681251 529,1605892 527,3669035 513,838273 504,4873896 496,0401869 490,5326533 484,1712611 464,1231141 454,660445 451,1470399 436,6131781 410,8852985 384,3813368 3.3. BELSŐ MÉRÉSEK - ALSÓS TANTÁRGYI MÉRÉSEK A tanév végén készítették el ebben az évben először 2. és 4. évfolyamon a tantárgyi méréseket matematikából és szövegértésből a tanítók. MATEMATIKA 2a 2b 2c 4a 4b 4c 2016 87 81-76 76-2017 79 82 71 74 75 71 SZÖVEGÉRTÉS 2a 2b 2c 4a 4b 4c 2016 90 91-93 89-2017 88 88 93 87 88 82 47
CNK_TANTÁRGYI MÉRÉSEK_2017 MATEMATIKA 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 60 pont 1 60 100 5 2 59 98 5 3 53 88 4 4 18 30 1 5 60 100 5 6 43 72 3 7 49 82 4 8 56 93 5 9 25 42 2 10 18 30 1 11 50 83 4 12 50 83 4 13 44 73 3 14 57 95 5 15 55 92 5 16 56 93 5 17 59 98 5 18 48 80 4 19 43 72 3 20 56 93 5 21 38 63 3 átlagok 47 pont 79 3,85 48
MATEMATIKA 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 60 pont 1 55,5 92 5 2 51 85 4 3 46 76 4 4 56 93 5 5 60 100 5 6 55 91 5 7 54,5 91 5 8 55 92 5 9 47 78 4 10 54,5 91 5 11 25,5 43 2 12 50 83 4 13 57,5 96 5 14 46 77 4 15 51 85 4 16 41,5 69 3 17 38 63 3 18 52 87 4 19 53 88 4 20 60 100 5 21 39 65 3 22 56 93 5 23 36 60 3 24 40 67 3 átlagok 51 pont 82 4,12 49
MATEMATIKA 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 60 pont 1 37 62 3 2 53 88 4 3 29 48 2 4 13 22 1 5 57 95 5 6 33 55 3 7 13 22 1 8 53 88 4 9 38 63 3 10 39 65 3 11 47 78 4 12 58 97 5 13 49 82 4 14 21 35 1 15 44 73 3 16 43 72 3 17 57 95 5 18 58 97 5 19 52 87 4 20 36 60 3 21 55 92 5 22 53 88 4 átlagok 42,5 pont 71 3,4 50
MATEMATIKA 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 86 pont 1 78 91 5 2 63 73 3 3 65 76 4 4 65 76 4 5 78 91 5 6 48 56 3 7 40 46 2 8 62 72 3 9 65 76 4 10 65 76 4 11 77 90 4 12 71 83 4 13 37 43 2 14 71 83 4 15 74 86 4 16 64 74 3 17 43 50 2 18 51 60 3 19 72 84 4 20 73 85 4 21 57 66 3 22 74 86 4 23 74 86 4 24 74 86 4 25 72 84 4 26 34 40 2 27 78 91 5 átlagok 64 pont 74 3,59 51
MATEMATIKA 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 87 pont 1 75 87 4 2 51 59 3 3 50 58 3 4 66 76 4 5 53 61 3 6 66 76 4 7 38 44 2 8 70 81 4 9 57 66 3 10 55 63 3 11 66 76 4 12 67 77 4 13 - - - 14 77 89 4 15 72 83 4 16 74 86 4 17 66 76 4 18 71 82 4 19 54 62 3 20 - - - 21 63 73 3 22 80 93 5 23 66 76 4 24 61 70 4 25 70 81 4 átlagok 63,8 pont 75 3,65 52
MATEMATIKA 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 87 pont 1 63 73 3 2 59 68 3 3 79 85 4 4 53 61 3 5 74 86 4 6 69 80 4 7 75 87 4 8 75 87 4 9 68 79 4 10 81 94 5 11 67 78 4 12 55 64 3 13 13 15 1 14 27 31 1 15 50 58 3 16 56 65 3 17 71 82 4 18 79 85 4 19 62 67 3 20 55 63 3 21 60 65 3 22 69 80 4 23 75 81 4 24 52 60 3 átlagok 61,96 pont 70,58 3,38 53
SZÖVEGÉRTÉS 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 26 pont 1 23 88 4 2 23 88 4 3 24 92 5 4 24 92 5 5 26 100 5 6 21 81 4 7 23,5 90 4 8 25 96 5 9 15 58 3 10 18 69 3 11 24 92 5 12 21 81 4 13 24 92 5 14 23 88 4 15 25 96 5 16 24 92 5 17 25 96 5 18 24 92 5 19 23 88 4 20 24 92 5 21 22 85 4 átlagok 22 pont 88 4,4 54
SZÖVEGÉRTÉS 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 26 pont 1 25 96 5 2 26 100 5 3 15 58 3 4 23 88 4 5 25 96 5 6 25 96 5 7 26 100 5 8 26 100 5 9 23,5 90 4 10 26 100 5 11 25,5 98 5 12 24 92 5 13 23 88 4 14 21 81 4 15 21,5 83 4 16 20 77 4 17 20 77 4 18 21,5 83 4 19 25 96 5 20 25 96 5 21 23 88 4 22 25 96 5 23 21 81 4 24 12 46 2 átlagok 23 pont 88 4,37 55
SZÖVEGÉRTÉS 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 26 pont 1 23 88 4 2 25 96 5 3 23 88 4 4 26 100 5 5 23 88 4 6 24 92 5 7 24 92 5 8 26 100 5 9 25 96 5 10 23 88 4 11 25 96 5 12 25 96 5 13 26 100 5 14 21 80 4 15 25 96 5 16 23 88 4 17 24 92 4 18 26 100 5 19 24 92 5 20 25 96 5 21 23 88 4 22 26 100 5 átlagok 24 pont 93 4,6 56
SZÖVEGÉRTÉS 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 41 pont 1 39 95 5 2 39 95 5 3 39 95 5 4 38 93 5 5 38 93 5 6 34 83 4 7 24 59 2 8 36 88 4 9 35 85 4 10 34 83 4 11 38 93 5 12 38 93 5 13 35 85 4 14 35 85 4 15 33 80 4 16 35 85 4 17 38 93 5 18 25 61 3 19 38 93 5 20 40 93 5 21 38 85 5 22 38 83 5 23 35 98 4 24 34 66 4 25 40 98 5 26 27 66 3 27 35 85 4 átlagok 36 pont 87 4,3 57
SZÖVEGÉRTÉS 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 41 pont 1 39 95 5 2 35 85 4 3 32 78 4 4 40 97 5 5 33 80 4 6 35 85 4 7 21 51 3 8 39 95 5 9 37 90 5 10 39 95 5 11 35 85 4 12 38 92 5 13 34 82 4 14 38 92 5 15 37 90 5 16 39 95 5 17 39 95 5 18 38 92 5 19 41 100 5 20 36 87 4 21 27 65 3 22 34 82 4 23 39 95 5 24 39 95 5 25 33 80 4 átlagok 35,88 pont 87,5 4,48 58
SZÖVEGÉRTÉS 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 41 pont 1 34 83 4 2 41 100 5 3 39 95 5 4 34 83 4 5 39 95 5 6 39 95 5 7 38 93 5 8 41 100 5 9 40 98 5 10 39 95 5 11 35 85 4 12 8 19 1 13 12 29 1 14 21 51 3 15 34 83 4 16 40 98 5 17 37 90 4 18 38 93 5 19 40 98 5 20 34 83 4 21 32 78 4 22 40 98 5 23 35 85 4 24 21 51 3 átlagok 32,2 pont 82,4 4,5 59
4. TOVÁBBTANULÁS A tanulmányi eredmények adatai nem minden esetben érhetők el a KIR-ben. 8. tanulói azonosító Osztályfőnök: 2013/2014 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2014/2015 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola 1. 3,93 2,50 3,27 CRNL - általános G 2. 2,90 2,36 (bukás SZK 2: német, matek) 2,4 BSZ EJSZ Széchenyi autóelektronikai műszerész, autószerelő 3. 4,45 3,75 4,35 CRNL - néprajz G 4. 4,69 Leőwey K. G. angol G 5. 4,57 3,75 3,93 CRNL - angol G 6. 4,35 3,25 3,6 CRNL - angol G 7. 4,37 2,50 (bukás G 2: tesi, matek) CRNL biológia/kémia 8. 4,25 3,53 Radnóti M. SZK 9. 3,40 Kereskedelmi vendéglátásszervezővendéglős SZK 10. 4,75 4,75 4,67 CRNL - általános G 11. 4,57 4,50 4,82 CRNL - néprajz G 12. 2,77 József Nádor SZK vendéglátásszervezővendéglős 13. 3,65 Simonyi asztalos SZI 14. 4,40 3,86 ANK magyar-angol G 15. 3,11 1,86 (bukás két tannyelvű 3: irod., matek, töri) Művészeti dráma 16. 3,83 3,64 3,53 PTE Deák általános G 17. 4,46 2,50 3,73 CRNL - általános G G 60
8. Osztályfőnök: 2013/2014 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2014/2015 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert tanulói azonosító 1. 4,32 Somogyi Térségi - erdészeti és vadgazdálkodási technikus 2. 4,57 4,00 4,35 CRNL - néprajz G 3. 4,62 4,36 PTE Babits angol G 4. 4,92 4,75 5 CRNL - angol G G 5. 3,83 3,79 4,07 PTE Deák mozgóképkultúra és médiaismeret 6. 3,10 József Nádor vendéglátásszervezővendéglős 7. 4,18 4,00 4 CRNL - néprajz G 8. 4,42 3,25 3,93 CRNL - általános G 9. 4,25 2,63 Pannonhalmi Bencés G G. Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola 10. 4,77 4,25 5 CRNL - német G 11. 3,18 2,07 SZK (bukás 2: magyar, matek) BSZ EJSZ Széchenyi autóelektronikai műszerész, autószerelő 12. 4,78 4,50 4,67 CRNL - általános G 13. 4,90 5,00 Janus P. G. - G matematika 14. 4,72 4,25 4,67 CRNL matematikainformatika 15. 3,89 3,71 3,47 PTE Deák mozgóképkultúra és médiaismeret 16. 3,23 2,8 (bukás 2: ének, matek) ANK magyar-angol két tannyelvű 17. 4,56 3,25 4,18 CRNL - néprajz G 18. 3,65 3,14 Zipernovsky SZK elektronikai technikus 19. 2,91 József Nádor eladó SZK 20. 4,70 4,25 3,94 CRNL - néprajz G SZK SZK G G G 61
8. Osztályfőnök: 2014/2015 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2016/2017 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert tanulói azonosító 1 3 Kereskedelmi eladó 2 4,69 4,71 CRNL-ált. G 3 4,92 4,43 CRNL-b/k G 4 3,46 Szent Mór G 5 4,77 4,36 CRNL-a G Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola SZI 6 3,57 3,50 Kodály-spanyol 2tanny G 7 3,69 Radnóti SZK 8 4 Szent Mór-ált. G 9 4,92 Janus-a G 10 3,42 Deák-ált. G 11 4,77 4,14 CRNL-a G 12 3,38 Szent Mór-ált. G 13 3,93 3,07 CRNL-m/i G 14 4,15 Miroslavhorvát2tanny G 15 4,46 3,79 CRNL-n G 16 4,69 4,07 CRNL-ált. G 17 3,77 Tási-ált. G 18 4,92 4,57 CRNL-a G 19 5 4,62 CRNL-a G 20 4,69 4,14 CRNL-a G 21 2,86 Radnóti SZK 62
8. Osztályfőnök: 2014/2015 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2016/2017 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola tanulói azonosító 1 4,54 Művészetimagánének 2 5 Leőwey-em.a G 3 4,54 Janus-m/i G 4 4,08 3,14 CRNL-ált. G 5 4 Szent Mór-ált. G 6 3,62 3,29 Református-ált. G 7 4,54 4,27 Széchenyi-ált. G 8 3,92 Simonyiszépészeti SZK 9 4,15 3,88 CRNL-népr. G 10 4,46 4,21 CRNL-ált. G G 11 4,46 Zrínyi Szigetvárált. 12 3,83 2 bukás Széchenyi-ált. (fizika, Művészetibe matek) ment G G 13 4,08 3,86 CRNL-em.a G 14 4,5 CRNL-em.a G 15 3,45 Simonyiszépészeti SZK 16 4,54 CRNL-em.n G 17 4,15 Szent Mór-ált. G 63
Gimnázium Szakgimnázium (*2016 előtt Szakközépiskola) 2011/2012 *A gimnáziumban továbbtanulók közül 8-an folytatják tanulmányaikat katolikus intézményben. 8.a 16 fő 8 fő CRNL 1 fő 8.b 17fő 15 fő CRNL 3 fő összesen 33 fő 23 fő* CRNL 4 fő 2012/2013 8.o. 29 fő 21 fő CRNL 12 fő 2013/2014 8.a 17fő 12 fő CRNL 8 fő 8.b 20 fő 15 fő összesen CRNL 9 PH 1 fő 37 fő 27 fő CRNL 17 fő +PH 1 fő 2014/2015 8.a 21fő 18 fő CRNL 10 fő SZTMÓR 3 fő 8.b 17 fő 15 fő CRNL 6 fő SZTMÓR 2 fő összesen 38 fő 33 fő CRNL 16 fő SZTMÓR 5 fő 2015/2016 8.a 22fő 15 fő egyházi 14 fő CRNL 10 fő 8.b 18 fő 15 fő egyházi 10 fő CRNL 8 fő összesen 40 fő 30 fő egyházi 24 fő CRNL 18 fő 2016/2017 8.a 19fő 18 fő egyházi 15 fő CRNL 8 fő 8.b 20 fő 20 fő egyházi 15 fő CRNL 11 fő összesen 39 fő 38 fő egyházi 30 fő CRNL 19 fő 50 6 88 18 70 12 72 41 71 40 75 59 73 49 85 62 88 47 87 55 68 64 83 56 75 60 95 79 100 75 97 77 Szakiskola 7 fő 44 1 fő 6 2 fő 12 - - 9 fő 27 1 fő 3 8 fő 28 - - 4 fő 24 1 fő 6 4 fő 20 1 fő 5 8 fő 22 2 fő 5 2 fő 10 1 fő 5 2 fő 12 - - 4 fő 10 1 fő 3 3 fő 14 4 fő 18 2 fő 11 1 fő 6 5 fő 12,5 5 fő 12,5 1 fő 5 0 fő 0 0 fő 0 0 fő 0 1 fő 3 0 fő 0 64
5. STATISZTIKA BEISKOLÁZÁS 3 első osztály indul szeptemberben 1.a 23 fő Kóborné Andocsi Jeanette Gyöngyiné Fülöp Judit 1.b 23 fő Vágner Ágnes Gadó Annamária 1.c 24 fő Tyukászné Kerekes Petra Székely Eszter SZENT MARGIT OKLEVÉL jutalomban részesültek 4. és 8. osztály végén, a több tanéven át nyújtott kitűnő teljesítményükért a következő tanulók: 4.a Bleszity Lotti Kiss Hanna Sára Keresnyei Levente Pétery Veronika Weiling Janka 4.b Hires Kincső Kutas Dorka Kata Légrádi Csaba Mayer Dávid Somoskövi Kinga 4.c Egressy Bernadett Gorsics András A CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT KIVÁLÓ TANULÓJA elismerésben (oklevél és plakett) részesültek, akik általános iskolai tanulmányaik alatt mindvégig kitűnő teljesítményt nyújtottak (és kimagasló versenyeredményeket értek el). Beöthe Katalin 8.a Vecsernyés Csenge 8.a 65
VIZSGÁK EREDMÉNYEI 7. évfolyamon TANÉV Jeles (5) Jó (4) Közepes (3) Elégséges (2) Elégtelen (1) ÁTLAG 2010-2011 16 47 6 18 6 18 5 15 1 3 3,9 34 fő 2011-2012 38 fő 2012-2013 40 fő 2013-2014 43 fő 2014-2015 40 fő 2015-2016 41 fő 2016-2017 39 fő 19 50 8 21 8 21 3 8-0 4,1 26 65 8 20 5 12,5 1 2,5-0 4,5 27 63 7 16 6 14 3 7-0 4,4 18 45 10 25 7 17,5 5 12,5-0 4,0 27 66 11 27 2 5-0 1 2 4,4 22 56 9 23 6 15 2 5-0 4,3 MESTERMUNKÁK EREDMÉNYEI 8. évfolyamon TANÉV Kiváló Jól megfelelt Megfelelt Gyenge 2010-2011 10 26 19 50 4 11 5 13 38 fő 2011-2012 23 fő 2012-2013 28 fő 2013-2014 33 fő 2014-2015 38 fő 2015-2016 38 fő 2016-2017 39 fő 8 35 8 35 7 30 - - 8 28,5 14 50 4 18 1 3,5 16 48,5 7 21 9 27 1 3 18 47 12 32 8 21 - - 19 50 13 34 6 16 - - 22 56 13 34 4 10 - - 66
Tantárgyi átlagok tanévek 1. tanév 5. tanév 9. tanév 10. tanév 2007/2008 2011/2012 2015/2016 2016/2017 félévek I. II. I. II. I. II. I. II. MAGYAR NYELV 3,7 3,9 4,1 4,0 3,98 4,06 4,15 4,20 MAGYAR IRODALOM 4,2 4,1 4,3 4,3 4,44 4,39 4,35 4,38 TÖRTÉNELEM 3,8 3,8 4 3,9 3,97 4,03 4,25 4,22 ANGOL 4,0 4,1 4,3 4,2 4,22 4,29 4,29 4,45 NÉMET 3,6 3,5 4 3,9 3,80 4,02 3,92 4,05 MATEMATIKA 3,7 3,8 4,1 4,0 4,01 4,08 4,08 4,11 INFORMATIKA 4,7 4,6 5 4,7 4,36 4,22 4,51 4,54 KÖRNYEZETISMERET - 3,7 4,4 4,4 4,47 4,53 4,27 4,32 TERMÉSZETISMERET 4,2 4,2 4,1 4,0 4,12 4,08 4,22 4,27 FIZIKA 3,4 3,4 3,8 3,6 3,87 3,80 3,80 3,63 BIOLÓGIA 3,8 3,8 4,4 4,3 4,30 4,19 4,08 4,21 KÉMIA 4,0 3,6 4,1 3,9 3,94 4,05 4,23 3,94 FÖLDRAJZ 3,6 3,6 4 3,7 3,87 4,09 3,78 3,86 ÉNEK-ZENE 4,2 4,1 4,4 4,4 4,72 4,73 4,89 4,89 RAJZ 4,5 4,6 4,8 4,7 4,61 4,61 4,57 4,61 TECHNIKA 4,5 4,6 4,8 4,7 4,77 4,81 4,75 4,76 TESTNEVELÉS 4,4 4,5 4,7 4,7 4,81 4,81 4,73 4,81 HITTAN 4,1 4,1 4,3 4,4 4,75 4,61 4,76 4,68 Hon- és népismeret - - - - 4,92 4,81 4,96 4,93 SPECIÁLIS SZÁM.TC. 4,6 4,7 4,7 4,9 4,92 4,91 - - 67
2016-2017 Osztálylétszám normál+ szünetel /magán év végén Egy főre jutó hiányzás Igazolt hiányzás Igazolatlan hiányzás Kitűnő tanulmányi eredményű tanulók 1.félév Lemorzsol ódással veszélyezt etett tan. 1.félév SNI + BTMN 1.félév Kitűnő tanulmányi eredményű tanulók 2.félév Lemorzsol ódással veszélyezt etett tan. 2. félév SNI / BTMN 2.félév Tanulmányi átlag Magatartás átlag Szorgalom átlag I. félévben II. félévben I. félévben II. félévben I. félévben II. félévben 1.a 26 26 48,65 1265 0 7 1 / - 4,5 4,62 4,54 4,65 1.b 27 27 50,19 1355 0 11 - / - 4,7 4,63 4,89 4,63 2.a 21 21 52,91 1111 0-5 - - / 1 4,55 4,38 4,33 4,38 4,52 2.b 24 24 34,04 817 0-6 - - / - 4,80 4,83 4,75 4,75 4,79 2.c 22 22 69,91 1538 0-3 - - / 1 4,54 4,56 4,36 4,59 4,46 3.a 26 26 3.b 26 26 4.a 27 27 4.b 26 26 4.c 25 25 5.a 28 28 5.b 27 27 6.a 22 23 6.b 23 23 6.c 21 18 7.a 21 21 7.b 19 19 8.a 20 20 8.b 20 20 iskolai átlag 451 449 49,81 1295 0 43,77 1138 0 25,63 692 0 53,19 1383 0 36,92 923 0 29,36 822 0 30,22 816 0 63,22 1454 174 56,65 1303 0 57,33 1032 0 71 1491 2 15,32 291 44 40,4 808 1 55,05 1101 0 46,5 20 635 +219 221 5-8 - - / 2 4,71 4,71 4,54 4,58 4,54 4,46 2-6 - 1 / 2 4,61 4,68 4,31 4,58 4,46 4,62 9-7 - 1 / 3 4,68 4,63 4,89 4,85 4,69 4,74 3-6 - 1 / 2 4,59 4,68 4,52 4,52 4,56 4,48 4-4 - 1 / 3 4,58 4,51 4,04 4,46 4,17 4,25 6-10 - 2 / 2 4,58 4,63 4,57 4,61 4,64 4,61 7-7 - 1 / 3 4,46 4,49 4,65 4,62 4,54 4,46 6 1 5 2 1 / 3 4,49 4,46 4,55 4,52 4,46 4,35 1 - - - 3 / 3 4,23 4,18 4 4,18 4,05 4,00 3-3 - 2 / 3 4,14 4,15 4,1 4,00 3,85 3,88 1-2 - 3 / 1 4,14 4,20 4,25 4,30 4,15 4,10-5 - 4 3 / 3 3,8 3,89 4,16 4,16 3,90 3,95 2-3 - - / 2 4,56 4,47 4,53 4,53 4,37 4,32 - - - - - / 2 4,28 4,12 4,5 4,25 4,25 4,05 49 (11) 6 (1,3) 93 (20,7 ) 6 (1,3 ) 20 / 36 4,42 4,45 4,46 4,49 4,43 4,41 68