Ohnsorge-Szabó László Kajner Péter Ungvári Gábor: Fenntartható EU felé (?) (Megjelenik a L Harmattan-nál)

Ohnsorge-Szabó László Kajner Péter Ungvári Gábor: Fenntartható EU felé (?) (Megjelenik a L Harmattan-nál) 1 Globális és regionális-helyi környezeti problémák 1.1 Globális problémák 1.1.1 Mezőgazdaság (Kajner Péter) A fejlett országok többségének mezőgazdaságában ma uralkodónak számítanak az iparszerű (vagy intenzív) növénytermesztési és állattenyésztési technológiák. Ezek jellemzője, hogy energiaintenzív, nagy mesterséges, ipari eredetű anyag- és energiafelhasználás révén termelnek. Lényegében a természeti és emberi erőforrások ipari erőforrásokkal való helyettesítésére törekszenek mind teljesebb mértékben. A termelés megszervezésében kizárólagos szempont a (pénzügyi) hatékonyság, a termelékenység növelése. Az iparosított mezőgazdaság a mérethatékonyság gazdasági követelményének engedelmeskedve koncentrációra és centralizációra törekszik. Az ipar logikájának megfelelően 1, a folyamatok minél teljesebb körű irányíthatósága érdekében a természetes adottságokat nagymértékben átalakítja (monokultúrás, nagyméretű táblák). Ez a termelésszervezési módszer rövid távon látványos eredményeket produkál, de alkalmazása valójában nem jelent mást, mint hogy a keletkező problémákat időben és térben máshova helyezik, illetve a társadalmon belül másokra hárítják. Ez a termelési rend a termőtalaj pusztulását (szikesedés, erózió, savanyodás, sivatagosodás stb.), az élővilág változatosságának csökkenését, gyomosodást, a vizek, a talaj és a levegő szennyezését okozza. Mindemellett az előállított élelmiszerek a növényvédő szerek (azaz mérgek), a műtrágyák, a hormonkezelt állatok, a génkezelt növények és állatok miatt komoly egészségügyi kockázatot is hordoznak. Nem lehet elfeledkezni ugyanakkor arról, hogy a terméseredmény-növekedés olyan formában is visszaüt, hogy az előállított élelmiszerek élvezeti és beltartalmi értéke jelentősen csökken. Az emberi munka kiváltása gépekkel és ipari eredetű anyagokkal azt eredményezi, hogy a nagyüzemi termelés miatt egyre kevesebb ember képes a földből megélni, a nagyüzemekben foglalkoztatottak már nem szerves tudású gazdák, hanem mezőgazdasági segédmunkásként kénytelenek dolgozni. A mezőgazdaságból kiszorulók pedig vagy munka nélkül maradnak vagy más iparágban, esetleg városokban próbálnak elhelyezkedni, így az iparszerű mezőgazdaság térhódítása nem csak vidéken, de a városokban is a szociális feszültség növekedését okozza. 2 Az iparszerű mezőgazdálkodás alapvető fenntarthatatlansága és a szélesebb értelemben vett gazdasági ésszerűtlensége jól látható, ha egy pillantást vetünk a különböző mezőgazdasági rendszerek energetikai hatékonyságára. 1 Albert Thaer 1810-es megállapítása szerint A mezőgazdaság olyan ipar, amelynek célja, hogy növényi és állati eredetű termékek előállításával profitot termeljen. Ángyán, 2001, 107. o. 2 Ángyán, 2001, 105-157. o. 1

XXX_1. táblázat. Különböző termelési rendszerek energiamérlege (Ángyán Menyhért, 1997) A vizsgált egység és jellemzője bevitel 1 Energia MJ/ha/év fosszilis % kihozatal 2 Arány 2/1 Marginális hatékonyság Forrás MJ/MJ ** 1. Új-Guinea (erdős hegyoldal, naturális gazdálkodás) 103 0 1460 14,2 14,05 1 2. Dél-Anglia (Wiltshire, farm az 1800-as évek elején) 586 2 7390 12,6 12,28 1 3. Jáva (Polinézia, 1970-es évek, kezdeti technikai fejlődés) 1079 54 14760 13,6 11,07 1 4. Dél-India (1955, farm, zöld forradalom, kezdete) 3255 58 42280 13,0 7,01 1 5. Dél-India (azonos terület, 1975) 6878 77 66460 9,7 3,47 1 6. Franciaország (biogazdálkodás) 8160 * 51500 6,3 2,95 2 7. Németország (biogazdálkodás) 10741 * 66986 6,2 2,24 2 8. Németország (integrált gazdálkodás) 11882 * 63360 5,3 1,92 2 9. Franciaország (integrált gazdálkodás) 16658 * 59000 3,6 1,25 2 10. Franciaország (iparszerű gazdálkodás) 21388 * 62000 2,9 0,88 2 11. Németország (iparszerű gazdálkodás) 21498 * 83710 3,9 0,87 2 12. Dél-Anglia (Wiltshire, farm az 1970-es években) 21870 99 44890 2,1 0,85 1 Forrás: 1.) Bayliss-Smith, 1982; 2.) Lünzer, 1981 Megjegyzés: * = A forrás ezt az adatot nem közli. ** = Egységnyi energiaráfordítás-növelésre jutó energiahozam A cél nyilván nem az energetikai szempontból leghatékonyabb naturális gazdálkodáshoz visszatérni, ugyanakkor a táblázatból is látszik, hogy Európában is komoly hagyománya van a fosszilis energiaforrásokat nem vagy alig használó, fenntartható gazdálkodási rendszereknek. Ha a pillanatnyilag fennálló gazdasági rend kényszereit egy szélesebb összefüggésrendszerbe helyezzük, látható lesz, hogy a fosszilis energiaforrásokra alapozott mezőgazdálkodás nem csak azért ésszerűtlen gazdasági értelemben, mert több energiát fogyaszt, mint amennyi kinyerhető az előállított termékekből. A legfontosabb probléma talán az, hogy olyan erőforrásra alapoz, amiből kevés van és használata károkat okoz, míg azokat az erőforrásokat amelyekből sok van és bölcs használatuk embernek és környezetének is hasznára válna, igyekszik kiküszöbölni. 3 A természet ökológiai szolgáltatásait, az ember és közösségeinek tudását, kreativitását, munkaerejét az iparszerű mezőgazdaság a lehető legnagyobb mértékben igyekszik ipari inputokkal helyettesíteni, ezzel tagadni az ember Teremtésben elfoglalt helyét, hogy a Földet művelje és őrizze. Valójában nem az emberi társadalom érdekeit szolgálja tehát ez a termelési rend, hanem az ember ellenőrzése alól jórészt kicsúszott globális pénzügyi rendszerét, aminek csak egy igen vékony réteg a haszonélvezője és a világ lakosságának több mint 80%-a 4 a kárvallottja. Az iparszerű mezőgazdaság megszervezése nem csak a földeken koncentrálja a termelés rendjét (monokultúra, nagytáblás művelés), de az ágazat egészének szerkezetében is nagymértékű koncentráció zajlott le. Az iparszerű mezőgazdaság fejlődési iránya a mezőgazdasági üzemek összeolvadása (rendszerint a nagyobb üzemek felvásárolják a kisebbeket), betagozódása a globális pénzügyi szektor által dominált gazdasági rendbe. Történelmi hagyományaiból adódóan a családi, kis- és középparaszti gazdaságok eltűnése, 3 A fosszilis energiaforrások készletei végesek, ráadásul azokban nem azokban az országokban találhatók a legnagyobb mennyiségben, amelyek szinte kizárólagosan erre alapozták gazdaságukat (a fejlett Észak), így elkerülhetetlenül nemzetközi konfliktusokhoz vezet ez az energiafelhasználási rendszer. 4 Fábián, 2003. 2

felvásárlása az egyre nagyobbá váló mezőgazdasági cégek által az Egyesült Államokban előrehaladottabb, mint Európában. A szektor globalizálódásával a termelésben érdekelt cégek érdekképviselete is átível a határokon. Az agráripari üzletág ( agrobiznisz ) jobbára olyan transznacionális cégekből áll, amelyek az intenzív, iparszerű mezőgazdasági termelésben közvetlenül (termelő-, élelmiszeripari, kereskedőcégek stb.) és/vagy közvetetten (gépgyártás, műtrágya-, növényvédőszer-előállítás, génmódosított szervezeteket előállító cégek stb.) érdekeltek. E hatalmas tőkeerejű cégek mellett szintén érdekeltek e termelési rendben az olajipar és a szintén globalizált pénzügyi szektor. 5 Mivel az agrobiznisz megközelítésmódjában uralkodó szempont a pénzügyi hatékonyság és a nyereségesség, előtérben áll a termelés mennyisége és eladhatósága, míg az élelmiszerbiztonsági, ökológiai szempontok, a mezőgazdaság egyéb társadalmi (ezen belül: szociális) funkciói háttérbe szorulnak. Az élelmiszertermelés mennyiségének növelését és az eladhatóságot különböző ipari inputokkal (növényvédők, műtrágyák, vitaminok, gyógyszerek, hormonok, génmanipuláció, természetes ízek és színek pótlása, feljavítása ) igyekszik maximalizálni és stabilizálni. Ezek egyúttal a mezőgazdaság szezonális és a természet egyéb ingadozásainak, kiszámíthatatlanságának kiszűrését is célozzák tekintet nélkül ezek külső költségeire, amelyek a vidék társadalmi viszonyainak bomlásában, a helyi kultúrák pusztulásában, az élelmiszerminőség romlásában jelentkeznek. Az élő környezetben és a talajban okozott károk a gazdálkodás legalapvetőbb erőforrásait pusztítják, így az iparszerű mezőgazdaság voltaképp önfelszámoló ágazatnak tekinthető. Talán kevésbé nyilvánvaló, de a mezőgazdaság nem elhanyagolható szerepet játszik az üvegházhatás erősödésében. Elsősorban a nitrogén-oxidok (NO x ) és a metán kibocsátásban számottevő az agrárium súlya. Az EUROSTAT szerint a metán és a nitrogén-oxidok 41%-a a mezőgazdaságból, azon belül is főleg az élőállat tartásból származik. Európa mezőgazdaságában a legnagyobb ökológiai terhet jelentő marhatartás csökkenést mutatott 1994 és 1996 között, bár a kisebb biológiai kapacitásigényű sertés- és szárnyasállomány nőtt. A 2010-ig szóló előrejelzések ennek a tendenciának a folytatódását jelzik előre. 6 Jelenleg úgy vélik, többek között a Közös Agrárpolitika reformjának keretében már elfogadott intézkedések eredményeként 17%-kal csökkenhet a NO x -kibocsátás 2010-ig, ami részben a mezőgazdaságban, részben az iparban várható változások következménye. (Ez számottevő csökkenés, ha az üvegházgázok egészére vonatkozó kiotói 8%-kos vállalással vetjük össze.) Különös figyelmet kell szentelni az iparszerű mezőgazdasággal kapcsolatban a géntechnológiai úton módosított szervezetek, élőlények (GMSZ-ek) kérdésének (amit globális problémaként kezelünk a tanulmányban). E technológiák esetében nemcsak a közvetlen veszélyek, hanem közvetett károk, kockázatok is nagyok. A géntechnológiai úton módosított haszonélőlények tömeges felhasználása visszafordíthatatlan (és rendszerint nem kívánatos) változásokhoz vezethet az élővilágban. Annak ellenére, hogy az első géntechnológiai kísérleteket csak az 1970-es években végezték, a technológia rohamosan fejlődött és a lehetséges hatalmas kockázatok ellenére alkalmazása során többnyire figyelmen kívül hagyják az elővigyázatosság elvét: az újonnan előállított élőlények szinte azonnal termesztésbe kerülnek, anélkül hogy ennek várható hatásait kellő alapossággal feltárhatnák. 2000-ben világszerte már 44 millió hektáron termesztettek GMSZ-eket, főleg az amerikai kontinensen. A haszonnövények genetikai módosításának célja legtöbb esetben az ellenállóképesség növelése. Ebből adódóan az ilyen növények mezőgazdasági alkalmazásának legfontosabb közvetlen negatív hatása, kockázata a biológiai diverzitás csökkenése lehet: az amúgyis 5 Kajner, 2003. 6 EEA 1999. 59. 3

monokultúrára alapozott nagyüzemi gazdaságot még tovább uniformizálja mivel nem csupán egyetlen faj alkotja az ültetvényeket, hanem még az egyedek is gyakorlatilag azonosak genetikai szempontból, hiszen a gazdálkodónak az éri meg, ha kizárólag a nagyobb hozamot biztosító szuperfajtát ülteti. 7 Szintén a biodiverzitás csökkenésének irányába hathat, hogy a megnövelt ellenállóképességű növények közül sok pl. mérgező anyagot termel, aminek számos nem kártevő élőlény is áldozatául eshet. De megvan az esélye annak is, hogy a génmanipulált növények természetes élőlénytársulásokba bekerülve megnövelt ellenállóképességüknek köszönhetően kiszoríthatnak őshonos fajokat. Hasonló eredményre vezethet, ha az ellenállóképességért felelős idegen gén hibridizációval, keresztbeporzással más élőlényre kerül át (pl. egy rokon özöngyomfajtára). Az ökológiai kockázatok mellett az egészségügyiek is jelentősek: ma még csak sejtjük (vagy sokszor azt sem), hogy milyen hatásokkal járhat egy új gén bevitele egy élőlénynek az evolúció során összecsiszolódott, finom kölcsönhatások által szabályozott genetikai működésébe. Nem tudjuk, hogyan reagálhat szervezetünk a sokszor baktériumokból, vírusokból származó génekre. 8 Számos kísérlet óvatosságra int: több esetben bizonyították, hogy az allergiás hatást kiváltó növények génjeinek átültetése következtében a donor-növényre érzékeny személynél a génmódosított receptor növény is kiváltotta az allergiás reakciót. 9 A biotechnológia közvetett káros hatása a konvencionális nagyüzemi mezőgazdaság káros hatásainak felerősítése. A jelenleg elterjedt GMSZ-ek tipikusan a növények ellenállóképességét növelik meg az energiaintenzív és környezetkárosító növénytermesztési technológiákkal szemben, ezen keresztül érnek el nagyobb hozamokat, illetve teszik egyszerűbbé a termelést. 10 Az 1998-ban az EU-ban engedélyt kapott 17 GMSZ 11 közül 10 a növények főleg növényvédőszerrel szembeni ellenállóképességét erősítette. Ezeknek az organizmusoknak a kihelyezése, termesztése a környezetre károsabb, agresszív növényvédelmi módszerek alkalmazását alapozza meg. 12 A közvetett hatásokat ma már a GMSZ-ellenes tagországok közül néhány sokkal fontosabbnak tartja, mint a pollenszennyezéssel bizonyos génszekciók ellenőrzés alól történő kikerülését. Azaz felismerték, hogy a GMSZ-ek elterjedése tovább deformálná a mezőgazdasági termelést az intenzifikáció irányába, ami az agrobiznisz érdekeit igen, de a vidéki népességét aligha szolgálná. A káros ökológiai hatások mellett a gazdaságra is negatív hatással lehet a géntechnológia tömeges mezőgazdasági alkalmazása. A biotechnológiai cégek azzal érvelnek, hogy a géntechnológiai úton módosított szervezetek (GMSZ) termesztése, tenyésztése egyszerű és hatékony módszereket ad a gazdálkodók kezébe: a szabadalmaztatott növény mellé a szabadalmaztatott vegyszereket is megveheti, melyet csak a szabadalmaztatott technológiai leírásnak megfelelően kell alkalmazni. Ráadásul az sem baj, ha a vegyszert túladagolja, hiszen a növény rezisztens azzal szemben. Az ajánlott termelési módszer (amely gondolkodni nem kívánó, kényelmes gazdálkodót feltételez) gyakorlatilag a természettől teljesen független termelési rendszert a nagyüzemi mezőgazdaság ideálját kívánja megvalósítani, ami már semmiben sem különbözik egy szerszámgépgyár működési elvétől. Attól eltekintve, hogy a 7 Móra Takács-Sánta (2001a) 8 Móra Takács-Sánta (2001a, b) 9 A brazíliai paradió génjével módosított szója esetében már bebizonyosodott, hogy a paradióra allergiás személyeknek a szója elfogyasztása után is hasonló tünetei voltak. Móra (1998) 10 Ám tényszerű megfigyelések igazolják, hogy GMSZ-rezisztens kártevők kifejlődése sem lehetetlen. Világszerte tiltakoznak a génmanipuláció ellen, Lélegzet 1999/9. 11 Köztük három kukoricafajta. 12 A Roundup Ready szóját például (amely 1996 októberében elsőként jelent meg az EU-ban) a Roundup nevű gyomirtó szerrel szemben tették ellenállóvá, ami lényegében mindent elpusztít az adott táblán a génmanipulált szója kivételével. A gyomirtó szert ugyanaz a nagyvállalat (Monsanto) árusítja, amelyik a génmanipulált szójababot is. Stuber (1998) 4

géntechnológiai úton módosított szervezeteket alkalmazó mezőgazdaság sem képes természetesen függetlenedni a környezetétől (sőt ökológiai kockázatai óriásiak), a gazdálkodó számára ez a technológia éppenséggel a vetőmagot és vegyszereket előállító transznacionális óriáscégektől való teljes függést hozza el, hiszen szinte minden alapanyagot ugyanattól a cégtől kell vásárolnia. 13 Így a biodiverzitás mellett a gazdasági diverzitást (és stabilitást) is csökkenti a géntechnológia tömeges mezőgazdasági alkalmazása, a termelőt kiszolgáltatottá, sebezhetővé teszi. A biotechnológia lehetőségeit és kockázatait illetően az EU és egyébként Japán is óvatosabb álláspontot foglal el, mint az Egyesült Államok (EÁ) és Kanada. Ez nem kis mértékben annak köszönhető, hogy a legnagyobb biotechnológiai cégek az EÁ-ban komoly lobbierőt kifejtve piaci terjeszkedésükhöz mind az amerikai kormányt, mind a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO-t) felhasználják. Az intenzív politikai nyomásgyakorlás fő hajtóereje, hogy a biotechnológia rendkívül pénz-, tőke- és tudásigényes, de dinamikusan fejlődő iparág. 14 A gyors tőkemegtérülést azonban hátráltatná, ha egyes államok, piacok az elővigyázatosságra és a kockázatokra hivatkozva lassítanák vagy gátolnák a géntechnológiai úton módosított szervezetek (GMSZ-k) tömeges mezőgazdasági alkalmazását. Az Európai Unióban immár tizennyolc génkezelt növénynek van forgalmazási és felhasználási engedélye. Spanyolországban jelentős területeken termesztenek géntechnológiai úton módosított kukoricát, és kisebb mennyiségben másutt (például Németországban) is zajlik kísérleti termesztés. Tömeges termelésük, forgalmazásuk azonban nem jellemző, ugyanis a fogyasztók bojkottálják a vásárlásukat, döntő többségük termesztésére pedig de facto moratórium van érvényben. 15 Az EU-ban az 1990-ben hatályba lépett ún. Tudatos Kieresztés Direktívája alapján van lehetőség GMSZ-ekkel való kísérletekre és ilyenek termelésére, ennek ellenére egyes tagállamok az e direktíva alapján engedélyt kapott organizmusokat betiltották. (Az 1990-es jogszabályt 2001-ben ötéves vita után egy jóval szigorúbb direktíva váltotta fel.) A Bizottság az ilyen ügyekben nem alkalmazott szankciókat, ami mutatja a terület kényes jellegét. Az európai szabályozás szerint a GMSZ-ek kibocsátásával szemben az összes tagország illetékes hatóságának lehetősége van kifogást emelni. 16 Az EU vonatkozó szabályozásának másik alappillére a zárt rendszerű felhasználásról szóló szintén 1990-es direktíva. Vitatott kérdés a GMSZ-t tartalmazó élelmiszerek jelölése is. Az Egyesült Államok és Kanada véleménye szerint az élelmiszereket csak akkor kellene megjelölni, ha bármilyen tulajdonságukban különböznek a hagyományos termékektől. Környezetvédő szervezetek véleménye szerint viszont minden olyan élelmiszeren fel kellene tüntetni, hogy GMSZ-t tartalmaz(hat), ami bármilyen módon érintkezésbe került géntechnológiai úton módosított élőlénnyel. Az EU, hosszas vita után a kettő közötti álláspontra helyezkedett: 2004 áprilisától a forgalmazott emberi élelmiszereken és állateledeleken fel kell tüntetni, ha 0,9 százaléknál több génmódosított anyagot tartalmaz. Ezzel az EU a világ legszigorúbb génmanipulált termékekre vonatkozó szabályát fogadta el, bár a jelzés nem kötelező a húsra, a tejre, és a tojásra, pedig ezek gyakran génkezelt takarmányt fogyasztó állatoktól 13 Ennek egyik szélsőséges példája az ún. terminátor-génnel előállított vetőmagok. Ezekből. meddő magokat termő növények kelnek ki, így biztosítják, hogy a szükséges vetőmagot minden évben meg kelljen venni. Jóllehet, ilyen vetőmagok egyelőre még nincsenek kereskedelmi forgalomban, igen veszélyes perspektívát vetnek fel. 14 Ennek következménye az is, hogy a biotechnológia terjedése az elmúlt években a világgazdaságban példátlan méretű összeolvadási hullámot indított el: ma már maroknyi szereplő irányítja a világ vetőmag- és élelmiszertermelésének, -kereskedelmének zömét. Móra Takács-Sánta (2001b) 15 A fentiekben látható módon a jogszabályok elvileg nem tiltják a GMSZ-ek kereskedelmét, azonban lényegében Európában ezek eladhatatlanok. 16 Horváth et al 2001. 432. 5

származnak. 17 A határérték azért lényeges, mert kísérletek szerint sem a termelés, sem a szállítás, elosztás során nem zárható ki, hogy a nem génmódosított termények GMSZ-ekkel keveredjenek. A biotechnológia hasznosítási lehetőségei között meg szokás említeni néhány környezetileg hasznos célt (szennyezett helyek biohelyreállítása, műanyagot előállító növények előállítása, nitrogénmegkötő növények), azonban ezek a ma GMSZ-szel bevetett területeknek elhanyagolhatóan csekély részét teszik ki. A nem szándékolt negatív következményekkel minden bizonnyal ezekben az eljárásokban sem vetettek számot. Különösen növeli a kockázatot, hogy a szabadföldi termesztés esetében a korlátozás, a GMSZ-ekkel beültett földek izolációja gyakorlatilag lehetetlen. Európában különösen nagy a biotermelést folytató gazdák félelme a GMSZ-ektől, mivel a pollenszennyezéstől féltik saját bio minősítésű gazdaságaikat. Felmérések szerint az európai lakosság bár országonként különböző mértékben, egyes országokban, mint Hollandiában és Nagy-Britanniában csak a megfelelő cimkézést követelve sokkal inkább elutasítja a GMSZ-eket, mint az amerikai, és a 90-es években az új technológia iránti bizalom inkább csökkenést mutat. Nem fogadják el azt a hamis amerikai érvelést sem az Eurobarometer felmérései szerint, hogy a GMSZ-szel lehet kielégíteni a szegények elemi élelmiszerigényét. 18 Néhány jelentősebb megmozdulásra is sor került. A Greenpeace 1997- ben megakadályozta, hogy egy Hollandiába érkező, génmanipulált szóját és kukoricát szállító hajó kirakodjon. 1998-ban szervezett kampányukban 230.000 vásárló vett részt, és sikerült szinte teljesen kiszorítaniuk a GMSZ-eket a német piacról. Ausztriában 1,2 millió polgár írta alá azt a dokumentumot, amely kormányukat felszólítja, hogy állítsák le a GMSZ-ek forgalmazását. 19 Mindazonáltal az EU-n belül is folyik a vita, hogy a biotechnológia használatának közvetett vagy csak közvetlen hatásai alapján döntsenek róla. Nagy-Britannia és Hollandia az utóbbi, Ausztria az előbbi felfogást támogatja. Aligha véletlen, hogy Ausztria az EU agrárügyeiben is az ökológiai reform éllovasa, ami a másik két országról aligha mondható el. A GMSZ-ekkel kapcsolatos kutatások mint a modern tudomány esetében ez általában is így van nem mentesek a gazdasági érdekektől, legalábbis erre utal, hogy helyenként hisztérikusan reagálnak a GMSZ veszélyeire figyelmet felhívó kutatók nyilatkozataira. Épp egy Nagy-Britanniában kutató hazánk fiával esett meg, hogy a GMSZ-t kritizáló megállapításai miatt függesztették fel. Ebben minden bizonnyal az őt foglalkoztató intézetnek a Monsantóval fennálló kapcsolata játszott szerepet. 20 Mivel a biotechnológiai befektetések megtérülése nagyrészt attól függ, hogy milyen gyorsasággal és hatékonysággal sikerül megnyitni a GMSZ-k termelése és fogyasztása előtt az új (és sok esetben szorosan zárt) piacokat, a mezőgazdasági óriáscégek nem csupán marketing, de politikai eszközökkel is egyengetik termékeik útját. Különösen fontos a biotechnológiai óriáscégeknek az Európai Unió de facto moratóriumának megtörése, hiszen ezzel példát lehetne statuálni: amennyiben az EU kénytelen lenne beengedni a 17 Mától megjelölik a génkezelt élemiszereket az EU boltjaiban. Világgazdaság, 2004. április 19. 18 A fejlődő országok élelmezési válságának oka ma nem elsősorban a globális méretű élelmiszerhiány, hanem a világkereskedelem torzulásai, a fejlett országok protekcionizmusa. A világon termelt élelmiszerek összes mennyisége ma is elegendő lenne minden ember számára, azonban a gazdasági és kereskedelmi egyenlőtlenségek folytán az élelmiszer nem jut el oda, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, míg pl. Európa túltermeléssel küzd. A géntechnológiai úton módosított szervezetek termesztésének költségei jóval magasabbak a hagyományos mezőgazdaság költségeinél, így éppen a szegény országok nem engedhetnék meg maguknak ezek termesztését. Hacsak nem válnak a fejlett országok kísérleti terepeivé. 19 A Greenpeace sikerei Németországban, Lélegzet 1999/10., Népszavazás Ausztriában Lélegzet 1997/9-10., A Greenpeace tiltakozik, Lélegzet 1998/1. 21. 20 EEA 1999. 246-261., Orwell világában: a Pusztai-ügy, Lélegzet 1999/4. 16-17. 6

géntechnológiai úton módosított élelmiszereket a termesztésbe és a kereskedelembe, ez után a fejlődő országok sem állhatnának ellent. Szintén az erőszakos piacnyitást szolgálja megfigyelők szerint az EU-hoz 2004-ben csatlakozó tíz kelet-európai országra kényszerített csatlakozási szerződés is. 21 A géntechnológia átfogó, nemzetközi szintű szabályozására az első lépést az 1992-es riói Környezet és fejlődés konferencián tették meg, ahol megalkották a Biológiai Sokféleség Egyezményt. Ez az élőhelyek és fajok védelmére irányult. 22 Az Egyezmény előírja, hogy szükséges a GM élőlények előállításának, tárolásának, szállításának, felhasználásának és kezelésének szabályozása. Az ennek nyomán született, a biológiai biztonságról szóló Cartagenai Jegyzőkönyvet (Biosafety Protocol) hosszas viták után 2000 januárjában fogadták el 130 ország képviselői Montrealban. 23 A nemzetközi szabályozással kapcsolatos vitákon az országok gazdasági érdekeiknek megfelelően három nagy csoportra oszlanak általában. A nagy gabonaexportáló országok élükön az Egyesült Államokkal a lehető legszűkebb hatáskörű, megengedő szabályozást sürgetnek, míg a fejlődő országok többségét összefogó csoport a trópusi országok élővilágkincsének megvédését és a kisbirtokos gazdák érdekeit tartja szem előtt. A két ellentétes érdekű tömörülés közötti álláspontot képviselnek rendszerint az európai országok az előállítás, szállítás, kereskedelem, ellenőrzés, nyomon követés szigorú és világos rendszereit szorgalmazva a megelőzés elve alapján. 24 2003-ban az Egyesült Államok kormánya próbapert indított az Európai Unió ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) arra való hivatkozással, hogy az EU de facto moratóriuma miatt éves szinten 300 millió dolláros exportbevételtől esnek el gazdálkodói. A per során az EU-tól az EÁ az elmúlt 6 év kiesett exportjai miatt legalább 1,8 milliárd dollárt követel. A WTO eljárásainak eddigi ismeretében az ügy igen aggasztó. A Szervezet eljárása zárt ajtók mögött zajlik, a nyilvánosság kizárásával, döntései ellen szintén a WTO keretein belül működő más testületnél lehet fellebbezni. Az elmúlt években lezajlott, környezeti ügyekhez kapcsolódó esetek egyértelműen azt mutatják, hogy a döntőbíróság kizárólag csak a szűken vett kereskedelmi szempontokat mérlegeli, egészségügyi, környezet- vagy fogyasztóvédelmi érvek alig vannak rájuk hatással. A döntőbíróság határozatát a vesztes fél köteles végrehajtani, ellenkező esetben büntetővámokat szabhatnak ki rá, ami igen hatásos eszköze a végrehajtattatásnak. Az ügy jelentősége önmagán túlmutat: az EU-nak, ha el is veszíti a pert, valószínűleg nem fog ez gazdasági megrázkódtatást okozni, gazdasági ereje révén továbbra is ellen tud majd állni. Egy sor fejlődő ország azonban még csak mostanában dolgozza ki biobiztonsági szabályrendszerét, és törvényeik megalkotása során elsősorban az európai mintákat tartják szem előtt. Amennyiben az EU vesztesként kerül ki az eljárásból, könnyen előfordulhat, hogy ezek az országok sem mernek az USA ellenében szabályokat alkotni. A probléma 21 Magyarország esetében Tanka (2003) bemutatja, hogy a csatlakozási szerződés az EU-ban eddig ismeretlen módon fosztja meg hazánkat az önvédelem eszköztárától. A földet a csatlakozási szerződés tőkének tekinti, melynek szabad mozgása az egyik legfontosabb (lényegében mindenek felett álló) uniós vívmány. Így egy 7+3 éves moratórium után magán- és jogi személyek korlátozás nélkül vásárolhatnak majd földet Magyarországon. Ez a szerző elemzése szerint hosszú távon konzerválja hazánkban a bérmunkára alapozott nagyüzemi rendszert, ami a transznacionális óriásvállalatok elemi érdeke. Magyarország Tanka szerint az átmeneti időszak lejárta után a GMSZ-ek egyik fő termőterülete lehet. A Greenpeace Magyarország arra hívja fel a figyelmet, hogy az EUcsatlakozással pl. az Unióban engedélyezett három géntechnológiai úton módosított kukoricafajta is automatikusan termeszthető lesz hazánkban is. A zöld szervezet ezért teljeskörű moratóriumot sürget Magyarországon a GMSZ-ek terjesztésére. http://www.greenpeace.hu/home/story/story_171.html 22 Az egyezmény felismerve a biotechnológia jelentőségét, de veszélyeit is, ajánlásokat fogalmaz meg. Kimondja, hogy minden ország maga rendelkezik saját genetikai erőforrásai felett, ám biztosítani kell más államoknak és szervezeteknek a biológiai és környezetvédelmi szempontból biztonságos felhasználás lehetőségét, valamint hogy a biotechnológiával rendelkező országoknak a biológiai sokféleség fenntarthatósága érdekében meg kell osztaniuk tudásukat más államokkal. 23 Móra Takács-Sánta (2001b) 24 Móra Takács-Sánta (2001b) 7

súlyosságát felismerve társadalmi szervezetek (többek között a Greenpeace és a Friends of the Earth) az egész világra kiterjedő tiltakozó kampányt kezdtek Bite Back! El a kezekkel az ételünktől! címmel az EÁ módszerei ellen, mellyel meg akarja gátolni az embereket abban, hogy eldöntsék, mit termelnek és mit esznek. 25 Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a világ államainak többsége inkább az elővigyázatosság híve. A biológiai sokféleség megőrzésére összehívott Kuala Lumpur-i világkonferencián 2004-ben mintegy száz állam egyetértésre jutott, hogy a géntechnológiai úton módosított élelmiszertermékek feliratozását, szállítási okmányozását (az exportálásnál) javítani kell. Ezt az Egyesült Államok nem tartotta szükségesnek, mondván: a nemzetközi kereskedelem sínyli meg az ilyen szabályozást. Az EU azonban éppen amellett kardoskodott, hogy az ilyen termékek felhasználói sokkal részletesebb tájékoztatást kapjanak. 26 A világkonferencia határozata elképzelhető, hogy a WTO döntését is befolyásolja majd. Jóllehet az iparszerű mezőgazdálkodás hatása a birtokszerkezetre (nagyobb táblák kialakítása, családi gazdaságok eltűnése) az Egyesült Államokban szembetűnőbb, a gazdálkodás technológiáját tekintve Európában is meghatározó az iparszerű mezőgazdaság, amely a fent említett globális (és a később XXX tárgyalt lokális) környezetvédelmi problémák kialakulásához és súlyosbodásához járult hozzá. Az európai Közös Agrárpolitika bizonyos szempontból igen sikeres volt, mivel a lakosság ellátásáról és jelentős exportról gondoskodni képes ágazatot hozott létre. 27 A mezőgazdaság már megalakulása óta kiemelt helyet foglal el az Európai Gazdasági Közösség politikái között, de mechanizmusai különböző okok miatt korán idejétmúlttá váltak. A mezőgazdasági támogatási rendszer az európai élelmiszerhiány megszünte után több mint három évtizeddel is még mindig a környezetkárosító technológiákkal folytatott túltermelést ösztönzi, melyet az EU exporttámogatásokkal tud csak dömpingáron elhelyezni a világpiacon. A jelentősebb reformhullámok (1975-80, 1992-től) is csak kevéssé tudták javítani a mezőgazdasági politika torzulásait. A Közös Agrárpolitika céljainak 1957-es megfogalmazása idején Európában a legtöbb élelmiszerből még hiány mutatkozott, így az 1960-75 közötti időszak mezőgazdasági politikájának célja az élelmiszerellátás, a kis családi farmok, valamint a társadalompolitika problémáinak megoldása volt. 28 Az élelmiszerhiányt ez a politika viszonylag hamar leküzdötte közvetlen állami beavatkozással vagy importvámok formájában. Támogatást élveztek és élveznek ma is mind az árak, mind a mezőgazdasági jövedelmek, mesterségesen alacsonyan tartva a (világ)piaci árakat (is). A modernizációt célként kitűző, energiaintenzív agroindusztiális rendszer azonban hamar túltermeléshez, a vizek, a föld elszennyeződéséhez és lepusztulásához vezetett, miközben a vidék népességmegtartó képességét, a vidéki dolgozók relatív társadalmi (jövedelem) pozícióját nem volt képes biztosítani, a közösségi költségvetés jelentős részét 29 lekötötte, ráadásul nemzetközi kereskedelmi konfliktusokhoz vezetett melynek elsősorban a fejlődő országok voltak a vesztesei. 30 A Közös Agrárpolitika 1975-80-as reformjai az 1960-75-ös időszakban okozott gondok túltermelés, birtokkoncentráció, elvándorlás a vidéki területekről, súlyosbodó környezeti és költségvetési problémák megoldását tűzték ki célul. Fő célokká a termelésnövekedés és a vidék elnéptelenedésének megakadályozása váltak. A reformok, nem utolsósorban az 25 Móra Takács-Sánta (2004) 26 Európa megnyerte a GM háborút? Világgazdaság, 2004. február 28. 27 Lányi 2001. 190. 28 Ángyán Podmaniczky Szakál, 2002; Pató, 2003 29 A mezőgazdaságra költött összegek 2003-ban is az uniós költségvetés közel felét, mintegy 40 milliárd eurót tettek ki. Ángyán Ónódi (2003) 30 Ángyán 2001. 27-28. 8

agrobiznisz ellenállása miatt, erőtlenek maradtak, nem voltak képesek céljaikat elérni. Az 1992 óta zajló reformfolyamat a korábbi célok mellé környezetvédelmieket is beemelt. A túltermelést csökkenteni hivatott intézkedések 80-as évekbeli első hulláma után a 90-es évek elejétől zajló reformok radikális fordulatot jelentenek: célként jelenik meg a termeléshez kötött támogatások teljes megszüntetése. Az Unió agrárpolitikájának ezredforduló környékén kibontakozó reformja a két lábra állás jegyében megy végbe. A KAP, a Közös Agrárpolitika átadja helyét a Közös Agrár- és Vidékpolitikának (KAVP). A cél az egyfunkciós helyett a többfunkciós mezőgazdaság kialakítása, az élelmiszer- (és nyersanyag-) termelés (a KAVP első pillére ) mellett a vidéki népesség helyben tartása, az integrált vidékpolitika keretében a mezőgazdaságon kívüli egyéb vidéki tevékenységek segítése, a mezőgazdaság kibocsátásának és környezetterhelésének csökkentése, a fenntartható eljárások visszahozása/alkalmazása ( második pillér ). A vidék nem kap kevesebb támogatást, mint korábban (2013-ig rögzített a mezőgazdaságra fordítható EU-költségvetési forrás), ám abból egyre kevesebb jut a környezetileg fenntarthatatlan agráriumnak. Az anyag-és energiaigényes első pilléres termeléshez kötődő támogatások helyét átveszik a második, agrár-környezeti és vidékfejlesztési (ökoszociális) pillérben nyújtott kifizetések, illetve dotációk. Célkitűzés továbbá a nagyüzemeknek juttatott támogatások csökkentése, fokozatos áthelyezése a kis- és középüzemekhez (moduláció). 2013-ra a második pilléres támogatások aránya meghaladhatja az agrárbüdzsé 50%-át az Unió 2003. júniusi luxemburgi döntései következtében. 31 A támogatási rendszer tervezett átalakítását elfogadtatták a GATT-tal és a WTO-val, egyeztettek az Amerikai Egyesült Államokkal (EÁ). Az 1994-ben aláírt GATT egyezmény a WTO-tagoknak előírja agrártermelési támogatásaiknak 20%-os, exportszubvencióiknak 36%- os csökkentését. 32 Az EU-ban emiatt csökkennek az intervenciós árak és a kompenzációs kifizetések. 33 A GATT-tárgyalások Uruguayi Fordulóján 1994 áprilisában a mezőgazdaság mint új téma került a tárgyalóasztalra. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen a mezőgazdasági termékek kereskedelme korábban az Európai Unió és az Egyesült Államok hallgatólagos megegyezése alapján mindig kívül esett a kereskedelem liberalizációját tárgyaló megbeszélések témakörén. A mezőgazdaság bekerülése a kereskedelem liberalizációs politikába az európai piacok további megnyitását vonná elvileg maga után, s ezzel megkérdőjelezné a gazdálkodóknak nyújtott támogatási politika folytathatóságát. 34 Az agrobiznisz ellenállása miatt egyelőre nem teljesültek még a GATT-nak tett európai vállalások sem a támogatások csökkentését illetően, a mezőgazdaság költségvetésének végösszege 2013-ig érinthetetlen az EU-ban, legfeljebb szerkezeti átalakítások várhatók. 2003-ban az időközben WTO-vá átalakult szervezet Cancúni tárgyalásain először fordult elő a nemzetközi kereskedelemliberalizációs tárgyalások történetében, hogy a fejlődő országok közös érdekeiket felismerve éppen erre a mezőgazdasági támogatásokra hivatkozva az EU-val és az EÁ-val szemben sikeresen védelmezték meg érdekeiket. Kijelentették, hogy addig nem hajlandók a fejlett világ multinacionális cégeinek oly kedves Többoldalú Befektetésvédelmi Megállapodásról (MAI) tovább tárgyalni, amíg az EU és az EÁ nem hajtja végre a mezőgazdasági támogatások csökkentését. 35 Jól mutatja e követelés kínosságát, hogy a tárgyalási kudarc után máris a WTO végéről kezdtek beszélni és a fejlett országok immár bilaterális tárgyalásokkal próbálják a fejlődő országok egységes fellépését megbontani. 31 EU (2003a); Ángyán Ónódi (2003); Tanka (2003) 32 Ángyán 2001. 15. Kajner, 2003.. 46., Horváth Zoltán 2001. 269. 33 Ángyán 2001. 56., 59. 34 Pató, 2003. 35 George Monbiot: Sűrű felhők a gazdag országok egén. (2003) 9

Jelentős sikerként lenne elkönyvelhető a globalizációt erőltető agrobiznisz körökkel szemben, ha az európai törekvések sikerrel járnának. Az agrobiznisz ellenállása a KAP reformjával szemben is érezhető volt, mivel gazdaságfelfogása gyökeresen ellentétes azzal az iránnyal, amelyben az újabb európai vidék- és mezőgazdasági politika haladni kíván. 36 Azonban az is látható, hogy bizonyos cégek, melyek az ökológiailag fenntartható mezőgazdaságból kikerülő élelmiszerek gyártásában érdekeltek, a KAP reformját támogatják. Mindenesetre a nagyüzemi, iparosított agrárium érdekcsoportjai valamivel gyengébbek Európában és Japánban, mint az EÁ-ban, mivel az előbbi országokban mindezidáig még nem került sor a családi gazdaságok rendszerének felszámolására, szemben az EÁ-val. Franciaországban a kistermelők és a nagyüzemek külön-külön érdekérvényesítő szervezetekbe tömörülnek. A szembenálló erők harca Európában még nem dőlt el. 37 A BSE- (kergemarhakór-) járvány az élelmiszerminőség kérdésén keresztül a közvélmény támogatását is megszerezte a reformoknak, hogy időlegesen vagy tartósan, azt még nem lehet tudni. A KAP reformja a pozitív környezeti hatások mellett elvben a világkereskedelem igazságosabbá válásához is vezethet. A mezőgazdasági termékek túltermelésének megszüntetése Európában elvben ha más fejlett országok exportja nem lép az EU-é helyébe a világpiaci árak emelkedését hozhatja, ami a fejlődő országok számára járhat előnnyel. A fejlődő világ agráriumát környezetileg is károsan érintette az EÁ és az EU agresszív támogatás- és exportpolitikája. Az IMF ugyan támogatja kiigazító reformjavaslataiban a fejlődő országok mezőgazdasági nyersanyagexportjának növelését, de ez nem hozhatott sikert a fejlett országok protekcionizmusa miatt. 38 A jelenlegi globális agrárrendszerben az alapvető élelmiszerek legnagyobb termelői az északi félteke országai, holott a mindennapi megélhetésükről a legszegényebbek is képesek lennének gondoskodni. Olyan fejlesztéspolitikára lenne szükség, amely a legszegényebb országok számára a fenntartható agrárium támogatását állítja a középpontba, azonban sokkal inkább ennek az ellenkezőjére látunk példákat. Ebben nemcsak az ottani fejlesztési diktatúrák, hanem a fejlett országok belső piaci rendszere, köztük a KAP is felelős volt. A világkereskedelemben tapasztalható liberalizációs törekvések legújabban pl. az EU-EÁ szabadkereskedelmi övezet létrehozására irányuló igyekezet azonban könnyen semmissé tehetik a KAP reformjának eredményeit. Pesze, ha realistán nézzük a dolgokat, akkor nem hihetjük, hogy a fejlett országok támogatáspolitikájának átalakítása önmagában megváltoztatja azt a veszélyes trendet, ami a transznacionális agrobiznisz formájában a liberalizálódó nemzetközi agrárkereskedelmi rendszerben a fejlődő világot (is) fenyegeti. A liberalizált viszonyok között a megnövekvő áringadozásokhoz csak a tőkeerős agrárvállalatok tudnak alkalmazkodni, a helyi termelők viszont nem, így az esetleges előnyök jelentkezése a fenntartható fejlődéspolitika által megcélzott országoknál sem várható automatikusan. Ma a feldolgozott élelmiszeripari árak a nemzetközi piacokon a termelői nyersanyagárak 10-20-szorosát érik el. Ebből is érzékelhető a gazdasági hatalom kihasználásának szélsőségessége. 39 A mezőgazdasági termékek világpiacán a fejlődő országok ma a fejlettek szubvenciós és piacvédelemi politikája miatt tartósan kiszolgáltatott helyzetben vannak. A fejlett országok támogatott mezőgazdasági túltermelése a világpiaci árakat alacsonyan tartja és a fejlődőket a fejlettek 36 Ángyán 2001. 67., 74. 37 Ilyen szervezetek az európai mezőgazdaság jövőjéről tartott konferenciákon is megjelennek és hallatják vélenyüket. (Ángyán 2001. 94.) 38 Ezt még azok is elismerik, akik egyébként kritikusan szólnak az IMF fejlődő országokkal tevékenységéről. (Lányi 2001. 187.) Ebben a tevékenységben azonban inkább a javasolt politikák egyoldalúsága kifogásolható, illetve pl. az olyan törekvés, hogy a fejlődő országok ne folytassanak készletező (árstabilizáló) politikát, semmint a minden bizonnyal versenyképes még fenntartható gazdálkodás mellett is versenyképes mezőgazdaságiélelmiszergazdasági termelésük támogatása. 39 Lányi 2001. 195. 10

által diktált nemzetközi munkamegosztás révén olyan termények előállítására ösztönzik (pl. kávé, tea, déligyümölcs stb.), amelyek az élelmiszeripari önellátásra képtelenné teszik őket. Viszont az előállított termények ára, jellegükből adódóan sokkal szélsőségesebben ingadozhat. Ha tehát az elsődleges termelők szintjén nem várható elmozdulás az ösztönzők és érdekeltségek vonatkozásában, akkor a fenntartható(bb) mezőgazdaság elterjedése sem várható. Ami pedig a melegebb, trópusi éghajlatú országokban az ottani ökoszisztéma nagyobb fokú sebezhetősége miatt különösen fontos lenne. Az európai agrárium átalakításának az üvegházgázok kibocsátásának csökkentése, a géntechnológiailag módosított szervezetek további korlátozott vagy egyenesen tiltott alkalmazása, valamint a világkereskedelem torzulásainak csökkentése mellett más pozitív hozadéka is lehet globális szinten. Az ökológiai gazdálkodás elterjedése pl. az igen káros trópusi takarmányimport visszaeséséhez vezethet. Ugyanis az ökológiai gazdálkodás során előírják azt az állattenyésztő számára, hogy takarmányozásra alapvetően csak saját üzemben előállított takarmányt használhat, illetve az összes takarmányfogyasztás 20%-a származhat hagyományos (értd: iparosított) termesztésből. 40 Ez a tendencia hozzájárulhat mindemellett a nagy távolságú szállításból adódó üvegházgáz-kibocsátások csökkenéséhez is. A KAP reformja ugyanakkor önmagában aligha vezethet az egyre nagyobb hatalmú agrobiznisz befolyása alá kerülő fejlődő országokban a mezőgazdálkodás fenntarthatóvá tételéhez. Az európai, dömpingáron értékesített termények világpiacon jelenlévő mennyiségének csökkenésével a fejlődő országok új lehetőségekhez jutnak, de ha az új fejlesztések során a mezőgazdasági művelés intenzív (vegyszerező, gépesítő) útját erőltetik, akkor a mezőgazdasági bemenők (vetőmag, műtrágya, növényvédőszer stb.) előállítóinak befolyása alá kerülnek, és ennek hátrányait az exportjuk könnyebbé válása nem tudja ellensúlyozni. A fent említett jelenséget, a legfontosabb, mezőgazdaságban képződő üveházgázok csökkenését csekély mértékben ellenpontozza egy negatív trend. Az EEA 90-es évek végi értékelése szerint az agárirumban nő az egységnyi termékre eső energiafogyasztás 41. Ez azonban önmagában még nem feltétlenül kedvezőtlen tendencia, ha tudjuk, hogy az ökogazdálkodásban a gépi munka jelentősége egyes ágazatokban és művelési módokban nő a műtrágya formájában bevitt energia felhasználásának rovására, továbbá hogy ha szem előtt tartjuk, hogy a teljes energiafelhasználáson belül az agrárium csak 2,5%-os súlyt képvisel. A mezőgazdaság energiafogyasztásának növekedését, energiafogyasztása CO 2 - intenzitásának merevségét az is indokolja, hogy nincs érdemi helyettesítési lehetőség az elsődleges energiahordozók között, és viszonylag kicsi a villamos energia részesedése az energiafelhasználásában. 42 Vannak olyan vélemények, hogy az agráriumot fokozottabban kellene bevonni az energia- és nyersanyag termelésbe. 43 Az exporttámogatások és a mennyiségi termelést serkentő támogatások megszűnése után részben a megújuló (biomassza) termelésben lennének hasznosíthatók az európai termőföldek. Ennek pozitív hatása sem egyértelmű azonban. Amennyiben az energiatermelés- és felhasználás jellege, szerkezete elsősorban az energiatermelés központosítottsága nem szűnik meg, a biomassza fokozódó felhasználása aligha segít a környezet állapotán. Jóllehet a fosszilis energiaforrások kiváltása biomasszával hozzájárul az üvegházgázok kibocsátásának csökkenésén keresztül a globális klímaváltozás lassításához, viszont, ha a felhasznált biomassza előállítása környezetkárosító módszerekkel 40 Kissné 2000. 36. 41 EEA 1999. 407. 42 EIE 1999. 154-155. 43 Ángyán 2001. 53. 11

történik, akkor igen súlyos lokális környezeti problémák keletkezhetnek. 44 A pozitív környezeti hatások feltételei tehát az energiafogyasztás nagyságának, szerkezetének, az energiatermelés módjának átalakítása, valamint ökológiailag elfogadható mezőgazdasági módszerek alkalmazása is. A globális felmelegedés elleni intézkedések sorában az erdőtelepítés is felmerült, mint amit be kellene számítani az egyes országok által tett vállalások teljesítésébe. Európában már egy ideje jellemző az erdők területének gyarapodása, ami örvendetes tény. Azonban a felmérések szerint az erdő, illetve az egyéb CO 2 -nyelők az európai szén-dioxid termelésnek (3347 M tonna CO 2 -egyenértékes 1996 körül) csekély hányadát képesek elnyelni (247 M tonnát). Így még viszonylag jelentős és még a realitás határán belül mozgó erdősítés is csak szerény mértékben képes hozzájárulni a probléma megoldásához. A CO 2 -kibocsátásnak mindössze 0,1-1%-a köthető meg ezen a módon. A klímapolitika jegyében túlzottan felgyorsított erdősítéstől egyébként számos ökológus azért óv, mivel az ökológiai szempontból értéktelen erdők, illetve faültetvények telepítése a biodiverzitás csökkenéséhez vezethet. 45 1.2 Regionális és helyi problémák 1.2.1 Mezőgazdaság (Kajner Péter) Az európai mezőgazdaságban is meghatározó iparosított technológiák, illetve az ehhez kapcsolódó támogatási rendszerek által okozott, a 2.1.5 pontban XXX elemzett globális környezeti és gazdasági, társadalmi problémáknál 46 is súlyosabbak a regionális és helyi szinten kiváltott károk. Ezek első sorban az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó növekvő közvetlen (üzemanyag) és közvetett (műtrágya, növényvédő szer) energiabevitel környezetterhelő hatásának tulajdoníthatók, de a károk okai között a mezőgazdaságon kívüli problémák (ipari, kommunális szennyezés stb.) is igen jelentős szerepet játszanak. A káros hatások, valamint az iparszerű mezőgazdasági rendszerek ellehetetlenülése felé mutató folyamatok három fő csoportját különböztethetjük meg 47 : a) Közvetett a termelési alapokat romboló jelenségek: a termőtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyősödés, láposodás, szikesedés, illetve sivatagosodás, kiszáradás, talajvízszint süllyedés, a talajszerkezet romlása, porosodás, tömörödés, stb.); gyomosodás, fajspektrum-beszűkülés, 44 Csak néhány példa: A központosított hőerőművi energiatermelésben a fosszilis tüzelőanyagok kiváltása biomasszával a legtöbb esetben immár Magyarországon is tapasztalható módon a kifejlett erdőségek gyors ütemű letermeléséhez vezethet. A mezőgazdasági hulladékok (pl. széna, szalma) energiasűrűsége ugyanis igen alacsony, ezért szállításuk a központi helyen (legtöbbször városokhoz közel) elhelyezkedő néhány nagy erőműbe, nagy távolságokra gazdaságtalan. Ezeket csak kis, helyi erőművekben lehetne felhasználni. A nagy erőművek biomasszára való átállásakor ezért szinte minden esetben nagy tömegben beszállítható fát használnak, ez pedig erdők letermeléséhez, a biodiverzitás csökkenéséhez vezet a jelenlegi technológiák mellett. Nem enyhíti a lokális környezetterhelést az intenzív művelésű földek átállítása repcetermesztésre biodízel előállítása érdekében. E növény termesztéséhez szintén intenzív, környezetkárosító technológiákat alkalmaznak. Hasonlóképpen nem járul hozzá automatikusan a tájak rehabilitációjához az erdősítés sem. A gyors megtérülés érdekében a korábbi mezőgazdasági területeken az erdőtelepítés legtöbb esetben faültetvényeket jelent (pl. klónozott nemesnyár), ami ökológiai szempontból egy olyan intenzív művelésű szántónak tekinthető, ahol 1 év helyett 20-25 évente takarítanak be. 45 EEA 1999. 95., ld. Erről még Bartha 2000. 22-27. 46 Jelentős energiafelhasználás, ezáltal az üvegház-hatás erősítése; géntechnológiai úton módosított szervezetek kibocsátása; elsősorban a fejlődő országok gazdaságát és környezeti állapotát sújtó kereskedelmi torzulások; szállítások növekedése stb. 47 Ángyán-Menyhért (2002) alapján. 12

rezisztencia, a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, pusztulása, a biodiverzitás csökkenése; a mezőgazdasági területek ipari eredetű szennyezése, csökkenése (beépítése) az iparosítás és az urbanizáció következtében. b) Gazdasági, piaci, társadalmi jelenségek: az iparszerű mezőgazdaság gépekkel váltja ki az emberi munkaerőt, ennek következtében egyre kevesebb emberre van szüksége 48, emiatt vidéken foglalkoztatási, megélhetési nehézségek alakulnak ki, ami deprivációhoz, elvándorláshoz vezet, növeli a városperemi gettósodást, alkoholizmust, bűnözést; a városi és vidéki területek egyensúlya felbomlik, ezzel összefüggésben erősödnek a vidék társadalmának bomlástünetei 49, kohéziója meggyengül, a helyi közösségek széttöredeznek, a természettel együttműködő hagyományok eltűnnek; a negatív externáliák (társadalmi költségek) rohamosan nőnek. Az energiaigényes gazdálkodás erős függésben van az energetikai piactól és a növekvő alapanyag-költségek miatt törvényszerűen veszteségessé válik. A túltermelés, a világkereskedelemben tapasztalható anomáliák és a liberalizációs törekvés miatt fokozódó nyomás nehezedik az EU-ra a túltermelés csökkentésére ösztönző politikák kialakítására; míg a fogyasztók környezeti tudatossága és az élelmiszerek biztonságával kapcsolatos ismereteinek bővülése csökkenti a keresletet a gyenge minőségű tömegáruk iránt. c) Az emberi létfeltételek közvetlen veszélyeztetettsége: felszíni és felszín alatti vizek, ivóvízbázisok elszennyeződése, az intenzív gazdálkodásban alkalmazott vegyszerek maradványainak feldúsulása, metabolitjaik nyomon követhetetlen rekombinálódásának kiszámíthatatlan hatása az élőlényekre, köztük az emberre; az élelmiszerek beltartalmának (pl. tápérték, íz) felhígulása; az ezek nyomán előálló emberi egészségkárosodás; vadon élő növény- és állatfajok, természetes biotópok veszélyeztetettsége; tájképi elszegényedés, ingerszegény környezet kialakulása, az ember belső és külső környezetének sivárrá válása. Mindezek a hatások az iparszerű termelés gazdasági értékelésében vajmi kevés szerepet játszanak, hiszen annak logikája szinte kizárólagos szempontként kezeli a mezőgazdaság nyersanyagtermelő funkcióját és hatékonyságának egyetlen fokmérője a pénzben kifejezhető nyereség (beleértve a megszerzett támogatásokat is). Jól látható azonban, hogy e felsorolt tényezők amelyek értékelését ez a szűken értelmezett gazdasági racionalitás számításon kívül hagyja már rövid időn belül a nyereségességre is visszahatnak. A tapasztalatok szerint a negatív gazdasági visszacsatolás már egy-két évtizedes időtávon is jól érzékelhető az egyes gazdálkodó egységek szintjén is az adott természeti, társadalmi, gazdasági környezet terhelhetőségétől függően. A csökkenő nyereségesség ideig-óráig természetesen a fokozódó ipari inputokkal ellensúlyozható, ugyanakkor stratégiaváltás nélkül az intenzív gazdálkodás a működési közegéül szolgáló helyi természeti és társadalmi rendszereket végzetesen erodálja. Jóllehet a fent felsorolt összes problémacsoport rendkívül súlyos károkat okozott Európa természetes és társadalmi (és a természet és társadalom harmonikus együttélésére alapozó 48 Ángyán, 2001, 131-134.o. 49 A vidéki gazdaság erejét, önrendelkezését az biztosítja, ha nem csak a primer nyersanyagtermelés folyik itt, de helyben történik a feldolgozás is, azaz a szekunder, tercier, kvartier gazdasági folyamatok egymásra sokszorozó hatással bírnak. A multiplikáció így biztosítana munkát és jövedelmet a vidéknek. Az elmúlt évszázadokban, de a XVIII. századtól gyorsuló ütemben bomlott fel a vidék és a város közötti egyensúly. Az ipari forradalom idején, különösen az olajra alapozott ipar megjelenésével, majd az iparosított mezőgazdaság kialakulásával a vidéki erőforrások a városba kezdtek áramlani. A multiplikáció áthelyeződött a városba, miáltal a termelés és a hatalom központja is ide került. A vidék egyre erősödő mértékben vált kiszolgáltatottá, hiszen a városban termelt ipari inputokkal pusztán a városban el nem végezhető nyersanyagtermelés történik már csak itt, a legnagyobb gazdasági értéket termelő folyamatok átkerültek a városba. Mára már sokszor az alapvető élelmiszerekből sem önellátóak a falvak, hiszen feldolgozás itt már alig folyik, a kiszolgáltatottság input és output oldalról is teljes. Ezzel együtt a hagyományos termelési rend szétrombolása pótolhatatlan kulturális vesztesésgeket is okozott. Oláh János in VÁTI (2003). 13

kulturális) rendszerekben, az alábbiakban csak három olyan problémát ragadunk ki, amelyek megítélésünk szerint a legszembetűnőbben támasztják alá a jelenlegi mezőgazdasági rendszerek fenntarthatatlanságát. Az intenzív gazdálkodás talajpusztulást erősítő hatásai, valamint a vizek szennyezése és a biodiverzitás csökkentése világít rá talán legjobban, hogy hogyan üt vissza a gazdálkodás módja nemcsak magának a tevékenységnek az eredményességére, de a helyi társadalomra és környezetre egyaránt. A termőtalaj védelme elsőrendű fontosságú kérdés, hiszen elpusztítása emberi léptékkel mérve visszafordíthatatlan veszteséget jelent: minden 1 t/ha/évnél nagyobb ütemű talajpusztulás visszafordíthatatlan 50-100 éven belül. Legalább ennyi idő kell a talaj újra kialakulásához; sérülékenyebb területeken (pl. hegyoldalak) ennél nagyságrendekkel hosszabb időre is szükség lehet. 50 Az emberi tevékenység a Föld nagy részén sivatagok kialakulásához vezetett. Az intő példákért nem kell messzire menni: a civilizáció bölcsőjének számító Mezopotámia jórészt az öntözéses mezőgazdaság következtében vált sivataggá. Az európai civilizáció bölcsője hasonló sorsra jutott: a Földközi-tenger környéke az erdőirtások és a kecskelegeltetés következtében vesztette el termőtalajának jelentős részét. Az ember, úgy tűnik, nem sokat tanult: a talajpusztulási folyamatok a Mediterráneumban az intenzív mezőgazdaság, illetve a művelés felhagyása következtében az elmúlt kétszáz évben rendkívüli mértékben felerősödtek. Mára a talajerózió következtében Görögország, Olaszország, Spanyolország jelentős területei váltak sivataggá. Az ENSZ 2000-res felmérése szerint világszerte, évente 2 milliárd hektár termőtalajt érint az emberi eredetű talajdegradáció, ami a növekvő népességnek és az alkalmazott technológiáknak köszönhető. Az intenzívebbé váló mezőgazdaság, a városok és az infrastruktúra terjeszkedése miatt évente 20 millió hektár mezőgazdasági terület válik alkalmatlanná agrártermelésre a világon. Ennek nem csupán az életfeltételeket rontó lokális hatása jelentős, de a talajok pusztulása globális szinten is jelentős: megszűnik szén-dioxid elnyelő kapacitásuk, így az üvegház-hatást is erősíti a jelenség. A probléma ráadásul pozitív visszacsatolásként működik: az erősödő üvegház-hatás az időjárási szélsőségek 51 fokozódásához vezet, ami a termőtalaj pusztulását gyorsítja. Mindennek ellenére a talajveszteség elleni fellépés máig alig kapott figyelmet, kezelésére Európában is csak erőtlen próbálkozások történtek eddig. Európa termőtalajai példátlan ütemben és mértékben mennek tönkre a fenntarthatatlan emberi tevékenységek következtében. A talajokat legnagyobb arányban a mezőgazdaság használja, de jelentős károkat okoz a városok és a közlekedési infrastruktúra terjeszkedése, az ipar, a kereskedelem és a turizmus. Az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezete (FAO) becslése 52 szerint Európában (nem csak az EU területén) 220 millió hektárnyi terület (Franciaország területének négyszeresének megfelelő terület) mérsékelten vagy súlyosan károsodott. A FAO elemzése szerint a talajok leromlásának legfőbb okai az erdőirtások, a műtrágyák, a trágya és a növényvédő szerek kiterjedt alkalmazása, talajkárosító szántási technológiák alkalmazása, a monokultúrák, a túllegeltetés és az erdőtüzek. Mindez a gazdasági eredményeken is lemérhető: a talajdegradáció és erózió költségei a mezőgazdaság eredményének 10%-ára rúgnak évente. Az erózió az EEA (2003) szerint a mezőgazdaságban évente 53 EUR/ha veszteséget okoz, míg az infrastruktúrában esett kár (utak, gátak megsüllyedése stb.) 32 EUR/ha összegre becsülhető. A mezőgazdaság a talajpusztulás legtöbb formájához hozzájárul különböző mértékben. A legfőbb mezőgazdasági eredetű talajproblémák a (víz- és szél-) erózió, az erre is visszavezethető földcsuszamlások, a diffúz talajszennyezés (növényvédő szerek, műtrágyák, trágya) és a helytelen öntözés okozta szikesedés. Kisebb arányban játszik szerepet a mezőgazdaság a talajkárosítás egyéb 50 EEA, 1996, idézi: EEA-UNEP (2000) 51 Pl. a csapadékeloszlásban: aszály, hirtelen felhőszakadások és a növekvő hőmérsékletekben stb. 52 FAO (1998) 14

formáiban: a talajok lefedésében (városok és infrastruktúra terjeszkedése), lokális szennyezésben (felhagyott ipari, városi, katonai területek, szemétlerakók, az EU-n kívül: nukleáris kísérletek és egyéb nukleáris szennyezés a volt Szovjetunió tagállamainak területein stb.) és a savasodásban, melynek fő oka a légköri savas ülepedés az ipari légszennyezésből. A legsúlyosabb probléma talán az erózió, ami Európa teljes szárazföldi területeinek 17%- át veszélyezteti, ebből 27 millió hektárt az EU-ban. 53 Egész Európát tekintve 150 millió hektár talaj van erős erózió veszélyének kitéve, Spanyolország területének pl. 18, Ukrajna területének 41%-a. A trend sem túl biztató: 2050-re előreláthatólag 80%-kal emelkedik a vízerózió által érintett mezőgazdasági területek nagysága. 54 Az erózió okai első sorban a nagy, homogén táblák kialakításában (és az ezt megelőző erdőirtásban) keresendők, amelyek az év nagy részében fedetlenül vagy gyenge talajmegkötő képességű növényekkel beültetve állnak. A túllegeltetés, a nehéz gépek okozta talajszerkezeti károsodások, de a sérülékeny talajok kímélő és megőrző művelésének felhagyása (pl. teraszos művelés a Mediterráneumban) is a talajok gyors lemosódását eredményezi. 55 A vizet visszatartó növényzet (elsősorban: erdők, biotópok mezőgazdasági területen) elpusztítása a rendkívüli áradásokhoz és hegyoldalak megcsúszásához is hozzájárul. Az elmúlt évek katasztrófái jól mutatják: Nyugat-Európa is komoly veszélyeknek van kitéve emiatt. Európa erózió sújtotta területein 92%-ban a vízerózió okoz gondokat, főleg a déli területeken. Az északi löszös területeken a szélerózió jelentősebb. Kelet-Közép Európában a nagy állami termelőszövetkezetek mezőgazdasági tevékenysége is komoly eróziós gondokat okozott, itt a víz és a szélerózió egyaránt jelen van. A legerősebben sújtott területek a mediterrán és a kaukázusi térség, ahol az erózió a mezőgazdasági területek 50-70%-át veszélyezteti. Spanyolország egyötöde veszélyeztetett a sivatagosodás által, Olaszország számos része már technikailag sivataggá vált. 56 Ez a folyamat ismét csak pozitív visszacsatolásként hat: a sivatagosodás fokozódó öntözés mellett másodlagos (emberi eredetű) szikesedéshez vezet a Mediterrán országok teljes öntözött területeinek 25%-a (kb. 16 millió ha) érintett. A szikes talajok csak igen drágán vagy egyáltalán nem állíthatók helyre, a felhagyott területek pedig eróziónak vannak kitéve. A mezőgazdasági vegyszer és műtrágyahasználat a talajok diffúz szennyezése mellett a felszíni és felszín alatti vizeket is károsítja. Az édesvizek és a tengervíz nitrát szennyezésének legnagyobb részt az agrárium az okozója. A növényvédő szereknek kevesebb mint 5%-a éri el a kívánt célt. Növényvédő szer maradványok a növények felénél mutathatók ki, és a műtrágyához hasonlóan a vízszennyezésben is jelentős szerepük van. A mezőgazdaság egyes nehézfém-szennyeződésekhez pl. kadmium a foszfátműtrágyák révén is hozzájárul. 57 Az agrártermelés több esetben a többi ágazat kibocsátotta szennyező anyagokat közvetíti, így pl. a halfogyasztás a higanybevitel igen fontos forrása az emberbe, de ennek a higanynak az elsődleges forrása nem az agrárium. Az intenzív mezőgazdaság közvetett és közvetlen energiaigénye is nagyobb, mint az ökológiailag fenntarthatóé, így közvetve a fennálló energiarendszer környezetszennyezéséhez is hozzájárul. A modern agrozbiznisz 53 Megjegyzendő, hogy az erózió és a talajok leülepedése a tengerek fenekén természetes folyamat, azonban az emberi tevékenység ennek sebességét oly mértékben megnöveli, ami az alapvető létfeltételeket veszélyezteti. EEA (2003) 54 ENS (2000) 55 Az iparosított mezőgazdaság a pénzügyi hatékonyság és a gépi művelhetőség érdekében egybefüggő nagy táblákat kíván, ebbe a logikába a nagy emberi munka- és tudásigényű teraszos művelés nem fér bele. A nagy cégek terjeszkedése miatt számos kis gazdaság megy tönkre, amelyek éppen ezeket a sérülékeny talajú táblákat tartották fenn. Ezzel nem csak évszázadokra visszatekintő gazdálkodói kultúra, de a talaj is veszendőbe megy. Albániában és Görögországban a FAO (1998) szerint a talajok 60%-a lehet érintett, Bosznia-Hercegovinában 50%. 56 Brown (2000) 57 EEA 1999. 111., 118. 15

szennyezésében az ipari input-beszállítóknak és maguknak a gazdáknak a felelőssége nem könnyen szétválasztható. A káros mellékhatással bíró anyagok előállítója jelentős részben az ipar, viszont a kihelyezés és a gazdálkodás módja nagyban befolyásolja az ipari input mennyiségét és annak környezeti hatását. Élelmiszerek nitráttal szennyezett vízzel való termelésénél rákkeltő nitrit szabadul fel. A nagyüzemi állattartás során képződő trágya is komoly terhelést jelent a környezetre. 58 A 60- as évek elejétől a 80-as évek végéig pl. Németországban megháromszorozódott a kiszórt nitrogén műtrágya mennyisége, miközben csak 50%-kal nőtt a termelés. Tehát gyanítható a csökkenő gazdasági hozadék, fokozódó környezetszennyezés mellett. 59 1997-ben Belgiumban, Németországban, Dániában, Írországban, Luxemburgban és Hollandiában haladta meg az egy hektárra kiszórt műtrágya mennyisége a 170 kg-ot. Az uniós átlag ennek ellenére csak 149 kg volt. A nitrogén kivételt azonban még ez az átlagos bevitel is 52 kg-mal haladja meg. 60 Korábban a nitrogén-többlet ennél nagyobb volt. A nitrogén tönkretette a vizek jelentős részét, ami határértéket meghaladó szennyezést jelent az ivóvíznél, és esetleg kutak bezárását teszi szükségessé. Manapság az EU-ban a talajvizek nitrát-tartalma az elfogadott határértéket 50mg/l a mezőgazdaságilag művelt terület 20%-ában lépi túl, és a szintén uniós 25mg/l-es irányértéket ez a hosszabb távon kívánatosnak tekintett 80%-os arányban. A vízterhelés csökkentését segíti a (mű)trágyázás hatékonyságának javulása (a vonatkozó EUdirektívák eredményeképp), és a növényvédő szer használat csökkenése. A növényvédőszerek mennyiségi csökkenése környezeti szempontból önmagában nem értékelhető, ha az alkalmazott új vegyianyagok környezetet is pusztító hatékonysága nő. 61 Az iparosított mezőgazdaságban alkalmazott növényvédők és műtrágyák hozzájárulnak a biodiverzitás csökkenéséhez. Gazdasági hozzáadott értékéhez képest a mezőgazdálkodás igen nagy mértékben képes rontani az ökoszisztéma faji sokféleségét, de rohamosan szűkül a termesztett növények és tartott állatok fajtáinak köre is. 62 Tekintve, hogy a mezőgazdaság használja az összterület döntő többségét, a mezőgazdaság és a természetvédelem szorosan egymásra utalt. Az EUROSTAT újabban közli a természetes élőhelyekről szóló direktíva alapján védett területek arányát (ez 11,6%-ot ért el 2000-ben), és a védett állat- és növényfajok számát. Wackernagel és Rees biológusok állásfoglalása alapján 10%-os természetvédelmi terület figyelembevételével készítették ökológiai lábnyom számításukat, ami azt mutatja, hogy Európában a védett területek aránya nem mondható túlzottan kicsinek. A védett növényfajok számában 1997-ről 2000-re általában jelentős csökkenés történt az országok döntő többségében, az állatfajokéban azonban inkább növekedés. 63 Nem lehet 58 UPI 1994. 53-60., Barnes-Barnes 1999. 214. 59 A jelenség több ok együttes következményeként állhat elő, ezek közül a legfontosabbak: a Liebig-törvénynek megfelelően a növények hiába jutnak pl. több nitrogénhez, ha más alapvető tápanyagokból (pl. kálium, foszfor) vagy nyomelemekből nem jutnak elegendő mennyiséghez, növekedésük nem fokozódik. A nagyobb mennyiséget nem is feltétlenül képesek a növények felvenni, aminek a helytelen kijuttatási technológia, illetve a nehéz gépek okozta talajtömörödés is oka lehet. A fel nem vett műtrágyamennyiség a felszíni és felszín alatti vizekbe kerül. Ha a talaj felső rétege erózió következtében lepusztul, a talaj termőképessége ugyancsak csökken, aminek ellensúlyozására újfent csak több műtrágya kijuttatásával válaszolnak a gazdálkodók a legtöbb esetben. 60 www.europa.eu.int/comm/eurostat/common/products 61 EEA 1999. 57. 62 A nemesítés vagy a génsebészeti beavatkozások célja általában a hozam vagy az ellenállóképesség növelése a pénzügyi nyereség fokozása érdekében. A homogenizálódó termelési struktúrák következtében a tájfajták eltűnnek, ami a genetikai alapok szűkülését hozza. Ennek nem csupán az élelmiszerkínálat, táplálkozási szokások szegényedése a következménye, de az eltűnő tájfajták olyan speciálisan a helyi adottságokhoz alkalmazkodott tulajdonságokkal rendelkeztek, amelyeket az új, ipari fajták csak több vegyszer, külső energia bevitele mellett tudnak kiváltani. 63 EUROSTAT 2002. 16

egyébként tudni, hogy a csökkenés minden esetben jót jelent-e, hiszen a védett fajok száma amiatt is csökkenhet, hogy kipusztultak. Az agráriumból származó szennyezéseket is kezelni hivatott, 1991-es nitrát direktíva arra kötelezi a tagállamokat, hogy alakítsák ki a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat szabálykönyvét a felszíni vizek és vízbázisok védelme érdekében. A tagállamoknak nitrátszennyezés szempontjából veszélyeztetett zónákat kell kijelölniük, amelyekre cselekvési programok dolgozandók ki (a trágya és műtrágya kiszórását vissza kell fogniuk). Az előrehaladás lassú, a Főbiztosságnak 1997-ben 13 tagország ellen eljárást is kellett indítania, mivel a nemzeti szinten hozott intézkedéseket nem találták a direktíva előírásának megfelelőnek. 64 Ennek ellenére a mezőgazdaságban a támogatáspolitika változásával alighanem összefüggő változások a nitrátszennyezés mérséklődésére utalnak. A vízügyi keretdirektíva 2000-res elfogadásakor még joggal lehetett felvetni, hogy a vízügyi politika és az agrárpolitika között nincs meg az az összhang, amely a fennen hirdetett integráció elvének az érvényesülését biztosítaná. 65 Azóta azonban már körvonalazódik a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjának az a vonulata, amely a mezőgazdaság vízszennyezésében is számottevő javulást hozhat. Ez a reform alkalmas eszköz lehet arra, hogy a környezetkímélő mezőgazdálkodás integrált módon valósuljon meg, az egyes környezetvédelmi intézkedések ne csupán kiegészítők legyenek, de a gazdálkodás szerves részei. Azonban az agráriumot nemcsak a környezeti célú reformok mozgatják, hanem a piac is. A 90-es évek közepének agrárpiaci áremelkedése az évtized első felében mutatkozó, környezeti szempontból előnyös fejleményeket (vegyianyag használat és túltermelés csökkenése) ellensúlyozta. 66 A talajvédelem a mezőgazdaság alapvető erőforrásának megőrzését szolgálja és a fentiekben látható volt, hogy milyen döbbenetes ütemben pusztulnak Európa talajai. Mindennek ellenére a talaj megőrzésének fontossága alig kapott figyelmet az EU politikáiban. Ennek az egyik oka az is, hogy a talaj jelentős szennyezés-elnyelő, pufferkapacitással rendelkezik, aminek következtében csak akkor kap figyelmet a talajdegradáció, amikor a károsodás már nagyon előrehaladott vagy éppen visszafordíthatatlan. Ez is magyarázza, hogy az EU-ban olyan keretjellegű környezetvédelmi szabályozás, mint a levegő vagy a víz esetében már létezik, a talaj esetében még nem készült jóllehet, a utóbbi környezeti elemet ért szennyezések sokkal nehezebben és költségesebben kezelhetők, mint az előbbieket. Hasonló okok miatt nincs az EU-ban átfogó talajállapot-monitoring és értékelési rendszer sem, az alapadatok is jórészt hiányosak, így a tényleges állapot megállapítása is csak jelentős hiányosságokkal lehetséges egész Európát tekintve. 67 Mivel, hogy a talaj minden emberi tevékenység alapja, nem csak a mezőgazdaságra, de az összes szektorra kiterjedő 68, a földhasználat és a talajvédelem szabályait egybefogó rendszerre lenne szükség, ami a különféle politikákért felelős adminisztrációs szintek és ágak szoros együttműködését kívánja. Ennek ma még csak a csíráit látni, az előrehaladás rendkívül lassú, pedig az idő sürget. A talajvédelem stratégiája már megjelenik az EU 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjában; 2002-ben pedig a talajvédelemről szóló kommünikét (nem kötelező erejű jogszabályt) fogadott el az Európa Tanács a Bizottság ajánlása alapján. A kommüniké egy Európára 64 Grant et al 2000. 157., 164.; Horváth et al 2001. 363.-365., Barnes-Barnes 1999. 214-215. 65 Grant et al 2000. 174. Az integráció problematikusságát jól mutatja, hogy az EU Mezőgazdasági Főbiztossága annak idején a vízbázisok védelméről szóló cselekvési programot azon az alapon támadta, hogy az a mezőgazdasági politika területére nyomul be. 66 Barnes-Barnes 1999. 221. 67 EEA-UNEP (2000) 68 Csak a legfontosabb ágazatok és szennyezéstípusok: mezőgazdaság (a fentiekben elemzett változatos talajkárosító technológiák); ipari szennyezések (kármentesítési igény); közlekedési eredetű nehézfém, szénhidrogén és egyéb szennyezés, hozzájárulás a savasodáshoz; városi terjeszkedés és infrastruktúraépítés okozta talajlefedés stb. 17

kiterjedő talajmonitoring rendszer felállítását sürgeti, ami egy megbízható, összehasonlítható és rendszeres adatszolgáltatásra épülő adatbázist jelentene. A jogszabály kimondja, hogy a fenntartható talajhasználat kulcsa a talajvédelem szempontjainak integrálása az ágazati, helyi és regionális politikákba. 69 Ide sorolható pl. a területhasználati tervezés, ami elsődlegesen tagállami hatáskör, bár 1999 óta létezik már az Európai Területfejlesztés Perspektívája. 70 A mezőgazdaság területén az EEA 71 elemzése szerint a legjelentősebb lépés a KAP reformja lehet a talajvédelem érdekében, fontosságához képest azonban még túl kevés gazda vállal egyelőre agrár-környezetvédelmi intézkedéseket a legveszélyezetetettebb talajú területeken. Az ENSZ Sivatagosodás elleni küzdelemről szóló jegyzőkönyvét 1994-ben fogadták el és 1997-ben lépett hatályba. Ezt minden európai ország ratifikálta, de a végrehajtás igen alacsony prioritást kapott eddig. A sivatagosodás által leginkább érintett tíz mediterrán ország közül három (Portugália, Olaszország és Görögország) jutott el odáig, hogy nemzeti programot készített a sivatagosodás megfékezésére és már megkezdte a végreahjtást. Az eredmények azonban a szűkös erőforrások és az érintett szektorok ellenállása miatt lassú. 72 Az EU természetvédelmi politikája könnyebben megvalósulhat az agrár- és vidékpolitika átalakulása során. A természetvédelmi törvények a 70-es évek elején jelentek meg, felölelték a vadon élő madarak védelmét, majd a 90-es évek elejétől a környezetvédelmi politika perspektívájának szélesedése itt is megmutatkozott ezek élőhelyét is. Az EU több száz fajt véd a faj jellegének és ritkaságának megfelelően szigorú tiltásokkal és előírásokkal. Kezdetben a tagállam joga volt védetté nyilvánítani bizonyos területeket, majd az EU jogosítványai is megjelentek, amennyiben a már védetté nyilvánított területek védettségének feloldásának szabályozását vonta magához. Majd a Natura 2000-rel a Bizottság, megadott eljrásái szabályok szerint, maga is döntési pozícióba került: ha úgy találja, hogy valamely tagország listája nem tartalmaz olyan területet, amely pedig erre érdemes volna, közösségi érdekeltségűnek nyilváníthat területeket. A tagállam ilyenkor hat éven belül köteles speciális természetvédelmi területté nyilvánítani. Közösségi jogszabályok ilyen esetben az ipari, szolgáltató és infrastrukturális beruházások kivitelezését is tilthatják, illetve részletesen körülírt feltételek teljesüléséhez köthetik. 73 Viszonylag kevéssé ismert a mezőgazdasághoz sorolható halászati tevékenységet szabályozó, és a fenntarthatóság felé terelő, újabb keletű természetvédelmi joganyag. Ez is a 90-es évek elején született, és célja, lényege, még a szabályozás módja is hasonló a KAP reformjáéhoz: korlátozni a termelést (tilalom bizonyos halászati területekre, kihasználási ráták csökkentése, mennyiségi korlátozások), illetve a piacra lépést (tengeren töltött idő korlátozása, halászati engedélyek, halászati eszközökre vonatkozó előírások). Vannak pozitív ösztönzők is a szelektívebb halászat támogatására. A Tanácsnak felhatalmazása van több éves, több fajra kiterjedő gazdálkodási célkitűzések megállapítására. 74 Az EU agrárpolitikájának környezeti orientációja párhuzamosan bontakozott ki a túltermelés csökkentését célzó intézkedésekkel és részben ilyen célokat is szolgált. Az első agrár-környezetvédelmi intézkedések az 1980-as évek közepén jelentek meg, tagállami szinten, nem egységes rendszer részeként. Az első agrár-környezetvédelmi kifizetéseket Hollandiában vezették be 1985-ben az Európai Tanács jóváhagyásával. A programok a Közös Agrárpolitikát kiegészítő intézkedésekként jelentek meg, céljuk pedig az volt, hogy a gazdákat pénzügyi ösztönzőkkel vegyék rá környezetkímélő(bb) agrártermelésre, egyes 69 EEA (2003), 199-200. o. 70 Uo. 202. o. 71 EEA (2003), 204. o. 72 Uo. 199. o. 73 Horváth et al 2001. 382-392 74 Horváth et al 2001. 395-396. 18

környezet-, táj-, vagy természetvédelmi beruházásokra, eljárások alkalmazására. A programok logikája szerint a gazdálkodók azáltal, hogy környezetkímélőbb termelést folytatnak, többletszolgáltatást végeznek a társadalom számára, amiért kifizetés illeti meg őket. Az agrárkörnyezetvédelmi kifizetések logikája azóta is változatlan: a gazdálkodók által szerződéses alapon, önkéntesen végzett környezetvédelmi intézkedések révén termelt jobb levegőt, vizet, talajt, egészségesebb tájat e többletjuttatások formájában fizeti meg a társadalom ( képviseletében eljáró állam). A kifizetések kompenzációt nyújtanak a kieső jövedelem után, egyben ösztönzést is nyújtanak a kímélőbb termelésre való áttérésre (mivel a többletpénzek valamivel magasabb jövedelmet tesznek lehetővé, mint a konvencionális termelés). Míg az első holland kifizetéseket a nemzeti költségvetés állta, az agrárkörnyezetvédelmi kifizetések társfinanszírozásába hamar bekapcsolódott az Európai Közösség. 1987-ig Anglia, az NSZK és Hollandia vezetett be ilyen programokat. 1990-ben Dánia, Franciaország, Írország, Olaszország és Luxemburg is, azaz a KAP 1992-es reformja előtt az EU 12 tagállama közül 8-ban már elindultak agrár-környezetvédelmi programok. 1992-ben az EC/2078/92 rendelet teremtette meg az agrár-környezetvédelmi intézkedések egységes keretét és tette egyben kötelezővé alkalmazásukat a tagállamok számára. A közösségi társfinanszírozás 50%-ra emelkedett (75%-ra az EU 1-es prioritású területei esetében). Az intézkedések a megkötött szerződések száma alapján az EU új tagállamaiban voltak a legsikeresebbek, Ausztriában, Finnországban és Svédországban, amelyek már belépésük előtt kialakítottak hasonló intézkedéscsomagokat. 1998-ig az EU összes mezőgazdasági művelés alatt álló területeinek 20%-át vonták be agrár-környezetvédelmi programokba. 75 1991-ben jelent meg az ökológiai gazdálkodásról szóló rendelet. A KAP által okozott és már korán felismert problémákat (túltermelés, környezetszennyezés, a vidéki lakosság elvándorlása stb.) a 2.1.5 pontban XXX bemutatott két jelentősebb reformhullám (1975-80, 1992-) próbálta kezelni. A problémákat az első reformhullám nem volt képes megoldani, ezért vált szükségessé a második, ahol a mezőgazdaság ma domináns rendszere által okozott gazdasági, környezeti és társadalmi károkat már együtt igyekszenek orvosolni. 1992-ben a KAP McSharry-féle 76, a termelés visszafogását célzó reformja a környezetvédelem célját közvetve elősegítő intézkedés volt. 77 A reform a KAP logikájának átalakítását célozta: a mezőgazdasági jövedelmeknek nem az árak, hanem a termelési folyamatok ellenőrzésén alapuló garantálása vagyis a jövedelemtámogatás bevezetése ártámogatás helyett. Ez a reform sem kérdőjelezte meg azonban az alapelvet, a termelők támogatásának szükségességét; amit elsősorban a fejlődő országok azelőtt is és azóta is kritizálnak. Az ún. zöld doboz (green box) agrárkörnyezetvédelmi támogatásai ugyanúgy piactorzítók és a reálfolyamatokat befolyásoló kifizetések lehetnek, mint pl. a termelésösztönző támogatások, bár a tájra gyakorolt pozitív hatásuk ettől még jelentős lehet. Az 1992-ben javasolt új irányelvek a következők voltak 78 : a mezőgazdasági termékek árainak fokozatos közelítése (leszállítása) a világpiaci árakhoz (főleg a KAP-támogatások túlnyomó részében részesülő marhahús és gabona esetén); a termelés visszafogása kvótarendszer és ugaroltatási kötelezettség bevezetésével 79 ; a termelés visszafogásából adódó bevételkiesés kompenzálása; a támogatások folyósításának feltételhez 75 Primdahl et al. (2003) 76 Ray MacSharry, az EU akkori főbiztosa volt, ő dolgozta ki a reformjavaslatot. 77 Tulajdonképpen a mezőgazdaság problémáira adott reakció volt már a McSharry-féle reformok előtt a Delorscsomagnak az a rendelkezése, hogy az agrárkifizetések nem nőhetnek jobban, mint a GNP 74%-a. 78 Pató, 2003 alapján. 79 Megjegyzendő, hogy az ugaroltatás problémás lehet környezeti szempontból: nem kizárt, hogy a gazdák a termelésben maradt földjüket még intenzívebben művelik. (Barnes-Barnes 1999. 220.; Horváth Zoltán 2001..263-273.) 19

kötése 80 ; és kiegészítő intézkedések bevezetése (agrár-környezetvédelmi program, a mezőgazdasági termelők korengedményes nyugdíjazása, erdősítési segély a mezőgazdasági területek erdővé alakításához). A 90-es évek végén vesz újabb lendületet az ökológiai reform. 1999-ben jelennek meg az ökológiai állattartásról és a vidékfejlesztési támogatásokról szóló rendeletek. A 2004-es csatlakozások előkészítésével összefüggésben újabb erőfeszítések történtek az agrárrendtartás átalakítására. Az AGENDA 2000 az akut túltermelési problémákkal sújtott gabona, marhahús és tejszektor esetében további, a McSharry reform során véghezvitthez hasonló nagyságú árcsökkentést irányoz elő a kompenzációs kifizetések ezt ellensúlyozni hivatott emelésével (a tejszektorban a bevezetésével). Lehetővé tették a kompenzációs kifizetések környezetvédelmi előírásokhoz kötését. Nagy jelentőségű lépés, hogy az AGENDA 2000 keretében meghozott rendelkezésekkel (EC/1257/1999 és EC/1750/1999) az agrár-környezetvédelmet a vidékfejlesztés keretei közé integrálták, így valóban van esély arra, hogy a vidék problémáit komplexen kezeljék a tagállamok. 81 Az Unió új agrár- és vidékpolitikával kapcsolatban megfogalmazódott tervei a helyi ökológiai terhelés jelentős javulásához vezethetnek, ha kiteljesednek. Az 1992-es reform a gyakorlati megvalósítás minden visszássága ellenére hatalmas szemléleti fordulatot jelent és valódi perspektívát kínál, hogy először a retorikában, majd a támogatási rendszerben is kifejezésre jut: Európa rádöbbent arra, hogy a mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. A nyersanyagok termelésén túl tiszta vizet, levegőt, egészséges talajt és tájat is termel jó esetben, megélhetést ad a vidéki embereknek ezáltal a társadalmi, gazdasági és ökológiai stabilitást egyaránt szolgálja. Az iparosított mezőgazdaság szűk, ágazati szemlélete e funkicók közül csak egyre összpontosít, a nyersanyagtermelésre, így a korábbiakban bemutatott társadalmi, környezeti problémákhoz vezet, amelyek aláássák az ágazat gazdasági helyzetét is. Nyilvánvalóan nem törvényszerű, hogy a vidéken élők eleve hátrányos helyzetben vannak, folyton támogatásra szorulnak. Világosan látni kell, hogy a mezőgazdaság és a vidék olyan ökoszociális szolgáltatásokat avagy nem importálható közjavakat állít elő, amelyeket a társadalomnak honorálnia kell, erről is szól a KAP reformja. A többfunkciós európai agrármodell a mezőgazdaság három fő feladatát ismeri el: 1) A táj, az élővilág, a talaj, egészséges víz, levegő, környezet fenntartása környezetvédelem ; 2) Értelmes munkát, életcélt, feladatot, megélhetést adni a vidék közösségei számára szociális, regionális feladatok ; 3) Élelmiszert és egyéb nyersanyagokat előállítani termelési feladatok. A termelési funkciók (3) fizetségét a gazdálkodók a piacon kaphatják meg, míg a társadalmi szolgáltatásokat (1,2) közpénzekből kell ellentételezni állami kifizetések formájában. Ennek megfelelően a termeléshez kötődő (első pilléres) támogatások fokozatosan vesztenek jelentőségükből és az elmélet szerint teljesen el is kellene tűnniük (ez, mint láttuk, 2013-ig bizonyosan nem valósul meg, utána is kétséges, hogy mennyiben). A második pilléres, ökoszociális kifizetések szerepe fokozatosan nőni fog. Az, hogy az egyes gazdaságok jövedelme hogyan áll össze, abban mekkora súlyt képviselnek a piaci értékesítés bevételei, mekkorát a vidékfejlesztési kifizetések, azt döntően a gazdaság adottságai határozzák meg, amelyek között kiemelt helyen szerepelnek környezeti adottságai. 82 A jobb adottságú gazdaságok a piacról szerezhetik jövedelmeik nagyobb részét, a gyengébb adottságúak inkább a második pilléres kifizetésekből, de mindkét pillérből részesedhet minden gazdálkodói kör. 80 A kifizetések azonban továbbra is a termelt mennyiségtől függenek, hiszen bizonyos termelési tényezőkhöz (megművelt terület, jószáglétszám) kötöttek. 81 Primdahl et al. (2003) 82 Pl. a termőföld minősége, a környezeti érzékenység stb. 20