GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA"

Átírás

1 GLOBALIZÁCIÓ

2 GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA Azoknak a bonyolult folyamatoknak az összessége, amelyek a gazdaság, a technika, a pénzügy, a politika és a kultúra területén az egész Földre kiterjedő új rendszereket hoznak létre.

3 Globalizáció kialakulása A modern értelemben a globalizáció először a hatvanashetvenes évek fordulóján jelent meg. Római Klub (1968) jelentése következtében egyre több, a Földünk sorsáért aggódó tudós, környezetvédő aktivista kezdett el foglalkozni a globális környezetvédelmi problémákkal. A Római Klub egy nem hivatalos szervezet. 100 tagja van kb. 40 országból (a Nyugat, a Kelet, valamint a harmadik világ országait is beleértve) A tudományt, az oktatást, az üzleti életet, valamint kormányokat és nemzetközi szervezeteket képviseli Célja, hogy elősegítse az általa világproblematikának" nevezett világméretű problémák megértését a döntéshozók és a közvélemény körében. Tanulmányok elkészítésére ad megbízásokat, találkozókat szervez, tanácskozásokat tart, és tagjai személyes kezdeményezései révén nem hivatalos tevékenységet folytat.

4 A ~ eredeti jelentése rámutat arra, hogy a környezetszennyezés nem egyszerűen helyi, hanem határokon túlnyúló probléma lett. Az emberi tevékenységeknek az egész bolygóra kiterjedő hatása van. (savas eső, ózonlyuk, éghajlatváltozás stb.) A Klub mottója: "Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!"

5 A földi ökoszisztéma teherbíró képessége azonban véges, nem viseli el a végtelen növekedést. (növekvő környezeti terhelés, szennyezés) A világméretű gazdaság egyre gyorsuló fejlődésének az előnyös hatásai mellett káros globális problémák is felmerülnek pl.: globális felmelegedés az üvegházhatás fokozódása miatt, ózonlyuk savas esők a tengerek szennyezése a levegőszennyezés az erdők pusztulása, a természeti erőforrások kimerülése urbanizációs válság

6 A gazdasági globalizáció A 80-as 90-es évekre a globalizáció tartalmát alapvetően a politikai-gazdasági csoportok tevékenysége határozta meg. 20. sz-ig független, földrajzilag körülhatárolható, lokális rendszerek éltek egymástól elszigetelten vagy egymásra kölcsönösen hatva, de identitásukat, mindvégig megőrizve. A tömegkommunikációnak is köszönhetően a globalizációnak már egy új jelentése terjedt el, amelyben az internet fejlődésén, a kommunikáción, a kereskedelem, a pénzpiacok, a nemzetek feletti vállalatok egész bolygóra való kiterjedésén van a hangsúly.

7

8 A politikai és kulturális kölcsönhatások is létrehoztak olyan értékeket, eszméket, szokásokat és intézményeket melyek általánossá váltak és megkönnyítették a lokális rendszerek, csoportok érintkezését. A nemzetállamok voltak, a kötőelemek kitalálói, felhasználói és elterjesztői A politikai, gazdasági stb. szálak bonyolultan összefonódnak következményeik az egész világot érintik A pénzügyi tevékenységek, a nemzetközi kereskedelem, nemzetek feletti globális szinten működnek. Ennek következményeként hatásuk globális (pl. pénzügyi kereskedelmi válságok).

9 A gazdasági globalizáció főbb jellemzői: Összekapcsoltság gazdasági, kulturális homogenizáció fogyasztói társadalom létrejötte a gazdasági polarizáció, a jövedelmi különbségek növekedése a gazdasági, politikai hatalom koncentrációja túlnépesedés erősödése új népbetegségek környezeti, szociális problémák erősödése városi népesség növekedése az információs és kommunikációs technológiák fejlődése, gyorsulása

10 Napjainkban rövidülés-gyorsulás A globalizáció a nemzetállami határok "elmosódását" jelenti az élet szinte minden területén. A közlekedés fejlődésével és a számítástechnikai forradalommal a korábban áthidalhatatlannak tűnő távolságok minimálisra rövidültek. A repülőgép segítségével néhány óra alatt a Föld bármely pontjára eljuthatunk. A nemzetközi pénzügyi tranzakciók a számítógépek segítségével alig egy-két másodpercet vesznek igénybe, a híradástechnika az információk rendkívül gyors áramlását teszi lehetővé.

11 A globalizáció nem csak nemzetköziesedést jelent, hanem egyben a világ egységessé válását is. transznacionális, multinacionális vállalatok, amelyek ugyanazokat a termékeket állítják elő és értékesítik a Föld szinte minden országában. (McDonald s, Auchan, Snickers) a globalizáció egyik látványos jele, hogy a világ minden nagyvárosában egyforma szupermarketekben kaphatóak egyforma áruk A globalizáció következtében egymástól igen távol élő emberek, közösségek is kapcsolatba kerülnek egymással, új közösségi terek létrejötte. (internet chat, fórumok stb.) Növekszik a kölcsönös függőség (gazdasági, pénzügyi, nyersanyag )

12 A híradástechnika (műholdak) fejlődése, az Internet olyan kulturális mintákat, fogyasztói szokásokat, életstílust közvetít (elsősorban a fejlett országokét), amelyek hatására a nemzetek polgárai egyre inkább világpolgárokká válnak.

13 Globalizáció sokarcúsága György Lajos (ökofilozófus) ~ lényege a világgyarmatosítás Mihály Péter (közgaszdász) a ~ egyre gyorsabban terjedő gazdasági, életmódbeli és világnézeti felfogás Gyulai Iván (ökológus) ~ lényegét a fogyasztói társadalom kultúrájának erőszakos elterjesztésében látja

14 Világmodellek 70-es évekre érzékelhetővé vált hogy az összegyűlt problémák gazdasági és társadalmi összefüggései vitathatatlanok Fontos hogy az emberiség tanuljon és cselekedjen különben konfliktusok sorozata várható A globális összefüggések, hatások, jó közelítéssel történő gyors vizsgálatára a modellezés nyújt lehetőséget. A vizsgálatra különböző modellek születtek, amelyeket két alapvető csoportba sorolhatunk: 1. Verbális (logikai összefüggéseken alapul) 2. Számítógépes modell

15 Verbális számítógépes modellek Gondolkodási modell Az információk gazdag együttesével rendelkeznek olyan megfoghatatlan dolgokról, mint a motivációk és az értékek Könnyen gyorsan és olcsón működtethetőek Számítógépes modell Szigorúak, pontosak, ellentmondásmentesek Bárki számára érthető és hozzáférhető A paraméterek gyorsan változtathatóak és egyből kipróbálhatóak

16 "Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!" (Római Klub)

A globalizáció fogalma

A globalizáció fogalma Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,

Részletesebben

GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK.

GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK. GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK. Repülőgép segítségével néhány óra alatt a Föld bármely pontjára eljuthatunk. A nemzetközi pénzügyi tranzakciók a számítógépek segítségével egy-két másodpercet vesznek igénybe.

Részletesebben

Vegyél elő papírt és tollat!

Vegyél elő papírt és tollat! Vegyél elő papírt és tollat! Válaszolj írásban! 1.Mi a globalizáció? 2.Mi a fogyasztói társadalom? 3.Mi a fenntartható fejlődés? 12. Napjaink globális problémái Témakör Leginkább ennek nézz utána! A globalizálódó

Részletesebben

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai. Szekér Klára Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai. Szekér Klára Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai Szekér Klára Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya Fenntartható fejlődés definíció Az erőforrások tartamos - a bolygó eltartóképességének

Részletesebben

Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások

Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei

Részletesebben

Klíma téma. Gyermek (pályázó) neve:... Gyermek életkora:... Gyermek iskolája, osztálya:... Szülő vagy pedagógus címe:...

Klíma téma. Gyermek (pályázó) neve:... Gyermek életkora:... Gyermek iskolája, osztálya:... Szülő vagy pedagógus  címe:... Klíma téma A Richter Gedeon Nyrt. és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár természettudományi pályázatnak 1. fordulós feladatsora (7 osztályos tanulók részére) A leadási határidő: 2017. október 20. A kitöltött

Részletesebben

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai

Részletesebben

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések

Részletesebben

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák

Részletesebben

Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései

Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései,,a siker fenntartásáért nap, mint nap meg kell küzdeni csak a hanyatlás megy magától (Enyedi, 1998) Dr. Káposzta József A TERÜLETI KÜLÖNBSÉG TEOLÓGIAI

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

A GLOKALIZÁCIÓ TEREI FARAGÓ LÁSZLÓ MTA KRTK RKI DTO MRTT VÁNDORGYŰLÉS NOVEMBER

A GLOKALIZÁCIÓ TEREI FARAGÓ LÁSZLÓ MTA KRTK RKI DTO MRTT VÁNDORGYŰLÉS NOVEMBER A GLOKALIZÁCIÓ TEREI FARAGÓ LÁSZLÓ MTA KRTK RKI DTO MRTT VÁNDORGYŰLÉS 2014. NOVEMBER 27 28. A GLOBALIZÁCIÓ HATÁSA A TÉRRE (SZAKIRODALMI IDÉZETEK) A földrajz vége A távolság halála Térés idő összezsugorodása

Részletesebben

A turizmus rendszere 6. p-marketing

A turizmus rendszere 6. p-marketing A turizmus rendszere 6. A turizmus hatásai Dr. Piskóti István Marketing Intézet 1 p-marketing 2. 1. 3. 4. 5. Tata Szeged Sopron Debrecen Gyula 6. 7. 8. 9. 10. Esztergom Hollókő Székesfehérvár Visegrád

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI

KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,

Részletesebben

A turizmus hatásai. A turizmus rendszere 6. előadás. Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató TUDÁS A SIKERHEZ MARKETING ÉS TURIZMUS INTÉZET

A turizmus hatásai. A turizmus rendszere 6. előadás. Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató TUDÁS A SIKERHEZ MARKETING ÉS TURIZMUS INTÉZET A turizmus hatásai A turizmus rendszere 6. előadás Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató π-marketing π-marketing 1 1. 2. 3. 4. 5. Lisszabon Moszkva Amszterdam Brüsszel Vaduz 6. 7. 8. 9. 10. Prága Varsó

Részletesebben

Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás

Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 2009 Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens KÖRNYEZETVÉDELEM A környezet védelme egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Stern Jelentés Környezetvédelem

Részletesebben

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához

Részletesebben

GLOBALIZÁCIÓ - REGIONALIZMUS

GLOBALIZÁCIÓ - REGIONALIZMUS 1. A globalizáció kialakulása és hatásai GLOBALIZÁCIÓ - REGIONALIZMUS Napjaink kulcsfogalma a globalizáció, amely a nemzetállami határok elmosódását jelenti az élet szinte minden területén. A közlekedés

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák.

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Környezetgazdálkodás előadás sorozat A környezet gazdálkodás kialakulása Világkonferenciák Az ember és környezete (bioszféra,

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei

A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei 2014. október 16. Logikai felépítés Lokalitás Területi fejlődés és lokalizáció Helyi fejlődés helyi fejlesztés: helyi gazdaságfejlesztés

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a

Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Globalizáció, regionalizáció és világrend http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Bevezetés Mi az a globalizáció? Mi a globalizáció? Az áru-, a tőke- és a munkaerőpiacok nemzetközi integrálódása (Bordo

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

A XXI. SZÁZAD URBANISZTIKAI KIHÍVÁSAI ACZÉL GÁBOR A MUT ELNÖKE

A XXI. SZÁZAD URBANISZTIKAI KIHÍVÁSAI ACZÉL GÁBOR A MUT ELNÖKE A XXI. SZÁZAD URBANISZTIKAI KIHÍVÁSAI ACZÉL GÁBOR A MUT ELNÖKE FENNTARTHATÓ FEJL DÉS SZINERGIA KLÍMAVÁLTOZÁS KREATÍV VÁROS ÉLHET VÁROS EURÓPAI TUDÁSHÁLÓZAT GLOBALIZÁCIÓ INFORMATIKAI FORRADALOM GLOBÁLIS

Részletesebben

raktárváros közlekedési központ bányászváros kikötőváros vásárváros kiskereskedelmi város turistaközpont múzeumváros tudósváros egyetemi város

raktárváros közlekedési központ bányászváros kikötőváros vásárváros kiskereskedelmi város turistaközpont múzeumváros tudósváros egyetemi város raktárváros közlekedési központ bányászváros kikötőváros vásárváros kiskereskedelmi város turistaközpont múzeumváros tudósváros egyetemi város határváros garnizonváros közigazgatási központ hivatalnokváros

Részletesebben

A globális világrendszer kialakulása

A globális világrendszer kialakulása SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A globális világrendszer kialakulása 2008/09. tanév, 2. félév Globalizáció és magyar társadalom II. Páthy Ádám Mi a globalizáció? - Diana hercegnı

Részletesebben

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN Készítette: Szabó Ildikó általános iskolai matematika-fizika tanár Pécs 2009. április 2.. A kor, amiben élünk Digitalizáció kora Egy

Részletesebben

Társadalmi egyenlőtlenségek a térben

Társadalmi egyenlőtlenségek a térben Prof. Dr. Szirmai Viktória Társadalmi egyenlőtlenségek a térben Kodolányi János Főiskola, Európai Város és Regionális Tanszék, tanszékvezető, egyetemi tanár viktoria.szirmai@chello.hu Regionális tudomány

Részletesebben

PROJEKT MENEDZSMENT KÜLÖNBÖZÕ KULTÚRÁK KERESZTTÜZÉBEN

PROJEKT MENEDZSMENT KÜLÖNBÖZÕ KULTÚRÁK KERESZTTÜZÉBEN PROJEKT MENEDZSMENT KÜLÖNBÖZÕ KULTÚRÁK KERESZTTÜZÉBEN Dr. PRÓNAY Gábor Pro-COMpass Kft. I. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum, Budapest, 1998. április 16. 1 KULTÚRA = megoldások Az emberek

Részletesebben

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6 KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-

Részletesebben

Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben

Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben Az Eu létrejöttének oka: a széthúzó európai népek összefogása, és nem a világhatalmi pozíció elfoglalása, mégis időközben a globalizálódó világ versenyre

Részletesebben

Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában

Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában XI. Magyar Természetvédelmi Biológia Konferencia 2017. november 3. WWF Magyarország - Sipos Katalin Természet és társadalom A

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDATOS PRAKTIKÁK A HÉTKÖZNAPOKBAN

KÖRNYEZETTUDATOS PRAKTIKÁK A HÉTKÖZNAPOKBAN KÖRNYEZETTUDATOS PRAKTIKÁK Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2015. február 6. KÖRNYEZETTUDATOS PRAKTIKÁK A Föld több, mint 7 milliárd lakosának

Részletesebben

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban!

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban! Ismertesse a Föld helyét a Naprendszerben! 1. A Mutassa be bolygónk fı mozgásait, ismertesse ezek földrajzi következményeit! 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit

Részletesebben

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin A háztartások internet hozzáférése Hol használ internetet A digitális szakadék okai Gazdasági jellegű okok (magas PC árak, nincs

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Egyetem

Budapesti Gazdasági Egyetem Hungarian Higher Education Lifelong Learning Network 13. NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI LIFELONG LEARNING KONFERENCIA Budapesti Gazdasági Egyetem 2017. április 21. 1 A FELNŐTTKÉPZÉS SZEREPE ÉS MEGVALÓSULÁSA HAZÁNKBAN,

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS

JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS A 21. SZÁZAD TÁRSADALMI KÉRDÉSEI ÉS KIHÍVÁSAI Budapest 2016. április 6. Előadó: Laki Ildikó Ph.D Szegedi Tudományegyetem Zsigmond Király Főiskola főiskolai docens Tartalmi

Részletesebben

A jövőkutatás szerepe a környezetvédelemben

A jövőkutatás szerepe a környezetvédelemben A jövőkutatás szerepe a környezetvédelemben Nováky Erzsébet, DSc. erzsebet.novaky@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem www.uni-corvinus.hu Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2016. december 12.

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban Ország: Vállalat: Magyarország TREBAG kft Képesítés: Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban EQF Szint: Kimenet: A

Részletesebben

A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat)

A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat) TÓTH ANTAL EKF TTK Földrajz Tanszék A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat) Alkalmazható természettudományok oktatása a tudásalapú társadalomban TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0038

Részletesebben

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI. Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár,

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI. Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár, AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár, 2010.03.17. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Az Információs Társadalom Technológiai

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 2013 Figyelem!!! A szakdolgozat készítésére vonatkozó szabályokat a hallgatónak a témát kijelölő kari sajátosságok figyelembe

Részletesebben

Környezetgazdálkodás

Környezetgazdálkodás kutatási terület: fenntartható erőforrás-gazdálkodás autonóm közösségek - fenntartható rendszerek Környezetgazdálkodás dr. Munkácsy Béla Attila PhD adjunktus Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék munkacsy.bela@ttk.elte.hu

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

E-logisztika. Elektronikus kereskedelem Elektronikus üzletvitel. E-gazdaság E-ügyintézés E-marketing

E-logisztika. Elektronikus kereskedelem Elektronikus üzletvitel. E-gazdaság E-ügyintézés E-marketing E-commerce E-business Elektronikus kereskedelem Elektronikus üzletvitel E-gazdaság E-ügyintézés E-marketing E-logisztika E-banking E-távmunka E-szolgáltatás E-beszerzés E-értékesítés E-szolgáltatás E-távmunka

Részletesebben

INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. Uniós válasz a gazdasági válságra

INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. Uniós válasz a gazdasági válságra INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK Uniós válasz a gazdasági válságra INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. MEGHATÁROZÁS 2014. évi 1303 sz. EU Rendelet

Részletesebben

Hídépítés és integráció sokszínű társadalmakban

Hídépítés és integráció sokszínű társadalmakban Tisztelt résztvevő, Köszönjük, hogy támogatja kutatásunkat és segít megtalálni az államok és etnikailag sokszínű csoportok vagy egyéb kisebbségi közösségek (beleértve a nyelvi, vallási, kulturális, és

Részletesebben

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Fontos tudni: Minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. Mondanivalónkat, gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel

Részletesebben

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről 10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,

Részletesebben

UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I.

UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I. UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I. Sárközi Andrea Bernadett osztályvezető sarkozi.andrea@oik.hu Utak A zene szerepe, hatása az emberre, mint egyénre Társadalomtudományi vizsgálatok:

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlődése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlődése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

The Limits the Growth No Limits to Learning The Inner Limits of Mankind Perhaps the only limits to the human mind are those we believe in

The Limits the Growth No Limits to Learning The Inner Limits of Mankind Perhaps the only limits to the human mind are those we believe in Határok és korlátok The Limits the Growth No Limits to Learning The Inner Limits of Mankind Perhaps the only limits to the human mind are those we believe in Az emberi gondolkodás kezdeteitől fogva létezik

Részletesebben

XX. Országos TDM Konferencia

XX. Országos TDM Konferencia XX. Országos TDM Konferencia Old Lake Golf Club & Hotel**** Tata, 2018. November 28-30. Változás-menedzsment emberi tényező képzés, coaching, kompetencia-fejlesztés A változás-élmény Dr. Ludvigh Károly

Részletesebben

A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai

A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai Környezeti terhelések Természeti erıforrások felhasználása Tér (természetes élıhelyek) felhasználása Környezetbe történı kibocsátások A környezet állapotát

Részletesebben

A környezetvédelem szerepe

A környezetvédelem szerepe A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma

Részletesebben

Számítógépes alapismeretek 1.

Számítógépes alapismeretek 1. Számítógépes alapismeretek 1. 1/7 Kitöltő adatai: 1. Név: 2. Osztály: 3. E-mail címe: 2/7 Kérdések: 1. Mi az IKT (Információs és Kommunikációs Technológia)? Olyan eszközök, technológiák, amik az információ

Részletesebben

Regionális politika megjelenése. Urbanizációs problémák. Marketing tudomány területfejlesztési adaptálódása

Regionális politika megjelenése. Urbanizációs problémák. Marketing tudomány területfejlesztési adaptálódása 1970-es évek nehézipari válság Válásterületek megjelenése Gazdasági szerkezetváltás KKV szektor felemelkedés Posztfordizmus Tudás intenzív iparágak felfutása Tercializálódás Globalizáció Globális verseny,

Részletesebben

Az európai vadász jellemzői. Vadgazdálkodás a világban

Az európai vadász jellemzői. Vadgazdálkodás a világban Az európai vadász jellemzői Vadgazdálkodás a világban A vadászok száma Európában (FACE) Az európai vadász jellemzői A természet szeretete és a természet kihívásainak és megpróbáltatásainak elviselése Vadászkutyák

Részletesebben

Urbanisztika megfontolások térben és időben URBANIZÁCIÓS TRENDEK

Urbanisztika megfontolások térben és időben URBANIZÁCIÓS TRENDEK l i 2015.03.19. megfontolások térben és időben URBANIZÁCIÓS TRENDEK IDŐ intergenerációs szolidaritás futurisztika trendkutatás technológiaváltás TÉR intragenerációs szolidaritás urbanizációs trendek megacities

Részletesebben

A logisztika kihívásai a 21. században

A logisztika kihívásai a 21. században A logisztika kihívásai a 21. században fókuszban a forradalmian új, innovatív technológiák megjelenése és alkalmazása a logisztikai megoldásokban Dr. Karmazin György, Ph.D. Szolnoki Főiskola, főiskolai

Részletesebben

LOGISZTIKA ÉS GLOBALIZÁCIÓ

LOGISZTIKA ÉS GLOBALIZÁCIÓ LOGISZTIA ÉS GLOBALIZÁCIÓ A piacok globalizálódásának következménye: - nemzeti piacok szükségletét lényegesen meghaladó termelési volumenek valósíthatók meg, - termékek és termékjellemzők változatának

Részletesebben

Szektortudat-fejlesztés. Ismeretek és ismérvek a szektorról. A szektorhoz való tartozás elnyei és a sikeres szektorépítés lehetségei.

Szektortudat-fejlesztés. Ismeretek és ismérvek a szektorról. A szektorhoz való tartozás elnyei és a sikeres szektorépítés lehetségei. Szektortudat-fejlesztés. Ismeretek és ismérvek a szektorról. A szektorhoz való tartozás elnyei és a sikeres szektorépítés lehetségei. Zalatnay László tréner 2 állítás: Az emberi társadalom összes problémája

Részletesebben

A Legfőbb Ügyészség. Környezeti Fenntarthatósági. Szabályzata

A Legfőbb Ügyészség. Környezeti Fenntarthatósági. Szabályzata Laskai Ede A Legfőbb Ügyészség Környezeti Fenntarthatósági a A fenntartható fejlődés és az átláthatóság parancsa A fenntartható fejlődés célja: olyan fejlődés, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Dr. Makai Martina, főosztályvezető FM Környezetfejlesztési Főosztály Budapest 2015. június 1. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz.

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz. A globalizáció és nemzetközi pénzügyi rendszer Monetáris és fiskális politika Dr. Vigvári András tudományos tanácsadó, egyetemi docens Mi a globalizáció? Divatos kifejezés. Mit jelent? Nemzetköziesedés?

Részletesebben

Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban. Dr. Bernek Ágnes szeptember

Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban. Dr. Bernek Ágnes szeptember Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban Dr. Bernek Ágnes 2008. szeptember A TÉR vertikális és horizontális térségi felosztás Vertikális térségi felosztás nagytérségi

Részletesebben

Wallace S. Broecker: Felelősségünk terhe. 1997.április

Wallace S. Broecker: Felelősségünk terhe. 1997.április Kék bolygónk a legkritikusabbnak ígérkező évszázadba lép. Mindeddig bolygónkat a természeti erők kormányozták 4,5 milliárd éven át. Ha tetszik, ha nem, bolygónk fenntartása kezünkbe hull, és sajnos mi

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

HOL TARTUNK MOST EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS JÖVŐBENI FELADATOK

HOL TARTUNK MOST EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS JÖVŐBENI FELADATOK Bartha Lajos, ügyvezető igazgató Azonnali fizetés információs fórum, 2018.03.01. HOL TARTUNK MOST EDDIGI EREDMÉNYEK ÉS JÖVŐBENI FELADATOK 1 MNB PÉNZFORGALMI STRATÉGIA AZ MNB PÉNZFORGALMI STRATÉGIÁJA Jelenleg

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

A légkör mint erőforrás és kockázat

A légkör mint erőforrás és kockázat A légkör mint erőforrás és kockázat Prof. Dr. Mika János TÁMOP-4.1.2.A/1-11-1-2011-0038 Projekt ismertető 2012. november 22. Fejezetek 1. A légköri mozgásrendszerek térbeli és időbeli jellemzői 2. A mérsékelt

Részletesebben

Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában

Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában Sölétormos Jenő (Gaura Sakti das) Krisna-völgy elnöke Definíciók A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen

Részletesebben

Dr. Hetesi Zsolt óraadó tanár/vezető kutató ELTE/Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport

Dr. Hetesi Zsolt óraadó tanár/vezető kutató ELTE/Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport A növekedés határai Veszprém, MTA ülés 2009. november 6. Dr. Hetesi Zsolt óraadó tanár/vezető kutató ELTE/Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport Miről lesz szó? 1 2 3 4 Hol tartunk most (környezet)?

Részletesebben

A globalizáció hatása a munkaerőpiaci

A globalizáció hatása a munkaerőpiaci A MUNKAERŐPIAC FOGALMA ÉS JELLEMZŐI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A globalizáció hatása a munkaerőpiaci folyamatokra Globális felmelegedés Globális gazdaság

Részletesebben

A fenntartható fejlődés globális kihívásai

A fenntartható fejlődés globális kihívásai A fenntartható fejlődés globális kihívásai Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások szűkössége a növekedés fenntartásához

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

XI. Az EEM informatikai támogatása

XI. Az EEM informatikai támogatása BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség XI. Az EEM informatikai támogatása Emberi Erőforrás Menedzsment 2013 Január 12 Gál Márk PhD Közigazgatási

Részletesebben

A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig

A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig Feiner Péter, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke, a SPAR Magyarország Ker. Kft. ügyvezető igazgatója

Részletesebben

Mikroökonómia - 8. elıadás

Mikroökonómia - 8. elıadás Mikroökonómia - 8. elıadás VÁLLALATOK A NEMZETKÖZI PIACOKON 1 HOGYAN VISELKEDIK EGY NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKRA TÖREKVİ VÁLLALAT? PIAC: - gazdasági szereplık - szokások - kultúra, nyelv - jogrendszer, piaci

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

Az Internet jövője Internet of Things

Az Internet jövője Internet of Things Az Internet jövője Dr. Bakonyi Péter c. docens 2011.01.24. 2 2011.01.24. 3 2011.01.24. 4 2011.01.24. 5 2011.01.24. 6 1 Az ( IoT ) egy világméretű számítógéphálózaton ( Internet ) szabványos protokollok

Részletesebben

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében?

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? VIZSGATÉTELEK 01. Tétel - Melyek az üzleti etika alapvető komponensei? 1. 02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? 04-05. Mennyiben van döntési

Részletesebben

Bevezetés. Ez a szöveg tantervi részlet Nagy-Britanniából, ahol 1990-től a média kötelezően oktatott műveltségi területté

Bevezetés. Ez a szöveg tantervi részlet Nagy-Britanniából, ahol 1990-től a média kötelezően oktatott műveltségi területté Bevezetés A 7 11 évesek legyenek képesek különböző tárgyakat, embereket, eseményeket különböző nézőpontból bemutatni a média variációs lehetőségeinek kihasználásával. Ez a szöveg tantervi részlet Nagy-Britanniából,

Részletesebben

Környezetgazdálkodás 2. előadás. Társadalmi, gazdasági fejlődés és globális hatásai Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK.2010.

Környezetgazdálkodás 2. előadás. Társadalmi, gazdasági fejlődés és globális hatásai Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK.2010. Környezetgazdálkodás 2. előadás Társadalmi, gazdasági fejlődés és globális hatásai Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK.2010. Aurelio Peccei olasz gazdasági szakember által alapított nemzetközi tudóstársaság:

Részletesebben

Globális klímaváltozás

Globális klímaváltozás Három hetet meghaladó iskolai projekt Globális klímaváltozás Okok - következmények - megoldások Készítette: H. Fazekas Erika, Kaszt Erika, Lakatos Ferenc, Zalai Edina A három hetet meghaladó iskolai projekt

Részletesebben

Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei

Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei Gazdasági ismeretek Írásbeli vizsgarész: A tanuló feladatlapot kap, ami a félév témáinak tananyagát öleli fel. 60 perc áll rendelkezésére a feladatok megoldására. Az írásbeli munka értékelési szempontja:

Részletesebben

Térbeli koncentrálódás: agglomerációs terek, klaszterek (regionális gazdaságtan, )

Térbeli koncentrálódás: agglomerációs terek, klaszterek (regionális gazdaságtan, ) Térbeli koncentrálódás: agglomerációs terek, klaszterek (regionális gazdaságtan, 2004.03.23.) 1. Lokális külső gazdasági hatások Alfred Marshall, 1890: külső gazdasági hatások (extern hatások), amelyek

Részletesebben

CSR Felelősség Társadalmi felelősségvállalás

CSR Felelősség Társadalmi felelősségvállalás CSR Felelősség Társadalmi felelősségvállalás,,marketing, public relations és reklám az egészségügyben'' XV. Országos Konferencia Budapest, 2012. február 16-17. Barát Tamás Főiskolai tanár, a CCO Magazin

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

A KÖRNYEZET, TÁRSADALOM ÉS A

A KÖRNYEZET, TÁRSADALOM ÉS A A KÖRNYEZET, TÁRSADALOM ÉS A FENNTARTHATÓSÁG KÉRDÉSÉRŐL (KÖRNYEZETI TÉRINFORMATIKA OKTATÁSI ANYAG) AZ OKTATÁSI ANYAG FELÉPÍTÉSE (KÖRNYEZETI TÉRINFORMATIKA) OKTATÁSI ALAPELVEK kiemelten szerepel a terepi

Részletesebben

A Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe A Magyar Tudomány Ünnepe 2 0 1 1 MTÜ fejezetszerkesztők_2011.05.16. 1 2003. évi XCIII. törvény a Magyar Tudomány Ünnepéről Az országgyűlés november 3-át azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak

Részletesebben

Magyar lehetőségek a kínai piacon

Magyar lehetőségek a kínai piacon Magyar lehetőségek a kínai piacon Nádasi Tamás MKIK Magyar-Kínai Tagozat elnöke Szolnok, 2011. március 2. Kína fontosabb mutatói Terület: 9 640 821 km 2 Népesség: 1,3 milliárd fő A föld 3. legnagyobb országa

Részletesebben