TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET"

Átírás

1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt és a évi CI. törvénnyel kihirdetett Cartagena Jegyzőkönyv végrehajtásáról (közigazgatási egyeztetésre) Budapest, május

2 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ I. Tartalmi összefoglaló A biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt ún. Cartagena Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) alapvető célkitűzése, hogy szabályozza a modern biotechnológiából származó élő, módosított szervezetek biztonságos forgalmát, kezelését, felhasználását, különös tekintettel az országok közötti forgalomra. Célja továbbá, hogy az elővigyázatosság elvének betartásával megfelelő védelmet biztosítson a biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható hasznosítását érintő kedvezőtlen hatásokkal szemben, beleértve az emberi egészséget érintő kockázatokat is. A Jegyzőkönyv tehát elsősorban az ökológiai és egészségügyi szempontokra fekteti a hangsúlyt. Jelen tervezet célja, hogy biztosítsa a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló évi CI. törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács a géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átviteléről szóló 1946/2003/EK rendeletének (a továbbiakban: EK rendelet) végrehajtását. A géntechnológiai tevékenységről szóló évi VII. törvény (a továbbiakban: Gtv.) 34 -a felhatalmazást ad a Kormánynak, hogy rendeletben szabályozza a géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átvitelének szabályait és kijelölje a nemzeti tájékoztató központot, a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt és a évi CI. törvénnyel kihirdetett Cartagena Jegyzőkönyvben meghatározott feladatokat ellátó hatóságot, valamint az ellenőrzést végző hatóságokat. A tervezet a Jegyzőkönyvvel, valamint az EK rendelettel összefüggő adatszolgáltatási, tájékoztatási, illetve bejelentési kötelezettségek teljesítésére a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot jelöli ki kapcsolattartó szervként. A tervezet kijelöli az illetékes hatóságokat, amely az engedélyezés tekintetében a géntechnológiai tevékenység engedélyezési eljárási rendjéről, valamint az eljárás során az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásról szóló 132/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdésében kijelölt géntechnológiai hatóság, a felügyelet és az ellenőrzés tekintetében pedig a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A tervezet rendelkezik arról is, hogy az EK rendelettel kapcsolatos jelentéstételi kötelezettségek a kapcsolattartó szerv teljesítse. II. A kormányprogramhoz való viszony A tervezet nem kapcsolódik közvetlenül a kormányprogramhoz. III. Előzmények A Biológiai Sokféleség Egyezmény Részes Feleinek Konferenciája a Jegyzőkönyvet január 29.-én fogadta el Montrealban, és szeptember 13.-án lépett hatályba. A Jegyzőkönyv május 15.-től május 26.-ig állt nyitva aláírásra az Egyesült Nemzetek Nairobiban lévő irodájában, Magyarország május 24-én írta alá. A ratifikáció a biológiai biztonságról szóló Cartagena Jegyzőkönyv megerősítéséről szóló 94/2003. (I. 23.) OGY határozattal megtörtént, és hosszú előkészítés után hazánkra nézve is hatályba lépett április 12.-én. A Jegyzőkönyv 19. cikkének megfelelően Magyarország megküldte a

3 Titkárság számára a magyarországi nemzeti összekötők nevét, adatait. Miután a Jegyzőkönyv alapvető célja a biológiai sokféleség védelme, ezt a feladatot a KvVM Biodiverzitás Osztálya látja el. A Jegyzőkönyv szövegét a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló évi CI. törvény hirdette ki. Az Európai Unióban az EK rendelet tartalmaz rendelkezéseket a Jegyzőkönyvben foglalt kötelezettségek végrehajtására. IV. Várható szakmai hatások A Jegyzőkönyv hatálybalépésével lehetővé vált, hogy az élő, géntechnológiával módosított szervezetek országok közötti kereskedelmét nemzetközi szinten szabályozzák. Jelen szabályozás lehetővé teszi, hogy mind a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló évi CI. törvény, mind pedig az EK rendelet előírásainak végrehajtása megvalósuljon Magyarországon. V. Várható gazdasági hatások A tervezetnek jelentős gazdasági kihatása nincs. Az engedélyezési és ellenőrzési feladatok a már meglévő rendszerbe épülnek be. VI. Várható társadalmi hatások A szabályozás hatályba lépésének társadalmi hatása kedvező, mert jogszabályi védelmet biztosít a módosított szervezetek határokon át történő mozgásával kapcsolatban. Az információs rendszeren keresztül a társadalom részletesen tájékozódhat a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos kérdésekről. A szabályozás biztosítja a géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átvitelének felügyeletét és ellenőrzését. VII. Kapcsolódások A Jegyzőkönyv végrehajtását részben biztosítják a már meglévő, géntechnológiával módosított szervezetekre vonatkozó hazai és európai uniós jogszabályok. Az EK rendelet a Cartagena Jegyzőkönyv részletes végrehajtási szabályait tartalmazza az Európai Unió területére nézve. Magyarországon a Gtv., valamint a géntechnológiai bírság megállapításáról szóló 148/2003 (I. 22.) Kormányrendelet tartalmaz az EK rendelettel kapcsolatos végrehajtási rendelkezéseket. VIII. Fennmaradó vitás kérdések I. Javaslat a sajtó tájékoztatására

4 Az előterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e a kommunikáció Kormányülést követő szóvivői tájékoztató Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése Részletezve: További lakossági tájékoztatás. Megjegyzések A tervezet nem tartozik a műszaki tartalmú jogszabálytervezeteknek az Európai Bizottsággal és az Európai Unió tagállamaival való egyeztetésről szóló 94/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet, valamint a kereskedelem, illetve az áruk szabad áramlása akadályaival kapcsolatos egyes értesítési és bejelentési eljárások végrehajtásáról szóló 44/2004. (III. 16.) Korm. rendelet hatálya alá, tehát mentes a bejelentési kötelezettség alól. Nem állapít meg a tervezet a termékekre és szolgáltatásokra olyan tartalmú műszaki leírást (terméktől elvárt jellemzőket, előállítási módszert és eljárást), illetve egyéb olyan követelményt, amely befolyásolná a termék forgalomba hozatal utáni életciklusát.

5 Melléklet a KvVM/KJKF/471/2008. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány./2008.(.) rendelete a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt és a évi CI. törvénnyel kihirdetett Cartagena Jegyzőkönyv végrehajtásáról A Kormány a géntechnológiai tevékenységről szóló évi VII. törvény 34. (1) bekezdésének d) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el. 1. (1) A biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24 én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) szerinti illetékes hatóság feladatait a) az engedélyezés tekintetében a géntechnológiai tevékenység engedélyezési eljárási rendjéről, valamint az eljárás során az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásról szóló külön jogszabályban kijelölt géntechnológiai hatóság; b) a felügyelet és ellenőrzés tekintetében a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal látja el. (2) A Jegyzőkönyv szerinti adatszolgáltatási, tájékoztatási, illetve bejelentési kötelezettségek teljesítését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: kapcsolattartó szerv) végzi. A kapcsolattartó szerv ellátja az Európai Parlament és a Tanács géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átviteléről szóló 1946/2003/EK rendelet (a továbbiakban: 1946/2003/EK rendelet) 17. cikke (2) bekezdésében foglalt tájékoztatási központ feladatait. (3) Az (1) bekezdésben foglalt hatóságok a szükséges információkról rendszeresen tájékoztatják a kapcsolattartó szervet. 2. A1946/2003/EK rendelet 19. cikke (1) bekezdésben foglalt jelentést - az (1) bekezdésben foglalt hatóságok bevonásával - a kapcsolattartó szerv készíti el és küldi meg Európai Bizottság számára. 3. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. (2) Ez a rendelet a géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átviteléről szóló, július 15-i, 1946/2003/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet 17.

6 cikke (2) bekezdésének és 19. cikke (1) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

7 I. ELŐTERJESZTÉS A biológiai biztonságról szóló Cartagena Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) alapvető célkitűzése, hogy szabályozza a modern biotechnológiából származó élő, módosított szervezetek biztonságos forgalmát, kezelését, felhasználását, különös tekintettel az országok közötti forgalomra. Célja továbbá, hogy az elővigyázatosság elvének betartásával megfelelő védelmet biztosítson a biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható hasznosítását érintő kedvezőtlen hatásokkal szemben, beleértve az emberi egészséget érintő kockázatokat is. A Jegyzőkönyv tehát elsősorban az ökológiai és egészségügyi szempontokra fekteti a hangsúlyt. A Biológiai Sokféleség Egyezmény Részes Feleinek Konferenciája a Jegyzőkönyvet január 29.-én fogadta el Montrealban, és szeptember 13.-án lépett hatályba. A Jegyzőkönyv május 15.-től május 26.-ig állt nyitva aláírásra az Egyesült Nemzetek Nairobiban lévő irodájában, Magyarország május 24-én írta alá. A ratifikáció a biológiai biztonságról szóló Cartagena Jegyzőkönyv megerősítéséről szóló 94/2003. (I. 23.) OGY határozattal megtörtént, és hosszú előkészítés után hazánkra nézve is hatályba lépett április 12.-én. A Jegyzőkönyv szövegét a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló évi CI. törvény hirdette ki. A Jegyzőkönyv minden Szerződő Félnek előírja a Jegyzőkönyvből eredő kötelességeinek végrehajtásához szükséges és megfelelő jog-, közigazgatási és egyéb intézkedések megtételét. Az Európai Unióban a géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról szóló, március 12-i 2001/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv felkérte a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot a Jegyzőkönyvben megállapított eljárások végrehajtása érdekében, valamint azért, hogy a Jegyzőkönyvvel összhangban a közösségi exportőröket kötelezze a Jegyzőkönyv 7 10, 12. és 14. cikkében megállapított előzetes egyetértési eljárás követelményeinek teljesítésére ban megszületett a géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átviteléről szóló 1946/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK rendelet), amely a Jegyzőkönyvben foglalt fenti kötelezettségek uniós végrehajtására tartalmaz rendelkezéseket. Magyarországon a géntechnológiai tevékenységről szóló évi VII. törvény (a továbbiakban: Gtv.), valamint a géntechnológiai bírság megállapításáról szóló 148/2003 (I. 22.) Kormányrendelet tartalmaz az EK rendelettel kapcsolatos végrehajtási rendelkezéseket. A Gtv. 34 -a felhatalmazást ad a Kormánynak, hogy rendeletben szabályozza a géntechnológiával módosított szervezetek országhatárokon történő átvitelének szabályait, valamint kijelölje a nemzeti tájékoztató központot, a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt és a évi CI. törvénnyel kihirdetett Cartagena Jegyzőkönyvben meghatározott feladatokat ellátó hatóságot, valamint az ellenőrzést végző hatóságokat. Jelen tervezet célja tehát, hogy biztosítsa a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló évi CI. törvény, valamint az EK rendeletének végrehajtását. A tervezet a Jegyzőkönyvvel, valamint az EK rendelettel összefüggő adatszolgáltatási, tájékoztatási, illetve bejelentési kötelezettségek teljesítésére a Környezetvédelmi és Vízügyi

8 Minisztériumot jelöli ki kapcsolattartó szervként, miután a Jegyzőkönyv alapvető célja a biológiai sokféleség védelme. Ezt a feladatot a KvVM Biodiverzitás Osztálya látja el. A tervezet kijelöli az illetékes hatóságokat, amely az engedélyezés tekintetében a géntechnológiai tevékenység engedélyezési eljárási rendjéről, valamint az eljárás során az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásról szóló 132/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdésében kijelölt géntechnológiai hatóság, a felügyelet és az ellenőrzés tekintetében pedig a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A tervezet rendelkezik arról is, hogy az EK rendelettel kapcsolatos jelentéstételi kötelezettségek a kapcsolattartó szerv teljesítse. A fentiekre tekintettel, kérjük a Kormánytól a mellékelt határozati javaslat elfogadását. Budapest, május " ". Szabó Imre Gráf József

9 MUNKAANYAG II. Határozati javaslat A Kormány megtárgyalta és elfogadta a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt és a évi CI. törvénnyel kihirdetett Cartagena Jegyzőkönyv végrehajtásáról szóló előterjesztést és elrendeli a mellékletben foglalt kormányrendeletnek a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM rendelete a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló (jogszabály-módosítások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/137/1/2006. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről szóló 186/2005.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Kormány részére

E l ő t e r j e s z t é s. a Kormány részére FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Nem nyilvános! E l ő t e r j e s z t é s a Kormány részére az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet, valamint a cirkuszi menazséria

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER IRM/RKFO/11/2009. ELŐTERJESZTÉS az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről,

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1414/2007. Munkaanyag a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINISZTER Szám: 6162-1/2006. TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok

Részletesebben

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/865/2008 TERVEZET a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló../.. (..) KvVM rendeletről /közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről Budapest, 2007. május

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER TERVEZET III-3TK/19/3/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről Budapest, 2006. március 2 E G Y E Z

Részletesebben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4818. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. május

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/68/2009. Tervezet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: GKM/2533/2/2008. Tervezet az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről szóló 370/2004.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 25 59/2008. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a Kulturális Intézetek működéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről

Részletesebben

Budapest, június

Budapest, június VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER XIX/898/2/2010. TERVEZET! Készült: 2010. június 24-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról

Részletesebben

a mágneses játékok által jelentett veszélyekről szóló figyelmeztetés e játékokon való feltüntetéséről

a mágneses játékok által jelentett veszélyekről szóló figyelmeztetés e játékokon való feltüntetéséről EZ A A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Iktatószám: a mágneses játékok által jelentett veszélyekről szóló figyelmeztetés e játékokon való feltüntetéséről

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete III3R/61/2/2006. TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (..) GKM rendelete az Útpénztár fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány "Az 1992. évi LXIII. tv. 19/A. (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS 2006. december 1-jétől 10 évig." T E R V E Z E T ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az

Részletesebben

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/ KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1899/2007. TERVEZET a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról /Közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/4934/2008. Munkaanyag a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának TERVEZET

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának TERVEZET A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1456/2009. TERVEZET a környezeti hatásvizsgálati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM/8122/2012. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdéseinek rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2012. július 3-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a helyi önkormányzatok adósságrendezési

Részletesebben

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs.

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: KJKF/1043/2009. TERVEZET a fémhigany és egyes higanyvegyületek és keverékek kiviteli tilalmáról, valamint a fémhigany biztonságos tárolásáról szóló

Részletesebben

Budapest, január

Budapest, január GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/1325/1/2008. A gazdasági és közlekedési miniszter /2008. ( ) GKM rendelete a közlekedési és az ipari területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTER FM/JGF/1218/2015. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdésének rendelkezései szerint: NEM NYILVÁNOS Készült: 2015. szeptember 8-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az erdőgazdálkodási

Részletesebben

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés) A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/986/2007. Tervezet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 764-2/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5435-4/2006-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról Budapest, 2006. november Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET!

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! 8441-1/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet módosításáról Budapest,

Részletesebben

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter III-3TK/44/2/2006.TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter /2006. (..) GKM ICsSzEM együttes rendelete a textil- és textilruházati

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.6.4. COM(2010)298 végleges 2010/0156 (NLE) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a géntechnológiával módosított Bt11 (SYN-BTØ11-1) kukoricát tartalmazó, abból álló vagy

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0047(NLE)

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0047(NLE) EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 18.9.2014 2014/0047(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET a Horvát Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló megállapodásnak

Részletesebben

A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI.

A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI. 1 NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/1351/2010. TERVEZET a területrendezési előirányzat felhasználásának részletes szabályairól Budapest, 2010. február 2 1. Az egyeztetés alapadatai EGYEZTETÉSI

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KvVM/KJKF/1895/2007. TERVEZET Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.)

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 2012/0165(COD) 7.9.2012 ***I JELENTÉSTERVEZET a 2003/17/EK tanácsi határozatnak az alkalmazási időszak meghosszabbítása, az egyik

Részletesebben

113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról. hatályos

113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról. hatályos 113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról Módosított rendeletek: hatályos 2019.06.14-2019.06.14 1. A kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által alapítványoknak nyújtandó támogatás Kormány általi engedélyezéséről Budapest, 2008. június I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az államháztartásról

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13923. számú törvényjavaslat közös államhatárán, Abaújvár és Kenyhec (Kechnec) települések közötti közúti Hernádhíd Megállapodást módosító 1. Kiegészítés kihirdetéséről Előadó:

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.1. COM(2018) 52 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésérés bejelentésére, valamint

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Iromány száma: T/15642. Benyújtás dátuma: 2017-05-15 13:46 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Tervezet ELŐTERJESZTÉS. a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről

Tervezet ELŐTERJESZTÉS. a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről Tervezet EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Iktatószám: 13442-4/2014/JOGI Tervezet ELŐTERJESZTÉS a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 27. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 27. (OR. en) Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 27. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0184 (NLE) 12256/16 LIMITE JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: PUBLIC CLIMA 111 ENV

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.08.2005 COM(2005) 396 végleges Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a 2002/53/EK irányelvvel összhangban a mezőgazdasági növényfajok közös fajtajegyzékében szereplő,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 23.945-1/2007-SZMM ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról Budapest, 2007. november

Részletesebben

Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/480/2008. Tervezet egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: XXIV1514/3/2010 Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2010. november 16-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a nemzeti hatáskörben

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE Ref. Ares(2018)2964154-06/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.31. COM(2018) 371 final 2018/0219 (APP) Javaslat A TANÁCS RENDELETE az euró pénzhamisítás elleni védelmét szolgáló csere-, segítségnyújtási

Részletesebben

Budapest, június

Budapest, június Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter Nemzeti Fejlesztési Miniszter KIM/ / /2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. június 17-én ELŐTERJESZTÉS az állami

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 13.880-1/2006-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek kormányzati szervezetalakítással összefüggő

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 2476-1/2007-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról Budapest, 2007. január Vezetői összefoglaló I. Tartalmi

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10397. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között az államhatáron átvezető közúti kapcsolatok fejlesztéséről szóló Keretmegállapodás

Részletesebben

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1204/2007. TERVEZET A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról Budapest, 2008. január 1 I. Tartalmi összefoglaló VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS EGYBEN ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: 2018-12-21 13:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Európai uniós jogharmonizáció. Dr. Gombos Zoltán Főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium

Európai uniós jogharmonizáció. Dr. Gombos Zoltán Főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Európai uniós jogharmonizáció Dr. Gombos Zoltán Főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Mit jelent az uniós jogharmonizáció? Minden olyan nemzeti jogalkotási tevékenység, amelynek célja az uniós

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 351 final 2014/0179 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az EFTA Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás II. mellékletének módosításáról

Részletesebben

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Martonvásár, 2012. szeptember 25. Az agrár- és élelmiszergazdaságstratégiai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a bizonyítványok besorolásáról szóló 8/2004. (III. 8.) OM rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a bizonyítványok besorolásáról szóló 8/2004. (III. 8.) OM rendelet módosításáról Oktatási és Kulturális Minisztérium ELŐTERJESZTÉS a bizonyítványok besorolásáról szóló 8/2004. (III. 8.) OM rendelet módosításáról Budapest, 2007. április I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ I. Az előterjesztés indoka

Részletesebben

Műszaki Notifikációs Eljárás Alkalmazása Magyarországon. Budapest, június 25. Fazekas Zsolt IM EU Jogi Megfelelésvizsgálati Főosztály

Műszaki Notifikációs Eljárás Alkalmazása Magyarországon. Budapest, június 25. Fazekas Zsolt IM EU Jogi Megfelelésvizsgálati Főosztály Műszaki Notifikációs Eljárás Alkalmazása Magyarországon Budapest, 2015. június 25. Fazekas Zsolt IM EU Jogi Megfelelésvizsgálati Főosztály A műszaki notifikációs központ elérhetősége Igazságügyi Minisztérium

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

Iktatószám: GKM/9066/ 16 /2007.

Iktatószám: GKM/9066/ 16 /2007. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/9066/ 16 /2007. a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtott állami támogatások szabályairól szóló 146/ 2007. (VI. 26.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0298(NLE)

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0298(NLE) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 26.10.2012 2012/0298(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET a pénzügyi tranzakciós adó létrehozása területén folytatott megerősített együttműködésre való

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/785/2009. TERVEZET a Természetvédelmi İrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendeletrıl

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.13. C(2014) 1633 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének a 2017.

Részletesebben

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/ /2008. Tervezet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a környezetvédelmi szóló 11/2005. (V. 19.) KvVM rendelet módosításáról

Részletesebben

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció Dr. Varga Ildikó Idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos szakmai nap Földművelésügyi

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről

A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről 1 TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM-10374/2011. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2011. szeptember 7-én. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a vis maior tartalék felhasználásának

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 10. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 10. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. március 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0258 (NLE) 6731/15 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: SOC 149 EMPL 76 MIGR 12 JAI 148 A TANÁCS

Részletesebben

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28.

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28. Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály 2016. január 28. AGROmash EXPO 1 1996 - Természetvédelmi törvény (1996. évi LIII. törvény) 1998

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20378. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 14. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 14. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. május 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszámok: 2018/0046 (NLE) 2016/0053 (NLE) 7209/18 TRANS 116 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2019.4.26. L 112/11 A BIZOTTSÁG (EU) 2019/661 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2019. április 25.) a fluorozott szénhidrogének forgalomba hozatalára vonatkozó kvóták elektronikus nyilvántartásának zökkenőmentes

Részletesebben

Tervezet a közigazgatási egyeztetésre

Tervezet a közigazgatási egyeztetésre KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1426/2007. Tervezet a közigazgatási egyeztetésre az egyes 1989. október 23-át megelőzően védetté nyilvánított természeti területek védettségét fenntartó

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

A nemzeti erőforrás miniszter. /2011. ( ) NEFMI rendelete

A nemzeti erőforrás miniszter. /2011. ( ) NEFMI rendelete A nemzeti erőforrás miniszter /2011. ( ) NEFMI rendelete az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról,

Részletesebben