E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről"

Átírás

1 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, január

2 2 Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló Jelen kormány-előterjesztés célja, hogy a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanácsra [a továbbiakban: Tanács] vonatkozó szabályozást pontosítsa, elsősorban az összetétel meghatározását, illetőleg a tagok megbízatásának kereteit és idejét illetően. A módosítás nagyobb teret kíván engedni a civil részvétel tekintetében a demokratikus elv érvényesülésének: a módosítás eredményeképpen a civil szervezetek a miniszteri felkérés helyett kormányhatározatban rögzített eljárási keretek között maguk közül delegálhatnak tagokat a Tanácsba. A szabályozás a kormányzati és a civil szervezetek közötti kapcsolat erősödését eredményezheti. A szabályozás ilyen irányú módosítása összhangban áll a Kormány korábbi döntésével: a kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről szóló 1065/2007. (VIII. 23.) Korm. határozat 10. pontja értelmében a civil részvétellel működő tanácsadó, javaslattevő, véleményező testületekre vonatkozó szabályokat szükség szerint módosítani kell annak érdekében, hogy a civil résztvevőre vonatkozó javaslattétel, illetve a civil résztvevő kiválasztása az adott terület vonatkozásában széles körű civil érdekképviseletet biztosító, átlátható és alkotmányos módon történjék. II. Kormányprogramhoz való viszony Az előterjesztésnek nincs közvetlen kapcsolata a Kormány programjával. III. Előzmények A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács létrehozásáról szóló 1089/2006. (IX. 25.) Korm. határozat értelmében a Kormány a Tanácsot a nők érdekeit képviselő civil szervezetek kormányzati tevékenységbe való bevonásának erősítése céljából, valamint annak érdekében hozta létre, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét megvalósítani kívánó szemlélet a jogalkotás, illetőleg a cselekvési programok kidolgozása során fokozottabban érvényesüljön. A Tanács 2 éves működése során nyert tapasztalatok indokolttá teszik a Tanácsra vonatkozó szabályok módosítását. A szabályozás felülvizsgálata annyiban is időszerű, hogy a Tanács tagjainak megbízása szeptemberben lejárt. IV. Várható szakmai hatások A módosítás nagyobb teret kíván engedni a civil részvétel tekintetében a demokratikus elv érvényesülésének. A szabályozás a kormányzati és a civil szervezetek közötti kapcsolat erősödését eredményezheti. V. Várható gazdasági hatások Az előterjesztésnek közvetlen gazdasági hatása nincs. VI. Várható társadalmi hatások

3 3 A Tanács hozzájárul a nők és férfiak közötti társadalmi egyenlőség témakörének a társadalomban történő szélesebb körű megismertetéséhez. VII. Az Európai Unió jogával való összeegyeztethetőség Az előterjesztés közvetlenül nem kapcsolódik európai uniós jogi aktushoz. VIII. Kapcsolódások Az előterjesztés nem kapcsolódik más, folyamatban lévő előterjesztéshez. IX. Egyeztetési rend A tervezetet az államigazgatási egyeztetés keretében véleményezi az Országgyűlési Biztos Hivatala, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, továbbá az államigazgatási egyeztetéssel párhuzamosan véleményezésre megkapják a nők érdekeit képviselő alábbi magyarországi ernyőszervezetek, érdekképviseleti szervezetek: a Magyar Nők Szövetsége, a Női Érdekegyeztető Szövetség, a Magyar Asszonyok Szövetsége, valamint a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Női Választmánya.

4 4 H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T A Kormány megtárgyalta és elfogadta a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről szóló kormány-előterjesztést, és elrendeli az előterjesztés mellékletét képező kormányhatározat-tervezetnek a Kormány határozataként a Magyar Közlönyben történő közzétételét.

5 5 Melléklet a 194/2009-SZMM számú kormány-előterjesztéshez A Kormány 1.../2008. (...) Korm. h a t á r o z a t a a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről 1. A Kormány a nők érdekeit képviselő civil szervezetek kormányzati tevékenységbe való bevonásának erősítése céljából, valamint annak érdekében, hogy az általuk képviselt, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét megvalósítani kívánó szemlélet a jogalkotás, illetőleg a cselekvési programok kidolgozása során fokozottabban érvényre juthasson, Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanácsot (a továbbiakban: Tanács) működtet. 2. A Tanács a Kormány döntéseit előkészítő konzultatív, véleményező, javaslattevő testület. E feladatkörében a) véleményt nyilvánít a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét érintő szabályozási javaslatokról, illetőleg a hazai és nemzetközi jelentésekről, tájékoztatókról és beszámolókról; b) közreműködik a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének javítását szolgáló hazai, illetve nemzetközi támogatással megvalósuló programok kidolgozásában, a tárgyban készült jelentések, beszámolók elkészítésében; c) a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megvalósítását elősegítő jogszabálymódosításokat, egyéb kormányzati döntéseket, új programokat kezdeményez. 3. A Tanács tagjai: a) a minisztériumok, illetőleg a Miniszterelnöki Hivatal legalább főosztályvezetői besorolású egy-egy képviselője; b) a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által felkért, a nők és férfiak társadalmi egyenlősége tárgyában kiemelkedő tudományos, érdekképviseleti, illetve gyakorlati tevékenységet végző 11 személy; c) a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét képviselő civil szervezetek által delegált 8 személy. 4. A 3. pont c) alpontja alkalmazásában a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét képviselő civil szervezet az a szervezet, amely a) a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló évi L. törvény alapján civil szervezetnek minősül, és b) a létesítő okirata alapján a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megteremtésére irányuló tevékenységét legalább két éve ténylegesen folytatja. 5. A Tanács elnöke a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) képviseletére a miniszter által kijelölt tag.

6 6 6. A miniszter a 3. pont c) alpontja alapján delegált tagok megbízatásának lejártát megelőzően a minisztérium honlapján közleményt tesz közzé, amelyben felhívja a delegálásra jogosult civil szervezeteket, hogy a delegálási igény bejelentése céljából a közlemény megjelentetésétől számított 30 napon belül jelentkezzenek be a Tanács titkárságán. 7. A miniszter kitűzi a delegálás időpontját, és biztosítja a delegálás lebonyolításához szükséges tárgyi feltételeket. A delegálásról jegyzőkönyv készül, melyhez csatolni kell a jelenléti ívet. 8. Amennyiben a delegálásra jogosult civil szervezetek részéről felmerült okból a delegálást nem lehet megtartani, vagy a delegálás nem vagy csak részben vezet eredményre, a betöltetlen helyekre a tagokat a miniszter kéri fel a bejelentkezett civil szervezetek által jelölt személyek köréből. 9. A miniszter a 3. pont b) alpontja szerinti szakértőket 3 évre kéri fel. A 3. pont c) alpontja alapján delegált tagok megbízatása 3 évre szól. 10. A delegált tagok megbízatása megszűnik a) a megbízatási idő leteltével, b) lemondással, c) visszahívással, d) a tag halálával. 11. A 3. pont c) alpontja alapján delegált tag megbízatásának megszűnése esetén új tagot kell delegálni a 6. pontban foglaltak szerint azzal, hogy a közleményt a megbízatás megszűnését követő 30 napon belül közzé kell tenni. Az új tag megbízatása az eredetileg delegált tag megbízatásának időtartamából még hátralevő időre szól. 12. A Tanács az általa meghatározott ügyrend és munkaterv szerint, de legalább évente 4 alkalommal ülésezik. 13. A Tanács ülésén az elnök meghívására tanácskozási joggal vehet részt azon állami szerv, társadalmi, illetőleg szakmai szervezet képviselője, amelynek feladat- és hatáskörét, illetve tevékenységét a Tanács által tárgyalt kérdés érinti. 14. A Tanács működtetésével kapcsolatos titkársági teendőket a minisztérium látja el. 15. A Tanács tagjainak névsorát, a Tanács ügyrendjét, munkatervét, valamint az ülésen elhangzottak alapján készített összefoglalókat a minisztérium honlapján közzé kell tenni. 16. A Kormány a) felhívja a minisztereket és az egyéb központi államigazgatási szervek vezetőit, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét alapvetően és közvetlenül érintő koncepciók, programok, illetve jogszabályok és egyéb döntések előkészítése során tegyék lehetővé a Tanács véleményezési és javaslattételi jogosítványainak gyakorlását, továbbá

7 7 b) felkéri a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megteremtése érdekében működő civil szervezeteket, valamint a tudományos élet képviselőit, hogy támogassák a Tanács tevékenységét. 17. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács létrehozásáról szóló 1089/2006. (IX. 25.) Korm. határozat hatályát veszti.

8 8 Az előterjesztés szöveges része A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács létrehozásáról szóló 1089/2006. (IX. 25.) Korm. határozat értelmében a Kormány a Tanácsot a nők érdekeit képviselő civil szervezetek kormányzati tevékenységbe való bevonásának erősítése céljából, valamint annak érdekében hozta létre, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét megvalósítani kívánó szemlélet a jogalkotás, illetőleg a cselekvési programok kidolgozása során fokozottabban érvényesüljön. A Tanács 2 éves működése során nyert tapasztalatok indokolttá teszik a rá vonatkozó szabályok módosítását, elsősorban a tagok kiválasztására vonatkozó eljárást illetően. A szabályozás felülvizsgálata annyiban is időszerű, hogy a Tanács tagjainak megbízása szeptemberben lejár. 1. A jelenleg hatályos szabályozás alapján a nők érdekképviseletét ellátó civil szervezeteket a miniszter kéri fel a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló évi L. törvény szerinti országos hatókörűnek minősülő civil szervezetek közül. A törvény értelmében országos hatókörűnek minősül a civil szervezet, amennyiben tevékenységét legalább 7 megyére kiterjedően végzi. A területi lefedettség szempontja mellett figyelembe kell venni azt is, hogy a civil szervezet valóban megfelelő súllyal képviselje a nők érdekeit. A Tanács működése során a civil szervezetek részéről újra és újra megfogalmazódott az igény, hogy a szabályozás a civil részvétel tekintetében engedjen nagyobb teret a demokratikus elv érvényesülésének: a civil szervezetek a miniszteri felkérés helyett maguk közül delegálhassanak tagokat a Tanácsba. Jelen előterjesztés a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét képviselő szervezetek részére lehetőséget ad, hogy a Tanács tagjainak egy részét demokratikus eljárás keretében maguk közül válasszák. A kormány-előterjesztés tartalmazza a delegálási eljárás legfőbb szabályait. A miniszter közleményét követően a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét képviselő civil szervezeteknek a választási eljárásban történő részvétel érdekében belül be kell jelentkezni a Tanács titkárságához, amely biztosítja a delegálás lebonyolításához szükséges tárgyi feltételeket. A szabályozás ilyen irányú módosítása összhangban áll a Kormány korábbi döntésével: a kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről szóló 1065/2007. (VIII. 23.) Korm. határozat 10. pontja értelmében a civil részvétellel működő tanácsadó, javaslattevő, véleményező testületekre vonatkozó szabályokat szükség szerint módosítani kell annak érdekében, hogy a civil résztvevőre vonatkozó javaslattétel, illetve a civil résztvevő kiválasztása az adott terület vonatkozásában széles körű civil érdekképviseletet biztosító, átlátható és alkotmányos módon történjék. 3. A kormány-előterjesztés a szakértői, illetve a civil szervezetek által delegált tagok megbízatásának időtartamát 3 évben kívánja meghatározni. E módosítás indoka a középtávú célkitűzések mentén történő szakmai együttműködés támogatása. 4. A kormány-előterjesztésben foglalt kormányhatározat tervezete tanácskozási jogot kíván biztosítani az elnök meghívására azon állami szerv, társadalmi, illetőleg szakmai szervezet képviselője részére, amelynek feladat- és hatáskörét, illetve tevékenységét a Tanács által

9 9 tárgyalt kérdés érinti. E szabályozás elősegíti a Tanács és egyéb szervezetek között történő információáramlást a hatékonyabb együttműködés érdekében. Kérem a Kormányt, hogy az előterjesztést fogadja el. Budapest, január Szűcs Erika

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5435-4/2006-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról Budapest, 2006. november Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Fogyasztóvédelmi Tanács létrehozásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Fogyasztóvédelmi Tanács létrehozásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 371-1/2008-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Fogyasztóvédelmi Tanács létrehozásáról Budapest, 2008. február 2 Vezetői összefoglaló I. Tartalmi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról MeH-et vezető miniszter Iktatószám:MEH/ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról Budapest, 2008. május Melléklet A Kormány./2008.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 764-2/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER TERVEZET III-3TK/19/3/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről Budapest, 2006. március 2 E G Y E Z

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 13.880-1/2006-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek kormányzati szervezetalakítással összefüggő

Részletesebben

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1414/2007. Munkaanyag a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/137/1/2006. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről szóló 186/2005.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések Szám:07-7/588-6/2016. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje egységes szerkezetben I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t 1. oldal és Működ 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (I. 21.) NGM utasítás módosításáról1 A központi államigazgatási szervekről,

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 59. rendelkezése

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. Felnőttképzési szervezete A SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLET MŰKÖDÉSI RENDJE Összeállította: Tajti Zsuzsanna Elfogadta

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE 2017 Az Eszterházy Károly Egyetem vezetése a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. -ban foglaltak

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 70. 2 (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal,

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE SOPRON 2011 A Nyugat-magyarországi Egyetem mint munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező NymE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével

Részletesebben

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll.

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll. I. Általános rendelkezések II. Tagság III. Szerveze6 felépítés a. Helyi szervezet b. Megyei/terüle3 szervezet IV. Országos Küldö?gyűlés V. Országos Elnökség VI. Záró rendelkezések I. Általános rendelkezések

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26)

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) L 179/72 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK KORMÁNYZÓTANÁCSA,

Részletesebben

270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről

270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről 270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület feladatai 1. (1) Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület (a továbbiakban:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata

A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest, 2013. július 32015 november 26. 1. Bevezetés 1.1. A HTE Választmánya 2011 áprilisában létrehozta az Infokommunikációs

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács (SZÁÉT) ügyrendje

A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács (SZÁÉT) ügyrendje A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács (SZÁÉT) ügyrendje A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. 21. (1) bekezdése, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a

Részletesebben

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt ) 5. sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 13. számú előterjesztés Minősített többség - rendelettervezet Egyszerű többség - határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy:

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

M i n i s z t e r i r e n d e l e t ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 24.264-2/2007. M i n i s z t e r i r e n d e l

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje

Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje Nemzeti Akkreditálási Rendszer Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje NAR-87 2. kiadás Hatálybalépés: 2016. december 2. NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december 1/7 oldal NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december

Részletesebben

28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról

28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról 28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról hatályos: 2014.04.25 2014.11.02. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület! Orgovány Község Önkormányzata, Önkormányzat Polgármestere, Képviselő-testülete részére Tárgy: Bölcsődei Érdekképviseleti Fórum Működési Szabályzatának elfogadása Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt

Részletesebben

A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által állandó választottbíróságként. működtetett Kereskedelmi Választottbíróság ügyrendje

A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által állandó választottbíróságként. működtetett Kereskedelmi Választottbíróság ügyrendje A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által állandó választottbíróságként működtetett Kereskedelmi Választottbíróság ügyrendje A Kereskedelmi Választottbíróság elnöksége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2006 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 22612- /2007-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Biatorbágyi

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület február 6. napján tartandó ülésére. Javaslat évi költségvetésének IV. negyedéves módosítására

Előterjesztés a Képviselő-testület február 6. napján tartandó ülésére. Javaslat évi költségvetésének IV. negyedéves módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata JK: 441.052-1/2017. Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. február 6. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi

Részletesebben

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének A BÉKÉS MEGYEI KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Fórum adatai A Fórum neve: A Fórum rövidített neve: Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető

Részletesebben

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által

Részletesebben

J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására

J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására Ózd, 2012. március 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály

Részletesebben

1382/2013. (VI. 27.) Korm. határozat a vízgazdálkodási tanácsokról

1382/2013. (VI. 27.) Korm. határozat a vízgazdálkodási tanácsokról 1382/2013. (VI. 27.) Korm. határozat a vízgazdálkodási tanácsokról [ Hatályos: 2014.03.21 - ] 1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

Részletesebben

Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyrendje

Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyrendje A Szervezeti és működési szabályzat 15. számú, 2017-ben módosított melléklete Ikt. sz.: Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyrendje 2017. december 11. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (továbbiakban:

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont. 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont. 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT Nógrád Megye Integrált Területi Programja módosításának igénybejelentésére

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje

Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje S z o l n o k i Főiskola Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje S z o l n o k 2010 Preambulum A Szolnoki Főiskola Szenátusa 2006. április 25-én hozott döntése alapján Etikai Bizottságot működtet.

Részletesebben

A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐ UNIÓS OLTALMA ÉS A HAGYOMÁNYOS KÜLÖNLEGES TERMÉK UNIÓS BEJEGYZÉSE IRÁNTI KÉRELEM ELBÍRÁLÁSA

A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐ UNIÓS OLTALMA ÉS A HAGYOMÁNYOS KÜLÖNLEGES TERMÉK UNIÓS BEJEGYZÉSE IRÁNTI KÉRELEM ELBÍRÁLÁSA EREDETVÉDELMI FŐOSZTÁLY A F Ö L D R A J ZI Á R U J E L ZŐ K U N I Ó S O L T A L M A É S A H A G Y O M Á N Y O S K Ü L Ö N L E G E S T E R M É K E K U N I Ó S B E J E G Y ZÉ S E I R Á N T I K É R E L E

Részletesebben

HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete

HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés

Részletesebben

JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról

JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. március 20. (OR. en) 6898/12 ECOFIN 196 UEM 42 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának

Részletesebben

A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum ÜGYRENDJE (TERVEZET)

A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum ÜGYRENDJE (TERVEZET) A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum ÜGYRENDJE (TERVEZET) Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 6.. alapján a szociális ágazatban a munkaügyi

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10899. számú törvényjavaslat a Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Fazekas

Részletesebben

Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: NHE3459J0001

Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: NHE3459J0001 Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: 2018-06-26 21:27 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: NHE3459J0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról /2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról

32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról /2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról 1 von 5 19.02.2014 12:55 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról 2013.08.10 4 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány "Az 1992. évi LXIII. tv. 19/A. (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS 2006. december 1-jétől 10 évig." T E R V E Z E T ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.

Részletesebben

A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Női Tagozat a Postás Szakszervezet (továbbiakban PSZ) Alapszabályának 9. -a alapján az egyenlő bánásmód, de elsősorban a munkavállaló

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 23.945-1/2007-SZMM ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról Budapest, 2007. november

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 24.091-1/2007-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a személyes gondoskodás igénybevételével kapcsolatos eljárásokban közreműködő szakértőkre, szakértői

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA /MKKSZ KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI OSZT/ SZERVEZETI

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

Magyar joganyagok - 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelet - az UNESCO Magyar Nemzeti 2. oldal a) a főtitkár előterjesztése alapján dönt ügyrendjének elfog

Magyar joganyagok - 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelet - az UNESCO Magyar Nemzeti 2. oldal a) a főtitkár előterjesztése alapján dönt ügyrendjének elfog Magyar joganyagok - 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelet - az UNESCO Magyar Nemzeti 1. oldal 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelet az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új

Részletesebben

1. melléklet az előterjesztéshez

1. melléklet az előterjesztéshez 1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kötelező irodalom: Előadásvázlat(http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag(ld. az előadásvázlat végén) 2017. október 27. ELTE ÁJK

Részletesebben

Nemzeti Akkreditálási Rendszer

Nemzeti Akkreditálási Rendszer Nemzeti Akkreditálási Rendszer Szakmai Tanácsadó Testületi ügyrend NAR-86 4. kiadás Jóváhagyta: Devecz Miklós főigazgató Készítésért felelős: Tartalmi összhang vizsgálat: Jogi megfelelőség: Karsai Ferencné

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 2476-1/2007-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról Budapest, 2007. január Vezetői összefoglaló I. Tartalmi

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

19/2012. (II. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről

19/2012. (II. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről Hatály: 2016.VII.9. - 19/2012. (II. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről A Kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. (1) bekezdés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM/8122/2012. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdéseinek rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2012. július 3-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a helyi önkormányzatok adósságrendezési

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Értéktárának működéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben