A VÉDELMI TERVEZÉS ÉS DÖNTÉSHOZATAL SZOCIOLÓGIAI PROBLÉMÁINAK ELEMZÉSE

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar A VÉDELMI TERVEZÉS ÉS DÖNTÉSHOZATAL SZOCIOLÓGIAI PROBLÉMÁINAK ELEMZÉSE DR. HABIL KISS ZOLTÁN LÁSZLÓ Készült a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal támogatásával - 2009-1

I. BEVEZETÉS 1. CÉLOK Tanulmányunk i célja azon tényezők vizsgálata, amelyek pozitív vagy negatív hatást gyakorolhatnak a védelmi tervezés és döntéshozatal rendszerének hatékony működésére, s a biztonsági szektor második ill. harmadik generációs átalakításának ill. reformjának sikeres végrehajtására hazánkban, valamint más NATO- és EU-tagországokban. Célunk továbbá kutatási eredményeink alapján annak összehasonlító elemzése, hogy milyen nemzetközi tapasztalatok ill. minták állnak rendelkezésre a hazai védelmi tervezés és döntéshozatal rendszerének, s azzal összefüggésben a biztonsági szektornak a mielőbbi, minél teljesebb körű, mélyreható modernizációjához; s a jelenleginél hatékonyabb, valóban professzionális, magas szintű együttműködésen alapuló működtetéséhez azért, hogy csakugyan érdemben járulhassunk hozzá a formálódó integrált euro-atlanti biztonsági szektor-architektúra mielőbbi létrejöttéhez és eredményes tevékenységéhez. 2. AKTUALITÁS A Varsói Szerződés széthullásával, a Szovjetunió felbomlásával, s a bipoláris világrend felszámolódásával gyakorlatilag megszűnt egy új világháború kitörésének veszélye a két egykori katonai-politikai szövetség tagállamai között. Úgy tűnt, hogy a hidegháborús időszak lezárulását követően kibontakozó új korszak minden korábbinál nagyobb fokú, többrétűbb és stabilabb biztonságot hoz majd a nyugati társadalmaknak, hiszen az egykori ellenfeleknek nincs sem szándékuk, sem megfelelő képességük megtámadni a NATO-tagállamokat. Ugyanakkor a Varsói Szerződés megszűnése a hatalmi vákuum és instabilitás létrejöttének potenciális veszélyét hozta Kelet- és Közép-Európában, s azzal fenyegette Európa nyugati felét, hogy a biztonság és jólét olyan szigetévé válik, melyet a politikai, társadalmi, gazdasági és katonai értelemben vett bizonytalanság és konfliktus zónái vesznek körbe. 2

Az új biztonságpolitikai helyzetben a hagyományos katonai fenyegetés szintje valóban lecsökkent, jellege pedig jelentősen átalakult. Ezzel egyidejűleg a kockázati tényezők, ill. biztonsági kihívások spektruma szélesebbé vált; s új típusú veszélyek, fenyegetések jelentek meg, amelyekre mind a nemzeti kormányzatoknak, mind pedig a meghatározó nemzetközi intézményeknek (ENSZ, EBESZ, NATO, EU) reagálniuk kellett. A nyugati fejlett polgári demokráciák kormányzatai viszonylag gyorsan felmérték az európai biztonságot fenyegető kockázatok, veszélyek és fenyegetések körét; újraértékelték nemzeti biztonsági stratégiáikat és komoly erőfeszítéseket tettek egy új euro-atlanti biztonsági architektúra létrehozása érdekében, hogy megelőzzék egy pán-európai destabilizáció és regionális instabilitás helyzetének létrejöttét és eszkalálódását. Ezért mind a NATO, mind pedig az EU úgy döntött, hogy a stabilitás zónáját tagországai területén túlra is kiterjeszti. Ezt több módon tették meg: egyrészt tagságuk bővítésével s a felvételhez szükséges feltételeknek eleget tevő államok integrálásával (ennek az erőfeszítésnek a részeként került sor a NATO és az EU duális bővítési folyamatának beindítására az északkelet-, kelet-közép- és délkelet-európai posztkommunista államok bevonásával) - másrészt pedig úgy, hogy érdemi párbeszédet kezdeményeztek, majd mind szélesebb körre kiterjedő együttműködést alakítottak ki az erre hajlandó és kész országokkal. Minthogy a két kulcsfontosságú multilaterális intézményben való teljes jogú tagság igézete ill. ígérete vágyott célérték lett a szovjet befolyás alóli szabadulás után érzett nemzeti függetlenség rövid mámorából felocsúdott poszt-kommunista országok politikai elitjei számára, az idő előre haladtával mind a NATO, mind pedig az EU relatíve jelentős befolyást volt képes gyakorolni az érintett jelölt országokban a demokratizálódás és a reformfolyamatok fókuszpontjainak és kiemelt területeinek meghatározásában és az átalakulás ütemezésében. A NATO és az EU egyaránt nagy hangsúlyt fektetett a tagjelölt poszt-kommunista országok politikai elitjeivel folyó dialógus során arra, hogy egyértelművé tegyék: rendkívül fontosnak tartják, s ezért a látens ill. manifeszt tagsági kritériumok között is szerepeltetik azt az elvárásukat, hogy az érintett országokban mielőbb és mind teljesebb mértékben épüljön ki, és hatékonyan működjön a biztonsági szektor intézményei és szervezetei felett megvalósuló polgári demokratikus ellenőrzés és irányítás rendszere. Erőfeszítéseik alapvetően eredménnyel jártak a NATO- és EU-tagjelölt országokban; elősegítették az érintett országok demokratizálódását; nemzeti fegyveres erőik és testületeik, valamint a titkosszolgálataik feletti civil kontroll 3

rendszerének kiépítését - s így közvetve hozzájárultak az adott tagjelölt országok politikai, társadalmi és katonai értelemben vett stabilizálódásához, a revitalizált európai acquis communautire elvárásainak megfelelő átalakulásához, valamint az euro-atlanti országok közösségéhez történő integrációjuk sikeréhez. Ugyanakkor az USA és az EU, mint két potenciális hatalmi erőközpont 1 közötti látens vetélkedés a NATO- és EU-tagjelölt poszt-kommunista országok biztonsági szektorainak átalakítására ill. reformjára is rányomta bélyegét, s bizonyos zavarodottság okozójává vált a tagjelölt országoknak a mielőbbi tagság elnyerése reményében feltétlen igazodási és önalávetési készséget mutató pozícionális és funkcionális elitcsoportjai körében. Ennek egyik oka az, hogy relatíve hosszú ideig hiányzott a koordináció és harmonizáció a biztonsági szektorok átalakítására ill. reformjára vonatkozó hivatalos NATO- és EU-álláspontok között, ezért nem ritkán az is előfordult, hogy a két intézmény képviselői oldaláról eltérő jellegű (alkalmasint egymással ütköző) igények, elvárások fogalmazódtak meg. Ezek a vegyes jellegű üzenetek híven tükrözték nem csupán a NATO és az EU belső politikai életének dinamikáját és politikai hangsúlyváltozásait 2, valamint az un. transz-atlanti kapcsolatok természetének alakulását 3 - de alkalmanként azon donor -nemzetek néha egymással ütköző mögöttes érdekei(nek módosulásai)t is, amelyek útmutatást és támogatást ajánlottak a tagjelölt országoknak biztonsági szektoruk átalakításához ill. reformjához. 1 Szayna, S. Thomas Byman, Daniel L. - Bankes, Steven C. Eaton, Derek Jones, Seth G. Mullins, Robert E. Lesser, Ian O. Rosenau, William (2001) The Emergence of Peer Competitors: A Framework for Analysis. Santa Monica, CA, USA: RAND 2 Itt most csupán a közismert 3D & 3I dilemmára emlékeztetnék! A 3D betűszó utalás Madeleine Albright-nak, akkori amerikai külügyminiszter figyelmeztető éllel megfogalmazott megnyilvánulására, aki közvetítette az akkori USA hivatalos álláspontját. Eszerint a közös európai biztonság- és védelempolitika nem vezethet szétválasztáshoz, megkettőzéshez vagy megkülönböztetéshez (az angol eredetiben: de-coupling, duplication, discrimination)! Forrás: Transcript: Albright, Cook Joint Press Conference, April 22, 1999. Available [Online]: http://www.usembassy.it/file9904/alia/99042206.htm A 3I betűszó pedig a NATO akkori főtitkára, Lord Robertson megfogalmazására utal, aki már diplomatikusabban fogalmazott, mikor a transzatlanti kapcsolat oszthatatlanságának, az európai védelmi képességek javításának, valamint valamennyi /NATO/ szövetséges Európa védelmi politikájába történő bekapcsolásának a szükségességéről (az angol eredeti szerint: indivisibility, improvement, inclusiveness) beszélt. (Idézi: van Ham, 2000: 15) 3 Lásd ennek kapcsán különösen: Henry A. Kissinger, Lawrence H. Summers and Charles A. Kupchan (2004) Renewing the Transatlantic Partnership. New York: Council on Foreign Relations. Ivo H. Daalder and James M. Lindsay (2004) America Unbound: The Bush Revolution in Foreign Policy Washington: Brookings Institution Press. Christopher Coker (2003) Empires in Conflict: The Growing Rift Between Europe and the United States. Whitehall Paper, Number 58. London: Royal United Services Institute. 4

A biztonsági szektorok un. első és második generációs átalakításának ill. reformjának maradéktalan végrehajtását, valamint a harmadik generációs biztonsági szektor-reformok mielőbbi beindítását és kiteljesítését sürgeti az a tény, hogy jelenleg gyakorlatilag azok a posztkommunista országok alkotják mindkét multilaterális szervezet keleti ütköző zónájának jókora hányadát, amelyek a közelmúltban lettek a NATO és az EU tagjai. Márpedig a nemzetközi biztonságpolitikában is igaz a régi mondás, miszerint: minden lánc annyit bír el, amennyit a leggyengébb láncszem képes elviselni! Következésképpen kiemelt fontosságú (elsősorban az EU és a NATO számára), hogy a frissen formálódó új európai biztonsági architektúrában biztonságpolitikai puffer -szerepkört (is) betöltő új tagországainak mindegyike olyan biztonsági szektorral rendelkezzen, melynek minden intézményi eleme képes alaprendeltetése és járulékos feladatai hatékony ellátására és semmiféle biztonsági kockázatot nem jelent akkor sem, amikor egy integrált vezetési-irányítási és kommunikációs rendszer létrehozására és működtetésére kerül sor. II. ELMÉLETI ALAPVETÉS 1. A BIZTONSÁG FOGALMÁNAK ÁTALAKULÁSÁRÓL Az indusztrializáció folyamata korunk modern nyugati társadalmait rendkívül differenciált, komplex munkamegosztáson alapuló; a korábbi korszakoknál összehasonlíthatatlanul magasabb produktivitással jellemezhető rendszerekké formálta. A modernitás erősen urbanizált ii (s már békeidőszakban is sokféle kockázattal iii túlterhelt) társadalmai gyakorlatilag szinte teljesen elveszítették azt a fajta robosztusságot és relatív immunitást, mely a premodern agrárrendszerekre oly jellemző volt, s ezért biztonságpolitikai tekintetben jóval érzékenyebbek lettek mindenféle, erőszakos úton előidézhető működési zavarral ill. rombolással szemben. 4 A fejlett 4 Az alacsonyabb fokú munkamegosztással jellemezhető un. premodern agrár-rendszerű társadalmi formációk viszonyai közepette a viszonylagos homogenitás, rugalmasság és helyettesíthetőség miatt nem fenyegetett az egész társadalom életének azonnali dezorganizációjával és destabilizációjával, ha valamely társadalmi alrendszer jelentős veszteségeket szenvedett. Napjainkban viszont elegendő, ha diverzáns akciókkal az olyan, stratégiainak mondható rendszereket bénítanak ill. semmisítenek meg, mint erőművek, transzformátor-állomások; központosított közellátási rendszerek (pl.: a központi víz-, energia-, fűtés-, vagy üzemanyag-vezetékek); kommunikációs ill. távközlési rendszerek (pl. telefonvonalak, műholdak); avagy megakadályozzák a közlekedési ill. szállítási útvonalak (pl. vasútvonalak; autópályák, egyéb főútvonalak; repterek; tengeri kikötők ill. vízi utak) használatát. 5

indusztriális és posztindusztriális társadalmak strukturális és funkcionális jellemzőinek alakulása iv olyan fokú sebezhetőséget és a hagyományos értelemben vett hadviselésre való alkalmatlanságot hozott létre, mely szükségessé tette a hadügy alapkérdéseinek, a polgári társadalom védelmi kapacitásainak és a polgári-katonai viszonyok teljes rendszerének újragondolását és az új viszonyoknak megfelelő átalakítását, v hiszen maguk a modern fegyveres erők is olyan strukturális, funkcionális jellemzőkkel és harci-technikai eszközrendszerrel bírnak napjainkban, vi melyek alkalmanként a béke és biztonság szempontjából végletes veszélyt hordozhatnak. Az ipari civilizáció 1980-as években végbement globális fejlődésének; a fejlett ipari és posztindusztriális társadalmak dinamikus változásainak és immanens fejlődési logikájuk fokozatos átalakulásának; valamint a kelet-nyugati szembenállás 1987-90 közötti enyhülése, majd jelentős csökkenése után előálló új biztonságpolitikai látkép -nek a vizsgálatára tett kísérletek eredményei napjainkra egyre nyilvánvalóbbá tették az eddig működő védelmi intézményrendszer ill. katonai struktúrák korábban jobbára látens összeegyeztethetetlenségét az 1990-es évek és az ezredforduló új, információ- és tudásalapú szuperszimbolikus, posztmodern társadalmainak 5 rendszer-működtető elveivel és gyakorlatával. Ez a tény pedig alkalmanként meglehetősen súlyos legitimációs problémákat okozott mind a polgári-katonai viszonyok rendszere; mind a fegyveres erők tábornoki és tisztikara; mind pedig az eddig követett biztonságpolitikai alapelvek megfogalmazói, hirdetői és gyakorlati érvényesítői számára. Az előálló inkompatibilitás sokrétű, s nem csupán politikai, gazdasági, ökológiai aspektusai vannak, de alkalmanként a kulturális ill. erkölcsi és szociálpszichológiai vonatkozásai is: a. A politikai inkompatibilitás tézise kapcsán hadd emlékeztessünk arra, hogy napjaink megváltozott viszonyai között (lásd: a nukleáris fegyverek bizonyos hányada még mindig rendszerben van!) a fejlett ipari országok biztonságpolitikusai és katonai stratégái már egyértelműen úgy vélekednek, hogy a háború - tekintettel a hatványozott biztonságpolitikai kockázatok komplex rendszerére, s arra, hogy a jelenlegi feltételek között a katonai erő nem képes többé elégséges védettséget nyújtani - már nem lehet többé "a politika folytatása más eszközökkel", ahogy az a clausewitz-i formulában állt. Nyilvánvalónak mondják, hogy a hadseregek többé már nem képesek betölteni a nemzeti szuverenitás legerősebb és legvégső 5 Lásd erre vonatkozóan elsősorban: (Toffler, 1993: 30-38, 46-48, 67-69, 123-124, 130-131, 198; Lyotard,1993a: 28-145; 1993b:251-267; Habermas, 1993a: 159-178; 1993b: 188-212; 1994a: 59-140; 1994b: 183-214; 1994c: 228-257; Rorty, 1993a: 213-223, 1993b: 224-250). 6

kifejezőinek és a társadalmi integráció végső garanciái megtestesítőinek szerepkörét. Úgy érvelnek a teoretikusok, hogy a szuper-technológiák korában az ipari országok védettségüket már nem várhatják hosszú távon ill. háború esetén kizárólag a katonai erő alkalmazásától. Igaz, a fent ismertetett szépen kidolgozott elméleteknek némiképp ellentmondani látszik az a tény, hogy a - sokszor igenis állami és/vagy szövetségi politikai és gazdasági érdekek ill. célok érdekében bevetett - hadseregek fegyverzete, kiképzési rendszere és szervezete tovább tökéletesedett, s a katonai költségvetési tételek reálértékére sem mindig mindenhol a meredek zuhanás a jellemző. b.különböző közgazdászok és egyéb pénzügyi szakemberek meglehetősen sok hosszú távú gazdasági számítást végeztek arra vonatkozóan, hogy kimutassák: mennyire tekinthetők racionális beruházásoknak a fegyverkezési költségek. A legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy végső soron elhibázott, soha meg nem térülő gigantikus beruházásokról van szó. Ezek az elemzők többnyire rámutatnak arra, hogy a fegyveres erők már békeidőben óriási hányadát emésztik fel azoknak az - egyébként meglehetősen szűkösen rendelkezésre álló - forrásoknak, amelyeket sokkal hasznosabban fel lehetne használni akár különféle globális fenyegetések (pl.: környezeti ártalmak, túlnépesedés, stb.) elhárítására ill. ellensúlyozására, akár a világ sok táján az éhezés, nyomor enyhítésére (ill. pl. csecsemőhalandóság, korábban gyógyíthatatlan betegségek elleni szérumok költséges kifejlesztésének finanszírozására), avagy az egyes társadalmi egyenlőtlenségek közvetlen hátrányainak csökkentésére (ezzel újabb potenciális konfliktushelyzeteket is elhárítva ill. megelőzve - pl. szegény néptömegek pauperizációjának ill. szegregációjának oldására). E kutatók gyakran arra a következtetésre jutnak, hogy maga a (nem ritkán különféle társadalmipolitikai konfliktusok negatív hatásainak elhárítására bevetett) katonai szervezet az, amely közvetetten az adott konfliktusok egyik fő okozója, hiszen a magas katonai költségek stagnálást és a negatív gazdasági növekedést okozhatnak; csökkenthetik a termelékenység növekedését; ronthatják a versenyképességet a nemzetközi piacon; lehetetlenné tehetik a civil lakosság közös fogyasztási javakkal való magasabb mennyiségi ill. minőségi ellátását (ahogyan az pl. a fegyverkezési spirálba szédült egykori Szovjetunióban történt, ill. miként az napjaink Észak-Koreájában még ma is tapasztalható) - valamint ronthatják mind az állami pénzügyi folyamatokat, mind pedig a kereskedelmi egyensúlyt (mint pl. az az Egyesült Államokban is előfordul). Sajnos, a hidegháború utáni időszak nagy nemzetközi leszerelési 7

hulláma eredményeként felszabaduló békeosztalék felhasználására vonatkozó visszatekintő adat-elemzések nem támasztják alá a kezdeti optimista elképzeléseket. c. A fegyveres erők - minthogy magasan és sokoldalúan technicizált üzemekként működnek, így már békeidőben káros hatással lehetnek a természetes és mesterséges létfeltételekre. A hadgyakorlatok például károkat okozhatnak nem csupán a gyakorlóterek melletti erdők, mezők állagában, de az agrárkultúrákban is, s akár közvetlenül termésveszteséget, vadpusztulást is eredményezhetnek. Ráadásul a mindennapos kiképzés zavarhatja a laktanyák körüli települések lakosságát is (nem csupán a katonai alakulatok által okozott zajra, levegőszennyezésre gondolunk, hanem olyan un. járulékos kockázatokra is, amilyen a megnövekedett balesetveszély; a fegyverzet- és lőszergyártó gyárak környékén fennálló állandó robbanásveszély; s a nukleáris robbanófejeket tároló helyek közelében pedig a sugárzásveszély kockázata. Nem is beszélve arról, hogy a zárt települések, bázisok, laktanyák, kiképző- és gyakorlóterek gyakran kiiktatódnak a polgári hasznosíthatóság köréből, s körülöttük általában lecsökken az ingatlanok ára. Az egyes fegyverrendszerek és lőszerek hatástalanítása ill. raktározása szintúgy hatalmas pénzeszközöket emészt fel, főleg akkor, ha pl. vegyi komponenseik még környezetszennyezéssel is veszélyeztetnek ill. robbanásveszéllyel fenyegetnek. d.első látásra úgy tűnik, hogy a biztonságpolitikai rendszerek, a fegyveres erők és a katonák általában kompatibilisek a civilizált polgári kultúra értékrendszerével, mivel céljuk a béke fenntartása. Vannak azonban elemzők, akik ezt az állítást meglehetősen problematikusnak tartják, s egyfajta erkölcsi-kulturális inkompatibilitással vádolják a hadseregeket arra hivatkozva, hogy a katonai szervezeteknek - éppen a béke erőszakos eszközökkel való megőrzése érdekében - szükségük van arra, hogy a harcot állandóan gyakorolják (pl. akár olyan áron is, hogy egy nagyhatalom hozzájárul titkos eszközökkel kisebb helyi konfliktusok kirobbanásához, hogy ott - mint afféle éles gyakorlóterepen - bevethesse legújabb /konvencionális/ harceszközeit; kipróbálhassa az újonnan kimódolt stratégiai és taktikai /harc/eljárások, szervezési ill. alkalmazási elvek hatékonyságát s alkalmazhatóságát. Ezzel e nagy hadseregek hozzájárulhatnak a folyamatos fenyegetettség légkörének fenntartásához. A szervezet vezetői ill. a döntéshozó politikusok pedig egyfajta új ethoszt ill. "ideologikus erkölcs"-öt teremtenek a fegyveres erő alkalmazhatósága érdekében ására is. Ez esetben fennállását látják megvalósulni. A kritikusok szerint a - mégoly nemes célok (pl. béke, 8

szabadság, biztonság) - ördögi eszközökkel történő elérése pedig elítélendő, hiszen ezek a hőn áhított célok többnyire nemcsak hogy elérhetetlenek ezzel az eszközzel, hanem az ezeket megtestesítő intézményrendszerek nagy valószínűséggel akár szinte teljesen meg is semmisülhetnek egy eszkalálódó háborúban. A katonai szervezetek egyes, funkcionális szempontból fontos alrendszereinek és a hadseregek minden egyes állománycsoportjának mindenkor képeseknek és készeknek kell lenniük a fegyveres harc eredményes megvívására, minthogy egyébként - a katonai felfogás szerint - nem képesek hozzájárulni a béke fenntartásához - paradox módon - az erőszak minél hatékonyabb alkalmazásával. Ugyanakkor a kollektíve szervezett katonai kiképzést egy totális szervezet keretei között nem látják minden tekintetben kompatibilisnek a fejlett társadalmak alapvetően individuum-orientált erkölcsi és kulturális értékrendszereinek alapelemeivel. e. Egyes kritikusok szerint egyfajta archaikus, premodern jellemvonása az emberi viselkedésnek az a morális ill. etikai bázis, melyre alapozva napjainkban is folyik a hadsereg tagjainak kiképzése; a fegyveres erők alkalmazása ill. az azzal való fenyegetés. Külön felhívják a figyelmet arra, hogy a katonai szervezeti szocializáció folyamatában a szervezet tagjainak olyan értékrendszert, ill. speciális értékeket kell interiorizálniuk, melyek gyakran "idejétmúlt anakronizmusok"-nak nevezhetők, mivel ezek ezek a katonai erények jól azonosultak ill. könnyebben illeszthetők voltak a pre-demokratikus, illetve a korai polgári társadalmak értékrendszeréhez - viszont egyre kevésbé mutatnak hasonlóságokat ill. illeszthetőséget a magasan fejlett ipari és a posztindusztriális társadalmak civilizációs értékeinek rendszerével. Következésképpen a modern fejlett polgári demokráciák alapvető működési elveivel szembeni szociálpszichológiai inkompatibilitással vádolják napjainkban a fegyveres erők felhasználásának elveit, az azzal való fenyegetést - de a hadsereg tagjainak kiképzési elveit ill. hivatásrendi jellegű speciális értékeik rendszerét is (hiszen pl. a katonai kiképzési ill. nevelési rendszer a katonáktól nem csupán a küzdő szellemnek valamilyen elfogadható szintjét, s azzal adekvát attitűdök rendszerét követeli meg, de a szolgálat és a hadsereg iránti minél totálisabb elköteleződést is. A modernitás társadalmaiban az individuumok többsége számára elsősorban a személyes felelősség és autonómia; az emancipáció és részvétel; a kritikai közreműködés és konfliktuskezelési képesség; az egyenlőség, szabadidő, fogyasztás és rekreáció; valamint a kreativitás és spontaneitás a fő érték. Ezek a dominánsan ható, pluralitásra építő társadalmi értékek viszont egyre gyakrabban mutatnak disszonanciát a 9

hagyományos katonai értékekkel (s etikai alapelvekkel ill. erényekkel) - ami egyebek között azt eredményezheti, hogy pl. : a hadseregen belül szolgáló, ámde fő referencia csoportjukat a szervezet határain kívül, a poszt-indusztriális (poszt-materiális) társadalmak individualizált polgári szférájában egzisztáló csoportok közül választók sokszor meglehetősen skizofrén helyzetbe kerülhetnek; a polgári életben pedig egyre kevesebb támogatottságot élveznek a biztonságpolitikai követelmény-rendszerekben foglaltak; s a katonai stratégák nyilvánosságra hozott elemeinek érték-tételezéseivel is egyre kevesebben azonosulnak. f. A társadalmi értékek rendszerében az 1980-as évek elejétől-közepétől bekövetkezett változások nem csupán azt eredményezték, hogy felélénkültek a békemozgalmak háború- és tömegpusztító fegyverek elleni kampányai - de radikálisan újra kellett gondolni az olyan alapvető kérdések hadügyi vonatkozásait is, mint pl. az ember és természeti környezete kapcsolata; a /hadi/gazdaság és környezet viszonyának; a katonai szervezet és a társadalom ill. a béke viszonyrendszere. Ennek egyik eredményeként sok, végletekben gondolkodó pacifista számára a fegyveres erő az indusztrializáció destruktivitásának egyik legtipikusabb szimbólumává nőtt, mivel szerintük a fegyveres erők funkcionalitása és sajátos működési racionalitása; deklarált céljai és alkalmazott eszközei, ill. azok esetleges alkalmazásának rendkívül súlyos konzekvenciái együttesen potenciális veszélyforrásként üzemelnek napjaink jóléti társadalmaiban. A hadsereg-ellenes attitűdök hatókörének növekedéséhez járult hozzá alkalmasint az is, hogy bizonyos un. veszélyeztető faktorok (pl. túlnépesedés, éhezés, környezetszennyezés) bemutatása egyre nagyobb teret kapott a médiában; fokozódott e faktorok kapcsán az emberek veszélyeztetettség-érzete s egyre több szó esett arról, hogy ezen potenciális veszélyforrásokat kezelni kellene - ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a fegyveres erők e tényezők kezelésében nem mindenkor voltak eléggé hatékonyak. 6 Ezek a kedvezőtlen tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy egyre erősödni látszik egy olyan vélekedés a modern társadalmakban, hogy a biztonság garantálásával ill. védelemmel kapcsolatos tevékenységet ellátó szervezetek (különösen a nemzeti hadseregek) hosszabb távon kezdenek értelmetlenné ill. feleslegessé válni, minthogy: 6 Gondoljunk csak egyebek között több béketeremtő; kutató-mentő ill. segély-kísérő akció nem túl fényes sikerére pl. éhséglázadások, polgárháborús viszonyok közepette Szomáliában, Kongóban, Ruandában, vagy Bosznia- Hercegovinában (Srebrenica). 10

csökkentek a "régi típusú fenyegetések" s azok kezelésére is inkább a diplomácia, vagy új típusú szupranacionális szerveződések - semmint az egyes nemzeti hadseregek ill. régi típusú (politikai-)katonai szövetségek kell, hogy vállalkozzanak napjainkban 7 ; a fegyveres erők (még mindig) nem igazából kompetensek ill. csak korlátozottak képesek az "új típusú fenyegetések" (pl. nemzetközi terrorizmus) elleni harcra. g.ezek a (többnyire kedvezőtlen tapasztalatokon alapuló) kifogások szintúgy hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyes társadalmi csoportok képviselői olyan vélekedésüknek adjanak hangot, mely szerint a védelmi rendszerek értelmetlenek, ill. feleslegesek már napjainkban, hiszen veszélyes, potenciálisan fenyegető s a civil kontroll alól minduntalan kibújni akaró erőt képviselhetnek az őket fenntartó társadalmakkal szemben - tehát arra kell törekedni, hogy a fegyveres erőt fokozatosan háttérbe szorítsák. Számos pacifista szervezet a társadalom egyre szélesebb tömegeiben igyekszik tudatosítani azt a paradoxont, hogy a hidegháború és a keletnyugat konfliktus végével a fegyveres erő korábbi funkcióival és struktúrájával a "múltterhévé", egyfajta történelmi relikviává vált, melyet a jelenben csupán speciális történelmi inerciája tart fenn - hacsak nem talál újabb, társadalmi legitimitását újfent megerősítő (régi- )új funkciókat, s nem épít ki azoknak adekvát szervezeti-működési struktúrát (miként azt a hidegháború lezárulását közvetlenül követő funkció-kereső bizonytalanság periódusa után aztán a NATO is tette ill. teszi napjainkban). A civilizációs társadalomfejlődés és a "hadseregmentes", poszt-katonai korszak (szerintünk meglehetősen idealista) apostolai szerint hamarosan véget ér a nagy volumenű fegyverkezések korszaka s a meghatározó trend az iparosodott társadalmak hadseregmentessége irányába mutat, ahol is az új társadalmakban a "békét" és a "biztonságot" a jövőben már nem katonai eszközökkel kívánják biztosítani, hanem alapvetően a békés civilizáció kultúrájának szélesebb elterjesztésével a Földön. Ezek a teoretikusok úgy látják, hogy a lefegyverzés, leszerelés politikájának ill. stratégiájának konferenciákon, testületi üléseken, stb. napjainkban megfigyelhető eredményei a "fenyegetésmentes, de még katonai" struktúrákat tartalmazó társadalmak továbbfejlődésében az új éra felé tett első lépésekként, s a modernitásban testidegen -nek érzett katonai struktúraelemek "kilökődési" folyamatainak kezdeteként értékelhetők. 7 Lásd pl. a NATO Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, vagy Afganisztánban játszott szerepének nemzetközi megítélését. 11

A fent említett tényezőkkel is összefüggésben a hidegháború időszakának lezárulásától egészen napjainkig a biztonság -fogalom kiszélesedésének és elmélyülésének lehettünk szemtanúi. 8 Magának a biztonság -nak a fogalomkörét is egyre tágabban, átfogóbban kezdték értelmezni, s a biztonság -fogalommal társított tartalom is jelentősen megváltozott (Buzan, 1991:21). A hidegháború utáni időszak új kihívásaival szembesülve ugyanis egyre többekben merült fel annak az igénye, hogy a korábbi, alapvetően állam-centrikus, wesztfáliai alapú biztonsági rendszer helyére 9 a kollektív biztonság 10 korábbi időszaknál hatékonyabban működő rendszerét állítsák. Egyebek között a nemzetközi kapcsolatok un. koppenhágai iskolájának befolyásos képviselői is azért kardoskodtak, hogy az illetékes döntéshozók ne utasítsák el redukcionizmusként 11 az egyéni és kollektív biztonság gondolatát. 12 A szűk értelemben vett, a (nemzet)állam katonai biztonságával összefüggő tradícionális biztonság-értelmezés hatóköre visszaszorult. A nem katonai biztonsági tényezők, mint a politikai, a gazdasági, a társadalmi 13 ; környezeti 14 aspektusok mára széles körben elfogadottá váltak a biztonságfogalom értelmezésében. 15 Ez egyebek között az új típusú, egyebek között politikai, társadalmi-kulturális (nemzeti-etnikai, vallási, szociális, stb.); gazdasági, ökológiai 16, emberi és állampolgári jogi, valamint információs természetű biztonsági kihívások előtérbe kerülésével függ össze. 8 Lásd: (Nye Lynn-Jones, 1988: 5-27; Mangold, 1990, Booth, 1991: 527-545; Brown, 1992, Clarke, 1993; Suhrke, 1999: 265-276; MacLean; Renner, 1997: 135-153, Terriff - Croft - James - Morgan, 1999; Hänggi, 2004:2). 9 Lásd : (Boutros-Ghali, 1992: 468-498; Camilleri Falk, 1992; Sellers, 1996) 10. Vö.:(Chalmers, 1990: 215-250; Johansen, 1991:561-574; Kupchan Kupchan, 1991: 114-161; Weiss, 1993; Butfoy, 1993:490-510; Cusack, 1994: 33-59). Másrészt lásd: (Betts, 1992: 5-43; Clark, 1995: 237-258; Joffe, 1992: 36-50). 11. Vö.: (Waltz, 1959: 60-67). 12 Lásd: (Buzan Wæver - de Wilde, 1998: 35-42). 13. Lásd: (Wæver, 1993:135-150; 1997: 23; Lapid Kratochwill, 1995: 105-126; Smith, 1995: 129-153; Lindholm, 1993 : 1-39; Keithly, 1998: 80-96; Kowert, 1999: 1-34; Neumann, 1998: 7-22; Williams, 1998: 204-225). 14. See: (Renner, 1989; Moss, 1991: 27-36.; Thomas, 1992: 115-151; Dalby, 1992: 95-134; Brock, 1992: 79-102; Boulding, 1993: 194-208; Græger, 1996: 109-116). 15 Az empíria-orientált szociológusok biztonság-megközelítésének jó példáit kínálják: (Giddens, 1993; Shaw, 1991, 2000; McSweeney,1996; Kaldor,1999, Dandeker, 1999, 2000, 2003). 16. World Commission on Environment and Development: Our Common Future (Oxford: Oxford University Press, 1987); Brundtland, Gro Harlem: The Environment, Security and Development", SIPRI Yearbook 1993, pp. 15-26. Lásd még: (Renner, 1989; Moss, 1991: 27-36.; Thomas, 1992: 115-151; Dalby, 1992: 95-134; Brock, 1992: 79-102; Boulding, 1993: 194-208; Græger, 1996: 109-116). 12

A biztonság-fogalom ill. tipikus biztonság-percepciók horizontális értelmezési lehetőségei: TIPIKUS BIZTONSÁG -PERCEPCIÓK gazdasági katonai politikai jogi nemzetközi jogi, emberi és állampolgári jogi Környezetbiztonsági pénzügyi BIZTONSÁG közbiztonság nemzetközi integrációs (NATO, EU, EBESZ) Személyi biztonság (primer szükségletek, munkahely) technológiai Biztonságpolitikai szempontból fontos kérdéssé vált napjainkra a fejlett nyugati országokban annak vizsgálata, hogy milyen kilátásai vannak a fenntartható fejlődésnek a globalizálódó világban, s miként lehet elkerülni, hogy konfliktusok robbanjanak ki az un. Malthuziánus társadalmi nyomás 17 létrejöttét követően az egyre szűkösebben rendelkezésre álló különféle stratégiai erőforrásokért 18 (egyebek között, s egyre inkább pl. a vízért 19 ). A tömeges migráció és bevándorlás 20, vagy a vallási extemizmus (pl. a radikális iszlám fundamentalizmus 21 ) kérdésköre éppúgy biztonságpolitikai elemzések tárgyává vált napjainkra, mint annak kontextuális vizsgálata, hogy mekkora kockázatot rejthet magában, ha elnyomás alatt álló nemzeti-etnikai kisebbségek 22 segítségért fordulhatnak anyanemzetünkhöz. 23 17 Lásd: (Malthus, 1989) 18 Lásd (Vasquez, 1996: 531-558, Hauge Ellingsen: 2001: 36-57; Tir Diehl, 1999: 58-83). 19 Lásd: (Beschomer, 1992; Gleick, 1993: 79-112; Lowi, 1993: 113-138;; Morris, 1998; Homer-Dixon, 1999; Hauge Ellingsen, 1998: 299-317; Suliman, 1998; Elhance, 1999). 20 Lásd: (Weiner, 1993: 91-126; Haisler Layton-Henry, 1997:148-166) 21. Lásd: (Gellner, 1992; Reychler, 1997: 19-38; Janke, 1994) 22 Lásd: (Weiner, 1993: 91-126; Haisler Layton-Henry, 1997:148-166) 13

Mindazonáltal a katonai fenyegetések, és az államoknak az ilyen típusú kihívásokra adott válaszai is megváltoztak, mint ahogyan ezt a 2001. szeptember 11-i események és annak következményei jól illusztrálják. Mind az aszimmetrikus fenyegetések és hadviselés, ugyanúgy, mint az elmosódó határok a hagyományos és új biztonsági tényezők különböző dimenziói között új elemei lettek a biztonság értelmezésének. Az átrendeződő nemzetközi biztonságpolitikai rendszerben egyszerre lelhetők fel az un. hagyományos biztonsági kockázatok, valamint az új (gyakran globális megjelenésű ill. kiterjedtségű) fenyegetések. Ezek az új típusú biztonsági fenyegetések és kihívások többnyire változatos formákat ölthetnek, kevésbé láthatók és nehezebben előre jelezhetők. Ráadásul a külső és belső kockázati tényezők közötti határvonal is relatíve gyakran elmosódik a globalizálódó világban; s a különböző (globális, regionális, nemzeti, valamint helyi) szinten jelentkező kockázati tényezők általában nem egymástól elkülönülten, hanem sokszor együtt, egyszerre; egymást erősítve jelentkezhetnek, s hathatnak a funkcionális és pozícionális társadalmi (politikai, gazdasági, katonai, stb.) elitek, valamint a civil lakosság biztonság-percepciójára. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy a civil lakosság biztonság-percepcióját meghatározó egyes tényezők mekkora relatív faktor-súllyal esnek latba a a napjainkra jelentősen kibővült EU-ban. Az EU-tagországok lakossága biztonság-percepciójának meghatározó vonásai, 2004. okt.-nov. (EU25 %-os összátlag) munkanélküliség gazdasági helyzet bűnözés egészségügyi ellátó rendszer terrorizmus infláció, árak emelkedése migráció nyugdíjak adórendszer oktatási rendszer lakásrendszer környezetvédelem kül- és védelempolitika tömegközlekedés 7% 3% 4%6% 2% 2% 16% 16% 16% 13% 12% 27% 24% 46% 0% 5% 10% 15% 20% 25% 30% 35% 40% 45% 50% Forrás: EUROBARO METER 62 A korábbi hagyományos biztonságfelfogás, amelynek alapegysége az állam volt, szintén bővült és mélyült. Megjelentek olyan fogalmak, mint a társadalmi és a humán biztonság. 24 A 23 Lásd: (Midlarsky, 1992; Brown, 1996; Lake Rothchild, 1998) 24. Lásd:UNDP Human Development Report, 1994 Available [Online]: http://www.undp.org/hdro/e94over.htm.. 14

nemzetközi biztonság (egészség, tudás, jogállamiság, stb. mellett) az ENSZ által megteremteni óhajtott legfontosabb globális, ill. nemzetközileg hozzáférhetővé teendő közjavak 25 egyikévé vált 26 Ez természetesen igényelte az illetékes döntéshozók részéről a nem-nemzeti szintű (hanem pl. transznacionális, szubnacionális és egyéni) biztonság szintjei létjogosultságának az elismerését, s az adott szintekről érkező igények figyelembevételére, elfogadására való hajlandóságot is. A biztonság átfogó értelmezésével összefüggésben bővült a biztonságpolitikai kihívások kezelésére hivatott szereplők köre is. A hagyományos nemzeti/állami szintű szereplők mellett egyre nagyobb szerephez jutnak az ún. nem-állami szintű szereplők (elsősorban a nemzetközi szervezetek, multinacionális vállalatok, nem-kormányzati intézmények ill. szervezetek). Ennek oka, hogy az új biztonsági kihívások jókora hányadára egyrészt a szupra-nacionális és nemzetközi, regionális intézményekben, szervezetekben; másrészt pedig a nemzeti/állami szint alatti, nem ritkán államhatárokon átnyúló kooperációs struktúrákban folytatott együttműködés és koordinált, integrált tevékenység kínálja a leghatékonyabb választ. Elengedhetetlenné vált tehát a biztonság jelenleginél tágabb; átfogó, holisztikus igényű értelmezése. A biztonság-fogalom vertikális értelmezési lehetőségei: Emberiség biztonsága Globális ökológiai rendszer biztonsága Individuális biztonság Társadalmi biztonság Nemzeti/ állami biztonság 25 Vö.: (Morrissey - Willem te Velde - Hewitt, 2002: 2). 26 Az első UNDP publikáció a Global Public Goods témakörben (Kaul et al, 1999) viszonylag tág definícióval élt a globális közjavakkal kapcsolatosan, amit utóbb némiképp pontosítottak. Lásd: (Kanbur, 1999; GDF, 2001). 15

A széles értelemben vett biztonság garantálását biztosítani hivatott intézmények célorientált, hatékony működésének záloga véleményünk szerint egy olyan komplex döntéstámogató rendszer létrehozása, mely az interdiszciplinaritás igényével működik. 2. A DÖNTÉSELMÉLET ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A BIZTONSÁG ÁLLAMI SZINTŰ GARANTÁLÁSÁRA SZERVEZŐDŐ INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSE SORÁN A biztonság állami oldalról történő garantálását biztosítani hivatott szervezetek, intézmények működésének megtervezése, megszervezése, irányítása ill. vezetése kapcsán számos döntéselméleti irányzat elméleti és empirikus kutatási eredményeire támaszkodhatunk. Nem csupán a normatív modellre (amely olyan logikai megközelítésű strukturális, statikus modell, amely a komponensek tartalmi vonásait emeli ki), hanem a leíró modellre is - amely alapvetően a döntési folyamatot hangsúlyozza, s nem az összes alternatíva következményeit, hanem inkább csak annak egy-egy részhalmazát tekinti át, de rámutat az értékelés meghatározó szerepére, gyakran megelégszik egy elégséges megoldás megtalálásával. Napjainkban ugyanis a magyar viszonyokat figyelembe véve különösen problematikusnak ítélhetők meg az alábbiak: a döntési folyamat idő- és erőforráshiánya, a költségproblémák, valamint az optimalizáció nehézségei (az un. kielégítő modell adekvát használata), a nem mindig tökéletesen ill. helytállóan definiált problémák sokszor lehetetlenné teszik a jó döntést (döntési probléma megfogalmazása), a döntéshozók személyének a kijelölése nem mindig csak szakmai alapon történik, a döntési információk gyűjtése nem mindig kétirányú (holott nem csupán a problémát befolyásoló tényezőket kell meghatározni, hanem előre kell vetíteni a lehetséges döntési alternatívákat is), a döntési alternatívák (megoldások) keresése és értékelése nem mindig teljeskörű (miközben minél több megoldási alternatívát kellene generálni, tesztelni és mérlegelni), a döntési alternatívák kiválasztása, döntések meghozatala nem mindig időben történik, a döntések végrehajtása és a döntések végrehajtásának ellenőrzése szintén lehet problematikus, visszacsatolással összefüggő problémák: a döntési problémák felülvizsgálata, újradefiniálása a problémák meglehetősen kései észlelése nyomán nem mindig megfelelő következésképpen a problémák kiküszöbölése sem mindig teljeskörű. Úgy véljük, hogy a Power-féle modell alkalmazásának segítségével könyebbé válhat a biztonsági szektoron belül is a döntési probléma megfogalmazása, a döntési folyamat alapvető 16

elveinek 27 következetes érvényesítése, a döntéshozó személyének a megjelölése, az alternatívák keresése és kiértékelése, a döntési alternatívák kiválasztása, valamint a döntés végrehajtása, a döntés végrehajtásának az ellenőrzése és a döntési információk gyűjtése. Az elvek integrálásához szükség van: egy adekvát szervezetmodellre (jelen esetben egy, a biztonsági szektorra s annak kiemelt szervezeti-intézményi elemeire vonatkozó szervezetmodellre), a problémák helyes észlelésére, definiálására és elemzésére 28, ennek kapcsán: a döntési folyamatok 29 adekvát modelljeire; melyek rendelkeznek a tervezéshez és az alternatívák generálásához 30 szükséges összes információval, a döntéselőkészítő 31 és döntéshozatali tevékenység 32 egyértelműsítésére, a döntéshozók személyes jogköreinek és felelősségének pontos definiálására, s megfelelő reprezentációjára a megvalósítás, ellenőrzés egyöntetűségének biztosítására. 33 27 A döntési folyamat alapvető elvei: a döntési folyamat általánosítása, rekurzív problémamegoldás, iteratív tervezési folyamat, visszacsatolás újratervezéssel, rekurzív tervezés, szervezet-orientált megközelítés. 28 A problémadefiniálás és elemzés során kiemelt figyelmet érdemes fordítani az alábbiakra: A probléma észlelése, azaz a szokásos és a jelenlegi, illetve a meglévő és kívánt állapot közötti eltérés tudatosulása és késztetés az eltérés megszűntetésére. A probléma azonosítása az eltérések okának, okainak a megkeresésére, meghatározására szolgáló tevékenység. Hatékony a részproblémákra bontás, a részproblémák ismerete A problémára utaló, azt jellemző adatok, információk begyűjtése, a releváns információk megtalálása A problémák minősítése a strukturáltság szempontjából. Csak így lehet megállapítani, hogy milyen módszert célszerű alkalmazni a megoldás meghatározásához. A probléma hordozójának és szervezeti hovatartozásának az ismerete olyan probléma-okok feltárására ad lehetőséget, amelyek a szervezeti felépítés, a feladatok strukturáltságá-nak, a végrehajtási szinteknek a hiányosságaira utal. 29 Áttekintve az egyes folyamatmodellek fázisjavaslatait, a döntési folyamat általánosan definiálható feladatai közül az alábbi feladatokat emelhetjük ki, mint mindenképpen végrehajtandó folyamatelemeket: probléma és problématér azonosítása, adatgyűjtés; célok és kritériumok meghatározása, elemzés; tervezés, alternatívák generálása; döntés (választás az alternatívák közül); megvalósítás, ellenőrzés. 30 A tervezés, alternatívák generálása kapcsán figyelembe veendő, hogy a tervezés fázisának alapvető feladata a lehetséges cselekvési alternatívák megtalálása és elemzése, valamint a megoldások meghatározása és tesztelése. A célorientált technikák a szituációadatokból kiindulva törekednek egy előre definiált célállapot elérésére, míg az adatorientált megoldások egy konkrét célállapotból kiindulva keresik azokat a feltételeket, körülményeket, amelyekkel a célállapot megvalósítható, elérhető. 31 A döntéselőkészítő tevékenységet a döntési folyamat azon részeként értelmezzük, amelynek keretében sor kerül: a probléma és a célok megfogalmazására; a szükséges információk megszerzésére, feldolgozására; a valós szituáció és körülményeinek elemzésére; a működési feltételek meghatározására; a döntési modell felépítésére; a döntési folyamat módszereinek, szerkezetének meghatározása, végrehajtásának szabályozására; a cselekvési lehetőségek, stratégiák meghatározására; a következmény-állapotok előrejelzésére, valamint a döntési kritériumok, mérlegelő módszer választására. 32 Döntés alatt a különféle alternatívák közötti választást értjük, amikor is a különböző feltételek mellett, eltérő paraméterekkel kapott célállapotok összehasonlítására alapozva választunk. Objektív módon meglehetősen nehéz a biztonsági szektoron belül is a legcélszerűbb alternatívák kiválasztását, ezért célszerű előbb relatíve egzakt elemzéseket és modell-kísérleteket végezni, és megvizsgálni, hogyan viselkedik a modell a különféle feltételek, reziduális hatótényezők változtatásával. Az ellenőrzés egyik módja lehet az érzékenységvizsgálat, amelyhez többféle lehetőség áll rendelkezésre, így végezhetünk akár mi van akkor, ha - elemzést is, alkalmazhatjuk a kritikus sikertényezők technikáját, vagy a célkeresést is. 33 A megvalósítás, ellenőrzés egyöntetűségének biztosítása érdekében: Az alternatívák közül kiválasztott megoldást végre kell hajtani. Ehhez végrehajtási tervet, forgatókönyvet kell készíteni, teljesítési kritériumokat, ellenőrzési feltételeket kell meghatározni A végrehajtást ellenőrizni kell, és szükség szerint beavatkozni, visszacsatolni, és korrigálni. 17

Döntéselőkészítés és döntéstámogatás A biztonság állami szintű garantálására hivatott szervezeteken, intézményeken belül különösen nagy szükség van arra, hogy a döntéselőkészítő és döntéstámogató rendszerek minden potenciálisan fontos tényezőre figyelemmel legyenek, s ne csupán a statikus, de a dinamikus tényezőket és azok lehetséges hatásait is figyelembe vegyék. Egyebek között ez vezetett számos nyugati NATO-tagországban a DSS-rendszerek kifejlesztésére. 34 Ennek egyik oka, hogy a döntési tevékenység támogatásának szükségességét leggyakrabban az emberi döntéshozók korlátai indokolják, amelyek legnagyobb csoportját az emberi információkezelési képességekből fakadó kognitív korlátok képezik. A DSS-rendszerek fejlesztésének kiindulópontja általában az, hogy a döntéshozók részéről egyértelműen definiált elvárások álljanak rendelkezésre az alábbiakra vonatkozóan az elérhető és könnyen használható kulcsinformációkról; az analógiákról ill. a lehetséges analógiákra vonatkozó ismeretekről, s azon eszközökről, amelyekkel az ötleteket és a döntéseket meg lehet vizsgálni, illetve meg lehet vitatni. A DSS-rendszerek eredményes működése során elengedhetetlen továbbá, hogy minden szervezeten, intézményen belül létezzen stabil legalizációs háttér, naprakész és elérhető IT; egy együttműködő, támogató csapat, mely képes és kész a DSS-rendszer használatára és továbbfejlesztésére 35 ; a stratégiai és az operatív döntések gyorsan és összehangoltan szülessenek, s a szervezeti-intézményi célok, stratégiák megvalósulása irányába hassanak, s mielőbb eljussanak el az érintettekhez. A döntéstámogató rendszerek létrehozása és alkalmazása során számos módszert alkalmazhatnak, az egyszerűbbtől az intelligens integrált megoldásokig - ide értve az adatok, adatösszefüggések megjelenítését; az információfeldolgozó és -kezelő módszereket; a folyamatés választásmodellező módszereket; az automatizált elemző és érvelő módszereket 36 ; a különféle ítéletfinomító módszereket; a folyamatos teljesítésfigyelő és ellenőrző megoldásokat, s az automatizált beavatkozási rendszereket. 34 Számos döntéstámogató rendszert (DSS: Decision Support System; GDSS: Group DSS) ismerünk, melyek közül témánk szempontjából a legjelentősebbek: Az integrált vállalatirányítási rendszerek DSS-moduljai: SAP, Oracle, Cognos, Business Objects (integrált lekérdező, elemző és jelentéskészítő rendszer), SAS, Optrans Object (teles folyamatot támogató francia rendszer), Visual IFPS/Plus: pénzügyi döntéseket támogat, üzleti tevékenységi logika alapján az alkalmazott társadalomtudományi kutatások és a Pentagon kockázat-elemzései során alkalmazott SPSS; a NATO-n belül (pl. az IFOR-ban) használt EB-SAT/ SoSA rendszer. 35 Kiemelt szempontként esik latba a DSS-rendszerek fejlesztése során az, hogy olyan általános, felhasználóbarát környezet jöjjön létre, amelyet a vezető saját maga alakíthat. Ezért a DSS-rendszerek tervezőinek meg kell határozniuk azt a tapasztalattípust, szakértelmet, amellyel a rendszer hatékonyan működtethető. A DSS-rendszereknek lehetőséget kell nyújtaniuk a döntéshozatalban szereplő problémák megoldására, az ismeretkezelési lehetőségek támogatására, bővítésére, az elosztott döntéshozatal koordinálására, s tanácsok, elvárások, elemzések felkínálására. A felsorolt szolgáltatásokat strukturálttól és strukturálatlan problémáknál egyaránt interaktív módon kell biztosítani. A döntéstámogatásnak a döntési szituációt és a döntési folyamatot befolyásoló tényezőket egymáshoz kell tudni illeszteni. 36 A számítógépes modellek a döntéshozatalban nélkülözhetetlenek, különösen akkor, ha a probléma algoritmizálható, matematikai formában leírhatók; ha a feladatban szereplő adatok, változók egyértelműen meghatározhatók; ill. ha jellemző a mennyiségi meghatározottság, számszerűsíthetőség (ez jelenthet determinisztikus adatokat vagy valószínűségi változókat); kódolhatóság (amely lehetővé teszi a logikai összefüggések vizsgálatát, műveletvégzést, ellenőrzéseket); ha a döntések ismétlődőek. 18

A döntéselőkészítés és döntéshozatal segítésére számos modellt alkalmazhatunk. 37 A döntéselőkészítő rendszerek alkalmazása során számos célt követhetünk. Ilyen cél lehet egyebek között: a döntési probléma megértése, a feltevések explicit formában történő megfogalmazása; irányelvek, útmutatás nyújtása a szervezet legfontosabb céljainak eléréséhez; hivatkozási alap biztosítása a központi és a kapcsolódó problémák kezeléséhez; kísérletezés lehetővé tétele: mi lenne, ha típusú kérdések megfogalmazása és megválaszolása révén; az eredmények és azok pénzügyi következményeinek értelmezése; objektív, tudományos, mások által megismételhető értékelés biztosítása; döntési szituációban lévő konfliktusok feloldása, valamint a döntéshozó támogatása a döntéshozatalban. Az információfeldolgozást különböző szinteken célszerű végezni, kellő differenciáltsággal: alapfeladatok támogatása: kommunikációs-, mobilszolgáltatások, információ- és tudásmenedzsment, változás- és válságkezelés, üzletifolyamat-modellek: BPM, BSC, vállalatirányítási rendszerek: TPS, PCS CAE, MRP,CAM, CIM, CAQ, CRM, BIS, PS OLTP, OAS, GS, WF, vezetői munkát, tervezési, döntési folyamatokat támogató rendszerek: MIS 38, SIS 39, DSS, EIS 40, OLAP, 37 Külön figyelmet érdemes fordítani az alábbiakra: adatkezelő és adatelemző rendszerek létrehozása (adatelemzéskor lehetséges a periodikus adatmanipuláció) elemző információs rendszerek (időközönként, vagy felkérésre végzett egyszerűbb elemzések) könyvelési modellek (rendszeresen, szabványos modellek szerinti vizsgálatok, előrejelzések) reprezentációs modellek (vizsgálat részleges hatású lépések várható következményeiről) optimalizáló rendszerek (várható eredmények előrevetítése optimalizáló modellekkel) javaslattevő rendszerek (egyszerű döntési modellek szerinti javaslattétel). 38 MIS: Vezetői információrendszerek alapvető célja a menedzserek, középvezetők naprakész információkkal való ellátása, tájékoztatás a teljesítmények aktuális értékeiről, a problémákról, a beavatkozást, döntést igénylő pontokról. Az MIS-ek csoportbasorolása nem teljesen egyértelmű, valójában hozzárendelhetnénk a végrehajtást támogató rendszerekhez is, hiszen olyan információkat szolgáltatnak, amelyek a napi irányítási tevékenységet segítik. A vezetői információrendszerek célja a vállalati tervezési és irányítási folyamatok felgyorsítása, megoldási változatok gyors kiértékelése; a vezetők és a döntéshozatalért felelős szakemberek rendszeres és eseti igényeinek kielégítése a munka hatékonyságának növelése érdekében; a döntéshozatali tevékenység eredményességének növelése aktuális, pontos és átfogó információk biztosításával, valamint a vezérlési folyamatok támogatása. A MIS fejlesztése során általában kiemelt szempont az információigények és a felhasználási célok pontos megértése; a meglévő állapothoz és elvárásokhoz legjobban illeszkedő adatbázis-kezelő rendszer kiválasztása; az elszigetelt funkcionális rendszerek állományaiból adatbázis létrehozása; az igény szerinti, releváns információk előállításának megoldása, valamint a technológiai lehetőségek maximális kihasználása a szervezeti feladatok hatékonyságának növelése érdekében. 39 SIS: Stratégiai információrendszer, amely az információrendszernek azon komponense, amelyben a vállalat versenyhelyzetének javítását célzó, a versenyelőnyöket biztosító döntésekhez, stratégiai, tervezési feladatokhoz szükséges információk találhatók. Az SIS a for-profit szektorban nemcsak a vállalat belső adatait, hanem a vevők, szállítók, és az iparág egyéb résztvevőinek információit is felhasználja; működtetésének célja pedig olyan információk nyújtása, amelyekkel javítható a termékek/szolgáltatások minősége, színvonala, csökkenek a ráfordítási költségek, tarthatók a határidők és rövidül a gyártási ciklus. A SIS alkalmzása révén előnyhöz jutnak a rendszert használó szereplők, a vevővel való közvetlen kapcsolattartás lehetővé teszi az ügyfél igényeinek, elvárásainak megértését. 40 Az EIS rendszerek gyakorlati haszna, hogy naprakész, folyamatosan frissített, releváns információkat bocsátanak rendelkezésre; rendszerszintű hozzáférést biztosítanak az információkhoz (top down lebontással); illeszkednek a vezetői igényekhez, a döntési mechanizmusokhoz; követik a szervezeti folyamatokat, azonnal jelzik a problémákat, eltéréseket, folyamatosan figyelik és jelzik a működés szempontjából kritikus pontokat; biztosítják a hozzáférést a külső információkhoz; áttekinthető, grafikus, egyszerűen kezelhető felülettel segítik a lényeges kérdések megválaszolásában. 19

elektronikus piacterek : direkt marketing, on-line banking, egyéb on-line megoldások (pl.: Call Centerek, közbeszerzés nyilvánossága, elektronikus üzleti alkalmazások, azonosítási eljárások kidolgozása, elektronikus fizetőeszközök bevezetése, jogi szabályozási rendszerek). A felsővezetői információs rendszerekkel szemben alapvető követelmény, hogy közvetlen, azonnali és egyszerű hozzáférést, felhasználóbarát felületet biztosítsanak a kulcsinformációk gyors kiválasztásához. Ezek a rendszerek általában könnyen kezelhetőek, betanulást nem igényelnek és szemléletesen, diagramokkal, ábrákkal mutatják be a kritikus tényezőket, a várható tendenciákat. Adatigényüket a TPS-, PCS- és az MIS-, SIS-rendszerek szolgáltatják, de felhasználják az alrendszeri adatbázisokat, vagy bekérhetnek adatbázisokban még nem szereplő információkat is. A védelmi döntéshozatali folyamatban relatíve gyakran találkozunk olyan eljárásokkal, mint az exploráció (újabb döntési információk keresése); a kielégítő döntéshozatal, az ötletroham (brain storming), az analógiák alkalmazása és a szintézis. Nem ritka, hogy az illetékes döntéselőkészítőknak és döntéshozóknak olyan döntési szituációkban kell döntést hozniuk, amelyben nem állnak fenn az optimalizáló döntéshozatal alkalmazási feltételei, (pl. kvalitatív döntési kritériumok, hiányoznak ismeretek és/vagy információk az alternatívákról és az összefüggésekről stb.). Ezért a döntéstámogató rendszerekkel szemben napjainkban kiemelt fontosságú igény, hogy: a rendelkezésre álló információkat megfelelő módon feldolgozzák, rendezzék, csoportosítsák, elemezzék és értékeljék valamilyen optimalizáló matematikai, statisztikai módszert, algoritmust alkalmazzanak, hogy a meglévő adatokból különböző körülményeket feltételezve alternatívákat generáljanak lehetővé tegyék a döntéshozó számára, hogy előre ismerje a választás várható következményeit: Mi van akkor ha...? elvégzik a modellalkotást, meghatározzák az adott feltételek és célspecifikáció melletti optimális megoldást, végrehajtsák az érzékenységvizsgálatot és kockázatelemzést, valamint a megoldási alternatívák kiértékelését, összehasonlító elemzését, és az eredményeket grafikus formában jelenítsék meg. a döntési folyamatot kísérjék végig dinamikus ember-gép együttműködést biztosítsanak támogassák a különböző vezetői szinteket, s az egyéni és csoportos döntéseket képesek legyenek az elkülönülő és láncolt döntések kezelésére, s a különböző döntési stílusok, módszerek és technikák támogatására (rugalmasság, adaptivitás, hatásosság és külsőbelső ill. végfelhasználói fejleszthetőség jellemezze őket) egyszerűen kezelhető, barátságos felületet és teljeskörű felhasználói kontrollt biztosítsanak adatkezelő alrendszerük 41 a döntéshez szükséges adatok kezelésére alkalmas legyen, s biztosítsa a kapcsolódást a TPS-rendszerhez és a külső adatbázisokhoz. modellkezelő alrendszerük tegye lehetővé modellnézetek készítését és matematikai modellek alapján az elemzést kommunikációs alrendszerük biztosítsa a kapcsolatot a rendszer és a felhasználók között. 41 Adatkezelő alrendszerük kiemelt része kell, hogy legyen: DSS-adatbázis, DSS DBMS (adatbáziskezelő rendszer), adatszótár és DSS SQL (lekérdezőnyelv). 20