Havi eszközallokációs javaslat
|
|
- Krisztina Oroszné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 áprmárcius július Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Töretlen a lelkesedés a tızsdéken. A befektetık meggyızıdése egyre nagyobb, hogy a nehezén túl vagyunk. A bizalmi indexek (beleértve a fogyasztás - a növekedés végsı motorja- alakulását elırejelzı fogyasztói bizalmi indexek) folytatták emelkedésüket. (Lásd grafikon). A jelenlegi helyzet megítélését tekintve a háztartások és vállalatok pesszimisták, azonban a kilátásokat tekintve optimisták. Ez a fajta ellentét feltehetıen sokáig nem fog tudni fennálni, így a következı hónapok kérdése az lesz, hogy vajon a helyzet javul a várakozásokhoz, vagy pedig negatív esetben a kilátások esnek a jelenlegi helyzetértékelés szintjére. Értelem szerően az elsı esetben további tızsdei erısödésre, a másodikban azonban akár komolyabb korrekcióra is számíthatunk. Összességében a fejlett világ tekintetében arról beszélhetünk, hogy a gazdasági visszaesés üteme csökkent és a hangulat indexek javulása ebben a környezetben elégséges ahhoz, hogy sosem látott rally-t indukáljon. Ami óvatosságra adhat okot, hogy a jelenlegi szárnyalás (beleértve a hangulatindexeket is, amelyek mindig erısen korrelálnak a tızsdei hangulattal, ami most éppen eufórikus) nem kis mértékben (illetve lehet, hogy teljes mértékben) a történelem valaha látott legnagyobb likviditási injekciójának köszönhetı. Részben a fenti kockázat miatt is a fejlett jegybankok egyelıre hallgatnak arról, hogy hogyan vonják vissza az elıbb említett óriási likviditási injekciót. Nagy a kockázata, hogy az idı elıtti kivonás újabb mélypontra taszítaná a tızsdéket, figyelembe véve a gazdaság jelenlegi állását. Ennek tükrében nagy a valószínősége, hogy inkább késıbb, mint elıbb, vagy idejében történik meg a likviditás visszavonása, ami hosszabb távon inflációs veszélyekkel fenyeget. A fejlett világgal szemben Kínában a gazdasági növekedés élénkült. Ez tovább javította a hangulatot a világ tızsdéin. Összességében a következı idıszak a konszolidációról kell, hogy szóljon, a piacok meglátásunk szerint a fundamentumok elıtt járnak, így nem zárható ki akár egy komolyabb korrekció sem. Összességében azonban a hathatós állami beavatkozásnak köszönhetıen a piacok nem fognak tudni az eddigi mélypontokra, vagy akár azok alá esni. VIX (Részvénypiaci volatilitás/kockázat) Index VIX Index
2 Forrás: Bloomberg, ING IM A VIX Index a piac becslését mutatja a részvénypiacok (S&P Index) jövıbeli kockázatával kapcsolatban. Az index minél magasabb, a piac annál inkább kockázatosnak tekinti a részvényeket. Általánosságban elmondható, hogy az index krízisszituációk alkalmával meredeken emelkedik. Jelenlegi értékével a VIX extrém piaci stressz helyzetet áraz, bár a csúcsához képest jelentısen csillapodott. A különbözı eszközosztályokba heti %-os nettó pénzbeáramlás Forrás: EPFR Global, Dresdner Kleinwort Research Az ábra az elmúlt pár hét nettó %-os pénzbeáramlását mutatja a különbözı jellegő befektetési alapokba globálisan (Fejlıdı kötvények/magas kockázatú kötvények/globális fejlıdı részvények/fejlıdı Ázsia/ Fejlıdı Európa/Latin Amerika). Jól látszik, hogy az utolsó hetet leszámítva komoly pénzbeáramlásnak voltunk tanúi, amely összecseng a jegybankok által kreált nagy likviditással. Globális Beszerzési indexek (szürke) és az ipari termelés (kék) Forrás: Markit, Deutsche Bank, Haver, BEA Az ábra a beszerzési menedzser indexek és az ipari termelés együttes alakulását mutatja. Jól látszik, hogy a termelési adatok visszapattantak alacsony bázisukról.
3 Forrás: Datastream, ING IM Az ábra a fogyasztói bizalmi index alacsony szintjérıl visszapattant erısítve, illetve követve a pozitív tızsdei hangulatot. Globális Fogyasztói bizalmi indexek (szürke) és ipari termelés (kék) The hockey stick shape of US consumer confidence US consumer confidence, average 4 nationwide surveys US consumer confidence, average period (4 survey) Source: ING IM, Datastream Forrás: Datastream, ING IM Az ábra a fogyasztói bizalmi index alacsony szintjérıl visszapattant erısítve, illetve követve a pozitív tızsdei hangulatot. Kötvények Magas hozamú vállalati kötvények Európai vállalati kötvények Fejlıdı kötvénypiacok Európai Államkötvény Fejlıdı ázsiai kötvénypiacok Európai vállalati kötvények (ING Renta Fund Euromix Bond) A recessziós idıszakban azonban vélhetıen a jobb minısítéső vállalatok profitabilitása romlani fog, ami a vállalati felárakat is negatívan érintheti. A hozamfelárak növekedése nagyobb volt, mint a vállalatok fundamentumai igazolnának, és mint ilyen elsısorban a likviditási felárnak tudható be. A hónap során a hozamfelárak jelentısen csökkentek. A továbbiakban jelentıs javulásra a felárakban nem számítunk, de a jelenlegi hozamfelár véleményünk szerint kárpótol a vállalt kockázatokért. Globális magas hozamú kötvények (ING Renta Fund Global High Yield) A recessziós félelmek, a profitabilitás csökkenése, illetve a vállalati csıdök emelkedése negatívan hat az eszközosztályra. A hónap során drámaian javult az eszközosztály megítélése. A hozamfelárak lényegében megfelezıdtek a csúcshoz képest. A továbbiakban jelentıs javulásra a felárakban nem számítunk, de a magas hozamfelár véleményünk szerint kárpótol a vállalt kockázatokért.
4 Magas hozamú (High yield), illetve általános (High grade) hozamfelárak 5 4,5 4 High grade High yield ,5 3 2, , Forrás: Bloomberg, IBOX Fejlıdı piaci kötvény-és devizakötvény alapok (ING Renta Fund Emerging Market Debt Local Currency és Hard Currency) A válság átterjedt a fejlıdı piacokra is, amelyek bár eddig javuló és stabil makró mutatókkal rendelkeztek, az elmúlt idıszakban jelentıs tıkekivonást szenvedtek el és devizáik rendre gyengültek. Historikus összehasonlításban az eszközosztály rendkívül olcsó. A hozamfelárak csökkenı trendje a piac stabilizálódására utal. A hozamfelárak lényegében itt is szinte megfelezıdtek a csúcshoz képest. Fejlıdı kötvénypiaci hozamfelár 5 4,5 USD 10yr EUR 10yr JPY 10yr 2 1,6 4 3,5 3 1,2 0,8 2,5 0,
5 Forrás: INGIM, Thomson Datastream Európai államkötvény (ING Renta Fund Euro) Az újonnan jött növekedési sztori, a piacok normalizálódása, illetve a kockázatvállalási hajlandóság növekedése emelkedı kötvényhozamokat eredményezett. Az ECB 25 bázisponttal 1%-ra csökkentette irányadó kamatlábát. A jelenlegi árazások hosszabb távon továbbra sem képviselnek értéket. USA, EU, Japán 10 éves hozamok 5 4,5 USD 10yr EUR 10yr JPY 10yr 2 1,6 4 3,5 3 1,2 0,8 2,5 0, Forrás: INGIM, Thomson Datastream Fejlıdı ázsiai kötvénypiacok (ING Renta Fund Asian Debt) A fejlıdı piacokkal kapcsolatos általános megjegyzések itt is megállják helyüket. A régió devizái az amerikai dollárhoz kötöttek, így az euro befektetı jelentıs devizakockázatnak van kitéve. A dollárral kapcsolatos félelmek rányomhatják bélyegüket az eszközosztályra. Euro árfolyama az USA dollár és a Japán jen ellen
6 1,8 1,7 EURUSD eurjpy , , , , , , Forrás: INGIM, Thomson Datastream Részvények Fejlıdı részvénypiacok Fejlett részvénypiacok A kockázatvállalási hajlandóság visszatért a piacra, az elmúlt hónapokban azonban fejlıdı piacok jelentıs felülteljesítését eredményezve. A kínai gazdaság stabilizálódása komoly keresletet jelent a nyersanyagok iránt, így stimulálja a nyersanyagtermelı más fejlıdı gazdaságokat. Közép- és hosszútávon továbbra is pozitív kilátások a fejlıdı piacok esetében. A fejlıdı piacok értékeltsége ismét eléri a fejlett piacokét. A fejlıdı piaci értékeléseket, a növekedési kilátásokat, illetve a kockázatot is figyelembe véve semleges az ajánlásunk az eszközosztályra. Fejlett (piros) és fejlıdı (kék) részvénypiacok MSCI World Free MSCI Emerging Mkt
7 Forrás: Bloomberg Fejlıdı részvénypiacok régiók Fejlıdı Európa Fejlıdı Ázsia Latin-Amerika Balkán Észak-Afrika Közel-Kelet Balkán részvényalap (ING L Invest Balkan) A balkán tekintetében az árazások már nagyon vonzóak, azonban a kockázatok továbbra is rendkívül magasak, ezért az ajánlásunk semleges. Néhány éves távlatban, tekintettel a régió magas növekedési potenciáljára, azonban perspektivikus befektetést jelenthet a régió. Fejlıdı Európa (ING L Invest Emerging Europe) Az orosz piac által dominált fejlıdı európai régió kilátásai az olajár alakulásától függ. A recessziós félelmekkel egyetemben az olaj ára erıteljesen csökken, amely mérsékelni fogja az orosz növekedési kilátásokat is. Fejlıdı Ázsia (ING L Invest New Asia) Az ázsiai régió kilátásai rövidtávon nagymértékben függenek az amerikai fogyasztótól, ezért emiatt továbbra is óvatosak lennénk. Másik oldalról viszont az ázsiai piac belsı kereslete részben kompenzálhatja a térség exportjának visszaesését. Az amerikai pénzpolitika enyhülése pozitív hatást fejt ki a régióra, mivel monetáris politikájuk szorosan követi az amerikait Latin-amerika ING L Invest Latin America) Latin-Amerika megítélésével óvatosabbá váltunk a nyersanyagárak erıteljes esése miatt, amelyek még mindig az egyik fı exportcikknek számítanak a régió országai számára. A belsı kereslet megerısödése azonban részben ellensúlyozni képes a nyersanyagexportból származó bevétel csökkenését. Észak-Afrika Közel-Kelet ING L Invest Middle East North Africa) Afrika a következı bull piac nagy növekedési sztorija lehet. Az olajárak stabilizálódásával az olajban gazdag arab országok növekedési kilátásai is sokat javulhatnak Fejlett részvénypiacok - régiók USA részvények EU részvények Japán részvények Az USA-ban jóval erıteljesebb fiskális (államháztartási költekezés) stimulus mértéke, mint Európában. A gyenge USA dollár is kedvezıbb az amerikai vállalatoknak, mint az erıs euro az európaiaknak Viszont az amerikai részvények már jelentıs prémiumon kereskednek az EU-val szemben. Noha várhatóan az USA elıbb fog kilábalni a recesszióból, ez már a magasabb amerikai részvényárakon keresztül tükrözıdik. Az ajánlásunk ezért európai részvény felülsúlyozás. Japánnal kapcsolatban továbbra is indokolt a fokozott óvatosság, hisz a globális recesszió különösen erısen súlytja.
8 Fejlett részvénypiacok befektetési stílusok Értékalapú stratégia Növekedési stratégia GARP / Core stratégia Nem látunk jelentıs különbséget a kétfajta stílus várható hozama között. A defenzív, osztalékfizetı részvények mellett szól, hogy a recessziónak még koránt sincs vége, így a stabil készpénztermelı képesség továbbra is fontos marad. Amennyiben elfogadjuk viszont azt az általános véleményt, hogy az amerikai recessziónak a második félévben vége lesz, a növekedési részvények is elıtérbe kerülhetnek, ezért a Globális Növekedési (ING (L) Invest Global Growth) alapunkat (5 Morningstar csillagos minısítéső!) kiemelten ajánljuk, hiszen sem iparágban, sem földrajzi régiókban nem korlátozott a portfoliója kialakításakor. Fejlett részvénypiacok iparágak Ingatlanpiaci részvény Pénzügy Egészségügy Élelmiszeripar Élelmiszeripar Közmőszolgáltatók Energia IT Technológia Ingatlan (ING (L) Invest Global Real Estate, European Real Estate) A finanszírozáshoz való hozzáférés nehézségei, az emelkedı bérleti hozamok és a csökkenı bérleti díjak, valamint a bérlık számának és fizetıképességének az erıteljes lassulása még évekig visszavetheti a szektor teljesítményét. Az USA és Anglia másodlagos minıségő jelzálogpiacának összeomlása, illetve más országok (pl Spanyolország) ingatlanpiacain bekövetkezı negatív ártendenciák drasztikusan érintették a szektort Az egyéb európai ingatlanpiacok is erıteljes lassulást mutatnak, további kockázatok lehetségesek. Ide tartozik a kereskedelmi ingatlanpiac (irodák, bevásárlóközpontok) lassulása is a lakáspiaci mélyrepülés után. Az év során az amerikai jelzálogpiac további gyengélkedésére számítunk, ami tovább ronthatja az európai ingatlanpiaci szektor megítélését is. Ezzel együtt a szektor már olyan olcsó, hogy középtávon (1-3 év) gondolkodó befektetıknek kedvezı belépési pontot jelent. A hitelválság viszont érzékenyen érinti a szektort, így a kilábalás lassú folyamat lesz. Pénzügy (ING (L) Invest Banking & Insurance, European Banking & Insurance) A szektor kilátásai javultak, de a befektetık túl gyors felállást áraztak be túl korán. Még mindíg súlyos leírások következhetnek be. A cégek profittermelése még mindíg nyomás alatt marad. Egészségügy (ING (L) Invest Health Care)
9 Az egészségügyi szektor defenzív karakterisztikájánál fogva felülsúlyozásra javasolt. Az iparág-specifikus kockázatok (lejáró szabadalmak, hatósági árszabályozások stb.) tükrözıdnek az árazásban. Az iparágban tapasztalható magas cash-flow termelés akvizíciókban ölthet testet, ami pozitív a szektor egészét tekintve. A szektor eredménykilátásai továbbra is pozitívak, a harmadik negyedéves jó eredmények megmutatták, hogy a szektor teljesítményén a reálgazdaság negatív hatásai nem érezhetıek. Élelmiszeripar ING (L) Invest Food & Beverages, European Food & Beverages) Az élelmiszeripari szektor a defenzív karakterisztikája miatt a nagyon ingadozó piaci környezetben semleges súlyozásra javasolt. Az élelmiszerárak drasztikus mérséklıdése pozitív az élelmiszer szektor számára, mivel a gyártók inputköltségeit csökkentik A gyógyszer-kereskedelem és a dohánygyártók preferáltak, az élelmiszer-szektor kilátásai borúsabbak. A szektor kilátásai stabilak, de a növekedési potenciálja meglehetısen mérsékelt. Az egyetlen kockázat, hogy a szektor viszonylag drága, mivel a legtöbb befektetı felülsúlyozza a portfóliójában. Közmőszolgáltatók (ING (L) Invest Utilities) A szektor nagyon jól teljesített eddig, amit a magas nyersanyagárak és a magas alapkamat szintek is támogattak. Amennyiben a világgazdasági stabilizáció hamarosan bekövetkezik, akkor az eddig alulteljesítı szektorok emelkedése fogja második hullámban követni az évben eddig szárnyaló szektorokat. Az olajárak további emelkedésével a szektor kilátásai is javultak, így most vételre változtatjuk ajánlásunkat. Energia (ING (L) Invest Energy) Magas oszatlékfizetés várható a szektor cégeitıl. Az árazás már kedvezınek mondható. Az olaj iránti igény világszerte csökkent de ezért az OPEC igyekszik a termelést visszafogni. Ennek hatására és a recessziós félelemek csökkenésével az árak ismét emelkedtek így ajánlásunk most felülsúlyozás. Az olajár alakulása 160 olaj
10 Forrás: INGIM, Thomson Datastream IT (ING (L) Invest Computer Technologies) A szektor még mindig relatíve olcsónak mondható és a vállalati mérlegek is egészséges képet mutatnak. Negatív tényezı az, hogy a csökkenı fogyasztás itt is érezteti hatásait így több profit warningot is bejelentettek illetve a deflációs nyomás miatt árcsökkenésre kényszerülnek a gyártók. Mindezeket figyelembe véve mi mégis vételt ajánlunk, mert a szektort igen olcsónak látjuk. Telekom (ING (L) Invest Telekom, European Telekom) Az értékeltségi szintek kedvezıek és az osztalékhozam továbbra is kedvezı kilátásokkal bír. Az M&A aktivitás növekedésére számítunk globálisan 2009-ben, ami kedvezı a szektor számára. A szektor növekedési kilátásai azonban nem túl rózsásak és a nagy árverseny is fennmarad de ajánlásunk még mindíg felülsúlyozás. Technológia (ING (L) Invest Technology, New Technology Leaders) Általánosságban alacsony az értékeltségi szintjük. Hosszú távon pozitívak a kilátások, de rövidtávon sok a kockázat a fogyasztói igények bizonytalanságai miatt. A technológiai cégek jövedelem kilátásai stabilak, de valószínőleg ezeket lefelé fogják korrigálni a pénzügyi és a fogyasztói szektor gyengélkedései miatt. A lakossági és pénzügyi szektor felé mutatkozó kitettsége miatt profit kilátását lefelé fogják korrigálni. Fejlett részvénypiacok tematikus befektetések Klíma fókusz Alternatív Béta hedge fund részvény Presztízs és luxus Nyersanyagok Nyersanyagok (ING (L) Invest Materials és European Materials) Az elmúlt három hónapban a nyersanyagok iránti kereslet az elızı idıszak látványos összeomlása után jelentısen megnıtt. Ezzel együtt a világgazdasági helyzet stabilizálódásával a nyersanyagkészletek leépülhetnek, ami lehetıvé teszi a nyersanyagárak emelkedését. Ennek már vannak érzékelhetı jelei, noha úgy gondoljuk, hogy egyelıre csak stabilizálódásról beszélhetünk csak. Az amerikai, angol és japán jegybankok agresszíven növelik a pénzkínálatot. Ez két oldalról is pozitív a nyersanyagoknak: egyrészt gazdasági növekedést serkent, másrészt pedig inflatórikus hatású, márpedig a nyersanyagok (és velük együtt a gyártók) számára ez rendkívül kedvezı Mivel viszont a szektor hatalmas árfolyamemelkedésen ment keresztül az elmúlt hónapokban, ami a rövid távú pozitív várakozásokat beárazta, az ajánlásunk az eddigi pozitív helyett semlegesen súlyozott pozíció.
11 CRB Nyersanyagindex CRB Nyersanyagindex Forrás: Commodity Research Bureau, Bloomberg A CRB nyersanyagindex a legfontosabb 22 nyersanyag árának alakulását követi, és mint ilyen jól mutatja a nyersanyagok kitermelésével és gyártásával foglalkozó vállalatok kilátásait. Klíma fókusz (ING (L) Invest Climate Focus) Az alap nemcsak alternatív energiaforráshoz kapcsolható vállalatokba invesztál. A bioüzemanyaggal kapcsolatos cégek problematikusak (magas inputárak), a nap- és szélenergia perspektivikus lehet, de magas az árazása. Közmővek, gázzal üzemelı erımővek is a portfólióban. Az alap befektetései között számos már a piacon régóta jelenlévı ipari vállalatok is nagy számban szerepelnek, amelyek szerepet vállalnak az energiafogyasztás mérséklésében. Az alap vállalatainak növekedési üteme meghaladja a globális kompozit növekedési ütemét. Az elmúlt idıszak olajár-esése után mivel az olajár fontos energia-referenciaként mőködik a szektor kevésbé vonzó. Valószínősítjük azonban, hogy a következı 3-6 hónap során az olaj ára stabilizálódhat, ami vételi érdeklıdést jelenthet a szektorban is. A hosszabb távon (3-5 év) befektetıknek, a portfóliójuk maximum 10%-val ajánljuk. Alternatív béta hedge fund indexkövetı alap (ING (L) Invest Alternative Beta) Az alap a hedge fundok átlagos teljesítményét követni. Maga a szektor egyébként külön pályákon mozog ezért most a kockázatkerülıbb ügyfeleknek is ajánljuk. Presztízs és luxus (ING (L) Invest Prestige & Lux) Az elmúlt hónapok jelentıs árfolyam-növekedése után úgy véljük, hogy az árak túlszaladtak a fundamentumokon. Javaslatunk tehát alulsúlyozás. Ugyan az amerikai gazdaság várhatóan a második félévben enyhén növekedni fog, az amerikai fogyasztás visszatérése a es szintre valószínőtlen. A magas munkanélküliség és az ingatlanpiaci válság továbbra is meghatározó (negatív) hatással lesz a fogysztásra. A kategórián belül a luxus fogyasztói javakat elıállító vállalatokat is egyre érzékenyebben érinti a recesszió, mert ügyfeleik vagyona komoly értékvesztést szenvedett el. A legjobban pozícionált vállalatok továbbra is profitálni fognak a világban tapasztalható vagyonosodási trendekbıl, és a fejlıdı piacok jelentıs növekedésébıl de ez a megállapítás is inkább közép- és hosszútávon érvényes.
12 Jogi nyilatkozat: E dokumentumban található információk kizárólag tájékoztatás célját szolgálják, nem minısülnek ajánlattételnek, különösen nem a tájékoztató alapján történı értékpapír kezelésével, vételével vagy eladásával kapcsolatos ajánlatnak, vagy értékpapír befektetési stratégiában történı részvételre vonatkozó felhívásnak. E dokumentum kizárólag a szakmai befektetıket célozza meg. Bár különös gondot szenteltünk e dokumentum tartalmának, annak pontosságáért, helyességéért, teljességéért, a - kifejezett vagy vélelmezhetı - tartalmáért garanciát vagy kezességet nem vállalunk. Az e dokumentumban szereplı tájékoztatást - elızetes értesítés nélkül - megváltoztathatjuk, vagy aktualizálhatjuk. Sem az ING Investment Management, sem az ING Csoporthoz tartozó egyéb vállalat vagy egység, sem azok bármely tisztségviselıje, igazgatója, vagy alkalmazottja nem tartozik - közvetve vagy közvetlenül - jogilag vagy más módon felelısséggel az e dokumentumban közölt tájékoztatásért és/vagy ajánlásért. E dokumentumban foglalt tájékoztatás nem tekinthetı befektetési szolgáltatásnak. Ha befektetési szolgáltatást kíván igénybe venni, tanácsadásért forduljon irodánkhoz. Az e dokumentumban foglalt tájékoztatást csak saját kockázatára használhatja fel. Az e dokumentum felhasználásából, vagy arra támaszkodó döntéshozatalból az olvasó által elszenvedett esetleges veszteségért semmilyen - közvetlen vagy közvetett - jogi felelısség nem terhel bennünket. A befektetés kockázattal jár. Felhívjuk a figyelmét, hogy a befektetésének értéke emelkedhet és csökkenhet is, és hogy az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövıbeli teljesítményre, hozamra. A dokumentumban foglalt információk másolása, sokszorosítása, terjesztése elızetes engedély nélkül tilos. Az ezen nyilatkozat feltételeivel és kitételeivel kapcsolatban, valamint azok folytán felmerülı bármely kártérítési igény tekintetében a holland törvények az irányadók. Az e dokumentumban említett minden termék vagy értékpapír sajátos kockázattal és forgalmazási feltételekkel bír, amelyrıl az ügyletkötés elıtt célszerő további tájékoztatást kérni. E dokumentumban foglaltak nem minısülnek ajánlattételnek, különösen nem a tájékoztató alapján történı értékpapír-befektetésre vagy eladásra vonatkozó felhívásnak olyan országokban, ahol ezt az érintett hatóságok nem engedélyezték. E dokumentum információi nem tekinthetık sem egyedi befektetési, sem pénzügyi, sem jogi tanácsnak. E dokumentum megfelelı gondossággal készült. E dokumentumban közölt információiból semmilyen követelés nem érvényesíthetı. Konkrét tanács érdekében, kérjük forduljon befektetési tanácsadójához.
Havi eszközallokációs javaslat
2009. december áprmárcius Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Hosszú hónapok száguldása után a piac konszolidációs szakaszba lépett és néminemő fáradtság jeleit mutatja. Komoly visszaesésrıl
RészletesebbenHavi eszközallokációs javaslat
2009. augusztus áprmárcius Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Tovább folytatták menetelésüket a tőzsdék. A mélyponthoz képest a globális fejlett és fejlődő tőzsdék jelentősen emelkedtek,
RészletesebbenHavi eszközallokációs javaslat
áprmárcius 2009. június Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Sell in May, go away, avagy adjunk el mindent májusban és álljunk odébb egy időre? A március-májusi, történelmi léptékekben is
RészletesebbenHavi eszközallokációs javaslat
áprmárcius 2009. május Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Áprilisban és a május eddig eltelt részében tovább folytatódott az eufória a tőzsdéken. A jelenlegi felfutás az elmúlt 100 év
RészletesebbenHavi eszközallokációs javaslat
2012. június rr Havi eszközallokációs javaslat Alapvető eszközallokáció Részvények Kötvények Lassult a tőzsdei árfolyamok esése az elmúlt időszakban. Az angol és spanyol indexek néhány százalékkal erősödtek,
RészletesebbenHavi eszközallokációs javaslat
Részvények Kötvények A 2008-as gyászos tőzsdeév után 2009 sem kezdődött sokkal jobban. Az USA-ban az első két és fél hónapban tapasztalt 16-17%%-os januári esés a történelem egyik legrosszabb évkezdetét
RészletesebbenHavi eszközallokációs javaslat
áprmárcius 2010. január Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Az elmúlt időszakban folytatódott a konszolidáció a piacokon. A hosszú és lényegében töretlen hegymenet után a fejlett tőzsdék
RészletesebbenErre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
RészletesebbenBudapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac
Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:
RészletesebbenA CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről
CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye
RészletesebbenBudapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
Részletesebben1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók
Egyre nagyobbra fújódik a tőzsdei lufi 2016.07.22 10:48 Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget.
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenPannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15.
Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15. Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Részvénypiacok nov 30-ig 2011.12.17 2 Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Magyar kötvény- és ingatlanpiac nov 30-ig 2011.12.17
RészletesebbenMihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben?
Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? 2016. December 14. 17:30 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu 2 DONALD
Részletesebben2010. május 18. CIB REGGELI FEJLETT PIACOK
CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: A nettó hosszútávú tıkeáramlás márciusban rekordszintre ugrott, jelentıs külföldi keresletet jelezve az amerikai kötvények és részvények iránt. Ma a termelıi
RészletesebbenTıkeáttételes termékekkel túlszárnyalni a piacot. T. Kilian Equity Markets & Commodities
Tıkeáttételes termékekkel túlszárnyalni a piacot Mi az opció/opciós jegy? Az opció jog, de nem kötelezettség arra vonatkozólag, hogy részvényt, devizát, kötvényt, indexet vagy árut (mögöttes termék vagy
RészletesebbenBefektetések a gyakorlatban
Befektetések a gyakorlatban Hogyan gondolkodik egy intézményi befektető? Allianz Alapkezelő Zrt. Pártl Zoltán, CFA Budapest, 2013.11.12. 1 1 Intézményi befektetők, stratégiák, döntéshozatal 2 Piaci folyamatok
RészletesebbenAEGON RUSSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS
AEGON RUSSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2010. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelı Zrt., mint az AEGON Russia
RészletesebbenA gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban
A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban Csermely Ágnes Államadósság és Gazdasági Növekedés A Költségvetési Tanács munkáját támogató szakmai konferencia 2012. Május 15. 2 Trend
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenAz eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök.
ABERDEEN LIQUIDITY FUND (LUX) US DOLLAR PÉNZPIACI ESZKÖZALAP (USD) Érvényes: 2019. augusztus 9-től Az eszközalap kizárólag az Aberdeen Standard Liquidity Fund (Lux) US Dollar Fund befektetési jegyeit tartalmazza,
RészletesebbenÖsszefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
RészletesebbenSzőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján
Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján Míg 2012 elején a rekord magas szinten tartózkodó magyar CDS-felár volt az egyik legmagasabb a feltörekvő univerzumban, mára hitelkockázati
RészletesebbenÚjra eljön a magyar részvények ideje?
Újra eljön a magyar részvények ideje? Cinkotai Norbert Vezető elemző 2 Mi változott április óta? Az infláció erősödik, velünk maradhat. Nem csak itthon. A volatilitás némileg csökkent, de a piacok alig
RészletesebbenNémet részvény ajánló
Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai
RészletesebbenTechnikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index nem tudta megtartani az 1180 pontos határt és pont azt tette, ami várható volt az áttörés után: egészen az oldalazás szintjére esett. A külföldi
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500 Az S&P 500 index az 1 220 ponton húzódó ellenállás fölé került. Az elpattanás és a korrekció lehetısége még érvényben van, mégha némi áttörés már megtörtént,
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 7/2011
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index elpattant a trendcsatorna alsó határától. Sikerült az 1 300 pontos utolsó lokális maximumot is áttörni és az index mögött most már 5 emelkedı szeánsz
RészletesebbenTKM Mutatók. Frissítés dátuma: A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója
TKM Mutatók Frissítés dátuma: 2016.04.14. A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója Biztosító Terméknév Termékkód Tartam Díjfizetés Eszközalap neve
RészletesebbenTKM Mutatók. Frissítés dátuma: A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója
TKM Mutatók Frissítés dátuma: 2016.05.05. A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója Biztosító Terméknév Termékkód Tartam Díjfizetés Eszközalap neve
Részletesebben2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK
CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 6/2011
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az elızı maximumokat, amelyek 1350 alatt voltak. Ez általában bika jelzés. A maximumok áttörése viszont hamis volt, és az index visszatért
RészletesebbenÉrtékpapír kondíciós lista - vállalati ügyfelek részére
bankunk által értékesíthető befektetési termékeket kockázati szempontból az alábbi kategóriákba soroljuk be, melyeket az egyes termékek megnevezésénél jelöltük: lacsony özepes agas Számlanyitási díj Számlavezetés
Részletesebben31. Hét 2009. július.31. Péntek
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak
RészletesebbenGránit Bank Betét Alap
Gránit Bank Betét Alap Indulás dátuma: 2011.december 08. HU0000711106 1,- HUF 30. napján: 233 678 406 HUF 30. napján: 1,027663 HUF Alapkezelési díj: 0,00 % PSZÁF engedély száma: KE-III/50115/2011. Likviditási
RészletesebbenGazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2
Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés 2017. március 9-i monetáris politikai ülésén a Kormányzótanács megállapította, hogy igen jelentős
RészletesebbenHonics István CFA befektetési igazgató
OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből
RészletesebbenA befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
RészletesebbenTechnikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011
Technikai elemzés. c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index jelenleg a csökkenı trendvonal alatt tétovázik. A további emelkedés szempontjából fontos az 1270 pontos szint áttörése. Amennyiben ez nem történik
RészletesebbenBEFEKTETÉSI SZTORIK A VILÁGBÓL NYUGAT-EURÓPA
A L A POK BEFEKTETÉSI SZTORIK A VILÁGBÓL NYUGAT-EURÓPA KITÖRŐ TELJESÍTMÉNYEK VAJON FENNTARTHATÓ AZ IRÁNY? A STOXX50 INDEX ALAKULÁSA AZ ELMÚLT 5 ÉVBEN MARKÁNS HEGYMENET 3800 3400 3386 3280 Múlt héten fontos
RészletesebbenA befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
Részletesebben2010. szeptember 8. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK
CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Ma a Fed Bézs könyvének publikálására kerül sor. A fıbb makroadatok naptára üres lesz. EURÓZÓNA: Ma a német ipari termelés statisztikáját közlik. Eurózóna-szintő
Részletesebben31. Hét 2009. július.29. Szerda
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó
RészletesebbenAEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.
AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési
RészletesebbenOktóber hónapban jelentıs korrekció következett be a harmadik negyedévi állapotokhoz képest.
Az év elsı négy hónapjában a részvénypiacok kifejezetten jól teljesítettek, csak a fejlıdı piacok teljesítménye volt némileg lemaradó. A magyar részvények április közepére 10% feletti teljesítményt értek
Részletesebbenhétfő, április 14. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. április 14. Vezetői összefoglaló A hét utolsó kereskedési napján mind a nyugat-európai, mind az amerikai részvényindexek komoly veszteséggel zártak. Pénteken 307,5-nél egyhetes mélypontra
RészletesebbenCIB DUPLA PROFIT TİKEVÉDETT SZÁRMAZTATOTT ALAP. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt.
CIB DUPLA PROFIT TİKEVÉDETT SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt. 2012 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Dupla Profit Tıkevédett Származtatott
RészletesebbenHírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2016.07.29 Smart Child Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Smart Senior Befektetési egységekhez kötött
RészletesebbenBEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám
Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi
RészletesebbenCIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS
CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar
RészletesebbenJelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok
Jelentés 2012. Április Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2012. Április Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
Részletesebben33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd
Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenA CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár. számára a 2010. első negyedévi teljesítményről és várakozásokról
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár számára a 2010. első negyedévi teljesítményről és várakozásokról 1 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye Globális
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az S&P 500 index a nem sokkal az 1 300 pontos szint fölött húzódó kisebb ellenállás fölött tartózkodik. A jelenlegi konszolidáció után a szélesebb trendcsatornán
RészletesebbenNÉGY MEGHATÁROZÓ TREND
NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány
Részletesebbencsütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
RészletesebbenAz MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye
Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB kezelı zártkörően mőködı Rt. tájékoztatása befektetési alapok 2011.évi CXCIII. törvénynek (Batv.) való megfelelésrıl, valamint Tájékoztató és Kezelési Szabályzat
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenCIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Vezetı forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt.
CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Vezetı forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt. 2012 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja
RészletesebbenBUX P/BV grafikon 3,5 2,5 1,5 0,5
Sajtóközlemény azonnal közölhető Az ING Investment Management 2010-re vegyes képet vár a fő befektetési területeken 2009. november 25., London, Budapest Az ING Investment Management (ING IM) globális vagyonkezelő
RészletesebbenHírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2017.03.31 Aqua Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Terra Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenBudapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest
RészletesebbenGE Money Nyersanyag Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
GE Money Nyersanyag Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme
Részletesebbencsütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel
RészletesebbenPénzügyi stabilitási jelentés november
Pénzügyi stabilitási jelentés 2016. november Horváth Gábor, vezető közgazdasági szakértő Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság Sajtótájékoztató 2016. november 17. Fő üzenetek a hazai pénzügyi stabilitásról
RészletesebbenA Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére
HAVI JELENTÉS 2015. április EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. május 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 áprilisát a fejlett
RészletesebbenIngatlan Alap Figyelő
Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág
RészletesebbenTechnikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index visszapattant a trendcsatorna alsó határától, ahogy azt legutóbb jeleztük. Nem emelkedett viszont új maximumokra és az ellenállás mőködött. Úgy
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre
CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország Infláció: folytatódó
Részletesebben2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. május 3. 2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból A 2012-es évet meghatározó visszaesést követően az előrejelzések
Részletesebben2010. május 14. CIB REGGELI FEJLETT PIACOK
CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Az importárindex enyhe inflációs nyomásra utalt, a heti segélykérelmek száma pedig enyhén visszaesett. További bıvülést, illetve emelkedést mutatnak a piaci
RészletesebbenAz ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,
RészletesebbenKoncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés
PSZÁF X. Jubileumi Pénztár-konferencia Siófok, 2007. 21. Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés Erdei Tamás elnök-vezérigazgató MKB Bank Zrt. A
RészletesebbenBEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak
Részletesebbenszerda, június 18. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam
RészletesebbenOTP Dollár Pénzpiaci Alap
OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült
Részletesebbenszerda, június 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át
Részletesebbenhétfő, március 2. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,
RészletesebbenRövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
RészletesebbenIngatlan Alap Figyelő
Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág
RészletesebbenA lakáspiac jelene és jövője
A lakáspiac jelene és jövője Harmati László FHB Jelzálogbank Nyrt. üzleti vezérigazgató Fundamenta Lakásvásár Ingatlanszakmai Konferencia Budapest, 2011. szeptember 23. 2011.09.23 1 Tartalom Az FHB Lakásárindex
RészletesebbenRoham az arany piacán - Hegymenetbe kapcsol az árfolyam?
1 / 7 2010.05.17. 18:04 Roham az arany piacán - Hegymenetbe kapcsol az árfolyam? 2010.05.13 10:43 Új csúcsra száguldott tegnap az arany azonnali árfolyama, és a következı hónapokban akár további áremelkedés
RészletesebbenKis- és középvállalati Hitelezés Általános Szerződési Feltételek 1. sz. Melléklet. Érvényes: március 16-tól
Kis- és középvállalati Hitelezés Általános Szerződési Feltételek 1. sz. Melléklet Érvényes: 2015. március 16-tól Fedezettségi követelmények standard instrumentumok esetén Hitel illetve fedezet devizaneme
RészletesebbenHogyan fektessünk be 2015-ben?
Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hajósi Péter, CFA 2015. április 13. Szép új világ a befektetések piacán mi lehet a megoldás? Szép új világ a befektetések piacán Szép új világ részvény kötvény pénzpiaci
RészletesebbenTızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói
Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói Tartalomjegyzék Az OTP befektetési alapok állandó adatai...3 A befektetési alapok teljesítményére hatással bíró -piaci események
Részletesebbenszerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban
RészletesebbenFéléves jelentés 2011.
Féléves jelentés 2011. által kezelt Befektetési Alapokról Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap Generali Cash Pénzpiaci Alap Generali Hazai Kötvény Alap Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja
RészletesebbenVezetői összefoglaló június 29.
2017. június 29. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti
RészletesebbenŐszi előrejelzés ra: holtponton a növekedés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Őszi előrejelzés 2011 2013-ra: holtponton a növekedés Brüsszel, 2011. november 10. Megállt az uniós gazdasági fellendülés. Az erősen megrendült bizalom hatással van a beruházásokra
Részletesebben2010. május 19. CIB REGGELI FEJLETT PIACOK
CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Az ingatlanpiaci adatok vegyes képet mutattak. A termelıi árindex áprilisban váratlan csökkenést jelzett. Ma az áprilisi inflációs szám, valamint (az európai
RészletesebbenA szerzıdı által választható Befektetési Stratégiákban szereplı eszközalapok és ezek befektetési politikája
1. sz. Függelék - ESZKÖZALAPOK ÉS BEFEKTETÉSI POLITIKÁJUK A szerzıdı által választható Befektetési Stratégiákban szereplı eszközalapok és ezek befektetési politikája A Biztosító az egyes eszközalapok kezelésével
RészletesebbenGE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul GE Money Franklin Templeton Selections Fund of Funds GE Money FTS Alapok
Részletesebbenszerda, 2015. szeptember 30. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. szeptember 30. Vezetői összefoglaló Növekedett az amerikai fogyasztói bizalom az elmúlt hónapban. Európában csökkentek a vezető részvényindexek, az Egyesült Államokban vegyes volt a kereskedés.
RészletesebbenTechnikai elemzés. člá. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az index értéke jelenleg az 1150 pontos technikai ellenálláson van. 1150 fölött az indexnek lehetısége lehet a további emelkedésekre, ami viszont nem a legvalószínőbb
Részletesebben