A kannabinoid rendszer A jövő terápiás lehetőségei 1
|
|
- Csenge Biróné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bíró Tamás A kannabinoid rendszer A jövő terápiás lehetőségei 1 Személyes bevezetés Közel 25 éves, molekuláris medicina szemléletű tudományos pályafutásom egyik érdekes jellegzetessége, hogy az elvégzett kísérletek döntő többségét három növény inspirálta. A 90-es évek közepétől USA-beli tanulmányutam során, majd hazatérésemet követően a Debreceni Egyetem ÁOK Élettani Intézetében az Euphorbia resinifera (kutyatejféle), valamint a Capsicum annum (paprika) hatóanyagaival azaz főként a reziniferatoxinnal és a kapszaicinnel dolgoztunk, a fájdalom kialakulásában és megszűnésében résztvevő molekuláris mechanizmusokat kutatva. Később érdeklődésünk kiterjedt a Cannabis sativa (vadkender) vizsgálatára, valamint a növényekben található molekulák által befolyásolt élettani és kórélettani folyamatokra is. Az alábbiakban ez utóbbi kutatásokkal kapcsolatos eredményeinket mutatom be röviden; emellett néhány olyan izgalmas új irányvonalat is megjelölök, melyek kiaknázása lehetőséget teremthet számos emberi megbetegedés jövőbeli kezeléséhez. Témamegjelölés, alapfogalmak A téma izgalmassága, aktualitása, ugyanakkor természetes ellentmondásossága szükségessé teszi, hogy a részletes kifejtést megelőzze több olyan alapfogalom tisztázása, melyek megfelelő ismerete szükséges a témakör pontos, objektív és tudományos igényű megértéséhez: Kannabisz: a vizsgált növény; Marihuána, hasis: a növény bizonyos részeiből készített, a világ számos országban illegális kábítószerként számon tartott készítmény; Orvosi kannabisz/marihuána: a növény vagy a fenti készítmények legális alkalmazása bizonyos betegségekben (ideális esetben orvosi kontroll mellett); Kannabisz-alapú gyógyszer: olyan legálisan alkalmazható, engedélyezett és törzskönyvezett gyógyszer, melynek hatóanyagát a növényből izolálták. 1 Az MTA DAB évi DAB Plakett díjat elnyerő kutató előadása.
2 224 BÍRÓ TAMÁS A fentiek mellett hangsúlyozni kívánom, hogy a jelen közlemény semmilyen mértékben nem hivatott és nem kíván olyan társadalmi problémákról véleményt formálni, illetve a problémák által felvetett kérdésekre választ adni, mint pl. a marihuána legalizálása, az orvosi és nem-orvosi alkalmazási lehetőségek megállapítása, a marihuána vs. alkohol témakör stb. Miért olyan érdekes a kannabisz? Számos ránk maradt írott emlék tanúskodik arról, hogy az emberek már több ezer éve észrevették, hogy a vadkender különböző módokon történő fogyasztását sajátos élettani és pszichés reakciók (ellazultság érzése, elmélkedésre való hajlam, esetenként szorongás stb.), valamint bizonyos terápiás előnyök (pl. fájdalomcsillapítás, étvágytalanság, sebek és galandférgesség kezelése stb.) követhetik. Ezen hatások részletekbe menő tanulmányozása az 1900-as évek második felében a marihuána és hasis rekreációs elterjedésével párhuzamosan bontakozott ki; hátterük tudományos igényű magyarázatára azonban egészen a XX. század második feléig várni kellett. Ekkor ugyanis egy Raphael Mechoulam által vezetett munkacsoportnak a korábbiaknál pontosabban sikerült leírnia 1964-ben a THC (egész pontosan a ( )-transz-δ9-tetrahidrokannabinol ) kémiai struktúráját. Ismert, hogy a kannabisz elfogyasztása számos idegrendszeri (eufória, hallucináció, görcsoldás, fájdalomcsillapítás stb.) és testi (vérnyomás változása, szemnyomás csökkenése, hörgők tágulata, gyulladásgátlás stb.) hatást vált ki. Ezek közül a nem kívánatos idegrendszeri hatásokért (így a kábítószer státuszért ) szinte kizárólag a THC felelős; bebizonyosodott ugyanis, hogy krónikus fogyasztása során (a jótékony hatások mellett), tudatmódosítás, különböző mértékű hozzászokás, tanulási és koncentrálási nehézség, emlékezet- és memóriazavar, valamint karakterváltozás alakulhat ki. A kezdeti lépéseket követően a múlt század második felétől számos további molekula leírására került sor, így napjainkra az ismert növényi kannabinoid vegyületek száma meghaladja a százat! Ezen közül kiemelendő a cannabidiol (CBD), mely a növényben a THC mellett a legnagyobb mennyiségben található kannabinoid. A CBD ugyanakkor nem rendelkezik tudatmódosító hatással és igen jelentős szerepe van a kannabisz fent bemutatott kedvező idegrendszeri és testi hatásainak kialakításában (lásd még később). A belső kannabinoid rendszer egy új homeosztatikus szabályozó hálózat Az 1990-es évek elejére leírták az emberi szervezet két klasszikus kannabinoid receptorát, a CB1-et és a CB2-t, mely molekulák felismerik a növény számos hatóanyagát. Az ezt követően robbanásszerűen felgyorsult kutatások eredményeként napjainkra kiderült, hogy a növényi kannabinoidok számos egyéb receptor és sejtes célpont működésének befolyásolására képesek (ioncsa-
3 A KANNABINOID RENDSZER A JÖVŐ TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEI 225 tornák, bizonyos szerotonin-, adenozin- és adrenerg receptorok, transzporterek stb.) Ezen farmakológiai promiszkuitás ismeretében könnyen érthetővé válik, hogy a növényi kannabinoidok biológiai hatásai mögött többnyire nem egyetlen, hanem adott esetben egy egész sereg célmolekula aktivitásának az adott hatóanyag(ok)ra jellemző, karakterisztikus befolyásolása áll. 1. ábra Az (endo)kannabinoid rendszer felépítése és kölcsönhatásai Az ábra Oláh Attila munkája, melyet Mackie és mtsai (2008), Di Marzo (2008), Liu és mtsai (2008), Abood és mtsai (2013), Raboune és mtsai (2014), Maccarrone és mtsai (2015) és Pertwee (2015) alapján készített. Evolúciós értelemben igen kevéssé valószínű, hogy az emberi test külön receptorokat fejlesszen ki pusztán csak a vadkender speciális hatóanyagainak érzékelésére. Ezt a logikát követve az elmúlt két évtizedben több, főként a zsírok családjába tartozó endogén (azaz az emberi szervezet által termelt) kannabinoid vegyületet azonosítottak (pl. anandamid), melyek hatásait jól másolják a növényi
4 226 BÍRÓ TAMÁS kannabinoidok. Emellett számos olyan enzimet és transzport mechanizmust is azonosítottak, melyek komplex működése részt vesz az endokannabinoidok termelésében, sejten belüli és sejtek közötti szállításában, valamint lebontásában. Mindezen résztvevőket együttesen az endokannabinoid rendszer (ECS) névvel foglalhatjuk össze, mely tartalmazza a belső kannabinoidokat, az őket felismerő receptorokat, a felépítő és lebontó enzimeket, valamint a transzportereket (1. ábra). Az utóbbi évek intenzív kutatásainak köszönhetően bizton állítható, hogy az ECS az egyik legkomplexebb szabályozási hálózat, mely az emberi szervezet minden (!) szervrendszerében megtalálható és különböző aktivitással működik. Bebizonyosodott az is, hogy a belső kannabinoidok folyamatos termelődésének és lebomlásának köszönhetően minden szervben kialakul egy belső kannabinoid tónus, mely hozzájárul az adott szervrendszer homeosztázisának (azaz belső egyensúlyának) kialakításához. Leegyszerűsítve tehát elmondható, hogy az ECS élettani működése olyan alapvető folyamatok egészséges működéséhez szükséges, mint pl. az agyi aktivitás, a vérnyomás és szívműködés szabályozása, az anyagcsere, a nemi működések stb. A belső kannabinoid rendszer a bőrben saját eredményeink Munkacsoportunk fő kutatási területe az egyik legnagyobb (és véleményünk szerint az egyik legizgalmasabb) szerv, a bőr élettani és kóros folyamatainak feltárása. Amikor kb. tíz évvel ezelőtt elkezdtük az ECS és a növényi kannabinoidok hatásmechanizmusának vizsgálatát, gyakorlatilag semmit sem tudtunk a rendszer működéséről a bőrben. Lelkes és tehetséges kollégáim munkájának, valamint nemzetközi akadémiai és ipari partnereinkkel végzett gyümölcsöző kollaborációinknak köszönhetően mára már kiderült, hogy az ECS az emberi bőrben is meghatározó szerepet tölt be a szerv homeosztatikus folyamatainak szabályozásában. A 2. ábra összefoglalja jelenlegi tudásunkat a bőr-ecs működéséről; így alább csak néhány olyan kulcsfolyamatot emelünk ki, melyek feltárásában munkacsoportunk vezető szerepet vállalt. Megállapítottuk, hogy a bőr belső kannabinoid tónusa szükséges a fagygyúmirigyek élettani működésének kialakításához. Kimutattuk továbbá azt is, hogy a CBD egy általunk elsőként leírt jelátviteli hálózat aktivitását módosítva igen kifejezett anti-akné hatással rendelkezik, hiszen kedvezően befolyásolja a gyulladásos pattanásosságra jellemző kórosan fokozott faggyútermelést, a faggyúmirigy sejtjeinek felgyorsult növekedési ütemét, valamint a faggyúmirigy gyulladását. A hajhagymák élettanát vizsgálva bebizonyosodott, hogy ez ECS-tónus visszafogja a hajnövekedést, ugyanakkor segíti a hajhagymák (és a bőr egyéb rétegeinek) regenerációját. Végezetül számos sejtes és releváns állatkísérletes modellrendszert alkalmazva megállapítottuk, hogy i) bizonyos endokannabinoid
5 A KANNABINOID RENDSZER A JÖVŐ TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEI 227 vegyületek (pl. anandamid); ii) olyan ágensek, melyek megakadályozzák a belső kannabinoidok lebontását (pl. a legfontosabb enzim, a FAAH gátlószerei); valamint iii) egyes növényi kannabinoidok (pl. CBD) egyaránt igen robosztus gyulladást gátló hatással rendelkeznek. 2. ábra A bőr-ecs működésének vázlatos áttekintése Endokannabinoidok: AEA (anandamid), 2-AG (2-arachidonoil-glicerol). Az ábra Oláh Attila munkája Bíró és mtsai (2009), ill. Maccarrone és mtsai (2015) nyomán. Hipotézis Egészséges ECS = Egészséges test Az orvosbiológiai kutatások egyik alapvetése, hogy a kórállapotok és betegségek kialakulásának univerzális oka a kórosan működő szervrendszer (majd később a teljes szervezet) belső egyensúlyának, azaz homeosztázisának felborulása. Ennek következtében a kannabinoidok és az ECS élettani-kórélettani szerepét vizsgáló tudósok azon merész (egyes vélekedések szerint akár provokatívnak is nevezhető) hipotézis mentén tevékenykednek, miszerint ha az ECS bizonyítottan egy univerzális homeosztatikus szabályozó rendszer, akkor minden (!) emberi
6 228 BÍRÓ TAMÁS megbetegedés kialakulásának oka az ECS kóros működésében keresendő azaz az emberi betegségek felfoghatók, mint ún. ECS diszregulációs szindrómák. Ezen logikai menetet követve tehát a jövő egyik legizgalmasabb lehetősége olyan terápiás alkalmazások kifejlesztése, melyek a betegségek kezelése során visszaállítják az ECS homeosztatikus szintjét, aktivitását és élettani működését. Orvosi kannabisz/marihuána vs. Kannabisz-alapú gyógyszer Ezen ECS restaurációs terápiák elméletileg négyféle módon alkalmazhatók: gyógyszerek; orvosi eszközök; kozmetikai és egyéb lokálisan alkalmazott készítmények; valamint táplálék kiegészítők formájában. A téma specifikus jellege miatt ugyanakkor e lehetőségek kiegészülnek (illetve részben módosulnak) az Orvosi kannabisz/marihuána vs. Kannabisz-alapú gyógyszer dilemmával. 1. Orvosi kannabisz/marihuána Az orvosi kannabisz/marihuána alkalmazásának tudományos alapja egyszerűen megfogalmazható: a növényben található kannabinoid vegyületek szervezetbe való bejuttatása hozzáadódik a szervezet belső ECS tónusához, ami kedvező hatású (lehet) számos (kór)állapotban. Napjainkban robbanásszerűen nő azon országok száma, melyek egyre szélesebb körben engedélyezik az Orvosi kannabisz/marihuána alkalmazását különféle betegségekben. Ezekben az országokban az orvosok receptre felírják a kannabisz készítményt, melyet a betegek megfelelő helyen átvehetnek. Habár egyelőre kevés, tudományos igényt is kielégítő adat áll rendelkezésre (pl. sok ezer betegen elvégzett, kontrollált klinikai vizsgálatok), úgy gondolom kimondható, hogy az Orvosi kannabisz/marihuána jó terápiás hatékonysággal kecsegtet, pl. kemoterápiával társult étvágytalanság, depresszió, krónikus fájdalom szindrómák, krónikus gyulladásos állapotok, poszttraumás stressz betegség, ópiát és alkohol függőség stb. kezelésében akár önállóan, akár más gyógyszerekkel együtt alkalmazva. Az Orvosi kannabisz/marihuána egyértelmű előnye a viszonylag olcsó előállítás, valamint az, hogy a növényből származó készítmény elfogyasztása során számos egyéb, a növényben ugyancsak megtalálható nem-kannabinoid vegyület (pl. terpének, flavonok) is bekerül a szervezetbe, melyekről több esetben bebizonyosodott, hogy megnövel(het)ik a kannabinoidok hatékonyságát. Az Orvosi kannabisz/marihuána alkalmazásával kapcsolatban megfogalmazott leghangsúlyosabb tudományos probléma nem említve a társadalmi, jogi és politikai dilemmákat, melyekről, a téma komplexitása miatt, jelen közlemény nem kíván értekezni ugyanakkor magában a növényben keresendő. A kannabisz, mint biológiai rendszer, ugyanis folyamatosan (természetes életciklusának megfelelően) változik így a benne lévő hatóanyagok mennyisége is folyamatosan változik (tehát a legtöbb készítményben legfeljebb csak becsülhető az adott kannabinoid vegyületek koncentrációja). Ez azt eredményezi, hogy nincs két
7 A KANNABINOID RENDSZER A JÖVŐ TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEI 229 egymást követően alkalmazott terápiás egység (pl. marihuána cigaretta), ami pontosan ugyanolyan összetételű lenne nem meglepő tehát, hogy a betegek gyakran jelentős különbségeket észlelnek a készítmények hatékonyságát illetően. Habár egyre több cég és kutató foglalkozik olyan nemesített vadkender fajták előállításával, melyek stabilan termelik a különböző kannabinoid vegyületeket, a fenti probléma megoldása még várat magára. 2. Kannabisz-alapú gyógyszerek A kannabisz-alapú gyógyszerek előállítása, értelemszerűen, nagyságrendekkel meghaladja az Orvosi kannabisz/marihuána készítményekét. Ezen túlmenően ugyanakkor a gyógyszerek számos előnnyel rendelkeznek (pontosabban, szinte kizárólag előnyökkel rendelkeznek): A pre-klinikai és klinikai vizsgálatok tapasztalatai alapján, nagy körültekintéssel meghatározott koncentrációban tartalmazzák a hatóanyagokat, így biztosítva az orvoslás egyik legfontosabb alapkövetelményét, a kiszámíthatóságot. Tartalmazhatnak a kannabisz növényből izolált különféle hatóanyagokat. Erre jó példa a Sativex TM nevű (GW Pharmaceuticals), a világ számos országában törzskönyvezett készítmény, mely 50-50%-ban tartalmaz THC-t és CBD-t, és amelyet sikerrel alkalmaznak sclerosis multiplexben szenvedők bizonyos tüneteinek enyhítésére. Nemcsak növényi kannabinoidokat tartalmazhatnak, hanem olyan szintetikus (azaz gyógyszerfejlesztési projektekben, kémiai úton, újonnan előállított) hatóanyagokat, melyek az ECS különböző elemein hatva módosítják az ECS tónusát. Az így létrehozott vegyületek pl. serkenthetik vagy gátolhatják a cannabinoid receporokat; gátolhatják a belső kannabinoidok lebontásában résztvevő enzimeket (ezáltal megemelve a szervezet saját belső kannabinoid készletét); módosíthatják a belső kannabinoidok által beindított sejtfolyamatokat stb. Terápiás példák Az alábbiakban két izgalmas gyógyszerfejlesztési példa bemutatásán keresztül kívánom megvilágítani a kannabisz-alapú orvoslás jelenét és jövőbeli lehetőségeit. Hangsúlyozom, hogy az alábbi részek nem fizetett hirdetések ; a cégek és termékeik megnevezése szükséges a példák, valamint a kutatás-fejlesztés-terápia egységének és társadalmi-tudományos környezet jobb megértéséhez. 1. CBD Amint fentebb már említettük, a THC mellett a CBD a második legnagyobb mennyiségben előforduló kannabinoid a vadkenderben. Kiemelendő továbbá,
8 230 BÍRÓ TAMÁS hogy a CBD alkalmazása nem vezet tudatmódosító hatások kialakulásához, sőt együtt alkalmazva (lásd Sativex TM ) képes kivédeni a THC ilyen irányú mellékhatásait anélkül, hogy csökkentené annak kívánatos (pl. fájdalomcsillapító, görcsoldó stb.) aktivitását. Kiderült az is, hogy az önmagában adagolt CBD-nak is számos kedvező (egyebek mellett anti-pszichotikus, szorongásoldó, görcsoldó és immunmoduláns) hatása van. A CBD ráadásul igen jól tolerálható, hiszen humán klinikai vizsgálatok tanúsága szerint szájon át adagolva napi 1 1,5 g dózis sem váltott ki említésre méltó mellékhatásokat. A CBD biztonságosságán és sokoldalúságán, valamint a Sativex TM gyógyszerük sikerén felbuzdulva a GW Pharmaceuticals nemrégiben egy új készítménnyel lépett piacra (Epidiolex TM ), mely >98%-ban tartalmaz CBD-t egyedüli hatóanyagként. A cég engedélyt kapott, hogy kipróbálja a készítményt olyan súlyos gyermekkori epilepsziaformák (Lennox-Gastaut- és Dravet-szindróma) kezelésére, melyekben az összes eddig alkalmazott terápia hatástalannak bizonyult. A közelmúltban lezárult, több száz beteg gyermeken elvégzett harmadik fázisú klinikai vizsgálatok eredményei szerint a CBD drámai mértékben hatásosnak bizonyult: igen jelentősen lecsökkentett az epilepsziás rohamok gyakoriságát, ráadásul az alkalmazás során csak minimális mellékhatások (étvágycsökkenés, álmosság) alakultak ki a betegekben. Mindezek fényében nem meglepő, hogy jelenleg is számos klinikai vizsgálat tárgyát képezi a CBD esetleges további jótékony hatásainak felderítése. A CBD hype jelenség emellett természetesen elérte az Orvosi kannabisz/marihuána alkalmazásában hívőket is; egyre több olyan kannabisz fajta nemesítéséről (illetve forgalomba hozataláról) számolnak be, melyek CBD tartalma messze meghaladja a korábbi készítményekét. 2. Fluorinált növényi kannabinoidok A CBD széleskörű alkalmazásának (egyik) legnagyobb gátja a hatóanyag viszonylag rossz biológiai hozzáférése; ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagy mennyiségű (akár naponta 1 2 g) CBD adagolása szükséges ahhoz, hogy a beteg vérében a CBD koncentráció elérje a terápiásan hatásos szintet. Ez természetesen azt eredményezi, hogy egyrészt világszinten hatalmas mennyiségű CBD előállítására van szükség ahhoz, hogy elterjedhessen ez a jó hatékonyságú készítmény; másrészt, az egy betegre jutó terápiás CBD adag óriási költséggel jár (mind az előállító, mind a forgalmazó, mind a beteg oldaláról). Ennek megfelelően nagy igény mutatkozik olyan új vegyületek felfedezésére és fejlesztésére, melyek amellett, hogy megtartják a CBD kedvező hatásprofilját, jelentősen megnövekedett hatékonysággal rendelkeznek. A fenti igény kielégítésének egyik (egyelőre még csak gyerekcipőben járó) lehetősége ún. fél-szintetikus fluorinált CBD származékok (a továbbiakban F- CBD rövidítéssel jelölve) alkalmazása. Korábbi gyógyszerfejlesztési tapasztala-
9 A KANNABINOID RENDSZER A JÖVŐ TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEI 231 tok azt mutatták, hogy a fluorináció (azaz a fluor atom kémiai elhelyezése egy adott célmolekula bizonyos részén) jelentősen képes megnövelni egyes gyógyszerhatóanyagok hatékonyságát. Így nem meglepő, hogy a legnagyobb világszintű bevételt (sok-sok milliárd dollárt) eredményező gyógyszerek mintegy 30%-a fluorinált hatóanyagot tartalmaz. Mindezeket figyelembe véve Raphael Mechoulam (akinek nevével már fent is találkozhattunk, mint a THC, a CBD és egyes belső kannabinoidok felfedezője) laboratóriumában több F-CBD származékot állítottak elő azaz kémiai szintézist alkalmazva a növényből izolált CBD molekula adott részeit fluorinálták. A molekulák hasznosíthatóságát ezt követően egy amerikai biotechnológiai cég, a Phytecs Inc megvásárolta, majd kiterjedt pre-klinikai vizsgálatokat indított el (a vizsgálatsorozat emberi bőrt illető részében a mi munkacsoportunk is részt vesz). Habár a szabadalmi védelem miatt több tudományos eredmény részletei még nem oszthatók meg az olvasóval, már most kimondható, hogy több F-CBD vegyület akár 10-szer is hatékonyabbnak bizonyult, mint a CBD több sejtes és állatkísérletes rendszerben, melyek olyan betegségeket modelleznek, mint pl. a skizofrénia, szorongás, depresszió, kényszerbetegség, epilepszia, akut és krónikus fájdalom, különféle bőrgyulladások stb. Értelemszerűen kizárólag a jövőben elkezdődő humán klinikai kísérletek szolgáltatnak majd megdönthetetlen bizonyítékokat az F-CBD származékok terápiás alkalmazhatóságáról; ugyanakkor az eddigi eredmények (több mint) biztatóak. Záró gondolatok A mai modern orvostudomány nem képzelhető el a morfinszármazékok, mint leghatékonyabb fájdalomcsillapítók széles körű alkalmazása nélkül. Érdekes párhuzam a jelen közleményben bemutatottakkal, hogy a morfinszármazékok felfedezése ugyancsak egy növényhez, a mákhoz, valamint a benne felfedezett hatóanyagokhoz, az ópiátokhoz köthető. A kannabionid kutatásokkal foglalkozó kollégáimmal és barátaimmal közös véleményünk, hogy a kannabisz (lehet) a jövő ópiuma. Reményeink szerint ez az elsőre talán meghökkentő kijelentés nem csupán ködös vízió, hanem valós lehetőség a kannabisz alapú terápiás alkalmazások kiaknázására, így az embert érintő legsúlyosabb és leggyakoribb megbetegedések kezelésére. Természetesen hosszú, rögös, valamint társadalmi, gazdasági és politikai vitákkal tűzdelt út vezet az evidencia-alapú kutatási és orvoslási eredmények megszerzéséhez, melyek nélkül nem képzelhető el egyetlen új kezelési eljárás vagy gyógyszer bevezetése sem. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a jövő terápiás palettáján jelentős szerepet töltenek majd be a kannabisz-alapú készítmények.
10 232 BÍRÓ TAMÁS Nyilatkozat A szerző munkacsoportja több, a közleményben bemutatott céggel (GW Pharmaceuticals, Phytecs Inc.) végzett, illetve végez szerződéses kutatási tevékenységet közös K+F+I projektek keretében. A szerző emellett tagja a Phytecs Inc. tudományos tanácsadó testületének. Irodalmi hivatkozások A fenti közlemény alapját korábbi hallgatóm és jelenlegi kollégám, Oláh Attila 2016-ban megvédett PhD disszertációja adta (Oláh Attila: A kannabinoid szignalizáció szerepe a humán bőr egyes (kór)élettani folyamataiban. Debrecen, 2016). Emellett néhány összefoglaló közleményt említek, melyek hasznosak lehetnek a témában jobban elmélyedni kívánó olvasó számára: Abood, M.E., Sorensen, R.G. and Stella, N. (2013). endocannabinoids Actions at non-cb1/cb2 cannabinoid receptors. Springer-Verlag New York. DOI: / Bíró, T., Tóth, B.I., Haskó, G., Paus, R., and Pacher, P. (2009). The endocannabinoid system of the skin in health and disease: novel perspectives and therapeutic opportunities. Trends Pharmacol. Sci. 30, Di Marzo, V. (2008). Targeting the endocannabinoid system: to enhance or reduce? Nat. Rev. Drug Discov. 7, Maccarrone, M., Bab, I., Bíró, T., Cabral, G.A., Dey, S.K., Di Marzo, V., Konje, J.C., Kunos, G., Mechoulam, R., Pacher, P., et al. (2015). Endocannabinoid signaling at the periphery: 50 years after THC. Trends Pharmacol. Sci. 36, Mackie, K., Brewer, H.B., Jr., Cota, D., Cravatt, B.F., Di Marzo, V., Ginsberg, H.N., Howlett, A., Reggio, P.H., and Woods, S.C. (2008) The endocannabinoid system handbook. Scientiae Pertwee, R.G. (2015). Endocannabinoids and Their Pharmacological Actions. Handbook Exp. Pharmacol. 231, Köszönetnyilvánítás Hálás vagyok és köszönettel tartozom munkacsoportom minden volt és jelenlegi tagjának odaadó munkájáért, lelkesedéséért, stimuláló megbeszéléseinkért, a kutatói munka során (főként irányomba mutatott) határtalan türelmükért.
Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba
Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba Keserű György Miklós, PhD, DSc Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont A gyógyszerkutatás folyamata Megalapozó kutatások
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet
Doktori tézisek. Dr. Turu Gábor Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola
AT 1 -angiotenzin és más G q -fehérje kapcsolt receptorok hatása a CB 1 kannabinoid receptor működésére Doktori tézisek Dr. Turu Gábor Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezetők:
A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben. Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék
A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék Gyógyszerfejlesztés Felfedezés gyógyszertár : 10-15 év Kb. 1 millárd USD/gyógyszer (beleszámolva a sikertelen fejlesztéseket)
A KANNABISZ MINT GYÓGYSZER: TUDOMÁNYOS BIZONYÍTÉKOK. A jelentést készítette: Sárosi Péter és Kardos Tamás
A KANNABISZ MINT GYÓGYSZER: TUDOMÁNYOS BIZONYÍTÉKOK A jelentést készítette: Sárosi Péter és Kardos Tamás TASZ, 2016 1 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 A kannabisz hatásmechanizmusa... 4 A kannabisz mint
GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás
GNTP Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport Kérdőív Értékelő Összefoglalás Választ adott: 44 fő A válaszok megoszlása a válaszolók munkahelye szerint Személyre szabott orvoslás fogalma Kérdőív meghatározása:
Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés
A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely
A klinikai vizsgálatokról Dr Kriván Gergely Mi a klinikai vizsgálat? Olyan emberen végzett orvostudományi kutatás, amely egy vagy több vizsgálati készítmény klinikai, farmakológiai, illetőleg más farmakodinámiás
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-8/1/A-29-11 Az orvosi biotechnológiai
Új utak az antipszichotikus gyógyszerek fejlesztésében
Új utak az antipszichotikus gyógyszerek fejlesztésében SCHIZO-08 projekt Dr. Zahuczky Gábor, PhD, ügyvezető igazgató UD-GenoMed Kft. Debrecen, 2010. november 22. A múlt orvostudománya Mindenkinek ugyanaz
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK
Drogok és addikciók különböző kultúrákban
Előadás a drogokról SzTE ÁOK Drogok és addikciók különböző kultúrákban Benyhe Sándor MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézet 2009. szeptember 15. Előadás a drogokról SzTE ÁOK Heroin, kokain, kannabisz:
avagy az ipari alkalmazhatóság kérdése biotechnológiai tárgyú szabadalmi bejelentéseknél Dr. Győrffy Béla, Egis Nyrt., Budapest
Iparilag alkalmazható szekvenciák, avagy az ipari alkalmazhatóság kérdése biotechnológiai tárgyú szabadalmi bejelentéseknél Dr. Győrffy Béla, Egis Nyrt., Budapest Neutrokin α - jelentős kereskedelmi érdekek
III. melléklet. Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások
III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások Megjegyzés: Ezen alkalmazási előírás, betegtájékoztató és cimkeszöveg a referál eljárás eredményeként
A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.
Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből
A BIOLÓGIAI GYÓGY- SZEREK FEJLESZTÉSÉNEK FINANSZÍROZÁSA ÉS TERÁPIÁS CÉLTERÜLETEI
Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére A BIOLÓGIAI GYÓGY- SZEREK FEJLESZTÉSÉNEK FINANSZÍROZÁSA
Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből
Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Prof. dr. Kovács Péter Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Intézet, Klinikai Farmakológiai Részleg BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ ORVOSLÁS (EBM=
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása II. hírlevél
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása 11. II. hírlevél Tartalom 1 Bevezetı 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja 3 Az amfetamin tartalmú porok koncentrációja 4 Új szerek
IV. melléklet. Tudományos következtetések
IV. melléklet Tudományos következtetések 61 Tudományos következtetések Háttér-információ A ponatinib egy tirozin-kináz inhibitor (TKI), amelyet a natív BCR-ABL, valamint minden mutáns variáns kináz beleértve
Székely Krisztina. Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szeptember
Székely Krisztina Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete 2008. szeptember Gyógyszergyártók A gyógyszerfejlesztés és gyártás során kiemelt hangsúlyt fektetnek a minőségre különböző klinikai, farmakológiai
Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei
Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi
Alkaloidok a gyógyászatban
Alkaloidok a gyógyászatban Az alkaloidok növényekben előforduló nitrogéntartalmú vegyületek. Néhány kivételtől eltekintve heterociklusos felépítésűek és erős biológiai hatással rendelkeznek. Az alkaloid
Az endokannabinoid jelpálya molekuláris szerveződése és szerepe a szinapszisokban
Az endokannabinoid jelpálya molekuláris szerveződése és szerepe a szinapszisokban Dr. Katona István (MTA KOKI, Molekuláris Neurobiológia Kutatócsoport) az Eötvös Biológia Műhely keretében elhangzott előadása
Dr. Nagy Gábor Csesztregi Tamás Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Szerves Kémiai Analitikai Szakértıi Osztály
Dr. Nagy Gábor Csesztregi Tamás Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Szerves Kémiai Analitikai Szakértıi Osztály Az új j pszichoaktív v anyagok elterjedése a lefoglalások tükrt krében Drog Fókuszpont, F
Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai
Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai gyakorlatban. Például egy kísérletben növekvő mennyiségű
is sorban: : amely jelen részt vesz mely A THC fő aktív Valószínűle Kannabicyclol s kannabinoid,
Kábítószerek Már a primitív korokban is nagy jelentőséggel bírtak ezek a szerek, már akkor is használták őket gyógyítási, illetve szórakozási célra. Ezeket a szereket, és hatásaikat már az ókori népek
III. MELLÉKLET. Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások
III. MELLÉKLET Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások Megjegyzés: A későbbiekben szükség lehet arra, hogy adott esetben a Referencia-tagállammal együttműködve,
Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 3. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK
Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 3. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK DEPRESSZÁNSOK I. Nyugtatók, altatók, szorongásoldók, hatása révén az alkohol is. Barbiturátok (legrégibb altatók, nyugtatók):
Droggal kapcsolatos feladatlapok Készítette: Kakuk Tímea
Droggal kapcsolatos feladatlapok Készítette: Kakuk Tímea Drog- InFo Egészítsd ki a táblázatot a hiányzó adatok számaival! A szer neve: Használata: Hatása: Következményei: Por alakban kapható, Torzul a
Zárójelentés. A) A cervix nyújthatóságának (rezisztencia) állatkísérletes meghatározása terhes és nem terhes patkányban.
Zárójelentés A kutatás fő célkitűzése a β 2 agonisták és altípus szelektív α 1 antagonisták hatásának vizsgálata a terhesség során a patkány cervix érésére összehasonlítva a corpusra gyakorolt hatásokkal.
ÖNINGERLÉS PRANCZ ÁDÁM
ÖNINGERLÉS PRANCZ ÁDÁM Az agyi jutalmazási ( revard ) rendszere: Egyes fiziológiai tevékenységek, mint az evés, ivás, nemi kontaktus 2jutalmazottak, örömmel, gyönyörrel, kellemes érzéssel vagy kielégüléssel
Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer
Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Szilvássy Z., Jávor A., Czeglédi L., Csiki Z., Csernus B. Debreceni Egyetem Funkcionális élelmiszer Első használat: 1984, Japán speciális összetevő feldúsítása
NÉV, GYÓGYSZERFORMA, HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD ÉS A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK NEVE ÉS CÍME AZ EURÓPAI UNIÓ TAGORSZÁGAIN BELÜL
I. MELLÉKLET NÉV, GYÓGYSZERFORMA, HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD ÉS A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK NEVE ÉS CÍME AZ EURÓPAI UNIÓ TAGORSZÁGAIN BELÜL 1 EU Tagország Olaszország JÓD-KAZEINT/TIAMINT
Biológiai egyenértékűség és vizsgálata. Dr. Lakner Géza. members.iif.hu/lakner
Biológiai egyenértékűség és vizsgálata Dr. Lakner Géza members.iif.hu/lakner Originalitás, generikum Originalitás, innovatív gyógyszerkészítmény = első ízben kifejlesztett, új hatóanyagból előállított
Tudásmenedzsment és gyógyszerinnováció
Tudásmenedzsment és gyógyszerinnováció Ipari szükségletek / elvárások Dr. Bátori Sándor Sanofi-aventis Innovatív Gyógyszerek Kutatása, MAGYOSZ, 2009.01.07. Alapvető együttm ttműködések Hosszútávú elhatározás:
Tények a magas vérnyomásról
4 Magas vérnyomás Dr. Rath Cellular Health TM sejtegészségi ajánlásai a megelőzéshez és a kiegészítő terápiához Tények a magas vérnyomásról: Dr. Rath sejtegészségi ajánlásai - Egészségi előnyök a betegek
Ambuláns fájadomterápia Ausztriában. Alexander Kober MD, Ph.D
Ambuláns fájadomterápia Ausztriában Alexander Kober MD, Ph.D Ellátása az akut fájdalomnak Akut fájdalom a leggyakoribb tünet különböző megbetegedéseknél.ausztriában az akut fájdalommal rendelkező betegek
Gyógyszeres kezelések
Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis
Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód Tartalom (koncentráció) megnevezés. engedély jogosultja
I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS, ALKALMAZÁSI MÓD, KÉRELMEZŐ ÉS A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA A TAGÁLLAMOKBAN Tagállam Forgalomba hozatali engedély
Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága. Horányi Tamás MÉKISZ
Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága Horányi Tamás MÉKISZ KÖTELEZŐ SZAKMACSOPORTOS TOVÁBBKÉPZÉS GYÓGYSZERTÁRI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT 2014. április 25. Egészségre vonatkozó állítások
A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója
1 A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója Hatóanyag/hatóanyagcsoport paracetamol ATC N02BE01 Érintett készítmény(ek) Magyarországon Paracetamol Teva 10 mg/ml oldatos infúzió (MAH: Teva Gyógyszergyár Zrt.,
Breaking the Drug Cycle
Breaking the Drug Cycle JUST/2013/ISEC/DRUGS/AG/6418 Tisztább kép együttműködési program Ártalomcsökkentő és Tűcsere Szolgáltatók Éves Szakmai Találkozója 2016. Március 21. Budapest ÚPSZ a fecskendőkben
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs
A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete)
A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) I. Ritka Betegség regiszterek Európában II. Ritka betegség regiszterek
Bevezetés s a gyermek- pszichofarmakológi
Bevezetés s a gyermek- pszichofarmakológi giába Gádoros Júlia Vadaskert Kórház Budapest A kezdetek Bradley 1937 benzedrinkezelés ötvenes években megjelent antipszichotikumok és antidepresszívumok 1960-ban
2017. II. hírlevél. Tartalom. Bevezető. Nemzeti Szakértői és Kutató Központ
2017. II. hírlevél Tartalom 1 Bevezető 2 Az új szintetikus szerek lefoglalásainak alakulása 3 Új hatóanyagok a lefoglalásokban Bevezető Idei második hírlevelünkben ismertetjük a 2016 év végéig lefoglalt
Ütõs megoldás Szelektivitás finomra hangolva
Ütõs megoldás Szelektivitás finomra hangolva 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Szakorvosi Marketing Osztály: +36 1 431 4907, www.richter.hu Gyógyszerbiztonsági Osztály: +36 1 505 7032, Fax: +36 1 431 5954,
A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve,
Gulyás Judit Régiós Képviselő Ganoderma gyógygomba Pecsétviaszgomba Dombóvár Tolna-, Somogy- Gyógygomba A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve, a lélekerő-gomba, kulcs a jó
3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan
11. évfolyam BIOLÓGIA 1. Az emberi test szabályozása Idegi szabályozás Hormonális szabályozás 2. Az érzékelés Szaglás, tapintás, látás, íz érzéklés, 3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz
Tények a Goji bogyóról:
Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő
TERÁPIÁBAN: VESZÉLY VAGY LEHETŐSÉG? Csupor Dezső
GYÓGYNÖVÉNYEK A Csupor Dezső TERÁPIÁBAN: VESZÉLY VAGY LEHETŐSÉG? Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Gyógynövény Szakosztály Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet
Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát!
Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát! Nagyon magas, 99% feletti polarizációs fok Nagy fényintenzitás Nagy kilépő fénysugár Könnyű kezelhetőség Tetszés szerinti magasságban és szögben állítható állvány
Dr. Dinya Elek egyetemi tanár
GYÓGYSZERKINETIKAI VIZSGÁLATOK STATISZTIKAI ALAPJAI Dr. Dinya Elek egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Doktori Iskola 2015. április 30. Gyógyszerek: mi segít az adagolás kiszámításában? Klinikai farmakokinetika:
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra.
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca 2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. A kutatócsoportunkban Közép Európában elsőként bevezetett két-foton
HORMONKEZELÉSEK. A hormonkezelés típusai
HORMONKEZELÉSEK A prosztatarák kialakulásában és progressziójában kulcsszerepük van a prosztatasejtek növekedését, működését és szaporodását elősegítő férfi nemi hormonoknak, az androgéneknek. Az androgének
FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL
Eke András, Kollai Márk FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL Szerkesztette: Ivanics Tamás Semmelweis Kiadó www.semmelweiskiado.hu B u d a p e s t, 2 0 0 7 Szerkesztette: Ivanics Tamás egyetemi docens, Semmelweis
Elérhető fizi(k)óterápiás lehetőségek az atlétikában (is)
Elérhető fizi(k)óterápiás lehetőségek az atlétikában (is) Igaz Bálint Magyar Atlétikai Szövetség MASZ Sportegészségügyi konferencia 2017.11.18. Budapest A következő lehetőségek és elérhetőségek állnak
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
Adagolás: Az egyes csomagokban lévő készítmények mindegyikénél, felnőttek esetében naponta 2x10 csepp, amennyiben másképpen nem ajánlott.
Általános információk: Gyártó: Joalis spol. s.r.o. Na Florenci 19/a. 110 000 Praha 1., Cseh Köztársaság. Kizárólagos magyarországi forgalmazó: BODY CENTER HUNGARY Kft., 1119 Budapest, Pajkos u. 10. Adagolás:
Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Coldastop orrcsepp PIL új BETEGTÁJÉKOZTATÓ Coldastop orrcsepp A-vitamin-palmitát
Nemekre szabott terápia: NOCDURNA
Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Dr Jaczina Csaba, Ferring Magyarország Kft. Magyar Urológus Társaság XXI. Kongresszusa, Debrecen Régi és új megfigyelések a dezmopresszin kutatása során 65 év felett megnő
Evidencia vagy ígéret? Evidencián alapuló orvoslás a haematológiában
Evidencia vagy ígéret? Evidencián alapuló orvoslás a haematológiában Dr. Mikala Gábor Egy. Szt István és Szent László Kórház Haematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztály Lymphoma és Myeloma Terápiás
Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK
Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK Tárgyleírás A drog és az idegrendszer. A drogok hatásmechanizmusa. Addiktológiai alapfogalmak. A függőség kialakulását
Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt
Tanulói stressz kérdıív Drogteszt Az Atkinson és munkatársai: Pszichológia könyv megfelelı fejezetének felhasználásával készítette - Szitó Imre, 1995. A serdülıkorú fiatal a kitöltést névtelenül végzi
Gynostemma. Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása:
Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása: Valamennyien hallottunk már arról, hogy a ginzeng mennyire hatékonyan erősíti az immunrendszert és tölti fel energiával a szervezetet.
American Shaman. Kiegészítő információk
American Shaman Kiegészítő információk AMS_termek_HG.indd 1 23/05/17 16:03 A TERPÉNEK: *Bár a legtöbb ember nem is tud róla, a természetes vegyületek egy körével, a terpénekkel szinte mindennapi kapcsolatban
MEGENGEDETT TELJESÍTMÉNYFOKOZÓ MÓDSZEREK A KRIO TERÁPIA HATÁSA A SPORTTELJESÍTMÉNYRE ANTIGRAVITATÁCIÓS FUTÓGÉP A FELKÉSZÍTÉSBEN
MEGENGEDETT TELJESÍTMÉNYFOKOZÓ MÓDSZEREK A KRIO TERÁPIA HATÁSA A SPORTTELJESÍTMÉNYRE ANTIGRAVITATÁCIÓS FUTÓGÉP A FELKÉSZÍTÉSBEN 2008. óta a Hermina Hidegterápiás Központ Vezetője 2009-2013-ig a Triatlon
III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak ezen módosításai a referral eljárás eredményeként jöttek létre.
III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak módosításai Megjegyzés: Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak ezen módosításai a referral
A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere
A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere Szabady Júlia 2008. Felkészítő: Dr. Horváth Katalin Napjaink orvostudománya Vitathatatlan eredmények: - antibiotikumok - transzplantáció - humán genom Terápiás
Leukotriénekre ható molekulák. Eggenhofer Judit OGYÉI-OGYI
Leukotriénekre ható molekulák Eggenhofer Judit OGYÉI-OGYI Mik is azok a leukotriének? Honnan ered az elnevezésük? - először a leukocitákban mutatták ki - kémiai szerkezetükből vezethető le - a konjugált
OTKA 63153 ZÁRÓJELENTÉS. A vanilloid receptor-1 (TRPV1) szerepe a bőr élettani folyamatainak szabályozásában fiziológiás és patológiás állapotokban
OTKA 63153 ZÁRÓJELENTÉS A vanilloid receptor-1 (TRPV1) szerepe a bőr élettani folyamatainak szabályozásában fiziológiás és patológiás állapotokban A pályázat keretében kombinált sejtélettani, molekuláris
Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő
Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Tisztelettel köszöntöm a kedves érdeklődőt! A Max-Immun Kft. 2013 júliusában bízta meg cégünket az angliai székhelyű Bujtar Medical Ltd.-t (Company
Bemutatkozás.
Bemutatkozás A BNM azért jött létre, hogy olyan minőségi egészségmegőrző és gyógyászati termékek gyártására és fejlesztésére koncentráljon, amelyek jól képviselik a cég szemléletmódját az egészségmegőrzés
Noni, a sejtek ezermestere
Noni, a sejtek ezermestere A nonit polinéz törzsi gyógyítók 2000 éve használják láz, gyulladás, hasmenés, szorulás, állatharapás, r Az utóbbi évtizedek kutatásai sikerrel azonosították a gyümölcs jó néhány
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FlectorŽ EP gél Flector EP gél Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,
Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai
Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. Tisljár Roland Ph.D. tisljar.roland@sph.unideb.hu Vázlat Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia történeti háttere
változások az SM kezelésében: tények és remények
változások az SM kezelésében: tények és remények Prof. Dr. Illés Zsolt Dél-Dániai Egyetem Odense az SM klinikai típusai relapszussal remisszióval szekunderprogresszív primer progresszív progresszív relapszáló
A dizájner drogok megjelenésének sajátosságai Szekszárdon. Készítette: Schatz Enikı
A dizájner drogok megjelenésének sajátosságai Szekszárdon Készítette: Schatz Enikı Kutatásom célja, hogy betekintést nyerjek a serdülıkori devianciák legaggasztóbb szegmensébe, a drogfogyasztásba. Célom
Gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatások
Gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatások Dietetikus MSc. képzés Dr. Horváth Péter Semmelweis Egyetem Gyógyszerészi Kémiai Intézet TEMATIKA Bevezetés Alapfogalmak Gyógyszerhatás kialakulása Gyógyszerek tulajdonságait
Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató
Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy
Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési függőségek megelőzését célzó programok
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési
Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06.
Országos Idegtudományi Intézet Amerikai út 57, H-1145 Budapest Főigazgató: Dr. Gusztonyi Ágnes T:1-467-9300, fax: 1-251-5678 Email: igazgatosag@oiti.hu, internet: www.oiti.hu Az Országos Idegtudományi
Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert
Mit tud a genetika Génterápiás lehetőségek MPS-ben Dr. Varga Norbert Oki terápia Terápiás lehetőségek MPS-ben A kiváltó okot gyógyítja meg ERT Enzimpótló kezelés Őssejt transzplantáció Genetikai beavatkozások
Kritikus kábítószerek hatóanyagtartalmának fokozott monitorozása. 2009. I. hírlevél
Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Monitoring hírlevél 9. július 24. Kritikus kábítószerek hatóanyagtartalmának fokozott monitorozása 9. I. hírlevél Tartalom 1 Köszöntı 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja
Immunológia I. 2. előadás. Kacskovics Imre (imre.kacskovics@ttk.elte.hu)
Immunológia I. 2. előadás Kacskovics Imre (imre.kacskovics@ttk.elte.hu) Az immunválasz kialakulása A veleszületett és az adaptív immunválasz összefonódása A veleszületett immunválasz mechanizmusai A veleszületett
A PALLIÁCIÓ OKTATÁSÁNAK FONTOSSÁGA
A PALLIÁCIÓ OKTATÁSÁNAK FONTOSSÁGA (HANDOUT) SZEKANECZ ÉVA M.D. Ph.D. DE KK Onkológiai Intézet 2016. palliative care starts when a cure is no longer possible nem az agonizáló, hanem a progrediáló betegek
I. Spinális mechanizmusok vizsgálata
Az OTKA pályázat keretében több irányban végeztünk kutatásokat a fájdalom mechanizmusok tisztázása érdekében. Az egyes kutatások eredményeit külön fejezetekben ismertetem. I. Spinális mechanizmusok vizsgálata
Maléth József. Az endoplazmás retikulum - plazma membrán mikrodomének szerepe az intracelluláris Ca 2+ szignalizáció szabályzásában
Az endoplazmás retikulum - plazma membrán mikrodomének szerepe az intracelluláris Ca 2+ szignalizáció szabályzásában Maléth József Tudományos munkatárs MTA Orvosi Tudományok Osztálya 2017. 04. 19. Az endoplazmás
Opponensi vélemény. címmel benyújtott akadémiai doktori értekezéséről
1/5 Opponensi vélemény Szalai Gabriella A szalicilsav szerepe gazdasági növények stressztűrő képességében címmel benyújtott akadémiai doktori értekezéséről A munka a növényi stresszbiológia fontos és időszerű
1998- ban először az Egyesült Államokban került bevezetésre az első nem amphetamin típusú ébrenlétet javító szer, a modafinil.
1998- ban először az Egyesült Államokban került bevezetésre az első nem amphetamin típusú ébrenlétet javító szer, a modafinil. Magyarországon egyedi gyógyszerrendelés alapján két éve adható (MODASOMIL,
A gyógyszerészet és az egészségügyi informatika
A gyógyszerészet és az egészségügyi informatika Bevezetés az egészségügyi informatikába II. Semmelweis Egyetem 2016. március 17. Dombai Péter SE EKK Digitális Egészségtudományi Intézet A gyógyszerek életciklusa
Véralvadásgátló hatású pentaszacharidszulfonsav származék szintézise
Véralvadásgátló hatású pentaszacharidszulfonsav származék szintézise Varga Eszter IV. éves gyógyszerészhallgató DE-GYTK GYÓGYSZERÉSZI KÉMIAI TANSZÉK Témavezető: Dr. Borbás Anikó tanszékvezető, egyetemi
III. MELLÉKLET AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA
III. MELLÉKLET AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosításai a Bizottság Határozatával egyidőben lépnek érvénybe. A Bizottsági Határozat
II. melléklet. Tudományos következtetések
II. melléklet Tudományos következtetések 14 Tudományos következtetések A Haldol, amelynek hatóanyaga a haloperidol, a butirofenon csoportba tartozó antipszichotikum. Erős központi 2-es típusú dopamin receptor
Contramal. a sürgősségi betegellátásban. Ács Gábor dr. 2000.
Contramal a sürgősségi betegellátásban Ács Gábor dr. 2000. A FÁJDALOM an unpleasant sensory and emotional experience associated with actual or potential tissue damage...pain is always subjective. (IASP
Új orális véralvadásgátlók
Új orális véralvadásgátlók XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Lovas András, Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Véralvadásgátlók alkalmazási területei posztoperatív
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Duphalac szirup Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.
Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília
Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília A természet kvintesszenciái A kvintesszencia szó Arisztotelész természeti filozófiájából indul ki és a latin quinta essentia,