Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra)"

Átírás

1 Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Célok és feladatok A gyermekek közösséggé formálása, egymás elfogadás, társak egyenrangú veselkedése, tolerancia. Olyan drámajátékok bevezetése az órákba, melyek segítenek a nemek közötti elidegenedést feloldani, csökkenteni. Fontos a csoportos tevékenység a páros forma helyett, hiszen ez a korosztály érzékenyen reagál az egymással való érintkezésre. Témakörök 1. Sárköz néprajzi elhelyezkedése, táncos települései, viselete, stb. 2 óra 2. Daltanulás, zenehallgatás 2 óra 3. Ritmusfejlesztés 5 óra 4. Támasztékváltás, gimnasztika, erősítés 4 óra 5. Ugrásfejlesztés 4 óra 6. Népi játék repertoár bővítése, játékfűzések 4 óra 7. Érintő lábgesztusok 2 óra 8. Sárközi ugrós 5 óra 9. Sárközi csárdás 5 óra 10. Bizalomerősítés, ügyességi játékok 3 óra A tovább haladás feltétele A tanuló ismerjen legalább 10 népdalt, s azt elő is tudja adni, legyen képes több féle tánctípusból legalább 2 percen keresztül improvizálni, ismerjen minden tanult tánctípusból legalább egyet, s legyen tisztában vele, hogy melyik táncdialektushoz tartozik, össze tudjon rakni legalább 4 db 4/4-es ritmusképletet, ismerje fel a zenei zárlatokat, s azt táncában is hangsúlyozni tudja. Osztályozás - Gyakorlati jegy, - szóbeli beszámoló.

2 Vizsgakövetelmény - Sárköz, mint néprajzi tájegység ismerete népdal ismerete. - Legalább 1 bizalomfejlesztő és 1 ügyességi játék ismerete. - Ritmusgyakorlatok: 4 db 4/4-es ritmusképlet összeállítása önállóan. - Zenei zárlatok felismerése, táncban való kihangsúlyozása. - 2 perces improvizáció sárközi csárdásból és ugrósból. - Tanult táncok kapcsolása táncdialektusokhoz. - Az ugrástípusok mindegyikének ismerete. - Népi játékfűzések eltáncolása.

3 Testnevelés néptánc Célok és feladatok 6. évfolyam -Heti 1 óra-évi 36 óra- A tanuló testtudatának fenntartása, eszközhasználat, tudatos színpadi megjelenés. A táncos magatartás és a (tánc) partnerkapcsolat kialakítása. Térben történő eligazodás, zenei egységekhez való igazodás, alakzatok, térformák ismerete. A környezet értékeinek megőrzése, gyarapítása. A másság elfogadása, a csoporthagyományok kialakításában való aktivitás. Az egészséges életvitel megtartása. Témakörök 1. Az előző évfolyamokban tanult táncok ismétlése 2 óra 2. Erdély földrajzi elhelyezkedése, néprajzi tájai, stb. 1 óra 3. Kalotaszegi legényes 5 óra 4. Szatmári verbunk 5 óra 5. Zenehallgatás, énektanulás 3 óra 6. Népi hangszerek 1 óra 7. Jeles napok, ünnepi szokások 5 óra 8. Gimnasztika 5 óra 9. Ritmusfejlesztés 5 óra 10. Archív táncfilmek megtekintése 2 óra 11. Román, szlovák játékok 2 óra A tovább haladás feltétele A tanuló ismerjen legalább 1-1, román és szlovák játékot és táncot, ismerjen 3 etűdöt az eddig tanultakból, el tudjon énekelni legalább 10 népdalt, legyen képes folyamatosan tapsolni legalább 8 db 4/4-es ritmusképletet, ismerjen legalább 4 terminus technikust, legyen képes legalább 3 percen keresztül improvizálni. Osztályozás - Gyakorlati jegy,

4 - szóbeli beszámoló. Vizsgakövetelmény - Ritmusgyakorlatok: 8 db 4/4-es ritmusképlet folyamatos eltapsolása népdal ismerete. - Tanult táncfolyamatok eltáncolása. - Eleki román tánc alaplépéseinek ismerete. - Népi hangszerek ismerete. - Jeles napok, ünnepi szokások. - Kalotaszegi legényesből legalább 2 pont eltáncolása. - Improvizáció szatmári verbunkból. - Néprajzi térképen való eligazodás: Erdély, Sárköz, Dél-Alföld, Szatmár.

5 Testnevelés néptánc Célok és feladatok 7. évfolyam -Heti 1 óra--évi 36 óra- Az erdélyi táncdialektus táncainak megismerése, táncaira jellemző stílusjegyek megélése, a táncok stílusos megjelenítésének elősegítése. Improvizációs készség, előadói készség fejlesztése. Sajátos, egyéni karakter kialakítása. A táncok újra alkotási igényének kialakítása a tanulós személyisége, habitusa, tánchoz való viszonyulása szerint. A táncos életmód igényének kialakítása, az életminőség javítása. Témakörök 1. Ritmusfejlesztés 3 óra 2. Koreográfiák 3 óra 3. Kalotaszegi legényes 5 óra 4. Kalotaszegi csárdás és szapora 10 óra 5. Táncot kísérő gesztusok 2 óra 6. Magyarbődi táncok 4 óra 7. Zene ismeretek, zenehallgatás, énektanulás 5 óra 8. Táncszók 2 óra 9. Tánckultúrák, táncalkalmak, táncház, stb. 2 óra A tovább haladás feltétele A tanulós ismer (és csoportban el is énekel) legalább 20 népdalt vagy játékhoz tartozó éneket, felismeri a hallott zenét, s tájegység szerint meghatározza azt, az egyszerű ritmuskíséretet társaival együtt működve hiba nélkül oldja meg, táncokban, játékokban és népszokásokban a társaival együtt énekel, a futást azonos lábbal, kontrakoppantással kísérni tudja. Osztályozás - Gyakorlati jegy, - szóbeli beszámoló,

6 - otthoni munka. Vizsgakövetelmény - Ritmusgyakorlatok: az egyszerű ritmuskíséretet társaival együtt működve hiba nélkül oldja meg. - Felismeri a hallott népzenét, s tájegység szerint be tudja határolni azt. - A tanuló ismerjen legalább 20 népdalt, vagy játékhoz kapcsolódó éneket. - A futást azonos lábbal, kontrakoppantással kísérni tudja. - Tanult koreográfiák ismerete. - Improvizáció kalotaszegi csárdásból és szaporából. - Táncszók ismerete. - Improvizáció magyarbődi táncokból. - Tánckultúrákról, táncházakról, táncalkalmakról való ismeretek.

7 Testnevelés néptánc Célok és feladatok 8. évfolyam -Heti 1 óra--évi 36 óra- Eddig szerzett ismeretek alkalmazása, megvalósítása, stílusjegyek felismerése, elsajátítása. Önálló táncszerkesztés. A tanuló legyen tisztában minden információval, azzal a tánccal kapcsolatban, amit táncol, ismerje a színpadi törvényszerűségeket, alakzatokat, térformákat, a táncalkalmaknak megfelelő viselkedésmódot. Fontos a testtudat fenntartása, (tánc) partnerkapcsolat kialakítása, környezetünk értékeinek megőrzése, gyarapítása, környezettudatos magatartás, önálló feladatvállalás. Témakörök 1. Improvizáció 5 óra 2. Koreográfiák 5 óra 3. Ritmusfejlesztés 5 óra 4. Tréning, gimnasztika 5 óra 5. Ünnepi szokások táncai 5 óra 6. Rábaközi táncok 10 óra 7. Zenehallgatás, énektanulás 1 óra A tovább haladás feltétele A tanuló tudja a rábaközi motívumokat változatos módon alkalmazni, szükség esetén társait irányítani, kezdeményezően vegyen részt az eddig tanult táncok kötött és szabad gyakorlásában, legalább 6-6 motívum felhasználásával tudjon improvizálni a tanult táncokból, a megfigyelt koreográfiákban biztonsággal ismerje fel a tanult motívumokat, motívumfűzéseket, tudjon táncrepertoárja alapján bemutatót szervezni, indítani, irányítani. Osztályozás - Gyakorlati jegy, - önálló gyűjtőmunka. Vizsgakövetelmény

8 - Az eddig tanult táncokból összeállított etűdök, koreográfiák eltáncolása, improvizáció. - Rábaközi táncokból történő improvizáció legalább 3 percen keresztül. - A megfigyelt koreográfiákban biztonsággal ismerje fel a tanult motívumokat, motívumfűzéseket. - A népzenét tudja tájegységekhez, tánctípusokhoz társítani.

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok NÉPTÁNC 1. évfolyam Témakörök: I.Bemelegítés, tánctechnika II. Ritmika III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok V. Néptáncok Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika Járás,

Részletesebben

NÉPTÁNC TANSZAK 1 NÉPTÁNC TANSZAK

NÉPTÁNC TANSZAK 1 NÉPTÁNC TANSZAK NÉPTÁNC TANSZAK 1 NÉPTÁNC TANSZAK NÉPTÁNC TANSZAK 2 II. NÉPTÁNC TANSZAK AZ ALAPFOKÚ NÉPTÁNCOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI A néptánc közérthetősége révén felbecsülhetetlen mértékű segítséget jelent a

Részletesebben

Szentlőrinci Alapfokú Művészeti Iskola

Szentlőrinci Alapfokú Művészeti Iskola NÉPTÁNC TANSZAK A helyi tanterv megfogalmazása során az egyes évfolyamok fejlesztési feladatainak, tananyagának és kimeneti követelményeinek meghatározásához a 2011-ben közreadott központi tantervet vettük

Részletesebben

NÉPTÁNC. Az itt közölt, 1 4. évfolyamra szóló Néptánc tanterv szerves folytatása az 5-6. évfolyam számára kidolgozott tanterv.

NÉPTÁNC. Az itt közölt, 1 4. évfolyamra szóló Néptánc tanterv szerves folytatása az 5-6. évfolyam számára kidolgozott tanterv. NÉPTÁNC 1 4. évfolyam Az itt közölt, 1 4. évfolyamra szóló Néptánc tanterv szerves folytatása az 5-6. évfolyam számára kidolgozott tanterv. Óraszámok Évfolyam 1. 2. 3. 4. 5 6 Óraszám 1 1 1 1 1 1 (hetente)

Részletesebben

TÁNC ÉS MOZGÁS 1.-4. évfolyam

TÁNC ÉS MOZGÁS 1.-4. évfolyam H E L Y I T A N T E R V TÁNC ÉS MOZGÁS 1.-4. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Csizmadia Károlyné az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanítója Érd, 2013. Felülvizsgálva:

Részletesebben

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Évi óraszám:18 BELÉPŐ TEVÉKENYSÉGFORMÁK A durva légzéstechnikai, hangadási és artikulációs hibák felismerése mások beszédében és saját beszédünkben. A koncentráció

Részletesebben

Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam

Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök

Részletesebben

HELYI TANTERV TÁNCMŰVÉSZET NÉPTÁNC

HELYI TANTERV TÁNCMŰVÉSZET NÉPTÁNC Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tatabánya HELYI TANTERV TÁNCMŰVÉSZET NÉPTÁNC Tatabánya 2011. 05.27. 1 TARTALOMJEGYZÉK Néptánc - általános rész 3 Főtárgy Népi játék (1-2. előképző évfolyamon).6

Részletesebben

Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam

Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök

Részletesebben

TÁNC ÉS MOZGÁS. 1-4. évfolyam. (A kékkel jelölt szövegrész törlésre javasolt, a piros a beillesztett szöveg)

TÁNC ÉS MOZGÁS. 1-4. évfolyam. (A kékkel jelölt szövegrész törlésre javasolt, a piros a beillesztett szöveg) TÁNC ÉS MOZGÁS 1-4. évfolyam (A kékkel jelölt szövegrész törlésre javasolt, a piros a beillesztett szöveg) A zene, a mozgás, az énekes játék a gyermeki lét egyik legfőbb öröme lehetne, ha az alapfokú ismereteket

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

NÉPTÁNC A CIGÁNDI HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN Néptánc szakkör foglalkozási terve A B C D E F G. A megvalósí tók létszáma: 1 fő tánctanár

NÉPTÁNC A CIGÁNDI HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN Néptánc szakkör foglalkozási terve A B C D E F G. A megvalósí tók létszáma: 1 fő tánctanár Tematika jelzet 1.A.1.(elméleti szakasz NÉPTÁNC A CIGÁNDI HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN Néptánc szakkör foglalkozási terve A B C D E F G Neve: Néptánc a cigándi hagyományok tükrében A résztvevők száma:14 fő Életkora:

Részletesebben

TARTALOM Tartalom... 2 IV. TÁNCMŰVÉSZETI ÁG - NÉPTÁNC... 3. Az alapfokú néptáncoktatás célrendszere és funkciói... 3. A képzés struktúrája...

TARTALOM Tartalom... 2 IV. TÁNCMŰVÉSZETI ÁG - NÉPTÁNC... 3. Az alapfokú néptáncoktatás célrendszere és funkciói... 3. A képzés struktúrája... BALMAZÚJVÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Hivatalos név, cím: BALMAZÚJVÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 18. Tel/fax: 06/52/580-518 HELYI TANTERV IV.RÉSZ

Részletesebben

1. évfolyam. Mozgásanyanyelv megalapozása

1. évfolyam. Mozgásanyanyelv megalapozása TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény NÉPTÁNC TANSZAK SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2011.

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény NÉPTÁNC TANSZAK SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2011. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény NÉPTÁNC TANSZAK SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2011. Ajánlás A helyi tanterv kidolgozását meghatározta 1993. évi

Részletesebben

Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM Helyi tanterve. Melléklet 6.

Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM Helyi tanterve. Melléklet 6. Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 201427 Helyi tanterve Melléklet 6. TARTALOMJEGYZÉK Megnevezés Oldal BEVEZETÉS I. TÁNCMŰVÉSZETI ÁG - NÉPTÁNC TANSZAK 1.1 A néptánc tanszak

Részletesebben

Összes óra

Összes óra NÉPTÁNC I. Fejezet AZ ALAPFOKÚ NÉPTÁNCOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI A néptánc közérthetősége révén felbecsülhetetlen mértékű segítséget jelent a kultúrák közti kapcsolatteremtésben és az egészséges

Részletesebben

Helyi tanterve. Táncművészeti ág Néptánc tanszak

Helyi tanterve. Táncművészeti ág Néptánc tanszak 1132 Budapest, Visegrádi u. 17. Mobil: +36 30 994 23-55 E-mail: info@overtones.hu OM azonosító: 102769 Helyi tanterve Táncművészeti ág Néptánc tanszak 2011/2012-es tanévtől felmenő rendszerben AZ ALAPFOKÚ

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog..

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása NTP- AMI 14 0076 Feljött a Nap,

Részletesebben

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV Az Akrobatikus Rock and Roll tanszak célja, hogy törekedjen a táncművészet, azon belül az Akrobatikus Rock and Roll minél teljesebb megismerésére, segítse

Részletesebben

TANEC A POHYB - TÁNC ÉS MOZGÁS Helyi tanterv 1-4. osztály

TANEC A POHYB - TÁNC ÉS MOZGÁS Helyi tanterv 1-4. osztály TANEC A POHYB - TÁNC ÉS MOZGÁS Helyi tanterv 1-4. osztály A nemzetiségi iskolákban a néptánctanítás az identitás őrzésének egyik alapvető eszköze lehet. A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység,

Részletesebben

1. évfolyam (heti 1 óra)

1. évfolyam (heti 1 óra) TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc

Részletesebben

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze

Részletesebben

TÁNC Célok, feladatok: Fejlesztési követelmények

TÁNC Célok, feladatok: Fejlesztési követelmények 1 TÁNC A táncoktatás tantervi programja lehetővé teszi a tanulók kompetenciaalapú fejlesztését. Hozzájárul, hogy a tanulók személyisége nyitottá váljon a közösségi alkotó tevékenységek és művészetek iránt,

Részletesebben

MAGYAR NÉPTÁNC VÁLASZTHATÓ TANTÁRGY

MAGYAR NÉPTÁNC VÁLASZTHATÓ TANTÁRGY Általános iskola MAGYAR NÉPTÁNC VÁLASZTHATÓ TANTÁRGY Tanterv 7. és 8. osztály: 35 óra 9. osztály: 32 óra ÖSSZESEN: 102 óra Általános iskola MAGYAR NÉPTÁNC Választható tantárgy Tanterv A tanterv szerzői:

Részletesebben

Szakközépiskolai Párhuzamos Szakképzés Helyi tanterve

Szakközépiskolai Párhuzamos Szakképzés Helyi tanterve Ikt.sz: 1/c. számú melléklet Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium /Gyula Szent István

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

NÉPI GYERMEKJÁTÉK, NÉPTÁNCPEDAGÓGUS HAGYOMÁNYISMERET OKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

NÉPI GYERMEKJÁTÉK, NÉPTÁNCPEDAGÓGUS HAGYOMÁNYISMERET OKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK NÉPI GYERMEKJÁTÉK, NÉPTÁNCPEDAGÓGUS HAGYOMÁNYISMERET OKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEI Belépő kérdés: Ismertesse kb. 5-10 percben egy etnikai csoport/ néprajzi tájegység néprajzi

Részletesebben

Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY

Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY A német két tannyelvű oktatás szerves részét képezi a művészeti nevelés, mely műveltségi terület többek között az ének-zene

Részletesebben

Néptáncoktatás. TÁNC ÉS MOZGÁS 1-8. évfolyam. 4. sz. melléklet

Néptáncoktatás. TÁNC ÉS MOZGÁS 1-8. évfolyam. 4. sz. melléklet 4. sz. melléklet Néptáncoktatás TÁNC ÉS MOZGÁS 1-8. évfolyam A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei

Részletesebben

NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK

NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A népzenész ismeretek ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi

Részletesebben

Zala megye táncos hagyományai szakkör

Zala megye táncos hagyományai szakkör Zala megye táncos hagyományai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Zala megye táncos hagyományai 2.A A tematika

Részletesebben

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14. TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

5. évfolyam. Éves óraszám: 18 óra Heti óraszám: 0,5 óra

5. évfolyam. Éves óraszám: 18 óra Heti óraszám: 0,5 óra TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc

Részletesebben

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc folklórismeret 1 Tartalomjegyzék Alapfokú évfolyamok... 3 3. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények... 4 4.

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

TÁNCOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

TÁNCOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK TÁNCOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 212 07 2. A szakképesítés megnevezése: Táncos 3. Szakképesítések

Részletesebben

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli

Részletesebben

5. évfolyam. A tanult motívumok, táncstílusok körének bővítése

5. évfolyam. A tanult motívumok, táncstílusok körének bővítése 5. évfolyam tudás Előzetes A tematikai egység A tanult motívumok, táncstílusok körének bővítése Az alsó tagozatban megismert táncstílusok és motívumkészlet. A már megismert táncstílusok és tánctípusok

Részletesebben

AZ 1. MELLÉKLET 53. SORSZÁMA ALATT KIADOTT TÁNCOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ 1. MELLÉKLET 53. SORSZÁMA ALATT KIADOTT TÁNCOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK AZ 1. MELLÉKLET 53. SORSZÁMA ALATT KIADOTT TÁNCOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 212 07 2. A szakképesítés

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Név Tantárgyak Óraszám Stankovicsné Soós Mária biológia-technika 4 Csiszár Attila földrajz-testnevelés 26 Györéné Timár Éva kémia-matematika

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete Idegen nyelvi kerettantervi tantárgyak, óraszámok, magasabb évfolyamba lépés

Részletesebben

Alapfokú Művészeti Iskola. Néptánc Tanszak. Ajánlás

Alapfokú Művészeti Iskola. Néptánc Tanszak. Ajánlás Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc Tanszak Ajánlás A helyi tanterv kidolgozását meghatározta 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról rendelkező 2003. évi LXIV.törvény a közoktatásról 48, valamint az intézmény

Részletesebben

5. évfolyam. A tanult motívumok, táncstílusok körének bővítése

5. évfolyam. A tanult motívumok, táncstílusok körének bővítése TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc

Részletesebben

Erkel Ferenc Gimnázium Művészetek. Dráma és tánc - Társastánc. Helyi tanterv. Az éves órakeret felosztása

Erkel Ferenc Gimnázium Művészetek. Dráma és tánc - Társastánc. Helyi tanterv. Az éves órakeret felosztása Művészetek Dráma és tánc - Társastánc Helyi tanterv 12. évfolyam Óraszám: 32 óra (16 x heti 2 óra a 2. félévben) Az éves órakeret felosztása Tematikai egység sorszáma Tematikai egység 1. Tánc és drámatörténeti

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ÉNEK - ZENE Évfolyam: 1-4.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ÉNEK - ZENE Évfolyam: 1-4. MŰVÉSZETEK Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. nor. né. nor. né. nor. né. nor. né. Ének - zene 2 1,5 2 1,5 2 1,5 2 1,5 Éves óraszám 72 54 72 54 72 54

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Pedagógiai program

Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Pedagógiai program Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai program Tartalomjegyzék A) NEVELÉSI PROGRAM I. Bevezető, előzmények II. Általános feltételek II/1. Tárgyi feltételek II/2. Személyi feltételek

Részletesebben

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014 Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben Kaposi József 2014 A közoktatás keretei között folyó színházi nevelés Általános és középiskola Dráma és tánc 1-6. évfolyam Dráma és tánc 7-12. évfolyam Dráma érettségi

Részletesebben

Beszámoló. Szólótáncosok továbbképzése, felkészítő hétvégéje Székesfehérváron október 6-7.

Beszámoló. Szólótáncosok továbbképzése, felkészítő hétvégéje Székesfehérváron október 6-7. Beszámoló Szólótáncosok továbbképzése, felkészítő hétvégéje Székesfehérváron 2018. október 6-7. Kétévente kerül megrendezésre országos szinten a gyermek, ifjúsági valamint felnőtt szólótánc verseny, különböző

Részletesebben

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet kortárstánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag...

Részletesebben

ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE

ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE 1 ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE AZ ALAPFOKÚ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE OKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó elektroakusztikus zenei nevelés

Részletesebben

Kardos István (1897. december 13. 1984. október 1) a Csanád (ma Csongrád) megyei Apátfalva egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld

Kardos István (1897. december 13. 1984. október 1) a Csanád (ma Csongrád) megyei Apátfalva egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld Kardos István (1897. december 13. 1984. október 1) a Csanád (ma Csongrád) megyei Apátfalva egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld töredékes, gyorsan átalakuló tánchagyományában a többi

Részletesebben

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Táncok világa-társastánc alapjai 2.D

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógia Programja

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógia Programja Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógia Programja 1 Csak tiszta forrásból Bartók Béla Kinek ajánljuk iskolánkat? olyan pedagógusoknak, akik az emberi értékek iránt elkötelezettek, akik fontosnak tartják

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény NÉPTÁNC TANSZAK

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény NÉPTÁNC TANSZAK Alapfokú Művészetoktatási Intézmény SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2010 Ajánlás A helyi tanterv kidolgozását meghatározta 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki óra az emberi élet olyan területeivel foglalkozik, mint a helyes, erkölcsös magatartás, udvarias viselkedés, konfliktusmegoldás, környezettudatos

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait.

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait. Kárpáti János Általános Iskola és AMI, Gyenesdiás FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: 2018.04.20. 2018.04.26. Beszámoló I. A témahét résztvevője: A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai program

Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai program Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai program Tartalomjegyzék A) NEVELÉSI PROGRAM I. Bevezető, előzmények II. Általános feltételek II/1. Tárgyi feltételek II/2. Személyi feltételek III. Az iskolában

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2010/2011. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2010/2011. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2010/2011. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu

Részletesebben

Helyi tanterv. Tánc és mozgás

Helyi tanterv. Tánc és mozgás Helyi tanterv az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.4.4. négyosztályos gimnáziumok 5. sz. melléklet 5.4.5.2. nyolcosztályos gimnáziumok 9-10. évfolyama számára Tánc

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI

A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI A magyar népzene alapjai emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 2. A MAGYAR NÉPZENE ALAPJAI EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA

MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. Telefon/fax: 62 241-381 E-mail: lisztiskola@lisztferenc.hodtav.hu MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalva népi hangszere a citera települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tóth

Részletesebben

1 Bodur 2 Borsuk 3 Burk 4 Rüs 5 Bars Kard 1-10 iskolagyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat Szablya

1 Bodur 2 Borsuk 3 Burk 4 Rüs 5 Bars Kard 1-10 iskolagyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat Szablya 1 Bodur 2 Borsuk 3 Burk 4 Rüs 5 Bars Kard 1-10 iskolagyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat összetett szablya összetett szablya gyakorlat gyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató - FFT 18a. Magyar Táncművészeti Egyetem

Felsőoktatási felvételi tájékoztató - FFT 18a. Magyar Táncművészeti Egyetem Felsőoktatási felvételi tájékoztató - FFT 18a Magyar Táncművészeti Egyetem INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 1145 Budapest, Columbus 87/89. Postacím: 1592 Budapest Zugló 1. Pf.: 472 Telefon: (1) 273-3430 E-mail:

Részletesebben

Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészeti Iskola (5600 Békéscsaba, Luther u. 6.) OM: 102857. Pedagógiai Programja

Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészeti Iskola (5600 Békéscsaba, Luther u. 6.) OM: 102857. Pedagógiai Programja Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészeti Iskola (5600 Békéscsaba, Luther u. 6.) OM: 102857 Pedagógiai Programja Érvényes: 2012. szeptember 1. Mlinár Pál igazgató 2 I. Az iskola nevelési programja Az

Részletesebben

AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel

AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel kell rendelkeznie: o biztos kottaolvasási készség hat hangterjedelemben; o abszolút hangok ismerete kis

Részletesebben

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Program címe: Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Tanúsítvány száma: 6/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. július 23. Kérelmező neve: Független Egyesület (Nonprofit civil Szervezet) Program

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása

Részletesebben

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika 6. osztály - 1 - Étkezés, egészséges táplálkozás Az innováció közvetlen célja táplálkozás témakörének bemutatása különböző tantárgyak bevonásával, minél szélesebb körű megismerése volt. Fejleszteni kívánt

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2018.04.23 04.27. Beszámoló A témahét résztvevője: Iskolánk valamennyi tanulója. 130 fő tanuló 8 osztályból és 8 fő pedagógus valósította meg a témahét programjait. Időtartama:

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

Az őszi témahét programja:

Az őszi témahét programja: Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Pedagógiai Program. Kaláris Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Iktatószám: Igazgató. Jóváhagyta: Nagy István Fenntartó

Pedagógiai Program. Kaláris Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Iktatószám: Igazgató. Jóváhagyta: Nagy István Fenntartó Kaláris Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai Program Iktatószám: Készítette : Halmi Zoltán Igazgató Jóváhagyta: Nagy István Fenntartó Örökségünkért Népművészetéért Alapítvány 3973 Cigánd, Iskola

Részletesebben

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth

Részletesebben

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVESSÉG FAZEKASSÁG - Honti Rita, - Szarka Szilvia A foglalkozás indításának tervezett időpontja: 2013. február A foglalkozásokon a tanulók megismerkednek: - a fazekasság

Részletesebben

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai

Részletesebben