Beszámoló az Internátusvezetők és nevelők szakmai napjáról Előzmények

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló az Internátusvezetők és nevelők szakmai napjáról Előzmények"

Átírás

1 Beszámoló az Internátusvezetők és nevelők szakmai napjáról Előzmények Az RPI éves munkaterve alapján előzetesen meghirdetett időpontban került sor Debrecenben 2015.február 19-én az Internátusvezetők és nevelők szakmai napjára. A rendezvénynek a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona adott otthont főgimnázium régi helyén, de felújított épületben a Péterfia u alatt az Auditorium Maximum 3.emeleti termében. A meghívót elektronikus úton küldte ki Vajas Klaudia pedagógiai ügyintéző a református középiskolák intézményvezetőinek, amelyben kértük, hogy részvételi szándékukat jelezzék vissza, szintén elektronikus formában, a megadott határidőig. A határidőig 18 fő jelzett vissza, és 18-an vettek részt a rendezvényünkön. Győri József a DRKG igazgatója köszöntötte a megjelenteket és kihangsúlyozta, létfontosságúnak tartja az intézmény életében az internátusok szerepét. Ő is nevelőtanár volt pályája elején és utána a fiúinternátus vezetője. Mennyire fontos, hogy tanulóinknak van internátusi - kollégiumi elhelyezésre lehetőség, mert a vidéki gyerekeknek otthont biztosít, igyekszik pótolni a családot. Segítséget nyújt a közösségé formálódásban, s felkarolja a beilleszkedési és elszakadási gondokkal küzdőket. A gimnáziumunk életében is sok változás történt az évek alatt, a régi gimnáziumi épületünket helyreállítva visszakaptuk 40 év után, és 1 év múlva pedig felújított épületben, koedukált lesz az internátus náluk is, a Kálvin tér 16. alatt. Értekezletünket áhítattal, közös elcsendesedéssel kezdtük. Ez alkalomból elcsendesedő közösségünknek Kurgyis András, a DRKG vallástanára szolgált a János evangéliuma 14,1-4. igei versekből. /Sok lakóhely - helyet készítek/ Most akkor van lakóhely, vagy nincsen?! Döntsük el! Jézus azt mondja, van, de mégis készíteni kell! Van, szám szerint elég, mindenkinek jut, mindenkinek van hely. Mégis készíteni kell, hogy jó legyen, hogy lakályos legyen, otthonos hajlék legyen. Be kell bútorozni, s ez Jézus közbenjáró, értünk való szüntelen imádsága. Olyan ez, hogy Jézus az igazgató, aki szervezi, vezeti, igazgatja az ügyet. Jézus a felügyelő, aki irányítja, felügyeli igyekszik maradásra bírni a diákot (pl. bezárással). Jézus a szobafőnök, aki gondoskodik a rábízottakról, vezeti őket, segíti őket. Végül Jézus a kisdiák, aki szállást, otthont, lakást keres, akinek a talán riadt, az újtól való félelemmel teli tekintetében Jézus arcát ismerhetjük fel. A kör teljes és bezárult. Jézus lett minden mindenekben. Ez nem illúzió, hanem realitás. Mi hát a mi dolgunk, esélyünk? Higgyetek Istenben, higgyetek énbennem! Jézus a mennyben is és itt is, az internátusban is előttünk jár, hogy helyet készítsen. Nekünk hinni kell, Őt engedni kell és követni kell! Akkor nem csúsznak félre a dolgok, a dolgaink. Akkor lesz áldás és békesség. Áldás - velünk az Isten, eredményes lesz a mai munkánk is. Békesség - egyetértésre jutunk, juthatunk. Legyen hitünk, bátorságunk, alázatunk és engedelmességünk: hajlék van, készül. Mi is készítsük, mi is munkálkodjunk.

2 A szakmai nap első témája Illúziók és realitások a magyarországi középfokú református internátusi nevelésben előadó Dr. Hodossi Sándor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem főiskolai docense a Gyakorlati Teológiai Tanszék kollégiumi nevelés és lelki gondozás területének kutatója, szakértője és gyakorló oktatója volt. Illúziók: Az iskola az egyház veteményeskertje. A folyamatosan bővülő egyházi intézményrendszerben egyre nagyobb a hitre jutó fiatalok száma. Az iskola, jelentős missziói feladatokat lát el. A református iskolák (és internátusok) értékrendje, a nevelésről vallott nézeteik lényegében megegyeznek. Iskoláink, internátusaink befogadó és elfogadó intézmények. Az internátusi nevelés területén a stratégia tisztázott, a feladatok egyértelműek, a pedagógusok elkötelezettek a keresztyén nevelés területén. Az egyházi iskolákhoz kapcsolódó internátusokban hatékonyabb a nevelés, mint a világi kollégiumokban. Realitások: Az iskola alig tudja pótolni az elsődleges, családi vallási szocializáció hiányát. Az egyházi internátus lehetőségei valóban nagyobbak a nevelés területén, de csak akkor, ha a diákok által hitelesnek tartott nevelők egységes értékrendet képviselnek. Ezzel példát, vonzó mintát is adnak a Krisztus - követés megélésére. Másik fontos feltétele a nevelés hatékonyságának a kortárs hívő közösség léte. A református iskolák nem egységesek identitásuk, önmagukról, feladataikról alkotott véleményük alapján. Az egyházi iskolákban tanuló diákok csupán egyharmada jön egyházias családi környezetből, a tanárok egyháziassága megkérdőjelezhető. A református internátusok diákjai kevésbé tartják megértőnek nevelőiket, mint a világi kollégiumokban élő társaik, átlagosan kevésbé tartják igazságosnak a kollégium szabályait, és kevésbé érzik jól magukat az internátusban. Lehetőségek, tennivalók: Az internátusi nevelő kivételes lehetősége: bizalmi viszonyba kerülhet tanítványaival, példát, mintát adva eléjük alakíthatja gondolkodásukat, segítheti személyiségük fejlődést. Az internátusban kialakuló életközösség évtizedekre meghatározó lehet. A magyarországi, felekezeti fenntartású középiskolába járó diákok magasabbra értékelik a rájuk való tanári odafigyelés mértékét, mint önkormányzati iskolákba járó társaik. Ugyanez a helyzet a magánéleti problémák vagy a jövőre vonatkozó tervek megbeszélésének gyakoriságával kapcsolatban is. A nem felekezeti iskolások elsősorban a tanulást tartják az iskola meghatározó feladatának, míg az egyházi intézményekben a közösséghez való tartozás, a társas kapcsolatok is magas értékeket kaptak a felmérés során. Az egyházi iskola internátusában általában nagyobb a kötöttség, a fegyelem, négy évig jobban egymásra utalt a közösség. Több időt töltenek el együtt közösségben és szabályozottabb feltételek mellett, mint önkormányzati kollégiumokban élő társaik. Az együtt eltöltött idő, a kialakuló életközösség, a közös élmények meghatározóak a kamaszkorban. Ez teszi az internátusi nevelőket kitüntetett

3 szereplővé a tizenévesek életében. Pozitív példájuk megerősít, negatív példájuk elbizonytalanít, megbotránkoztat, eltávolít. Fontos feladat megtalálni a hagyományokhoz való ragaszkodás és a változó körülményekhez való alkalmazkodás egyensúlyát. Minden keresztyén iskola és internátus kiemelt, elsőrendű céljának a fiatalok Krisztushoz segítését, a gyülekezetbe való beépülésük támogatását tartja. Ugyanakkor az elsősök betörését az internátusi hierarchiában elfoglalt helyük tudatosítását szolgáló hagyományokat engedik, sőt támogatják. Annak ellenére tekintik a kollégiumi élet velejárójának az alsóbb évesek megszégyenítésével, néhol megalázásával járó hagyományok ápolását, hogy ez szöges ellentétben áll az egymást különbnek tartó krisztusi szeretettel. (Mt.20, 25-28) Sürgős feladat a kollégiumi nevelés és a kollégiumi nevelő tekintélyének emelése. Kevés egyetemre jelentkező fiatal álmaiban szerepel, hogy internátusi nevelő legyen. Még ma is sokfelé él az a több évtizedes beidegződés, hogy azok dolgoznak a kollégiumokban, akik nem alkalmasak iskolai oktatásra, a pálya perifériájára szorultak. Sok keserű, frusztrált pedagógus hogyan lesz só és világosság? Az internátus nem gyermekmegőrző, hanem a közoktatási rendszer szakmailag önálló intézménye. (KNOA) A következő előadás témája az Internátusi élet sajátosságai előadó Rozgonyi Zoltán internátusi nevelőtanár (DRKG)- pedagógiai szakértőtől (RPI) - halhattunk előadást. Az internátus, mint példaértékű nevelési intézmény - A kollégiumi nevelés funkciói Gondok és problémák - A tanulók viselkedése, és ami mögötte van Annak érdekében, hogy minden egyes tanulónak segíteni tudjon a kollégiumi nevelő, mindenekelőtt meg kell tanulnia megérteni őket. Zavaró magatartások mögött pusztán megfigyeléssel is meg lehet állapítani a tanuló viselkedésének célját. Ehhez meg kell néznünk, mi a célja a diáknak a magatartásával. Viselkedése következményéből rendszerint következtetni lehet szándékára és céljára. Amíg nem ismerjük fel a tanuló zavaró magatartásának motivációját, hajlamosak vagyunk rá, hogy a magatartásokat címkézzük. Sok tanuló azért viselkedik rosszul, mert így akarja bizonyítani függetlenségét a büntető tekintélytől. Tegyen egy pedagógus a tanítványával bármit, befolyása, hatása attól fog függeni, hogy a tanulót bátorította-e, önbizalmát növelte-e, vagy pedig elbátortalanította. Fontos és döntő pedagógiai elv, a tanulók bátorítása, amelynek több eleme is jelentős. megbecsülni a tanulót úgy, ahogy van bizalmat mutatni iránta hinni képességeiben elismerni a jó teljesítményt, vagy igyekezetet

4 felhasználni a csoportot az egyén fejlesztéséhez a csoportot úgy tagolni, hogy minden gyerek megtalálja a helyét benne fokozatosan haladni a fejlesztésben, terhelésben felismerni a tanuló erős oldalait, és arra építeni a tanuló érdeklődését figyelembe venni. A megoldásokhoz vezető út egyike... A kollégium, mint tudjuk sajátos - az iskoláktól - eltérő pedagógiai feltételrendszer között működik. Ez számos kedvező lehetőséget teremt, különösen a nevelés terén. Mindenekelőtt az együttes közös élmények, a foglalkozások viszonylagos kötetlensége, az idővel való szabadabb, rugalmasabb gazdálkodás, a diákok között kialakítható, közvetlen, bizalmi kapcsolaton alapuló együttműködés lehetősége. A kollégiumi együttlét minden mozzanata hatással van a személyiség alakulására.(a keresztyén szellem, a hit, a szeretet, a bizalom) Elengedhetetlen azonban, hogy a tanár ezek fejlődését elősegítse időről-időre helyeslésével vagy helytelenítésével, tanácsaival, a következmények bemutatásával. Néhány segítő alaptétel Aki a tanulók iskolai vagy szociális gyengéit, téves beállítottságait korrigálni akarja, annak elsősorban a motívumokat és a magatartás céljait kell felismerni. A tanuló bátorításának vezérgondolatai Minden olyan nevelői ráhatás, amellyel a fejlődést kívánjuk elősegíteni vagy valamilyen tanulási folyamatot elindítani, szerepet játszik a bátorítás. Nem várhatunk el haladást, ha nem értjük meg, hogy egy tanulónak bátorító támogatásra is szüksége van. A tanulóknak szükségük van saját értékeik tudatára. Sokan ezt az érzést biztonságnak nevezik. Hogyan adhatunk biztonságot? Te azokhoz tartozol, akik ezt meg tudják tenni. Egy kísérlet nem árt. Ha valami nem sikerül, az még nem bűn. Sok olyan alkalmat kellene biztosítani, ahol sikeres teljesítményt lehetne elérni. A mércék ne legyenek olyan magasak, hogy a tanulók semmiképpen ne tudjanak ezeknek megfelelni. Minden valamennyire is sikeres kísérletet el kell ismerni. A tanulónak ugyanis bíznia kell abban, hogy valamit véghez tud vinni és valamilyen eredményt tud felmutatni. A tanulót olyannak kell elfogadni, amilyen, és úgy szeretni azért, hogy ő saját magát is szeretni tudja. Az ezen elveken alapuló hozzáállás már önmagában bátorítást jelent és elősegíti a tanulni, a fejlődni akarást. Jelzi a tanulónak, hogy a nevelő bízik benne, olyannak fogadja el amilyen, nem pedig olyannak, amilyennek lennie kellene. A bátorítás a nevelés nagyon komoly része. A

5 bátorítás kissé leegyszerűsítve pedig azt jelenti: bizalmat mutatni a tanuló iránt. Ennek célja nem más, mint segíteni a tanulót, hogy bátorságát, felelősségérzetét és szorgalmát fejlessze. A tanuló bátorításának módszerei Elsőként a tanuló megbecsülése, amely abból a mély meggyőződésből kell, hogy táplálkozzon, hogy mindenkiben lakozik valami jó, hogy magában hordozza a képességet a fejlődésre, léteznek pozitívumai. A tanulónak éreznie kell, hogy megérdemli törődésünket, mielőtt hinni tudna önmagában. A következő a bizalom, amelyet oly módon kell demonstrálni, hogy a tanulónak tényleg megjöjjön az önbizalma. Szükség van a jó teljesítmények és az őszinte igyekezet elismerésére. Minden magatartásnak szociális jelentősége van, és azt is tudjuk, hogy a diákok egyik legfőbb célja a csoporthoz való tartozás. Ha ezt az álláspontot magunkévá tudjuk tenni, fel fogjuk tudni használni a csoport segítségét az optimális egyéni fejlődés érdekében. Mi pedagógusok gyakran hajlunk arra, hogy a hibák megtalálásában, annak kijavítása érdekében munkálkodjunk. Ha viszont a tanulókkal létesített kapcsolat főként azon alapul, hogy rámutassunk a hibákra, a pedagógiai ráhatás - legyen az bármennyire jó szándékú nem vezet túl nagy eredményre. Az erős oldalak és a jó adottságok hangsúlyozásán van a lényeg. Kollégiumi tanárnak lenni nem könnyű. Csak igazi pedagógus elszántsággal, optimizmussal, tanári hittel végezhető hivatás (Simon István) Az elfogyasztott finom szendvics ebéd és felüdülés után, Intézményi önértékelés - kollégiumok esetén következett, Kelemen Gabriella pedagógiai szakértőtől (RPI) halhattunk tartalmas előadást. (A köznevelés megújítása) Az önértékelés: az ember kritikai megítélése és minősítése önmagáról, képességeiről, tevékenységéről, magatartásáról. A folyamatos önmegfigyelésen és önellenőrzésen alapuló önértékelés lehetővé teszi az egészséges, személyiségre jellemző önismeret és önbizalom kialakulását, az önirányítás képességének fejlődését. A szervezet vagy az egyén - vezető és pedagógus - tevékenységeinek, képességeinek, tudásainak, viselkedésének, eredményeinek kritikai megítélése önmaga által, ebben az esetben a standardban foglalt és intézményi elvárásokkal bővített elvárásoknak való megfelelés vizsgálata és kritikai megítélése. Önértékelési tartalmak - Értékelés-önértékelés eljárásrendje kollégiumban Az önértékelés egy-egy pedagógus esetében a következő módon zajlik: - Elkészülnek a saját intézményi elvárások - A pedagógus kolléga kitölti az önértékelő kérdőívet - Kitöltik az őt értékelő kérőívet (ahol van: munkatársak, tanulók) - Dokumentumok áttekintése; korábbi pedagógus értékelés dokumentumainak áttekintése

6 - Az önértékelési csoport egyeztet arról, hogy kinél ki fog órát látogatni, elvégzi a szükséges felkéréseket - Az önértékelési csoport egyeztet az értékelt kollégával, hogy mikor, milyen óráit fogja megnézni - Óralátogatás, kérdések összegyűjtése az interjúra - Interjú az értékelt kolléga vezetőjével - Interjú a pedagógussal A Kézikönyv szerint az interjúkon csak az érintett személyek és csoportok lehetnek jelen, megfigyelő vagy egyéb más személy nem. - A pedagógus értékelésének elkészítése (77, erősségek, fejleszthetők) - Visszajelzés a kollégának, egyeztetés a fejlesztési területek kiválasztásáról és a fejlesztési célokról Gyakoriság: A pedagógus belső értékelésének az intézményi önértékelés keretében a pedagógus tanfelügyeleti ellenőrzését megelőzően, legalább kétévente meg kell történnie. Keletkezett dokumentum: - Minden pedagógus esetében készül egy Értékelő lap. Az önértékelés a vezető esetében a következő módon zajlik: - Elkészülnek a saját intézményi elvárások -A vezető kitölti az önértékelési kérdőívet - A pedagógusok kitöltik az elégedettségi kérdőívet (vezetőre vonatkozó információkat tartalmaz) - A szülők kitöltik az elégedettségi kérdőívet (vezetőre vonatkozó információkat tartalmaz) - Az értékelők áttekintik a dokumentumokat, elsősorban a vezetői pályázatra, portfólióra fókuszálva, korábbi vezetőértékelés dokumentumai - Interjú készül a vezetőtársakkal, a vezetés tagjaival (a vezető jelenléte nélkül), jelen van az önértékelési csoport legalább kettő tagja - Ha lehetséges, interjú készül a fenntartóval (ez a tanfelügyeletben is feladat), jelen van az önértékelési csoport legalább két tagja - Sor kerül a vezetői interjúra, amelyen jelen van az önértékelési csoport legalább két tagja - A Kézikönyv szerint az interjúkon csak az érintett személyek és csoportok lehetnek jelen, megfigyelő vagy egyéb más személy nem - Az önértékelési csoport együtt megbeszéli és kitölti a vezetői önértékelő lapot - Visszajelzés a vezetőnek, egyeztetés a fejlesztési területek kiválasztásáról és a fejlesztési célokról

7 Gyakoriság: A vezető belső értékelésének az intézményi önértékelés keretében a vezető tanfelügyeleti ellenőrzését megelőzően, legalább a vezetői megbízás második és negyedik évében meg kell történnie. Keletkezett dokumentum: Értékelő lap. Az intézményi önértékelés a következő módon zajlik: - Elkészülnek a saját intézményi elvárások - Kitöltik az érintettek a kérdőíveket Pedagógus elégedettség már a vezetőértékelésnél sor került rá Szülői elégedettség már a vezetőértékelésnél sor került rá Gimnázium és szakközépiskola: tanulói elégedettség - Elégedettségi kérdőívek feldolgozása - Dokumentumok elemzése (lehetőleg olyan kolléga végezze, aki nem vett részt az elkészítésben) - Adatok összegyűjtése az adatgazdáktól - Intézménybejárás - Interjúk lebonyolítása A fenntartó képviselőjével (ha belefér); ha készül fenntartói interjú a vezetőre és az intézményre is, ezt célszerű egyszerre lebonyolítani A pedagógusok csoportjával A szülők képviselőivel A vezetővel - Az interjúkon legalább két tagja legyen jelen az önértékelési csoportnak - A Kézikönyv szerint az interjúkon csak az érintett személyek és csoportok lehetnek jelen, megfigyelő vagy egyéb más személy nem - Az értékelő csoport elkészíti az önértékelési jelentést, ezen belül a pedagógusellenőrzés eredményének összegzését - Az önértékelés eredményét bemutatja a nevelőtestületnek, a kollégáknak Gyakoriság: A teljes körű intézményi önértékelést a tanfelügyeleti 5 éves ellenőrzési - értékelési ciklus során legalább egy alkalommal el kell végezni. Keletkezett dokumentum: Önértékelési jelentés Az intézkedési tervekben gyakran megfogalmazott fejlesztési irányok A szakmai napot kerekasztal beszélgetés és egyeztetés zárta.

8 A résztvevői elégedettségi kérdőívet, 18 fő kapta meg, az értekezlet elején és 17 főtől érkezett vissza, az értekezlet végén. A szakmai nap programja a résztvevői elégedettségmérés eredményeivel a következő: 17 db kitöltött kérdőív adatai alapján Mennyire tartotta megfelelőnek a szakmai nap célkitűzéseit? 4,82 4(3 db) 5(14 db) Mennyire tartotta intenzívnek a szakmai napot? 4,82 4(3 db) 5(14 db) Kérjük, értékelje az előadást a megadott szempontok szerint (1-5-ig)! Előadás címe Mennyire tartja hasznosnak a témát személyes / szakmai fejlődése szempontjából? Előadó Az előadás megvalósítása, az alkalmazott módszer megfelelősége Illúziók és realitások a magyarországi középfokú református internátusi nevelésben 3(1 db)+4(3 db)+5(13 db)= 4,71 Dr. Hodossi Sándor 4(4 db)+5(13 db)= 4,76 Internátusi élet sajátosságai 3(1 db)+4(5 db)+5(11 db)= 4,59 Rozgonyi Zoltán 3(2 db)+4(5 db)+5(10 db)= 4,47 Intézményi önértékelés kollégiumok esetén 3(2 db)+4(5 db)+5(10 db)= 4,47 Kelemen Gabriella 4(11 db)+5(6 db)= 4,35 Mi volt, ami a leginkább tetszett? Illúziók és realitások a magyarországi középfokú református internátusi nevelésben, személyes beszélgetések. A diákotthonra való odafigyelés. Az előadók közvetlen hangvétele, szakmai hozzáértésük. Gyakorlati dolgokat fogalmaztak meg. Lényegre törő volt az előadás, tetszett a kötetlen beszélgetés. Az internátusi élet sajátosságai megvilágították a kollégiumi nevelőtanár munkáját. Mi az, amin feltétlenül változtatna? Egy témát részletesebben megvitatni. A helyszín megválasztása miatt, a távoli kollégák nem tudtak eljönni. Egyéb megjegyzés: A helyszínmegválasztása jó volt, patinás, szép új épületbe költözött a gimnázium. Az ellátás jó volt. Az RPI honlapján elérhetővé tenni az előadók anyagait. Jó volt a helyszínválasztás, a büfé színvonalas volt. A technikai felszereltség megfelelő volt.

9 Összegzés, tanulságok Második alkalommal vettem részt szervezőként és moderátori feladat végzésében a szakmai nap keretében lebonyolított rendezvényen, mint RPI szakértő. Az előadások, az aktuális témák, a fórumbeszélgetés magas szakmai színvonala abban is megmutatkozott, hogy sikerült az a széleskörű tájékoztatás és ismeretátadás, amely a napi programba beterveztünk, és meg is tudtuk valósítani, a résztvevők számára. Beszélgetés formájában lehetőséget biztosítottam arra, hogy felvethessék azokat a problémákat, amelyek a leginkább gondot okozhatnak, a mindennapi munka során. Az internátusi feladatrendszer megfelelő szabályozásáról évi törvényes ellenőrzés - dokumentumok fontosságáról. A vezetők továbbképzéséről és minősítési eljárásáról - közösen gondolkodtunk a megoldásokon. A résztvevők megelégedettségüknek adtak hangot és már megfogalmazták igényüket a tavaszi szakmai napra, amit április én rendeznénk meg Kecskeméten. A Kecskeméti Református Kollégium intézményei a 450 éves református oktatást ünneplik ebben a tanévben! Ebből az alkalomból intézménylátogatást is szervezünk az internátusban a szakmai nap keretében. Az RPI munkatársak részvétele az értekezlet szervezésében: Szontagh Pál: kapcsolattartás az RPI szakembereivel, prezentáció közzététele az RPI honlapján. Moncz Anikó: rendezvényszervezés; kapcsolattartás az RPI szakértőivel, kommunikáció, konferencia anyagok összeállítása, büfé költségeinek elszámolása az RPI felé. Kelemen Gabriella - előadás tartása. Molnár Ferenc: regisztráció, teremrendezés, Szabadi Edit: regisztráció, catering, teremrendezés, konferencia helyszínének biztosítása. Rozgonyi Zoltán: regisztráció, teremrendezés, szervezés, kapcsolattartás a vezetőkkel, előadás tartása, kommunikáció, moderálás, beszámoló elkészítése. Vajas Klaudia: szakmai találkozó anyagok - programtervezetének nyomtatása, másolása, elégedettségi kérdőívek kiértékelése. Debrecen, március 27. Rozgonyi Zoltán Pedagógiai szakértő

Református Pedagógiai Intézet OM 102246

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Beszámoló az Internátusvezetők és nevelők szakmai napjáról Az RPI 2014. éves munkaterve alapján 2014.nov. 27.-re tervezett, de előzetesen egyeztetett módosított időpontban került sor az Internátusvezetők

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. ApCsel. 4,20. Internátusi nevelők szakmai napja Debrecen, 2015.02.19.

Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. ApCsel. 4,20. Internátusi nevelők szakmai napja Debrecen, 2015.02.19. Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. ApCsel. 4,20 Internátusi nevelők szakmai napja Debrecen, 2015.02.19. A köznevelés megújítása PSZE- PEDAGÓGIAI- SZAKMAI ELLENŐRZÉS PÉM-

Részletesebben

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.

Részletesebben

Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november

Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Halásztelek, 2016. november 11-12. Tiszta forrásból Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) = Tanfelügyelet Pedagógus ellenőrzése Intézményvezető ellenőrzése Intézményellenőrzés

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 1Tim 1,12 Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Kolozsvár Utcai Általános Iskola Budapest, 2015. szeptember 1. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012

Részletesebben

A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában

A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában Fenntartói és intézményvezetői értekezlet 2014. november 26., Budapest Az intézményellenőrzés célja Iránymutatás az intézmény

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (2700, Cegléd Buzogány utca 23.) OM száma: 202802 A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE Cegléd 2015/2016. Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves Terv (IÖÉT) elkészítésének

Részletesebben

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium z Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium öt évre szóló i programja (2015-2020) (Módosítva 2016. december 5.) Részlet az Önértékelési kézikönyvből: z öt évre szóló i programban

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

Országos tanfelügyelet kézikönyvek (PSZE) változásai

Országos tanfelügyelet kézikönyvek (PSZE) változásai Országos tanfelügyelet kézikönyvek (PSZE) változásai 2019.01.01-én Az országos tanfelügyeleti kézikönyvek legutóbb 2017. január 01-én változtak. 2018-ban újabb átdolgozásra került sor, melynek során elkészült

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

Intézményi Önértékelési. Szabályzat

Intézményi Önértékelési. Szabályzat Itsz: Intézményi Önértékelési Szabályzat Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola 2363 Felsőpakony, Iskola utca20. Készítette: Matisz Zsolt igazgató TARTALOM 1. Az önértékelés alapja...3 2. Önértékelési

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu OM: 031 083 A Debreceni

Részletesebben

Intézményi Belső Önértékelési Rendszer Szabályzat

Intézményi Belső Önértékelési Rendszer Szabályzat Intézményi Belső Önértékelési Rendszer Szabályzat SZÁMÁRA) alapján írta és szerkesztett anyag (szerkesztette: www.ovodaiszakerto.hu) Oldal 1 Tartalomjegyzék 1. ALAPADATOK... 3 2. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR...

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 RÁBATAMÁSI, SZENT ISTVÁN U.47. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV 2015-2016-os tanév RÁBATAMÁSI, 2015-2016-os tanév Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves

Részletesebben

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó

Részletesebben

IV. JÓ GYAKORLAT börze IGI-klub. Miskolc, 2013. december 6-7.

IV. JÓ GYAKORLAT börze IGI-klub. Miskolc, 2013. december 6-7. IV. JÓ GYAKORLAT börze IGI-klub Miskolc, 2013. december 6-7. Szakmai ellenőrzés, minősítés és támogatás Intézményértékelés (OH); 5 évente Pedagógus Szaktanácsadás (OFI) Tantárgygondozás, tematikus Minősítés

Részletesebben

Külső ellenőrzések, minősítések valamint az intézményi önértékelésből adódó feladatok augusztus 28.

Külső ellenőrzések, minősítések valamint az intézményi önértékelésből adódó feladatok augusztus 28. Külső ellenőrzések, minősítések valamint az intézményi önértékelésből adódó feladatok 2015. augusztus 28. Pedagógusminősítés 2015. 2015. április 10. 2015. június 26. Vetési Márta Vona Krisztina Szabóné

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 RÁBATAMÁSI, SZENT ISTVÁN U.47. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV 2016-2017-es tanév RÁBATAMÁSI, 2016-2017-es tanév Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat TAGINTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat TAGINTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (2700, Cegléd Buzogány utca 23.) OM száma: 202802 TAGINTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Cegléd 2015 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a

Részletesebben

A KOLLÉGIUMI ÉLET SAJÁTOSSÁGAI /ELŐADÁS/

A KOLLÉGIUMI ÉLET SAJÁTOSSÁGAI /ELŐADÁS/ A KOLLÉGIUMI ÉLET SAJÁTOSSÁGAI /ELŐADÁS/ Készítette: Rozgonyi Zoltán pedagógiai szakértő 1 ELŐADÁS Kedves Kollégák! Sok szeretettel köszöntelek benneteket az internátusi szakmai napon. E tanév januárjától

Részletesebben

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8)

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A 2015. ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény KÜLSŐ értékelése saját célok mentén.

Részletesebben

A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT

A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda nevelőtestülete /2016/. iktatószámú jegyzőkönyve

Részletesebben

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik

Részletesebben

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS MOLNÁRNÉ DR. STADLER KATALIN SZAKMAI SZAKÉRTŐ TÁMOP-3.1.8. KIEMELT UNIÓS PROJEKT A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

A Farkas Ferenc Zeneiskola Önértékelési programja

A Farkas Ferenc Zeneiskola Önértékelési programja A Farkas Ferenc Zeneiskola Önértékelési programja érvényes: 2015. IX. 1 2020. VIII. 31. Készítette: Isztl Fodor Barbara intézményvezető Farkas Ferenc Zeneiskola OM: 039432 www.farkasferenc-zeneiskola.hu

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje 11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

RPI Tanévkezdő Országjáró rendezvénysorozat Debrecen, Budapest

RPI Tanévkezdő Országjáró rendezvénysorozat Debrecen, Budapest : 1/351-9842 /Fax: 1/351-9842; 1/343-7878 / 314 RPI Tanévkezdő Országjáró rendezvénysorozat Debrecen, Budapest 1. Előzmények A Református Pedagógiai Intézet immár hagyományosan több helyszínen zajló tanévnyitó

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM 040512 Munkaterv 2017 / 2018. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Református többlet az intézményi önértékelésben. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája 2015. Január 19.

Református többlet az intézményi önértékelésben. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája 2015. Január 19. Református többlet az intézményi önértékelésben Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája 2015. Január 19. Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Tanfelügyelet Felkészülés a külső szakmai ellenőrzésre. Maus Pál szakmai vezető TÁMOP-3.1.8 Oktatási Hivatal Budapest, 2014. 03. 07.

Tanfelügyelet Felkészülés a külső szakmai ellenőrzésre. Maus Pál szakmai vezető TÁMOP-3.1.8 Oktatási Hivatal Budapest, 2014. 03. 07. Tanfelügyelet Felkészülés a külső szakmai ellenőrzésre Maus Pál szakmai vezető TÁMOP-3.1.8 Oktatási Hivatal Budapest, 2014. 03. 07. A minőségfejlesztés alapja az EU szerint Az Európai Parlament és az Európai

Részletesebben

OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3. számú melléklet Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu A Debreceni Bolyai János

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET. TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása. Érintettek. a szaktanácsadás szervezője.

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET. TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása. Érintettek. a szaktanácsadás szervezője. TÁMOP3.1.5/1220120001 képzés támogatása A szaktanácsa folyamat részletes lépései, dokumentumai 1. BEJELENTKEZÉS, OKTATÁSKUTATÓ TÁJÉKOZTATÁS, ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET DOKUMENTUMOK KÜLDÉSE ÉS KÉRÉSE A szaktanácsadás

Részletesebben

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév .. ÁLTALÁNOS ISKOLA Éves önértékelési terv MINTA 2017/2018. tanév Készítette:.. intézményvezető A..Általános Iskola az ötéves önértékelési programban foglalt feladatok megvalósítására az éves önértékelési

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés 2014-15 tanév Aki másokat felüdít, maga is felüdül ( Példabeszédek 11.25) Amit akaratok, hogy az emberek veletek cselekedjenek,

Részletesebben

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 e-mail: vhfto@vhf.hu Minőségbiztosítási kérdőív kiértékelése Pedagógus szakvizsga, tehetséggondozás,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében A minőségirányítási csoport beszámolója 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében Minőségirányítási tevékenységünk egyik jelentős szempontja az iskola partnereinek elégedettségmérése.

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról 2017.02.09. Előadók Köszöntő: Dr. Maruzsa Zoltán Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Brassói Sándor Egységes

Részletesebben

Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata

Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata Az adminisztratív és technikai feladatokat ellátó foglalkoztatottak teljesítmény-értékelése Felelős: az igazgató Hatóköre:

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos

Részletesebben

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata A CEGLÉDI TANKERÜLETI KÖZPONT SZENTLŐRINCKÁTAI IMRE SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata jóváhagyta: Horti Sándor igazgató érvényes: 2018-2019.

Részletesebben

Szülői elégedettségmérés eredményeinek összegzése

Szülői elégedettségmérés eredményeinek összegzése Szülői elégedettségmérés eredményeinek összegzése Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 2015. május 5. Intézményünkben bevett gyakorlat, hogy a tanév végéhez közeledve elégedettségméréseket végzünk legfontosabb

Részletesebben

Önértékelési program ( )

Önértékelési program ( ) Önértékelési program (2015-2020) I. Az önértékelés célja és elvárt eredményei 1. Az önértékelés célja A köznevelési intézmények értékelési keretrendszere részeként működő intézményi önértékelésünk alapvető

Részletesebben

A teljeskörű önértékelés célja

A teljeskörű önértékelés célja 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. Levélcím: 2440 Százhalombatta, Pf.:23. Telefon/fax:23/354-192, 23/359-845 E-mail: egyesisk@freemail.hu TELJESKÖRŰ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Rozgonyi Zoltán Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő. SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Debrecen,

Rozgonyi Zoltán Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő. SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Debrecen, Rozgonyi Zoltán Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Debrecen, 2018. 02. 22. Életrajz - végzettség Oklevelek: 1996: ME GK Műszaki szakoktató

Részletesebben

2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó

2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó 2018. január 22. Debrecen Szabadi Edit pedagógiai előadó Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok Kolossé 3;23 Munkatársaim Munkahelyem a Református

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet OM

Református Pedagógiai Intézet OM Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen-Budapest-Miskolc-Nagykőrös RPI Országjáró rendezvénysorozat- Terven innen, célon túl 1. Előzmények Az RPI hagyományosan minden ősszel és tavasszal Országjáró

Részletesebben

Éves Önértékelési Terv os nevelési év

Éves Önértékelési Terv os nevelési év Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14 Tel: 52/273-180, e-mail: ovodavezeto@egyovig.hu www.egyovig.hu OM azonosító: 200463 Éves Önértékelési Terv 2015-16-os nevelési év 1 2

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv 2015 / 2016. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Rábapatyi Gyermekliget Óvoda Rábapaty, Alsópatyi u. 76. Éves Önértékelési Terv

Rábapatyi Gyermekliget Óvoda Rábapaty, Alsópatyi u. 76. Éves Önértékelési Terv Rábapatyi Gyermekliget Óvoda Rábapaty, Alsópatyi u. 76. Éves Önértékelési Terv 2016-2017. 1. Az intézményi önértékelési csoport tagjai: angodi valamint az intézményvezető 2. Az intézményi önértékelési

Részletesebben

ÚTITÁRSAK. Pedagógusokat segítő szerepek

ÚTITÁRSAK. Pedagógusokat segítő szerepek ÚTITÁRSAK Pedagógusokat segítő szerepek TÉMACSOPORTOK Rövid, bevezető témák 1. Jogszabályi háttér 2. Életpálya szakaszai 3. A rendszer bevezetése 4. Értékelési rendszer 5. TÁMOP Segítő, értékelő szerepek

Részletesebben

Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet)

Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Nyírbátori Református Általános Iskola tanévkezdő csendesnapja 2015. augusztus 31., Beregdaróc A feladat Partnerek Óvodás 5196

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv május Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv május Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. május 10. 1. Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Az intézmény tervezési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert MAGYAR SZENTEK RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA és ÁLTALÁNOS ISKOLA 3060 Pásztó Deák Ferenc út 17. telefon: 32/889-103; 889-104; email cím: titkarsag.paszto@ekif-vac.hu A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat

Részletesebben

Minősítési Szabályzat

Minősítési Szabályzat 2016/2017 Minősítési Szabályzat Szentlőrinci Általános Iskola Székhely: Szentlőrinc, Ifjúság útja 5. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra

Részletesebben

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol Pedagógiai munka éves ellenőrzési terve Pedagógia munka belső ellenőrzésének rendje Az eredményes munkavégzés érdekében nevelő-oktató munka belső ellenőrzését megszervezését, hatékony működtetését az SZMSZ,

Részletesebben

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. elérhetőségek. tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel. Megrendelés Megrendelő a jó gyakorlat kiválasztása

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. elérhetőségek. tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel. Megrendelés Megrendelő a jó gyakorlat kiválasztása Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola AZ ÖRÖM A TANULÁS PROJEKTMUNKA A KÉK MADÁR PROGRAMBAN JÓ GYAKORLAT ÁTADÁS FOLYAMATA Tevékenység Megjegyzés Megkeresés az átvevő

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi

Részletesebben

STARTOL A TANFELÜGYELET ÖSSZEFOGLALÓ A LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSOKRÓL, KIEGÉSZÍTÉSEKRŐL MAUS PÁL SZAKMAI VEZETŐ TÁMOP-3.1.8

STARTOL A TANFELÜGYELET ÖSSZEFOGLALÓ A LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSOKRÓL, KIEGÉSZÍTÉSEKRŐL MAUS PÁL SZAKMAI VEZETŐ TÁMOP-3.1.8 STARTOL A TANFELÜGYELET ÖSSZEFOGLALÓ A LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSOKRÓL, KIEGÉSZÍTÉSEKRŐL MAUS PÁL SZAKMAI VEZETŐ TÁMOP-3.1.8 AMI TOVÁBBRA SEM VÁLTOZOTT az alapelvek és a célok; az ellenőrzés, értékelés szereplői;

Részletesebben

HU01-KA

HU01-KA 2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola. Intézményi önértékelési program ( ) Készítette: Önértékelési csoport

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola. Intézményi önértékelési program ( ) Készítette: Önértékelési csoport Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Intézményi önértékelési program (2015-2020) Készítette: Önértékelési csoport Tartalom I. Alapelvek, célok és elvárt eredmények 1. Az önértékelés alapelve

Részletesebben

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23.

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Intézményértékelés, de miért? Mitől jó, milyen a jó iskola? A mi iskolánk jó iskola? Hogyan,

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS

PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS 20/2012.EMMI rendelet PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 87. (1) Az oktatásért felelős miniszter működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét.

Részletesebben