RPI Tanévkezdő Országjáró rendezvénysorozat Debrecen, Budapest

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RPI Tanévkezdő Országjáró rendezvénysorozat Debrecen, Budapest"

Átírás

1 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 RPI Tanévkezdő Országjáró rendezvénysorozat Debrecen, Budapest 1. Előzmények A Református Pedagógiai Intézet immár hagyományosan több helyszínen zajló tanévnyitó tájékoztatókkal kezdi a tanévet. 2014/2015-ös tanévi rendezvényünket már 2014 júniusában meghirdettük négy helyszínre (Debrecen, Miskolc, Budapest, Székesfehérvár) augusztusában derült ki, hogy az EMMI Köznevelési Államtitkársága és háttérintézményei időben párhuzamosan ugyancsak országjárásba kezdenek Miskolc- Budapest-Pécs útvonalon. Munkatársaink a megváltozott helyzethez rugalmasan alkalmazkodva átszervezték az RPI rendezvényeit, így azok összesen két helyszínen kerültek megrendezésre, időben és földrajzilag is kitérve az állami rendezvények elől. Külön szeretnék köszönetet mondani nemcsak ebben a munkában tevékeny közreműködő kollégáimnak, de a helyszínt biztosító intézmények vezetőinek is rugalmas hozzáállásukért, amely a rohamtempóban történő átszervezést lehetővé tette. Köszönjük a DRK Dóczy Gimnáziuma vezetőségének, hogy partnerek voltak az időpont megváltoztatásában, és köszönöm a miskolci Lévay Gimnázium és a székesfehérvári Talentum iskola vezetőinek, hogy megértéssel kezelték, hogy az előzetes tervekkel ellentétben mégsem szerveztünk ezekbe a városokba programot. A plenáris előadások tematikájának összeállításában támaszkodtunk a nyári partneri igényfelmérésre, így az intézmények által leginkább preferált témákat emeltük a plenáris előadások közé. Az előadó - egy kivétellel - az RPI szakértői voltak. A szaktanácsadásról az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felajánlása alapján Debrecenben Schnellbach Máté, Budapesten Dr. Pompor Zoltán tartott előadást. 2. Résztvevők, helyszín A kései változtatások ellenére a rendezvények jelentős érdeklődésre tartottak számot. Debrecenben 81, Budapesten 98 fő jelent meg. Az előzetesen regisztráltak közül Debrecenben 15, Budapesten 6 fő nem jelent meg a rendezvényen. A debreceni helyszínt a DRK Dóczy Gimnáziuma, a budapesti helyszínt a KRE ÁJK biztosította. Köszönet érte! Mindkét helyszínen mód volt a plenáris előadások és a szekciófoglalkozások megtartására is, a szervezők külön helyiséget biztosítottak a regisztráció és a büfé számára. 3. A rendezvény főbb szakmai csomópontjai A két rendezvény tematikája azonos volt. Elsőként Szontagh Pál számolt be az RPI 2014/2015. évi terveiről, a főbb változásokról, majd a Katechetikai Műhely szakértői adtak tájékoztatást a hitoktatás megújuló taneszközeiről, illetve a református hitoktatás általános kérdéseiről. Bánné Mészáros Anikó a református iskolák kompetenciaméréseken elért eredményeivel kapcsolatos kutatásairól számolt be. Ezt követte Márkus Gábor előadása a 1/7

2 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 tanfelügyeletről, illetve az OFI meghívott előadójának előadása a megújuló szaktanácsadásról. Az utolsó plenáris előadáson a tanügyigazgatás és a munkajog aktuális kérdéseiről beszélt Molnár Ferenc pedagógiai előadó. A szekciókat a jelentkezéseknek megfelelően szerveztük meg, Debrecenben hitoktatói, óvodapedagógusi, tanítói, munkaközösség-vezetői, intézményvezetői és közösségi szolgálati szekciót, Budapesten hitoktatói, óvodapedagógusi, tanítói, munkaközösség-vezetői és intézményvezetői szekciót szerveztünk. A legnépesebb szekció mindkét helyszínen az intézményvezetői volt. A hitoktatói szekció résztvevői az új taneszközökből bemutató csomagot is kaptak. 4. Az elégedettségmérés eredménye A kérdőíves felmérés számszerű eredménye magas szintű elégedettséget mutat. A résztvevők a budapesti helyszínt még nem ismerik, ezzel kapcsolatban voltak kritikai megjegyzések, de már csak a telephely várható költözése miatt is szeretnénk a KRE ÁJK-t mint rendszeres helyszínt bevezetni a köztudatba. DEBRECEN - 53 db kitöltött kérdőív adatai alapján Mennyire tartotta megfelelőnek a szakmai nap célkitűzéseit? 4,94 4(3 db) 5(50 db) Mennyire tartotta intenzívnek a szakmai napot? 4,92 3(1 db) 4(2 db) 5(50 db) Kérjük, értékelje az előadást a megadott szempontok szerint (1-5-ig)! Előadás címe A 2014/2015-ös tanév főbb változásai A hittanoktatás új dimenziói A református iskolák kompetencia-mérési adatai Amit a tanfelügyeletről Amit a szaktanácsadásról Aktuális munkajogi kérdések a köznevelésben A téma hasznossága személyes / szakmai fejlődése szempontjából? 5(50 db)+4(3 db)= 4,94 5(31db)+4(18db)+3(3db)+ 1(1db )= 4,47 5(32db)+4(19db)+3(1db)+ Szontagh Pál Szabóné Zimányi Noémi, Nagy Márta Bánné Mészáros Anikó 1(1 db)= 4,53 5(50 db)+4(3 db)= 4,94 Márkus Gábor 5(41 db)+4(9 db)+3(3 db)= 4,72 5(36 db)+4(10 db)+3(5 db)+1(1 db)= 4,54 Schnellbach Máté Molnár Ferenc Az előadás megvalósítása, az alkalmazott módszer 5(51 db)+4(2 db)= 4,96 5(31 db)+4(18 db)+3(3 db)= 4,54 5(40 db)+4(11 db)+3(1 db)= 4,75 5(49 db)+4(2 db)+3(1 db)= 4,92 5(37 db)+4(12 db)3(2 db)= 4,69 50 db kérdőív alapján 5(30 db)+4(13 db)+3(6 db)+2(1 db)= 4,44 2/7

3 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 Szekció címe Hitoktatói szekció Óvodapedagógusi szekció Tanítói szekció Munkaközösség-vezetői Intézményvezetői szekció Közösségi szolgálat szekció A téma hasznossága személyes / szakmai fejlődése szempontjából? 8 db kérdőív alapján 5(6 db)+4(2 db)= 4,75 1 db kérdőív alapján 5(1 db)= 5 5(9 db)= 5 5(8 db)+4(1 db)= 4,88 15 db kérdőív alapján 5(15 db)= 5 2 db kérdőív alapján 5(2 db)= 5 Szabóné Zimányi Noémi, Nagy Márta Szabadi Edit Kelemen Gabriella Bánné Mészáros Anikó Márkus Gábor Rozgonyi Zoltán A szekciótevékenység megvalósítása, az alkalmazott módszer 8 db kérdőív alapján 5(6 db)+4(2 db)= 4,75 1 db kérdőív alapján 5(1 db)= 5 5(9 db)= 5 5(8 db)+4(1 db)= 4,88 15 db kérdőív alapján 5(15 db)= 5 2 db kérdőív alapján 5(2 db)= 5 Mi volt, ami a leginkább tetszett? Tanfelügyeleti és szaktanácsadásról szóló tájékoztatás. Az aktualitások ismertetése. Munkajog, közösségi szolgálat szekció. Márkus Gábor előadása (humoros, lendületes, lényegre törő). A tanfelügyeletről tartott előadás. A tanfelügyelet, szaktanácsadás. Hasznos információkat lehetett megtudni szinte minden témában. Amit a tanfelügyeletről tudni kell. Márkus Gábor érthető, jól felépített előadása. A tanfelügyelet és szaktanácsadásról adott tájékoztatás. A gyakorlati példák, konkrétan mit kell tenni. Gyakorlatiasság. Az új könyvek. Praktikus, reflektív. Az előadók törekedtek, hogy minél hatékonyabban átadják a hallgatóságnak a hozott anyagaikat. Mi az, amin feltétlenül változtatna? Nem volt ilyen. Minden tökéletesen volt szervezve. Ez így jó. Több gyakorlati példa, akár a munkajogból is. Egyéb megjegyzés: 3/7

4 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 Gratulálok a szervezéshez, lebonyolításhoz! Köszönöm, hogy itt lehettem, szereztem új ismereteket! A munkaközösség-vezetői szekció elnevezés kicsit megtévesztő volt, hisz mint szóban elhangzott szaktanárok is részt vehettek rajta. Köszönöm! Megfelelő volt minden előadó. Köszönöm, hogy itt lehettem. Isten áldását kérem az előadók további sikeres munkájukhoz. BUDAPEST - 54 db kitöltött kérdőív adatai alapján Mennyire tartotta megfelelőnek a szakmai nap célkitűzéseit? 4, 91 4(5 db) 5(49 db) Mennyire tartotta intenzívnek a szakmai napot? 4, 85 3(1 db) 4(6 db) 5(47 db) Kérjük, értékelje az előadást a megadott szempontok szerint (1-5-ig)! Előadás címe A 2014/2015-ös tanév főbb változásai A hittanoktatás új dimenziói A református iskolák kompetencia-mérési adatai Amit a tanfelügyeletről Amit a szaktanácsadásról Aktuális munkajogi kérdések a köznevelésben A téma hasznossága személyes / szakmai fejlődése szempontjából? 47 db kérdőív alapján 5(39 db)+4(7 db)+3(1 db)= 4,81 46 db kérdőív alapján 5(29 db)+4(15 db)3(2 db)= 4,59 47 db kérdőív alapján 5(28 db)+4(17 db)+3(2 db)= 4,55 Szontagh Pál Dr. Jakab-Szászi Andrea Bánné Mészáros Anikó 4 5(45 db)+ 4(3 db)+3(1 db)= 4,89 Márkus Gábor 4 5(37 db)+4(11 db)+3(1 db)= 4,73 Dr. Pompor Zoltán 47 db kérdőív alapján 5(30 db)+4(14 db)+3(3 db)= 4,57 Molnár Ferenc Az előadás megvalósítása, az alkalmazott módszer 5(50 db)+4(1 db)= 4,98 5(41 db)+4(10 db)= 4,80 5(40 db)+4(8 db)+3(3 db)= 4,73 5(43 db)+4(9 db)+3(1 db)= 4,79 5(42 db)+4(10 db)+3(1 db)= 4,77 5(25 db)+4/5(1 db)+4(15db)+3(10 db)= 4,3 Szekció címe Hitoktatói szekció A téma hasznossága személyes / szakmai fejlődése szempontjából? 7 db kérdőív alapján 5(7 db)= 5 Dr. Jakab-Szászi Andrea, Szabóné Zimányi Noémi, Nagy Márta A szekciótevékenység megvalósítása, az alkalmazott módszer 7 db kérdőív alapján 5(7 db)= 5 Óvodapedagógusi 4 db kérdőív alapján Szabadi Edit 4 db kérdőív alapján 4/7

5 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 szekció 5(4 db)= 5 5(4 db)= 5 Tanítói szekció 6 db kérdőív alapján 5 db kérdőív alapján Molnár Ferenc 5(5 db)+4(1 db)= 4,83 5(5 db)=5 Munkaközösség-vezetői 6 db kérdőív alapján Bánné Mészáros 6 db kérdőív alapján 5(5 db)+4(1 db)= 4,83 Anikó 5(5 db)+4(1 db)= 4,83 24 db kérdőív alapján Intézményvezetői 22 db kérdőív alapján Márkus Gábor 5(16 db)+4(7 db)+3(1 db)= szekció 5(21 db)+3(1 db)= 4,91 4,63 Mi volt, ami a leginkább tetszett? A tankönyvek részletes bemutatása (tanmenetek )! A humor az előadásokban. Feszes tempó, lényegre törő, összeszedett előadások. Szemléletes, kapott anyag, előadók stílusa. Tanfelügyelet és munkajog. Szemléltetés, az előadók stílusa, a szakmai anyag. Logikus, lényegre törő, jó tematika. Az aktualitás. A konkrét példák. Fél óránként más-más előadó+ hasznosság (100%-ig), intenzív. A program intenzitása. A szekcióban megbeszéltek maximális használhatósága, gyakorlatiassága. Szekcióülés-foglalkozás (konstruktív, élményszerű munka). Márkus Gábor előadása. A mérési tájékoztató, tanfelügyelet és szaktanácsadás. Előadások témája, előadók stílusa. Aktuális témák feldolgozása. Az anyag kézbe került. Aktuális problémákat érintett. Szellemiség, kedves, közvetlen hangulat, sok szakmai segítség, szekció!!! Mi az, amin feltétlenül változtatna? Hangosítás, helyszín (vidékieknek Újpest és a Viola utca megtalálása kicsit űrutazás). Ha a szekció technikai vagy személyi akadályok miatt nem indul, előre lehetne jelezni az iskoláknak. Komfortkörülmények az előadóban. Nagyon kényelmetlen volt az előadóterem széke. Helyszín: RPI. Könnyebben megközelíthető helyszín jobb lenne. A diagramok egyszerűsített összefoglalása. Vetítés-sötétítés. Mint óvodapedagógus 2 témát meghallgattam, de hasznosítani nem tudom, szívesen vettem volna óvodához kapcsolódó témát!!! 5/7

6 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 Egyéb megjegyzés: Márkus Gábor lassabban, artikulálva beszéljen. Nagyon nehezen érthető. Nagyon nehezen érthető az előadó (Beszédtechnika). Beszédtempó, artikulálás, mikrofon!!! Köszönöm az áldozatos szolgálatot. Isten áldását kérem további munkájukra, életükre! Köszönjük! Jó lenne több olyan konferencia, mint a mai, ahol a mindennapi gyakorlati megvalósulás is terítékre kerül! Köszönöm a mappába rakott anyagot a napról, így kevesebb jegyzetelésre volt szükség! Köszönet a szervezésért, kivitelezésért! Jobb hangosítás. A munkajogi kérdésekről szóló előadás nagyon alapos felkészültségről tanúskodott, de jobb lett volna ha inkább kevesebb kérdést, témakört vet fel az előadó, és azt alaposabban elemzi. A terem sötétítését és áthangosítását jó lenne megoldani (Más helyszín?) 5. Az RPI munkatársak részvétele a rendezvény szervezésében: Bánné Mészáros Anikó: Saját előadás-rész és szekcióanyag kidolgozása. Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Debrecen, Budapest). Dr. Jakab-Szászi Andrea: Saját előadás-rész és szekcióanyag kidolgozása. Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Budapest). Dr. Jakab-Szászi Andrea: Saját előadás-rész és szekcióanyag kidolgozása. Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Budapest). Görög Tímea : Szekciórész vezetése (Debrecen, Budapest) Győri János: Szekcióanyag kidolgozása. Szekciórész vezetése (Debrecen) Kelemen Gabriella: Szekcióanyag kidolgozása. Szekciórész vezetése (Debrecen). Márkus Gábor: Saját előadás-rész és szekcióanyag kidolgozása. Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Debrecen, Budapest). Molnár Ferenc: Saját előadás-rész kidolgozása. Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Debrecen, Budapest). Moncz Anikó: Kapcsolattartás az intézményekkel. Konferencia helyszínének megszervezése, konferencia anyagok szerkesztése, sokszorosítása, regisztrációs anyagok előkészítése, catering szervezése, lebonyolítása. Regisztráció lebonyolítása (Budapest). Nagy Henrietta: Kapcsolattartás az intézményekkel (hitoktatói szekció). Nagy Márta: Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Debrecen), szekciórész vezetése (Budapest). Rozgonyi Zoltán: Szekcióanyag kidolgozása. Szekciórész vezetése (Debrecen) Szabadi Edit: Szekcióanyag kidolgozása. Szekciórész vezetése (Debrecen, Budapest). Regisztráció lebonyolítása (Debrecen). Szabóné Zimányi Noémi: Plenáris előadás és szekciórész vezetése (Debrecen), szekciórész vezetése (Budapest), kezdő áhítat tartása (Debrecen, Budapest). 6/7

7 : 1/ /Fax: 1/ ; 1/ / 314 Szontagh Pál: Saját előadás-rész kidolgozása. Plenáris előadás vezetése (Debrecen, Budapest). Konferencia-anyagok szállítása. Vajas Klaudia: Jelentkezési lapok összesítése. Zeller István: terem berendezése, technika biztosítása (Budapest). Budapest, szeptember 10. Szontagh Pál pedagógiai szakértő, igazgató RPI 7/7

Református Pedagógiai Intézet OM

Református Pedagógiai Intézet OM Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen-Budapest-Miskolc-Nagykőrös RPI Országjáró rendezvénysorozat- Terven innen, célon túl 1. Előzmények Az RPI hagyományosan minden ősszel és tavasszal Országjáró

Részletesebben

A2014/2015-ös tanév a Református Pedagógiai Intézetben. Szontagh Pál igazgató

A2014/2015-ös tanév a Református Pedagógiai Intézetben. Szontagh Pál igazgató A2014/2015-ös tanév a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.

Részletesebben

Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet)

Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Nyírbátori Református Általános Iskola tanévkezdő csendesnapja 2015. augusztus 31., Beregdaróc A feladat Partnerek Óvodás 5196

Részletesebben

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások a református köznevelési rendszerben

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások a református köznevelési rendszerben A pedagógiai-szakmai szolgáltatások a református köznevelési rendszerben IV. Református Köznevelési Konferencia 2015. február 11-13., Balatonszárszó Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PSB képzésekről

BESZÁMOLÓ PSB képzésekről Beszámoló PSB képzésekről Készítette: RPI KNCS 2014.10.27. Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM 102246 Székhely: 4026 Debrecen, Füvészkert u. 4. Központi telephely: 1146 Budapest, Abonyi u. 21. : 1/351-9842

Részletesebben

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. december 7. Rendező intézményének neve: Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája,

Részletesebben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Az évfordulók a felejtés elleni küzdelem eszközei. Így kínál alkalmat

Részletesebben

készítette: Szontagh Pál, Bánné Mészáros Anikó július 20.

készítette: Szontagh Pál, Bánné Mészáros Anikó július 20. készítette: Szontagh Pál, Bánné Mészáros Anikó 2015. július 20. ELEMZÉS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK KÖRÉBEN VÉGZETT PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉSRŐL A Református Pedagógiai Intézet 2015. júniusában

Részletesebben

MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN

MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN TÁMOP-3.1.17-15-2015-0004 A Magyarországi Református Egyház köznevelési feladatainak támogatása ZÁRÓKONFERENCIA 2015. november 27.,

Részletesebben

RPI KÉPZÉSI KÍNÁLAT 2015. március

RPI KÉPZÉSI KÍNÁLAT 2015. március 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Téma Előadó Időtartam Képzés díja amihez még úti ktg. számítandó Jogszabályi változások Aranyosiné Borsodi Éva 2x45perc A könyvtári órák módszertana, lehetőségek, tapasztalatok, óravázlatok

Részletesebben

A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában

A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában Fenntartói és intézményvezetői értekezlet 2014. november 26., Budapest Az intézményellenőrzés célja Iránymutatás az intézmény

Részletesebben

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek Ez úgy igaz, ahogy hiszitek a mese vers szerepe a személyiségfejlődésben, a társas kapcsolatok alakulásában Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők XXII. Országos Szakmai Konferenciája DEBRECEN, 04. 06. 9-. P

Részletesebben

MHT Hírlevél különszám

MHT Hírlevél különszám 2013. 10. 25. Magyar Higiénikusok Társasága MHT-NETT Konferencia, 2013. október 2-4., Sarlóspuszta ÉRTÉKELÉS Előzetesen regisztrált résztvevők száma: 155 fő Elhangzott előadások száma: 76 Bemutatott poszterek

Részletesebben

OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3. számú melléklet Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu

Részletesebben

2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó

2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó 2018. január 22. Debrecen Szabadi Edit pedagógiai előadó Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok Kolossé 3;23 Munkatársaim Munkahelyem a Református

Részletesebben

A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben

A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu A Debreceni Bolyai János

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu OM: 031 083 A Debreceni

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A pedagógusok szakmai munkájának támogatása Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12 projekt Főbb témák, csomópontok Milyen fejlesztések történnek a TÁMOP 3.1.5

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet OM 102246

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Beszámoló az Internátusvezetők és nevelők szakmai napjáról Az RPI 2014. éves munkaterve alapján 2014.nov. 27.-re tervezett, de előzetesen egyeztetett módosított időpontban került sor az Internátusvezetők

Részletesebben

TÉNYLEG SEGÍT? ELSŐ TAPASZTALATOK AZ ÚJ TÍPUSÚ TANTÁRGYGONDOZÓ SZAKTANÁCSADÁSRÓL

TÉNYLEG SEGÍT? ELSŐ TAPASZTALATOK AZ ÚJ TÍPUSÚ TANTÁRGYGONDOZÓ SZAKTANÁCSADÁSRÓL Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 TÉNYLEG SEGÍT? ELSŐ TAPASZTALATOK AZ ÚJ TÍPUSÚ TANTÁRGYGONDOZÓ SZAKTANÁCSADÁSRÓL A vizsgálat kontextusa Megújuló tantárgygondozó szaktanácsadás a TÁMOP

Részletesebben

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Szontagh Pál Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Életrajz - végzettség Oklevelek: 1997: ELTE TFK magyar-történelem 2000:

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21. Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről Budapest, 2016. január 21. A feladat 2011. évi CXC. törvény 19. (2) Pedagógiai-szakmai szolgáltatás a) a pedagógiai értékelés, b) a szaktanácsadás, tantárgygondozás,

Részletesebben

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8)

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A 2015. ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény KÜLSŐ értékelése saját célok mentén.

Részletesebben

Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS

Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS HITVALLÁSOM Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem. Móricz Zsigmond Hálát adok

Részletesebben

Dr. Jakab-Szászi Andrea

Dr. Jakab-Szászi Andrea Dr. Jakab-Szászi Andrea Református Pedagógiai Intézet Pedagógiai (katechetikai szakértő) igazgatóhelyettes SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS PILOT PROGRAM, 2014. 11.05. Életrajz - végzettség

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet Intézményi önértékelés Pedagógiai szakértő eljárása

Református Pedagógiai Intézet Intézményi önértékelés Pedagógiai szakértő eljárása Református Pedagógiai Intézet Intézményi önértékelés Pedagógiai szakértő eljárása 2019.02.18. SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő Szakmai végzettségeim 1993. Általános

Részletesebben

Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára vonatkozó elégedettségi felmérés eredményeit.

Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára vonatkozó elégedettségi felmérés eredményeit. ISO 9000 FÓRUM 1124 Budapest Fürj u. 18. ISO 9000 FÓRUM Rózsa András részére (személyes és bizalmas). Tisztelt Rózsa András úr! Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN

A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN EPSZTI-RPI közös szaktanácsadói értekezlete 2017. február 21., Budapest Szontagh Pál igazgató Református Pedagógiai Intézet 48/2012

Részletesebben

Az ország egész területén szervezhető képzések

Az ország egész területén szervezhető képzések Téma Előadó Időtartam Az OKM mérések kiértékelésére érzékenyítő 2 órás előadás tantestületek részére Intézményi mérés-értékelési csoportok felkészítése a OKM jelentések elemzésére A hatékony kérdezés technikája

Részletesebben

Idegen nyelvi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV

Idegen nyelvi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV Idegen nyelvi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV I. Munkaközösség vezető: II. Munkaközösség tagjai Dr. Józsáné Tanka Ágnes Dr. Lukács Lajosné Dr. Molnárné Dörnyei Nóra Horváth Katalin Edit Hulkó

Részletesebben

CSÜLLÖG FERENC KATECHETIKAI ELŐADÓ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÍTÓ REFORMÁTUS HITTANOKTATÓ DRÁMAPEDAGÓGUS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

CSÜLLÖG FERENC KATECHETIKAI ELŐADÓ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÍTÓ REFORMÁTUS HITTANOKTATÓ DRÁMAPEDAGÓGUS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA CSÜLLÖG FERENC KATECHETIKAI ELŐADÓ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÍTÓ REFORMÁTUS HITTANOKTATÓ DRÁMAPEDAGÓGUS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉLETRAJZ - VÉGZETTSÉG 1996 2000 Általános iskolai tanító református hittanoktató

Részletesebben

Dr. Jakab-Szászi Andrea publikációs jegyzéke (2014. októberi állapot)

Dr. Jakab-Szászi Andrea publikációs jegyzéke (2014. októberi állapot) Dr. Jakab-Szászi Andrea publikációs jegyzéke (2014. októberi állapot) Cikkek, tanulmányok 1. Confessio, 2005/3. Iskola és vallásoktatás kapcsolata Magyarországon a reformációtól napjainkig. 2. Collegium

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

RPI KÉPZÉSI KÍNÁLAT X45 vagy 3X45perc. 5X45 vagy 3X45perc. 5X45 vagy 3X45perc. 3X45 vagy 5X45perc. 5X45 vagy 3X45perc. 5X45 vagy 3X45perc

RPI KÉPZÉSI KÍNÁLAT X45 vagy 3X45perc. 5X45 vagy 3X45perc. 5X45 vagy 3X45perc. 3X45 vagy 5X45perc. 5X45 vagy 3X45perc. 5X45 vagy 3X45perc 1. 2. 3. 4. 5. 6. Téma Előadó Időtartam A sajátos nevelési igényű tanulók tanulási technikáinak fejlesztése aktív, interaktív, reflektív technikákkal, felzárkóztatás Erdei iskolai programok 1-4. osztályig,

Részletesebben

Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit

Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak

Részletesebben

2015. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA

2015. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET 2015. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA Készítette: Szontagh Pál igazgató 2015. június 30. Tartalomjegyzék Alapvetés... 3 2015. I. félévi beszámoló... 3 Jogszabályi háttér... 3 Helyzetelemzés...

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI

A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI SZAKÉRTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁRA 2014. DECEMBER 4.

Részletesebben

A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főbb feladatai a 2018/2019-es tanévben

A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főbb feladatai a 2018/2019-es tanévben A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főbb feladatai a 2018/2019-es tanévben Kállay Attiláné mb. főosztályvezető Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ Szaktanácsadói ellátottság

Részletesebben

Referencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség

Referencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség BESZÁMOLÓ - ÉRTÉKELÉS 2017-2018 Referencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség Kitűzött célok voltak (Munkaterv alapján) A referencia intézményi és bázisintézményi szolgáltató

Részletesebben

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (2700, Cegléd Buzogány utca 23.) OM száma: 202802 A TAGINTÉZMÉNY ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERVE Cegléd 2015/2016. Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves Terv (IÖÉT) elkészítésének

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 RÁBATAMÁSI, SZENT ISTVÁN U.47. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV 2015-2016-os tanév RÁBATAMÁSI, 2015-2016-os tanév Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves

Részletesebben

Az új típusú szaktanácsadás

Az új típusú szaktanácsadás Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató

Részletesebben

A NAGYMINTÁS TESZTELÉS TAPASZTALATAI A MINŐSÍTÉS ÉS TANFELÜGYELET A TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN

A NAGYMINTÁS TESZTELÉS TAPASZTALATAI A MINŐSÍTÉS ÉS TANFELÜGYELET A TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN A NAGYMINTÁS TESZTELÉS TAPASZTALATAI A MINŐSÍTÉS ÉS TANFELÜGYELET A TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN TÁMOP 3.1.15-14-2014-0001 Köznevelési reformok operatív megvalósítása A NAGYMINTÁS TESZTELÉS CÉLJAI. A tanfelügyeleti

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás

Részletesebben

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.

Részletesebben

Katona Károlyné

Katona Károlyné Katona Károlyné 2015.11. 02. Jogszabályi háttér 48/2012.( XII.12) EMMI rendelet 2011.évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről Szaktanácsadói szakterületek a) Tantárgygondozói szakterületek b) Nemzetiségi

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI)

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) OM 102246 : 1440 Budapest, Pf. 5 1146 Budapest, Abonyi u. 21. /fax: 06-1-351-9842 http://www.refpedi.hu E-mail: refpedi@reformatus.hu XVII. évfolyam Uram, hallgasd meg

Részletesebben

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21.

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21. EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, 2017. február 21. Szaktanácsadás segítség, támogatás, támasz, segítségnyújtás, (be)biztosítás közreműködés, segédeszköz, megsegítés Nem alá-főlé rendelt

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal

Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése Oktatási Hivatal Az Országgyűlés és a Kormány döntései kijelölték az intézményi átszervezések irányát (Nkt., Nftv., 209/2015. (VII. 23.)

Részletesebben

Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november

Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Halásztelek, 2016. november 11-12. Tiszta forrásból Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) = Tanfelügyelet Pedagógus ellenőrzése Intézményvezető ellenőrzése Intézményellenőrzés

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA FEBRUÁR 25.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA FEBRUÁR 25. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA 2019. FEBRUÁR 25. Bajnokné Vincze Orsolya Református Pedagógiai Intézet Pedagógiai előadó OKLEVELEK ELTE Tanító és Óvóképző Főiskolai Kar (Budapest,

Részletesebben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása Szakrális kommunikáció és gyógyítás Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014 június 30 július 4. Rendező intézmények, szervezetek: Az Európai Szociálantropológusok

Részletesebben

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Köznevelésért Felelős Államtitkárság ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Tanévnyitó országos konferencia Budapest, 2013. augusztus 22. MTI Fotó A magyarságnak igazi ereje mintha abban állna, hogy a legnagyobb

Részletesebben

Számadás és tájékoztató a református pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról. Berekfürdő, február 5.

Számadás és tájékoztató a református pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról. Berekfürdő, február 5. Számadás és tájékoztató a református pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról Berekfürdő, 2016. február 5. 2014.: Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott,

Részletesebben

Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 19. és 61. A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról,

Részletesebben

ComFit Kft. részére végzett

ComFit Kft. részére végzett Mobil: +36-2/9252-193 ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 215. A kérdőív zárásának időpontja: 215.3.26. A kiküldött kérdőívek száma: 35

Részletesebben

Az ország egész területén szervezhető képzések

Az ország egész területén szervezhető képzések Téma Előadó Időtartam Az OKM mérések kiértékelésére érzékenyítő 2 órás előadás tantestületek részére Intézményi mérés-értékelési csoportok felkészítése a OKM jelentések elemzésére A hatékony kérdezés technikája

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ 4400

Részletesebben

Az ország egész területén szervezhető képzések

Az ország egész területén szervezhető képzések Téma Előadó Időtartam Az OKM mérések kiértékelésére érzékenyítő 2 órás előadás tantestületek részére Intézményi mérés-értékelési csoportok felkészítése a OKM jelentések elemzésére Bánné Mészáros Anikó

Részletesebben

PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése

PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése PK7A Továbbképzés címe: A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése Helyszín: Városi Óvodai Intézmény; Jászberény, Mártírok útja. Időpont..7.,..8.,..9., Oktató(k) Dr. Váry Annamária Résztvevők száma: 6

Részletesebben

MEGHÍVÓ TÁMOP-3.1.5 ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA

MEGHÍVÓ TÁMOP-3.1.5 ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA MEGHÍVÓ TÁMOP-3.1.5 ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA Mottó: Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól. (Carl Wiliam Buehner) Az

Részletesebben

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 e-mail: vhfto@vhf.hu Minőségbiztosítási kérdőív kiértékelése Pedagógus szakvizsga, tehetséggondozás,

Részletesebben

Megújuló köznevelési rendszerünk kihívásai református válaszok. Szontagh Pál igazgató

Megújuló köznevelési rendszerünk kihívásai református válaszok. Szontagh Pál igazgató Megújuló köznevelési rendszerünk kihívásai református válaszok Szontagh Pál igazgató Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel 4,20) Református helyzetkép 2014/2015 tanév

Részletesebben

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve 2018/2019-as tanév Az intézményi önértékelési csoport tagja: A munkaközösségek számainak változása miatt a tagok létszáma csökkent. Tagok:

Részletesebben

Összeállította: Bánné Mészáros Anikó pedagógiai szakértő RPI Országjáró Rendezvénysorozat augusztus

Összeállította: Bánné Mészáros Anikó pedagógiai szakértő RPI Országjáró Rendezvénysorozat augusztus Összeállította: Bánné Mészáros Anikó pedagógiai szakértő banne.aniko@reformatus.hu RPI Országjáró Rendezvénysorozat - 2014. augusztus 28-29. A felhasznált joganyagok: 2011. évi CXC. Törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI

Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI Református helyzetkép 2014/2015 tanév 8 fenntartó 25 intézmény 9065 tanuló 16 fenntartó 22 intézmény 4040 tanuló 40 fenntartó 55 intézmény 18965 tanuló Forrás:

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben

A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben Pedagógusok előmeneteli rendszere 2015. január 1-jétől a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak

Részletesebben

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés 4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos

Részletesebben

Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI pedagógiai szakértő Békés

Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI pedagógiai szakértő Békés Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI pedagógiai szakértő 2014.12.01. Békés A köznevelés minőségirányítási rendszere (PDCA ciklus) D P A ÁGAZAT Egyéni fejlesztési terv GYERMEK PEDAGÓGUS INTÉZMÉNY OKM Felvételi

Részletesebben

Bánné Mészáros Anikó pedagógiai szakértő RPI. Óvodavezetői értekezlet 2014. 01. 16. Budapest

Bánné Mészáros Anikó pedagógiai szakértő RPI. Óvodavezetői értekezlet 2014. 01. 16. Budapest Bánné Mészáros Anikó pedagógiai szakértő RPI Óvodavezetői értekezlet 2014. 01. 16. Budapest 1 Mit tehetünk, hogy ilyen vidáman menjen a munka? 2 Az e-portfólió helye a folyamatban: Lépés a fokozatok között

Részletesebben

Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban

Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉSRE ÉS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSRE ÉPÜLŐ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGFEJLESZTÉS Salgótarján, 2014, szeptember 29. 1 Köznevelés - fejlesztési projektek

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI SZAKTANÁCSADÓK ÉRTEKEZLETE 2. 2015. május 05.

NÓGRÁD MEGYEI SZAKTANÁCSADÓK ÉRTEKEZLETE 2. 2015. május 05. NÓGRÁD MEGYEI SZAKTANÁCSADÓK ÉRTEKEZLETE 2. 2015. május 05. Ha elindul egy folyamat annak útját, megvalósulását, a résztvevők munkáját, sikerét, a cél megvalósításának milyenségét nagyban befolyásolják

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt

Részletesebben

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23.

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Intézményértékelés, de miért? Mitől jó, milyen a jó iskola? A mi iskolánk jó iskola? Hogyan,

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 RÁBATAMÁSI, SZENT ISTVÁN U.47. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI ÉVES TERV 2016-2017-es tanév RÁBATAMÁSI, 2016-2017-es tanév Bevezető 1. Az Intézményi Önértékelési Éves

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

Közbeszerzési Konferencia

Közbeszerzési Konferencia Közbeszerzési Konferencia Az új közbeszerzési törvényről gyakorlatias megközelítéssel, gyakorlati szakemberektől Nem csak hozzáértőknek. Az új Kbt.-t a Parlament 2011. július 11-én hagyta jóvá, és a törvény

Részletesebben

ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL

ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya VÁZLAT Oktatási Hivatal köznevelési

Részletesebben

Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben

Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben 2014. szeptember 11. Budapest Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Dr. Pompor Zoltán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata Regionális tájékoztató napok 2013. október november Főbb témák, csomópontok Milyen

Részletesebben

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei Tóth Károly hálózati alprogram vezetője Iván Zsuzsanna intézményvezető Porkoláb

Részletesebben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása a Szakrális Kommunikáció és Gyógyítás EASA Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014. június 30. július 4. Rendező intézmények, szervezetek EASA (az Európai

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

Óvodai szakmai programok. Készítette: Grolyóné Szabó Éva február 5. Diagramokat készítette: Schillingerné Gulyás Ilona a KaPI adatai alapján

Óvodai szakmai programok. Készítette: Grolyóné Szabó Éva február 5. Diagramokat készítette: Schillingerné Gulyás Ilona a KaPI adatai alapján Óvodai szakmai programok Készítette: Grolyóné Szabó Éva 2019. február 5. Diagramokat készítette: Schillingerné Gulyás Ilona a KaPI adatai alapján Miről lesz szó? Katolikus óvodákról néhány adat Szakmai

Részletesebben

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- A felső tagozatos munkaközösség munkaterve a 2018/2019-es tanévre A munkaközösség tagjai Batári Géza Batáriné Dömötör Judit Fodorné Raffer Krisztina

Részletesebben

Országos tanfelügyelet kézikönyvek (PSZE) változásai

Országos tanfelügyelet kézikönyvek (PSZE) változásai Országos tanfelügyelet kézikönyvek (PSZE) változásai 2019.01.01-én Az országos tanfelügyeleti kézikönyvek legutóbb 2017. január 01-én változtak. 2018-ban újabb átdolgozásra került sor, melynek során elkészült

Részletesebben

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 1Tim 1,12 Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu

Részletesebben

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév A diákönkormányzati tevékenység lényeges közösségi értékek kifejlődését, befogadását szolgálja.

Részletesebben

készítette: Szontagh Pál, Bánné Mészáros Anikó 2014. július 21.

készítette: Szontagh Pál, Bánné Mészáros Anikó 2014. július 21. készítette: Szontagh Pál, Bánné Mészáros Anikó 2014. július 21. ELEMZÉS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK KÖRÉBEN VÉGZETT PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉSRŐL A Református Pedagógiai intézet 2014. június 10-június

Részletesebben