Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.
|
|
- Piroska Kerekes
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről Budapest, január 21.
2 A feladat
3 2011. évi CXC. törvény 19. (2) Pedagógiai-szakmai szolgáltatás a) a pedagógiai értékelés, b) a szaktanácsadás, tantárgygondozás, c) a pedagógiai tájékoztatás, d) a tanügy-igazgatási szolgáltatás, e) a pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése, szervezése, f) a tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezése, összehangolása, g) tanulótájékoztató, -tanácsadó szolgálat, h)a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer működtetése.
4 2011. évi CXC. törvény 19. (3) A pedagógiai-szakmai szolgáltatás országosan egységes szakmai irányítás mellett a) az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében, b) a 2. (3) bekezdés b) pontjában meghatározott, nevelési-oktatási intézményt fenntartó személy által fenntartott pedagógiai intézetben, továbbá c) jogszabályban meghatározott feltételek esetén az abban meghatározott eljárási rendben az oktatásért felelős miniszter engedélyével nem köznevelési intézményfenntartóként, illetve nem köznevelési intézményként működő költségvetési szerv által nyújtható.
5 Az RPI helye és szerepe a rendszerben
6 MRE többször módosított évi I. törvénye, 20. A Magyarországi Református Egyház az intézmények szakmai munkájának segítésére Református Pedagógiai Intézetet - a továbbiakban: Pedagógiai Intézet - működtet, amelynek feladatai a következők: ( ) (2) teljeskörűen ellátja a Magyarországi Református Egyház köznevelési intézményeiben a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat.
7 RPI SZMSZ II Szaktanácsadás, tantárgygondozás a) nevelési és tantárgyi pedagógiai módszerek, eszközök, eljárások megismertetése, terjesztése, b) nevelési-oktatási intézményi pedagógiai programok, helyi tantervek, házirendek intézményi pedagógiai dokumentumok elemzése, azok intézményi elkészítésének és alkalmazásának segítése, c) az alkalmazott pedagógiai módszerek és pedagógiai fejlesztő tevékenység elemzésének, értékelésének, segítése adott köznevelési intézmény, intézménytípus esetében, d) nevelési eszközök, tankönyvek, taneszközök nevelési-oktatási programok kiválasztásának segítése a nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményrendszer egésze vonatkozásában, e) egyéni szakmai tanácsadás, f) tantárgygondozó szaktanácsadás, g) a köznevelés rendszerszintű fejlesztéseinek támogatása, a miniszter által indított országos tantárgyi és műveltségterületi pedagógiai feladatok segítése.
8 RPI SZMSZ II.2.2. A Magyarországi Református Egyház törvényei szerint továbbá: h) nevelési-oktatási szakvélemények, állásfoglalások készítése és készíttetése, i) az intézmények szakmai munkájának elemzése és értékelése, j) az egyházkerületi és/vagy egyházmegyei katechetikai előadók munkájának segítése, bevonásukkal a gyülekezetekben, illetve a nem református köznevelési intézményekben folyó hittanoktatás szakmai segítése, k) a hittanoktatás tartalmi fejlesztését segítő szaktanácsadók alkalmazásával országos szaktanácsadói hálózat működtetése; l) a kiemelkedő pedagógiai teljesítmények feltárása, elismerése és nyilvánosságra hozatala.
9 A mesterpedagógus szaktanácsadó
10 326/2013 Korm.rendelet 17/A (1) Ha a Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus országos pedagógiaiszakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vesz részt vagy szaktanácsadói feladatokat lát el, munkaidő-kedvezményben részesül.
11 326/2013 Korm.rendelet 17/A (5) Az (1) (3) bekezdés szerinti munkaidőkedvezményt az intézmény vezetője az OH-nak vagy szaktanácsadói feladatok ellátása esetén a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézménynek a szakértői, szaktanácsadói feladatokra az adott minősítési naptári évre szóló megbízása alapján köteles biztosítani.
12 326/2013 Korm.rendelet 17/A (6) Az (1) (3) bekezdésben meghatározott munkaidő-kedvezményben részesülő pedagógus egy tanítási évben legfeljebb huszonöt tanítási napon az OH felkérésére e) azon a szakterületen, amelynek megfelelő pedagógus-továbbképzésben a Mesterpedagógus részt vett, szakértői, szaktanácsadói feladatokra felkészítő továbbképzésen előadóként történő közreműködést látja el.
13 Adatgyűjtés Szaktanácsadók felkészítése a pedagógusok fejlesztő célú támogatására 44 órás nem akkreditált pedagógustovábbképzés (OFI) Igazolás sorszámával ben: kelemen.gabriella@reformatus.hu
14 Együttműködés
15 Költségtérítés: Finanszírozás - Tantárgygondozó szaktanácsadás esetén - Egyéb szaktanácsadói feladatellátás esetén: RPI költségvetéséből
16 RPI SZMSZ II.3.1. Az intézet a rendelkezésére bocsátott költségvetési támogatások keretében a hatályos állami szabályozás keretei között a költségek áthárítása nélkül biztosítja az alábbi szolgáltatásokat: az egyéni szakmai tanácsadás érdekében szaktanácsadókat kér fel, feltárja, elismeri és közkinccsé teszi a kiemelkedő pedagógiai teljesítményeket, A elektronikus információs fórumok segítségével tájékoztat, koordinálja és összeállítja az országos, éves református köznevelési rendezvénynaptárt, koordinálja és összeállítja az országos, éves református köznevelési versenynaptárt, kapcsolatot tart a hazai és külföldi, egyházi és állami pedagógiai és kutatóintézetekkel, országos református mesterpedagógusi névjegyzéket állít össze, a református köznevelési intézmények kompetencia-mérési eredményeit elemzi és értékeli.
17 RPI SZMSZ II Az intézményi rezsiköltségek felszámolása nélkül ún. szűkített önköltségi áron biztosított feladatellátások: az egyházmegyei katechetikai előadók bevonásával szakmailag segíti a gyülekezetekben, illetve a nem református közoktatási intézményekben folyó hittanoktatást, szakmai rendezvények keretében megismerteti és terjeszti a pedagógiai módszereket, eszközöket, eljárásokat, tervezi és nyomdakész változatban a kiadónak átadja a hités erkölcstanoktatás hivatalos dokumentumait, országos pedagógiai és katechetikai szakmai rendezvényeket szervez, a szervezőkkel kötött megállapodás alapján részt vesz a versenyek lebonyolításában, diákjogi képzéseket és tanácsadásokat szervez diákok és pedagógusok részére, elérhetővé teszi az intézeti honlap egyes, jelszóval védett tartalmait.
18 RPI SZMSZ II.3.3. Az intézmény működési költségeit is figyelembe vevő teljes önköltségi áron biztosított szolgáltatások: nevelési és tantervi szakvélemények készítése, tantervek, tankönyvek, segédanyagok készíttetése és a felhasználók rendelkezésére bocsátása, tankönyvek, segédkönyvek, pedagógiai kiadványok készíttetése, bemutatása és ajánlása, pedagógus és vezetői továbbképzési programok és felkészítők szervezése, akkreditálása, átvétele és indítása, részvétel a hitoktatók és vallástanárok továbbképzésében, részvétel megállapodás alapján a szakvizsgára való felkészítésben, helyi és regionális konzultációk és tanácsadás szervezése, kihelyezett rendezvények, előadások szervezése és tartása, pályázatok támogatása, intézményi pályázatok készítésének szakmai segítése, feladat-ellátási, fejlesztési, koordinációs tervek támogatása, dokumentumelemzések, részvétel a fenntartói intézményértékelésekben.
19 Igénylés
20
21
22
23
24
25
26 Rendszerszemlélet
27 Egyebek
28 Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Szontagh Pál igazgató Református Pedagógiai Intézet 1042 Budapest, Viola utca 3-5.
Számadás és tájékoztató a református pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról. Berekfürdő, február 5.
Számadás és tájékoztató a református pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról Berekfürdő, 2016. február 5. 2014.: Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott,
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN Református Köznevelési Konferencia, Balatonszárszó, 2017. február 9. Szontagh Pál igazgató Református Pedagógiai Intézet 48/2012
Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 19. és 61. A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról,
EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21.
EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, 2017. február 21. Szaktanácsadás segítség, támogatás, támasz, segítségnyújtás, (be)biztosítás közreműködés, segédeszköz, megsegítés Nem alá-főlé rendelt
A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN
A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A pedagógusok szakmai munkájának támogatása Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12 projekt Főbb témák, csomópontok Milyen fejlesztések történnek a TÁMOP 3.1.5
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata Regionális tájékoztató napok 2013. október november Főbb témák, csomópontok Milyen
A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.
A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, 2014. február 7. Az OFI feladatai a Nemzeti Tehetség Program szakmai irányításában ellátja a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs
A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata
A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001
Az új típusú szaktanácsadás
Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató
A pedagógiai szakmai szolgáltatások
A pedagógiai szakmai szolgáltatások 48/2012. (XII. 12.) EMMI RENDELET A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL, A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOKAT ELLÁTÓ INTÉZMÉNYEKRŐL ÉS A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOKBAN
A szaktanácsadás szerepe ma
A szaktanácsadás szerepe ma Az életpályamodell a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésére helyezi a hangsúlyt, és összekapcsolja a szaktanácsadást, az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzést és a minősítési
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya A tanulói lemorzsolódással
A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában
A Református Pedagógiai Intézet lehetőségei az intézményi önértékelés támogatásában Fenntartói és intézményvezetői értekezlet 2014. november 26., Budapest Az intézményellenőrzés célja Iránymutatás az intézmény
A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA
Mesterpedagógusok a református köznevelési rendszerben
Református Köznevelési Szakértők III. Országos Találkozója Budapest, 2014. december 4. Mesterpedagógusok a református köznevelési rendszerben Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu
Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal
Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése Oktatási Hivatal Az Országgyűlés és a Kormány döntései kijelölték az intézményi átszervezések irányát (Nkt., Nftv., 209/2015. (VII. 23.)
Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában
Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Hancock Márta Szombathely 2013. 08. 28. Az előadás témái A pedagógiai szakmai szolgáltatások jogszabályi háttere A pedagógiai szakmai szolgáltatások
ÚTITÁRSAK. Pedagógusokat segítő szerepek
ÚTITÁRSAK Pedagógusokat segítő szerepek TÉMACSOPORTOK Rövid, bevezető témák 1. Jogszabályi háttér 2. Életpálya szakaszai 3. A rendszer bevezetése 4. Értékelési rendszer 5. TÁMOP Segítő, értékelő szerepek
Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet
Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet A régi helyen új keretek között A pedagógiai szakmai szolgáltatás (PSZSZ) a köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 19. látja el feladatait az intézet munkatársai,
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások a református köznevelési rendszerben
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások a református köznevelési rendszerben IV. Református Köznevelési Konferencia 2015. február 11-13., Balatonszárszó Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és
Megújuló köznevelési rendszerünk kihívásai református válaszok. Szontagh Pál igazgató
Megújuló köznevelési rendszerünk kihívásai református válaszok Szontagh Pál igazgató Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel 4,20) Református helyzetkép 2014/2015 tanév
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról A Kormány
Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit
Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak
ÁTALAKULÓ ISKOLARENDSZER
ÁTALAKULÓ ISKOLARENDSZER Kaposi József 2014 Előzmények: európai, hazai Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése, kompetencia lapú oktatás és új kvalifikációs rendszerek
Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet
Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet A régi helyen új keretek között A pedagógiai szakmai szolgáltatás (PSZSZ) a köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 19. látja el feladatait az intézet munkatársai,
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI RENDSZERBEN EPSZTI-RPI közös szaktanácsadói értekezlete 2017. február 21., Budapest Szontagh Pál igazgató Református Pedagógiai Intézet 48/2012
A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról
A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. A pedagógiai-szakmai
A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben
A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ
Pedagógus minősítési rendszer. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Pedagógus minősítési rendszer Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Előzmények: európai, hazai Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése, kompetencia lapú oktatás
Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI
Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI Református helyzetkép 2014/2015 tanév 8 fenntartó 25 intézmény 9065 tanuló 16 fenntartó 22 intézmény 4040 tanuló 40 fenntartó 55 intézmény 18965 tanuló Forrás:
Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet)
Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Nyírbátori Református Általános Iskola tanévkezdő csendesnapja 2015. augusztus 31., Beregdaróc A feladat Partnerek Óvodás 5196
2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó
2018. január 22. Debrecen Szabadi Edit pedagógiai előadó Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok Kolossé 3;23 Munkatársaim Munkahelyem a Református
A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ
A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ Módszerek A sportiskolai rendszer témafeldolgozása és kutatása során két fő módszert alkalmaztunk: az egyik a dokumentumelemzés,
Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai
Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ Feladataink
BETEKINTÉS AZ INTÉZMÉNYEKBE AZ ÓVODA
BETEKINTÉS AZ INTÉZMÉNYEKBE AZ ÓVODA A FOGALMAK, AMELYEKET MEGJEGYZÜNK Szaktanácsadás Tanfelügyelet Pedagógus minősítés ÖSSZEHASONLÍTÁS 1. CÉLJA SZERINT Szaktanácsadás Tanfelügyelet Pedagógus minősítés
Református Pedagógiai Intézet /RPI/ Szervezeti és működési szabályzat
Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM 102246 : 1440 Budapest, Pf.: 5 : 1/351-9842 /Fax: 1/343-7878 / 311. hwww.refpedi.hu/rpi E-mail: rpi@reformatus.hu Székhely: 4026 Debrecen, Füvészkert u. 4. Központi
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. /fax: 52/536-584 mpi@hajdu-ped.sulinet.hu
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. /fax: 52/536-584 mpi@hajdu-ped.sulinet.hu www.hajdu-ped.sulinet.hu OM azonosító: 102-310 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 09-0185-04
MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN
MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN TÁMOP-3.1.17-15-2015-0004 A Magyarországi Református Egyház köznevelési feladatainak támogatása ZÁRÓKONFERENCIA 2015. november 27.,
A pedagógus minősítési rendszer
TÁMOP 3.1.5/12-2012 - 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA A pedagógus minősítési rendszer Thaisz Miklós Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Jogszabályi háttér Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN
Köznevelésért Felelős Államtitkárság ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Tanévnyitó országos konferencia Budapest, 2013. augusztus 22. MTI Fotó A magyarságnak igazi ereje mintha abban állna, hogy a legnagyobb
TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS
TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés
Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető
Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ 4400
A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában
A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában Benczúr Katalin OH PSZKF főosztályvezető-helyettes A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI SZAKÉRTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁRA 2014. DECEMBER 4.
Budapest, 2013. október 25.
Budapest, 2013. október 25. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI Az előadás tematikája A pedagógus portfólió, munkaportfólió Elkészítése elkerülhetetlen A minősítésben betöltött szerepe Hogyan készítsük
A Pedagógiai Szakmai Szolgáltató 2013/2014. tanévi munkaterve
PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu
CSÜLLÖG FERENC KATECHETIKAI ELŐADÓ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÍTÓ REFORMÁTUS HITTANOKTATÓ DRÁMAPEDAGÓGUS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA
CSÜLLÖG FERENC KATECHETIKAI ELŐADÓ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÍTÓ REFORMÁTUS HITTANOKTATÓ DRÁMAPEDAGÓGUS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉLETRAJZ - VÉGZETTSÉG 1996 2000 Általános iskolai tanító református hittanoktató
A pedagógiai szakmai szolgáltatások
A pedagógiai szakmai szolgáltatások 48/2012. (XII. 12.) EMMI RENDELET A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL, A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOKAT ELLÁTÓ INTÉZMÉNYEKRŐL ÉS A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOKBAN
A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása
A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása Lánczky Edit főosztályvezető Lanczky.Edit@oh.gov.hu 2015. április 1-től 7 szakmai csoport Pedagógiai tájékoztatás Minősítés-tanfelügyelet Pedagógiai
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN
Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben
Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben 2014. szeptember 11. Budapest Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Dr. Pompor Zoltán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12
Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója
Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pap Judit Oktatási Hivatal Szakmai Szolgáltatások Osztálya osztályvezető Vázlat Gyorsjelentés a szaktanácsadásról - elégedettségmérés,
A megújuló szaktanácsadás jellemzői A tantárgygondozó szaktanácsadás feladatai PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A megújuló szaktanácsadás jellemzői A tantárgygondozó szaktanácsadás feladatai Tartalom Miért? szükséges a szaktanácsadás Mit? csinál a szaktanácsadó Hogyan? történik a szaktanácsadói támogatás Miért?
Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november
Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Halásztelek, 2016. november 11-12. Tiszta forrásból Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) = Tanfelügyelet Pedagógus ellenőrzése Intézményvezető ellenőrzése Intézményellenőrzés
Református Pedagógiai Intézet Intézményi önértékelés Pedagógiai szakértő eljárása
Református Pedagógiai Intézet Intézményi önértékelés Pedagógiai szakértő eljárása 2019.02.18. SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő Szakmai végzettségeim 1993. Általános
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG. Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár Minőségi oktatást! Hogyan? Struktúra: Egyenlő hozzáférési esélyek Infrastrukturális fejlesztések
SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT
Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS
Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS HITVALLÁSOM Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem. Móricz Zsigmond Hálát adok
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról
Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról 2017.02.09. Előadók Köszöntő: Dr. Maruzsa Zoltán Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Brassói Sándor Egységes
2. Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása (R2)
A Kormány 1. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosítása (R1) 2. Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása
A pedagógus-továbbképzési rendszer átalakuló jogi és intézményi környezete
A pedagógus-továbbképzési rendszer átalakuló jogi és intézményi környezete Nikitscher Péter XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. A pedagógus-továbbképzés
IV. JÓ GYAKORLAT börze IGI-klub. Miskolc, 2013. december 6-7.
IV. JÓ GYAKORLAT börze IGI-klub Miskolc, 2013. december 6-7. Szakmai ellenőrzés, minősítés és támogatás Intézményértékelés (OH); 5 évente Pedagógus Szaktanácsadás (OFI) Tantárgygondozás, tematikus Minősítés
Dr. Jakab-Szászi Andrea
Dr. Jakab-Szászi Andrea Református Pedagógiai Intézet Pedagógiai (katechetikai szakértő) igazgatóhelyettes SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS PILOT PROGRAM, 2014. 11.05. Életrajz - végzettség
Minősítő bizottság. gyakörlö kölle giuma nak legala bb Pedagö gus II. föközatba sörölt, felke szített alkalmazöttja. A minősítési eljárás menete
Jogszabályi háttér Nemzeti kö znevele srö l szö lö 2011. e vi CXC. tö rve ny 64-65.. A tö rve ny kerettö rve ny, a re szletszaba lyökat a 326/2013. (VIII. 30.) körma nyrendelet tartalmazza tö rve ny 94.
EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI. Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes
EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Amiről szó lesz szolgáltatói rendszer célrendszere,
Kodolányi János Főiskola Budapest
Kodolányi János Főiskola Budapest PEDAGÓGUS PÁLYA AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Bella Tibor 2013. Június 7. Jogszabályok A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény Pedagógusképzés Nemzeti
Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.
Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP
A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK
A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK Török József intézményfejlesztési referens Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ - KIR feladatellátási helyenként, - a
Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató
Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református
Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,
Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, 2017.03.02. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról
A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23.
A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok 2012. augusztus 23. Vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC tv. a nemzeti köznevelésről 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási
Az Oktatási Hivatal feladatai
Az Oktatási Hivatal feladatai Kerpen Gábor elnök Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal feladatai közoktatási hatósági ügyintézés (köz- és felső)oktatási hatósági ellenőrzés érettségi, közoktatási felvételi
Református többlet a pedagógus minősítésben és az intézményi önértékelésben
Református többlet a pedagógus minősítésben és az intézményi önértékelésben Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde, Verőce 2015. június 15. Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt,
A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben
A pedagógusminősítési, tanfelügyeleti, szaktanácsadói rendszer a 2014/2015-ös tanévben Pedagógusok előmeneteli rendszere 2015. január 1-jétől a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak
Pedagógustovábbképzés
Pedagógustovábbképzés 2016 Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.(Fil.4.9.) Idevonatkozó jogszabályok: 277/1997. (XII.22.) Korm.rend.
A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete
1 A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló
Magyar joganyagok - 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet - a pedagógiai-szakmai szolg 2. oldal 2. (1)1 A pedagógiai-szakmai szolgáltatások a települési é
Magyar joganyagok - 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet - a pedagógiai-szakmai szolg 1. oldal 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat
Őszi Pedagógiai Napok Elnöki köszöntő
Őszi Pedagógiai Napok Elnöki köszöntő Budapest, 2016. november 14. Dr. Maruzsa Zoltán elnök Oktatási Hivatal Fontosabb feladataink a 2016/2017 tanév során Érettségi vizsga, középfokú felvételi eljárás
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG. Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár Az oktatással szembeni elvárások Gazdaság részéről Képzettségi szint növekedése Élethosszig
Tanfelügyelet, szaktanácsadás az egyházi intézményekben Tükröződések Intézményvezetői és iskolalelkészi konferencia
Tanfelügyelet, szaktanácsadás az egyházi intézményekben Tükröződések Intézményvezetői és iskolalelkészi konferencia Balatonszárszó, 2013. november 25-26. Új találmányokat és magam fejéből költött dolgokat
ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL
ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya VÁZLAT Oktatási Hivatal köznevelési
Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA
Szontagh Pál Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Életrajz - végzettség Oklevelek: 1997: ELTE TFK magyar-történelem 2000:
A köznevelési szakértői rendszer főbb jellemzői, a fejlesztés lehetőségei szeptember 23.
A köznevelési szakértői rendszer főbb jellemzői, a fejlesztés lehetőségei 2015. szeptember 23. TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz c. kiemelt uniós
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Szakszolgálati feladatellátásunk a számadatok tükrében Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és
Szakmai tevékenység bemutatása
Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. 2Tim 2,15 Szakmai tevékenység bemutatása Márkus Gábor pedagógiai
PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZ EREDMÉNYESSÉG
PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZ EREDMÉNYESSÉG Pedagógiai szakmai szolgáltatások Nkt. 19. (2) (a g) A nevelési-oktatási intézmények és a pedagógusok munkáját a köznevelési törvényben nevesített
A pedagógusok szakmai előmenetelének támogatása
A pedagógusok szakmai előmenetelének támogatása Dr. Szabó Mária Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet alprojektvezető, TÁMOP 3.1.5/12 Amiről szó lesz Háttérben az eredményes iskolafejlesztés Középpontban
Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc,
Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc, 2015.11.20-21. A megújuló köznevelés elemei Szaktanácsadás Tanfelügyelet Pedagógus minősítés Intézményi önértékelés A megújuló köznevelés elemei
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1.
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. SZABÁLYOZÁS a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 64. a nevelési-oktatási intézmények működéséről
Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban
Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉSRE ÉS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSRE ÉPÜLŐ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGFEJLESZTÉS Salgótarján, 2014, szeptember 29. 1 Köznevelés - fejlesztési projektek
Diákjogi szektor 2008.
Diákjogok érvényesülése 14, 15 Diákjogi szektor 2008. Hatóságok és szervezetek a diákjogok iskolán belüli védelmében dr. Jásper András előadása Kezdeményezze, hogy az ellenőrzési joggal rendelkezők végezzenek
Módosította: a) 4/2010. (II. 1.) ör. /2010. II. 1.-
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009. (VI. 29.) rendelete Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat által fenntartott közoktatási intézményekben
Az adatkezelésre jogosult személye: Oktatási Hivatal az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 3. c) pont alapján.
Tájékoztatás az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési (tanfelügyeleti) és önértékelési eljárások koordinálásáért, valamint a pedagógusminősítési eljárások koordinálásáért felelős szervnél nyilvántartott
Országos Pedagógiai - Szakmai Ellenőrzés. Mesterpedagógusok II. Szabadegyeteme Sonkád
Országos Pedagógiai - Szakmai Ellenőrzés Mesterpedagógusok II. Szabadegyeteme Sonkád 2016.06.30.-07.03. Galambos Zsuzsanna Székesfehérvári POK főosztályvezető Jogszabályban előírt feladatok Pedagógiai
A Kormány 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
27034 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 202. szám 5. melléklet a 417/2015. (XII. 23.) Korm. rendelethez 1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. melléklet 31. pontjában a Gyermekgondozási