A RIMÓCI KATOLIKUS NÉPISKOLA TÖRTÉNETE. Bevezetés
|
|
- Norbert Szekeres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A RIMÓCI KATOLIKUS NÉPISKOLA TÖRTÉNETE Bevezetés Fıiskolai tanulmányaim során elkezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy vajon hogyan is alakulhatott szülıfalumban Rimócon az iskola, az oktatás története. Kik tanítottak az iskolában? Milyen volt az iskola épülete? Milyen eszközök álltak a tanítók rendelkezésére? Miben tért el a tananyag a mostanitól? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk, ha az iskola és az oktatás történetét kutatjuk. Dolgozatomban azt a célt tőztem ki magam elé, hogy feltárjam és rekonstruáljam Rimóc iskolájának történetét a legkorábbi adatoktól kezdve az egyházi iskola államosításáig, és két pedagógus-interjú erejéig bepillantást engedjek az újabb idık oktatástörténetébe, színesítve, élénkebbé téve ezzel a képet a jelenkor iskolatörténetével kapcsolatban. Kutatásomhoz felhasználtam a Nógrád Megyei Levéltár iratait és könyvtárát. Átnéztem és befotóztam a Rimóci Római Katolikus Plébánia irattárának iskolára vonatkozó dokumentumait is. Benkó Péter helytörténész adatait felhasználva, azt továbbgondolva igyekeztem megrajzolni az iskola legjelentısebb pedagógusainak portréját, megírni életrajzukat. Rimóc Rimóc község Nógrád megyében, a Cserhát- hegység északi nyúlványai alatt helyezkedik el. Szécsény városától délre, négy kilométernyire található. A Körtvélyes- patak osztja két részre. A város felıl szántóföldek határolják, a környezı településektıl, Nagylóctól, Varsánytól, Nógrádsipektıl és Hollókıtıl pedig a Cserhát dombjai választják el. A közel 1700 fıs lakosságú község a kistérség egyik folyamatosan fejlıdı települése, amely a kulturális értékek megırzésére (hagyományok) is nagy hangsúlyt fektet. Rimóc egyik központja a Nógrád megyei közép-palóc régiónak. Legnagyobb értéke a népmővészet: a hagyományok ápolása, a népzene, a népviselet, a néptánc. A rimóci táncokat már az egész országban is táncolják. Rimóc története Honfoglalást megelızı korból származó adat, miszerint a mai Hatvan irányából erre vezetı kereskedelmi út érintette több más nógrádi község elıdjével együtt Rimócot is, ahol két földvár szolgált védve a kereskedelmi utat, mely a Cserháton vezetett keresztül.
2 A község már a 11. században templomos hely volt, mert a templom mellett feltárt sírokból Szent István pénzérméi kerültek elı. A 13. század elején a Kacsics nembeli Simon báné volt, akitıl elkobozták, mivel részt vett a Gertrúd királyné elleni merényletben ben a bán birtokai, köztük Rimóc is elıbb a Zách nemzetség birtokába került. A tatárjárás korában elnéptelenedett a környék ben a Kacsicsok visszaváltják a környezı településekkel együtt. Mikor a nemzetség két ága megosztozott a birtokokon, Rimócot két részre Kysrymochra és Nogrimochra osztották, innentıl fogva a kialakuló szécsényi uradalom részeként találjuk forrásainkban. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben Ymog néven szerepel, Miklós nevő plébánosa viszonylag gazdag tizedjövedelemmel rendelkezik. A környéket 1440-ban elfoglalták a husziták, és Szécsény várából igazgatták a térséget. Az uradalmon késıbb a Guthi Országhok és a Losonciak osztoztak. Rimóc az Országhoknak jutott osztályrészül, majd 1548-ban már a Lossonczyak birtokában találjuk. E korszakra tehetı a térség egyik virágzó periódusa. A mohácsi csata után a Budáig vonuló törökök elıırsei végigrabolták és fosztogatták az Ipoly mentét, feltehetıen ekkor találkoztak velük elıször e térség lakói is. E térség az ún. kettıs adóztatású területek közé tartozott: a jobbágyoktól mind földesuraik, mind pedig a török szpáhik beszedték az adókat, így dupla adóteher nehezedett az itt élıkre. Lakosai folyamatosan elhagyják, elszöknek az adóterhek elıl. Megszökött a rimóci plébános, de az iskolamester Petri diák is, vagyis a középkori folytonosság ekkor szakadhatott meg.. A tizenöt éves háború során, 1593-ban felszabadult Szécsény és az azt környékezı falvak is. Ekkor jelentıs változás állt be az uradalom történetében. Losonczy Anna másodszori férjhezmenetele után az uradalom a Forgách család kezébe került, s két és fél századig az övék is maradt. A XVII. század eleje nem múlt el nyomok nélkül az uradalom történetében. Nem dúlt ugyan a török, de Bethlen hadai és Rákóczi György katonái többször is lángba borították a vidéket. Az 1674 vizitációból tudjuk, hogy Rákóczi katonái felgyújtották a rimóci templomot, és összetörték - a minden bizonnyal még gótikus stílusú oltárokat ban az uradalom újra török kézre került. Ekkoriból, szintén az 1674-es vizitációból tudjuk, hogy a rimóci licenciátus, aki az oktatást is vezette, Csaby Mátyás volt. A törököket végérvényesen 1683-ban Sobieski János lengyel király csapatai őzték el errıl a vidékrıl. Sobieski magyar helyırséget hagyott Szécsényben, ám a kitörı pestistıl rettegve a katonák felgyújtották a várost, és minden a lángok martaléka lett ban a 2
3 szécsényi járás 53 faluja, köztük Rimóc is, teljesen letarolt hely, azaz totaliter deserta volt. Ezt követıen késıbb megindult a fejlıdés ben 118,25 Rimócon a dica-szám (fizetett adó egysége), 1709-ben pedig ugyanez 300-ra nıtt ugyanez. Az 1690-es években megindult a más falvakból érkezı emberek betelepülése a falunkba, többségük Gyetváról és más zólyomi falvakból érkezett. A XIX. század nagy változásokat hozott az egész Európa, benne hazánk, de éppúgy a község történetében is. Az elsı nagy változás akkor következett be, mikor 1846-ban megszőnt a Forgách család több évszázados földesúri fennhatósága: átadták a birtokokat Pulszky Ferencnek, az új földesúr pedig az uradalom és a gazdaság megreformálásához fogott. Az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméi a megyében is támogatást nyertek. Nógrád megyének 3000 katonát kellett kiállítania, s ezek között voltak rimóciak is. A szabadságharc egyben a jobbágyvilág végét is jelezte, ami együtt járt az évszázados nagycsaládi rend lassú felbomlásával. A XIX. század elején a falu lélekszáma meghaladta az 1000 fıt. Azonban a század utolsó negyedében két nagy tragédia is sújtotta az itt élıket. Az elsı, mindennél fájdalmasabb a kitörı kolerajárvány volt. A ma élı idısebb generáció még hallotta nagyszüleitıl, hogy mekkora borzalmas pusztítást vitt végbe. A másik ilyen csapás a filoxéra-vész volt, amely kipusztította a szılıket, amelyek a község lakóinak egyik fı bevételi forrását jelentették. A XX. század sorstragédiái is érintették a községet: az elsı világháborúban 32 rimóci ember esett el. Nevüket a templomkertben felállított Hısök emlékmővének márványtáblája ırzi. Az itthon maradottak megélhetése a két világháború között is igen nehéz volt: messzire, akár az Alföldre pl. Mezıhegyesre is jártak éves koruktól kezdve, hogy családjuknak betevıt szerezzenek ban 1671 lakosa volt Rimócnak. A második világháborúban sokan haltak meg a fronton, vagy tőntek el örökre. Lövöldözés és bombatámadás községünkben is elıfordult, melyekben 14-en vesztették életüket. A szovjet bevonulással új, érthetetlen világrend kezdıdött, ami az eddigi szokásokat, hagyományokat megtagadta, kigúnyolta, s a világ szinte kifordult sarkaiból. A község történetének rövid ismertetése után rátérek az iskola történetének ismertetésére, valamint röviden közlöm a jelesebb pedagógusok életrajzát, vázolom pályaképüket. 3
4 A Rimóci Római Katholikus Népiskola története A középkorban Európában rendelkezések sora született arról, hogy a jobbágyfalvak papjai, a plébánosok győjtsenek maguk köré ifjakat, hogy tanítsák meg ıket a liturgikus könyvek olvasására és a gregorián énekekre, hogy segítségükre lehessenek a templomi szertartások lebonyolításában. Valószínősíthetı, hogy mivel Rimóc már a középkorban rendelkezett plébániával, a plébános tanította a tanulni vágyó fiatalokat. Az 1560-as nagyszombati zsinat rendelkezett a katolikus kisiskolák szervezésérıl. A plébános és a tanító feladatai közé tartozott a filiák ellátása is. Azonban a hódoltsági területeken nehézséget jelentett a tanítói státuszok megszervezése, mert a falvak a török uralom alatt nagyon elszegényedtek Ebbıl a korszakból, mint már említettük, csak két tanító nevét ismerjük: a török uralom elıl elmenekülı Petri diákét, és Csaby Mátyás licenciátusét. A 17. századtól tovább bıvült a katolikus kisiskolák hálózata. Rendelkezések írták elı évszázadok óta: minden faluban legyen a templom mellett iskola is. A tanító közvetlen felettesei egyházi személyek voltak. Kántori feladatokat is vállalt, vagy jegyzıi hivatali ügyeket is ellátott. Azonban mivel a jobbágy-gyerekek a mezıgazdasági munkák beindulásával már a földekhez voltak kötve, a falusi gyerekek szervezett, rendszeres iskolai oktatását a feudális gazdasági szerkezet sem tette lehetıvé. A gyermekek az ún Trivium hároméves, alapvetı ismereteit tanulták meg: írni, olvasni, számolni és az alapvetı hitbeli ismeretekre tanították ıket, valamint a fiúkat a liturgián való részvételre, a ministrálásra. 4
5 A XVIII. században Rimócon már 1728-ban mőködött tanítómester. Sajnos az elsı rimóci kántortanítókról nem tudunk semmit csak mőködésük dátumát. Ocskó Mihály (Michel Ocsko) 1731-ben, Mócsány András (Andreas Mocsány) 1755-ben, Petrik Antal 1772-ben Dányi Pál (Paulus Dányi) 1780-ban, Petykó Antal (Antonius Petykó) 1789-ben, Benkovics János (Johannes Benkovics) 1818-ban, Borbás Lajos (Ludovicus Borbás) 1841-ben, aki 1837-tıl 1861-ig tanított Rimócon október február 2-ig jegyzıként is dolgozott. A tanítók jövedelmei több részbıl álltak, mivel kántori feladatokat is elláttak. Állandó fizetésük általában lakásból, földekbıl, valamint minden évben a tanulók létszámának arányában szedett összegbıl állt. Kiegészítı fizetésük a stóladíjakból állt össze, ami attól függött, hogy hány temetést végzett, hány misén énekelt vagy orgonált. Az évi vizitáció szerint 430 lakosa volt a községnek. Plébánosa ekkor Balogh Sándor, iskolaigazgató Mócsány András. Jövedelme: 5 kila ıszi vetés, 4 kila tavaszi vetés, 2 szekér széna, páronként 1 kila búza, 10 dénár, elégséges tőzifa a falu lakosaitól, ezen kívül tanulónként 1 forint, és 2 nyaláb fa. Stólajövedelem: házassági hirdetésért 10 dénár, egyszerő temetésért 20 dénár, énekes misével 40 dénár. A vizitátor kötelezi a falu lakosságát iskola építésére, ezért valószínő, hogy a tanítás ekkor még a plébánián, vagy a kántortanító lakásán folyt. Az iskola épülete 1790 körül keletkezhetett, de ekkor még csekély számban látogatták. Az akkori épület sárból készült és zsúpfedelő tetı volt rajta. A másik épületet az 1840-es években építettek, ami valószínőleg egy tanteremmel rendelkezett, de késıbb az is kicsinek bizonyult és az egészségtelen körülmények miatt nem felelt meg április 8-án megalakították az iskolaszéket. Október 11-én azt a döntést hozták, hogy a rimóci iskola hitfelekezeti iskola marad. Azt is kimondták, hogy az ismétlı iskolások hétfın, szerdán, pénteken és szombaton délután 4 órától 5 óráig kötelesek iskolába járni a téli idıszakban, nyáron pedig vasárnaponként 8 órától 9 óráig, valamint délután 2-tıl 3 óráig. Továbbá elismerte az iskolaszék, hogy a törvénynek csak úgy tehet eleget a testület, ha még egy osztály iskolát 5
6 építtet és alakít. A régi épületben folyt az oktatás amíg az új iskolát építették. Az egyházközség úgy tervezte, hogy az iskola egy év alatt fog elkészülni. Az október 10-i iskolaszéki ülésen az alábbi döntésre jutottak: E folyó évi tanévre a régi iskola épület meghagyaték, és a községi Bíró utasíttaték, miszerint az iskola alját kemény agyag földdel hordassa meg s jól veresse le, a meglévı padokból lóczákat készítessen és egy hosszú íróasztalt csináltasson, s az ajtót és az ablakokat használható állapotba hozassa. A jövı évbne építendı iskola építéséhez minden gyalog lakos köteles még ez év folytán 1 öl követ hányni, az igás napszámosok pedig azt behordani, valamint a minden egyes gyalog lakos által kivert, s a jövı tavaszon okvetlenül elkészítendı válykot (vályogot) a kimutatott helyiségre behordani, a meglévı pénzt faanyagok vásárlására kell fordítani. Az iskolaépület megépült, jelenleg is áll a templom mellett, és az alsó tagozatos diákoknak biztosít férıhelyet. 6
7 Az alábbiakban az iskola jelesebb kántortanítóinak életrajzát ismertetem. PERCZE LAJOS Elıször Balassagyarmaton alakult tanító-egyesület május 31-én, mely a Nógrádmegyei Központi Tanítóegylet nevet kapta január 27-én, Szécsényben megalakult a Nógrádvármegyei Tankerületi Testület. Ennek a testületnek volt pénztárosa Percze Lajos rimóczi róm. kath. tanító, aki már szeptemberben tartott lemondott hivataláról. Egy közgyőlés alkalmával, augusztus 30-án bemutató-tanítást is tartott, mégpedig beszéd-értelem gyakorlatokból. Majd egy másik győlés alkalmával értekezést is elıadott, sajnos a témája ismeretlen. A szécsényi tankerületi testületnek alelnöki tisztségét, ig elnöki tisztségét is betöltötte. Rimócon 1873 és 1889 között mőködött. Az ı tanítósága alatt épült fel a mai helyén az iskola. Valószínőleg azért volt szükség teljesen új épület építésére, mert a régi helyén a patak kiöntései tönkretették. Az ı idejében tavaszán épült meg az iskolaépület. RADVÁNYI LAJOS 1899-ben született Budapesten. A középiskolába Balassagyarmatra járt, a tanítóképzıt Esztergomban végezte november 20-án pályázott a rimóci tanítói állásra. December 14-én választották meg. A népmővelı egyesület vezetıje, és a hitelszövetkezet elnöke volt. Az I. világháborúban az olasz fronton szolgált, és három alkalommal kitüntetést kapott. Egy évig volt fogságban. Terveik szerint egy harmadik osztálytermet is építenének a meglévı két osztályterem mellé, és ezenkívül egy kultúrtermet, ami a 152 tagú leventeegylet nevelésének és az iskolán kívüli nevelési munkának biztosítana helyet. Úgy akarták a termet kialakítani, hogy a harmadik tanítónak is lenne egy lakása, illetve egy szertár, a kántortanítónak pedig egy külön telken építenének házat ,7 Pengıbe kerülnének. Radványi késıbb az iskola igazgatója lett novemberében jövedelme 18,70 forint volt november 30-án mondott le. Késıbb a losonci tanítóképzı iskola tanára lett. Losoncról levélben kérte a plébánostól járandóságát. 7
8 KRÁLIK ANDOR 1908-ban született Nagylócon. A tanítóképzıt Jászberényben végezte jeles eredménnyel ban Hollókın kezdte pályafutását, majd Rimócra került szeptember 12-én harmadik számú tanítónak. A Nemzetnevelés folyó év 17. számában hirdették meg a pályázatot, melyre kilenc pályázat érkezett. Ellátta a kántori teendıket is szeptemberében jövedelmei: lakás, amely 2 padlózott szobából, 1 konyhából, 2 kamrából áll, 1 istálló, 1 szín, 1 ól, földhaszonélvezet: 11 kat. hold 1038 öl föld, valamint, az elızıekben már megismert járandóság az ısi canonica visitatio-k alapján. Tanítói pályafutása idején valószínő, hogy anyagi gondokkal küzdött a község, mert 1927-ben követelte fizetését. Ezután Szécsénybe került ben nyugdíjazták. Kedvenc idıtöltése volt a fényképezés tól haláláig komolyabban is foglalkozott a fényképezéssel ben a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki október 9-én meghalt. DOMBOVÁRI JÓZSEF december 1-jén született Cserhátsurányban. A tanítóképzıt Esztergomban (I-IV. évf.) és Baján (V. évf.) végezte, szeptember 7-én. Rimócra szeptember 8-án vették fel. Öten pályáztak az állásra, közülük a fıegyházmegyei hatóság hármat jelölt esélyesnek: Bolyós Jánost, Dombovári Józsefet és Huber Tivadart. A leadott 26 szavazatból 25 szavazatot Dombovári József, 1 szavaztot pedig Bolyós János kapott. A kántori tárgyakból a következı vizsgaeredményei voltak: Szertartástanból jeles, összhangzattanból jó, egyházi énekbıl elégséges, orgonálásból elégséges, énekoktatásból jó. A kántori oklevél Kalocsán kelt os összeírás szerint az iskolában 4 tanterem állt a tanulók rendelkezésére, melyek két épületben és igen rossz állapotban voltak. Fával főtötték, s a bútorzat is igencsak szegényes volt: nem voltak táblák és térképek. 240-en jártak iskolába, ebbıl 136 fiú és 104 volt lány. A tanulók 70 %-a ruházat-, 60 %-a pedig tanszer-, ill. írószergondokkal küzdött. A gyerekek 30 %-ának a táplálkozása sem volt megoldott. A háború ideje alatt megrongáltak 1 tantermet, 1 lakószobát és elıszobát, valamint az illemhelyet. A padokat eltüzelték, s összetört 1800 db cserép és üveg. A felmérés március 20-án keletkezett. A kár 1938-as árakon 5200 Pengı volt. 8
9 A lakosság kérvényezte, hogy az iskolában töltött napok számát rövidítsék le, mert a tanulók szülei földmőveléssel foglalkoznak, s a tanév végén a munkák elvégzéséhez a 10 évnél idısebb tanulók segítségére nagyon nagy szükség van. Ezek a diákok szeptember 15- tıl csak május 15-ig látogatták az iskolát. Az 1948-as államosításokkal megszőntek a kántortanítói állások. Haladási napló 1946/47-es tanév 2. osztály Befejezés A rimóci iskola tanítói a történelem során sok gyermeket tanítottak meg az alapvetı ismeretek elsajátítására, ezenkívül kántorként az egyházközség szolgálatában is álltak. A pedagógusi hivatás és a kántori szolgálat önmagukban is nehéz feladatnak bizonyultak, s ık a két szolgálatot mégis együtt teljesítették. Sajnos nem maradtak fenn a tanítási módszereikrıl írt jegyzeteik, így nem ismerhetjük pedagógiai jártasságukat, gyakorlatukat. A kutatást a továbbiakban a Prímási Levéltár anyagának feltárásával és megismerésével szeretném folytatni. Köszönöm szépen a figyelmet! 9
Az iskola múltja és jelene
Az iskola múltja és jelene A zsákai református egyház az 1700-as évek elején építteti az első iskolát a fiúk számára, majd a lányok részére 1745-ben épült önálló iskola, egy-egy tanítóval. Iskolaszervezete
SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ
Recsk Nagyközségi Önkormányzat 3245. Recsk, Kossuth L. út 165. Tel.: 36/578-310, Fax: 478-022 Email: polghiv.recsk@axelero.hu SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2004. Készült: 2004. december Jóváhagyta:
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544 Sorszám:8. Ügyiratszám: 1-3/2012. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012.
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
A somogy megyei hadkiegészítés 1955-tıl
A somogy megyei hadkiegészítés 1955-tıl A Honvédelmi Tanács határozata értelmében 1955. július 01.- hatállyal alakult meg a Somogy Megyei Kiegészítı Parancsnokság kaposvári székhellyel. Elsı parancsnoka
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idı Elsı tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfı)
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai a Szegény-és cigánytelepek, városi szegregátumok területi elhelyezkedésének és infrastrukturális állapotának elemzése különbözı (közoktatási,
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. november 26-i ülésére
16. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. november 26-i ülésére Tárgy: A jegyzı beszámolója az adóztatásról Az elıterjesztést készítette: Mezeiné Hrubos Henriette adócsoport
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Hoffmanné Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Hoffmanné Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETİ... 1 A MONITORING VIZSGÁLAT RÉSZLETES ADATAI TÁMOGATÁSI FORMÁK SZERINT... 1
Székely Tanintézet Tevelen
Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során
1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként:
KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként: Sorszám Végzettség Szak Tanított tantárgy 1. F Angol,magyar Angol 2. F Tanító+szakképesítés Tanító, informatika 3. F Tanító+szakképesítés
Hajdu Anita. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában
Hajdu Anita A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában A dolgozat témájául a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dualizmuskori történetét választottam.
BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK
BEVEZETİ A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését nem csupán törvényi szabályozás írja elı, hanem a mindinkább elıtérbe kerülı szükséglet-feltáró és azt követı tervezési folyamatok. A korábbi
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során
Bajsa. Bajsa történelme
Terényi Annamária Bajsa A falum 2001-tõl kezdve rendelkezik címerrel. A címeren található a fõ szimbólum, ami egy kakas, mely az egyszerûséget, szabadságot és a falusi tájat, hangulatot jelképezi. A kakas
Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete
Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 Levél község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. július 27-én tartott nyilvános ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Tartalma: Tájékoztató az
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/
Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
(İk a néhai Dr. Arató Jenı fiai.) Az eredeti példány is náluk van.
BEVEZETÉS A Szmodis család családfájának összeállításához az alábbi összefüggı adatok álltak rendelkezésemre: a.) Édesapám, néhai Szmodis Jenı tulajdonában volt családfa, b.) Szmodis Kálmán tulajdonában
Feladatok a múzeumi kiállításban
1., Kiss Bálint református lelkész fia, ifj. Kiss Bálint, festımővész lett. Egyik, 1836-ban alkotott képét megtalálod a kiállítás elsı, történeti részében, azt a személyt ábrázolja, akit késıbb a város
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2004. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSİ ÁLLAPOTA,
Sellyei-szigetvári kistérség
Sellyei-szigetvári kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya Sellyei Turisztikai és Szolgáltató Iroda 7960 Sellye, Dózsa Gy. u. 1. e-mail: turisztika@sellye.hu sellyetourinfor@freemail.hu telefon: 73/580-900
Jedd- Livezeni. 2o14. o5.o2.
Jedd- Livezeni 2o14. o5.o2. Református parókia és a templom torony A falu bemutatása Jedd (román nevén Livezeni) az egykori Marosszék egyik faluja Erdélyben, a mai Maros megyében. A megye székhelytől 3
Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl
Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl A Jelentést készítették ez Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai: Hegyi Szabolcs Hüttl
Áprilisi jeles napok
Káptalantóti Önkormányzat lapja VIII. évfolyam 3. szám Áprilisi jeles napok Április 12. Gyula napja, az esztendı századik napja, ezért száznapnak is nevezik. A délvidéken féregőzı nap, a nagytakarítás,
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
A Nógrádi Napraforgó Hagyományırzı és Szociális Egyesület tevékenysége a 2014. évben Programok:
A Nógrádi Napraforgó Hagyományırzı és Szociális Egyesület tevékenysége a 2014. évben Programok: Az Egyesület minden évben részletes programtervet állít össze, amelyet a tagság megvitat és elfogad. Újra
PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM
PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM szeptember 01 2014. augusztus 31. Készítette: igazgató Szakközépiskolánk 2007. szeptember 01. napjával kezdte mőködését. Jelen tanévben 10 pedagógus álláshelyünk van, amibıl
XII. évfolyam, 2. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2008. július
ÚNYI ÚJSÁG XII. évfolyam, 2. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2008. július T A R T A L O M Fejezetek Úny község történelmébıl Óvodai hírek Iskolai hírek Testületi Tallózó Anyakönyvi hírek Berhidai
Hajdúnánás Városi Önkormányzat. szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata
Hajdúnánás Városi Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2011-2013 Készítették: Benkıné Takács Mária Szociális Iroda és Városi Gyámhivatal irodavezetı Nagyné Bózsár
SZEKSZÁRD, MEDINA, SIÓAGÁRD, SZÁLKA, SZEDRES TELEPÜLÉSEK KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE
SZEKSZÁRD, MEDINA, SIÓAGÁRD, SZÁLKA, SZEDRES TELEPÜLÉSEK KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI HELYZETELEMZÉS ÉS INTÉZKEDÉSI TERV A közoktatási esélyegyenlıségi program az Oktatási
A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai
DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló
Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711
A kuruc kor zenéje Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711 1699-re Magyarország felszabadul a török uralom alól ebben a magyar államnak szinte egyáltalán nincs szerepe > a békekötés feltételeit a Habsburgok diktálják
Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik
TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens
1.A rendelet hatálya. 1.. A rendelet hatálya kiterjed a helyi önkormányzatra és költségvetési szervére.
Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7./2011 (IV.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról. Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testülete
A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság. 2005. évi beszámolója
A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság 2005. évi beszámolója HAJLÉKTALAN EMBEREK ELLÁTÁSA Utcai szociális munka Az utcai szociális munkás szolgálat
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2013. február 13-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár
TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271 MELLÉKLET : - db TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
Iskolánk rövid története
1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.
Albertfalvai Múzeum Baráti Köre
BELEZNAY ANDOR Albertfalvai Múzeum Baráti Köre Szinte a múzeum létrejöttének pillanatában megalakult az Albertfalvai Múzeum Baráti Köre, azaz 1980. március 15-én. Székhelye az Albertfalvai Helytörténeti
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.
J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.) HATÁROZATOK SZÁMA: 1,
Feladatok a múzeumi kiállításban
1., Kiss Bálint református lelkész fia, ifj. Kiss Bálint, festımővész lett. Egyik, 1836-ban alkotott képét megtalálod a kiállítás elsı, történeti részében, azt a személyt ábrázolja, akit késıbb a város
Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról
Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról A Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a MOKK
E L İ T E R J E S Z T É S a költségvetési intézmények 2010. évi pénzügyi-gazdasági ellenırzéseinek tapasztalatairól
HAJDÚNÁNÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T İ L 8. Száma: 9214-9/2011. Elıkészítı: Dr. Nagy Attila revizor Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı E L İ T E R J
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
3. számú melléklet. Tanár szakos hallgatók gyakorlati képzése
3. számú melléklet Tanár szakos hallgatók gyakorlati képzése A 2006/2007. tanévben 39+3 (igh. szakvezetı) gyakorló iskolai és 53 önkormányzati iskolai szakvezetı irányította 553 nappali, 247 diplomás levelezı
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi, Településfejlesztési, Ügyrendi és Környezetvédelmi Bizottságának 2010. november 22-én (hétfın) 16.00 órai kezdettel megtartott ülésérıl 1 Az ülés
1 2 3 4 Nyirád Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA (vitaanyag) 2010-2014 5 Gazdasági program 1. Történelmi áttekintés A falu nevét a helyi hagyomány a nyírerdıktıl származtatja, de más források
Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton
Tájékoztató kivonatok a jesz szabályzataiból a választókerületi szervezetek számára (vk szervezetalakuló ülés esetén)
Tájékoztató kivonatok a jesz szabályzataiból a választókerületi szervezetek számára (vk szervezetalakuló ülés esetén) 1 A jelölések és választások lebonyolítására a választásra jogosult szerv 3-9 tagú
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló területét tekintve az ország 17. legnagyobb városa: 238,7 km 2 (41505 kat. hold). Lakosok száma szerint az ország 52. legnagyobb városa: 23 220 fő. Népsűrűség:
Tornyospálca, református templom 1
Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos
A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ
A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ I A szabad bevándorlást támogató klasszikus érv így hangzik: Ha minden más változatlan, a vállalkozások oda mennek, ahol olcsó a munkaerı, a munkavállalók
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) Iskolák 1. A pedagógusok
Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola
Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium H Á Z I R E N D 2008 Készítette: Lászlóné Kovács Márta Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 3 1.2. A házirend nyilvánosságával kapcsolatos szabályok 3 1.3. Az intézmény
Inaktivitás és mezıgazdasági munkavégzés a vidéki Magyarországon
Lengyel I. Lukovics M. (szerk.) 2008: Kérdıjelek a régiók gazdasági fejlıdésében. JATEPress, Szeged, 167-173. o. Inaktivitás és mezıgazdasági munkavégzés a vidéki Magyarországon Czagány László 1 Fenyıvári
A VÖRÖSBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA. 2009. november
A VÖRÖSBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2009. november TARTALOMJEGYZÉK 1. INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA... 1 2. MINİSÉGPOLITIKÁNK... 4 2.1. Minıségpolitikai nyilatkozat... 4 2.2 A fenntartói
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNYE ÉS DIÁKOTTHON
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNYE ÉS DIÁKOTTHON 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.112-1/2014. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. február 21-én (pénteken) 10 órakor a Polgármesteri Hivatal
Polgár Város. Integrált Városfejlesztési Stratégiája. (A Képviselı-testület 73/2008 (V.22.) sz. határozatával elfogadta)
Polgár Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája (A Képviselı-testület 73/2008 (V.22.) sz. határozatával elfogadta) 2008 Polgár Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája A tanulmány kidolgozásában
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén.
1. függelék Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. Kiszombor nagyközség Csongrád megyében helyezkedik el. A nagyközség 2007.
A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/
DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település
Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének. 9/2007. (XI. 05.) rendelete. Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról
Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének 9/2007. (XI. 05.) rendelete Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyőlése a többpártrendszerő jogállam,
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
M E G H Í V Ó N A P I R E N D
Öcs Község Polgármesterétıl M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel testületi ülést tart, amelyre, mint a Képviselı-testület
Összefoglaló a Nyári táborról
TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai
A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban
A 2012 2013. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők
Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja
Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket
Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza
BUZIÁSFÜRDŐ 1905-ig Buziás, város a Bánságban, Temes megyében. Temesvártól 33 km-re délkeletre fekszik. Buziásfürdő/ Băile Buziaş, németül Busiasch (Temes megye) Hozzátartozó falvak: Bakóvár és Nagyszilas
FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDİPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 15. 1. Köztisztviselıi teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása
JEGYZİKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Alagsori terme
JEGYZİKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,
A JÁSZAPÁTI TEMPLOMÉRT ALAPÍTVÁNY
Jászapátiak Barátiak Egyesülete JÁSZ-SAROKPONT Összefogás a Térség Jövıjéért Akciócsoport Iroda: 5130 Jászapáti, Velemi Endre u. 4-6. Tel: 06-57/440-516, 06-30-488-00-32 (355 mellék), E-mail: jabe@freemail.hu,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. szeptember 16-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban
A 2010 2011. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők
Tájékoztató. Sárospatak idegenforgalmi adottságairól és turisztikai fejlesztési lehetıségeirıl
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FİÉPÍTÉSZE 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-274 Fax.: 47/311-384 e-mail: olajos.csaba@upcmail.hu Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani?
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Esszé az Innováció és kommunikáció tantárgyhoz Készítette: Polgár Péter Balázs, 2007. január 16. A 21. század elejére még
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.
Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl
Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl Pécel Város Önkormányzatának képviselı-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított
Negyven év eredményei egy nógrád megyei település politikai, gazdasági, társadalmi életében
Honvéd János Negyven év eredményei egy nógrád megyei település politikai, gazdasági, társadalmi életében [ Jelen beszámoló az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt intézményén belül, az 1980-as évek közepén
Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében
Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Az állampolgári jogok országgyőlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) az országgyőlési biztost a hatóságok,
kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.
Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu
Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Collegium Hungaricum ösztöndíjamat 2013. év március hónapjában valósítottam meg, azzal a céllal, hogy az előző évben sikeresen
SZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: K.83-23/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Kislıd Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. december 8-án 17 órakor kezdıdı rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Mővelıdési Ház, Kislıd
Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl
Jegyzıkönyv Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i nyílt ülésérıl Tartalomjegyzék 134/2013. (XI. 28.) Kt. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 4.o. 2013. október
B o r d á n y K ö z s é g i Ö n k o r m á n y z a t
B o r d á n y K ö z s é g i Ö n k o r m á n y z a t Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2013. Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 2 II.A szociálpolitika koncepcionális alapjai, településpolitikai, társadalompolitikai
A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA
IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö
CSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI
Kis Zoltán CSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI Az ezredforduló felé közeledve egyre reálisabbnak és kézzelfoghatóbbnak tőnik Magyarország csatlakozása a
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2007. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során
Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez
1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)
J E G Y Z İ K Ö N Y V
1 32.185-1/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Kecskemét Megyei Jogú Város Szeleifalu-Kiskecskemét-Alsószéktó Városrészi Önkormányzatának 2009. május 20-án megtartott ülésérıl Jelen vannak: - Sipos László, a Szeleifalu-Kiskecskemét-Alsószéktó