Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
|
|
- Magda Dobosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv címmel. Mindhárom tanulmány, amelyen két főlevéltáros és egy helytörténész dolgozott, komoly forrásfeltáró munkáról tanúskodik. Az első tanulmányt Dr. Szilágyi Mihály helytörténész, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület alapító elnöke jegyzi. Takács Ádám szekszárdi főbíró 1725/26. évi számadását dolgozta fel, amelynek eredeti példányára véletlenül talált rá a Tolna Megyei Levéltár egy családi hagyatékában. A tanulmány legelején rövid történeti áttekintést olvashatunk Szekszárdról a római kortól a 17. század végéig. Számunkra mégis az az időszak érdekes, amikor a Habsburgok által létrehozott Újszerzeményi Bizottmány kinevezte Mérey Mihályt a szekszárdi apátság élére. Az ő nevéhez fűződik a korábban a bencések lakta apátság helyreállítása, az egyházi birtokok visszaszerzése és különféle építkezések megkezdése az apátság területén (templom, apáti ház). Legfontosabb feladata a törökdúlás okozta elnéptelenedett területek betelepítése. Szilágyi Mihály a számadáson kívül több levéltári forrást felhasznált, például Tolna Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratait, jegyzőkönyveit, vagy törvényszéki iratokat, büntető törvényszéki ülések jegyzőkönyveit illetve az országos összeírásokat. Mint látni fogjuk, ezekre azért volt szükség, mert önmagában a számadás nem lenne elegendő annak a sok részterületnek a bemutatására, amire a szerző vállalkozott. Mégis a központi forrás a számadás, amelyet a tanulmányíró átírt változatban a munka végén ismertet. De miért is fontos ez a dokumentum? Azért, mert az anyagi kultúra iránt érdeklődők számára nagyon gazdag forrásbázist nyújt, hiszen egy adott időszakról és annak anyagi viszonyairól kaphatunk képet. Ekkora jelentőséggel talán még a testamentumok, különféle leltárak, inventáriumok, visszaemlékezések bírnak. A vizsgált számadás az április. 24. és április. 24. közötti időszak bevételeit és kiadásait tartalmazza, tartva azok szigorú időrendjét. Nagy vonalakban elmondható, hogy a város bevételei különféle vásári díjakból, kocsmák és mészárszékek után beszedett adóból, kölcsönökből és más hasonló jövedelmekből álltak össze. A város kiadásaihoz tartozott a karbantartási munkálatok, az építkezések, a városi tisztségviselők vagy a városi földeken végzett munkák kifizetése. Ezeken felül az egyéb vegyes költségek, mint például a bizalmas juttatások jelentették. Miután megnéztük, hogy milyen fontosabb bevételek és kiadások találhatóak a számadásban, a tanulmányíró gondolatmenetén továbbhaladva vegyük szemügyre a városi tisztségviselőket, vagyis bíróuraimékat. Részletesen megismerhetjük a jegyző, az esküdtek, a szolgabíró, a városi bíró és a főbíró feladatait, a pecséthasználat jogát és a bíróválasztás menetét. A legérdekesebb eleme a tanulmánynak talán az, hogy a városi tisztségviselők nagy része különféle mellékfoglalkozások által egészítette ki csekély jövedelmét. Leginkább a természeti lehetőségek alakították a mellékfoglalkozásokat, így földműveléssel, szőlőtermesztéssel vagy kézművességgel foglalkoztak. Azonban egyes tisztségviselők, mint a jegyző, a kisbíró, az esküdtek és a hegybíró széles munkakörük miatt kevésbé tudtak gazdasági tevékenységet folytatni. Szilágyi Mihály vizsgálatai kimutatták, hogy a város vezetői inkább kézművességgel, illetve szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Ugyanakkor arra nem talált választ a szerző, hogy a főállásukra vagy a mellékállásukra fordítottak-e több időt. Takács Ádám főbíró például nagyobb részben szőlőműveléssel foglalkozott. A mezőgazdasági munka, mint gazdasági tevékenység természetes volt ezen a vidéken, hiszen 1
2 nagy kiterjedésű, jó minőségű szántókkal rendelkezett a város. Szilágyi nem hagyhatta említés nélkül a szőlőtermesztést. Aki hegyi szőlővel rendelkezett, abból tudott saját ellátásán kívül például eladásra is termelni. Ezzel szemben, akinek csak kerti szőlője volt, az a megélhetésen kívül nem tudott eladásra szánni. Szilágyi ezután az állatállományra tért rá, amelynek egyik fontos eleme, hogy az 1717, 1721 és évi országos összeírások alapján az állatállomány fokozatosan növekedett. Ez az itt állomásozó idegen csapatok ellátásának biztosítására vezethető vissza. A számadásban az állatállományról konkrétan nincsen szó viszont a kiadások között fedezhető fel két bejegyzés, amikor a tehéncsordásnak nadrágot készített a város, illetve amikor a gulyaőrzőnek kifizették a pásztorjárandóságot. A felhasznált források alapján megállapítható, hogy a kézművesek nagy számban voltak jelen a városban, amelyet nem feltétlenül igazolnak a családnevek. Az évi adójegyzékben összesen 23 főt jegyeztek fel. Sajnos a tanulmányíró nem hoz semmilyen összehasonlítást, például, hogy ebben az időszakban más településeken mekkora volt ez a szám, így nem tudjuk meg, hogy soknak számít-e. Ugyanakkor érdekes, hogy a számadást az összeírásokkal összevetve két olyan személyt talált a szerző, akik az utóbbiban igen, de az előbbiben nincsenek jelen. Ezután röviden ismertette a városban tevékenykedő jelentősebb céheket (csizmadia, takács, szabó). A tanulmányíró az egyik legfontosabb városi kiadásnak tekintette a területen állomásozó császári csapatok ellátását, ezt tárgyalja a Forspont Péter és Porció Pál című alfejezet ben Mária Terézia vezette be a magyar jogrendszerbe az adózás burkolt formáját, a regulamentum militare-t, amely annyit jelentett, hogy a katonákat gyakran a jobbágyoknak (néhány helyen a polgároknak is) saját portájukon kellett elszállásolni, s ellátásukról gondoskodni (élelmiszer, egyéb természetbeni juttatás). Való igaz, a kiadásokat az állam megtérítette, de az inkább veszteséges volt (deperdita). Szilágyi Mihály számításai szerint 60%-kal többe került a katonák ellátása 9 hónap alatt, mint az egész évre kivetett hadi- és háziadó együttesen. A város nem egyszer élt azzal a panasszal, hogy mennyire megterhelő számukra a katonák elszállásolása és ellátása. A főbírói számadás egyik legérdekesebb eleme a discretio, vagyis azok a kiadások, amelyek diszkrét, bizalmas jellegűek voltak. Ezek a számadásban ajándékként, jóindulat elnyeréséért, illetve jószolgálati közbenjárásként jelentek meg. Az utolsó alfejezetek egyikében már ténylegesen a számadás elemzése állt a középpontban. Szekszárdi jellegzetességnek számított bár konkrét ellenpéldát nem hoz a szerző a zálogos pénz. Ez azt jelentette, hogy aki nem tudott robotmunkán részt venni, annak helyettest kellett keresnie a saját költségén. Korábban már Szilágyi is leszögezte, hogy a városnak voltak olyan kiadásai is, amelyek építkezési illetve helyreállítási munkálatokra tevődtek, sőt, a számadás kitér az egyéb felmerült költségekre, a munkások bérére és az építkezéshez szükséges eszközökre. Az utolsó fejezetben a hitélet került bemutatásra, amelyet a számadás nem tárgyalt, így ezeket szakirodalomból és a közgyűlési jegyzőkönyvekből ismerhettük meg. A következő tanulmány szerzője Cserna Anna főlevéltáros, aki 1974 óta a Tolna Megyei Levéltár munkatársa. Legtöbb tanulmánya a levéltári füzetek sorozatban jelent meg, így ez is, amelynek címe Pro memoria Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről. Munkájának központi forrása id. Bartal György emlékirata, visszaemlékezése, vagy, ahogy ő fogalmaz: jegyzései. Az ilyenfajta személyes jellegű források kutatása napjainkban nagy elismerésnek örvend, ugyanakkor nemcsak politikatörténeti, hanem társadalom- és gazdaságtörténeti szempontból is jelentősek. A szerző többféle kérdésre keresi a választ: mi volt Bartal György célja ezzel a munkával, illetve egyáltalán mennyire hihetőek, történetileg igazolhatóak-e a leírtak. A Csallóközből származó Bartal család etrekarcsai és beleházi ága a 13. századtól ismert a forrásokból. Az 2
3 előkelőnek számító család hamar elszegényedett, amit a törökdúlás csak súlyosbított. A családból Bartal György nagyapja, Bartal Ferenc volt az első, aki kísérletet tett a korábban elvesztett birtokok visszaszerzésére, amely évtizedekig tartó pereskedésekben is megmutatkozott. Bartal Ferenc a tanulást, az ismeretszerzést nagyon fontosnak tartotta, így gyermekeit is kitanítatta. Egyik fia, Miklós, aki Bartal György édesapja, ugyan jól házasodott és volt egy kevés hold földje, de az ital rabjává vált és halála után hatalmas adósságot hagyott hátra családjának. Tanulva elődei és szülei hibájából Bartal György máshogy cselekedett, rokonsága támogatásával jó iskolákban tanult, jogász lett belőle, majd szorgalmának és kitartásának köszönhetően végigjárta Pozsony vármegyében a hivatali ranglétrát. Majláth Györggyel való kapcsolata révén politikai pályára lépett (királyi személynök ítélőmestere, nádori ítélőmester, udvari tanácsos, ellenjegyző), majd után hirtelen őt is elbocsátották. Ekkor visszavonultan élt damazéri birtokán, de nem tétlenkedett, összegyűjtötte a fontosabb családi dokumentumokat, haláláig jogtörténettel foglalkozott. Bartal György visszaemlékezését 43 évesen, karrierjének csúcspontján írta, s célja az volt, hogy az utókor számára ezeket a bonyolult birtokügyleteket továbbadja, illetve, hogy egyfajta mintául szolgáljon utódainak. Később unokája, Bartal Aurél 1937-ben családtörténeti munkát készített. Id. Bartal György volt az, aki visszaszerezte a korábban elveszített vagyont és visszaállította a család társadalmi helyzetét. Az emlékiratban találhatóak leszármazási táblák, amelyből megismerjük fiait is, akik ugyan más-más utat jártak be, de mindig volt köztük valaki, akinek fontos volt a családi örökség. Megtudjuk, hogy mi vezetett a család birtokainak elvesztéséhez, majd azt is, hogy Bartal György fiatalon nekikezdett az elveszett javak visszaszerzéséhez. Cserna Anna kitér a tanulmányban a peres eljárások mozzanataira és a visszaemlékezésben található többféle zálogosításra (bevalló levél, örökös bevalló levél, szerződés). Családi kapcsolatokra is találunk adatokat, méghozzá nemcsak a genealógiai táblázatok alapján. Leggyakrabban a Lukács, Görcs, Bölcs, Orosz, Pénzes, Álló, Gönczöl, Kulcsár és Balázsovits családok nevei fordulnak elő az iratokban. Cserna Anna tanulmánya könnyed hangvételű, olvasmányos munka, amely nemcsak a szűken vett szakma számára, hanem a nagyközönségnek is tartalmas olvasmány lehet. Bár sajnálja, hogy hiányosan került a levéltárba a Bartal-hagyaték, de így is sikerült képet kapni egy letűnt korban élt nemesi-nemzeti identitással bíró személyről, akinek pályája és birtokvisszaszerzési problémája nem egyedi a korszakban. Az utolsó tanulmány szerzője Link Dóra, a Tolna Megyei Levéltár főlevéltárosa, Munkájának középpontjában a megyéspüspök 1828-as kánoni látogatás áll. Az egyháztörténészek, történészek számára nem ismeretlen forrástípus az egyházlátogatási jegyzőkönyv (canonica visitatio). Többen is alkottak hasonló témában, mint például Peter Zubko, aki Ababúj, Zemplén és Sáros vármegyék jegyzőkönyveit vizsgálta vagy Monica Bizoňová, aki a szepességi ellenreformációval foglalkozott és az egyházlátogatási jegyzőkönyvek alapján mutatta be az itt lejátszódó folyamatokat. Egy rövid történeti áttekintéssel kezdődik a munka, hiszen e nélkül nem érthetnénk meg a jegyzőkönyvek lényegét ban a török kiűzését követően Tolna megyében is megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. A felszabadító harcok és a területen átvonuló katonai csapatok miatt a lakosság nagy része elmenekült, az elhagyott területeket fel kellett tölteni. Komoly feladat hárult a katolikus egyházra, a kezdeti betelepítési akciók legfőbb alakja a korábban már említett Mérey Mihály apát volt. Link Dóra is kiemelte, hogy a szekszárdi plébánia sajátossága a kivételes (exempt) jogállás volt, vagyis nem a megyéspüspök joghatósága, hanem az esztergomi érsekség alá tartozott. Ezt igazolja néhány korábbi (1732, 1754, 1762) jegyzőkönyv, viszont Mária Terézia 1776-os egyházmegyei reformja értelmében már a pécsi egyházmegyéhez kapcsolódott. A tanulmányíró az 1828-as jegyzőkönyvön kívül belevette kutatásába a korábbiakat, tehát a kivételes jogállás 3
4 megszűnését követő jegyzőkönyveket is. Ez alapján körvonalazódott az 1828-as egyházlátogatási jegyzőkönyv jelentősége, és az, hogy miben több, mint az előzőek. Miért fontosak és mire szolgálnak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek? Legfontosabb talán az, hogy felmérjék a plébánia működését, anyagi javait, hitéletét, személyi állományát. A Bibliából is tudjuk, hogy az apostolok vagy személyesen keresték fel, vagy levelekben intették, tanáccsal látták el a gyülekezetet. Az egyházlátogatási jegyzőkönyveket nemcsak a katolikus egyház tartotta fontosnak és elvártnak, hanem a reformátusok és az evangélikusok is. A vizitációra június 4-5-én került sor, négyesi Szepesy Ignác pécsi püspök vezetésével. Mielőtt azonban a látogatásra sor került volna, a püspök értesítette a vármegyét a várható látogatás idejéről és a meglátogatni kívánt plébániák sorrendjéről. A tanulmányíró kiemelte, hogy volt olyan eset, amikor ünnepséget rendezte a püspök érkezésének tiszteletére (1776), máskor körmenet fogadta (1783). Az 1828-as jegyzőkönyv különlegessége, hogy az előzőekhez képest sokkal részletesebb. Összesen 14 nagy részből áll, az első nagyobb fejezet a várost, a plébániát ismerteti, amely egy sajátos elem, hiszen ez a korábbiakból kimaradt. A második részben a népesség vallási megoszlásáról kapunk képet: 1828-ban Szekszárdon 7108 fő volt katolikus, amely az előző jegyzőkönyvek bejegyzései szerint nagyfokú növekedést mutat, de megtudjuk, hogy a zsidók száma 20 fő, az ágostai hitvallásúaké 17 fő. Ebben a részben található a hívek vallásgyakorlata, amely nemcsak az ünnepnapokra, hanem a hétköznapi miselátogatásokra is kiterjedt. A harmadik rész az egyházi épületeket mutatatta be. Részletesen leírta a templomot, a templomban található képek, festmények paramétereit, továbbá az orgonáról, a sekrestyéről és szószékről is találhatunk benne feljegyzéseket. A negyedik részben a szekszárdi plébánia által működtetett intézményről, az iskoláról, az iskolaépületről emlékeztek meg. A korábbi jegyzőkönyvekben is vannak adatok az iskolára vonatkozóan, például az 1783-as kitér arra, hogy magyar és német nyelven beszélő tanítót alkalmaznak az iskolamester mellett. Az 1828-as jegyzőkönyv abban tér el, hogy részletezi a fiúk és leányok taníttatását, amely már a helyi plébános egyik feladata. Az ötödik részben a klenódiumokról, a plébánia könyvtári állományának felméréséről, a különféle ruházatok felsorolásáról volt szó ezek az elemek mindegyik jegyzőkönyvben jelen vannak. Az egyházi élet legfontosabb eseményeit tartalmazó Historia Domus egyik legfontosabb könyve a plébániának, az 1828-as jegyzőkönyv nem említi, pedig az 1783-as a mihamarabbi pótlására hívta fel a figyelmet. A hatodik részben az egyházi jövedelmek kerültek előtérbe, így a bevételekről és a kiadásokról esett szó. Ebből a kimutatásból megtudhatjuk az egyházi szolgálatot teljesítők (plébános, káplánok, harangozók, egyházfik) jövedelmét, emellett a tanítók és iskolamester járandóságát is megismerjük. Link Dóra szerint, mivel 1776 és 1828 között a katolikus hívek száma csaknem a duplájára nőtt, elengedhetetlen volt a személyzet létszámát is bővíteni. A jegyzőkönyvek alapján a legtöbben 1811-ben voltak (16 fő). Az egyik legérdekesebb talán a hetedik rész, amely az egyházi szolgálatot teljesítők rövid életrajzát tárja elénk, a plébános és a káplánok esetében tanulmányi előmenetelüket részletezi, a gondnokról megtudjuk korábbi foglalkozásait, a z iskolamesterről kiderül, hogy nagyon pontosan végzi feladatait. A legnagyobb terjedelmű a nyolcadik rész, amely a hitéletet foglalja össze, taglalja a mise rendjét, a szentségek kiszolgálását. A szerző megemlíti a népi vallásosság és egyéb vallási társulatok néhány elemét. A kilencedik és tízedik rész a kegyes alapítványokkal és intézményekkel foglalkozik (kórház). Az egyház által gondozott szobrokat, kereszteket és a szekszárdi temetőt részletezi a tizenegyedik fejezet, az előzőekhez képest egyedülálló módon pontos adatot is tudunk a szobrokat és kereszteket illetően. Ezek gondozását az egyházon kívül családok, jóakarók és jótevők végzik. A tizenkettedik fejezet a korábbi egyházlátogatásokról emlékezik meg röviden, ezután a jegyzőkönyv hitelesítői, a 4
5 jelenlévők, úgymint az esküdtek, a hiteles jegyző és egyéb személyek névsora következik, majd zárásként a plébános kérései és az egyházmegye ezzel kapcsolatban hozott határozatai. A tanulmány végén Link Dóra elmondja, hogy azért választotta ezt a forrást, mert ez a pécsi püspökség utolsó ilyen részletes egyházlátogatási jegyzőkönyve. Jól megírt, a választott forrást teljes mértékig elemző tanulmányt olvashatunk. Összességében elmondható, hogy a kötet hiánypótló munka, hiszen olyan dokumentumokat ismerhetünk meg számadás, emlékirat, vizitációs jegyzőkönyv, amelyek napjaink történeti kutatásaiban egyre kedveltebb forrástípusok. A kötet egyik erénye, hogy nemcsak képmelléklettel vannak ellátva a tanulmányok, hanem mindegyikhez tartozik egy fogalomtár, lexikon vagy szómagyarázat, amely nagyban segíti a korabeli szövegekben szereplő idegen kifejezések megértését. Csorba Noémi II. PhD DE-BTK TNDI 5
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN Kaló József Témavezető: Dr. Püski Levente DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp
Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu
DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,
Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre
A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén
A börtönrendszerek és a börtönépítészet a századforduló idején*
Mezey Barna KONFERENCIA A börtönrendszerek és a börtönépítészet a századforduló idején* A címben jelölt téma ma és itt különös figyelmet érdemel. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön (korábbi nevén Magyar
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján
Spiegler Tamás, jegyzői referens (Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal) Doktorandusz (PTE ÁJK Doktori Iskola)
81 Spiegler Tamás, jegyzői referens (Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal) Doktorandusz (PTE ÁJK Doktori Iskola) A társasházak törvényességi felügyelete a gyakorlatban Az egyes
VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása
A VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet 2009. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 1 A Legfőbb Ügyészség irányítása alá az 5 fellebbviteli főügyészség mellett 21 főügyészség
FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL
23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai
Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről
BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
P. Müller Péter Székely György pályaképe
1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely
MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN
145 SÁRÁNDI TAMÁS MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés 1940 1944 között, Akadémiai Kiadó, Budapest,
GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS
Dr. Endrefi Istvánné GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS TÖRTÉNETÉBŐL Bár csak az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus határozta el, hogy a jövőben a népszámlálások kérdőpontjai
A határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályozás fejlődése. az Európai Unióban az 1968-as Brüsszeli Egyezménytől napjainkig
A határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályozás fejlődése az Európai Unióban az 1968-as Brüsszeli Egyezménytől napjainkig Szerző: dr. Varga Nóra Budapest, 2015. augusztus 27. A bírósági
VII-B-004/761-4 /2013
VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi
JELENTÉS. Gyöngyöspata Község Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2011. évi ellenőrzéséről (43/1) 1120 2011. október
JELENTÉS Gyöngyöspata Község Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2011. évi ellenőrzéséről (43/1) 1120 2011. október Számvevői Iroda Iktatószám: V-3055-16/2011. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító szám:
2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai
2. Téma Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 1. Ázsiai út 1.1. Az ázsiai út meghatározása 1.2. A kialakulás folyamata 2. Az antik út 2.1. Kialakulásának előzményei 2.2. Az antik út folyamata
BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. JANUÁR MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az adatgyűjtés lezárva:
országgyűlési beszámoló országgyűlési Beszámoló a nemzeti média- és hírközlési hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő tevékenységéről
országgyűlési beszámoló 2013 országgyűlési Beszámoló a nemzeti média- és hírközlési hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő tevékenységéről 2 0 1 3 2 országgyűlési BESZÁMOLÓ 3 4 országgyűlési BESZÁMOLÓ
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK
TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK * A Polgármesteri Hivatal 2008/2009. évi munkájáról szóló JEGYZŐI BESZÁMOLÓ * JELENTÉS a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységéről
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény
Hodosán Róza Tízéves a szociális törvény A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény és annak változásai Magyarország 1976-ban csatlakozott a Gazdasági, Szociális és
Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
Az összetartozás építõkövei
Klamár Zoltán Az összetartozás építõkövei Gondolatok Silling István Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban címû könyvérõl Folyamatosan változó mikrovilágunkban sok érték menne veszendőbe, ha
1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása
1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása A közigazgatás kialakulásának történelmi folyamatát az ókori társadalmak nemzetségi szervezetéből lehet levezetni. Ez olyan társadalmi
Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (Öreg
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást
Az 1918 elõtti Magyarország közismerten
Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez
Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő kitüntetéséhez Két fogalmat választottam, amelyek köré csoportosítva könnyen megérthetjük, miért tiszteljük meg a mi Magyar Örökség Díjunkat
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Állami támogatási értesítő. Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról. 2012.
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.21. COM(2012) 778 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Állami támogatási értesítő Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról 2012. évi kiadás {SWD(2012)
A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE
96 IRINA NASTASĂ-MATEI A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE Ute Schmidt: Basarabia. Coloniştii germani de la Marea Neagră, Editura Cartier, Chişinău, 2014, 420 oldal Túlz ás nélkül állíthatjuk, hogy
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott üléséről Hozott döntések: 22/2014. számú határozat pályázatok benyújtásáról 23/2014. számú határozat
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
Lakotár Katalin Tizenévesek kognitív országképei szomszédainkról az egyes régiókban
Lakotár Katalin Tizenévesek kognitív országképei szomszédainkról az egyes régiókban A kognitív térképek a világ megismerésének, abban való tájékozódásnak tudati eszközei. Az objektív földrajzi tér egyéni
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 25. napján megtartott n y i l v á n o s üléséről. Az ülés
a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól
J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi
A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM
ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,
1-H-KJ-2007-46. bírósági határozat. a Fvárosi Bíróság ítélete közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben
1-H-KJ-2007-46. bírósági határozat a Fvárosi Bíróság ítélete közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben A Fvárosi Bíróság Budapesten, 2007. szeptember 25-én a Bevándorlási és Állampolgársági
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben Előadó: dr. Bácskai Krisztina Az eljárás megindulása Az elmúlt hónapokban a szociális gondozók bérezése kapcsán több panaszbeadvány
A fekete és a fehér árnyalatain túl
KÁNTÁS BALÁZS A fekete és a fehér árnyalatain túl Értékelés Ungváry Krisztián Tettesek vagy áldozatok Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből című tanulmánykötetéről Ungváry Krisztián válogatott
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA
GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA 56. ÉVFOLYAM 2004 10. SZÁM Gondolatok az egységes ingatlan-nyilvántartás szerkesztésérõl és ügyirathátralékának ezzel összefüggõ történelmi gyökereirõl (I. rész) Dr. Kurucz Mihály
Monetáris politika Magyarországon
Monetáris politika Magyarországon Monetáris politika Magyarországon 2006. augusztus Monetáris politika Magyarországon Harmadik kiadás Szerkesztette: Horváth Ágnes Készítették: Balogh Csaba (4. fejezet),
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pusztamagyaród Község Önkormányzata
ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Pusztamagyaród Község Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
JEGYZŐ 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com
BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐ 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com Szám: 1/367- /2015. Előkészítő: Harsányiné dr. Tóth Beáta E l ő t e r j e s z t é s a
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 22.5.2015 2015/2042(INI) JELENTÉSTERVEZET az európai Progress mikrofinanszírozási eszköz végrehajtásáról (2015/2042(INI)) Foglalkoztatási
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-én tartandó ülésének 2. számú Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyú napirendi pontjához Előadó:
A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése
MEMO/11/235 Brüsszel, 2011. április 12. A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése Egy évvel az Eyjafjallajökull vulkán 2010
Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Collegium Hungaricum ösztöndíjamat 2013. év március hónapjában valósítottam meg, azzal a céllal, hogy az előző évben sikeresen
i68 SZAKIRODALOM KOSSUTH időnként felmerült, de csakhamar elejtett konföderációs
i68 SZAKIRODALOM KOSSUTH időnként felmerült, de csakhamar elejtett konföderációs terveitől eltekintve, nem voltak hajlandók Magyarország szabadságát a magyar nemzet politikai szupremáciájának ilyen korlátozása
Hajdu Anita. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában
Hajdu Anita A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában A dolgozat témájául a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dualizmuskori történetét választottam.
Tisztelt Fovárosi Bíróság!
~ ~noo~.~ If. Fovárosi BÍrósáu b Budapest I\1arkó u. 27. 1055 Tisztelt Fovárosi Bíróság! Alulírott dr. Lippai László ügyvéd, mint Borbély József feljelento jogi képviseloje, Borbély József által 2005.
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.
Nemzetközi összehasonlítás
6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata
ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet
9818 Jelentés az alapfokú oktatásra fordított pénzeszközök felhasználásának vizsgálatáról
9818 Jelentés az alapfokú oktatásra fordított pénzeszközök felhasználásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások 1. Társadalmi-gazdasági
A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése 2009. március
JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,
- 92 - A nyelvoktatás néhány szocio- és etnolingvisztikai kérdése
- 92 - Lengyel Zsolt A nyelvoktatás néhány szocio- és etnolingvisztikai kérdése 1. A nyelv bekapcsol a társadalomba, a nyelv elsajátítása a szocializációs folyamat egyik legfontosabb alkotó része. Akár
NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév
Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,
Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május
Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május Az elemzés készítését felügyelte: Dr. Pulay Gyula Zoltán felügyeleti vezető
375 Jelentés az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi-gazdasági tevékenysége ellenőrzésének megállapításairól
375 Jelentés az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi-gazdasági tevékenysége ellenőrzésének megállapításairól TARTALOMJEGYZÉK I. Részletes megállapítások 1. A feladatellátás szervezettsége,
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p.
Martin Hetényi (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Hiánypótló műről van szó, amivel a szlovák és magyar historiográfia
ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ
VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan
Városok és a kora újkori állam hatalmiés gazdaságpolitikája
Városok és a kora újkori állam hatalmiés gazdaságpolitikája H. Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16 17. századi Magyarországon (A felső-magyarországi városszövetség) I II. kötet, Osiris
Marelyin Kiss József Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Hat falu egy sors.
231 Marelyin Kiss József Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Hat falu egy sors. Kalocsai Múzeumbarátok Köre Viski Károly Múzeum Jelenkutató Alapítvány, Kalocsa Budapest, 2011. 296 oldal. 1984 és 1987
KÉRDŐÍV NAGYHALÁSZ TELEPÜLÉSRŐL. A válaszadás önkéntes! A megkérdezetteket véletlenszerűen választottuk ki. A kérdőív névtelen.
SORSZÁM... KÉRDŐÍV NAGYHALÁSZ TELEPÜLÉSRŐL A válaszadás önkéntes! A megkérdezetteket véletlenszerűen választottuk ki. A kérdőív névtelen. A válaszok feldolgozásánál a személyre vonatkozó adatokat titkosan
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb
Többségi nyelvű iskolaválasztás székelyföldi magyar nemzetiségű diákok körében
Márton János Többségi nyelvű iskolaválasztás székelyföldi magyar nemzetiségű diákok körében 1. Bevezető, előzmények A kisebbségi iskolaválasztás kérdéskörét egy 2012-ben készült kutatás keretében már vizsgáltuk:
Szerzői ismertető ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. Bernát Péter
Szerzői ismertető ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Bernát Péter Stratégia és taktika a Kárpát-medence erődépítészetében a késő római korban
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Expozé: 2013-as ÁSZ beszámoló 2014-10-28 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2013. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről
Expozé: 2013-as ÁSZ beszámoló 2014-10-28 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2013. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke parlamenti
A gyermekek védelme a büntető igazságszolgáltatásban különös tekintettel a gyermekbarát igazságszolgáltatás nemzetközi és hazai eredményeire
A gyermekek védelme a büntető igazságszolgáltatásban különös tekintettel a gyermekbarát igazságszolgáltatás nemzetközi és hazai eredményeire Komp Bálint János Doktorandusz, Széchenyi István Egyetem Állam-
Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben
Sajtóinformáció RBHU/MK 2004rbgr-ww_h A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Már a 2003-as év is kielégítő eredményeket hozott Az elektronikus stabilitási program
Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok
JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási
MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN
MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,
PANNÓNIA CSOPORTOS UTASBIZTOSÍTÁS
PANNÓNIA CSOPORTOS UTASBIZTOSÍTÁS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Ez a biztosítás egy csoportos utasbiztosítás, amely az utasbiztosítási kockázatokon kívül, választható kiegészítésként, tartalmazza az utazások során,
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.
E l ő t e r j e s z t é s
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013. április
Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban
w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
Demens betegek ellátásának
tanulmány XI. évf. 1. szám Gyarmati Andrea Demens betegek ellátásának - - Ademenciának sok oka különíthető el. Ezek közül a legismertebb és legelterjedtebb az Alzheimer-kór. A demencia nem egy konkrét
Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családok Átmeneti Otthona 2011. évi működéséről
Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családok Átmeneti Otthona 2011. évi működéséről A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. tv. (a továbbiakban
Forrás. Márk evangéliuma
Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,
Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.
Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.