MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN
|
|
- Eszter Bakosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 145 SÁRÁNDI TAMÁS MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés között, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2013, 335 p. L. Balogh Béni több mint két évtizede aktív részese a magyar történetírásnak, neve a második világháborús időszak román magyar viszonyának kutatásával forrott össze ben vált ismertté, amikor a magyar történetírás nagy hiányát pótolva a második bécsi döntés monográfiájában tisztázta annak körülményeit. 1 Ezt követően is a korszak román magyar kapcsolatainak, illetve a dél-erdélyi magyarság 1940 utáni sorsának kutatásával foglalkozott, s a témában eddig több mint egy tucat írása született. A témát kiterjesztve, 2010-ben az ELTE-n védte meg doktori disszertációját, ami immár az egész kis magyar világ időszakának román magyar diplomáciai kapcsolatát átfogta. 2 Jelen kötet a doktori disszertáció szerkesztett és kiegészített változata. A kézirat érdekessége, hogy az a szerző egy korábbi kötetével összevonva hamarabb (2011) jelent meg angol nyelven, mint magyarul. 3 Szerkezetileg a könyv 5 nagy részre tagolódik, ezeket egészíti ki a tetemes levéltári forrásokat és bibliográfiát számba vevő fejezet, illetve egy személynévmutató. Ezen túlmenően a könyv egy bevezetővel és egy epilógussal indít, illetve zár, ami egyféle keretbe foglalja a kötet tartalmát. A két frappáns, esszéisztikus írás a korszak két jellemző epizódját ragadja meg: két ünnepséget az május 10-i bukaresti nemzeti ünnepet és az március 13-i kolozsvári ünneps éget, amelyek jól érzékeltetik a korszak román magyar viszonyát, illetve a vezető személyiségeket foglalkozató alapkérdéseket. A téma tárgyalásának kezdete előtt a szerző még egy rövid historiográfiai áttekintést is ad, megemlítve a román és magyar történetírásban lezajlott fontosabb változásokat, és az utóbbi 70 évben a téma kapcsán született fontosabb írások kritikáját is. A szerkezetet illetően két apró megjegyzésünk van. A bevonulás során történt atrocitásokra kétszer is visszatért a szerző, ezeket célszerűbb lett volna összevonni, s a katonai közigazgatást tárgyaló alfejezetben előadni. A könyvek végére kerülő, s igen hasznos mutatók igazából akkor a leghatékonyabbak, ha mind névre, mind helyre vonatkozóan elkészülnek, itt azonban furcsa mód csak a személynévmutató készült el. Műfaját tekintve a könyv a szerző korábbi írásaihoz hasonlóan diplomáciatörténetnek tekinthető, bár nem a szó klasszikus értelemében, mivel
2 146 Sárándi Tamás több más, a kép teljességéhez szükséges részproblémára is kitér (például béke-előkészítés, béketervek), illetve folyamatosan nyomon követi a korszak kisebbségi kérdését is. Habár a kisebbségi kérdés tárgyalásának csak másodrangú szerepet szán (ezt a könyv borítóján is olvashatjuk a fő hangsúly [ ] a hagyományosnak számító politikai-diplomáciai aspektusokon van, a kisebbségi kérdést ennek függvényében tárgyalja ), a szerző helyesen ismerte fel, hogy e rövid pár esztendő krónikája nem érthető meg a kisebbségi kérdés és az ehhez kapcsolódó egyéb problémák, például az oktatásügy, a tulajdonviszonyok vagy a nyelvhasználat taglalása nélkül. Így a könyv nagy pozitívuma az, hogy a diplomáciatörténet megértéséhez folyamatosan reflektál az ezt befolyásoló kisebbségi kérdésre egyben a könyv egyik hiányossága is, hiszen bár szorosan összefügg a két téma két különálló kérdés, és ezt nem lehet arányosan megoldani egy feldolgozás keretén belül. A fenti meglátást alátámasztja, hogy a több mint 300 oldalas könyvben körülbelül 70 oldal foglalkozik a kisebbségi kérdéssel, a többi a diplomáciai eseményeket taglalja. A szerző alaposságát dicséri, hogy megemlít minden fontos kérdést és fejleményt, amely az észak-erdélyi román és dél-erdélyi magyar kisebbség életét befolyásolta, habár a diplomáciai részekkel összevetve a kirajzolódó kép nem annyira alapos és mély. Így azon túlmenően, hogy a két kisebbség helyzete folyamatosan romlott, illetve mindkét állam túszként kezelte őket, kérdés marad, hogy milyen tényezők befolyásolták sorsuk alakulását, melyik kisebbséget milyen probléma érintette súlyosabban, illetve miben sikerült átmeneti eredményeket/sikereket elérniük. A könyv nagy erénye, hogy a szerző az eddig megjelent minden fontos publikáció felhasználása mellett széles levéltári bázist mozgat meg a téma feltárása érdekében. A magyarországi levéltárak mellett Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hadtörténelmi Levéltár romániai levéltárak fondjait is alaposan áttanulmányozta (Nemzeti Történelmi Központi Levéltár, Külügyminisztérium Levéltára, Katonai Levéltár stb.). A szerző a román szakirodalmat és a levéltári forrásokat nem csak mutatóban használja, mint sok esetben történik, ugyanis a több mint 1100 lábjegyzet körülbelül fele román szakirodalmi és levéltári forrásra mutat. Így minden lehetséges esetben az eseményeket és nézőpontokat ütköztette, a kép árnyalása érdekében mindkét fél ugyanazon eseményről szóló feljegyzéseit felhasználta. A román források egyenrangú szerepét jól mutatja, hogy egyes eseményekről csak a román forrásokból értesülünk, például az új román követ, Eugen Filotti 1941 júniusában Bárdossynál tett bemutatkozó látogatásáról csak a saját feljegyzései maradtak fenn. A szerző előző könyvének köszönhetően a bécsi döntés minden apró mozzanatának ismeretével felvértezve látott neki a témának, így a döntés megszületésének nem is szentel tág teret, annál többet a következményeknek. A bécsi döntés ugyanis maga a dokumentum egy hét pontból álló, nagyjából
3 Magyarok, románok és a kisebbségek a világháború forgatagában 147 másfél oldalas szöveg Erdély kettéosztását leszámítva valójában semmilyen más problémát nem oldott meg. A tengelyhatalmak a két érintett félre bízták a döntés nyomán felmerülő kérdések megoldását beleértve a pontos határkijelölést is, ezzel azonban utólag megoldhatatlannak bizonyuló feladat elé állították a két kormányt október 10-én egy későbbi rövid újrafelvételt leszámítva a kétoldalú tárgyalások végleg megszakadtak, anélkül, hogy a legfontosabb kérdésekben megegyezés születhetett volna. A kezdeti, reménykeltő periódusban román magyar bizottságok jöttek létre, s megindultak a kétoldalú tárgyalások egyrészt Nagyváradon, ahol a bevonulás és a területátadás részleteit dolgozták ki, másrészt Budapesten, ahol az úgynevezett likvidációs tárgyalások zajlottak több albizottságban is. A könyv legjobban sikerült része a szerző diplomáciatörténeti jártasságát dicsérve éppen ezen kétoldalú tárgyalások aprólékos bemutatása. A likvidációs tárgyalások mellett ilyen az 1941 februárjában újra meginduló intenzív tárgyalások bemutatása, amikor is a szerző hangya módjára, napra lebontva ismerteti a tárgyalások lefolyását, és elemzi a fordulatokban gazdag napi beszélgetések mögött meghúzódó szándékokat és érdekellentéteket. Mindkét tárgyalássorozat azonban, apróbb eredményeket leszámítva konzulátusok megnyitása, provizórium a román kisebbségnek, illetve az optálás kezdeti időpontjának elhalasztása, eredménytelenül ért véget. Ez utat nyitott a kölcsönösségi kisebbségpolitikának, vagyis mindkét kormány egymáshoz igazította kisebbségpolitikáját, s engedményekre csak akkor volt hajlandó, ha azt a másik kisebbség tagjai számára is biztosították. Már az őszi kétoldalú tárgyalások idején megfigyelhető volt a román diplomácia egyfajta taktikai váltása, ami a bécsi döntés eltérő értelmezésére vezethető vissza. Míg a magyar kormány a trianoni béke revideálásaként, illetve mindkét fél által elfogadott döntőbíráskodásként értelmezte a bécsi döntést, a románok kezdettől fogva ideiglenesnek tekintették azt. Így a magyar kormány úgy érezte, szabad kezet kapott Észak-Erdélyben, hogy ott akár a román kisebbség rovására is megerősítse a magyarság helyzetét, ezzel szemben a román kormány célja a döntés következményeinek minimalizálása, illetve a román kisebbség szerzett jogainak védelme volt. A könyv egyik legnagyobb eredménye több más részletkérdés tisztázása mellett a bécsi döntés román kormány általi felmondásának alapos bemutatása szeptemberében ugyanis a román kormány egy rosszul előkészített diplomáciai lépéssel jelezte a tengelyhatalmaknak, hogy felmondja a bécsi döntés érvényességét, s a továbbiakban magára nézve nem tartja kötelezőnek, mivel szerinte a magyarok a román kisebbség üldözésével azt kezdettől fogva nem tartották be. Ezt mindkét tengelyhatalom rosszallóan fogadta, így a román diplomácia zsákutcába manőverezte magát, s ettől kezdve, ha hű akart maradni önmagához, semmilyen tárgyalást vagy egyezményt nem köthetett meg a magyar kormánnyal, amelyik minden lépésénél a bécsi dön-
4 148 Sárándi Tamás tést vette alapul. Ezáltal érthetővé válik a románok szinte mindent elutasító és merev magatartása, ami miatt minden magyar kísérlet vagy nagyhatalmi közvetítés elbukott. Bár a román lépés titokban történt, a magyar diplomácia részéről mégis hiányosságként fogható fel, hogy arról 1943-ig nem is szereztek tudomást, s akkor is csak a román közlés révén (a Bánffy Mironescu találkozókor közölte azt a román tárgyalófél). Ezáltal egy évvel a bécsi döntés után, az egyik fél felmondása miatt végleg kútba esett a helyzet normalizálódásának esélye is. Így ironikusan azt is mondhatnánk, hogy a második világháború alatti román magyar viszony története itt véget is ért, mivel a kétoldalú viszony annyira megfagyott, hogy kisebb, elvetélt kísérleteket leszámítva, a két fél nem egymástól várta a megoldást, s 1943 elejétől már nem is feltétlenül a németektől. Ebből adódik a könyv szerkezetében megbúvó látszólagos aránytalanság: a szerző az időrendben egyre kisebb részt szentel, az éveknek már csak mintegy 50 oldalt. A fentiek figyelembevételével azonban ez természetes. Az, hogy a döntést felmondó román határozatnak nem lett súlyosabb következménye, talán annak is betudható, hogy Hitler Mussolini mellett, néha előtt Ion Antonescut tartotta legfontosabb szövetségesének. A szerző részletesen ecseteli Antonescu németbarát meggyőződését, Hitler végső győzelmébe vetett hitét, illetve e győzelem érdekében tett, elsősorban katonai erőfeszítéseket. A szerző helyesen mutat rá, hogy míg a magyar politikai elitben korábban a revízió, később pedig Észak-Erdély kapcsán nem mutatható ki éles ellentét, addig a román politikai elitről ugyanez nem mondható el. Ha nem is a cél, de az oda vezető út kapcsán éles törésvonal figyelhető meg. A román politikai elit Ion Antonescu államvezető és Iuliu Maniu, az ellenzék vezére körül polarizálódott, s habár nem tartozik szorosan a tárgyhoz talán érdemes lett volna pár szó erejéig kitérni Mihai Antonescu személyére is. Annak ellenére, hogy Ion Antonescu jobb kezének számított, több ellentmondásos lépés is maga a bécsi döntés érvényességének a felmondása, illetve az márciusi, nagy vihart kavart beszéd a nevéhez fűződik, s kérdés, hogy minderre hogyan tekintett az államvezető. A kisebbségi kérdést a szerző két részben is tárgyalja, egyrészt az őszi események kapcsán, amikor kitér a két ország nemzetiségpolitikájának alapjaira is, másrészt az év kapcsán, amikor részletesen ismerteti a közvetlen tárgyalások kudarca nyomán felálló német olasz tiszti- és vegyesbizottságok tevékenységét is. A két kormány nemzetiségpolitikája kapcsán a szerző meggyőzően érzékelteti a köztük lévő alapvető különbséget: míg a Ion Antonescu által fémjelzett politikára az etnokratikus szemlélet és az etnikai homogenizáció volt a jellemző, addig a magyar nemzetiségpolitikát az úgynevezett Szent István-i eszme határozta meg, ami a kisebbségekkel szembeni viszonylagos türelemre és megértésre alapozott. A szerző ennek kapcsán magyar miniszterelnököktől származó idézetekkel igyekszik
5 Magyarok, románok és a kisebbségek a világháború forgatagában 149 érzékeltetni a magyar nemzetiségpolitika lényegét, s habár megemlíti, hogy a gyakorlatban ez nem mindig valósult meg, s adott esetben a magyarságpolitika akár a román nemzetiség rovására dolgozott úgy érezzük, ez esetben kicsit tovább kellett volna mennie. Ugyanis a Szent István-i eszme a magyar nemzetiségpolitika esetében csak annak keretét adta, s a valóságban sokkal inkább a kisebbség rovására megvalósuló magyar vezető szerep megvalósítása volt a cél. Elviekben az oktatási és vallási életben egyféle kulturális autonómiát ígértek a kisebbségeknek, de a gyakorlatban ez is sok esetben csorbát szenvedett; legmesszebb talán a nyelvi jogok megadása terén ment el a kormány, ahol valójában nem letézett korlátozás. A román nemzetiségpolitika kapcsán megemlíti, hogy annak döntő eleme volt a Sabin Manuilă nevéhez fűződő lakosságcsere-terv, és bár az abban foglalt nézetek nem álltak távol Ion Antonescutól, ez mégsem tekinthető a kormány hivatalos politikájának. A magyar kormánytól mindig távol állt a kisebbségi kérdés kizárólagos, lakosságcsere útján történő megoldása, mégis említésre érdemesnek tartjuk, hogy magyar oldalon is létezett Manuilă tervéhez hasonlóan nem hivatalos kisebb kitelepítéssel/lakosságcserével számoló terv, ami elsősorban Szabados Mihály nevéhez kapcsolható. 4 Másrészt ez az elv nem állt távol a dél-erdélyi magyarság egyes vezetőitől sem. Bár a szerző Horváth Sz. Ferenc nyomán csak Szász Pál ezt ellenző nézeteit ismerteti, fontosnak tartjuk megemlíteni a brassói népközösségi vezető, Szabó Béni és Gyárfás Elemér nézeteit, akik a magyarság egyre romló helyzetét látva, adott ponton nem zárkóztak el az áttelepüléstől/lakosságcserétől. Összességében elmondható, hogy L. Balogh Béni könyve megkerülhetetlen lesz a korszak további kutatása során, s egyféle iránytűként fog szolgálni a jövő kutatói számára. A szakirodalom által régóta várt, kis magyar világot feldolgozó képzeletbeli nagymonográfia román magyar diplomáciai kapcsolatokkal foglalkozó része megírtnak tekinthető. Jegyzetek 1 L. BALOGH Béni: A magyar román kapcsolatok ben és a második bécsi döntés, Pro- Print Könyvkiadó, Csíkszereda, L. BALOGH Béni: A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés között, PhDdisszertáció, ELTE Szekfű Gyula Könyvtár, L. BALOGH Béni: The Second Vienna Award and the Hungarian Romanian Relations , Columbia University Press, New York, TÓTH-BARTOS András: Szórványkérdés és birtokpolitika Észak-Erdélyben között, In: BÁRDI Nándor TÓTH Ágnes (szerk.): Önazonosság és tagoltság. Elemzések a kulturális megosztottságról. Évkönyv, , Argumentum, [Budapest], 2013, p.
Paraizs Júlia. Múzeum, Budapest, 1962. 1 STAUD Géza, A magyar színháztörténet forrásai, II., Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti
Paraizs Júlia N. Mandl Erika: Színház a magyar sajtóban a két világháború között. A sajtóforrások szerepe az összehasonlító színháztörténeti kutatásokban, különös tekintettel a Napkelet és a Magyar Szemle
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
J/55. B E S Z Á M O L Ó
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január
Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon
Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon
A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk
A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés c. könyvérıl Sanoma Budapest, Nık Lapja Mőhely, 2007. Kitőnı könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerzı
A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE Készítette:
Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek
5. Bognár Zoltán Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek A trianoni határmódosításokat követően kisebbségbe került erdélyi magyar etnikum 1 elitje meghatározóan
SOROKSÁRI IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ PINTÉR ÁDÁM KORNUSZ KFT.
PINTÉR ÁDÁM KORNUSZ KFT. Tartalomjegyzék I. Bevezető... 4 I.1. A koncepció előkészítése... 4 I.2. A koncepcióról általában... 5 I.3. Az ifjúsági korosztályról... 6 I.4. Az ifjúságbarát kerületről... 7
Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin
Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Tartalom 1.Bevezetés... 3 2. A lízing... 4 2.1. A lízing múltja,
A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz
A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára Kritika és válasz Érdeklődéssel olvastuk Repárszky Ildikó és Dupcsik Csaba elemzését a történelem érettségi szerkezetében
Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola, Kommunikáció Doktori Program
Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola, Kommunikáció Doktori Program Válasz Dr. Urbán Ágnes Koltai Andrea Homo ludens televisiensis Az interaktivitás manifesztációja
jellemezhető csoportot; továbbá azt, hogy az értékorientációk összefüggnek az egészségmagatartás mutatóival.
Opponensi vélemény dr. Pikó Bettina: Fiatalok lelki egészsége és problémaviselkedése a rizikó- és protektív elmélet, a pozitív pszichológia és a társadalomlélektan tükrében című akadémiai doktori értekezéséről
67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet
2011/8-9 Tartalom Iskolarendszer, iskolaszerkezet Társadalmi partnerség Média/ szocializáció 2 Garami Erika: Az iskolarendszer szerkezete belső átalakulásának, az 5. és 6. évfolyam szerepváltozásának vizsgálata
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatának elfogadására Tisztelt Képviselő-testület!
2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus
2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus Borgos Anna az MTA TTK KPI Társadalom és Kulturális Pszichológiai Csoportjának tudományos munkatársa. Kutatási témái a magyar női
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban Szonda István Témavezető: Dr. Ujváry Zoltán DEBRECENI EGYETEM
A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.
SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában
Tátyi Tibor. Az alapszervezet története
217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,
Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése
Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése Az elemzést készítette: Bethlendi András Pénzügyi Stabilitási
IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*
CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,
A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944)
A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944) OLASZ LAJOS A kormányzóhelyettesi intézmény története (1941 1944) AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST ISBN 978-963-05-8512-5 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben
Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás
Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a bűnözés és a vándorlás kapcsolatát, annak lehetséges megközelítési módjait elméletileg és módszertanilag
RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL
FIGYELŐ RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL Alkotás a társadalomtudományok határán e címmel jelent meg 2001-ben az a tanulmánykötet, melyben Dr. Kovacsics József
Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
TŐTŐS ÁRON* Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében.
A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT
A P É C S I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M A A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ÁLTAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS ESETÉN A Pécsi Ítélőtábla
Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés
3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...
SZEMLE. érdeklődik az oktatás iránt, körvonalazottabb. több országban éri kritika, részben amiatt, hogy elsza
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS EURÓPÁBAN már igen sok a túlkoros tanuló is ebben a sávban, akik 17-20 év közöttiek, ami szintén erősíti az átfedést más AKözépfokú oktatás Európában c. könyv a Secondary Education for
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.
A rendszerváltástól a struktúraváltásig
Bartha Eszter A rendszerváltástól a struktúraváltásig Valuch Tibor (2015) A jelenkori magyar társadalom Budapest: Osiris 1989 Klaus von Beyme szavaival valóságos fekete péntek volt a társadalomtudomány
Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban
Dr. Karácsony András Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Előadásomban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (illetve jogelődjei) vonatkozásában három tudományág (jog-, állam- és
AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG ÚJ MÓDSZERTANI LEHETŐSÉGEI
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológia kar Neveléstudományi Doktori Iskola Neveléstudományi kutatások doktori program Doktori iskola vezetője: Bábosik István D.Sc., egyetemi tanár FAZAKAS
AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN
AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 505/2016. (V. 3.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/4540-11/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a közösségek kirekesztését tilalmazó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága. BUDAPEST Donáti u. 34-45 1575
Dr. Kincses István ügyvéd 5900 Orosháza Bercsényi u. 48. /fax 68/413-057 30/9288-690 mail: kincses@elender.hu adószám: 44420538-1-24 Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága BUDAPEST Donáti u. 34-45 1575 Indítvány
az alkotmánybíróság határozatai
2016. június 3. 2016. 13. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 3108/2016. (VI. 3.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 668 3109/2016. (VI. 3.)
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu
TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGAELNÖKÖK SZÁMÁRA
TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGAELNÖKÖK SZÁMÁRA 2016 Szerkesztés lezárva: 2016. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. JELENTKEZÉS AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA... 4 1. A TANULÓI JOGVISZONY FENNÁLLÁSA ALATT TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSEKRŐL...
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI
INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)
INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.
Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban
Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 10 OSZTÁLY HELYI TANTERV
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 10 OSZTÁLY HELYI TANTERV A szabályozás szerint a gimnázium 9( 10). évfolyamán kötelezően választható tantárgy a mozgóképkultúra és médiaismeret, míg 11 12. évfolyamon a
PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA
PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA Szak: Okleveles nemzetköziadó-szakértő Konzulens: Horváth
14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése
14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA. 2005. június
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA 2005. június Ezt a kiadványt a Pénzügyminisztérium szervezeti keretein belül működő Támogatásokat Vizsgáló Iroda készítette. A kiadvány egyéb, az állami
Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat?
Szakdolgozat GYIK szerző: Pusztai Csaba, adjunktus, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, EKF, Eger Mi az a vázlat? Elvárásként szerepel a GTI szempontrendszerében az, hogy az őszi félévben a szakdolgozó elkészítsen
Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás
Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás Az 1990-es években a társadalomban tovább halmozódtak a már meglévő szociális gondok, többek között felgyorsult a népesség elöregedésének
Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja
Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Hogy ez a könyv létrejöhetett, a szerző kézirata hasznosulhatott, abban a legnagyobb érdeme dr. Faragó Katalinnak, Szergényi
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú
11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK
11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági
J/9457. B E S Z Á M O L Ó
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/9457. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január
Howard Hanson életműve és szimfonikus művészete
DLA doktori értekezés tézisei Holics László Howard Hanson életműve és szimfonikus művészete Témavezető: Wilheim András Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok
A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete
VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi
Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében
6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének
Terület- és településrendezési ismeretek
Terület- és településrendezési ismeretek Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez Szerkesztette: László László Budapest 006. október A TANANYAGOT MEGALAPOZÓ TANULMÁNYOK SZERZŐI: DR. KÖKÉNYESI JÓZSEF
Tartalomjegyzék. 5. A közbeszerzési eljárás főbb eljárási cselekményei. 6. Eljárási időkedvezmények a közbeszerzési törvényben
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága INFORMÁCIÓS CSOMAG a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alapból származó támogatásokat felhasználó
AJÁNLÁST. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 301. (1) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamatát is.
A-PBT-A-63/2013. Ajánlás A Pénzügyi Békéltető Testület dr. D-né dr. S.M. ügyvéd (xxx) által képviselt M.G-nek és M.G-nének (yyy szám alatti lakosok; a továbbiakban együttesen: Kérelmezők) az ABC Bank (zzz;
A migrációs statisztika fejlesztésének lehetőségei
A migrációs statisztika fejlesztésének lehetőségei Megvalósíthatósági tanulmány Összeállította Tóth Pál Péter Készült a A migrációs statisztika fejlesztésének lehetőségei c. projekt (EIA/2010/3.2.1.1.)
Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Bőnügyi Tudományok. Hautzinger Zoltán. PhD értekezés tézisei
Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Bőnügyi Tudományok Hautzinger Zoltán A katonai büntetıjog rendszere, a katonai büntetıeljárás fejlesztési lehetıségei PhD értekezés tézisei
A K&H Alapkezelő Zrt. befektetési szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó Üzletszabályzata. 2014/2-es változat
K&H Alapkezelő Zrt. Üzletszabályzat A K&H Alapkezelő Zrt. befektetési szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó Üzletszabályzata 2014/2-es változat TARTALOMJEGYZÉK I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1.1
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök
1 Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/545/13/2013. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal szemben a fenti ügyszámon folytatott
Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai
DOI: 10.18427/iri-2016-0036 Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai Somosiné Tésenyi Timea Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet tesenyi.timea@public.semmelweis-univ.hu
Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı
5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Elıterjesztés a járásokról, a járási hivatalok kialakításáról, valamint a polgármesteri hivatalok,
(JOG) SZABÁLY-VÁLTOZÁSOK SORAI KÖZT OLVASVA
Nagy Zoltán nyá. ezredes 1 (JOG) SZABÁLY-VÁLTOZÁSOK SORAI KÖZT OLVASVA Absztrakt Napjainkat a jogi szabályozási környezet gyors változásai jellemzik. A cikk a gyorsan változó jogi környezet hatásait vizsgálja
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez I. Általános tudnivalók 1. A szakdolgozat a szakképzettségnek megfelelő önálló munkán alapuló írásbeli mű, amely a hallgató alapos szakmai ismereteit bizonyítja.
B/6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG A SZERZŐDÉSI JOGBAN (ADÁSVÉTEL, VÁLLALKOZÁS, MEGBÍZÁS, BIZTOSÍTÁS)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG ALAPELVI SZINTEN 4. (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
Siker és továbbtanulás? Diplomaszerzés a siker kulcsa?
Siker és továbbtanulás? Egy országos reprezentatív kutatás adatainak elemzése Dombi Annamária Jelen kutatás fókuszában a fi atal, továbbtanulásban érintett felnőttek siker hívószóra adott szóasszociációinak
11. ÖNÁLLÓSÁG: AZ ÖNELLÁTÓ ÉS AZ ÖNVÉDŐ KULCSKOMPETECIA FEJLŐDÉSÉNEK SEGÍTÉSE
11. ÖNÁLLÓSÁG: AZ ÖNELLÁTÓ ÉS AZ ÖNVÉDŐ KULCSKOMPETECIA FEJLŐDÉSÉNEK SEGÍTÉSE Amint az előző fejezetekben említettem, a fejlődéssegítés egyik alapfunkciója a személyiség önállósulásának segítése. Minden
Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben
Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:
Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár. Szőke Júlia Okleveles közgazdász. Doktori értekezés
Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár Szőke Júlia Okleveles közgazdász Kis- és középvállalatok határon átnyúló gazdasági kapcsolatai kulturális aspektusból Doktori értekezés Témavezető: Ablonczyné
KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879
kutatás közben 879 KUTATÁS KÖZBEN A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában Cikkünk áttekinti az ukrajnai civil szektor szociális területen kifejtett tevékenységét 1990-től napjainkig,
Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár
Macsinka Klára A területhasználati funkciókhoz tartozó tényleges parkolási igények modellezése (meghatározásának módszertana) a fenntartható közlekedés elvei szerint Doktori értekezés (tervezet) Témavezető:
AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA
2005.9.12. L 235/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS FORDÍTÁS AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA ( 1 ) ( 1 ) A Tanács írásbeli eljárással
Sajtóinformáció. RBHU/MK f1kamge03_h. a 2002-es év üzleti eredményeinek alakulása. Hermann Scholl, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának
Sajtóinformáció RBHU/MK f1kamge03_h A 2002-es év üzleti eredményeinek alakulása: Jó helytállás kedvezőtlen körülmények között Hermann Scholl, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a stuttgarti gazdasági
Dr. Ábrahám István * A BOLOGNAI FOLYAMAT ÉS A TANKÖNYVEK
Dr. Ábrahám István * A BOLOGNAI FOLYAMAT ÉS A TANKÖNYVEK A fels oktatásban legalapvet bb változás az elmúlt id szakban a hallgatói létszámok területén történt: az utóbbi néhány évben, évtizedben mintegy
HARGITAI LAJOS A BELÜGYI RENDÉSZETI PÁLYÁKRA ELİKÉSZÍTİ KÉPZÉS. 1. Bevezetés
HARGITAI LAJOS A BELÜGYI RENDÉSZETI PÁLYÁKRA ELİKÉSZÍTİ KÉPZÉS KÖZÉPISKOLAI PROGRAMJÁRÓL 1. Bevezetés A Belügyminisztérium Oktatási Fıigazgatósága közremőködésével és támogatásával 2005-tıl választható
Böcskei Elvira* AZ ÚJRAKODIFIKÁLT SZÁMVITELI TÖRVÉNY, - KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MÉRLEGKIMUTATÁSRA
Böcskei Elvira* AZ ÚJRAKODIFIKÁLT SZÁMVITELI TÖRVÉNY, - KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MÉRLEGKIMUTATÁSRA 2001. január elsejével hatályba lépett az újrakodifikált számviteli törvény. A törvény szabályszerű alkalmazása
A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.
A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. AZ INTÉZMÉNY Páneurópa Általános Iskola Paneuropa Grundschule székhelye: 1238 Budapest Táncsics M. u. 25-33. fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó
ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...
ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE
Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja
NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások
A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI
FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző
BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)
Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA
Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.
247 Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Élénk szakmai vita bontakozott ki az elmúlt két három esztendőben a modern
ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY
ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt 7.3.2. A regionális oktatástervezés támogatása empirikus kutatás a közoktatás-tervezés és a regionális fejlesztés közötti kapcsolatok feltárására
2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA
HEVES MEGYEI RENDŐR FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYA E G E R 3300 Eger, Eszterházy tér 2. T: 06-(36)-522-111/11-95 BM: 31/11-95 ===================================== A HEVES MEGYEI
Dupcsik Csaba 1. Megtöltött poharak
Dupcsik Csaba 1 Megtöltött poharak Berta Péter (2014) Fogyasztás, hírnév, politika. Az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajzi Intézet Berta Péter
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata
" NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést
Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére
Gondozási Központ 7140 Bátaszék, Budai út 21. Tel.: 74/ 491-622; 74/ 591-113 Isz.: 12-15./2010. Tárgy: Véleményezés kérés Polgármesteri Hivatal 7149 Báta Fő u. 147. Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester
Mellékhatások és minőségi hibák kombinációs előfordulása Dr. Oláh Attila, Dr. Mészáros Márta (Magyarországi Gyógyszertörzskönyvezők Társasága)
Mellékhatások és minőségi hibák kombinációs előfordulása Dr. Oláh Attila, Dr. Mészáros Márta (Magyarországi Gyógyszertörzskönyvezők Társasága) Napjainkban egyre több olyan gyógyszer kerül forgalomba, amelynél
Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről
Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott
Recenzió. Se vállalkozók, se polgárok? Lengyel György gyorgy.lengyel@uni-corvinus.hu
Recenzió Szociológiai Szemle 24(1): 130 134. Se vállalkozók, se polgárok? Laki Mihály Szalai Júlia (2013): Tíz évvel később magyar nagyvállalkozók európai környezetben. Budapest: Közgazdasági Szemle Alapítvány.
ÖNKÖLTSÉG-SZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA 2014. Dunaújváros 2. kiadás 0. módosítás 2(21) oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa 49-2013/2014.(2014.04.01.) számú határozatával 2014.04.01. napján fogadta el. Hatályos:2014.április
MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1
GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük
Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban
532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,
Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei
Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a