A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
|
|
- Ágnes Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat szervezett, majd egy parasztfelkelés élén találta magát. A feudális társadalom két osztályának együttműködése azonban nem volt zavartalan a szabadságharc egész ideje alatt. A hadseregbe állt jobbágyok családja mentesült ugyan a földesúri szolgáltatások alól, de a végrehajtása az intézkedéseknek nem volt ilyen egyszerű. Az otthon maradottakra pedig még nagyobb teher hárult. A nemesség csatlakozása sem volt zavartalan: a tervezett nemesi adózás helyett nekik is engedményeket kellett adni, és a nemesség tétovázását bizonyítja, hogy az 1707-es ónódi országgyűlésen csak a Túróc megyei követek lekaszabolása, és Bercsényi erélyes fellépése vezetett ahhoz, hogy kimondassék a Habsburg-ház trónfosztása. Orlay Petrich Soma: Az ónodi országgyűlés
2 2 Eb ura fakó, így szólt a határozat szállóigévé lett része. Egyes magyarázatok szerint a fakó szó kutyafajtát jelöl, tehát kutyákon kutya legyen az úr. Mások véleménye szerint a fakó akkor is lovat jelentett, a ló tehát a kutyának parancsoljon, de ne az embernek lenne a jelentés. A szabadságharc bázisa tehát korántsem volt szilárd, Rákóczi pedig tudatában volt a belső ellentéteknek. A nagyszerű hadi sikerek azonban időlegesen feledtetni tudták ezeket az ellentéteket, így bekövetkezett az, hogy a magyarországi császári hadak fővezére, Schlick altábornagy maga mondott le a kudarcai nyomán ben új fővezért neveztek ki helyére: gróf Pálffy János horvát bánt, akinek személyében először került magyar főtiszt a főparancsnoki méltóságba. gróf Pálffy János Az új főparancsnok alig két hónap múlva tárgyalásokat kezdett a kuruc seregek főparancsnokával, gróf Károlyi Sándorral. gróf Károlyi Sándor Pálffy megbízása arra szólt, hogy térítse a kuruc csapatok főparancsnokát a császár hűségére. Károlyi azonban csak Rákóczi tudtával volt hajlandó tárgyalni, aki hozzájárulását adta, de csak puszta
3 3 időnyerés céljából. A két fél álláspontjából nem engedett, a bécsi udvar minden felkelőt lázadónak tekintett, Rákóczi pedig ragaszkodott szuverén fejedelemként való elismertetéséhez. A tárgyalások kudarcra voltak ítélve, miközben Pálffy vezetésével a mintegy fős császári hadak szinte ellenállás nélkül nyomultak előre, a kuruc had pedig időközben főre olvadt, és szinte meg sem kísérelte az ellenállást január elejére a szabadságharc az ország északkeleti csücskébe szorult vissza. Itt torlódott össze a kuruc hadsereg, és a menekültek tömege, nemesek és tisztek családjukkal együtt, akiknek az ellátása és elhelyezése hatalmas nehézségeket okozott. Az 1703 óta tartó szabadságharc helyzete 1711-re gyakorlatilag reménytelenné vált. Hogy mégis sikerült tisztes békét kötni, az a tárgyalásokat vezető két politikusnak volt köszönhető. Nem ez volt amúgy az első békekötési kísérlet: még 1704-ben utasította I. Lipót Széchényi Pál kalocsai érseket, aki egyaránt népszerűnek és megbízhatónak számított az udvarnál, és Magyarországon is, arra, hogy kezdjen tárgyalásokat Rákóczi Ferenccel. Két alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek, de a Gyöngyösön tartott megbeszélések végül nem hoztak több eredményt másfél hónapnyi fegyverszünetnél. Megemlítjük, hogy a szatmári béke egyik tárgyaló fele, gróf Károlyi Sándor ekkor még a császár híve volt, és éppen arról értesítette I. Lipótot, hogy megsemmisítette az Esze Tamás vezette kuruc felkelőket. A később Rákóczihoz pártoló nemes úr igencsak rosszul mérte föl ekkor a helyzetet, ugyanis a felkelés tüze nem hogy elhamvadt volna, hanem villámgyorsan szétterjedt az Alföldön, majd a Felvidéken, és bár ideiglenesen, de a Dunántúlon is. A fegyverszünet után újra fellángoltak a harcok, a szabadságharc még további 7 esztendőig húzódott. Rákócziék kitartása és elszántsága végül mégsem hozott több eredményt a szatmári békében, mint amire 1704-ben számíthattak volna. De ne siessünk az események elébe, maradjunk a szatmári béke két tárgyaló felének bemutatásánál. Károlyi Sándor személyét ellentmondásosan ítéli meg a történettudomány. Szemére vetik, hogy a béke megkötése előtt már másfél hónappal hűséget esküdött a császárnak, és ezt a tettét eltitkolta Rákóczi előtt. Ugyanakkor társait továbbra sem hagyta cserben, mert nem csak magára gondolt: szívós kitartással sikerült elérnie, hogy közkegyelemről és politikai rendezésről tárgyalhasson. Súlyos vívódások után jutott el a tárgyalásokig, egyedül viselve a megegyezés sikerének vagy kudarcának teljes súlyát. Álláspontjáról sokakat sikerült meggyőznie a kuruc táborban, igaz, éppen a fejedelmet nem, aki az orosz cár segítségében reménykedve Lengyelországba utazott. Az ország későbbi története igazolta, hogy Károlyi reálpolitikusként döntött, ennél több engedmény aligha volt kicsikarható. Rákóczi azonban árulónak bélyegezte tábornokát, és ezt a vélekedést vette át a történetírás, így vált a szatmári béke a közgondolkodásban máig vitatottá, Károlyi pedig ellentmondásos személyiséggé. A másik tárgyaló fél, Pálffy János 20 éves korától szolgálta töretlen hűséggel a Habsburg dinasztiát. A tárgyalások során őt nem a honfitársai iránt érzett felelősség, hanem a nemesi osztály érdekeinek védelme vezette: a kuruc mozgalom teljes veresége után kivégzések, bebörtönzések, hatalmasra növekedett adók lettek volna várhatók, a beszállásolt császári hadsereg ellátásának terhei. Az udvarhoz hű magyar nemesség attól tartott, hogy korábbi kiváltságait sem tudja majd megtartani. Pálffy tárgyalásait tehát osztályérdeke indokolta. A fejedelemről közismert, hogy Károlyit a tárgyalások elhúzására biztatta, mert reménykedett abban, hogy közben megérkezik a külföldi segítség. Ma már látjuk, hogy Rákóczi túlzott optimizmussal hitt abban a segítségben, melynek akkor nem volt realitása.
4 4 A francia uralkodó, XIV. Lajos XIV. Lajos francia uralkodó évekig küldött ugyan pénzsegélyeket Rákóczi számára, francia tisztek és katonák is harcoltak a kuruc seregben, politikai szerződést azonban nem kívánt kötni egy olyan lázadóval, aki uralkodótársa ellen emelt fegyvert. Felmerült a török segítség lehetősége is, a Porta azonban nem kívánt a karlócai békekötés után, mely szentesítette Magyarország felszabadulását a török uralom alól, újabb háborúba bonyolódni Béccsel. Egyetlen uralkodó mutatott hajlandóságot szövetséget kötni, I. Péter orosz cár. Azonban éppen 1711 elején hadat üzent neki a török, így a háborús előkészületek között a kuruc szabadságharc fegyveres segítsége elvesztette aktualitását.
5 5 Rákóczi és környezete nem ismerte föl jól ezeket a jeleket, és a külpolitikai tervezgetések közepette Károlyi gróf teljesen magára maradt, sőt Rákóczi le is váltotta a főparancsnoki tisztségéről, bár nem tudjuk, ennek az intézkedésnek a híre eljutott-e egyáltalán a csapatokhoz. A haza sorsa tehát a két fővezér tárgyalásától függött. Még egy esemény veszélyeztette a tárgyalások sikerét, amikor váratlanul, 38 éves korában meghalt I. József császár. Bécsben felülkerekedett a háborús párt, és visszavonták Pálffy megbízatását. Hogy végül a tárgyalások folytatódhattak, az Savoyai Jenőnek, az udvari haditanács elnökének volt köszönhető. A zseniális hadvezér, a regényes sorsú, menekült francia herceg hadi sikereinek köszönhette amúgy a Habsburg dinasztia uralmának megszilárdulását. A hálás utókor által emelt szobra a Budavári palota előtt áll. Savoyai Jenő
6 6 Pálffy és Károlyi arra törekedtek, hogy a béke végső szövegébe a magyar uralkodóosztály mind szélesebb rétegeinek követelései kerülhessenek bele. Kegyelmet ígértek a szabadságharc valamennyi résztvevőjének, amennyiben hűségesküt tesznek. Visszakapták földjüket a harcok során elesett kuruc birtokosok özvegyei és árvái is, kegyelmet kaptak a hadifoglyok és a külföldi résztvevők. A protestánsok ígéretet kaptak arra, hogy szabadon gyakorolhatják vallásukat, orvoslást ígértek a jászok, a kunok, a hajdúvárosok panaszaira. Ez a békeegyezmény már nem is egy kapitulációs okmány volt, hanem egy olyan dokumentum, mely biztosította a nemesi jogok fenntartásán túl a hagyományos rendi szervezetek: az országgyűlés, a megyék működését is. Nem zárta ki a béke a kegyelmet Rákóczi számára sem, három heti határidőt szabtak neki a hűségeskü letételére, és ezt később többször is meghosszabbították. Micsoda változás ez ahhoz képest, hogy reá 10 évvel azelőtt az uralkodó személye elleni szervezkedés miatt halál, vagy súlyos börtön várt volna! A szatmári békeegyezmény végleges szövegét a két fél április 29-én fogadta el, és írta alá Szatmárnémetiben, a Vécsey-kastélyban. Egy emléktábla hirdeti a kastély helyén álló épület falán ennek az emlékét. Az asztal, melyen az aláírás megtörtént, kalandos utat megtéve ma a Füzérradványi Károlyi kastélyban látható.
7 7 A Károlyi-család hagyománya szerint az asztal ide került, majd az államosítás után 40 évig szanatóriumként működő épületben volt továbbra is. Innen került, méltatlan körülmények közé 1990-ben, a sátoraljaújhelyi kórház pincéjébe. A hazatelepülő gróf Károlyi László mentette ki innen, az asztal ma a Fóti Károlyiak Alapítvány tulajdonában van. Állt egy feszület is a béke aláírásakor az asztalon jelezvén hogy Isten előtt történik a békekötés, ez a szatmári feszület, mely ugyancsak az Alapítvány tulajdona, és időszakosan ugyancsak a füzérradványi kastélyban látható. Érdekessége, hogy egy kis fiók található a posztamensében, mely ostya tartására szolgálhatott, a feszületet tábori misézéskor használhatták. A feszületnek is kalandos a története ban letétbe helyezték a fóti plébánián, innen 1975-ben tovább ajándékozták a váci püspökség gyűjteményébe ben került vissza a Károlyi családhoz. A békekötés aláírása utáni másnap a kuruc sereg maradéka, mintegy ember, lobogó zászlókkal felsorakozott a Szatmár melletti majtényi síkon. Valójában a béke egyik pontja értelmében a fegyverüket nem kellett letenni, azt mindenki hazavihette. Milyen furcsa fegyverletétel ez, ugye? Pálffy ellovagolt a sorok előtt, majd kölcsönös szónoklatok után fogadta Károlyi Sándor és tiszttársainak hűségesküjét.
8 8 Ennek utána mindenkor utolsó csepp véremig őfelségének és utódainak igaz híve leszek, és az Őfelségéhez tartozó alázatos kötelességeim ellen sem titkon, sem nyilván magam indulatjából vagy mások ingerléséből semmit sem cselekszem hangzott az eskü szövege. Ezt követően a kuruc hadak távoztak, csupán a náluk lévő 149 zászlót szúrták a földbe A két tábor főtisztjei május 1-én írták alá a megegyezés szövegét, és ezen a napon állították ki az úti okmányokat is. A szabadságharc tisztjei, katonái, a menekülők, a családtagok, megindulhattak hazafelé Magyarországra az évszázados török háborúk, a Rákóczi szabadságharc megpróbáltatásai után beköszöntött a béke. és a lakosság bizony örült ennek a szokásos módon, díszlövésekkel, hálaadó misék megtartásával meg is ünnepelték az eseményt. A kortársak kevés figyelmet fordítottak arra, hogy a szabadságharc vezetője, Rákóczi fejedelem, és négy társa nem fogadta el a kegyelmet.
d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza
Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Elmúlt idők levelezése
Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin Az eljárás megindulása A panaszos speciális étkezési igényű gyermeke óvodai étkezésének ügyében fordult
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,
AJÁNLÁST. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 301. (1) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamatát is.
A-PBT-A-63/2013. Ajánlás A Pénzügyi Békéltető Testület dr. D-né dr. S.M. ügyvéd (xxx) által képviselt M.G-nek és M.G-nének (yyy szám alatti lakosok; a továbbiakban együttesen: Kérelmezők) az ABC Bank (zzz;
1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)
Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg
Gábor Áron, a székely ágyúhős
Hankó Vilmos Gábor Áron, a székely ágyúhős 1848 novemberében már egész Erdély elveszett a magyar ügyre nézve. Enyed, Torda, Dés, Szamosújvár után Kolozsvár is elesett. A székely tábort Marosvásárhelyen
Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés
Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Mgr. Tomáš Jakl Egy össznemzeti felkelés gondolata, mint a szövetségeseknek nyújtható leghatékonyabb segítség a CsSzK felszabadításában, gyakorlatilag már rögtön az
JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol van: Pócza Csaba, Patthy Sándor, Pereznyák Zoltán, Pócza Balázs, Gelle József képviselők
1 Bük Város Önkormányzat Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-én a Büki Művelődési és Sportközpont Könyvtár színháztermében megtartott
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek
HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés
HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI 1. Bevezetés A 21. század katasztrófák egész sorozatával köszöntötte bolygónkat, részben a természet, részben az emberi
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód
J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről
J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy
Mindent elemészt? Benedek Miklós. Dragomán György: Máglya. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2014
Benedek Miklós Mindent elemészt? Dragomán György: Máglya. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2014 Dragomán Györgynek a 2005-ben megjelent A fehér király című nagy sikerű regénye után, amelyet számos nyelvre lefordítottak,
Az evangélium kezdete
Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
185 éve született gróf Andrássy Manó
É v f o r d u l ó 185 éve született gróf Andrássy Manó KOVÁCS ÁGNES A gyakran vasgrófként emlegetett Andrássy Manót, Andrássy Károly fiát, a család betléri ágának tagját Jókai Mór valódi magyar nagyúrként,
A HAZA ÉS HALADÁS GONDOLATÁNAK INTEGRÁLÁSÁÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM WEKERLE SÁNDOR ÉLETMŐVÉBEN. Zsugyel János PhD
A HAZA ÉS HALADÁS GONDOLATÁNAK INTEGRÁLÁSÁÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM WEKERLE SÁNDOR ÉLETMŐVÉBEN Zsugyel János PhD Bevezetı gondolatok Wekerle Sándor joggal kérhetne helyet a Guinness rekordok könyvében: Magyarország
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2010. április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: az Europol Címzett: a COREPER/a Tanács Tárgy:
FELHÍVÁS! Történelemverseny a 7-8. osztályos diákok számára
FELHÍVÁS! Történelemverseny a 7-8. osztályos diákok számára Szervező: Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium A verseny témája: A honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig A jelentkezés feltétele: minden általános
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007 Kiadja: a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1015 Budapest, Donáti utca 35-45. Felelős kiadó: Bihari Mihály elnök Szerkesztő: Sereg András sajtófőnök Nyomás: Printer Art
Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal
Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan
MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.
MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA
1 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA PREAMBULUM Az Európa Tanácsnak a jelen Chartát aláíró tagállamai
Szolgáló. Szabadságra születve
Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,
bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes
B/6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG A SZERZŐDÉSI JOGBAN (ADÁSVÉTEL, VÁLLALKOZÁS, MEGBÍZÁS, BIZTOSÍTÁS)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG ALAPELVI SZINTEN 4. (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve
Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 2. (2) bekezdés q) pontjában
2011. évi LXXV. törvény. a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
2011. évi LXXV. törvény a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről Az Országgyűlés a korábbi időszak devizakölcsönzése következtében kialakult
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb
TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSOK Erzsébet királyné magyar udvarhölgyei időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban 2012. június 8 szeptember 30.
TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSOK Erzsébet királyné magyar udvarhölgyei időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban 2012. június 8 szeptember 30. Erzsébet 1863-ban férje és anyósa akarata ellenére kezdett el
FORRÓ János A Kádár-rendszer rendvédelmi szervezetei a BM Karhatalom és a Készenléti Rendőri Ezred
Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) HU ISSN 1216-6774 XX. évf. (2011) 23. sz. FORRÓ János A KÁDÁR-rendszer 1957. évi tavaszi konszolidációja és az ellenséggel szembeni taktikája
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
2013/35. SZÁM TARTALOM. 45/2013. (XII. 12. MÁV-START Ért. 35.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Oktatási Utasításáról...
2013/35. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 45/2013. (XII. 12. MÁV-START Ért. 35.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Oktatási Utasításáról... 2 Egyéb közlemények Tájékoztatás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt.
Lépéselıny II. elérésre és halálesetre szóló, lépcsızetes szolgáltatású életbiztosítás feltételei
Lépéselıny II. elérésre és halálesetre szóló, lépcsızetes szolgáltatású életbiztosítás feltételei 5. számú függelék Az Allianz Hungária Biztosító Rt.(a továbbiakban: biztosító) és a szerzıdı fél között
Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai
Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Alapelvi változások: Eltérő minősítés tilalma visszakerül a törvénybe (már
331 Jelentés a Magyar Vöröskereszt pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről
331 Jelentés a Magyar Vöröskereszt pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összefoglaló megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások A) Az alapfeladatok, a szervezet
JEGYZŐKÖNYV. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2013. június 27-én megtartott n y í l t ü l é s é r ő l.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2013. június 27-én megtartott n y í l t ü l é s é r ő l. Jelen vannak: Bognár Ignác, Dr. Csarnó Ákos, Csathó Csaba, Csákvári Antal, Császár Zoltán,
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE
MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE irta : B iró Zoltán A szovjet-magyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötése új történelmi szakasz abban a harcban, amelyet a magyar nép szabadságáért
Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!
Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük
A fenntarthatóság szempontjai a tanító terek tervezésében Oroszlány Miklós
A fenntarthatóság szempontjai a tanító terek tervezésében Oroszlány Miklós Amikor napjainkban épületek infrastrukturális fejlesztéséről beszélünk, elengedhetetlen, hogy fenntarthatósági szempontokat is
Ikt. sz.: K/28/13/2014/GSZ SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE
Ikt. sz.: K/28/13/2014/GSZ SZBÁLYTLNSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE 2014 szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jöv be lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Mary-Anne S. 60/27. Történet www.m1914.org Bible for Children,
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
Mi történt, kedves István?
There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején
PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN
LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember PAPÍRSZELETEK NÉMETH ISTVÁN Milyen lehetett a bujdosó pohár, amely Gyulai Pál szerint a sarkantyúnál is jobban csengett? Ha bujdosott, hát miért, kit
I.7.1.2. Az intézkedések szakaszai... 21 I.7.1.3. Az intézkedés megkezdésének és lefolytatásának taktikája... 21 I.7.1.4. Az intézkedő állás,
1 Tartalomjegyzék I. Fejezet: Szakmai ismeretek... 5 I.1. A tevékenységet maghatározó főbb jogszabályok... 5 I.1.1. A 2012. évi CXX. törvény hatálya, a rendészeti feladatokat ellátó személyek köre... 5
Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu
Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Polgármesteri beszámoló a két ülés között végzett munkáról (a képviselő-testület 2015.09.29-i ülésére) Tisztelt
Bűnmegelőzési kisszótár
Bűnmegelőzési kisszótár Biztonság Gyűjtőfogalom, amely magába foglalja az adott ország külső fenyegetettségétől való megvédését, illetőleg az erre való (preventív, stratégiai) felkészülést egyfelől, másfelől
A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM JOGÁLLÁSA, ALAPADATA
I. FEJEZET A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM JOGÁLLÁSA, ALAPADATA 1. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum jogállása 1.1. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum (a továbbiakban: Múzeum) a vidékfejlesztési miniszter által irányított,
Törökbálinti Városgondnokság ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA TERVEZET
Törökbálinti Városgondnokság ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA TERVEZET Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Avtv) 24.
Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*
B é k é s c s a b a i L a k á s s z ö v e t k e z e t 5600 Békéscsaba, Hunyadi tér 6. sz. Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* 2 Tartalomjegyzék
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án
Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem. www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat.
Mecsek Sopianicum Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Szerkesztő: Fazekas Imre E-mail: fazekas.hu@gmail.com Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat Soós
A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA
A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA - TERVEZET - 2013. január Érvényes: 2013. március 1-jétıl Jóváhagyta:
Gyógymód Ügyészi vizsgálat az IM EI-ben
Gyógymód Ügyészi vizsgálat az IM EI-ben A Legfőbb Ügyészség 1997 első félévében megvizsgálta a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásának törvényességét ai, Igazságügyi
MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN
145 SÁRÁNDI TAMÁS MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés 1940 1944 között, Akadémiai Kiadó, Budapest,
I.7.1. Általános taktikai ajánlások... 22 I.7.1.1. Az intézkedés során alkalmazandó alapelvek... 22 I.7.1.2. Az intézkedések szakaszai... 22 I.7.1.3.
1 Tartalomjegyzék I. Fejezet: Szakmai ismeretek... 5 I.1. A tevékenységet maghatározó főbb jogszabályok... 5 I.1.1. A 2012. évi CXX. törvény hatálya, a rendészeti feladatokat ellátó személyek köre... 5
MÁS SZÓVAL ÉLETPÁLYÁM
MÁS SZÓVAL A rovat azokat igyekszik bemutatni, akiknek erre, szakterületükön belül, nem lenne szükségük: gondolkodásukat, alkotásaikat a szakma határainkon túl is ismeri. Mi azonban a be nem avatottakhoz
Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA
Emlékezzünk Én még ismertem Tóth Ilonkát. Szelíd hangján, de határozott számonkéréssel oktatta 75 fős elsőéves ápolónői hallgatóinak az anatómiát, mint szigorló orvos 1955-ben. Nem igaz, hogy Ő gyilkolt!.
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási
Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve
Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve A munkatervet készítette: Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT (( SOPRON 2011 Jelen szabályzat célja a NymE (a továbbiakban: Egyetem) kutatás-fejlesztési és pályázati tevékenységének elősegítése, támogatása, hatékonyságának
TÖRTÉNELEM - G. ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26.
TÖRTÉNELEM - G ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26. I. A tesztkérdések, illetve azok elemei (a,b,c stb.) rövid (a kérdezett adatot vagy tömör megfogalmazást tartalmazó) választ
AZ 1848-49-ES MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. RICHARD PRAŽÁK Masaryk Egyetem, Brno
AZ 1848-49-ES MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC CSEH- ÉS MORVAORSZÁGI RICHARD PRAŽÁK Masaryk Egyetem, Brno VISSZHANGJA Az európai forradalmak sorozata 1848-ban már január 12-én, a szicíliai Palermóban
Tárgy: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 9/1991. (V.23.) sz. rendelete az 1990. évi költségvetés végrehajtásának beszámolójáról.
Tárgy: Városi Rendőrkapitányság tájékoztatója a város és városkörnyék bűnügyi helyzetéről, valamint az önkéntes rendőri szervezetről. - A közgyűlés tudomásul veszi a Városi Rendőrkapitányság a város és
AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA
2005.9.12. L 235/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS FORDÍTÁS AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA ( 1 ) ( 1 ) A Tanács írásbeli eljárással
E l ő t e r j e s z t é s
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.026/2016/5. számú ítélete
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.026/2016/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/34 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE VIZSOLY Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Vizsoly községi önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 18. napján a községházán megtartott
I.7.3. Az egyen vagy formaruhával kapcsolatos tilalmak... 24 I.7.4. Az ellátási kötelezettség... 24 I.8. Az intézkedések taktikai ajánlásai...
1 Tartalomjegyzék I. Fejezet: Szakmai ismeretek... 6 I.1. A tevékenységet maghatározó főbb jogszabályok... 6 I.1.1. A 2012. évi CXX. törvény hatálya, a rendészeti feladatokat ellátó személyek köre... 6
FELJEGYZÉS A MAGYAR NATURISTÁK EGYESÜLETE 2014. ÉVI III. NEGYEDÉVES ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉRŐL
1 FELJEGYZÉS A MAGYAR NATURISTÁK EGYESÜLETE 2014. ÉVI III. NEGYEDÉVES ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉRŐL Jelen vannak: A Magyar Naturisták Egyesülete (továbbiakban MNE, vagy Egyesület) elnökségi tagjai: 1. Medgyesi József,
Juhász László 70 éves. Születésnapi köszöntő Bolond Istók asszociációkkal
Juhász László 70 éves Születésnapi köszöntő Bolond Istók asszociációkkal Bolond Istók történetét három nagy költőnk is újraálmodta: Petőfi, Arany és Weöres Sándor, az előbbiek versben, utóbbi prózában,
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KELEBIA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZENT ERZSÉBET OTTHONHÁZA Kelebia, József A. u. 75. 2 Tartalom: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezeti és működési szabályzat célja
A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése
LUKONICS ESZTER A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése I. A Független Rendészeti Panasztestület (a továbbiakban: Testület) 384/2010. (VIII. 4.) számú
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. szeptember 10-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Az Alapfokú Oktatási Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Szervezeti és Működési szabályzata módosításának
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény
KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel
Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok
I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya
Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának
I. E LŐSZ Ó A felhasználók tájékoztatása, a szolgáltatási feltételrendszer egyértelmű rögzítése és a kiegyensúlyozott felhasználó-szolgáltató kapcsolatrendszer kialakítása érdekében minden szolgáltatónak
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény
1999. évi XLIII. törvény
Pirossal jelzett sorok: 2015. január 01-én lép hatályba 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés
1. Általános követelmények
Alapvető EBK követelmények a MOL-csoport magyarországi tagvállalatainak telephelyein, fióktelepein 1. Általános követelmények Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a MOL-csoport magyarországi tagvállalatainak
Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos
SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen
A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban
DOI: 10.18427/iri-2016-0056 A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem JGYPK olasz@jgypk.szte.hu Az elvesztett háború,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808}
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.6.2009 COM(2009) 281 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808} HU HU A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított
A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle
Mitől parlament egy törvényhozó szerv? SZABÓ ZSOLT Mitől parlament egy törvényhozó szerv? A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle A fenti kérdés kapcsán néhány találó felvetés
Jóváhagyom: Pécs, 2013. július 16. Dakos József r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány sk.
RENDŐRKAPITÁNYSÁG KOMLÓ VEZETŐJE 7300 KOMLÓ, BEREK U. 10. 7301 KOMLÓ, PF: 3. TELEFON / FAX: 72/481-180, 72/582-445 BM.: 23/43-90 / 43-28; E-MAIL: VACZII@baranya.police.hu Szám: 02020/119/1/2013. ált. Jóváhagyom:
M ÁSODIK napja volt Kassa szabad s mi bent ültünk egy-két
49 VÁGYAIM VÁROSA, KASSA Irta: Aradi Zsolt M ÁSODIK napja volt Kassa szabad s mi bent ültünk egy-két pillanatra a Schalk-házban. Odakint éppen akkor kezdődött meg a magyar hadsereg gyönyörű felvonulása
A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt
A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt BELOVÁRI Anita & BAKA József Kaposvári Egyetem, Kaposvár belovari.anita@ke.hu & baka.jozsef@ke.hu A 19. sz. közepe táján Dániában különleges megoldás született
A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai
Sok mindent el lehet érni szigorral, még többet szeretettel, de a legtöbbet belátással és pártatlan igazságossággal, amely nincs tekintettel egyes személyekre ( J.W. Goethe ) A Szombathelyi Közterület-felügyelet
Testőr élet-, baleset- és egészségbiztosítás általános szerződési feltételei (TÁSZF11)
Testőr élet-, baleset- és egészségbiztosítás általános szerződési feltételei (TÁSZF11) Hatályos: 2011. április 1-jétől Nysz.: 14588 Tartalomjegyzék A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója...