Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja
|
|
- Sára Pappné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket annak idején közelrıl figyelhettem meg, sıt azoknak szemtanúja, sıt részvevıje voltam. Nyugodtan állíthatom, hogy ezúttal ha nem is a kisgazdákon, ahogy Járai panaszkodott, hanem rajtam múlt, mi történik. A kormány ülésein Torgyán József miniszter távollétében gyakran (fıként) én vettem részt. Amire Járai Zsigmond utal, azon is én vettem részt és sikerrel próbáltam elérni, hogy a programunkkal ellentétes adóváltozásokra ne kerüljön sor. Akár reformnak nevezik, fıleg persze utólag, akár nem. Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, az MNB volt elnöke Bár az Echo TV újságíró részvevıje úgy emlékezik, hogy a Fidesznek voltak adócsökkentési elképzelései, ez sem így van: a Kisgazdapárt 1995 novemberében publikált Alternatív gazdasági programja megjelölte az adórendszer átalakításának irányait, az 1998-ban közzétett ún. rövid program pedig pontosította azokat és a változtatás mértékeire is közölte elképzeléseit. Kétségtelen, hogy programunk sok eleme hasonló volt, mint a Fideszé lett, a Fidesz ugyanis programjával másfél évvel késıbb lépett a nyilvánosság elé. A koalíciókötésnél számunkra az volt a fontos, hogy a nagymértékő hasonlóság elvileg megkönnyítette a megállapodást. De hamar kiderült, hogy mennyire más lehet egy párt választási programja és kormányprogramja. A Fidesz személyzeti politikája is azt tükrözte, hogy féltek a változtatástól, vagyis nem igazán hittek benne. Nem Járai volt a Fidesz elsı jelöltje a pénzügyminiszteri posztra, hanem egy, a más
2 2 pártoknál szokásos fiskális szemléletet képviselı személy. A Fideszben tehát és fıleg Orbán Viktornál és közvetlen környezetében a nagy mértékő óvatosság és a félelem a kockázatosnak érzett, pontosabban a valójában általuk megítélhetetlen lépésektıl továbbra is fennmaradt. Fogalmuk nem volt, mit tegyenek. Még a gazdasági növekedéstıl is féltek. Ez a már megalakult kormány mőködése alatt is beigazolódott. A választásokon vereséget szenvedett, azonnali revánsra készülı ellenzéki pártok, bizonyos befolyásos szakemberekkel megtámogatva és a külföldi médiát és befektetıket megdolgozva majdnem rákényszerítették a kormányt, hogy hőtse le a gazdasági konjunktúrát, állítsa meg a gazdasági növekedést. Azzal riogattak Orbánékat, hogy a növekedés kikezdi a nehezen elért egyensúlyt és újabb gyors eladósodás következik be, amit a külföldi tıke nem lesz hajlandó finanszírozni. Ezért is teszi meg figyelmeztetéseit. A lakosság pedig nem lesz hajlandó eltőrni a szükségszerően újra kezdıdı megszorító intézkedéseket. A nyomást azzal is fokozták, hogy elküldték a kormányhoz az MNB akkori elnökét: magyarázza el, mekkora lesz a katasztrófa. Surányi György olyan hatásosan mondta ezt el, hogy a kormány ülése elé került a kérdés: le kellene hőteni a konjunktúrát, meg kellene állítani a kibontakozó gazdasági növekedést. Többen, a miniszterelnök is közel álltak e javaslat elfogadásához. Mindössze ketten voltunk, akik ennek az ellenkezıjét képviseltük. Én kezdtem. Elmondtam, hogy mit ígértünk a programunkban és hogy valóban hiszünk annak helyességében. Most végre kipróbálhatjuk, hogy kiszakadhatunk-e abból az ördögi körbıl, amiben a magyar gazdaság volt. Ha nem hiszünk elemzéseinknek és elırejelzéseinknek, akkor is felmerül a felelısségünk. Ha ugyanis most lefékezzük a gazdaság bıvülését, évekig nem számolhatunk azzal. Pedig gazdaságunk bajait csak érzékelhetı gazdasági növekedés mellett lehet orvosolni. Járai Zsigmond volt a másik kormánytag, akin múlt, hogy nem mondtunk le a lehetséges bıvülésrıl és eredményekrıl. A kormánydöntés meglepte az MNB elnökét, olyannyira, hogy szándékával ellentétben eszközt adott az Orbán-kormánynak többletforrások megszerzésére. Surányi György azt javasolta, hogy a kormány tervezze alá az inflációt, ezzel tompítsa a bekövetkezı pénzügyi egyensúlyhiányt. Ebbıl viszont hatalmas többlet lett, amit Orbánék tulajdonképpen a költségvetésen kívül, a parlament felhatalmazása nélkül költöttek el. A kilátásba helyezett pénzügyi csıdtıl való félelem miatt folytattak évekig általában nagyon szigorú pénzügyi politikát. Ez persze nem jelentette azt, hogy szőken vett önmagukhoz is ilyen következetesek lettek volna. Ugrásszerően nıtt a Stumpf István kancelláriaminiszter által menedzselt MEH költségvetése, hatalmas összegeket adtak a millenniumra a kulturális tárcának stb. De nem engedték meg, hogy az adórendszer átalakítása, kisebb adóterhek bevezetése megtörténjen. És igen szőkmarkúak voltak a többi tárca költségvetésében. Aztán, amikor látták, hogy oktalan a félelem, igazán nagy költekezésbe fogtak. Ennek az egyik iránya a Széchenyi terv pénzköltése (pénzszórása?) volt. A pénzügyi fegyelem fellazulása egybeesett a kisgazdátlanítással, a homogén kormány kialakításával. És természetesen a pénzek átcsoportosításával. Így költötték másra azt a 192 milliárd forintot is, amit az általam kidolgozott projektek megvalósítására utalt át a kormány a két éves költségvetés keretében. A mai napig hiába kérdezem, most már talán tízedszer: hova lett ez a hatalmas összeg? Aminek a bel-
3 3 vízlevezetı árokrendszer rendbetételét, az öntözési lehetıségek kibıvítését, erdısítést, a szılı- és gyümölcsültetvények rekonstrukcióját stb. kellett volna szolgálnia? Az Echo TV mősorában az említett újságíró azt firtatta Járainál: mi lett nagy ívő adóreform-terveibıl? Meglepıdtem, mert ilyenrıl nem tudtam. Arról sem, hogy rendkívül egyszerő adórendszert akart volna bevezetni 2000-tıl. Ehhez azonban szerinte el kellett volna törölni a sok kedvezményt. Az elsı meglepetés tehát akkor ért, amikor reformjáról hallottam. A rövidesen bekövetkezett második meghökkenés pedig akkor történt, amikor megtudtam, hogy ez (amirıl nem tudtam) azért nem sikerült, mert a Kisgazdapárt megakadályozta. Majd hozzátette: és néhány fideszes. Visszatekintve: 1999-ben az egyik informális kormányülésen valóban tárgyaltunk adózási kérdésekrıl. Egy lehetséges üzlet részeként is. Járai Zsigmond ugyanis úgy vezette elı a következı évi költségvetés támogatások keretszámait, hogy azokon csak az ı általa javasolt adóváltozások elfogadásával együtt lehetett módosítani. A kisgazdák az agrárium EU-s felkészítése érdekében is növelni szerették volna a fejezetnek jutó költségvetési pénzeket, amelyek még így is elmaradtak volna a feladatokhoz szükséges forrásoktól. Járai Zsigmond tulajdonképpen megzsarolta az agrártárcát és a vidék társadalmát. Elıször is milliárd forinttal több pénzt ajánlott fel, de ennek ára az lett volna, hogy az élelmiszerek és az energia 12 százalékos áfáját 15 százalékra növelik. Ez viszont sokkal jelentısebb kérdés, semmint könyvelési mutatványra lehetne leegyszerősíteni: ez ennyibe kerül, amihez kell ennyi forrás, amit valahonnan el kell venni. Az áfaemelésnek ugyanis komoly és tovagyőrőzı gazdasági következményei vannak, amelyeket ugyancsak illene mérlegelni. Az élelmiszerfogyasztás visszaesett és még mindig nem érte el a 80-as évek végi szintet, a mezıgazdaság bıvüléséhez nagyobb kereslet kell, amivel ellentétes az áfaemelés. A rendszerváltás terheit jelentıs részben a mezıgazdaság viselte: tovább nyílt az agrárolló, a mezıgazdaság által felhasznált termékek és anyagok árai sokkal gyorsabban emelkedtek, mint a mezıgazdasági termékeké. Az áfamelelés azt jelentette volna, hogy úgy emelkednek az árak, hogy nem jut több bevételhez az ágazat. Romlik a versenyképesség: a külföldiek bevásárló turizmusa (termékvásárlása) mérséklıdik. Stb. Ahogy ezt ma tapasztalhatjuk, amikor a még nagyobb mértékő áfaemelés után már a magyarok mennek külföldre élelmiszerért. Járai ötlete semmilyen adókönnyítést nem jelentett, hiszen emelte az adókat. A mézesmadzag ez a milliárd forint volt, amit így nem fogadhattunk el. Ez a mentalitást, amely többletterheket óhajtott kivetni azért, hogy bizonyos terhek csökkenjenek vagy hogy növelni lehessen bizonyos támogatásokat, átvette és képviselte Orbán Viktor és Kövér László is. Orbán Járainál is erıteljesebben képviselte, hogy a személyi jövedelemadó jövedelemhatárait csak akkor lehet korrigálni az inflációnak megfelelı mértékben, ha bevezetik a bankbetétekre a forrásadót. Rendkívül igazságtalannak (?!) tartotta, hogy akár a kisbetétesek is adómentes jövedelemhez jussanak. Az érvek, miszerint a kamat gyakran lényegében az inflációt közömbösíti, nem vette el a kedvét az ötlettıl. Legalább azt akarta elérni, hogy vállaljon a kabinet kötelezettséget arra, hogy bevezeti.
4 4 A továbbiakban viszont már ellentétel (mézesmadzag) sem volt: az ötleteket, amelyek szembementek a programunkkal és a józanésszel is, mindenáron keresztül akarták verni. Az egyik ilyen gondolat az volt, hogy meg kell teremteni az értékalapú ingatlanadó kivetésének a lehetıségét. Tetszenek erre emlékezni a szocialista kormány idıszakából is: mi nem mondjuk, hogy ki kell vetni, az önkormányzat döntse el! Hiába soroltam fel megannyi ellenérvet, nem akartak visszakozni. Sajnos nem volt más, aki rajtam kívül és velük ellentétesen felszólalt volna. Hiába mondtam el, hogy sok családnak ez az egyetlen vagyontárgya, hogy hatalmas áldozatokat hozott, hogy legyen önálló lakása, hogy a kormány kiszállt a lakásépítésbıl, hogy ha lesz lehetıség, és ha rákényszerítik az önkormányzatokat, be is vezetik. Hogy az ingatlan-felújítástól szívnák el a forrásokat. A vita majdnem a kiabálásig ment. Aztán felszólalt Kövér László is, aki meglepı érvet mondott: az értékalapú ingatlanadóra azért van szükség, mert az értékes ingatlanokat mind kommunisták szerezték meg. Fizessenek. A vita elhúzódott, nem adtam fel. Ekkor levették a napirendrıl. Érveimre mégis talán odafigyeltek, mert amikor évekkel késıbb a szocialisták találták ki, hogy be kell vezetni, ugyanezeket az érveket vették elı a korábbi propagátorok. Öt perc szünet következett, amibıl hosszas, több mint egy órás pauza lett. A kormányfı és a hozzá közeli miniszterek ugyanis elmentek a volt Postabank-üdülıben, ahol akkoriban zajlottak az informális kormányülések, szaunázni. Mi addig várakoztunk az ülésteremben. A miniszterelnök felfrissülten és a jelek szerint tudással és öntudattal felvértezve érkezett vissza. Ellentmondást nem tőrıen közölte: a dohánytermékek jövedéki adóját többszörösére kell növelni! Hozzátette: az adóemelésre nem kértünk deregációt, így néhány év alatt el kell érni az EU által elıírt adómértéket. (A tárgyalásért Martonyi János külügyminiszter, nem az agrárminiszter, volt a felelıs, Martonyi úgy látta: nem kell derogáció.) Orbán eldöntötte, hogy most rögtön el kellene érni a majdani jövedelemadó mértékét. Vitának helye nincs, ı már döntött. Ekkor mégis hosszas szóváltásra került sor közöttem és a miniszterelnök között. Elmondtam, hogy a dohánytermelésrıl is lemondhatunk ezzel, viszont jó nagy lökést adunk a feketegazdaságnak, a csempészésnek. Aztán elmondtam azt is, hogy sokan élnek dohánytermesztésbıl, fıleg Szabolcsban és mit fognak szólni ahhoz, ha kihúzza a kormány alóluk a megélhetésüket. İk még hitelt is felvettek, hogy javítani tudják a dohány minıségét. Mi lesz velük? A többszöri pengeváltás után, amiben Orbán fegyvere annak ismételgetése volt, hogy államtitkár úr én már döntöttem, végül meghátrált. Két változatban küldte az országgyőlés elé a dohánytermékek jövedéki adóját. Egy mérsékelt változatban, amit én képviseltem és egy radikálisban, amit ı. A parlament az FVM verzióját szavazta meg. Akkor talán naivan azt hittem, hogy ezek a viták, amelyeket nem a kormány ellenében, hanem valójában az ı érdekében is folytattam, a miniszterelnök elismerését vívják ki. Hihettem ezt, nem naivan is, hiszen Orbán Viktor folyamatosan kifejezte elismerését. Csak késıbb értettem meg, hogy nyilván nem örült, hogy a kormányüléseken falba ütközött. És készülhetett a revánsra. Persze ilyen revánsra (bosszúra?) nem sokan képesek, de ez az én pechem. És persze tulajdonképpen mindannyiunké. Ez lehetett tehát Járai Zsigmond adóreformja, ami tulajdonképpen egyetlen valós csökkentés lehetıségét sem vetette fel (a jövedelemhatárok módosítása az inflációnak megfelelıen nem könnyítés, az szinten tartás), viszont a terheket jelentısen növelte
5 5 volna. És ez lehetett az az adóreform, amit megakadályozott a Kisgazdapárt. Pontosabban én. Az, ami akkor történt, sajnálatos. Ami azután, az is. A késıbbi kormányok ugyanis ezeket az ötleteket felkarolták és igyekeztek (igyekeznek) megvalósítani. A közvélemény haragja kísérte próbálkozásaikat. A muníciót a felháborodáshoz az akkori ötletgazdák adják. Úgy, mintha az ötletekhez közük nem lenne. Sıt megígérik, hogy majd mindent visszaalakítanak. Budapest, január 9. Dr. Szabadi Béla
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl
562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl
Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk
Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba állította Hérakleitosz. Magyarországon mintha ez a bölcsesség is megdılne, úgy tőnik, folyamatosan
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!
Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. január 22-én megtartott n y i l v á n o s ülésén hozott határozatok/rendeletek
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. január 22-én megtartott n y i l v á n o s ülésén hozott határozatok/rendeletek Rendelet száma Rendelet tárgya Kód 1/2009. (I. 26.) A Településszerkezeti
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;
6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497.
6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETE 13/2007. (V. 31.) HBMÖK A vagyongazdálkodásról valamint a beruházások rendjérıl szóló 13/2004.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25- én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Iszkaszentgyörgy,
A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november
A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója 2013. november Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverı Szolgáltató
TARTALOM AKTUÁLIS. Aktuális 1. Külkapcsolatok 3. Gazdaság 4. Jog 5. Hírek 5. ÜLÉSEZETT A KAMARA ELNÖKSÉGE
TARTALOM Aktuális 1. Külkapcsolatok 3. Gazdaság 4. Jog 5. Hírek 5. AKTUÁLIS ÜLÉSEZETT A KAMARA ELNÖKSÉGE Az MKIK elnökségi ülésére 2009. március 11- én került sor a kamara székházában..az elnökségi ülés
Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója
Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,
Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Csonka József Dr. Pálinkási
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: K.83-23/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Kislıd Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. december 8-án 17 órakor kezdıdı rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Mővelıdési Ház, Kislıd
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. november 9-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
http://mszp.hu/calendar
2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán
Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?
Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv
Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28.
Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28. Az ülésen hozott rendelet, és határozatok száma és tárgya: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),
Szám: 2-14 /2011. J e g y z ı k ö n y v. Fejér Megye Közgyőlése 2011. november 18-ai nyílt ülésérıl
Szám: 2-14 /2011. Készült: J e g y z ı k ö n y v Fejér Megye Közgyőlése 2011. november 18-ai nyílt ülésérıl Jelen vannak: továbbá: Adravecz Tamás, Árgyelán János, Balogh Gergely, Balogh Zoltán, Csombók
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. április 27-én, 16,00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma Tárgya 5/2010. (IV. 28.) Az önkormányzat 2009.
J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 1/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-2.
2.) A pedagógiai, módszertani reformokat támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése címő TIOP 1.1.1. pályázat elkészítésére szerzıdéskötés
1 J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2007. november 22. napján megtartott rendkívüli ülésérıl. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme Sásd,
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Városfejlesztési, Mezıgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2011. február 09-én 16.00. órakor tartott nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Csatári
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Önkormányzata
Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén.
Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni János László
erôsítésére. Mindkettô helyes cél, csak az a kérdés, hogy melyiknek
Készült az Európai Unió társfinanszírozásával a ROP 3.4.1 központi program keretében 2007. NOVEMBER A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁGI LAPJA REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÜLÖNSZÁM
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21.
Ügyszám: 56-104/2011. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2011. szeptember 21. Nyirád 2011 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani?
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Esszé az Innováció és kommunikáció tantárgyhoz Készítette: Polgár Péter Balázs, 2007. január 16. A 21. század elejére még
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252
Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.)
Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. június 18-án, szerdán, 10 óra 10 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében 2009. augusztus 3-án, az Ügyrendi és Jogi Bizottság és a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság rendkívüli együttes
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az
Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik
TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens
TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271 MELLÉKLET : - db TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL
FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL KULCSÁR MÁRIA TÓTH KÁROLY Felnõttképzés Szlovákiában 1* 1. BEVEZETÕ A szlovákiai magyar felnõttképzés és népmûvelési képzés elválaszthatatlan a volt csehszlovákiai,
MIT FIZET A RÉVÉSZ? Bizalmas! Készítette: Dr. Nagy Miklós, ügyvezetı igazgató. 2008. május. Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ
Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ MIT FIZET A RÉVÉSZ? Bizalmas! Készítette: Dr. Nagy Miklós, ügyvezetı igazgató 2008. május 1072 Budapest VII., Rákóczi út 18. Levélcím: 1364 Budapest 4. Pf. 226.
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 27-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen
J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 5-én, hétfőn 10 óra 06 perckor az
Hitelt, de mennyit? Ezermilliárd gazdát keres. Aggódik az állam. Semmibe vesszük a Napot. Év végéig kétszáz pályázat
Polgármesterek, döntéshozók és vállalkozók független havilapja Közbeszerzési tanácsadás Aktuális pályázatok Ezermilliárd gazdát keres Év végéig kétszáz pályázat Aggódik az állam Korlátoznák a helyi kötvénykibocsátást
J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)
STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről
Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének
Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen
JEGYZİKÖNYV. Határozat száma 61/2012.(IX.13.) Tárgy 10/2012.
10/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének a 2012. szeptember 13-án 16,00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Határozat száma 61/2012.(IX.13.) 62/2012.(IX.13.) 63/2012.(IX.13.)
JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. február 15-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. február 15-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Bársony János alpolgármester Kránicz József Tibor képviselı
ELİTERJESZTÉS. Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2006. évi gazdálkodásáról.
36-22/2007. ELİTERJESZTÉS Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2006. évi gazdálkodásáról. 2007. április 17. Tisztelt Képviselıtestület! A helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
Nemzeti Jogvédõ Alapítvány
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Kollégium Nevelıtestülete Tisztelt Kollégák!
A választásokról Egy szervezet ereje, életképessége abban is megmutatkozik, hogy - vezetıi testületeinek megújítása nem okoz törést a szervezet "üzemszerő" mőködésében; - biztosított a folyamatos személyi
A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése
A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése Tájékoztatásunk a Számviteli Törvény 10. (2) bekezdésével összhangban a nemzetközi számviteli (IFRS) standardoknak megfelelı szabályok
Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.
Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-4/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2015. március 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri
JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta.
03-3/14-2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült a Pécs-Újhegy Településrészi Önkormányzat 2012. április 2-ai ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Haász János: köszöntötte az idei év elsı rendes
A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása
A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovák politikusok figyelemmel követték a hadi és a politikai történéseket, ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a háború
AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı
KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4., Emlékeztetı Az emlékeztetı a megbeszélésen elhangzott szakmai vita összefoglalója. A kerekasztal beszélgetés teljes hanganyaga
Kiegészítı melléklet 2012
Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 13-09-129463 GÖDÖLLİI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 2100 Gödöllı, Grassalkovich-kastély
BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.
2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel
Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.
Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 265-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri
A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol:--
J e g y z ı k ö n y v amely készült, a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2014. augusztus 25-én 16 óra 10 perctıl kezdıdıen, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) tanácstermében
ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.
ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési
Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu
Ügyszám: Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének 2011. április
STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA
AZ EURÓPAI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS FEJLESZTÉSI BANK DOKUMENTUMA STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA Nyilatkozat A dokumentum eredeti szövegének fordítását az EBRD kizárólag az olvasó érdekében biztosítja. Annak ellenére,
á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á
16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve
16/2011. 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. november 17-én 17.00 órakor, az Önkormányzat Hivatalában (3163 Szalmatercs, Kossuth
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R E
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R E Iktatószám: I-57/2007. E L İ T E R J E S Z T É S Érd Megyei Jogú Város Közgyőlése 2007. március 1.-ei ülésére Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város
N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A
Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-17 /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. november 28-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye:
Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka
Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra
2. óravázlat 2011. szeptember 19. Ötletek, erkölcs és jog
1. Bevezetés szellemi tulajdon koncepciója 2. óravázlat 2011. szeptember 19. Ötletek, erkölcs és jog Nemrégiben olvastam egy cikket, ami egy brit kutatást mutatott be: 2-4 éves gyermekeknél vizsgálták
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 10-A/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én a bezi Községházban
Tolmács Község Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2012. J E G Y Zİ K Ö N Y V E
Tolmács Község Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2012. J E G Y Zİ K Ö N Y V E Készült: 2012. december 17-én 9 00 órai kezdettel megtartott képviselı-testületi ülésrıl Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,
J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)
NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott
Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21.
Felsılajos Község Önkormányzata LMKOH/685/7/2015. Lajosmizse Város Önkormányzata Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 14/2015. (V.
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. szeptember 16-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
Međitaior Hitler ZS pontja
Međitaior : Hitler ZS pontja IC. Minden állampolgár első kötelessége a szellemi, vagy anyagi alkotás. Egyesek tevékenysége nem irányulhat az összeség ellen, hanem mindenki javára az Egész keretei közt
JEGYZİKÖNYV a bizottság 2010. április 13-án megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 5/2010. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2010. április 13-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 11-15. TARTALOMJEGYZÉK 11/2010.(IV.13.)
J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl
1 J e g y z ı k ö n y v Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Jelen vannak: Giesz János polgármester dr. Kovács
Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é
Felsőoktatás-finanszírozási tévelygések - jó kérdések, rossz válaszok Polónyi István
Felsőoktatás-finanszírozási tévelygések - jó kérdések, rossz válaszok Polónyi István Szabadság és Reform Intézet Alapítvány felsőoktatási konferenciája 2013. április 11 Elfújta a Széll A Széll Kálmán terv
Nem teljesen nyilvánvaló például a következı, már ismert következtetés helyessége:
Magyarázat: Félkövér: új, definiálandó, magyarázatra szoruló kifejezések Aláhúzás: definíció, magyarázat Dılt bető: fontos részletek kiemelése Indentált rész: opcionális mellékszál, kitérı II. fejezet
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29-én megtartott üléséről.
Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek!
1 Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! Az önkormányzati törvény szerint a képviselı-testületnek kötelessége, hogy egy évben legalább egy alkalommal közmeghallgatást hívjon össze, ahol
rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar
Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,
Az ingatlanszakma a fejlıdésért! Aktuális kérdések és lehetséges megoldások
Az ingatlanszakma a fejlıdésért! Aktuális kérdések és lehetséges megoldások 10 Éves az IME Országos évadnyitó MIT-IME IME ingatlan-konferencia Budapest, 2010. február 19. Helyzetelemzés Elhúzódó válság
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
P É N Z Ü G Y I S Z O L G Á L T A T Á S O K I R O D Á J A
P É N Z Ü G Y I S Z O L G Á L T A T Á S O K I R O D Á J A Ügyszám: Vj-19/2011. A Gazdasági Versenyhivatal a Groupama Garancia Biztosító Zrt. és a Magyar Ingatlanszövetség eljárás alá vont vállalkozások
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2013. február 13-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár
I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. december 10.-én megtartott Oktatási- Közmővelıdési- Sport és Ügyrendi Bizottság rendkívüli nyílt
Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl.
Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzat
http://mszp.hu/calendar
2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?
Jegyzıkönyv. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2012. február 17.
Ügyszám: 9-23/2012. Jegyzıkönyv Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. február 17. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: IV.22-24/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2008. szeptember 25-én (csütörtökön) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.
Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)
Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve