Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Átírás

1 Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány vezetõjével Magyar Jelen, IX. évfolyam 21. szám, 2008, október A délvidékiek magyar állampolgársága ügyében próbapereket kezdeményeztetek és úgy hallottuk, hogy már elég komoly elõrelépések történtek. Ez mit jelent pontosan? - Igen, sportnyelven szólva úgy lehet összefoglalni a jelenlegi állást, hogy a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben, az elsõ félidõben 4-0 a nemzeti jogvédõk, illetve a délvidéki magyarok javára a magyar állammal szemben. Ez lényegét tekintve azt jelenti, hogy 2005-ben összesen hat délvidéki honfitársunk négy per keretében megtámadta a bíróság elõtt azokat a határozatokat, amelyeket a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal adott ki azon kérelmükre, amely arra irányult, hogy állapítsák meg azt, hogy õk jelenleg is magyar állampolgárok, mint Délvidéken született és ott felnõtt magyar emberek. A Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal állampolgársági bizonyítvány iránti kérelmeiket elutasította. Illetve itt egy porszem ment a gépezetbe, mert dr. Sõregi Zoltán, zentai nyugdíjas jogász kolléga kérelmére elsõ alkalommal egy pozitív tartalmú bizonyítványt adott ki a hivatal, nevezetesen megállapították, hogy dr. Sõregi Zoltán magyar állampolgár. Ezután Zoli bácsinak lényegében két választása volt. Vagy ezt az állampolgársági bizonyítványt fölteszi bekeretezve a falára, és büszkén mutatja meg mindenkinek, hogy márpedig õ mégiscsak magyar állampolgár. A másik praktikusabb lehetõség az volt, hogy útlevél iránti kérelmet nyújt be a magyar államhoz. Õ ezt a lehetõséget választotta. A magyar konzul úgymond éles szemmel kiszúrta, hogy itt egy ilyen jellegû bizonyítvánnyal megtámogatott kérelemrõl van szó, ezért a hivatal rövid úton visszavonta hivatalból ezt a bizonyítványt, tehát kiadott egy nemleges tanúsítványt, amiben már azt állapítják meg, hogy elvesztette a magyar állampolgárságát. - Ez csak egy sima hiba volt, tehát valaki hibázott, vagy valóban van valami jogi alapja annak, hogy a délvidékieknek a magyar állampolgársága még él? - Jelen esetben biztos vagyok benne, hogy hiba csúszott a gépezetbe, mert a jelenlegi magyar kormányzatnak semmiképpen nem célja, hogy ilyen jellegû nyilatkozatokat, határozatokat hozzon elszakított területeken élõ magyarokkal kapcsolatban. Ellenben igenis nagyon szilárd jogi alapjai vannak annak, amit a délvidéki honfitársaink állítanak. Ez végülis visszautal az állampolgársági népszavazás idõszakára, illetve annak a tanulságára, hiszen nagyon komoly mûhelymunkákat folytattunk, továbbá magam is eléggé elmélyedtem az állampolgársági jogok világában, és az ügydöntõ hatással nem bíró népszavazást követõen - amelyben azért soha ne felejtsük el, hogy többségbe kerültek az igenek a nemekkel szemben - nem született meg kikényszerítõ hatású végeredmény. Ezt követõen továbbgondoltam a lehetõségeket, és egy olyan rést fedeztem föl a délvidéki magyar állampolgárok magyar állampolgársága körében, amely az alábbiakkal jellemezhetõ: 1920 után a trianoni békediktátummal megfosztották lényegében az elszakított területeken élõ magyarokat a magyar állampolgárságuktól. Egy éves idõszakot biztosítottak arra, hogy válasszanak; vagy ott maradnak a saját szülõföldjükön és elvesztik magyar állampolgárságukat, vagy elhagyják szülõföldjüket és megtarthatják magyar állampolgárságukat. Aki a szülõföldjén maradt az ebbõl fakadóan elvesztette állampolgárságát, mivel fekete gyászkeretben ugyan, de a magyar törvények közé beemelték 1921-ben a trianoni békediktátumot. Késõbb a sikeres revíziós politika következtében délvidéki területeink jelentõs része visszatért. Tehát Muraközben, Muravidéken és a bácskai területeken élõ magyarok visszakerültek az anyaországhoz, amelyrõl egy külön törvény született, az évi 20-as törvény, a területek visszacsatolásáról és ez kifejezetten rendelkezett arról, hogy az itt élõ magyarok és egyébként nem magyarok, tehát az ott élõk, akik korábban magyar állampolgárok voltak, s 1921 és 1931 között Délvidéken éltek, azok a törvény erejével visszakapják magyar állampolgárságukat. Ez meg is történt,

2 hatályba lépett ez a jogszabály, tehát aki korábban magyar állampolgár volt majd ugye ez nem csak azokra terjedt ki, akik már magyar állampolgárok voltak, hanem az õ leszármazóikra is értelemszerûen, tehát akik ilyen állampolgárságukat elvesztett magyaroktól születtek, azok is magyar állampolgárrá váltak. Bekövetkezett a háborúvesztés, a '45-ös moszkvai fegyverszüneti egyezmény szólt arról, hogy a revízió eredményei lényegében semmisnek tekintendõk, de tartalmilag - és ez az egyik legfontosabb része az álláspontomnak - visszaható hatállyal nem fosztotta meg az állampolgárságától azokat a magyarokat (és nem magyarokat), akik a revíziós törvény miatt kapták meg állampolgárságukat. A '47-es párizsi békediktátum sem tartalmaz ilyen rendelkezést, illetve a '48-as állampolgársági törvény egy átmeneti rendelkezést tartalmaz ugyan, ami arról szól, hogy magyar állampolgárnak ismertetnek el mindazok, akik revíziós törvények folytán kapták vissza állampolgárságukat és a jelenlegi, úgymond csonkaország területén élnek, azok magyar állampolgárnak ismertetnek el. De nem tartalmaz olyan kitételt ez a törvény sem, meg a moszkvai fegyverszüneti egyezménybe cikkelyezõ miniszterelnöki rendelet '45-ben arról, hogy elvesztenék az állampolgárságukat azok, akik a szülõföldjükön maradtak. Mert emlékezzünk, a trianoni békediktátum, még ha egy valóban gyalázatos mû is, ilyen értelemben jogilag úgymond feszesebb volt. Mert az kerek-perec rendelkezik az állampolgárság kérdéseirõl. Itt viszont nincs szó ilyesmirõl. És utána a kommunizmus idõszakában a szomszédos államokkal az akkori magyarországi vezetés kétoldalú egyezményeket kötött a többes és kettõs állampolgárság megszüntetésérõl. A jugoszláv éra azonban kimaradt ebbõl a körbõl, tehát véleményem szerint változatlanul fennáll a Délvidéken (Bács-Bodrog vármegye, Drávaköz és Muraköz területén) élõ magyarok és halkan vagy kevésbé hangosan, de az ott élõ nem magyarok magyar állampolgársága, továbbá, akik azoknak a leszármazottai, akik már korábban azokon a területeken éltek. - Ezek szerint a többi elszakított, ám a harmincas évek végén visszatért területen (mint dél-felvidék, Észak-Erdély, Kárpátalja) élõkre ez nem vonatkozik? - Rájuk sajnos nem. - Ki fedezte föl ezt a joghézagot? - Szerény személyem, és ennek a joghézagnak alapján a Magyarok Világszövetsége szervezte meg tulajdonképpen, hogy néhány délvidéki magyar forduljon a Nemzeti Jogvédõ Alapítványhoz és így vállaltuk el hat délvidéki magyar ügyét, ami négy perbe rendezve indult meg. Leghamarabb, leggyorsabban a szabadkai Kiss házaspár ügyében. Elindult a négy per, benyújtották az állampolgársági bizonyítványt, tehát egy pozitív tartalmú állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti eljárást, tehát konzuli díjakat kellett fizetni, ugyanis a konzulátuson kell kezdeményezni komoly költségekkel és azzal a kérelemmel, hogy tessék kiállítani olyan állampolgársági bizonyítványt, hogy magyar állampolgár vagyok. Ilyenkor a nem kedvezõ közigazgatási határozat kézhezvételétõl számított 30 napon belül lehet közigazgatási pert indítani. Ezt a pert megindítottuk. Négy per kezdõdött a Fõvárosi Bíróságon 2005 októbere környékén, õszén, utána nagyon sok eljárási nehézség és huzavona volt, ezeket az egyébként egyenként is felháborító dolgokat a Megszületett az elsõ ítélet a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben címû cikkben leírtuk és abban meg lehet találni a tömör összefoglalását az egész ügynek. Azt kiemelném, hogy rendkívül bicskanyitogató módon jártak el ebben az ügyben. A belügyminisztert és a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatalt alperesi pertársaságban pereltük, pontosan ezért, mert éreztük, hogy itt valami nincs rendben. Ugyanis a jogszabály egyértelmûen a miniszter hatáskörébe adja az állampolgársági bizonyítvánnyal kapcsolatos eljárást és ehhez képest az ügyben mindig a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal fejlécével és a hivatal vezetõjének aláírásával születtek határozatok. Most azzal kezdte a hivatal képviselõje mindegyik perben, hogy perköltségi biztosítékot kért a felperesektõl. Ez mit jelent? Külföldiek esetében kell egy bizonyos összeget letétbe helyezni perköltség elõlegként, tehát ez megint egy jele annak, hogy miként áll hozzá a magyar állam az ügyhöz. - Mindig meg tudok döbbenni, hogy mennyire kisstílû ez a jelenlegi hatalom. Értelemszerûen az a célja a hatóságoknak, hogy rúgjanak még egyet az elszakított területek magyarjaiba, hogy "külföldiként" alázzák meg õket. - Igen, meg is tették ezt. Vitatkoztunk egyet, hogy most a viszonosság kiterjed-e, de nem terjed ki, tehát nem lehetett volna kérni, de mindegy. Volt egy ilyen békebeli kétoldalú megállapodás, amely szerint nem kellett volna, de mindegy, ezt a perköltség-elõleget végülis a bíró elrendelte. Egyébként jellemzõ, hogy a négy pert két bíró tárgyalta. Egy bíró tárgyalt három ügyet és egy bíró tárgyalt egy ügyet. Állandóan egymásra vártak, hogy ki mit csinál a másik ügyben. Az egyik bíró kitalálta, hogy bocsássuk el a perbõl a minisztert, a belügyminisztert, merthogy õ nem kell, csak elég a hivatal, aztán ugye jött a kormányalakítás miatt 2006-ban a jogutódlás, mert akkor ugye a belügyminiszter helyett lett igazságügyi és rendészeti miniszter, tehát ilyen jogutódlási meg egyéb eljárási nyavalyák miatt gyakorlatilag odáig húzódott a dolog, hogy június 6-án született meg a szabadkai Kiss házaspár ügyében az elsõ ítélet. Amelyben viszont már egyedül az igazságügyi és rendészeti miniszter volt alperesként és ott ugye megállapította azt, hogy gyakorlatilag ez a bizonyos nemleges állampolgársági bizonyítvány érvénytelen, új eljárásra kötelezte a minisztert és egyben 50

3 ezer forint perköltség megfizetésére is. A lényeg az volt, hogy egy eljárási hatásköri hibát talált a bíróság, mely szerint a rendészeti miniszter úgy járt el önállóan ebben az állampolgársági ügyben, hogy hatáskörét jogszabály megállapította volna. Tehát sajnos nem érdemben döntött a bíróság az állampolgárság ügyében, bár a bíróság saját bevallása szerint már számára az ítélethozatalra érett volt a dolog, tehát meghozhatta volna az érdemi döntését, de jelen esetben nincs erre lehetõség. Egyébként négy tárgyalás volt a Kiss házaspár ügyében, szóval elég sok esemény zajlott. A Kiss házaspár ügyében született ítélet, illetve most szeptember 23-án szintén egy másik házaspár, továbbá a Sõregi Zoli bácsi és egy szabadkai illetõségû úriembernek az ügyében három per zajlott, és itt mind a három perben ugyanilyen tartalmi ítélet született, tehát ugyanígy hatályon kívül helyezték a nemleges bizonyítványokat és új eljárásra kötelezték a minisztert. Sõregi Zoli bácsi esetében azért pikáns a történet, mert ott a visszavonó határozatot helyezték hatályon kívül. Ez pedig azt jelenti, hogy az õ bizonyítványa most megint érvényes. De hogy ne legyen nagyon szép az élet, az állampolgársági bizonyítvány csak egy évig érvényes. - Mennyit ér valójában ez a gyõzelem? - Egy abszolút erkölcsi gyõzelemnek mindenképpen tekinthetõ a dolog, de most az várható, ami be is következett a Kiss házaspár ügyében, hogy a miniszter rohamtempóban, gyakorlatilag elképesztõ gyorsasággal, az ítélet kézhezvételtõl számított egy-két héten belül meghozta ismételten a negatív tartalmú határozatát, amivel szemben a Kiss házaspár képviseletében újra a Fõvárosi Bírósághoz fordultunk keresettel, úgyhogy ismét megindult a közigazgatási per. Ott már eljárásjogi viták nem várhatók, hanem itt már érdemben fog ítélet születni, de természetesen itt se hagyta ki a magyar állam képviselõje, hogy perköltségi biztosítékot ne kérjen. - Tehát mi a teendõ? - A továbbiakban az, hogy a szabadkai Kiss házaspár ügyében érdemi ítélethozatal várható, reményeim szerint azért most egy éven belül már illene, hogy megszülessen és a másik három ügyben is, amennyiben megszületnek az újabb negatív tartalmú határozatok, akkor azokat ismét bíróságra visszük és nem lesz megkerülhetõ, hogy érdemi ítélet szülessen. Ezek az ítéletek, amik majd megszületnek, ezek már jogerõs ítéletek, mert a közigazgatási eljárás az egyfokú, tehát nincs fellebbezési lehetõség, de felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a Legfelsõbb Bíróság felé. Tehát az borítékolható, hogy bármelyik fél, akinek nem fog tetszeni ez a döntés, a Legfelsõbb Bíróság felé fog fordulni, vagyis nagy valószínûséggel a Legfelsõbb Bíróság fogja kimondani a végsõ szót. - Ha a Legfelsõbb Bíróság is hasonló ítéletet hoz, akkor ez azt jelenti, hogy hirtelen minden bácskai, Bács-Bodrog vármegyei, tehát délvidékimagyar visszakapja a magyar állampolgárságát vagy mindenkinek egyenként kell hasonló pereket indítania? - Tulajdonképpen az a tény válik majd jogi eszközökkel is megerõsítetté, hogy a Délvidéken élõ magyarok magyar állampolgárnak tekintendõk. Tehát itt tulajdonképpen nincs arról szó, hogy valaki visszakap valamit, hanem egyszerûen, jogi megerõsítést nyer az õ magyar állampolgárságuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valaki szeretne a magyar állampolgárságára hivatkozva valamilyen jogot gyakorolni, például útlevelet szeretne kérni, annak szüksége lesz arra, hogy állampolgársági bizonyítványt kérjen, de az ítéletek, ha kedvezõek nekünk, akkor már nem fogja tudni jogszerûen megtagadni a bizonyítvány kiadását a magyar állam. - Ez tehát arra lenne jó, hogy ha tényleg egyszer jönne valami normálisabb kormány, akkor erre hivatkozva rendezhetné az állampolgárságuk kérdését. - Erre hivatkozva igen, de mindig elmondjuk, itt is, hogy megkerülhetetlen a megfelelõ jogszabály megalkotása a hatályos anomália feloldása érdekében. De a dolog lényege az, hogy a délvidéki magyarok egyre kétségbe ejtõbb helyzetén a magyar állampolgárság biztosítása jelentõsen javíthat, a magyar államnak sürgetõ kötelessége lenne a minél elõbbi cselekvés. A legbiztosabb megoldás ugye a népszavazás szerinti többségi népakaratnak megfelelõ törvény mielõbbi megalkotása, a magyar állampolgárság áttelepedés nélkül vissza- illetve megszerzésérõl az elszakított területeken élõ magyarok számára. Merthogy a schengeni övezethez való csatlakozás miatt még körülményesebbé és nem utolsósorban költségesebbé vált az anyaországgal való kapcsolattartás, a szerbiai választásokat követõen pedig egyre fokozódik a délvidéki magyarokra nehezedõ nyomás. - Térjünk át a szeptember 20-ai rendezvényre, ahol többek között Kósa Gyula 56-os szabadságharcost is eljárás alá vonták és elõállították, akit szintén Te képviseltél. Kezdjük az elején.

4 - Igen, tehát egy bejelentett rendezvényrõl, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által hivatalosan bejelentett, engedélyezett tüntetés helyszínérõl van szó, a Szabadság térrõl, amely része volt a bejelentésnek és ennek a bejelentésnek késõbb kiegészített célja volt az, hogy cipõk kerüljenek elhelyezésre a Szabadság téri szovjet emlékmûnél a magyar áldozatok, a kommunizmus magyar áldozatai elõtti tisztelgés, megemlékezés érdekében. Kósa Gyula bácsi, aki tiszteletreméltó '56-os szabadságharcos, Széna téri hõs, akkor sorkatonaként a forradalom, a szabadságharc oldalára állt és harcolt a szovjet megszállók és az ÁVH-sok ellen. Utána menekülnie kellett az országból és 50 év emigráció után 2006 õszén az õszödi beszéd hatására és amiatt jött haza, hogy folytassa az ellenállást és csatlakozzon a felkelõkhöz. Rendszeresen részt vett a tüntetéseken és ezen a tüntetésen is ott volt, a Hõsök terétõl kezdõdõ szakaszán már, és itt észlelte, hogy lehetõség nyílik arra, hogy cipõket lehessen elhelyezni a szovjet emlékmûnél. Érthetõ okokból, az elmondottak okán Kósa Gyula rendkívül komoly ellenszenvvel viseltetik a szovjet birodalmi jelkép és ezen gyalázatos obeliszkkel szemben, ebbõl fakadóan a térre való megérkezést követõen, miután látta, hogy elkezdõdik a cipõk elhelyezése, amit ugye nem tudtak akadálymentesen megtenni a tüntetõk, mivel kettõs fizikai fémkordon zárta el tõlük az emlékmûvet, ezért többen megpróbálták eldobással eljuttatni a cipõket az emlékmû felé. Kósa Gyula is így tett, néhány elhagyott vagy rosszul sikerült dobás miatt leesett cipõt felemelt és az emlékmû felé dobott. Ezt a cselekményét ítélte úgy a rendõrség, hogy õ társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erõszakot valósított meg az ott felállított rendõri erõkkel szemben. Kósa Gyulát ott a helyszínen, 18 óra 30 perc körül egy kiemelõ csoport elfogta, kezében egyébként egy zászlórúdon egy magyar zászló és egy Árpád-házi sávos zászló volt. Megjegyzem, sajnos jellemzõ célpontok a tüntetéseken az ilyen nemzeti jelképeket viselõ személyek, és ezeket rendszeresen emelik ki, mint hangadókat, rendszeresen azt tekintik hangadónak, ha valaki egy nemzeti jelképpel vesz részt egy tüntetésen. Az õ esetében is így volt, nem állt ellen, de végülis elvezették a helyszínrõl, s elõállították a Gyorskocsi utcában. De az õ kiemelése - ugye egy idõs és ráadásul nemzeti jelképet tartó személyrõl volt szó - nagyon nagy haragot és felháborodást váltott ki a jelenlevõk közül. Tehát az a fajta enyhének ítélhetõ vagy visszafogott dobálózás, ami elõtte volt az késõbb felerõsödött kétségkívül. Egyébként azt is el kell mondani, hogy súlyos rendõrszakmai hiba volt az is, hogy egyrészt nem engedték a bejelentés szerinti cipõelhelyezést, tehát nem nyitották ki a kordont, valamint a rendõrszakasz felállítása, merthogy õk biztosítási feladatot láttak el. Persze, önmagában külön kört megér az is, hogy a szovjet emlékmû mit keres ott a Szabadság téren és a tér eredeti arculatának helyreállítására mennyire nagy szükség volna, az eredeti ereklyés országzászlóval, a négy égtáj emlékmûvekkel. A Nagy-Magyarország virágágyás helyén áll ez a gyalázatos obeliszk, ami önkényuralmi jelképet is visel magán, amivel szemben teljesen jogosan nyilvánult meg a népharag szeptember 18-án és csak a fizikai állapota mentette meg az emlékmûvet attól, hogy ne dõljön le, s jegyezzük meg, hogy emiatt folyik többek között büntetõeljárás Budaházy Györggyel szemben, aki ugy vállalja, hogy õ volt, aki leverte a címert errõl az emlékmûrõl. No, ezt követõen tehát akkor elszabadultak itt az indulatok, Kósa Gyulát pedig elõállították a Gyorskocsi utcába. Oda már ügyeleti szolgálatosként mentünk be jogvédõ kollégáimmal, ott találkoztunk vele, megismertük az esetét és meglepõdve értesültünk arról, hogy valóban hivatalos személy elleni erõszak bûntette miatt kívánnak vele szemben eljárást indítani. Meg is történt ezt követõen a gyanúsítása a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, ahol elmondtuk, részletesen kifejtettük, hogy miért nem megalapozott ez a gyanúsítás, és kértük az eljárás megszüntetését, amihez persze nem járultak hozzá és Kósa Gyulát bíróság elé állították. Méghozzá gyorsított eljárásban, gyakorlatilag köznyelven szólva statáriális eljárás keretében, ugyanígy ítéltek el nagyon sok fiatalt kifogásolható módon 2006 õszén is, illetve 1956 után is. A statáriális eljárás a kádári megtorlógépezetnek volt az egyik leghatásosabb fegyvere, többek között éppen a Széna tériek is ilyen statáriális eljárás keretében kerültek kivégzésre. Itt még külön ki kell emelni azt a rendkívüli inkorrektséget, amit a nyomozóügyészség mutatott, amikor a 29-i kihallgatás volt, ott én jeleztem, hogy nekem egy emberjogi megfigyelõ úton kell részt vennem Kárpátalján a Nemzeti Jogvédõ Szolgálattal és kértem, hogy ne csütörtökre tegyék a tárgyalást, mert nem tudok azon részt venni, ám erre nem voltak hajlandóak, tehát minden eszközzel akarták nyomni ezt az ügyet, ezért kijelölt kollégám állt helyt. De végül is a sors fintora megakadályozta abban a bíróságot illetve az ügyészséget, hogy meghozza a döntést, mert a cselekményrõl készült felvételt egyszerûen nem lehetett lejátszani, ezért került sor erre a tárgyalásra, ahol a rendõrtanuk, egyébként két rendõrnõ, tettek vallomást Gyula bácsi ellen. - Láttuk õket a tudósításokban - Akik nem tudtak igazából terhelõt mondani Kósa Gyulára, hiszen a nyilatkozatuk lényege az volt, hogy az õ magatartása sem egyedül, sem pedig a többi úgymond dobálóval együtt sem volt olyan szintû, hogy a felállított rendõri erõket bármilyen intézkedésben akadályozta volna vagy bármilyen intézkedésre kényszerítette volna õket. A másik nagyon fontos elem, hogy ez a fajta magatartás, tehát ugye egy cipõnek az emlékmû felé dobálása a véleménynyilvánítás szabadsága keretébe tartozó cselekmény, amely jogtárgyat nem sértett. Nem tudták bizonyítani azt, a felvételen sem látszik, hogy a cipõ a rendõri sorfalat eléri, vagy bármilyen hatást gyakorolnának a rendõri sorfalra ezek a cipõk, ráadásul itt könnyû félcipõkrõl van szó, ez a felvételen jól látszódik egyébként. Jól látszódnak a dobások is, ahol már közel se régi szabadságharcos formájában dobált Gyula bácsi, amikor valószínûleg a Molotovkoktélt sikeresebben tudta az orosz tankok felé dobni. Itt most jelen esetben a dobások nagyon rövidek voltak vagy kifejezetten nagyon ívû dobások voltak, amelyek viszont nem találhattak, ha egyáltalán ott állt rendõri sorfal (errõl is vita volt, hiszen nem tudták bizonyítani, hogy vele szemben ténylegesen állt volna rendõri sorfal, mert a felvétel meglehetõsen hézagos és gyenge ilyen szempontból).

5 - A rendõrök parancsnokát kérdezték, hogy mi indokolta a kiemelését? - Ez a vád feladata lett volna. De hát ez volt az egyik legkomolyabb hiányossága többek között a vád munkájának, hogy nem indítványozták a helyszínbiztosítási parancsnok vagy az alegység parancsnok meghallgatását, hogy miért volt szerintük jogszerû a rendõri intézkedés, vagy mi volt az a rendõri intézkedés, amiben megakadályozta volna õket Kósa Gyula, mert szerintem nem történt ilyen. Külön pikantériája az ügynek, hogy az ügyésznõ, aki itt a vádat képviselte, vele én már ültem egy oldalon, mégpedig rendõrökkel szembeni büntetõügyben, amikor is az a három rendõr ült a vádlottak padján, akik súlyosan bántalmazták Kõszegi Zsolt tüntetõt a rádió elõtt, többek között állkapocs-csonttörést, okozva neki. Abban az ügyben ez az ügyésznõ egy darabig teljesen alapos munkát végzett, korrekt vádbeszédet tartott, majd mikor a rendõröket, amúgy teljesen felháborító módon felmentették, fellebbezést is jelentett be. Viszont utána megdöbbentõ dolog történt, a fellebbezését, két nap múlva visszavonta, így jogerõs lett az ítélet, a rendõröket pedig jogerõsen felmentették. Azok a rendõrök egyébként több ügyben állnak eljárás alatt, tüntetõk bántalmazásáért. Elképesztõ dolgokban itt sincs hiány, annak ellenére, hogy Gyula bácsi egyetlen elkövetõi magatartást sem tanúsított, ami kellett volna ahhoz, hogy a vádként felhozott, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erõszak megvalósuljon, ennek ellenére elítélték, elsõ fokon. Az ügyésznõnek kötelessége lett volna jelezni az enyhítõ körülmények között, hogy itt egy 56-os szabadságharcosról van szó, mivel van egy 1956-os emléktörvényünk, ami elõírja, hogy az akkori szabadságharcosok, külön társadalmi megítélés alá esnek. Megdöbbentõ dolog, hogy az ügyészi indítvány - ami felfüggesztett börtönbüntetésre irányult - mellette még pártfogói felügyeletet is indítványozott, azzal, hogy az ötven fõnél nagyobb gyülekezési törvény hatása alá esõ rendezvényeket Kósa Gyula ne látogathassa. Ezeket a bíróság sajnos teljes egészében elfogadta, és az ítéletet így hozta meg. Ami azt jelenti, hogy ha másodfokon is így marad az ítélet, akkor az 56-os hõs Gyula bácsinak idõrõl idõre egy pártfogó felügyelõnél jelentkeznie kell és számot kell adnia arról, hogy jó útra tért-e, és ilyen a "társadalomra veszélyes" rendezvényeket látogatott-e. Elképesztõ, pont, mint az ötvenes években Toroczkai - Zagyva