Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon szeptember 07. hétfő, 18:44

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44"

Átírás

1 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a Sóstó Hotelben nemrég véget ért lakossági fórumon. Ahogy arra számítani lehetett, komoly érdeklődés (több mint nyolcvanan jöttek el) kísérte a Sóstó Hotelben rendezett fórumot, amelyen a sóstói tóra, a csónakház helyére elképzelt szolgáltató- és vendéglátóhely terveit mutatták be. Nyíregyháza képviselő-testülete augusztus 31-én tárgyalt volna az év elején kiírt pályázat eredményéről, de végül levette napirendről, és szeptemberre halasztotta a döntést azzal, hogy előbb lakossági fórumon ismerteti a terveket. Nyáron ugyanis 1500 aláírás gyűlt össze a tóra benyúló épület megvalósítása ellen. Az azonban, hogy a vállalkozó közben visszalépett, csak két óra múlva, a fórum végén derült ki. A fórumot Csabai Lászlóné polgármester vezette, aki bevezető gondolataiban emlékeztette a résztvevőket arra: honnan indult el és hová jutott a fejlődésben Sóstó. Kitért arra, milyen vitákat váltott ki a hajdani villamos végállomás felújítása, amely most, mint 424-es, az egyik kedvenc étterem Sóstón. A kisállomás épületének felújítását, szállodává alakítását öt év előkészítő munka előzte meg, mondta, majd emlékeztette a hallgatóságot arra: a sóstói rendezésiterv-módosítások alkalmával már korábban volt szó arról, hogy a tópartra többfunkciós szolgáltató egység épülhet, amely télen is működhetne, amikor befagy a tó, és kiszolgálhatná a korcsolyázókat. Elmondta: ellenvélemény akkor nem volt, bár tette hozzá akkor harmad annyian voltak a fórumon, mint most. A polgármester közölte: ezek után írta ki a pályázatot a képviselő-testület a csónakház helyére építhető vendéglátóhelyre. A pályázat nyilvános volt, de csak egy érdeklődő volt aláírás Csabai Lászlóné szólt arról is, hogy az aláírásgyűjtésnél voltak olyanok, akik szerinte úgy írtak alá, hogy el sem olvasták az eléjük tett szöveget. Szerettem volna minden aláírót meghívni mondta de kollégáim lebeszéltek róla, azt mondták, személyiségi jogot sért, ás az aláírások nagy része olvashatatlan is volt, ezért erről letettünk. Hogy miért nem mutatták be hamarabb a látványterveket a nyíregyháziaknak, azt azzal indokolta: amíg a tervtanács nem tárgyalt róla, addig nem volt értelme nyilvánosságra hozni a terveket. Miután a tervtanács augusztus 25-én megtárgyalta a tervet, felkerülhetett az internetre. Elmondta azt is: az ő kezdeményezésére hívták össze a sóstói vállalkozói klubot. A 1 / 7

2 megadott időpontra kevesen jöttek el, ezért csak nagyon szűk körben tudták ismertetni a terveket. A polgármester véleménye szerint úgy lehetne az érdekeket megfelelően képviselni, ha minden sóstói vállalkozó tagja lenne a vállalkozók klubjának. A fórumon jelen volt Veres István főépítész, Rezsőfi Ágnes tervező, viszont a vállalkozó nem tudott eljönni, mert Romániába kellett utaznia, ahol egy felszámolás alatt álló, belga tulajdonú multinacionális cég vezetője. Veres István főépítész szerint vannak olyan fix pontok Sóstón, ahol meg lehet kezdeni a tervezést és építkezést. A csónakház helye az. A Csabai Lászlóné által elmondottakat megerősítette azzal: 2006 óta lehet a szóban forgó területre építeni, de akkor azért nem írtak ki tervpályázatot, mert előzőleg a sóstói vállalkozókkal is szerettek volna egyeztetni. 500 négyzetméteren A csónakázótóra elképzelt szolgáltató és vendéglátóhely tervezője, Rezsőfi Ágnes ismertette az elképzelést. Maga a telek a partvonaltól 12 méterre nyúlik be. A területe 503 négyzetméter, ebből beépíthető 246 négyzetméter, az építmény nem lehet magasabb 4,5 méternél. Az elképzelés szerint legyezőszerűen tárulna szét a tó fölött a vendéglátóhely, melynek víz felőli szélére tervezték a sétányt, s ha a park felől nézzük, a jobboldalára a csónakkölcsönzőt. Ugyancsak a földszintre a 100 adagos konyhát az étteremmel, míg a tetőtérre a teraszt, kifelé kiszolgáló fagylaltozóval. Természetesen mindehhez vizesblokkok is kapcsolódnának. A tervezésnél arra törekedtünk, hogy a környezethez illeszkedő, egyszerű épület legyen folytatta Rezsőfi Ágnes. Visszaköszönnek azok az építészeti elemek, amelyek a tóra jellemzőek, de a mai kornak megfelelő színvonalon. Cölöp alapokra épül, acélváz szerkezetre, és egyetlen fát sem kell hozzá kivágni. Veres István hozzátette: a tervtanács nyilvános ülésen tárgyalt a tervről. A főépítészen kívül jelen volt még például Végh József, Gáva Attila és Kulcsár Attila építész. a tervtanács 4:1 arányban továbbtervezésre ajánlotta a bemutatott vázlattervet. A tervtanács üdözölte Sóstó fejlesztését. Úgy értékelte: visszafogott, illik a sóstói környezetbe, példaértékű az anyaghasználat. Javasolta a teraszos jelleg további erősítését, illetve a víz fölé tervezett gyalogos sétány szélesítését, az éttermi rész bővítését. Kulcsár Attila különvéleményt fogalmazott meg: szerinte túl nagy az épület, nem illik a tóra. Csabai Lászlóné azzal folytatta: Mindenki emlékszik arra, milyen volt Sóstó a 90-es években. Próbáltuk újraéleszteni. Még messze nem olyan, amilyennek szeretnénk. De azokkal az uniós fejlesztési lehetőségekkel, amelyeket most igénybe vehetünk, nagyot léphetünk előre az idegenforgalom területén: az állatparkban folyó, a parkfürdőben tervezett beruházás ezt szolgálja. Örülök, hogy a Krúdy Vigadó és a Szindbád Hotel is újra működik. A Park Szállót felújította a megyei önkormányzat, a múzeumfalu bővítéséhez területet adott Nyíregyháza. Most a vállalkozókon a sor, hogy tegyék élővé Sóstót. 2 / 7

3 Üdülő vagy lakóövezet? Vajon jót tettünk-e akkor, amikor a 80-as évek végén Sóstót lakóterületté nyilvánítottuk? kérdezte a polgármester még mindig a fórum bevezetőjében. Kitért arra, hogy ennek köszönhetően kaphattak kedvezményes hitelt lakásépítéshez az itt élők, kiépült a területen a vezetékes gáz. Ugyanakkor, mint kiderült, mióta ez lakóterület, az itt élők többször tesznek panaszt a hangos zene miatt, ami egyébként egy üdülőterületen normális. A tervekhez visszatérve elárulta: megnézték a csónakház jelenlegi bérlőjének szerződését, és szerintük neki is lehetősége lett volna, hogy építsen ide, mert benne van a szerződésében. De ő nem élt a lehetőséggel. Volt idő a pályázat benyújtására is. Hozzátette: jó lenne, ha a helyi vállalkozók az itt megszerzett pénzüket nem külföldre vinnék ki. Aki a tóra megálmodta az éttermet, egy helyi vállalkozó, akinek az ötletét támogatandónak ítélte a szakma, és a politika egy része is zárta gondolatait a polgármester, aki ezután átadta a szót a fórum résztvevőinek. Most tetszik, vagy nem? Az első hozzászóló egy középkorú férfi volt, aki magáról annyit árult el, hogy húsz éve lakik Sóstón. Azzal kezdte: mindig azt hallom, fejlesztünk Sóstón. Örülök, hogy fejlődik az állatpark. Örülök, hogy ez a terv is illik Sóstóhoz. Véleményem szerint szebb és esztétikusabb, mint azok az épületek, amelyek jelenleg a fürdőtó kerítésével egy vonalban működnek mondta, majd hozzátette: szíve szerint a szárazföld felé húzná el az épületet, hogy ne nyúljon be annyira a víz fölé. Szót kért Máté Ferenc, a csónakkölcsönző üzemeltetője: évek óta könyörgök a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-nek, ahonnan bérlem a csónakházat, hogy újítsuk fel az épületet. Tetőt cseréltünk már, rendbe hoztuk kívülről, de ha ezt tudom, tavasszal egy új faépületet húztunk volna fel. Én egyébként azért béreltem ki annak idején a lepusztult csónakházat és a stéget, mert már nem tudtam nézni, hogy az enyészeté lesz. Nagy Károly Sóstó és Sóstóhegy önkormányzati képviselője (Fidesz) azzal kezdte: azok közé tartozom, akik nem támogatják az épület megvalósítását. Ahogy Kulcsár Attila építész, én is nagynak tartom az épületet erre a kis vízfelületre. Ez nem a Balaton. Gondozni kellene, és nem beépíteni ezt a kis tavat. Szerintem nem lehet majd rentábilisan működtetni a létesítményt, amelynek nem a szépsége ellen van kifogásom, hanem a helyével és a méretével. Az a sok aláírás nemcsak Sóstóról jött, hanem az egész városból. Az emberek a tavat féltik mondta a képviselő, ám okfejtését nem sikerült végigmondania, mert a legelső hozzászóló 3 / 7

4 közbevágott: Most tetszik az épület vagy sem? Erről beszéljünk, erről döntsünk, mert nem akarok este hazamenni mondta türelmetlenül. Szép a terv, de nem ide Szendrei László (a rendszerváltás után MDF országgyűlési képviselő): ha csak az épületet nézem, az nagyon tetszik. Csak ezt működtetni is kell. Mi indokolja ezt a beruházást? Polgármester asszony azt mondta, igény volna rá. Hány napon lehet korcsolyázni ezen a tavon? Hány hónapig lehet csónakázni? És a fennmaradó 9 hónapban van-e igény arra, hogy itt fagylaltozzunk. Van-e jogunk ahhoz, hogy a tó látványából elvegyünk? Ez a tó Nyíregyházáé. Óvjuk a biológiai egyensúlyát! Ez az épület funkcionálisan magában rejti azt a veszélyt, hogy szennyezze a tó vizét. Máris kevés a parkoló Sóstón, pedig most bővítették az állatpark előtt. Többnyire nem az ilyen fórumokon dől el, lesz-e itt étterem vagy sem. De: ez egy kicsi tó, gondolják meg, valóban igény-e az, hogy itt legyen. Ha igen, akkor eldőlt a kérdés. Egy idős férfi szerint is nagyon szép a látványterveken bemutatott épület, de a tóhoz nem szabad hozzányúlni. Nem értette, ha van egy sor terület, ahová vita nélkül lehet építeni Sóstón, miért pont ide akarnak? Ez a tó nagyon pici, ennek a szép épületnek az elhelyezésére alkalmatlan szögezte le. Takács Szabolcs arra utalt: többször elhangzott, hogy rentábilisan kell működtetnie a vállalkozónak ezt az éttermet. Sóstón sok étterem van, úgy tudom, egyik sem működik igazából rentábilisan. Szerintem meg kellene adni a lehetőséget a csónakázótó jelenlegi bérlőjének, hogy építsen egy új csónakházat, egy szebbet, a vendéglátósokra pedig nem kellene ráengedni most egy újabb konkurenciát. Önnek van itt vendéglátó egysége? kérdezte a hozzászólót a fórumot vezető Csabai Lászlóné. Nincs hangzott a válasz. Akkor jó lenne, ha egy vendéglátós is megszólalna jegyezte meg Nyíregyháza polgármestere. 4 / 7

5 A fejlődés kulcsa? Sóstónak azt a részét fejlesztik megint, amelynek fejlesztésére nincs szükség. A Blaha Lujza sétány most Sóstó szégyene jegyezte meg egy fiatalember, hozzátéve: Minél több embert próbálunk bezsúfolni Sóstóra, annál nagyobb az esély arra, hogy a víz biológiai egyensúlya felboruljon. Szerintem ez nem ide való. A terv szép, gyönyörű, nekem is tetszik, de nem ide. Vnnai Győző a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője is szót kért a fórumon. Kifejtette: amikor az ötlet megszületett, ők azt mondták, nem támogatják. Sóstó fejődésének ez lehet-e a kulcsa? kérdezte. Szerintem nem. Szerintem alkalmatlan a tó arra, hogy egy ilyen épületet ide tegyünk. Ez oldja meg Sóstó fejlődését? Amikor polgármester asszonnyal egyeztettünk az augusztusi közgyűlésről, a frakciónk azt javasolta, vegyük le napirendről, és beszéljünk előbb az ott éttermet üzemeltetőkkel. Beszéljünk az Igrice Csárda működtetőjével, akinek teraszán nagyon kevés a vendég. A parkoló megváltással lehet, a gyönyörű sétányt tönkre teszik. Arról nincs vita köztünk, hogy fejleszteni kell Sóstót. Ebben sokat tehetne egy szálloda ban eladta a Sóstó Rt a Szeréna-lak területét, de még mindig nincs szó arról, mikor lesz itt szálloda, újabb két évvel hosszabbította meg a közgyűlés a beépítési kötelezettséget. A csónakázótó esetében nem az épületről kell beszélni, hanem az ötletről. Jó lenne a vendégéjszakákat növelni (legalább 5-re), most 1,1 a számuk. Az épület maga szép. De nem egy étteremtől kell várni Sóstó megváltását. Ha viszont a többség azt gondolja, ez Sóstó fejlődésének záloga, akkor legyen. Sóstón nem lehet erőből politizálni, itt konszenzus kell, megegyezés. Szálloda kellene Gyarmati Mihály, a terület korábbi MSZP-s önkormányzati képviselője azzal kezdte: egyetért Vinnai Győzővel, hogy ez a beruházás nem váltja meg Sóstót. Hozzátette: nagyobb szükség lenne szállodára. De ha egy vállalkozó ide hozza a tőkéjét, fejleszteni akar, akkor azt szerinte támogatni kell. Nyíregyházán 120 ezer lakos él, 1500 aláírás volt, innen-onnan. Húsz százaléka volt értékelhető. Csabai Lászlóné egy újabb problémára hívta fel a figyelmet: ma az egyik legnagyobb gondja Sóstónak az üzletek hiánya. De ugye nem gondolják, hogy a városnak kell élelmiszer-üzletet építenie? tette hozzá a polgármester, majd bejelentette: a Krúdy Vigadóban komoly fejlesztést tervez az új bérlő. Arra kért mindenkit, fontolja meg, mielőtt Sóstóról véleményt mond. Mert 5 / 7

6 ahány rossz szó elhangzik Sóstóról figyelmeztetett annyival kevesebb vendég érkezik hozzánk. Eladó sóstói szállodák Balla Gábor azért szólt hozzá, mert találva érezte magát akkor, amikor a polgármester arról szólt: több helybéli tett már panaszt a teraszon szóló zene miatt. A férfi leszögezte: zene és zene között különbség van, mi nem a zene ellen vagyunk. A kulturált, jó zene ellen senkinek nincsen kifogása. A Krúdy teraszán nagyon kellemes a zene, és az Igricében is. Témát váltva hozzátette: A vállalkozás szabadsága nem azt jelenti, hogy én jövök egy ötlettel, hogy lecsapolnám a csónakázótavat, és bevetném kukoricával. Ez a tóra tervezett étterem hasonló. Örülök Kulcsár Attila aggódó álláspontjának. Engem irritál, hogy ezt a kis csónakházat folyton bántjuk. Üdvözölném, ha vissza lehetne állítani a csónakázótóra azt a régi, szép szökőkutat. Majd felhívta a figyelmet arra: a Szódaház utcán szinte minden szálloda eladó. Ott elkelne egy jó ötlet, például egy szállodaláncot meg lehetne próbálni idecsábítani. Orosz József, akit nagyon sokan ismernek Sóstón, sajátos humorával csalt mosolyt a résztvevők arcára: 77 éve élek itt, de ezt a beruházást én nem támogatom. Remélem, mindenki számára érthetően mondtam nyomatékosította. Szerinte nagyon bátor ember az, aki a tóra éttermet akar építeni, és az is, aki ebben őt támogatja. Nekem Sóstó a szívem csücske. Nem ez az étterem a legnagyobb probléma Sóstón jelentette ki, majd sorolta azokat a javaslatokat, amelyeket hiába ismételget 20 éve. De talált olyat is, amely 20 év után végre megvalósult. Azt mondta: sok nagymama hordja állatkertbe az unokáit. 20 éve kérem, hogy tegyenek az állatpark elé 4 padot. Idén végre kitették. Beszélt a virágokról, a beton virágtartókról, és azokról a kutyatartókról is, akik a tó körül sétáltatják kedvenceiket. Szerinte ők szennyezik a környezetet azzal, hogy az ebek ürülékét otthagyják a tóparton. Fenyegető telefonok Ebbe a gondolatba kapaszkodott bele Csabai Lászlóné, amikor kijelentette: nem a jósavárosiak hordják a sóstói tó partjára sétáltatni a kutyájukat. Azok a sóstói lakosok sétáltatják itt a kutyájukat, akik annyira aggódnak Sóstóért, annak környezetéért. Összegzésképpen elmondta: "van egy viszonylag hangos ellenzékisége a tóra álmodott beruházásnak, és van, aki csendes szemlélő, aki azt mondja: lássuk meg, mi lesz belőle." Majd a polgármester váratlan fordulattal lezárta a vitát: azért szeretném lezárni mondta mert ez a beruházás nem fog megépülni. Pénteken felhívott telefonon a vállalkozó, és azt mondta, nem építi meg, mert olyan telefonokat kap, amelyben fenyegetik, fel fogják gyújtani az éttermet. 6 / 7

7 Telefonon megfenyegették a feleségét is, ezért úgy döntött, inkább visszalép. A polgármester ezek után kijelentette: lehet, hogy három év múlva két kezét fogja feltartani mindenki, hogy ez a terv valósuljon meg. De ha más vállalkozónak adja oda az ötletet a testület, akkor az tisztességtelen lesz. Tessenek megnyugodni, az étterem nem fog megépülni. Bár úgy tűnt, a fórumnak ezzel vége, még szót kért Vinnai Győző: pénteken engem is megkeresett Puskás László. Azt mondta, vissza fogja vonni a pályázatot. De nekem nem mondta a zaklató telefonokat. Az előbb beszéltem vele telefonon, most Bukarestben van. Felhatalmazott a vállalkozó arra, hogy bejelentsem, visszavonja a pályázatát. Szerintem elfogadta, hogy ez most nem aktuális. Egyetértek polgármester asszonnyal, hogy ezt az ötletet nem szabad odaadni másnak. Nem épül meg Képviselő úr, úgy gondolom, hogy ez az én dolgom utalt Csabai Lászlóné arra, hogy Vinnai Győző tett bejelentést a vállalkozó nevében. Majd közölte: Nagyon szép tervet nyújtott be a Tölgyes Csárda felújítására Puskás László. A tervtanács már tárgyalta, el fog indulni a beruházás. Összegzésként Nyíregyháza polgármestere elmondta: nem örülök annak, ahogy ez a dolog ment. Hogy nem az van az aláírásgyűjtő papíron, ami a valóság, és be sem jött a hivatalba érdeklődni az, aki az aláírást szervezte. De a döntést a visszalépésről nem mi hoztuk meg, hanem a vállalkozó tette hozzá, majd bezárta a fórumot. Cservenyák Katalin 7 / 7

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás ?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008.

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 11-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Zrinszki

Részletesebben

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről J E G Y Z ŐK Ö N Y V Készült: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről H e l y e: Városháza Díszterme Jelenlévőképviselők: Bagdi Sándorné, Bánóczy Lajos, Bozsányi István,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 16- án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh Tamás

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 5/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 5/2013. (V.02.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100-12/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 04-én, du. 15,00 órai kezdettel tartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Rudabánya

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 494 PH-18232/2012 J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 10-én (hétfő) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 42-87/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2014. 12. 17. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 284-65/2014. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. december 1-ei rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. december 1-ei rendkívüli üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága 16/2015. VFKB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: Távol volt: Meghívottak: a Városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 19-én 16 órára összehívott rendkívüli testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 6289-1/2009. 8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 82-86/2009. (V.13.) sz. Kth.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 17-én - pénteken - de. 8,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A rendkívüli képviselő-testület

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. 102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)

Részletesebben

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 29-én megtartott nyilvános üléséről, a Városi Polgármesteri Hivatal 45. sz. tanácskozótermében Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2015. február 2-án, a Városháza Nagytermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak:, Dr. Pálmai Tamás, Pásztor

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT Ügyiratszám: EBH/1475/2009 Előadó: dr. Gregor Katalin Az Edelény Város Önkormányzatának polgármestere, Molnár Oszkár eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód követelményének

Részletesebben

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről.

Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 18 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. január 07-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-11//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi augusztus hó 29-én, szerdán 13 óra 00 perces kezdettel a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.)

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. június 18-án, szerdán, 10 óra 10 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

2. s z á m ú. Készült a 2012. január 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

2. s z á m ú. Készült a 2012. január 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 2. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2012. január 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-én 10 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 4/2011. (I. 14.)

Részletesebben

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

Emlékeztető. Az előadások után elhangzott hozzászólások, kérdések és válaszok összesítése időrendben:

Emlékeztető. Az előadások után elhangzott hozzászólások, kérdések és válaszok összesítése időrendben: VGT társadalmi vitafórum Emlékeztető Esemény: A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés mezőgazdasággal kapcsolatos kérdései, intézkedések és feladatok Dátum: 2009. 09. 07. Helyszín: Hotel Ében 1148 Budapest,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési

Részletesebben

Szám: 584-8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 5-ei nyilvános testületi üléséről

Szám: 584-8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 5-ei nyilvános testületi üléséről GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u. 8. Szám: 584-8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 5-ei

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25- én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Iszkaszentgyörgy,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről.

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Horváthné

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. június 6-án, hétfőn, 8 óra 36 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:...../2010. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 13-án 17 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 30.-án 16.00 órakor tartott nyílt ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 30.-án 16.00 órakor tartott nyílt ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 30.-án 16.00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma 10/2011.(VIII.31.) 11/2011.(VIII.31.) 12/2011.(VIII.31.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2011/SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről Jelen vannak: Koncz Ferenc, dr.

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás) NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

Szám: 1/3/19/2012. Jegyzőkönyv

Szám: 1/3/19/2012. Jegyzőkönyv Szám: 1/3/19/2012. Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 19-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

A Bizottság 2012. február 21-én megtartott üléséről

A Bizottság 2012. február 21-én megtartott üléséről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város GAZDASÁGI ÉS TULAJDONOSI BIZOTTSÁGA NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV 2012. február 21-én megtartott üléséről Jelen vannak: a bizottság tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2008. október 30-i üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Dudás Béla képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 27-én 18 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről

Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 27-én 18 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről BODORFA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1 JEGYZŐKÖNYV Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 27-én 18 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

17/2010. sz. jegyzőkönyv

17/2010. sz. jegyzőkönyv 17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 7/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. szeptember 19-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

A jegyző vizsgálatot indít az összeférhetetlenség kiderítésére 2009. szeptember 28. hétfő, 12:45

A jegyző vizsgálatot indít az összeférhetetlenség kiderítésére 2009. szeptember 28. hétfő, 12:45 Megkezdődött a képviselő-testület ülése, melyen napirend előtt köszöntötték azokat, akik az elmúlt hetekben öregbítették a város hírnevét. Nagy László alpolgármester a Vidor Fesztivál megszervezéséért

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot K Ö ZB E S Z E R Z É S E K T A N Á C S A K Ö ZB E S Z E R Z É S I D Ö N TŐB I ZO T T S Á G 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.845/ 14 /2009. A Közbeszerzési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Piliscsév község 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal ülésterme Jelen vannak: Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester Dimitrov László

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző ismertette a határozati javaslatban foglaltakat.

JEGYZŐKÖNYV. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző ismertette a határozati javaslatban foglaltakat. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-10/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben