A veszély, a kockázat és az elővigyázatosság fogalmak jelentősége a zavarelhárítási jogi kérdésekben
|
|
- Donát Gáspár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MUNKAVÉDELEM 1.5 A veszély, a kockázat és az elővigyázatosság fogalmak jelentősége a zavarelhárítási jogi kérdésekben Tárgyszavak: veszély; kockázat; elővigyázatosság; fogalommeghatározás; jogi kategória. A teljes német műszaki biztonsági jog, beleértve a környezet- és munkavédelmi jogot és ezzel együtt a zavarelhárítási jogot is, a veszély különböző szinonimáit alkalmazza meghatározásaiban. Időközben az újonnan megszületett jogi előírásokban (pl. vegyszertörvény, rendelkezés a veszélyes anyagokról, géntechnikai törvény) már a kockázat fogalma is szerepel. A kockázat fogalma természetesen a régebbi német törvényekben is előfordult, azonban a elővigyázatosság fogalomköréhez kapcsolódott, míg a nemzetközi jog területén egy nemkívánatos esemény számszerűen megadott bekövetkezési valószínűségét jelenti. Az EU bizottság, ill. a brüsszeli tanács ugyanakkor a kockázat fogalmával fejezi ki a német veszély szó jelentését. A német jogban a veszély, elsősorban a hatósági joggyakorlatban már több, mint két évszázada elfogadott jogi fogalom. Így például az évi porosz jogi megfogalmazás szerint: a nyilvánosság nyugalmának, biztonságának és rendjének megőrzése és a közösségnek, vagy egyes tagjainak a fenyegető veszélytől való megóvása a közigazgatás feladata. A későbbi joggyakorlatban is a közigazgatási értelmezés szerinti veszélyfogalmat olyan helyzetként definiálták, amelyben valamilyen esemény akadálytalan lefolyása olyan állapothoz vagy viselkedéshez vezet, amelyek kellő valószínűséggel a védelmet igénylő javak, a közbiztonság és a közrend megzavarását eredményezné. Hasonló megfogalmazások szerepelnek a tartományok közigazgatási, ill. veszélyelhárítási törvényeiben is. Így tehát a veszély fogalma a hatósági és rendészeti jog központi fogalmaként szerepel, mivel veszély fellépte képezi a hatósági beavatkozás előfeltételét. A hatósági veszélyfogalom definíciójának két lényeges eleme: a közbiztonság és a közrend megsértésének bekövetkezése és egy kár felléptének elegendő valószínűsége. Így tehát nyilvánvaló, hogy a veszély fogalom impliciten, bár csupán minőségileg, kvalitativen fejezi ki a veszélyt kiváltó esemény bekövetkezésének valószínűségét.
2 Azonban a gyakorlatban a fenti megfogalmazások alkalmazása olykor olyan kérdéseket is felvet, amelyeket nem lehet egykönnyen megoldani. Így például esetenként jelentős prognosztikai képességet igényelt a döntésre hivatott hivatali illetékestől annak megállapítása, hogy először is egy bizonyos helyzetben számítani lehet-e káresetre és ha igen, az milyen jellegű és milyen kiterjedésű lehet. Másodsorban ellenőrizni köteles, milyen valószínűséggel fog a károsodás fellépni és ennek mérete olyan-e, hogy az indokolja a jogilag alátámasztott beavatkozást. A környezetvédelmi törvény is átvette a közigazgatási joggyakorlat veszélyfogalmát, de azt nem definiálja részletesebben. Mindenesetre utal a törvény céljaira: amennyiben engedélyezésre kötelezett létesítményről van szó, akkor védenie kell a veszélyektől az embereket, állatokat és növényeket, a talajt, a vizet, az atmoszférát, valamint a kultúrát és egyéb javakat. Az immissziók (káros környezeti hatások) által előidézett veszélyeken kívül, amelyekre egyébként is mindig érvényes volt a kötelező elővigyázatosság, figyelembe kell venni az emissziók által előidézett egyéb veszélyeket is. A törvény a védelmen kívül újdonságként az egyéb veszélyekkel szembeni elővigyázatosságra is kiterjed. A zavarelhárítási jog szerint egy létesítmény, vagy egy üzemrész üzemeltetőjének védelmi kötelezettsége ezeknek a veszélyeknek csupán egy részére, mégpedig a súlyos veszélyek elleni védelemre vonatkozik. Egyéb, ill. másként előidézett veszélynek tekinti a közvélemény a tüzek és robbanások közvetlen kihatásaként fellépő veszélyeket. A súlyos veszély definíciója: amely az emberi életet veszélyezteti vagy súlyos egészségi károsodást okozhat, amely nagyszámú ember egészségét befolyásolhatja vagy a környezetet, különösen az állatokat és növényeket, a talajt, a vizet, az atmoszférát, valamint a kultúrát vagy egyéb javakat károsíthatja, melyeknek megváltozó állománya, ill. használhatósága a közjót befolyásolhatná. Ezzel szemben sajátosan, idegenszerűen hangzik a veszély német definíciója, amely szerint: a veszély egy veszélyes anyag vagy egy konkrét helyzet fennállása, amely az emberi egészséget vagy a környezetet károsíthatja. A zavarelhárítási rendelet szerint figyelembe veendő veszélyek azok a súlyos, vagyis kvalifikált veszélyek, amelyek a normális üzemi balesetek általános veszélyspektrumából kiemelkednek. Közvetlen súlyos veszélyt kiválthat többek között egy mérgezőgáz-kibocsátás vagy metángázfelhő, egy égő ásványolajtartály által kiváltott hőhatás, egy robbanás által előidézett nyomáshullám vagy omladékok lezuhanása. Az egészséget vagy a környezetet károsító anyagok veszélyes hosszú távú hatása későbbi időpontban is érvényesülhet, pl. amikor ezek az anyagok lerakódtak a talajra vagy bekerül
3 tek a vízbe, különösen a talajvízbe. Nem az a lényeg, hogy egyszeri spontán vagy hosszú időn át hatást kifejtő eseményről van-e szó. A jelenség megítélésének előfeltétele az arra vonatkozó prognózis, hogy a veszélyesnek tűnő esemény akadálytalan lefolyása vagy ilyen helyzet esetében számítani kell-e a fenti definíciók szerinti káresetre. Közismert azonban, hogy minden prognózis bizonytalansági tényezőkkel terhelt. Egyszerű helyzetben egy meggondolt, jól képzett és tapasztalt személy általános élettapasztalataiból, vagyis hasonló események lefolyásából következtetve, esetleg a logikai összefüggések és a természeti törvények alapján, könnyen meg tudja becsülni az események menetét és következményeit. Problémák merülhetnek fel, ha az okozati összefüggések tisztázatlanok vagy nehezen megítélhetők, és ilyenkor a helyzet bonyolultsága miatt az általános élettapasztalat már nem elegendő a helyzet megbízható megítéléséhez. Ilyen esetekben különleges tudományos ismeretekre és felismerésekre vagy különleges műszaki tapasztalati ismeretekre van szükség. Általában nagy tapasztalatú szakemberek véleményét igénylik. A gyakorlatban ennek ellenére előfordulhat, hogy még a szakértő megállapításaiban is sok a bizonytalansági tényező és tisztázatlan marad a károsodás következménye. A jogi megítélés szerint egy védelmet igénylő tárgy vagy személy akkor van veszélyben, ha egy esemény akadálytalan lefolyásakor a kár bekövetkezése kellő mértékben valószínű. A kár bekövetkezésének valószínűségét ismét egy prognózis alapján lehet meghatározni. Ez a tények és valamennyi lényeges körülmény ismeretében elvégezhető. Egyszerűbb esetekben ismét az élettapasztalatokból lehet kiindulni. Amennyiben a helyzet bonyolultabb, ez már nem elegendő. Ilyenkor egy kár bekövetkezési valószínűségének becsléséhez szakértői ismereteket kell igénybe venni. Csupán ritkán, amikor a szükséges adatok rendelkezésre állnak és van, aki a nagyobb idő- és számításigény költségeit vállalja, fordulhat elő, hogy egy kár bekövetkezésének valószínűségét mennyiségileg határozzák meg. Legtöbb esetben megelégszenek olyan minőségi kijelentésekkel, mint a bekövetkezés valószínűsége igen nagy, nagy, kicsi, nagyon kicsi stb. Az ilyen szakértői kijelentések alapján a döntésért felelős személynek kell megítélnie, elegendő-e a bekövetkezés valószínűsége ahhoz, hogy a törvény értelmében megfelelő beavatkozásra kerüljön sor. A Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak a vizek védelmében hozott határozata a mérvadó annak meghatározása szempontjából, hogy egy adott kár bekövetkezési valószínűsége esetében elegendő-e a jogilag meghatározott elhárítási rendszabály. A határozat összefüggésbe hozza a várható kár mértékét és jellegét a várható káresettel, vagyis a jog védelme alatt álló berendezést fenyegető károsodással. A veszély nagyságát a bekövetkezés valószínűségének és a kár nagyságának a szorzatával lehet jellemezni. Meggondolandó azonban, hogy valamilyen esemény akármilyen nagy pontossággal meghatározott valószínűsége semmit sem mond az esemény bekövetkezésének
4 várható időpontjáról. Az eseményre a vizsgált időköznek az elején, a közepén vagy akár a végén is sor kerülhet. A kockázat fogalma A veszéllyel szemben a kockázat még nem jogi fogalom. A kockázat fogalma az EU jogrendjének az érvényesülése függvényében mindinkább meghonosodik a német jogrendben. Az európai nyelvekben meghonosodott rizikó kifejezés az arab rizq szóból származik, melynek jelentése az Istentől és a sorstól függő lét. Ebből vezethető le a spanyol arrisco, az olasz rischio, melynek jelentése veszély, kockázat, rizikó. Az angol nyelvben a risk szó lett általános. Ezek a risk, ill. richio kifejezések egyenértékűek a német veszély és rizikó szavak értelmével, vagyis a német nyelv két kifejezésére ugyanazt a szót használják. Bár az angol nyelv a risk szón kívül a danger és hazard szavakat is ismeri, azonban az angol értelmező szótár szerint gyakorlatilag nincs különbség a risk, a danger és a hazard között, vagyis egymás szinonimái. Ugyanez a helyzet a német nyelvben is, ahol nem különböztetik meg a veszély és a rizikó szavakat, amelyek egymás szinonimái. Ez a műszaki nyelvre is érvényes. A gyakorlatban azonban ez fogalomzavarokhoz vezet, amit legjobban az EU irányelvek lefordításának problémája bizonyít. Az angol nyelvből a risk szót gyakran nem a veszély, hanem a rizikó szóval adják vissza, ami helytelen, mert a veszély szót kellene használni. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a természettudományok művelői és a biztosítási intézetek matematikusai (a jogi veszély kifejezéshez hasonlóan) a kár nagyságának és bekövetkezési valószínűségének szorzatát értik. Nem különböztetik meg egymástól a veszély és a kockázat kifejezéseket, mert ennek sem műszakilag, sem biztosítási matematika szempontjából nincs jelentősége. Viszont a joggyakorlatban ez problémákat okoz. Az is megkérdőjelezhető, hogy a kockázat kifejezés nem jogi fogalom, mivel újabb törvényekben és rendeletekben, pl. a vegyszertörvényben, a géntechnika biztonsági rendelkezéseiben, számos bioanyag-rendeletben, mind gyakrabban alkalmazzák. Fel kell tételezni, hogy ezeken a helyeken a kockázaton tulajdonképpen a veszélyt értik, mint annak szinonimáját. Kétségtelen, hogy a kockázat és a veszély fogalmakat a bizonytalanság kritériuma különbözteti meg. Amikor veszélyről beszélünk, kétségtelen, hogy az események akadálytalan lefolyása esetében, kellő valószínűséggel be fog következni a kár. Ugyanakkor a kockázatot általánosságban valamilyen hátrányos esemény bekövetkezésének lehetőségeként definiálják. Ezek szerint a műszaki kockázat -on valamilyen műszaki rendszer előállításakor vagy használatakor a nemkívánatos hatás lehetséges, azonban bizonytalan bekövetkezését kell érteni.
5 A gyakorlat azt bizonyítja, hogy minél inkább közeledik a veszély valószínűsége a bizonytalanság tartományához, annál inkább a kockázattal lesz meghatározható. Emiatt a veszély és a kockázat fogalmát sohasem lehet egymástól élesen elválasztani. A veszélyküszöb helyzetével kapcsolatos bizonytalanság okozza a legtöbb nehézséget és problémát a közigazgatási gyakorlatban. Ez egyaránt vonatkozik a káresettel kapcsolatos kár mértékének előrejelzési lehetőségére, mind pedig ennek bekövetkezési valószínűségére. Egy esemény kockázatként való érvényesülésének fontos tényezője a bizonytalanság és annak hiányos felismerési lehetősége. Egyes nézetek szerint a műszaki bizonytalanság és a veszély elhárításának jogi értelmezése szerint minden veszély egyúttal kockázat is, azonban nem minden kockázat veszély. Másként kifejezve a kockázat minden nemkívánatos következményre vonatkozhat, viszont a veszély csak jogilag helytelenített következményre. Eszerint a definíció szerint a kockázat és a veszély egyaránt vonatkozik a kárra, azonban a veszély esetében csupán a megfelelő valószínűséggel egyenértékű. Végeredményben a kockázat két teljesen eltérő jogi következménnyel járhat. Ha ugyanis adott a veszély, akkor a hatóság köteles a jogban szereplő utasítások vagy tilalmak erővel való érvényesítésére, mindenekelőtt akkor, amikor az emberi élet, az egészség vagy a környezet forog veszélyben. Ezen a területen a harmadik fél (a szomszédok) védelme is érvényesül, vagyis jogosultak az illetékes hatóságok beavatkozására és cselekvésére és ezt a bíróság előtt is érvényesíthetik. Ilyen például az az eset, amikor egy engedélyköteles berendezés üzemeltetőjének kötelessége azt úgy üzemeltetni, hogy ne lépjenek fel káros környezeti hatások és egyéb veszélyek. Amennyiben ezt a kötelezettségét nem teljesíti, ismét a hatóságok feladata a megfelelő intézkedés. A veszélyküszöb alatti kockázat esetében a hatóságnak jelentős mértékben szabad keze van az intézkedésre. Ez annál is inkább érvényes, minél jobban megközelíti a kockázat azt a területet, ahol a kis károsító hatás következtében, vagy annak egészen csekély valószínűsége miatt, az elfogadhatónak, ill. szociálisan megfelelőnek tekinthető. Ezt a területet nevezik általánosságban maradék kockázatnak. A kockázattal kapcsolatos elővigyázatosság köréből a harmadik fél védelme ki van zárva, mivel nem sérülnek a személyiségi jogok. A német joggyakorlatban ma már nemcsak a káros környezeti hatásokkal, hanem egyéb veszélyekkel, jelentős hátrányokkal és komoly zaklatásokkal szemben is az elővigyázatosságon kívül kötelezőek a technika jelenlegi állásának megfelelő rendszabályok. Az elővigyázatosság fogalma Az EU előírásainak megfelelően a német joggyakorlatban már érvényesítik a követelményt, amely szerint nemcsak rendszabályokat kell foganatosítani
6 a környezeti károk ellen, hanem a környezetszennyezés megakadályozására megfelelő elővigyázatossági rendszabályokra van szükség. Környezetszenynyezésen olyan eseményeket is kell érteni, amelyek az ember és a környezet károsítását eredményezhetik. Az elővigyázatossági elv értelmében kell javítani a környezeti feltételeket, elkerülni a károsnak tekinthető környezeti hatásokat, megkönnyíteni a környezeti hatások károkozásának bizonyítását, igazságosan elosztani a megengedhető környezeti terheléseket. A veszélyek elhárításának jogi fogalomkörébe tartozik többek között a veszély megelőző elhárítása, amely kétség kívül szorosan kapcsolódik a kockázati területhez. A veszélyek megelőzése annyit jelent, hogy nem szabad az elhárító rendszabályokkal addig várni, amíg nyilvánvalóan vagy konkrétan fel nem lép a veszélyhelyzet. Már egy üzem vagy berendezés létesítésekor foganatosítani kell minden olyan műszaki és szervezési rendszabályt, amellyel ki lehet küszöbölni minden, esetleg veszélyt okozó előfeltételt. A környezetvédelmi joggyakorlatban éles vita bontakozott ki a veszély és kockázat, valamint az elővigyázatosság és megelőzés fogalmak körül. Bár ez eléggé elvontnak tűnik, azonban egy üzem vagy egy károsult esetében jogi jelentőségű, vajon egy bizonyos előírás megelőző, vagyis egy, még mindig a veszély tartományán belüli jellegű, vagy pedig elővigyázatossági, vagyis a veszélyküszöbön aluli kockázati tartományhoz tartozik. Amennyiben egy törvényi előírás a veszély megelőzését szolgálja, a harmadik felet is védi, és egy üzem szomszédai adott esetben a közigazgatási bíróságon nyújthatnak be keresetet. A csupán elővigyázatossági előírás a harmadik fél számára nem nyújt védelmet, tehát a szomszédok nem tehetnek panaszt a bíróságon. A maradék kockázat fogalma Míg időközben a kockázat fogalma valószínűleg jogilag is elfogadottá vált, ez nem vonatkozik a maradék kockázatra. A maradék kockázat szerepe ott kezdődik, ahol a kockázat már annyira csekély, hogy a jog nem kötelezhet a lehetséges veszélyekkel szemben megelőző rendszabályokra. Ezt a határt általában a (biztonság)technika jelenlegi állapota határozza meg. Ez azonban nem éles határ, hanem cseppfolyós, esettől függően többé kevésbé széles területre terjed ki. Minél jobban megközelítjük a kockázati terület alsó határát, annál jobban érvényesül a viszonylagosság. Ezt úgy kell érteni, hogy annál inkább kell mérlegelni, arányosak-e a védelmi rendszabályokra fordított kiadások az elérhető biztonság mértékével, minél jobban megközelítjük a maradék kockázat érvényességi területét. A Kalkar atomtechnikai üzemmel kapcsolatos bírósági döntés értelmében az úgynevezett nulla kockázat nem követelhető meg.
7 A társadalmilag még elfogadható határérték szempontjából a technika mai állása szerinti megfogalmazás ugyan egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, azonban a gyakorlatban nem is egyszer nagy problémákat okoz. Ugyanis, hogy ésszerűen mi felel meg a technika jelenlegi állásának, erről a berendezéseket üzemeltetők, a hatóságok és a szakértők véleménye gyakran rendkívül eltér egymástól. Következtetések Az immissziók hatásával szembeni védelem szempontjából az engedélyezésre kötelezett létesítmények előírásszerű üzemeltetésére érvényes ún. háromlépcsős modell megállapításai a következők. Veszély esetében egy kár bekövetkezésére nagy valószínűséggel lehet számítani. Kockázat esetén kár lehetséges vagy nem kizárható, azonban a kár bekövetkezésének valószínűségét nem lehet a szükséges bizonytalansággal előre jelezni (kockázati elővigyázatosság a károsodási küszöb alatt van). Maradék kockázat: a kár bekövetkezését nem lehet kizárni, mert a kockázatcsökkentő rendszabályok ellenére is a kár mégis előfordulhat. Jogilag azonban engedélyezett és ennek megfelelően társadalmilag elfogadható a maradék kockázat. A német joggyakorlatban mindenesetre egyelőre tisztázatlan, mit kell elővigyázatosságon és mit megelőzésen érteni. Sok esetben a háromlépcsős modell kétlépcsőssé alakul át, amikor a második fokozat, a kockázat kiesik. Mindenesetre a törvényhozóktól el kell várni, hogy ezeket a tisztázatlan kérdéseket rendezzék, még mielőtt vitatható bírósági döntésekre kerülne sor. (Dr. Barna Györgyné) Wietfeldt, P.: Zur Bedeutung der Begriffe Gefahr, Risiko und Vorsorge im Störfallrecht. = Technische Überwachung, 43. k. 4. sz p Favaro, M.: Des risques au travail. = Préventique-Sécurité, sz. nov./dec. p EGYÉB IRODALOM Útmutató a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerekhez. = Munkavédelem és Biztonságtechnika, 14. k. 1. sz p Bónusz J.: Gondolatok a veszélyes anyagokról. = Biztonság, 14. k. 1. sz p Új katasztrófavédelem monitoring rendszer. = Biztonság, 14. k. 1. sz p
Az időszakos vizsgálatok a kockázat kezelésben
ORSZÁGOS EMELŐGÉPES EGYESÜLET OREMBIK 16 Gyula Az időszakos vizsgálatok a kockázat kezelésben Nagy Pál okl. Építőgépész mérnök, okl. Munkavédelmi szakmérnök, Gépesítési-, Emelőgép-, Munkavédelmi- és Igazságügyi
A rendelet célja és hatálya 1.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (IV.23.) önkormányzati rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.
/ 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az IPPC irányelv, Integrált szennyezés-megelőzés és csökkentés. 113.lecke
Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata
Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata GINOP-5.3.4-16-2016-00031 Legfőbb érték az ember- munkavédelem a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése,
korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához
Munkavédelemkockázat értékelés korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Készítette: Almássy Erika minőségügyi szakmérnök, felsőfokú munkavédelmi szakember +36-20-9606845 erikaalmassy@gmail.com 2016.10.19.
b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.
Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI
Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI Előzmények A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti
A kockázat fogalma. A kockázat fogalma. Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András
Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András A kockázat fogalma A kockázat (def:) annak kifejezése, hogy valami nem kívánt hatással lesz a valaki/k értékeire, célkitűzésekre. A kockázat
TOXIKUS ANYAGOK. A toxikus anyagok gőzei vagy gázai, a levegővel elegyedve, a talaj mentén terjedve
Következményelemzés TOXIKUS ANYAGOK A toxikus anyagok gőzei vagy gázai, a levegővel elegyedve, a talaj mentén terjedve nagy távolságban is képezhetnek veszélyes koncentrációt. A toxikus felhő károsító
Tavaszi hatósági kerekasztal
Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
Levegőtisztaság-védelmi mérések, aktuális és várható szabályok
Levegőtisztaság-védelmi mérések, aktuális és várható szabályok KSZGYSZ konferencia 2012. május 22. Bibók Zsuzsanna Tartalom A 2011-ben hatályba lépett jogszabályok új előírásai; 306/2011.(XII.23.)kormányrendelet,
A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata
Mottó: A legnagyobb kockázat nem vállalni kockázatot A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata DEMIIN XVI. Katonai Zsolt 1 Ez a gép teljesen biztonságos míg meg nem nyomod ezt a gombot 2 A kockázatelemzés
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot
KÖRNYEZETI KOCKÁZAT ELEMZŐ MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA
KÖRNYEZETI KOCKÁZAT ELEMZŐ MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA Dr. Czakó Sándor Az elmúlt években bekövetkezett ipari balesetek (Seveso, Flixborough, Bhopal, Enshede) bebizonyították, hogy szükség van olyan kockázat
HATÓSÁGI ÁLLÁSFOGLALÁS a veszélyes ipari üzemek társadalmi kockázatának megállapításánál ajánlott számítási módszerek alkalmazásához 1
HATÓSÁGI ÁLLÁSFOGLALÁS a veszélyes ipari üzemek társadalmi kockázatának megállapításánál ajánlott számítási módszerek alkalmazásához 1 Az állásfoglalás kiterjed a veszélyes ipari üzemek társadalmi kockázatának
A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.
II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és
Jogszabályi eszközök a helyi döntéshozók/hatóságok kezében
Jogszabályi eszközök a helyi döntéshozók/hatóságok kezében kötelezettség és lehetőség Készítette: Kara Milán Az előadás témája Csendes övezet, illetve zajvédelmi szempontból fokozottan védett terület Kibocsátási
ARCHIVÁLÁSI OSZTÁLYBA SOROLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SEGÉDTÁBLÁZAT - Kitöltési útmutató
ARCHIVÁLÁSI OSZTÁLYBA SOROLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SEGÉDTÁBLÁZAT - Kitöltési útmutató A segédtábla célja: Az elektronikus információs rendszerek (továbbiakban: EIR) archiválási osztályba sorolása a Belügyminisztérium
Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések
Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések Közlekedési balesetek és a közlekedő ember című szeminárium Budapest, 2017. október 14. 1 Önvezető autók autonóm járművek 11/2017. (IV.12.)
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke
Az Európai arlament és a Tanács 1999/45/EK irányelve Minden egészséget veszélyeztető hatás szisztematikus vizsgálatának eredményét tömeg/tömeg százalé
Az Európai arlament és a Tanács 1999/45/EK irányelve a tagállamoknak a veszélyes készítmények osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek
Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja
Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető
Kockázatértékelés. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde
Kockázatértékelés Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Kockázatértékelés a kereskedelmi egységekben Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény: a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség
Hírlevél 2. A munkahelyi biztonság kialakítása, a Munkavédelem Országos Programjának alapelvei
Hírlevél 2. A munkahelyi biztonság kialakítása, a Munkavédelem Országos Programjának alapelvei GINOP-5.3.4-16-2016-00031 Legbb érték az ember- munkavédelem a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás,
Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat
Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény értelmében a belső védelmi terv a veszélyes anyagokkal
ÉPÍTÉSI TERMÉK RENDELET
ÉPÍTÉSI TERMÉK RENDELET Mit jelent a CPR? Mit jelent a CPR? 3 BEVEZETŐ Ez a prezentáció megpróbálja áttekinteni mindazokat a gyakorlati követelményeket, amelyek a tagállamokban működő gyártókra és hatóságokra,
Kockázatkezelés az egészségügyben
Kockázatkezelés az egészségügyben Varga Tünde Emese XVI. Ker. KESZ/Int.vez. főnővér MBM hallgató 2018.02.15. Előadás célja 1. Kockázattal kapcsolatos fogalmak bemutatása 2. Releváns jogszabályok ismertetése
Kockázatszeml. zatszemlélet let. Dr. Kárpáti Edit GYEMSZI Operatív Minőségközpont DEMINXIV. 2014.05.23
Kockázatszeml zatszemlélet let az egészs szségügyi gyi ellátásban Dr. Kárpáti Edit GYEMSZI Operatív Minőségközpont DEMINXIV. 2014.05.23 Bemutatkozás Dr. Kárpáti Edit karpati.edit@gyemszi.hu 20 315 3883
Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció?
Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció? A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának irodája Baranyai Gáborbaranyai@ baranyai@obh.hu I. A nagybányai balesetre adott uniós válaszok
Tisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá:
Tisztelt Partnerünk! A biztonság mindannyiunk számára fontos paraméter. A költséghatékony, ugyanakkor hatékony biztonság mindannyiunk érdeke. A következőkben összefoglaljuk Önnek / Önöknek azokat a törvényi
A katasztrófavédelem intézkedései
A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem
Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex
Wienerberger CBME Szállítói etikai kódex A Wienerberger CBME elkötelezett a tisztesség és fenntarthatóság magas szintű normái iránt, és a nulla tolerancia elvét alkalmazza az olyan etikátlan magatartással
ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK
ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK ELŐZMÉNY Az Európai Unió új hulladék-keretirányelvét 2008. november 19-én fogadták el és december 12-én hirdették ki. A 2008/98/EK irányelv előírásait a tagállamoknak legkésőbb
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett
A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.6. C(2012) 8806 final A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről HU HU A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
Megelőző munkavédelem a biztonsági és egészségvédelmi dokumentáció megvalósításával
MUNKAVÉDELEM 1.2 Megelőző munkavédelem a biztonsági és egészségvédelmi dokumentáció megvalósításával Tárgyszavak: munkavédelem; bányaüzem; egészségvédelem; dokumentáció. Németország tíz nagy szénbányájában
Jogszabályok alkalmazása. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Jogszabályok alkalmazása Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Kockázatértékelés a kereskedelmi egységekben Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény: a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség
Az elemzés szempontjából célszerű megkülönböztetnünk a veszélyt és a kockázatot.
6. KOCKÁZATELEMZÉS Az információ biztonsága a rendszerek alapvető problémájává vált az utóbbi években. Az információs rendszer nem egy kiegészítő, regisztrációs jellegű tevékenység, hanem a termelő folyamat
IFJÚSÁG-NEVELÉS. Nevelés, gondolkodás, matematika
IFJÚSÁG-NEVELÉS Nevelés, gondolkodás, matematika Érdeklődéssel olvastam a Korunk 1970. novemberi számában Édouard Labin cikkét: Miért érthetetlen a matematika? Egyetértek a cikk megállapításaival, a vázolt
A SKET elfogadhatósági kritériumai
A SKET elfogadhatósági kritériumai Hatás Kritérium (vagylagos) Megjegyzés Tűzhatás 1. Hőfluxus< 8 kw/m 2 Gőztűz esetében: Max. koncentráció < ARH/2 1 építményben a hőfluxus értéke kisebb, mint 8 kw/m2,
147. sz. Ajánlás. a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről
147. sz. Ajánlás a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a
A KÁRÓKATONA JOGI STÁTUSZA az Európai Unió és a hazai jogszabályok keretei
Kormorán munkacsoport 2012. március 24. A KÁRÓKATONA JOGI STÁTUSZA az Európai Unió és a hazai jogszabályok keretei Schmidt András VM Természetmegőrzési Főosztály A kárókatonával kapcsolatos jogszabályi
Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás
Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.
Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben
SEVESO szabályozás Kit, mit, hogy és miért érint? SEVESO és ATEX: az irányelvek kockázat alapú megközelítése Bemutatkozás Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus Szakirány: alkalmazott statisztika,
FMEA tréning OKTATÁSI SEGÉDLET
FMEA tréning OKTATÁSI SEGÉDLET 1. Hibamód és hatás elemzés : FMEA (Failure Mode and Effects Analysis) A fejlett nyugati piacokon csak azok a vállalatok képesek hosszabbtávon megmaradni, melyek gazdaságosan
Szennyezett területek és vizek utógondozása Hatósági felügyelet és önellenőrzés
Szennyezett területek és vizek utógondozása Hatósági felügyelet és önellenőrzés Felosztás Bevezetés Jogi alapok Németországban és fogalmak Módszertani megvalósítás a) Az érintett elemek függvényében b)
Hagyomány és megújulás a környezethez való jog alkotmánybeli elismerése terén
Hagyomány és megújulás a környezethez való jog alkotmánybeli elismerése terén Prof. Dr. Fodor László DE ÁJK, Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi tanszék Budapest, 2011. február 15. A hatályos normaszöveg
Tipikus jogsértések a Döntőbizottság jogorvoslati eljárásai alapján. Dr. Puskás Sándor KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG elnök november 22.
Tipikus jogsértések a Döntőbizottság jogorvoslati eljárásai alapján Dr. Puskás Sándor KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG elnök 2016. november 22. A közbeszerzési eljárások előkészítése A szerződések nyilvántartása
Elektroszmog elleni védelem EU direktívája
Elektroszmog elleni védelem EU direktívája.és a magyar jogszabály (2016. július 1 ig)? Tar Zoltán munkavédelmi szakmérnök AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/35/EU IRÁNYELVE (2013.június 26.) a munkavállalók
A katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában
A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában Előadó: Ivanyos János Trusted Business Partners Kft. ügyvezetője Magyar Közgazdasági Társaság Felelős Vállalatirányítás szakosztályának
(EGT-vonatkozású szöveg)
2018.10.24. L 265/3 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1595 RENDELETE (2018. október 23.) az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szóló
A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai
Varga Imre mk. pv alezredes A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai Előzmények A jogi szabályozás helyzete Az Európai Unióval történő jogharmonizáció folyamatában a Magyar Köztársaság.
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása
A hulladékégetésre vonatkozó új hazai szabályozás az Ipari Kibocsátás Irányelv tükrében
A hulladékégetésre vonatkozó új hazai szabályozás az Ipari Kibocsátás Irányelv tükrében KSZGYSZ 2014. október 7. Bibók Zsuzsanna Nemzeti Környezetügyi Intézet 1 A hulladékégetés szabályozása 2000/76/EK
A Natura 2000 területekhez kapcsolódó eljárások kritikus mérlegelési kérdései
A Natura 2000 területekhez kapcsolódó eljárások kritikus mérlegelési kérdései 2010. január 11. Ambrusné dr. Tóth Éva JNOB, Nemzetközi Fıosztály Bevezetés Nem kell félretenni a 275/2004. (X. 8.) Korm. rendeletet
Olvassa el a címkét! Amit feltétlenül tudnia kell a mosó- és tisztítószerek biztonságos otthoni használatáról
Olvassa el a címkét! Amit feltétlenül tudnia kell a mosó- és tisztítószerek biztonságos otthoni használatáról Hamarosan új figyelmeztető címkék jelennek meg a háztartási tisztítószereken. Az eddig megszokott
JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h
JÓTÁLLÁSI JEGY 2014 1. Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (ha nem azonos a Vállalkozóval): 6. Vásárlás (termék
Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre
Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári
11. modul: LINEÁRIS FÜGGVÉNYEK
MATEMATIK A 9. évfolyam 11. modul: LINEÁRIS FÜGGVÉNYEK KÉSZÍTETTE: CSÁKVÁRI ÁGNES Matematika A 9. évfolyam. 11. modul: LINEÁRIS FÜGGVÉNYEK Tanári útmutató 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
A TECHNOLÓGIAI TERVEZÉS ÉS A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS KAPCSOLATA A ROBBANÁSVÉDELMI TERVEZÉS ÚJFAJTA MEGKÖZELÍTÉSE
A TECHNOLÓGIAI TERVEZÉS ÉS A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS KAPCSOLATA A ROBBANÁSVÉDELMI TERVEZÉS ÚJFAJTA MEGKÖZELÍTÉSE MEG KELL ÉRTENI KINEK MI A FELADATA! Tűzvédelmi tervező Jogszabály által szabályozott tevékenység.
dr. Zavodnyik József június 14.
dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes
Kelemen István Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Kelemen István Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium A környezetvédelmi biztosíték bevezetésének szükségessége Szombathely, 2008. április 22. ÁTTEKINTÉS alapprobléma és háttér elméleti kérdések a rendelettervezet
HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2
HÍRLEVÉL A szerződésszegési szabályok változása az új Ptk.-ban 2014 / 2 I. rész A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., a 2013. évi V. törvény, amely sok tekintetben megváltoztatta a korábbi Ptk.,
A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei. Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa
A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa A zöld közbeszerzés jogi feltételei az Unióban 1997. Európai Unió elkötelezte magát a fenntartható
RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI
RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI Povázsai Sándor r. alezredes Országos Rendőr-főkapitányság Budapest, 2010. 09. 21-22. Rövid áttekintés Jogi szabályozás helyzete Engedélyezési
A könyvvizsgálati standardok változásai
XXIII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Visegrád 2015. Szeptember 4-5. A könyvvizsgálati standardok változásai dr. Ladó Judit Alelnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Előzmény 1 Nemzetközi Könyvvizsgálati
Az ipari kibocsátási irányelv (IED) átültetése a hazai jogszabályokba Vegyipari hatások
Az ipari kibocsátási irányelv (IED) átültetése a hazai jogszabályokba Vegyipari hatások Vegyipari Környezetvédelmi és Biztonságtechnikai Konferencia Eger, 2012. október 10-11. Tartalom 2010/75/EU irányelv
A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy
A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során
(EGT-vonatkozású szöveg)
L 77/6 2018.3.20. A BIZOTTSÁG (EU) 2018/456 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. március 19.) az új élelmiszerré történő minősítésre irányuló, az új élelmiszerekről szóló (EU) 2015/2283 európai parlamenti és
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
Munkavédelmi előírások a kereskedelemben. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde
Munkavédelmi előírások a kereskedelemben Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Munkavédelmi előírások a kereskedelemben A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Tv. Szabályozza az egészséget nem veszélyeztető
A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN
A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN ELŐADÓ: DR. KOVÁCS ZSOLT XXIII. ALTENBURGER GYULA SZIMPÓZIUM BALATONVILÁGOS, 2013. MÁJUS 31. A KONTRAKTUÁLIS ÉS A DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba
Tisztelettel üdvözlöm a kollégákat!
A mozgó munkaállványok üzembehelyezésének és rendszeres vizsgálatának gyakorlatáról Dániában és a társaságunknál Tisztelettel üdvözlöm a kollégákat! Kovács László Mozgó Munka Állványok MMÁ Járműre szerelt
A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv
Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói mérés Műveletek összessége, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása. mérési
A bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi.
Közigazgatási határozatok felülvizsgálata A munkaügyi jogvitákon kívül a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem keretében hozott közigazgatási határozat, a munkaügyi
89/2004. (V. 15.) FVM
Pneumatikus vetőgépekre felszerelendő deflektor műszaki kialakítására vonatkozó előírások, avagy a vetés alkalmával, a magot bevonó csávázószer kiömlésének és kiporzásának minimalizálása hivatkozott irányelv:
Tárgyszavak: vevőkapcsolatok; CRM; szoftverértékelés.
A VÁLLALATVEZETÉS EGYES TERÜLETEI CRM-rendszerek értékelése és felépítése Bármerre tekintünk a verseny egyre élesebb. A vállalatok nagy feladat előtt állnak: régi ügyfeleiket meg kell tartaniuk, és újakat
A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA
A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA Az értekezés témája a veszélyes ipari üzemeket veszélyeztető, az úgynevezett külső hatások elleni védekezés eljárás- és eszközrendszerének kidolgozása. Szükség van
Kockázatkezelés és biztosítás
Kockázatkezelés és biztosítás Dr. habil. Farkas Szilveszter PhD egyetemi docens, tanszékvezető Pénzügy Intézeti Tanszék A tárgy fő témái Kockázatkezelés Integrált szemlélet és módszerek Pénzügyi értékelés
Volatilitási tőkepuffer a szolvencia IIes tőkekövetelmények megsértésének kivédésére
Volatilitási tőkepuffer a szolvencia IIes tőkekövetelmények megsértésének kivédésére Zubor Zoltán MNB - Biztosításfelügyeleti főosztály MAT Tavaszi Szimpózium 2016. május 7. 1 Háttér Bit. 99. : folyamatos
A hatályos VOC szabályozás és az IED új, a szerves oldószereket használó létesítményekre és tevékenységekre vonatkozó rendelkezései
A hatályos VOC szabályozás és az IED új, a szerves oldószereket használó létesítményekre és tevékenységekre vonatkozó rendelkezései Dr. Kiss Diána Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetmegőrzési és fejlesztési
EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság MEGJEGYZÉS A KÉPVISELŐK SZÁMÁRA
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Petíciós Bizottság 2009 2005. február 7. MEGJEGYZÉS A KÉPVISELŐK SZÁMÁRA Georges Thiébaut, (belga állampolgár) által benyújtott 815/2001. sz. petíció a szabadtéri cserépgyárak
TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.Önkormányzati rendelete a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. Preambulum
1. melléklet TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.Önkormányzati rendelete a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete a környezet
DE! Hol van az optimális tőkeszerkezet???
DE! Hol van az optimális tőkeszerkezet??? Adósság és/vagy saját tőke A tulajdonosi érték maximalizálása miatt elemezni kell: 1. A pénzügyi tőkeáttétel hatását a részvények hozamára és kockázatára; 2. A
A radioaktív anyagok szállításának fizikai védelme az ADR-ben és a 190/2011. Korm. rendeletben
A radioaktív anyagok szállításának fizikai védelme az ADR-ben és a 190/2011. Korm. rendeletben Sáfár József Országos Atomenergia Hivatal safar@haea.gov.hu XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam, Hajdúszoboszló,
TopNet Magyarország Kft. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI POLITIKÁJA
TopNet Magyarország Kft. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI POLITIKÁJA Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 3 1.1 Az Informatikai Biztonsági Politika célja... 3 1.1.1 Az információ biztonság keret rendszere... 3 1.1.2
Rendészeti igazgatás. Rendészet
Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 2015. évi XLII.
A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása
A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása 1. Az adatkezelő jogos érdeke: Az érintettek köre: a Partner kártya és Multipont Programban
A maximum likelihood becslésről
A maximum likelihood becslésről Definíció Parametrikus becsléssel foglalkozunk. Adott egy modell, mellyel elképzeléseink szerint jól leírható a meghatározni kívánt rendszer. (A modell típusának és rendszámának
A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Melléklet a BM/ /2015. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2015. (.) Korm. rendelete a vízgazdálkodási
Tárgyszavak: minőségbiztosítás; hibalehetőség; hibamódelemzés; egészségügy.
A TERMELÉSI FOLYAMAT MINÕSÉGKÉRDÉSEI, VIZSGÁLATOK 2.6 2.1 FMEA: valami régi és valami új az egészségügyben Tárgyszavak: minőségbiztosítás; hibalehetőség; hibamódelemzés; egészségügy. A kockázatelemzés
Dr. Kántor Béla
Dr. Kántor Béla szükséges a könyvvizsgálói vélemény és jelentés alátámasztásához. jellegét tekintve kumulatív, és elsősorban a könyvvizsgálat során végrehajtott könyvvizsgálati eljárásokból származik.
Versenyképesség és az innovatív vagyonvédelem
Versenyképesség és az innovatív vagyonvédelem avagy lehet-e és hogyan szerepe a vagyonvédelemnek a versenyképesség növelésében? Bernáth Mihály okl. biztonságszervező szakember Amiben mindenki egyetért...
Az iparjogvédelmi fórumrendszer mai problémái
Az iparjogvédelmi fórumrendszer mai problémái Szerző: dr. Gedeon Sándor okl. villamosmérnök, okl. mérnök-közgazdász, jogász, szabadalmi ügyvivő 2014. augusztus A magyar szabadalmi rendszer hatékonyságát
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI ÚT 50. HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010.