Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat
|
|
- Ida Magyar
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény értelmében a belső védelmi terv a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek kialakulásának megelőzését, a balesetek elhárítását, következményeinek mérséklését szolgáló intézkedések megtételét, az értesítési, riasztási, felkészítési feladatok veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemen, veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményen belüli végrehajtásának rendjét, feltételeit szabályozó üzemeltetői okmány. A belső védelmi terv kidolgozásáról az üzemeltető köteles gondoskodni, majd a kidolgozását követően meg kell küldenie az iparbiztonsági hatóság számára. Az üzemeltető feladatai közé tartozik, hogy a belső védelmi tervet soron kívül pontosítsa amennyiben az üzemben vagy annak védelmét ellátó szervezetben a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset kockázatát növelő változtatás történik. Az üzemeltetőnek meg kell teremtenie a belső védelmi tervben megjelölt feladatok végrehajtásához szükséges feltételeket. A belső védelmi terv készítése során lehetőséget kell biztosítania arra, hogy a tervről a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem munkavállalói és az üzem területén folyamatos megbízással tevékenységet végző alvállalkozók is véleményt nyilváníthassanak. Ezt követően a belső védelmi tervben foglaltakat valamennyi, a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem területén dolgozó személlyel meg kell ismertetni és annak alkalmazására a munkavállalókat fel kell készíteni. Az üzemeltető a belső védelmi tervben foglaltak megvalósíthatóságának ellenőrzése érdekében évente folytat le olyan Az üzemeltetőnek a belső védelmi tervet az utolsó gyakorlatot, ahol a módosítástól számított legfeljebb három éven belül felül kell tervben megjelölt vizsgálnia és a terv végrehajthatóságát gyakorlattal kell szervezetek valamely ellenőriznie. részét, valamint háromévente olyan gyakorlatot, ahol a tervben megjelölt szervezetek egészét gyakoroltatja. A terv gyakoroltatásáról jegyzőkönyvet kell felvenni, amit meg kell küldeni az iparbiztonsági hatóság (katasztrófavédelmi igazgatóság) részére a gyakorlat végrehajtását követő 30 napon belül. A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője köteles veszélyes ipari védelmi ügyintézőt alkalmazni vagy megbízni, akinek feladata szervezni és értékelni a belső védelmi tervben foglaltak gyakoroltatását, továbbá feladata a belső védelmi terv pontosítása, felülvizsgálata, a gyakoroltatásról jegyzőkönyv készítése és a hatóság részére történő megküldése.
2 A katasztrófavédelmi igazgatóság minden esetben tájékoztatja az üzemeltetőt arról, hogy helyszíni vizsgálattal ellenőrizni fogja a belső védelmi terv gyakorlatot, amelyet a gyakorlat befejeztével értékel. ismételten részt vesz és azt ismételten értékeli. Amennyiben a katasztrófavédelmi igazgatóság úgy ítéli meg, hogy a gyakorlat nem elfogadható, akkor határidő kitűzésével a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetőjét a belső védelmi terv gyakorlat ismételt lebonyolítására kötelezi, amelyen a hatóság A katasztrófavédelmi igazgatóság a belső védelmi terv gyakorlatokra meghívhatja a társhatóságok területileg illetékes szerveit annak érdekében, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeknél a veszélyes tevékenységek katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi beavatkozás és a környezetet érő károsító hatás elleni védekezés hatékonyabb legyen. A hatóság vizsgálja többek között, hogy a belső védelmi tervben megjelölt szervezetek a megfelelő szakfelszereléssel és egyéni védőfelszereléssel rendelkeznek-e és ezek műszaki állapota lehetővé teszi-e az alkalmazásukat. Ellenőrzi továbbá, hogy a feladataikra való felkészítésük és az előírt rendben való gyakoroltatásuk dokumentáltan megtörtént-e. A belső védelmi terv gyakorlat akkor tekinthető elfogadhatónak, amennyiben: - a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője a gyakorlat során a belső védelmi tervben meghatározott súlyos baleseti eseménysorok legalább egyikét a tervben meghatározottak szerint gyakoroltatja, - a kioktatott személyek, a gyakorlatban részt vevők a gyakorlat során a tervben meghatározottak szerint cselekednek, - nem tapasztalható semmilyen körülmény, ami egy feltételezett baleset során annak kimenetelét negatív irányba terelhetné, (pl.: nem megfelelően használják a védőfelszerelést), - a háromévente esedékes gyakorlaton a tervben megjelölt szervezetek egésze részt vett. Abban az esetben, ha a megismételt gyakorlat is elfogadhatatlan, akkor a hatóság az üzemeltetőt katasztrófavédelmi bírsággal sújthatja. Ha az üzemeltető a 3. év lejártát megelőzően nem tájékoztatja a hatóságot a BVT-gyakorlat megtartásának időpontjáról, akkor a hatóság ellenőrzést tart az üzemeltetőnél és kivizsgálja, hogy a gyakorlat megtartása vagy egy korábban megtartott gyakorlat időpontjának bejelentése maradt el. Amennyiben a belső védelmi terv gyakorlat végrehajtását elmulasztotta az üzemeltető, vagy a belső védelmi terv gyakorlat időpontjáról nem értesítették a hatóságot vagy a belső védelmi terv gyakorlat jegyzőkönyvét nem küldték meg a hatóság részére, katasztrófavédelmi bírság kerül kiszabásra.
3 A katasztrófavédelmi bírság mértéke Mulasztás oka Bírság mértéke Belső védelmi terv gyakorlat végrehajtásának elmulasztása esetén Ft Belső védelmi terv gyakorlat időpontjáról szóló értesítés hatóság részére történő megküldésének elmulasztása esetén Ft Belső védelmi terv gyakorlat jegyzőkönyve megküldésének elmulasztása esetén Ft A belső védelmi terv gyakorlat lépései A belső védelmi terv gyakorlat bejelentése Kötelezés a gyakorlat megismétlésére A hatóság ellenőrzi a gyakorlatot A BVT-gyakorlat nem megfelelő A hatóság minősíti a gyakorlatot A BVT-gyakorlat megfelelő Jegyzőkönyv küldése a hatóságnak A gyakorlat elmulasztása Az értesítés elmulasztása A jkv.-küldés elmulasztása Katasztrófavédelmi bírság kiszabása
4 A belső védelmi terv gyakorlatok bejelentéséhez meg kell küldeni a levezetési tervet és meg kell adni az alábbi információkat a hatóság részére: A veszélyes ipari üzem megnevezése A veszélyes ipari üzem telephelyének címe a település és irányítószám feltüntetésével A veszélyes ipari védelmi ügyintéző neve, telefonos elérhetősége A gyakorlat napja és kezdési időpontja A gyakorlattal érintett technológia, illetve üzemegység felsorolását. A belső védelmi terv gyakorlat során vizsgálandó szempontok 5 fő csoportja 1. Az üzemben tartózkodók riasztásával összefüggésben Az üzem rendelkezik-e a szükséges híradó eszközökkel? A híradó eszközök alkalmazhatósága biztosított-e? Az üzem rendelkezik-e a szükséges riasztó eszközökkel? A riasztó eszközök alkalmazhatósága biztosított-e? Az üzemben tartózkodók ismerik-e a riasztás jelzéseit? Meggyőződnek-e rendszeresen a riasztó eszközök működőképességéről? 2. Egyéni védőeszközökkel összefüggésben Rendelkezésre áll-e a szükséges mennyiségű egyéni védőeszköz? Megfelelően használhatóak-e az egyéni védőeszközök? Nem járt-e le a szavatossági idővel rendelkező eszközök érvényessége? Késedelem nélkül hozzáférhetőek-e az egyéni védőeszközök? Az egyéni védőeszközök használatára felkészítették-e az érintett személyeket? 3. Üzemi szervezet felkészítésével összefüggésben Rendelkezésre áll-e a munkahelyi polgári védelmi szervezet személyi állományának képzésére éves felkészítési terv? A felkészítési terv tartalmazza-e a belső védelmi tervben foglalt feladatokat, üzemi szervezetet és eszközeiket? Rendelkezésre áll-e a képzéshez szükséges helyiség, eszköz, anyag?
5 4. Üzemi védekezés irányításával összefüggésben Könnyen megközelíthető-e a védekezés irányítására szolgáló hely? Alkalmas-e a védekezés irányítására szolgáló hely valamennyi esemény kezelésére? Alkalmas-e a védekezés irányítására szolgáló hely az irányítást végző személyek és eszközeinek befogadására? Rendelkezésre áll-e a védekezés irányítására szolgáló helyen a szükséges híradó eszköz? Rendelkezésre áll-e a védekezés irányítására szolgáló helyen a szükséges informatikai eszköz? Működőképesek-e a védekezés irányítására szolgáló helyen elhelyezett híradó eszközök? Működőképesek-e a védekezés irányítására szolgáló helyen elhelyezett informatikai eszközök? 5. A gyakorlat kivitelezésével összefüggésben Rendelkezésre áll-e a gyakorlat levezetéséhez szükséges iratok (feltételezés, felszámolás, helyreállítás stb.)? A belső védelmi terv lényeges pontjai gyakorlásra kerültek-e? Megfelelően alkalmazták-e az egyéni védő eszközöket? Megfelelően alkalmazták-e a híradó eszközöket? Megfelelően alkalmazták-e a riasztó eszközöket? Megfelelően alkalmazták-e az informatikai eszközöket? Megfelelően értékelte-e az üzemi irányítás a gyakorlatot?
H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.
Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a
Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés
Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés Jogszabályok által előírt képzések 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba
Közbiztonsági referensek képzése Külső védelmi terv készítése, gyakoroltatása
Közbiztonsági referensek képzése Külső védelmi terv készítése, gyakoroltatása 2012.10.02. Jogszabályi Háttér 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
OptiJUS Opten Kft. 1 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 2014.2.15. óta hatályos szöveg A Kormány
A Kormány. /2011. (. ) Korm. rendelete. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről. I. Fejezet Általános rendelkezések
A Kormány /2011. (. ) Korm. rendelete a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi..
SEVESO irányelv és a hazai szabályozás
MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG SEVESO irányelv és a hazai szabályozás Gáspárné Bada Magda KOZMOS konferencia Visegrád 2013. 11.05. Az előadás tartalma SEVESO szabályozás háttere, filozófiája és mutatói A katasztrófavédelmi
Belső védelmi terv gyakorlatok tapasztalatai
Belső védelmi terv gyakorlatok tapasztalatai BALI PÉTER tű. százados, Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség Veszélyes Üzemek Főosztály Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal I. Katonai Hatósági Konferencia
Tisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá:
Tisztelt Partnerünk! A biztonság mindannyiunk számára fontos paraméter. A költséghatékony, ugyanakkor hatékony biztonság mindannyiunk érdeke. A következőkben összefoglaljuk Önnek / Önöknek azokat a törvényi
Tavaszi hatósági kerekasztal
Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,
219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
OptiJus Opten Kft. I. 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A 2012.1.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék
Iparbiztonsági hatósági tevékenység tapasztalatai, veszélyes üzemek ellenőrzése Magyarországon
ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG Iparbiztonsági hatósági tevékenység tapasztalatai, veszélyes üzemek ellenőrzése Magyarországon Nemzetközi Iparbiztonsági Tudományos Konferencia 2013. április 10.
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III.
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III. követelmények I. A munkafolyamatot, a technológiát, a munkaeszközt, az anyagot úgy kell megválasztani, hogy az sem a munkavállalók,
MAGYAR KÖZLÖNY. 123. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY 123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök Tartalomjegyzék 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 220/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 221/2011. (X. 20.) Korm. rendelet
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom,
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-3300 Eger, Klapka György u. 11. : 3301 Eger, Pf.: 253 Tel: (36-36) 510-230 Fax: (36-36) 312-015 e-mail: heves.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 1898-22/2012. Tárgy:
MAGYAR KÖZLÖNY. 123. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY 123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök Tartalomjegyzék 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 220/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 221/2011. (X. 20.) Korm. rendelet
A katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése
Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Vass Gyula tű. ezredes, főosztályvezető Az előadás tartalma: 1. Veszélyes
219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
OptiJus Opten Kft. I. 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A 2012.1.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék
TOXIKUS ANYAGOK. A toxikus anyagok gőzei vagy gázai, a levegővel elegyedve, a talaj mentén terjedve
Következményelemzés TOXIKUS ANYAGOK A toxikus anyagok gőzei vagy gázai, a levegővel elegyedve, a talaj mentén terjedve nagy távolságban is képezhetnek veszélyes koncentrációt. A toxikus felhő károsító
Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben
SEVESO szabályozás Kit, mit, hogy és miért érint? SEVESO és ATEX: az irányelvek kockázat alapú megközelítése Bemutatkozás Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus Szakirány: alkalmazott statisztika,
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem
219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A Kormány a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.
219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Kormány a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 80. e)-h), k) és o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk
Katasztrófavédelmi felkészítés
Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények
Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre
Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Budapest, 2014. március 04. Dr. Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelem
HATÓSÁGI ÁLLÁSFOGLALÁS a veszélyes ipari üzemek társadalmi kockázatának megállapításánál ajánlott számítási módszerek alkalmazásához 1
HATÓSÁGI ÁLLÁSFOGLALÁS a veszélyes ipari üzemek társadalmi kockázatának megállapításánál ajánlott számítási módszerek alkalmazásához 1 Az állásfoglalás kiterjed a veszélyes ipari üzemek társadalmi kockázatának
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, 10396-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Vizsgálja, értékeli a létesítmények tűzvédelmi szempontból fontos paramétereit
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai
Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai Tűzjelző Tervezők Szakmai Napja Lakitelek, 2013. december 10. Gyapjas János tű. őrnagy Bács-Kiskun MKI igazgató-helyettes Közös cél az építményben,
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 18. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS, valamint a BEKÖVETKEZETT
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN Készítette: Szabó László Global Safety Kft. A MUNKAVÉDELEM ALAPJAI A MUNKAVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése Ismertesse a veszélyelhárítási tervezés általános elveit, tartalmi követelményeinek szintjeit, készítésük és jóváhagyatásuk szabályait. Ismertesse a települési (munkahelyi)
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:
Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás
A beépített tűzjelző berendezések létesítésének aktuális kérdései 2 Az üzemeltetés buktatói Személyi feltételek Környezeti feltételek Műszaki feltételek Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás Téves
/2011. (...) Korm. Rendelet
1 /2011. (...) Korm. Rendelet a katasztrófavédelmi hozzájárulás és a katasztrófavédelmi bírság befizetési és elszámolási rendjéről, felhasználásának és ellenőrzésének módjáról, valamint a katasztrófavédelmi
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG H A T Á R O Z A T
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Tárgy: Engedély veszélyes tevékenység végzéséhez Ügyintéző: Olasz János tű. fhdgy. Telefonszám: 20/8202-134 H A T Á R O Z A T A Borsod-Abaúj-Zemplén
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tűzvédelmi technikát javítók ellenőrzése: Ellenőrzés eredménye: szabálytalanság nem került feltárásra.
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ellenőrzések száma vizsgált témakörönként: Tűzvédelmi technikát javítók ellenőrzése: Ellenőrzés eredménye: szabálytalanság nem került feltárásra. Kéményseprő-ipari
I. évfolyam, 3. szám október KÜSZÖBÉRTÉK ALATTI ÜZEMEK FELÜGYELETÉNEK MŰSZAKI ELŐÍRÁSAI - I. RÉSZ
I. évfolyam, 3. szám 2016. október Dr. Vass Gyula Kátai-Urbán Lajos KÜSZÖBÉRTÉK ALATTI ÜZEMEK FELÜGYELETÉNEK MŰSZAKI ELŐÍRÁSAI - I. RÉSZ Absztrakt Az iparbiztonsági jogi szabályozás kiterjed a veszélyes
A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A Kormány /2011. ( ) rendelete az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.)
A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság
A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság 2012. 09. 25. Kossa György tű. dandártábornok országos iparbiztonsági főfelügyelő -1- Magyarország szolgálatában a biztonságért Biztonság az, amivé
a jó munkahely Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések a munkavállalók védelmében mindnyájunknak fontos TÁMOP /
Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések a munkavállalók védelmében a jó munkahely a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu
Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények
Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmény: olyan, a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem területén lévő föld alatti vagy föld feletti technológiai vagy termelésszervezési
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Iparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok
Iparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok Dr. Varga József - Barta Kinga - Szabó Anett IMSYS Kft. 2013. április 10. Új jogszabályok 2012. január 1-től: 2011. évi CXXVIII. Törvény
Munkavédelmi előírások a kereskedelemben. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde
Munkavédelmi előírások a kereskedelemben Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Munkavédelmi előírások a kereskedelemben A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Tv. Szabályozza az egészséget nem veszélyeztető
BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG valamint a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között. 2007. Budapest A katasztrófák elleni védekezés
A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Előadó: Heinfarth György tű. alezredes A KÖZBIZTONSÁGI REFERENS
A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA:
Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? Z S U R K LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekről, - a veszélyes
KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA. Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke
KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke Válság krízis - katasztrófa Válság: radikális beavatkozást igényel Krízis:
Az összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezés során
Az összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezés során Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Munkavédelmi Főosztály E-mail cím:
A MOL Petrolkémia Zrt. Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata
A MOL Petrolkémia Zrt. Poliol létesítményének építéséhez benyújtott BIZTONSÁGI JELENTÉS KIEGÉSZÍTÉS Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata Tiszaújváros, 2018. november Tartalomjegyzék 1. AZ ÚJ POLIOL
A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok
Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Ihász Norbert tű. főhadnagy tűzvédelmi mérnök Tűzoltósági Főfelügyelőség
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha
BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA
I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum
A katasztrófavédelem intézkedései
A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem
Nyilvánosság biztosításával kapcsolatos jogszabályi módosítások
Nyilvánosság biztosításával kapcsolatos jogszabályi módosítások Visegrád Laczkó Levente tű. őrnagy -1- Új definíció AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2012/18/EU IRÁNYELVE - SEVESO III. (a továbbiakban:
A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége
A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége Jogszabályok betartásának ellenőrzése Szervezett munkavégzés Helyszíni ellenőrzés Előzetes értesítést nem alkalmazunk A közigazgatási hatósági eljárás és
A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában
A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes Budapest, 2017. május 03. Az előadás
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-192/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.
SEVESO ÜZEMEK TERVRENDSZERE. Hódi József tő. alezredes Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megelızési osztályvezetı
SEVESO ÜZEMEK TERVRENDSZERE Hódi József tő. alezredes Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megelızési osztályvezetı Az EU szabályozás EU. Irányelv - 1996. XII. 09.-én 96/82/EK. Számon kiadva
Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia
1.dia Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő 2.dia 3.dia 4.dia 2012. április 1-jén létrejött a korábban önkormányzatiként működő hivatásos tűzoltóságokat is magába integráló egységes katasztrófavédelmi
Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav
Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav favédelmi Kirendeltség Tűzvédelmi szabályzat Rendezvények Rónai Róbert tű. alezr. 2018. február 21. Tűzvédelmi használati szabályok rendszere Tűzvédelmi szabályzat
11/2004. (II. 13.) GKM rendelet. a gáz csatlakozó vezetékekre és fogyasztói berendezésekre vonatkozó műszaki-biztonsági előírásokról
11/2004. (II. 13.) GKM rendelet a gáz csatlakozó vezetékekre és fogyasztói berendezésekre vonatkozó műszaki-biztonsági előírásokról A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény 56. (2) bekezdés g)
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 862 01 Munkavédelmi technikus
Az Iparbiztonság átfogó bemutatása. Hortó Imre tű. Őrnagy Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Iparbiztonsági Felügyelő
Az Iparbiztonság átfogó bemutatása Hortó Imre tű. Őrnagy Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Iparbiztonsági Felügyelő Az előadás tartalma: 1. Veszélyes üzemekkel kapcsolatos tevékenységek (felderítés,
Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek
Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges
14. Alkalmazotti Munkavédelmi Szabályzat [2017]
[6. számú melléklet A Tan Kapuja Buddhista Főiskola IV. kötet: Egyéb Szabályzatok Követelményrendszeréhez (EKR)] 14. Alkalmazotti Munkavédelmi Szabályzat [2017] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola MUNKAVÉDELMI
Az előadás tartalma Jogszabályi hátterek A Tűzvédelmi Szakvizsgáról Országos Tűzvédelmi Szabályzat Égéselmélet Alapvető tűzoltási módok Tűzoltó készülékek Palackok kezelése Robbanóképes közegek, robbanásvédelem
A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok
A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok Nesztinger Péter munkavédelmi főreferens Munkavédelmi
JSR MOL Synthetic Rubber Zártkörűen Működő Részvénytársaság. S-SBR üzem BIZTONSÁGI JELENTÉS. Építési engedélyezési dokumentáció
JSR MOL Synthetic Rubber Zártkörűen Működő Részvénytársaság S-SBR üzem BIZTONSÁGI JELENTÉS Építési engedélyezési dokumentáció Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonat 1. kiadás Tiszaújváros, 2014. május
KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA
A TESTNEVELÉSI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 47/2015. sz. határozatával BUDAPEST 2015. 1 Tartalom Preambulum... 3 A Szabályzat célja, hatálya... 4 A
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A katasztrófavédel tervezés rendszerét, feladatait, formai és tartal követelményeit a polgári védel tervezés rendszeréről szóló 20/1998. (IV.
Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / 0712-06 modul/ 2 vifea. segédlet
1 Biztonságszervezői alapismeretek 0712-06 modul 2-es (szóbeli) vizsgarész Egy megjelölt intézmény tűzvédelmi szempontból való felmérése, tűzvédelmi szabályzat készítése vázlatosan Tűzvédelem tervezés,
TÁJÉKOZTATÓ. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság május 8. verzió 1.0. A BEJELENTÉS-KÖTELES SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓK
TÁJÉKOZTATÓ A BEJELENTÉS-KÖTELES SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓK RÉSZÉRE Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. május 8. verzió 1.0. 2 / 5 oldal Tisztelt Szolgáltatók! Az új kiberbiztonsági
A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése
A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Bognár r Balázs PhD tű. őrnagy, osztályvezető Biztonság az, amivé tesszük! /Prof.
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013.
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. március 22. Módosítva: 2013. január 22., hatályba lép: 2013. január 24-én A Belső Ellenőrzési Iroda ügyrendjét (a továbbiakban:
HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI
Hivatal HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATAI A Hivatal tevékenységét az igazgató közvetlen alárendeltségében látja el. Feladata a Heves MKI Ügyfélszolgálati Iroda
Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre
Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári
H A T Á R O Z A T. bírságot szabok ki.
Ügyiratszám: 75-3/2014/H Tárgy: Bárdi Autó Magyarország Autóalkatrészkereskedelmi Zrt. terhére bírság kiszabása a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó szabályok megsértése miatt Ü. i.: Tel.: H
BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Önkéntes Tűzoltó Egyesületek országos értekezlete BM OKF, 2012.01.14. -1- Ipari katasztrófák nemzetközi kitekintés 1976. július 10.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi
RECENZIÓ AZ IPARBIZTONSÁGTAN I. CÍMŰ KATASZTRÓFAVÉDELMI KÉZIKÖNYVRŐL
RECENZIÓ AZ IPARBIZTONSÁGTAN I. CÍMŰ KATASZTRÓFAVÉDELMI KÉZIKÖNYVRŐL Magyarország Országgyűlése a katasztrófavédelemi törvény 1 (a továbbiakban: Kat. tv.) 2012. január 1-jei elfogadásával megalkotta az
113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről
113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.
Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT
Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 59-7/2014/IPB.
Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI
Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI Előzmények A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti
XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban
XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban A katasztrófavédelem szerepe a közúti, vasúti, vízi szállítások felügyeletében Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes 217. február 23. A katasztrófavédelem
ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások
ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások Bali Péter tű. őrnagy BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2017. NOVEMBER Az általános közigazgatási rendtartásról
A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE. a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Budapest, július 6.
BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról Budapest, 2012. július 6. A fejezeti
... H A T Á R O Z A T
Ügyiratszám: 35830/293-4/2015.ált. Tárgy: Diadal Ruhaipari Zrt. terhére bírság kiszabása a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó szabályok megsértése miatt Ü. i.:... Tel.: E-Mail:...... H A T Á
3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása
Munkavédelem jogi és eljárási ismeretei II. Ellenőrző kérdések 2012 1., A munkavédelem általános követelményei. - a munkavédelmi szabályok betarthatósága - a követelmények megválthatóságának elve - a megfelelőség