TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI"

Átírás

1 Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: GKM/4326/7/2008. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet módosításáról Budapest, március Felsmann Balázs szak

2 E G Y E Z T E T É S I L A P A) Állami szervek Vélemény-nyilvánítási határidő: 5 munkanap Szervezet EÜM FVM GVH HM IRM KSH KÜM KvVM MeH Kormánytitkárság vezetője MeH Koalíciós Koordinációért felelős ÁT MeH jogi és közigazgatási ÁT MeH EKK MeH NBI MVH NFÜ OKM ÖTM PM SZMM Név: Egyetért nem ért egyet Észre -vételt tett Határiidőben nem adott véleményt Felsmann Balázs szak

3 Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló: Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet módosítását a következő indokok teszik szükségessé. A vasúti kombinált fuvarozás kezdetei Magyarországon a 90-es évek elejére nyúlnak vissza. A vasúton elszállított kamionok száma az évek során folyamatosan növekedett, 2000-ben elérve a 460 ezres elszállított kamionszámot. Az Európai Közösség évben történő bővítésének hatására a forgalom gyors visszaesést szenvedett, mely tendenciát Románia és Bulgária évi csatlakozása tovább erősített. A környezetkímélő vasúti kombinált fuvarozás előnyeit idejekorán felismerve, több fontos kormányzati intézkedés született a tendencia megállítása, esetleges megfordítása érdekében. E körbe sorolható azon intézkedés, melynek során Magyarország élt a Csatlakozási Szerződésben biztosított azon lehetőséggel, hogy a csatlakozáskor fennálló támogatási formát december 31-ig fenntarthatja. A kombinált fuvarozás további támogatási igényét felismerve, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatási programot terjesztett az Európai Bizottság elé jóváhagyásra, melynek értelmében négy éves támogatási rendszerben kívánja elősegíteni e környezetkímélő fuvarozási módozat továbbfejlődését. E támogatási struktúra összhangban áll a vasúti, közúti és belvízi közlekedéshez nyújtott támogatásokról szóló 1107/70/EGK tanácsi rendelettel (1970. június 4.), illetve a közösségi politika Fehér Könyvben (Európai Közlekedéspolitika 2010-ig: itt az idő dönteni) meghirdetett koncepciójával. A GKM rendelet módosítása a kombinált fuvarozás támogatásának diszkriminációmentes és átlátható megvalósítását célozza meg, előírva az érdekeltek közötti azonos bánásmód követelményét, a támogatáshoz jutás azonos feltételeit. A támogatás kezelőjeként a rendelet a MÁV Zrt.-t nevesíti, tekintettel annak infrastruktúra üzemeltető tevékenységére, mely lehetővé teszi, hogy Felsmann Balázs szak

4 a támogatást igénylő teljesítmények tényleges beazonosítása és értékelése közvetlen módon történhessen. A gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény értelmében a Közlekedéstudományi Intézet Kht január 15-től Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasági formában folytatja tevékenységét. E szervezeti változást a tervezet 3. - ának (2) bekezdése emeli be a GKM rendelet szövegébe. II. III. A kormányprogramhoz való viszony: Az előterjesztés benyújtása a kormányprogramhoz közvetlenül nem kapcsolódik. Előzmények: A jelenleg hatályos, az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet nem tartalmazza a GKM fejezetben található RO-LA gördülő országút előirányzatra vonatkozó rendelkezéseket. Ennek oka, hogy a tavalyi évben az előirányzat felhasználását nem GKM rendelet, hanem GKM belső szabályzat szabályozta. Korábbi elképzelések szerint az idei évi előirányzat felhasználására vonatkozó rendelkezéseket is GKM szabályzat tartalmazta volna, továbbá elején a PM Támogatásokat Vizsgáló Irodával a támogatási konstrukció egyeztetése még zajlott. Tekintettel azonban arra, hogy az előirányzat pályáztatás útján kerül felhasználásra, az előirányzat felhasználására vonatkozó szabályokat jogszabályban célszerű elhelyezni. A rendelet tartalmazza a Közlekedéstudományi Intézet cégnevének megváltozása miatt szükséges módosítást is. A kamionok vasúti fuvarozásának állami támogatására a Csatlakozási Szerződésben kapott derogáció alapján 2007-ig volt lehetőség az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül. A GKM a időszakra támogatási program engedélyezését kérelmezte a PM Támogatásokat Vizsgáló Irodán keresztül az Európai Bizottságtól. A kérelemről döntés április közepén várható. A rendelet mielőbbi kihirdetése szükséges annak érdekében, hogy az Európai Bizottság jóváhagyását követően azonnal megkezdődhessen az előirányzat felhasználása. IV. Várható szakmai hatások: Az R. módosítása lehetővé teszi a kombinált fuvarozás támogatásának diszkriminációmentes és átlátható megvalósítását, előírva az érdekeltek közötti azonos bánásmód követelményét, a támogatáshoz jutás azonos feltételeit. V. Várható gazdasági hatások: Az R. tervezett módosítása alapján folyósítható támogatás hozzájárul a közút fuvarozási területen jelenleg fennálló versenyelőnyének részleges kiegyenlítéséhez elősegítve a közlekedésből származó negatív környezeti eternális költségek csökkentéséhez. Felsmann Balázs szak

5 VI. VII. VIII. IX. Költségvetési hatások: Az R. tervezett módosítása által érintett támogatási program része a költségvetésnek, arra többletterhet nem ró. Várható társadalmi hatások: A R. tervezet módosítása alapján folyósítható támogatás elősegíti a közutak tehermentesítését, illetve az érintett közlekedési útvonalak környezeti rehabilitációját, az élhetőbb környezet megvalósulását. Kapcsolódások: Az R. tervezett módosítása az Országgyűléshez vagy a Kormányhoz már benyújtott előterjesztésekhez nem kapcsolódik. Fennmaradt vitás kérdések: X. Javaslat a sajtó tájékoztatására: Az előterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e a kommunikáció Kormányülést követő szóvivői tájékoztató Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése További lakossági tájékoztatás Tárcán belül nyilatkozók szintje: XI. Megjegyzések: Az Európai Bizottság elé terjesztett, a támogatási program jóváhagyását célzó kérelemről döntés április közepén várható. A rendelet mielőbbi kihirdetése szükséges annak érdekében, hogy az Európai Bizottság jóváhagyását követően azonnal megkezdődhessen az előirányzat felhasználása. Felsmann Balázs szak

6 Melléklet A gazdasági és közlekedési miniszter... /2008. (...) GKM rendelete az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet módosításáról Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény ának (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. -ának a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el: 1. Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. -a a következő i) ponttal egészül ki: [A rendelet hatálya a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) fejezeti kezelésű előirányzatai közül az alábbi előirányzatokra terjed ki:] i) RO-LA gördülő országút 25. cím, 30. alcím, 38. jogcímcsoport 2. Az R. a 17. -t követően a következő 17/A-17/C. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki: RO-LA gördülő országút 17/A. (1) Az előirányzat célja vissza nem térítendő üzemeltetési támogatás nyújtása a vasúti kombinált árufuvarozás versenyképességének javítása, a környezetkímélő szállítási módozatok elősegítése, a közúti árufuvarozás okozta környezeti károk csökkentése érdekében. Felsmann Balázs szak

7 (2) A támogatás kezelésére a miniszter és a Magyar Államvasutak Zrt. (a továbbiakban: MÁV Zrt.) támogatáskezelési szerződést köt. A támogatáskezelési szerződés tartalmazza a támogatás folyósításának feltételeit, a támogatás felhasználását, a támogatással történő utólagos elszámolás módját, a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása esetén alkalmazandó szankciókat. (3) A támogatás folyósítása a MÁV Zrt. részére negyedévente, egyenlő részletekben történik. (4) A MÁV Zrt. a támogatás felhasználásáról a támogatáskezelési szerződésben meghatározott határidőre és tartalommal pénzügyi elszámolást, valamint szakmai beszámolót készít. (5) A támogatás kezelője a támogatási előirányzat felhasználásáról a minisztert negyedévente, jelentés formájában tájékoztatja. (6) A miniszter a támogatás folyósítását az elszámolási kötelezettség elmulasztása vagy el nem fogadása esetén, annak pótlásáig felfüggeszti. 17/B. (1) A támogatás diszkrimináció-mentes igénybevételének biztosítása érdekében a miniszter nyilvános pályázatot ír ki a tehergépkocsik, vontatók és a pótkocsik vasúton történő fuvarozását végző vasúti társaságok számára. (2) Támogatásra jogosult bármely, a Magyar Köztársaság területén vasúti árutovábbításra jogosult, a 95/18/EK irányelvvel összhangban kiadott működési engedéllyel rendelkező vasúti társaság, mely a pályázatban foglaltaknak igazolhatóan eleget tesz és a támogatás igénybevételére szerződést köt a támogatás kezelőjével. (3) A támogatást elnyerő vasúti társaság a támogatás kezelőjével kötött szerződés alapján jogosult a támogatás igénybevételére. A támogatás kezelője a beérkezett igényeket a beérkezés sorrendjében, számlákon és kifizetési dokumentumokon alapuló elszámolás alapján utólagosan teljesíti. 17/C. (1) A támogatás kezelője negyedéves utólagos elszámolás során köteles az elszámolási időszak igazolt fuvarozási teljesítménye alapján megállapított teljes támogatási összeget a támogatásra jogosultaknak továbbadni. A támogatás folyósítása előtt a támogatás kezelője köteles meggyőződni a támogatott fuvarozási teljesítmény megtörténtéről. (2) A támogatást igénybe vevő vasúti társaság számára legfeljebb akkora támogatási összeg adható tovább, amely nem haladja meg a közúti fuvarozók részére biztosított díjkedvezmény összege vagy a támogatáskezelési szerződésben rögzített mérték közül az alacsonyabb támogatási mértéket. (3) A leközlekedett vonatokról, a vonatonként felhasznált támogatásról, az összesen elszállított egységekről, valamint az egységekre megállapított, kedvezményként továbbadott támogatásról a támogatás kezelője és az azt igénybe vevő társaság negyedévente köteles havi bontásban elszámolni, az elszámolási időszakot követő hónap 15-éig. 3. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Felsmann Balázs szak

8 (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. a) 17. -a (2) bekezdésének utolsó mondatában a Közlekedéstudományi Intézet Kht. (a továbbiakban: KTI Kht.) szövegrész helyébe a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KTI Nonprofit Kft.) szöveg, b) 17. -ának (3) bekezdésében a KTI Kht.-val szövegrész helyébe a KTI Nonprofit Kft.-vel szöveg, valamint c) 17. -ának (5) bekezdésében a KTI Kht. szövegrész helyébe a KTI Nonprofit Kft. szöveg lép. Felsmann Balázs szak

9 Indokolás Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet módosítását a következő indokok teszik szükségessé. A vasúti kombinált fuvarozás kezdetei Magyarországon a 90-es évek elejére nyúlnak vissza. A vasúton elszállított kamionok száma az évek során folyamatosan növekedett, 2000-ben elérve a 460 ezres elszállított kamionszámot. Az Európai Közösség évben történő bővítésének hatására a forgalom gyors visszaesést szenvedett, mely tendenciát Románia és Bulgária évi csatlakozása tovább erősített. A környezetkímélő vasúti kombinált fuvarozás előnyeit idejekorán felismerve, több fontos kormányzati intézkedés született a tendencia megállítása, esetleges megfordítása érdekében. E körbe sorolható azon intézkedés, melynek során Magyarország élt a Csatlakozási Szerződésben biztosított azon lehetőséggel, hogy a csatlakozáskor fennálló támogatási formát december 31-ig fenntarthatja. A kombinált fuvarozás további támogatási igényét felismerve, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatási programot terjesztett az Európai Bizottság elé jóváhagyásra, melynek értelmében négy éves támogatási rendszerben kívánja elősegíteni e környezetkímélő fuvarozási módozat továbbfejlődését. E támogatási struktúra összhangban áll a vasúti, közúti és belvízi közlekedéshez nyújtott támogatásokról szóló 1107/70/EGK tanácsi rendelettel (1970. június 4.), illetve a közösségi politika Fehér Könyvben (Európai Közlekedéspolitika 2010-ig: itt az idő dönteni) meghirdetett koncepciójával. A GKM rendelet módosítása a kombinált fuvarozás támogatásának diszkriminációmentes és átlátható megvalósítását célozza meg, előírva az érdekeltek közötti azonos bánásmód követelményét, a támogatáshoz jutás azonos feltételeit. A támogatás kezelőjeként a rendelet a MÁV Zrt.-t nevesíti, tekintettel annak infrastruktúra üzemeltető tevékenységére, mely lehetővé teszi, hogy a támogatást igénylő teljesítmények tényleges beazonosítása és értékelése közvetlen módon történhessen. A gazdasági társságokról szóló évi IV. törvény értelmében a Közlekedéstudományi Intézet Kht január 15-től Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasági formában folytatja tevékenységét. E szervezeti változást a tervezet 3. -ának (2) bekezdése emeli be a GKM rendelet szövegébe. Felsmann Balázs szak

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/137/1/2006. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről szóló 186/2005.

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM rendelete a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló (jogszabály-módosítások

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI.

A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI. 1 NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/1351/2010. TERVEZET a területrendezési előirányzat felhasználásának részletes szabályairól Budapest, 2010. február 2 1. Az egyeztetés alapadatai EGYEZTETÉSI

Részletesebben

Budapest, január

Budapest, január GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/1325/1/2008. A gazdasági és közlekedési miniszter /2008. ( ) GKM rendelete a közlekedési és az ipari területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete III3R/61/2/2006. TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (..) GKM rendelete az Útpénztár fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER IRM/RKFO/11/2009. ELŐTERJESZTÉS az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER egyes fejlesztési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló NFGM rendelet tervezetéről 2008. JÚNIUS A nemzeti fejlesztési és gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER TERVEZET III-3TK/19/3/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről Budapest, 2006. március 2 E G Y E Z

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

M i n i s z t e r i r e n d e l e t SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 23.578-3/2007-SZMM M i n i s z t e r i r e n d e l e t a szociális és munkaügyi miniszter felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról

Részletesebben

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány "Az 1992. évi LXIII. tv. 19/A. (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS 2006. december 1-jétől 10 évig." T E R V E Z E T ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

TERVEZET. A települési önkormányzatok részére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséhez kapcsolódóan nyújtott támogatásról

TERVEZET. A települési önkormányzatok részére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséhez kapcsolódóan nyújtott támogatásról VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER 1 VM/ /2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2013. szeptember 18-án TERVEZET A települési önkormányzatok részére a nem közművel

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER./MeH/2007. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004.

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 1 GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /../2007. A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter /2007.(...) GKM- KvVM együttes rendelete a nem

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által alapítványoknak nyújtandó támogatás Kormány általi engedélyezéséről Budapest, 2008. június I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az államháztartásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/17753/2007. TERVEZET az egyes rendeleteknek az energiafelhasználó termékek öko-tervezésére vonatkozó követelmények megállapítása érdekében történő módosításáról

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról 1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére TERVEZET GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/77/3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Hulladékhasznosító Közhasznú Társaság végelszámolásáról, és feladatainak a Közlekedéstudományi

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 23.945-1/2007-SZMM ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról Budapest, 2007. november

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. szeptember 10., kedd Tartalomjegyzék 219/2019. (IX. 10.) Korm. rendelet A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003.

Részletesebben

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése.

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 85. szám 8165 (3) Az oktatásért felelős miniszter, a kultúráért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti az iskolai könyvtárak és a

Részletesebben

10/2009. (III.6.) OKM /2009. (..) OKM

10/2009. (III.6.) OKM /2009. (..) OKM Összefoglaló a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott kiegészítő támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Kormány részére

E l ő t e r j e s z t é s. a Kormány részére FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Nem nyilvános! E l ő t e r j e s z t é s a Kormány részére az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet, valamint a cirkuszi menazséria

Részletesebben

Budapest, 2006. szeptember

Budapest, 2006. szeptember SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 2458-2/2006. TERVEZET M i n i s z t e r i r e n d e l e t a helyi önkormányzatok részére gyermek- és ifjúsági feladatok ellátása céljából nyújtandó támogatás igénylésének,

Részletesebben

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról 7/2014. (I. 31.) BM rendelet a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 2476-1/2007-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról Budapest, 2007. január Vezetői összefoglaló I. Tartalmi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM/8122/2012. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdéseinek rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2012. július 3-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a helyi önkormányzatok adósságrendezési

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény 1 2016. évi... törvény az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról 1. Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az

Részletesebben

Változnak a vizsgakövetelmények

Változnak a vizsgakövetelmények Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM-10374/2011. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2011. szeptember 7-én. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a vis maior tartalék felhasználásának

Részletesebben

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

M i n i s z t e r i r e n d e l e t ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 24.264-2/2007. M i n i s z t e r i r e n d e l

Részletesebben

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete A nemzetgazdasági miniszter./2012. (.) NGM rendelete a nemzetgazdasági miniszter feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggő módosításáról

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 115. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 115. szám MAGYAR KÖZLÖNY 115. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. július 20., péntek Tartalomjegyzék 2018. évi XXXIV. törvény A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei 2017.

Részletesebben

a mágneses játékok által jelentett veszélyekről szóló figyelmeztetés e játékokon való feltüntetéséről

a mágneses játékok által jelentett veszélyekről szóló figyelmeztetés e játékokon való feltüntetéséről EZ A A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Iktatószám: a mágneses játékok által jelentett veszélyekről szóló figyelmeztetés e játékokon való feltüntetéséről

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. április 9., kedd Tartalomjegyzék 75/2019. (IV. 9.) Korm. rendelet Az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet,

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenõrzés részletes szabályairól A gazdasági és közlekedési miniszter feladat-

Részletesebben

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el.

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el. A kormányzati szervezetrendszer átalakítása keretében a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet is átalakításra kerül, szociális ágazati feladatait a továbbiakban Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Részletesebben

A tervezetek előterjesztője

A tervezetek előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Budapest, 2007. december

Budapest, 2007. december Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/17329/16 / 2007. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Iromány száma: T/15642. Benyújtás dátuma: 2017-05-15 13:46 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2005. (II. 8.) PM rendelet - a prémium programmal, valam 2. oldal 3. 1 (1)2 Az irányító szerv a munkáltatók által benyújtott köl

Magyar joganyagok - 8/2005. (II. 8.) PM rendelet - a prémium programmal, valam 2. oldal 3. 1 (1)2 Az irányító szerv a munkáltatók által benyújtott köl Magyar joganyagok - 8/2005. (II. 8.) PM rendelet - a prémium programmal, valam 1. oldal 8/2005. (II. 8.) PM rendelet a prémium programmal, valamint a különleges ztatási nyal kapcsolatos egyes munkáltatói

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Mád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(V.08.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésről Mád Község Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek 105. szám Tartalomjegyzék 199/2010. (VI. 18.) Korm. rendelet 1/2010. (VI. 18.) NFM rendelet 1132/2010. (VI. 18.) Korm. határozat

Részletesebben

hatályos_

hatályos_ 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egyes egészségügyi

Részletesebben

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1414/2007. Munkaanyag a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII.

Részletesebben

Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete

Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1 Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1. melléklet a számú előterjesztéshez a közös jogkezelő szervezetek és a független jogkezelő szervezetek jogkezelési tevékenységének bejelentésével, valamint

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2015.(V.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Módosított

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásáról. Budapest, 2011. február

ELŐTERJESZTÉS. az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásáról. Budapest, 2011. február BELÜGYMINISZTER BM-1857/2011. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. 02. -án ELŐTERJESZTÉS az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 13.880-1/2006-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek kormányzati szervezetalakítással összefüggő

Részletesebben

Az egyes önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztári tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendeletről

Az egyes önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztári tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendeletről Pénzügyminiszter 10679/2007. Az egyes önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztári tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendeletről Budapest, 2007. június EÜM FVM GKM HM IRM KVVM

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINISZTER Szám: 6162-1/2006. TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok

Részletesebben

A nemzeti erőforrás miniszter. /2011. ( ) NEFMI rendelete

A nemzeti erőforrás miniszter. /2011. ( ) NEFMI rendelete A nemzeti erőforrás miniszter /2011. ( ) NEFMI rendelete az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: GKM/2533/2/2008. Tervezet az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről szóló 370/2004.

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM TERVEZET ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet módosításáról Budapest, 2007.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 2017. évi CV. törvény A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény és a településkép védelméről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: XXIV1514/3/2010 Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2010. november 16-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a nemzeti hatáskörben

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 43/2007. (IV. 4.) GKM a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenőrzés részletes szabályairól A gazdasági

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete az útdíjfizetési rendszer átalakításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. és a 2. alcím tekintetében a közúti

Részletesebben

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab)

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab) A nemzetgazdasági miniszter 21/2015. (VIII. 28.) NGM rendelete egyes munkavédelmi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról, valamint egyes foglalkoztatási és szakképzési tárgyú

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

Tervezet ELŐTERJESZTÉS. a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről

Tervezet ELŐTERJESZTÉS. a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről Tervezet EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Iktatószám: 13442-4/2014/JOGI Tervezet ELŐTERJESZTÉS a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium TERVEZET!

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium TERVEZET! Gazdasági és Közlekedési Minisztérium TERVEZET! /2006. (..) GKM rendelet az ITD-H Befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési tanácsadás célelőirányzat felhasználásának és kezelésének szabályozásáról

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Miniszter /2008-SZMM

Szociális és Munkaügyi Miniszter /2008-SZMM Szociális és Munkaügyi Miniszter Iktatószám: 2255-1/2008-SZMM Előterjesztés a Kormány részére az európai globalizációs alkalmazkodási alapból származó támogatások hazai felhasználásáról Budapest, 2008.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 18. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA február 14., vasárnap. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 18. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA február 14., vasárnap. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. február 14., vasárnap 18. Tartalomjegyzék 27/2010. (II. 14.) Korm. rendelet 1036/2010. (II. 14.) Korm. A szénipari szerkezetátalakítási támogatás

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

(hatályos: )

(hatályos: ) 320/2017. (XI. 8.) Korm. rendelet az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben