ÜZLETI JELENTÉS
|
|
- Tivadar Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HATVAN ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉS Hatvan, március Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Juhász Ferenc Turányikné Borsik Éva elnök ügyvezető ügyvezető igazgató
2 1. Általános bemutatás évben tovább folytatódott a reálgazdaság élénkülése, a bővülő foglalkoztatás mellett az ágazatok széles körében növekedett a kibocsátás. Az ország külső piacainak elhúzódó kilábalása, az orosz-ukrán konfliktus miatt kivetett szankciók mérsékelten alacsonyabb külső keresletet eredményeztek, a belső kereslet élénkülésének köszönhetően azonban tovább folytatódott a gazdasági növekedés. A Monetáris Tanács 2014 júliusában lezárta a két évig tartó kamatcsökkentési ciklusát, megítélése szerint az irányadó kamat (2,1%) összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Ebben a környezetben a hitelintézetek a kereslet lassú élénkülését érzékelték az év során. A vállalkozások részére tovább javultak a hitelezési folyamatok, amelyekhez érdemben járult hozzá a jegybanki alapkamat-csökkentések hatása, valamint a kis-és középvállalkozási szegmensben a Növekedési Hitelprogram. A lakossági devizahitelek kockázatait az árfolyamrés semmissége, és a tisztességtelen kamatés díjemelések miatti elszámolás, a fair bankrendszerre való áttérés, valamint a devizahitel forintosítása kívánja kezeli. A takarékszövetkezeti szektor működését alapvetően meghatározta a évi szövetkezetek integrációjáról szóló CXXXV. törvény rendelkezései. A törvény hatályba lépésétől a takarékszövetkezetek intézményvédelmét a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete látja el, amely válságmegelőző és felügyeleti jogkörrel bír, és alapvető feladatának tekinti a szektor hatékonyságának a növelését. Az év során befejeződött az egységes kockázatviselés biztosítása érdekében folytatott szövetkezeti hitelintézetek átvilágítása, lezárult az Integráció egyetemleges felelősségén alapuló kockázati közösség létrehozása, ezzel is erősítve az Integráció stabilitását és a prudenciális elvárásoknak való megfelelő működést. Az új betétvédelmi közösségben Garanciaközösségben a takarékszövetkezeteknél elhelyezett megtakarítások gyakorlatilag 100 százalékos védelmet éveznek. A Takarékszövetkezetnek ebben a gazdasági környezetben kellet gazdálkodnia, pozícióját stabilizálnia, ügyfeleit megszereznie, illetve megtartania. Hitelintézetünk kiegyensúlyozott üzleti döntésekkel, mértéktartó kockázatvállalással megőrizte gazdálkodási és működési stabilitását az év során. A Takarékszövetkezet passzív tevékenységének középpontjában évben is a betétgyűjtés állt. Az állomány összességében csökkent ( ezer forint) az előző évhez képest. A szektor szerinti megoszlást tekintve a tendencia eltérő, a vállalkozói betétállomány ugyan nőtt, ( ezer forint) ez a kedvező változás azonban nem tudta ellensúlyozni a lakosság megtakarításában bekövetkezett csökkenést ( ezer forint). Ebben az ügyfélkörben elmozdulás történt az ügynöki tevékenység keretében történő értékpapír állomány növekedése irányában. Az összes betétnek 44%-a takarékbetét, és 56% a számlán lévő megtakarítás december 31-én. 1
3 Az ügyfelekkel szembeni kötelezettségen túl a hitelintézetek felé fennálló tartozás összege növekedett az év során. A deviza tartozás csökkent, a Növekedési Hitelprogram keretében felvett hitel nőtt az előző évhez képest. Az aktív pénzpiaci tevékenységén belül a Takarékszövetkezet jövedelmezőségét alapvetően a hitelezési tevékenység határozza meg. A vállalkozói hitelállomány alakulására kedvezően hatott a Növekedési Hitelprogram I. és II. szakaszában nyújtott kedvező kamatozású hitel, aminek összege ezer forint az időszak végén. A teljes állomány ennek ellenére csökkent az előző évhez képest, amit alapvetően a lakossági hitelek iránti kereslet szűkülése befolyásolt. A bruttó kitettség 43%-a lakossági hitel, 15 %-a önálló vállalkozóknak, 42 %-a társas vállalkozásoknak nyújtott hitelállomány. A devizában fennálló hitel is csökkent (5%) az előző évhez képest, részben az Növekedési Hitelprogram keretében történő devizakiváltó hitelek igénybe vétele miatt, részben az ügyfelek által kezdeményezett végtörlesztések következtében. A Takarékszövetkezetnél a rendelkezésre álló szavatoló tőke összege ezer forint, ami a kockázatok fedezéséhez szükséges tőkekövetelményt a felügyeleti felülvizsgálat tőkekövetelményét figyelembe véve ezer forinttal meghaladja. A tőkemegfelelési mutató értéke 20,75% évben hitelintézetünknél volumenében és összegében sem került sor jelentős berházásra. A Takarékszövetkezet évben is elszámolta a szabályzataiban meghatározott mértékű értékvesztéseket, céltartalékokat, külön kiemelve az árfolyamrés és a tisztességtelen kamatemelés miatt valószínűsíthető veszteség fedezetére megképzett céltartalékot. A hitelintézetnél nem kerül sor osztalék kifizetésére. A Takarékszövetkezet kutatási és kísérleti fejlesztést nem végez. A környezetvédelemnek nincs befolyásoló szerepe a Takarékszövetkezet pénzügyi helyzetére. 2. Vagyoni, pénzügyi helyzet, jövedelmezőség A Takarékszövetkezet adózás előtti eredményének alakulását ( ezer forint) a fogyasztói hitelek után - az árfolyamrés és a tisztességtelen kamatemelések miatt várható veszteség fedezetére - megképzett céltartalék összege befolyásolta. A tárgyévi veszteség ellenére az üzleti tevékenységből származó kamatkülönbözet összege magasabb szinten realizálódott, mint egy évvel korábban. A évben is tartó kamatcsökkenési folyamat, valamint a kamatozó állományok változásának hatására azonban mind az eszköz, mind a forrás tételek után elszámolt kamatok összege csökkent az időszak 2
4 végére. A kedvező változás a fizetett kamatok nagyobb arányú csökkenésének köszönhető (53%). A jutalék, illetve a pénzügyi eredmény hasonlóan alakult, mint egy évvel korábban, és a működési költségek összegében is csak kismértékű növekedés következett be (1,4%). Hitelintézetünk jövedelmezősége különböző mutatószámok tükrében az alábbiak szerint alakult: Megnevezés Változás Bevételarányos nyereség (adózott eredmény/összes bevétel) 3,9% -2,3% -6,2% Eszközarányos bevétel (összes bevétel/eszközök) 8,6% 7,5% -1,1% Eszközarányos nyereség (adózott eredmény/eszközök) 0,3% -0,2% -0,5% Saját tőke arányos nyereség (adózott eredmény/saját tőke) 3,0% -1,6% -4,6% A bevétel csökkenése, az összes eszköz és a saját tőke kismértékű változása, valamint a tárgyévi negatív eredmény hatására a mutatók értékei elmaradtak az előző évi értékektől. A Takarékszövetkezet tőkeellátottsága az alacsonyabb jövedelmezőségi szint mellett is kedvezően alakult. Megnevezés Változás Tőkeáttételi mutató (eszköz/saját tőke) 9,0 9,8 0,8 Fizetőképességi mutató (hitelezési kockázat szintjén) 28,5% 28,8% 0,3% Hitelfedezettségi mutató 59,9% 59,3% -0,6% Kockázatvállalási mutató (eszköz/súlyozott eszköz) 3,6 3,9 0,3% A Takarékszövetkezet a tárgyévi veszteség ellenére erős tőkeháttérrel rendelkező hitelintézet, ahol a saját tőke összege ezer forint. A saját tőke nem tartalmaz eszközök felértékeléséből származó értékelési tartalékot, és alárendelt kölcsöntőkével sem rendelkezik hitelintézetünk. A Takarékszövetkezet tőkemegfelelési mutatójának értéke a tőkekövetelmény minimális szintjén 28,8%, a belső tőkeszámítás után 20,75%, ezek az értékek jóval magasabbak a szabályozásnál előírt szinthez képest. A nettó hitelállomány szavatoló tőkével és értékvesztéssel való fedezettsége közel 60%, az érték csak minimális mértében változott az előző évhez képest. A kockázatvállalási mutató is hasonló, mint egy évvel korábban, az összes eszköz értéke a kockázattal súlyozott kitettségek értékének közel négyszerese az időszak végére. A Takarékszövetkezet likviditási mutatóinak értéke nem változott számottevően az előző évhez képest. Megnevezés Változás Likviditási ráta I.(forgóeszköz/rövid lejáratú kötelezettség) 0,50 0,57 0,7 Likviditási ráta II.(pénzeszköz, állampapír/rövid lejáratú köt.) 0,51 0,45-0,06 Likvid eszközök aránya a mérlegfőösszeghez 42,4% 36,7% -5,7% 3
5 A Szövetkezeti Hitelintézeti Integráció likviditási politikájának célja elsősorban az erős üzleti integráció és kockázati közösség megvalósítása, a fennálló likviditási kockázatok egységes módszertan szerinti mérése és az Integráció szintjén védelmi mechanizmusok és eljárások kialakítása. Ennek érdekében a Takarékszövetkezet a Takarékbank által elfogadott kockázatvállalási, kockázatmérési és likviditáskezelési szabályokat, továbbá előírt limiteket alkalmaz. A Takarékszövetkezet kizárólag a Takarékbanknál vezeti bankszámláját, pénzforgalmát a Bankon keresztül bonyolítja, a le nem kötött pénzeszközeit a Takarékbank által forgalmazott eszközökben tartja. Hitelintézetünk tartalékkötelezettségét is a Bankon keresztül teljesíti. A Takarékszövetkezet a szövetkezeti hitelintézeti integrációs likviditási rendszer támogatása érdekében betétet helyez el a Banknál, amelynek célja az átmeneti likviditási hiánnyal küzdő más takarékszövetkezet likviditás teremtésének a segítése. A hitelportfólió minőségét tekintve a teljes bruttó állomány 2,7%-os csökkenése mellett a nem problémamentes minősítésű hitelek aránya 10,8%-kal csökkent, ezzel együtt az értékvesztéssel való fedezettség is pozitívan változott. A késedelmes 90 napon túl lejárt tőke követelések aránya a bruttó kockázatvállalás összegéhez viszonyítva 11%, a mutató értéke egy évvel korábban 12 % volt. Megnevezés Változás Eszközportfólió minősége (nem problémamentes arány) 19,3% 17,7% -1,6% Elszámolt értékvesztés arány (értékvesztés/bruttó eszköz) 53,9% 56,4% 2,5% Mérlegfőösszeg arányos elszámolt értékvesztés 2,6% 2,4% -0,2% 3. Várható fejlődés A Takarékszövetkezet pénzügyi adatai stabilak, a 2014-ben elszenvedett veszteség ellenére a jövedelmező gazdálkodás feltételei adottak. A lakossági deviza, valamint forinthitelek kockázatait az árfolyamrés semmisége és a tisztességtelen kamatemelések miatti elszámolás várható veszteségére megképzett céltartalék megfelelően kezeli. A Takarékszövetkezet tőkeellátottsága a szövetkezeti integráció szintjén is kiemelkedő, az eszközarányos saját tőke meghaladja a 10 %-ot. A Takarékszövetkezet mérlegfőösszege alapján az első harmadba sorolható az integrációs intézmények között. A forrásállományon belül folyamatosan növekvő összeget jelent a Növekedési Hitelprogram keretében a jegybanktól biztosított forrás. A Takarékszövetkezet hitelezési kockázatai nem növekedtek, a várható veszteségek fedezetére a megfelelő mértékű értékvesztés és céltartalék képzésére sor került. 4
6 A szövetkezeti hitelintézet gazdálkodása átlátható, a jogszabályi előírásoknak megfelelő. Az éves üzletpolitikai célok meghatározása A Takarékszövetkezet éves üzletpolitikai céljait a Takarékbank Zrt. által meghatározott követendő üzletpolitikával összhangban kívánja megfogalmazni. Az elmúlt két évben folyamatosan csökkenő kamatszint mellett a betétgyűjtés terén kialakult élénk verseny további fennmaradására számítunk. Ugyanakkor az alacsony betéti kamatok miatt a betételhelyezések átrendeződése várható, mely eltolódhat az állampapírok és többféle struktúrájú befektetési alapok irányába. Célok: az értékpapír számlák számának, valamint a befektetési tevékenység állományának (Diófa Alapkezelő) jelentős növelése és ehhez kapcsolódóan új ügyfelek akvírálása, a takarékszövetkezeti integráció központi termékeként bevezetésre kerülő Takarék Gazda Számlacsomag értékesítése, kiemelt területnek tekintjük az önkormányzati számlavezetési kör bővítését, melynek érdekében a központi céloknak megfelelően 9 új önkormányzati ügyféllel történő szerződéskötés kerül meghatározásra, célkitűzéseink között szerepel az Electra Internet Banking (EIB) program bevezetése, tekintettel arra, hogy internetes felületen biztosítja a deviza és értékpapír műveletek lebonyolítását. A Takarékszövetkezet jövedelmezőségét alapvetően meghatározó üzletág továbbra is a hitelezés, az állomány növelése mellett, fontos a meglévő ügyfelek, ügyletek hatékony, körültekintő kezelése, kockázati menedzsmentje, az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetve a monitoringra. Erősíteni kívánjuk a meglévő biztosítékok és fejlesztések esetén a szükséges sajáterő mértékét. kiemelt üzletpolitikai cél a lakossági jelzáloghitelek állományának bővítése elsősorban a központi termékként megjelenő ún. kiváltóhitel termék folyósítása által, a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Hitelprogram (NHP) újabb szakaszában történő részvétel a működési területhez kapcsolódó kkv szektor finanszírozása céljából, a Takarékszövetkezet kiemelten kezeli a mezőgazdasági ágazat finanszírozását (Agrár Széchenyi Kártya, Takarék Gazdahitel-Gazdakártya, Takarék SAPS agrártámogatást megelőlegező kölcsön). A Takarékszövetkezet vezetése még az elmúlt év végén tárgyalásokat kezdeményezett szomszédos takarékszövetkezetekkel egyesülések vonatkozásában. Ezt a folyamatot 2015-ben a takarékszövetkezet testületei és ügyvezetése stratégiai jelentőségűnek tekinti és ennek megfelelő intézkedéseket tesz meg annak érdekében, hogy a térségben még tőkeerősebb, nagyobb üzleti potenciát, elsősorban az értékesítést támogató szervezeti felépítést megvalósító szövetkezeti hitelintézet jöhessen létre. 5
7 Beruházások Az üzleti évre jelentősebb volumenű, a fiókhálózatot érintő ingatlanfejlesztéseket takarékszövetkezet nem kíván megvalósítani. Fiókbezárásokat nem tervezünk, fióknyitás a Gyöngyös környéki hálózaton belül lehetséges, az üzemeltetési feltételek, gazdaságossági számítások függvényében. A évi informatikai fejlesztési célok között szerepel elsősorban a hardver és kapcsolódó perifériák avultság figyelembe vételével történő cseréje. Az informatikai fejlesztéseket alapvetően fogja meghatározni a tervezett egyesüléssel kapcsolatban az egységes informatikai rendszer működtetése érdekében végrehajtásra kerülő adatmigrálás, melynek költségének meghatározására a szakértői felméréseket követően kerülhet sor. Társadalmi szerepvállalás A Takarékszövetkezet kiemelt feladatának tekinti a helyi társadalmi, civil, sport, egészségügyi, kulturális szervezetek támogatását, melynek célja a szövetkezeti hitelintézet helyi jelenlétének erősítése, a kulturális értékek megőrzése, karitatív, elsősorban az egészségügyi ellátás színvonalát javító eszközbeszerzések megvalósítása. 4. Humánpolitika A Takarékszövetkezet szervezeti felépítése akkor fog jelentős mértékben átalakulni, amennyiben a megkezdett egyesülési folyamatok végrehajtásra kerülnek. Az elmúlt évben hatályba lépett új kompetencia rendnek megfelelően a döntési folyamatok megváltoztak. Jelenleg hangsúlyos szerepe van az értékesítési rendszer és hálózatfejlesztés területének az integrációs együttműködés keretében. A Takarékszövetkezet ügyvezetése fontosnak tartja ún. értékesítés támogatói csoport létrehozását az üzleti aktivitás és az eredményesség javítása érdekében. Továbbra is fontosnak tekintjük a dolgozók szakirányú képzését, kiemelve a készségfejlesztő célokat. Elkészült a takarékszövetkezet évi képzési és oktatási terve. A képzések, tanfolyamok esetében hangsúlyosan kezeljük az integráció központi termék kampányaihoz kapcsolódó részvételt. 6
8 5. Pénzügyi instrumentumok A pénzügyi eszközök között a pénzeszközön kívül állampapírokat, hitelintézetekkel, ügyfelekkel szembeni követeléseket, illetve egyéb hitelviszonyt és tulajdoni jogot megtestesítő értékpapírokat tart nyilván a Takarékszövetkezet. A pénzügyi eszközök befektetési vagy forgatási célú minősítése az eredeti lejárat szerint kerül meghatározásra, a mérlegben a befektetési célú állományból a következő évben esedékes tételek átvezetésre kerültek a forgóeszközök közé. A Takarékszövetkezetnél valamennyi tulajdoni jogot megtestesítő értékpapír befektetési célú pénzügyi eszköznek minősül. A pénzügyi kötelezettségek között hitelintézetekkel és ügyfelekkel szembeni kötelezettségek szerepelnek. Származékos ügyletekkel hitelintézetünk nem rendelkezik. 6. Kockázatkezelési politika A Takarékszövetkezet kockázatvállalási politikájának fő irányvonala a versenykörnyezethez viszonyított legjobb gyakorlat elvének követése a prudenciális előírások maximális betartása mellett. A Takarékszövetkezet kockázatai és azok tőkeszükséglete az alábbiak szerint alakultak (adatok eft-ban): Kockázatok I. pillér alatti kockázatok Hitelezési kockázat Működési kockázat Piaci (devizaárfolyam) kockázat 0 0 Szabályozói tőkeszükséglet II. pillér alatti kockázatok Hitelezési kockázat Működési kockázat Piaci (devizaárfolyam) kockázat 0 0 Koncentrációs kockázat 0 0 Nem kereskedési könyvi kamatkockázat 0 0 Likviditási kockázat 0 0 Belső tőkeszükséglet Tőkepuffer értéke Stresszpuffer értéke Belső tőkeszükséglet tőkepufferrel és stressz hatást figyelembe véve A Felügyelet által a SREP keretében előírt tőkeszükséglet 132,00% 123,00% 7
9 7. A Takarékszövetkezet kirendeltségei Kirendeltség Postai cím Hatvan 3000 Hatvan, Kossuth tér 15. Hort 3014 Hort, Ady E. u. 2/a. Boldog 3016 Boldog, Hunyadi u. 15. Csány 3015 Csány, Kossuth u. 2. Ecséd Rózsaszentmárton 3013 Ecséd, Szabadság u Rózsaszentmárton, Deák u. 2/a. Heréd 3011 Heréd, Rákóczi u. 41. Nagykökényes 3012 Nagykökényes, Szabadság u. 37. Apc 3032 Apc, Mária u. 2. Lőrinci 3021 Lőrinci, Szabadság tér 3. Hatvan 3000 Hatvan, Rákóczi u. 29. Petőfibánya 3023 Petőfibánya, Mária u. 4. Budapest 1122 Bp. XII. Krisztina krt.19. Zagyvaszántó 3031 Zagyvaszántó, Rákóczi 42. Ecseg 3053 Ecseg, Hősök tere 1. Jobbágyi 3063 Jobbágyi, Hunyadi u. 1. Mátraszőlős 3068 Mátraszőlős, Tanács u. 1. Mátraverebély 3077 Mátraverebély, Vasút u. 88. Nagybárkány 3075 Nagybárkány, Rákóczi u. 94. Pásztó 3060 Pásztó, Fő u. 64. Szurdokpüspöki 3064 Szurdokpüspöki, Szabadság tér 1. Tar 3073 Tar, Szondi u. 82/a. Hasznos 3065 Hasznos, Alkotmány u
ÜZLETI JELENTÉS
HATVAN ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2015.12.31 ÜZLETI JELENTÉS 2015.12.31 Hatvan, 2016. március 22... Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Juhász Ferenc Fain Lászlóné elnök ügyvezető ügyvezető főkönyvelő
ÜZLETI JELENTÉS 2013.12.31
HATVAN ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2013.12.31 ÜZLETI JELENTÉS 2013.12.31 Hatvan, 2014. március 25... Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Juhász Ferenc Fain Lászlóné elnök ügyvezető főkönyvelő 1. Általános
ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla
ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 214-12-31 215-12-31 1. Pénzeszközök 41 42 MTB-nél lévő elszámolási számla 22 23 pénztár és egyéb elszámolási számlák 19 19 2. Értékpapírok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
ÜZLETI JELENTÉS
MÁTRA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉS 2016.12.31. Hatvan, 2017. április 05... Mátra Takarékszövetkezet Juhász Ferenc Fain Lászlóné elnök ügyvezető ügyvezető főkönyvelő 1. Gazdasági környezet, pénzügyi
2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5.
A TakarékBank és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor A TakarékBank tulajdonosi struktúrája megváltozott 2012. december 31. 2013. május 15. 5.07% 0.01% 3.22% 36.05% 55.65% 39.28% Takarékszövetkezetek MFB
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. november 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. III. negyedévben 5,6%-kal növekedett,
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2015. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2015. május 29. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2015. I. negyedévben 1,4%-kal csökkent, így 2015.
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2015. IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. február 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2015. IV. negyedévben 2,4%-kal nőtt,
Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Bankmérleg jellegzetességei
Bankmérleg jellegzetességei Befektetési társaság és hagyományos kereskedelmi bank tételek együtt Likviditási sorrend Eszközöknél-kötelezettségeknél csoportosítás módja: Jövedelemtulajdonos Lejárat Befektetés
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2015. február 27. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. IV. negyedévben 2,2%-kal, 2014. év egészében
15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk
15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk A tőkekövetelmény számításához Takarékszövetkezetünk a hazai és EU szabályok, előírásainak megfelelően különböző eljárásokat alkalmaz. Hitelintézet tőkekövetelmény
Gyorsjelentés a bankszektor első negyedévi fejlődéséről
Szabályozási, elemzési és nemzetközi igazgatóság Elemzési és kutatási főosztály Gyorsjelentés a bankszektor 2005. első negyedévi fejlődéséről Budapest 2005. május Gyorsjelentésünk célja a bankszektor 2005.
Konszolidált IFRS Millió Ft-ban
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő kitettségei (bruttó értéken) Állomány (milliárd Ft) Arány (%)
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2016. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. augusztus 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2016. II. negyedévben 1,5%-kal csökkent, így
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. február 28. A hitelintézetek mérlegfőösszege IV. negyedévben további 1,5%-kal nőtt, év egészében
Előadó: Juhász Csaba. Budapest, november 14.
A 2010. évi éves beszámolók könyvvizsgálatáról készített külön kiegészítő jelentések feldolgozásának tapasztalatai (kis- és középbankok, takarékszövetkezetek) Előadó: Juhász Csaba Budapest, 2011. november
MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31.
MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) adatok millió forintban 2013 2014 1. Pénzeszközök 39,870 459,330 2. Állampapírok 153,646 70,686 a) forgatási célú 92,910 16,462 b) befektetési célú 60,736 54,224 2/A. Állampapírok
I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése
I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése Az ERSTE Bank Hungary Nyrt. 26. évi konszolidált beszámolója az összevont konszolidált tevékenység összegzését tartalmazza,
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. augusztus 22. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. II. negyedévben 2,8%-kal csökkent, a félév
Szabó Levente. Átalakulóban a Takarékszövetkezeti Szektor
Szabó Levente vezérigazgató Takarékbank Zrt. Átalakulóban a Takarékszövetkezeti Szektor Budapest 2014. október 29. A takarékszövetkezeti szektor bemutatása Fiókhálózat több mint 1.500 fiók, alapvetően
ÜZLET JELENTÉS A ÉVI BESZÁMOLÓHOZ. Környe-Bokod Takarékszövetkezet. Pannon Takarék Bank Zrt. mint a Környe-Bokod Takarékszövetkezet jogutóda
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2015. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ.. Pannon Takarék Bank Zrt. mint a Környe-Bokod Takarékszövetkezet jogutóda Kelt: Komárom, 2015. szeptember 25. 2 A Környe-Bokod Takarékszövetkezet
Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat
Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások
Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák)
ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 251 412 559 074 2. Állampapírok 6 846 664 0 4 900 163 a) forgatási célú 6 846 664 4 900 163 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel
Üzleti jelentés 2016.
NAGYKÁTA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2760 NAGYKÁTA, DÓZSA GY. ÚT 10. Üzleti jelentés 2016. Cg.: 10-02-020518 Nagykáta, 2017. január 11. 1 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2016. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. május 25. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2016. I. negyedévben 0,8%-kal nőtt, így 2016. I.
1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő kitettségei (bruttó értéken)
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, november 23. A hitelintézetek mérlegfőösszege III. negyedévben 2,1%-kal nőtt, így a negyedév végén 33
Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: MÉRLEG év. ESZKÖZÖK (aktívák)
ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 559 074 586 854 2. Állampapírok 4 900 163 0 5 779 321 a) forgatási célú 4 900 163 5 779 321 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel
MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ MÉRLEG 2014.12.31. HATVAN ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET
MÉRLEG 2014.12.31 Hatvan, 2015. március 26... Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Juhász Ferenc Turányikné Borsik Éva elnök ügyvezető ügyvezető igazgató MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z
2013.ÉVI ÜZLETI JELENTÉS
NYÍRBÉLTEKI KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET NYÍRBÉLTEK KOSSUTH ÚT 16. Cg.: 15-02-050261 2013.ÉVI ÜZLETI JELENTÉS... 1 ÜZLETI JELENTÉS A Takarékszövetkezet bemutatása A beszámolót készítő vállalkozás Nyírbélteki
A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon
A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon Szabó Levente vezérigazgató Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. A Bankrendszer Jövője a Közép- és Kelet-Európai Régióban Budapest, 2015. szeptember
2012.ÉVI ÜZLETI JELENTÉS
NYÍRBÉLTEKI KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET NYÍRBÉLTEK KOSSUTH ÚT 16. Cg.: 15-02-050261 2012.ÉVI ÜZLETI JELENTÉS Nyírbéltek, május 27. Szmutkó Illés elnök ügyvezető... 1 1. A Takarékszövetkezet bemutatása 1
MÉRLEG. KSH: 10047808-6419-122-05 Cg.:05-02-000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet
MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2013.év 2014.év a. b. d. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 634 459 587 900 02. 2.Állampapírok 1 959 141 1 928 700 03. a) forgatási célú 1 856
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2011. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ. Kelt: Környe, 2012. március 05. a Takarékszövetkezet vezetője
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2011. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ Kelt: Környe, 2012. március 05. a Takarékszövetkezet vezetője 2 1. Az üzletmenet fejlődése A takarékszövetkezet mérlegfőösszege 15.812
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 52. -a alapján a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé
TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ ÉVES BESZÁMOLÓ
ZALA TAKARÉKSZÖVETKEZET 8900 ZALAEGERSZEG, DÍSZ TÉR 7. Cg.: 20-02-050052 TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ ÉVES BESZÁMOLÓ 2017. MÉRLEG EREDMÉNYKIMUTATÁS KSH: 10081970-6419-122-20 Cg.: 20-02-050052 Zala Takarékszövetkezet
MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET
MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS A 2. NAPIRENDI PONTHOZ Beszámoló
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, november 28. A hitelintézetek mérlegfőösszege III. negyedévben további 633 milliárd Ft-tal, 1,8%-kal nőtt,
Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról
Közlemény a CIB Bank Zrt. 2005. évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., cégjegyzék szám: 01-10-041004,
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2013. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ. Kelt: Környe, 2014. február 13. a Takarékszövetkezet vezetője
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2013. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ Kelt: Környe, 2014. február 13. a Takarékszövetkezet vezetője 2 1. Az üzletmenet fejlődése A Takarékszövetkezet mérlegfőösszege 15
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2017. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2017. május 31. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2017. I. negyedévben 127,0 milliárd Ft-tal, 0,4%-
2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ. (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS)
2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS) Főbb mutatószámok (Nem konszolidált, IFRS) (millió forint) év 2005. Mérlegfőösszeg 1 358 504 1 459 666 1 612 230 Ügyfélhitelek, nettó 915
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. június 15. A hitelintézetek mérlegfőösszege a végi adatokhoz képest 2018. I. negyedévben 1,9%-kal
Kis intézmények SREP kérdőíve
Vonatkozási időpont: Kis intézmények SREP kérdőíve 3. számú melléklet Az alábbi felügyeleti kérdőívet a Felügyelet évente legalább egyszer kitöltésre megküldi valamennyi kis intézménynek minősülő felügyelt
EREDMÉNYKIMUTATÁS I. (függőleges tagolás)
EREDMÉNYKIMUTATÁS I. (függőleges tagolás) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 01. 1. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek 2 960 398 3 526 440 02. a) rögzített kamatozású hitelviszonyt
MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.
MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék
Kiegészítő melléklet
Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:
III. Döntési szintek. IV. Döntési hatáskörök. 10. Kockázatvállalási döntési hatáskörök
10. Kockázatvállalási döntési hatáskörök III. Döntési szintek A Takarékszövetkezet üzleti tevékenysége során keletkező kockázati elemek minimalizálása érdekében a döntéseket a takarékszövetkezeti hierarchia
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,
Mérleg Eszköz Forrás
Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó Nemzetközi Számviteli Standardok szerinti konszolidált, nem auditált beszámolóját. A következõkben
Üzleti jelentés 2014.
Jászárokszállás és Vidéke Körzeti TAKARÉKSZÖVETKEZET Jászárokszállás 5123.Jászárokszállás, Árpád tér 2. Üzleti jelentés 2014. Cg.: 16-02-001506... Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI,
A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M)
A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M) A bankok mágikus háromszöge Az előadás tartalma 1. A hitelintézetek prudens működésének szabályai. 2. Kockázatosnak
Apc 3032 Apc Mária utca 2 37/ Aszód 2170 Aszód Kossuth Lajos utca 1 28/ /
A MÁTRA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE (cégnév, cím, telefonszám, telefaxszám), VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE Kirendeltség neve Helység Közterület
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ. Kelt: Környe, 2013. március 11. a Takarékszövetkezet vezetője
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ Kelt: Környe, 2013. március 11. a Takarékszövetkezet vezetője 2 1. Az üzletmenet fejlődése A takarékszövetkezet mérlegfőösszege 15,606
I/3. A bank vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése
I/3. A bank vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése 2002-ben is az volt az alapvetõ célkitûzés, hogy a magyarországi piacon bankunk tovább növelje részesedését mind a magán-, mind a vállalati
Bó ly é s Vidé ké Takaré kszó vétkézét 2015. é vi ü zlétpólitikai cé lkitü zé séi
Bó ly é s Vidé ké Takaré kszó vétkézét 2015. é vi ü zlétpólitikai cé lkitü zé séi 1 A nemzetközi és a hazai gazdasági környezet alakulása továbbra is jelentős bizonytalanságot hordoz magában a 2015. évi
Egyszerűsített éves beszámoló
TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31
Módszertani útmutató a pénzügyi vállalkozások által a Felügyelet részére benyújtandó üzleti tervek értékelésének szempontjairól
PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Módszertani útmutató a pénzügyi vállalkozások által a Felügyelet részére benyújtandó üzleti tervek értékelésének TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 I. ÁLTALÁNOS ALAPELVEK...
Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése április december 31.
Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése 2008. április 16. 2008. december 31. Tartalom AZ ERGO BIZTOSÍTÓ PIACRA LÉPÉSE... 3 AZ ERGO BIZTOSÍTÓ FEJLŐDÉSE... 3 DÍJBEVÉTEL, BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK, MŰKÖDÉSI
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
Adószám:10044465-1-09 Cégjegyzékszám:09-02-000180 Hajdúdorog és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.s z. M e g n e v e z és 2013.év 2014.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á
Statisztikai számjel Cégjegyzék száma. KELER Zrt. Hitelintézeti MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák)
Hitelintézeti MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) 1. 1. Pénzeszközök (MNB nostro + MNB betét) 64 841 0 17 350 2. 2. Állampapírok (3.+4. sorok) 71 841 0 60 142 3. a) forgatási célú (MÁK + DKJ) 71 841 0 60 142 4.
Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése
Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó
MÉRLEG MÉRLEG KSH:10045916-6512-122-16. Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. Cg.:16-02-001531
MÉRLEG KSH:10045916-6512-122-16 Cg.:16-02-001531 Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2012.év 2013.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V
KSH: 10043897 6419 122 06 Cg.: 06-02-000014 PILLÉR Takarékszövetkezet
KSH: 10043897 6419 122 06 Cg.: 06-02-000014 PILLÉR Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2009.év 2010.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
www.szamviteltanar.hu
ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS
ÜZLETI JELENTÉS. a 2011 évi éves beszámolóhoz
ÜZLETI JELENTÉS a 2011 évi éves beszámolóhoz - 1 - 1. A Rábaközi Takarékszövetkezet működési környezete A 2011-es üzleti évben az általános gazdasági helyzet, a pénzpiaci fejlemények és a szabályozói környezet
Üzleti jelentés szeptember 30.-i zárómérleghez
Dél-Zalai Egyesült TAKARÉKSZÖVETKEZET 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Üzleti jelentés 2016. szeptember 30.-i zárómérleghez... 1 1. BEVEZETŐ... 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG...
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2014. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ. Kelt: Környe, 2015. február 11. Takarékszövetkezet vezetője
Környe-Bokod Takarékszövetkezet ÜZLET JELENTÉS A 2014. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ Kelt: Környe, 2015. február 11. Takarékszövetkezet vezetője 2 A Környe-Bokod Takarékszövetkezet 2014-ben 1 központtal és 11 kirendeltséggel
3. sz. melléklet: Kis intézmények SREP kérdőíve
3. sz. melléklet: Kis intézmények SREP kérdőíve (A Felügyelet a kérdőívet az egyes intézménytípusok sajátosságaihoz igazodóan küldi ki) Az alábbi felügyeleti kérdőívet a Felügyelet évente legalább egyszer
A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatóságának beszámolója a 2014. üzleti évről
A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatóságának beszámolója a 2014. üzleti évről 1. Makrogazdasági környezet Legfontosabb mutatószámok változása: 2010 2011 2012 2013 2014 GDP % 1,1 1,7-1,7 1,2 3,6
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
KSH: 10045916-6419-122-16 Cg.: 16-02-001531 Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2015.év 2016.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA
Statisztikai számjel: 10044393641912208 Téti Takarékszövetkezet vállalkozás megnevezése 9100 Tét, Fı u. 86. címe 96/561-240 telefonszáma HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u Cg.: MÉRLEG 2010.
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. Cg.: 09-02-000644 MÉRLEG 2010. KSH: 13975410641912209 Cg.: 09-02-000644 HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban E S
Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója
Mérleg - Eszközök Eszközök (akítvák) összesen 9 112 702 9 321 848 Befektetett eszközök 5 633 784 3 169 541 I. Immateriális javak 32 128 1. Vagyoni értékű jogok 0 0 2. Szellemi termékek 32 128 3. Immateriális
Hitelintézetek beszámolási kötelezettsége
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R Ü Z L E T I I N F O R M Á C I Ó G A Z D Á L KO D Á S I É S M Ó D S Z E R TA N I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Hitelintézetek beszámolási
1. oldal, összesen: 5
ESZKÖZÖK (aktívák) 1 1. PÉNZESZKÖZÖK 473 635 318 759 2 2. ÁLLAMPAPÍROK 1 985 891 1 884 555 3 a) Forgatási célú 101 336 599 251 4 b) Befektetési célú 1 884 555 1 285 304 5 2/A ÁLLAMPAPÍROK ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZETE
ÜZLETI JELENTÉS
GYÖNGYÖS-MÁTRA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉS 2016.10.31. Gyöngyös, 2017. január 11.... Juhász Ferenc elnök-ügyvezető Sohajda Jánosné igazgatósági tag 1 1. Gazdálkodási körülmények A takarékszövetkezeti
ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Közhasznú Társaság évi egyszerűsített éves beszámolója
1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai számjel - - Cégjegyzék száma 1 1 ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Közhasznú Társaság 2007. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai
Üzleti jelentés 2014.
HAJDÚDOROG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 4087 Hajdúdorog, Tokaji u. 6. Üzleti jelentés 2014. Cg.: 09-02-000180... Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG 5 3.
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû
Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.
Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december
Normál egyszerűsített éves beszámoló
1 1 7 1 9 7 4 1 2 1 1 3 1 7 Statisztikai számjel 1 7-9 - 7 6 4 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Ézsibau Kft A vállalkozás címe: 7149 Báta, Damjanich utca 2. A vállalkozás telefonszáma: Normál
I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások
I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások A Bank a konszolidálást könyv szerinti értéken végezte el. A leányvállalatok az éves beszámolók elkészítése
KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés -
KÖZZÉTÉTEL - éves kockázatkezelési jelentés - A GlobalFX Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15., cégjegyzékszám: 01-10-046511; továbbiakban: Társaság)
1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő hitelei (bruttó értéken)** Állomány (mrd Ft) Arány (%)
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, augusztus 25. A hitelintézetek mérlegfőösszege II. negyedévben 581,8 milliárd Ft-tal, 1,7%-kal nőtt, így
BESZÁMOLÓ A TAKARÉKSZÖVETKEZET 2011. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL
Somogy Takarék Szövetkezet Igazgatósága BESZÁMOLÓ A TAKARÉKSZÖVETKEZET 2011. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A Somogy Takarék Szövetkezet éves üzletpolitikai céljaihoz alapot az egyesüléskor elfogadott stratégiai
KSH:10045655-6419-122-15 Cg.:15-02-050265 TiszavasváriTakarékszövetkezet
MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2009.év 2010.év a. b. c. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 568 996 551 705 02. 2.Állampapírok 1 619 269 1 386 999 03. a) forgatási célú 1 545
A HVB Jelzálogbank Rt. Gyorsjelentése
A HVB Jelzálogbank Rt. Gyorsjelentése A HVB Jelzálogbank Rt. törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja Tisztelt jelzáloglevél tulajdonosait a társaság vezető tisztségviselőiről, tulajdonosi
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév
25. I. 25. III. 26. I. 26. III. 27. I. 27. III. 28. I. 28. III. 29. I. 29. III. 21. I. 21. III. 211. I. 211. III. 212. I. 212. III. 213. I. 213. III. 214. I. 214. III. 215. I. 215. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY
Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált
Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
5 5 2 1 8 1 3 3 5 5 2-1 - 4 1 adó száma 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A mérleg főösszege: 33.740 eft; a saját tőke összege: 33.239 eft, a mérleg szerinti eredmény: 30.923
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet 2010. év ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 1. 1. Pénzeszközök 2. 2. Állampapírok 3. a) forgatási célú 4. b) befektetési célú 5. 2/A.
73OME MÉRLEG-Eszközök
Időszak: 2015.01.01.-2015.12.31. Allianz Hungária Nyugdíjpénztár (18080966) Sorszám Sorkód Megnevezés Előző évi 73OME MÉRLEG-Eszközök Megállapított eltérések (+, -) Előző évi felülvizsgált Tárgyévi Megállapított
Dél-Zalai Egyesült TAKARÉKSZÖVETKEZET 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Záró mérleg
Dél-Zalai Egyesült TAKARÉKSZÖVETKEZET 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21 Záró mérleg 2016.09.30.... 1 KSH:10046539 6419 122 20 Cg.:20-02-050049 Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet MÉRLEG Eszközök (aktívák)
Üzleti jelentés 2013.
Jászárokszállás és Vidéke Körzeti TAKARÉKSZÖVETKEZET Jászárokszállás 5123.Jászárokszállás, Árpád tér 2. Üzleti jelentés 2013. Cg.: 16-02-001506... Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI,
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
KSH: 10043691641912205 Cg.: 05-02-000266 Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2013.év 2014.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
KSH:10047808641912205. Cg.: 0502000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG
KSH:10047808641912205 Cg.: 0502000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. Megnevezés 2012.év 2013.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök 490
A Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet vagyonleltára
A Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet vagyonleltára Eszközök összesen 1.618.226 eft 1. Pénzeszközök 97.260 eft 2. Állampapírok 354.732 eft 3. Hitelintézetekkel szembeni követelések 295.000 eft