Dr.Lászlóffy Marianna 2012.Március 7.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr.Lászlóffy Marianna 2012.Március 7."

Átírás

1 Dr.Lászlóffy Marianna 2012.Március 7.

2 Bevezetés Az iparosodott világ lakosságának 30-40%-ában fejlődik ki élete folyamán daganatos megbetegedése. A megbetegedések kb.70-90%-át környezeti karcinogének okozzák. A foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések aránya ( ~4 % ) alulbecsült volt, a WHO és ILO közleményei alapján ( ) ezt az arányt ~10 %-ra módosították.

3 A 90-es évek első felében kereskedelmi forgalomban több mint vegyi anyag volt, a regisztráltaké es évek eleje és Évente kb kerül kereskedelmi forgalomba. Az átfogóan vizsgált és ismert anyagok száma 2-3%-a a kereskedelmi forgalomban lévőknek.

4 Magyarországon az összes daganatos halálozás (~33000 ember) körülbelül 10 %-át tartjuk foglalkozási eredetűnek, ez ember halálát jelenti évente. A becsült esetnél a bejelentett foglalkozási eredetű daganatos betegségek száma sajnos két nagyságrenddel kisebb (nem éri el az évi 50-et)

5 Minden olyan ágens,amely a DNS szerkezetét vagy működését megváltoztatja,azaz genotoxikus, mutagén, teratogén és karcinogén is lehet. Ezeknek az anyagoknak nincs biztonságot garantáló határértéke. A genotoxikus anyagok sztohasztikus dózishatás-,dózisválasz-összefüggéssel jellemezhetők, csak 0 dózishoz tartozik 0 hatás. Legrossszabb esetben egyetlen molekulájuk is mutációt és ahhoz kapcsolódóan malignus transzformációt (daganatot) indukálhat.

6 Rákkeltő tényezők a munkahelyen, rákrizikós iparágak WHO-IARC International Agency for Researc on Cancer az Egészségügyi Világszervezet Lyonban működő Rákkutató Ügynöksége A daganatkeltő tényezőket (fizikai,kémiai,biológiai) 3 kategóriába sorolja: 1.kategória emberben bizonyítottan rákkeltők 2A kategória emberben valószínűleg rákkeltők 2B kategória feltételezhetően rákkeltők,állatkísérletekben bizonyítottan Az 1.,2A, 2B kategóriába mintegy anyag,anyagcsoport,keverék és expozíciós körülmény tartozik. A fizikai kóroki tényezők(ionizáló sugárzás) és biológiai kóroki tényezők( hepatitis C vírus máj cc) jóval alacsonyabb ~10-10.

7 Az EU tagországokban (Magyarországon is) a kötelező érvényű jegyzék: 1A, 1B és 2.kategóriába sorolja a rákkeltőket.

8 1A: benzol,vinil-klorid,benzidin,azbeszt,kőszénlepárlás mellékterméke (kátrány,kőszénkátrány,kátrányolaj),különböző ásványolajlepárlási termékek (szénhidrogén elegyek) 1B: etilén-oxid,oxiran,hexaklórbenzol,triklóretilén,akrilamid,diklóretán.

9 Kémiai rákkeltő veszéllyel az alábbi ipari ágazatokban, munkakörökben kell számolni: -vas- és alumíniumkohászat -bútoripar -gumiipar -cipőkészítés,javítás -azbeszttermékek előállítása -egészségűgy onkológiai osztályok,kórbonctan,toxikológiai laboratóriumok)- minden olyan munkakör,amelyben rákkeltő anyagokkal folytatnak tevékenységet..

10 fizikai rákkeltők (ionizáló sugárzás) -uránbányászat (már felszámolták,de hatásával ~ 2020-ig lehet számolni) -atomerőmű -egészségügy -kutatólaborok -izotóplaboratóriumok -állatgyógyászat

11 Onkohaematologiai kórképek Myelodysplasiás rendellenességek - a csontvelői sejtek termelésének rendellenessége jellemzi,a sejtek morfológiája és biokémiai sajátosságai rendszerint kórosak. Myeloproliferativ rendellenességek egy vagy több sejtvonal túltermelődése,a sejtek dysplasticusak lehetnek. Lymphoproliferativ betegségek a lymphocyta prekurzor sejtből három sejtvonal származhat: B-sejtek (plazmasejtek) T-sejtek (érésük a thymushoz kapcsolódik, immunrendszer szabályozási és végrehajtó funkcióját végzik) NK- természetes killer sejtek (natural killer)

12 Myeloproliferativ betegségek Myelodysplasias szindrómák (MDS) refracter anaemia,ra gyűrűs sideroblasztokkal, 5q- szindroma Akut myeloid leukaemia AML (M0-M7) Krónikus myeloproliferativ betegségek CML,PRV,MF/AMM,ET,HES

13 Lymphoproliferativ betegségek Hodgin kór Non Hodgkin kór (NHL) -indolens ( CLL,myeloma,Sezary) és agresszív lymphomák ALL (1-3)

14 Lymphoproliferativ betegségek Non Hodgkin kór (NHL) agresszív,magas malignitású- a legtöbb kemoterápiára és sugárkezelésre érzékeny+ őssejt. A betegek 40-50%-a meggyógyulhat. indolens krónikus lymphoid leukaemia(cll) klonális limphoproliferatív betegség myeloma (MM)-plazmasejt dyscrasia,perifériás B- lymphoid neoplasia sejtes

15 Őssejt átültetés (transzplantáció) A beteg saját csontvelő- és nyiroksejtjeit,beleértve a betegség maradék sejtjeit is elpusztítják (kemo-, sugártherápia) A hiányzó csontvelőt egészséges sejtekkel kell pótolni. a transplantáció: -allogén: a donor HLA identikus egészséges testvér,családi donor,idegen -szingén: a donor egypetéjű ikertestvér autológ: a korábban levett, betegség mentes sejteket adunk vissza A transzplantálható őssejt (progenitor sejt) forrása lehet a csontvelő,vagy megfelelő előkészítés után a perifériás vér(gyermeknél a köldökzsinór vér) A nagydózisú kemo-,illetve irradiációs kezelések miatt számolni kell az esetleges késői toxikus következményekkel.

16 Magyarországon a jelenleg működő Magyar Őssejtdonor Regiszter 1991-ben Magyar Csontvelő Regiszter néven jött létre. Ma ~ 5700 önkéntes őssejtdonort tartanak nyilván és

17 Onkohaematológiai betegségen átesettek tekintetében az esetek egy részében rendelkezésre álló orvosszakértői vélemény az összszervezeti egészségkárosodás mértékét, a megmaradt munkaképesség fokát és a rehabilitációs lehetőségeket is tartalmazza. Az ellátandó munkakörből eredő munkaköri összmegterhelés ismerete nélkül azonban az adott munkakörre való alkalmasságot elbírálni nem lehet.

18 Ezt a feladatot megfelelő szakmai színvonalon csakis a foglalkozás-egészségügyi orvosok végezhetik: az összes körülményt mérlegelve, minden esetben az adott egyénre vonatkozóan kell meghozni a döntését.

19 A remisszióban lévő onkohaematologiai betegek rehabilitációja,ismételt munkába állítása pszichés vezetésük szempontjából is rendkívül fontos. A kezelés alatt általában nagy dózísú kemo- és/vagy irradiációs terápiát alkalmaznak,ezek toxikus következményeivel is számolni kell,a komplex rehabilitációnál ezt is figyelembe kell venni. Általánosságban gyógyulásról 5 éves remisszió után beszélhetünk,ez természetesen betegségcsoportonként és egyénenként is jelentős variábilitást mutathat.

20 Az alkalmasság megitélésénél a 26/2000 EüM rendelet populációs és egyéni kockázat csökkentésére irányuló 6 3 pontját kell figyelembe venni: 6. (1) A munkahelyen a rákkeltő hatásának kitett munkavállalók számát a munka elvégzéséhez szükséges lehető legalacsonyabb szinten kell tartani. Az expozíciós idő csökkentése nem járhat együtt az expozíciónak kitett munkavállalói létszám növekedésével. (2) Terhes nőt tilos, fiatalkorú személyt csak egyéni védőeszközök alkalmazása esetén és csak a gyakorlati képzéshez szükséges időben és mértékben lehet rákkeltővel foglalkoztatni. 3) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat által rákkeltő hatására különösen fogékonynak véleményezett munkavállalót nem lehet rákkeltő expozícióban foglalkoztatni.

21 -rákkeltő expozíció -myelotoxikus expozíció, -fokozott fertőzésveszély, -nehéz fizikai munka.

22 a munkaköri összmegterhelés ismételt elemzésével lehetőséget kereshet ennek csökkentésére ami által a nem alkalmas munkavállaló alkalmassá válhat a munkakör betöltésére. másik lehetőség a képzettségének megfelelő olyan munkakör keresése amelynek betöltésére az adott betegség avagy betegség utáni állapot mellett is alkalmas, és egészségi állapotát ez hátrányosan nem befolyásolja, további kockázatot lehetőség szerint nem jelent.

23 Transzplantációs adatok Magyarországon Veseátültetések száma között Szívátültetések száma között Májátültetések száma között Tüdőátültetések száma (Bécsben) között recipiens /20 donor/ (37) 13 (3) 41 (9) 13 recip. (6) /40 donor/ (6)

24 Krónikus veseelégtelenség - HD(hemodialízis) -CAPD (krónikus ambuláns peritonealis dialízis) túlélés év- transzplantáció Tartósan dializált betegek terhelhetősége jelentősen csökken (tartós járás,állás,lépcsőn járás,teheremelés). Jellemző a fáradékonyság,alvászavar,pszichés zavarok. Az élet minősége és az életkilátások még a mai korszerű lehetőségek, kezelések mellett sem túl jók.

25 Vesetranszplantációt követően az életkilátások és az élet minősége lényegesen javul. A betegek tényleges képességei jobbak mint a valós foglalkoztatás arányai.

26 Amerikai Egyesült Államokban végzett felmérés alapján a vesetranszplantáció után a munkaképesség az esetek 2/3- ban helyreáll,viszont alig több mint 1/3-a dolgozik. Magyarországon ez arány még rosszabb. Jól működő transzplantált vese esetén: -megszűnik az uraemia minden szervet károsító hatása,részleges v.teljes regeneráció; -megszűnik a dialízis okozta idő- és helybeli kötöttség; -javul az életminőség; -megszűnik a lelki feszültség,melyet elsősorban a kilátástalanság okozott.

27 Általában 3-6 hónap múlva munkaképesek. Lényegesen javul a fizikai kondíció is. Nem ajánlott: -nehéz fizikai munka -nephrotoxikus expozíció -fokozottan fertőzésveszélyes munkahely Kondicionáló sporttevékenység megengedhető (kocogás,futás) Küzdősportok nem.

28 Máj Az első májátültetés 1983-ban volt Magyarországon (Szécsény Andor) 1995-ben indult újra a SOTE Transzplantációs Klinikán. Eredményes transzplantáció után a betegek 80%-a rehabilitálható,eredeti foglalkozását folytathatja. Az esetek egy részében az immunszupresszíós kezelés is elhagyható.

29 Szív A fejlett országokban 1 millió lakosra évi 4-5 szívtranszpantáció jut. Az 5 éves túlélés meghaladja a 70%-ot. A munkaképesség a szívelégtelenség okozta össz szervezeti egészségkárosodástól függ.

30 Az immunszupresszió szövődményei: Mellékhatások: nephro-,neuro-,myelotoxikus hatás, anyagcsere zavar stb. Fertőzések:vírusok(CMV,EB,HSV), gombák(candidiasis). Malignus megbetegedések:postransplantációs lymphoproliferatív betegségek,laphámrák,non- Hodkin lymphoma,kaposy sarcoma)

31 A transzplantált betegek foglalkoztatási rehabilitációja fontos össztársadalmi és népegészségügyi feladat. A megoldásához mindenekelőtt szemléletváltozás szükséges a betegek,az orvosok és a foglalkoztatók részéről egyaránt. A képességeiknek megfelelő munkahelyet lehet és kell számukra teremteni. A transzplantált betegeknek folyamatos orvosi megfigyelésben és ellenőrzésben kell részesülniük,az orvosi előírásokat pontosan be kell tartaniuk. Az alapszolgálat feladata a rendszeres ellenőrzés,az időszakos vizsgálatok gyakoriságának a meghatározása az állapottól függően.

32 Az alapszolgálatnak minden esetben ki kell kérni a kezelő szakorvos véleményét és szükség szerint ezt évente vagy ennél gyakrabban megismételni. Rendkivül fontos az egészségnevelés,felhívni a figyelmet a személyi higiéne betartására (háziállatok,kertimunka), étkezés(pl. a fertőzés fokozott kockázatát hordozó ételek kerülése) dohányzás Gondozásnál fokozottan kell figyelni: -az alapbetegség esetleges recidivájára,progressziójára -fertőzésre -malignus folyamat kialakulására -immunszuprimált betegek esetében az adott szer mellékhatásaira

33 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!

Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás

Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Szakmakód: 2501 Tevékenységek progresszivitási szint szerinti besorolása Foglalkozás-egészségügy Progresszivitási szint I. alapellátás

Részletesebben

A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján

A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján Nédó Ferenc munkafelügyeleti referens NGM Munkavédelmi Főosztály

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend)

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2013. június 26.

Részletesebben

FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN (ÜZEMORVOSTAN)

FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN (ÜZEMORVOSTAN) FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN (ÜZEMORVOSTAN) I. KÉRDÉSCSOPORT A foglalkozás-egészségügyi szolgálat felépítése, működési területe 1. A munka világának szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. 2. Foglalkozás-egészségügy

Részletesebben

A. Fogalmi Meghatározások

A. Fogalmi Meghatározások II./3.9. fejezet: Daganatos betegségek őssejt-kezelése Masszi Tamás Ebben a tanulási egységben az egyes daganatos betegségek őssejt-transzplantációval történő kezelési lehetőségeinek és a felmerülő szövődményeknek

Részletesebben

Allogén hemopoetikus őssejt transzplantáció

Allogén hemopoetikus őssejt transzplantáció Allogén hemopoetikus őssejt transzplantáció Dr. Szomor Árpád PTE KK I.Belklinika Belgyógyászati Szintentartó tanfolyam 2014.03.29. Orvosi Nobel Díj 1990 E. Donnall Thomas Első sikeres allogén- HSCT acut

Részletesebben

A köpenysejtes limfómákról

A köpenysejtes limfómákról A köpenysejtes limfómákról Dr. Schneider Tamás Országos Onkológiai Intézet Lymphoma Centrum Limfóma Világnap 2014. szeptember 15. Limfómám van! Limfómám van! Igen? De milyen típusú? Gyógyítható? Nem gyógyítható?

Részletesebben

TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése

TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Depresszió miatt jelenleg, illetve korábban kezeltek munkaköri orvosi alkalmasságának meghatározása,

Részletesebben

Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE

Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE Tanárszakosok, 2017. Bev. 2. ábra Az immunválasz kialakulása 3.1. ábra A vérsejtek képződésének helyszínei az élet folyamán

Részletesebben

Sugárbiológiai ismeretek: LNT modell. Sztochasztikus hatások. Daganat epidemiológia. Dr. Sáfrány Géza OKK - OSSKI

Sugárbiológiai ismeretek: LNT modell. Sztochasztikus hatások. Daganat epidemiológia. Dr. Sáfrány Géza OKK - OSSKI Sugárbiológiai ismeretek: LNT modell. Sztochasztikus hatások. Daganat epidemiológia Dr. Sáfrány Géza OKK - OSSKI Az ionizáló sugárzás biológiai hatásai Determinisztikus hatás Sztochasztikus hatás Sugársérülések

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM OSAP nyilvántartási szám: 1485/03 JELENTÉS A FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ALAPSZOLGÁLAT MUNKÁJÁRÓL

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM OSAP nyilvántartási szám: 1485/03 JELENTÉS A FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ALAPSZOLGÁLAT MUNKÁJÁRÓL SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM OSAP nyilvántartási szám: 1485/03 JELENTÉS A FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ALAPSZOLGÁLAT MUNKÁJÁRÓL 2008. év Adatszolgáltatók: Foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatók Küldendő:

Részletesebben

A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei

A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei 1. A népegészségügyi ciklus A 2. A természeti és társadalmi környezet szerepe a populáció egészségi állapotának alakulásában 3. Primer, szekunder

Részletesebben

Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje

Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje 1 Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje Írta és rajzolta: Hargitai Zsófia Ágota Munkában részt vett: Dr. Sarkadi Balázs, Dr. Apáti Ágota A szerkesztésben való segítségért

Részletesebben

PLAZMASEJT OKOZTA BETEGSÉGEK, MYELOMA MULTIPLEX, LYMPHOMÁK

PLAZMASEJT OKOZTA BETEGSÉGEK, MYELOMA MULTIPLEX, LYMPHOMÁK PLAZMASEJT OKOZTA BETEGSÉGEK, MYELOMA MULTIPLEX, LYMPHOMÁK Belgyógyászat alapjai fogorvosoknak Reismann Péter SE ÁOK II.sz. Belgyógyászati Klinika 2015.09.15 Fehérvérsejtképzés, myelopoesis Haemopoetikus

Részletesebben

A sérülékeny csoportok egészségét potenciálisan károsító, tiltást igénylő megterhelésekkel járó munkakörök, illetőleg munkakörülmények

A sérülékeny csoportok egészségét potenciálisan károsító, tiltást igénylő megterhelésekkel járó munkakörök, illetőleg munkakörülmények PTE Munkavédelmi Szabályzat 10. számú melléklete A sérülékeny csoportok egészségét potenciálisan károsító, tiltást igénylő megterhelésekkel járó munkakörök, illetőleg munkakörülmények A Pécsi Tudományegyetemen

Részletesebben

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2.

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. Vírusok szerepe a daganatok kialakulásában I/3. A környezet hatása a daganatok

Részletesebben

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügy. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata

A foglalkozás-egészségügy. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata 1 A foglalkozás-egészségügy A foglalkozás-egészségügyi szolgálat A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata Foglalkozási ártalmak

Részletesebben

Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek

Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek 4.2.4. Táblázat / 1. Érintett vegyi 1. 1992. évi XXII. törvény a munka törvénykönyvéről 2. 199. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

Mozgásszervi okból szükséges programozható rehabilitáció szervtranszplantált. körében

Mozgásszervi okból szükséges programozható rehabilitáció szervtranszplantált. körében Mozgásszervi okból szükséges programozható rehabilitáció szervtranszplantált páciensek körében Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. Hévíz Mándó Zs.,Horváth J., Bergmann A., Gyarmati

Részletesebben

Sejtfeldolgozás Felhasználás

Sejtfeldolgozás Felhasználás Sejtterápia Sejtfeldolgozás Felhasználás Fagyasztva tárolás Sejtmosás Alap sejtszelekció Komplex sejtszelekció Ex vivo sejtszaporítás Sejtaktiválás Immunizálás Génmodifikálás Köldökzsinórvér bank Limfocita

Részletesebben

Poszttranszplantációs lymphoproliferatív betegség

Poszttranszplantációs lymphoproliferatív betegség Poszttranszplantációs lymphoproliferatív betegség Végső Gy, Piros L, Toronyi É, Chmel R, Török Sz, Földes K, Molnár M, Langer R Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest A daganatok

Részletesebben

Munkavégzés személyes feltételei

Munkavégzés személyes feltételei Munkavégzés személyes feltételei z A munkavégzéshez előírt szakmai végzettség, szakmai jártasság, munkaköri orvosi alkalmasság, munkaképes állapot, a munkavédelmi oktatáson való részvétel és a biztonsági

Részletesebben

I. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása

I. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása 1 Tudományos következtetések Figyelembe véve a Farmakovigilanciai Kockázatértékelő

Részletesebben

Nyugdíjkorhatáron túl dolgozók alkalmassági vizsgálatának szempontjai

Nyugdíjkorhatáron túl dolgozók alkalmassági vizsgálatának szempontjai Nyugdíjkorhatáron túl dolgozók alkalmassági vizsgálatának szempontjai Dr. Budavölgyi Attila Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet www.omfi.hu budavolgyi@omfi.hu Magyarország korfája

Részletesebben

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben

Részletesebben

A T sejtes immunválasz egy evolúciós szempontból váratlan helyzetben: Szervtranszplantáció

A T sejtes immunválasz egy evolúciós szempontból váratlan helyzetben: Szervtranszplantáció A T sejtes immunválasz egy evolúciós szempontból váratlan helyzetben: Szervtranszplantáció Autotranszplantáció: saját szövet átültetése, pl. autológ bőrtranszplantáció, autológ őssejt-transzplantáció.

Részletesebben

A vibráció mint kockázati tényező

A vibráció mint kockázati tényező A vibráció mint kockázati tényező Dr. Martin János OMFI Zaj-, Rezgés-, Megvilágítás Technikai Laboratórium 2010.05.12.. REZGÉSEXPOZÍCIÓ FORMÁI EGÉSZTEST LOKÁLIS 2 3 Egésztest rezgés hatása az emberi szervezetre

Részletesebben

Újabb szempontok a donor és a recipiens kiválasztásánál szerv és hemopoetikus őssejt transzplantáció előtt

Újabb szempontok a donor és a recipiens kiválasztásánál szerv és hemopoetikus őssejt transzplantáció előtt Újabb szempontok a donor és a recipiens kiválasztásánál szerv és hemopoetikus őssejt transzplantáció előtt A TRANSZFUZIOLÓGIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÖTELEZŐ SZINTEN TARTÓ TANFOLYAM TRANSZFUZIOLÓGUSOKNAK Budapest,

Részletesebben

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi KI ALKALMAS A MUNKAVÉGZÉSRE? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi A munkavégzésre

Részletesebben

Bevezetés. A fejezet felépítése

Bevezetés. A fejezet felépítése II./3.8. fejezet: Szervátültetés kérdése daganatos betegségek esetén Langer Róbert, Végső Gyula, Horkay Ferenc, Fehérvári Imre A fejezet célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szervátültetés és a daganatos

Részletesebben

Egyénre szabott terápiás választás myeloma multiplexben

Egyénre szabott terápiás választás myeloma multiplexben Egyénre szabott terápiás választás myeloma multiplexben Dr. Mikala Gábor Főv. Önk. Egy. Szt István és Szent László Kórház Haematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztály Mit kell tudni a myelomáról? Csontvelőből

Részletesebben

Egy lélekben két test

Egy lélekben két test . És megnyugtat a tudat, hogy a halál is az életet szolgálja. (Móricz Zsigmond) Második esély élet a transzplantáció után Egy lélekben két test Témavezető: Bajzi Rozália Készítette: Tóth Eszter 4. Összefoglalás,

Részletesebben

Jelentés a munkavállalói létszámról. részállású:

Jelentés a munkavállalói létszámról. részállású: Jelentés a munkavállalói létszámról Foglalkozás-egészségügyi szolgálat neve: címe: orvosok száma: ápolók száma: alkalmazott egyéb személyek száma: Osztály A B C D főállású: részállású: Jelenleg ellátott

Részletesebben

Őssejttranszplantált gyermekek intenzív ellátása

Őssejttranszplantált gyermekek intenzív ellátása Őssejttranszplantált gyermekek intenzív ellátása Dr. Faggyas Attila Szent László Kórház, GYITO Őssejttranszplantáció (SCT) Az őssejttranszplantáció egy rohamosan fejlődő terápiás lehetőség különböző malignus

Részletesebben

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Látos Melinda pszichológus Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged XVIII. Debreceni Nephrologiai Napok 2013. május

Részletesebben

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest,

Részletesebben

Foglalkozási mozgásszervi megbetegedések megítélése az igazságügyi és biztosítás orvos szempontjából

Foglalkozási mozgásszervi megbetegedések megítélése az igazságügyi és biztosítás orvos szempontjából Foglalkozási mozgásszervi megbetegedések megítélése az igazságügyi és biztosítás orvos szempontjából Dr. Keller Éva Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet Foglalkozási mozgásszervi

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

http://donacio.ovsz.hu Szervkoordinációs Iroda SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Szervkoordinációs Iroda Országos Vérellátó Szolgálat Budapest, 2011. január 26.

http://donacio.ovsz.hu Szervkoordinációs Iroda SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Szervkoordinációs Iroda Országos Vérellátó Szolgálat Budapest, 2011. január 26. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Szervkoordinációs Iroda Országos Vérellátó Szolgálat Budapest, 211. január 26. Agykárosodás Agyhalál kialakulása Agyhalál észlelése Donorjelentés Agyhalál megállapítás Szervdonációs és

Részletesebben

MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest

MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest MAGYOT 2017. évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest A petefészekrákok kezelésében nem régen került bevezetésre egy újabb fenntartó kezelés BRCA mutációt hordozó (szomatikus vagy germinális) magas

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend)

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2013. június 26.

Részletesebben

orvostanani i ismeretek 2012 január Dr. Székely Ildikó NRSZH

orvostanani i ismeretek 2012 január Dr. Székely Ildikó NRSZH Biztosítás orvostanani i ismeretek 2012 január Dr. Székely Ildikó NRSZH A társadalombiztost rsadalombiztosítás s rendszere Egészségbiztosítás Természetbeni szolgáltatások (egészségügyi ellátások) Pénzbeli

Részletesebben

Lymphoma sejtvonalak és gyerekkori leukémia (ALL) sejtek mikro RNS (mir) profiljának vizsgálata

Lymphoma sejtvonalak és gyerekkori leukémia (ALL) sejtek mikro RNS (mir) profiljának vizsgálata Lymphoma sejtvonalak és gyerekkori leukémia (ALL) sejtek mikro RNS (mir) profiljának vizsgálata Dr. Nemes Karolina, Márk Ágnes, Dr. Hajdu Melinda, Csorba Gézáné, Dr. Kopper László, Dr. Csóka Monika, Dr.

Részletesebben

Ügyfél-tájékoztató és különös feltételek

Ügyfél-tájékoztató és különös feltételek Ügyfél-tájékoztató és különös feltételek VédőHáló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás (termékkód: 15041) Nyomtatványszám: F 150410 01 1411 Jelen feltételek hatályba

Részletesebben

Toxikus fémek és szerves vegyületek által okozott egészségkárosodások

Toxikus fémek és szerves vegyületek által okozott egészségkárosodások Előadó: Dr. Lászlóffy Marianna főorvos Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Az egészségkárosító hatások,amelyek a munkavállalót a munkahelyén érik, valamennyi szervrendszert

Részletesebben

Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében

Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében Dr. H. Nagy Judit főosztályvezető NMH MMI Munkavédelmi Főosztály A bekövetkezett balesetek időpontja 25000 20000

Részletesebben

A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken

A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken Dr.Krisztalovics Katalin EMMI Országos TisztifőorvosiFeladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztály

Részletesebben

K 1313 Védőháló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás különös feltételek

K 1313 Védőháló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás különös feltételek BI544 / 20141201 K 1313 Védőháló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás különös feltételek Jelen feltételek hatályba lépésének időpontja: 2014. december 1. A Vienna

Részletesebben

Hasi tumorok gyermekkorban

Hasi tumorok gyermekkorban Hasi tumorok gyermekkorban Dr. Bartyik Katalin SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged A gyermekkori tumorok a halálozási oki tényezői közül a 2. helyen állnak a balesetek,

Részletesebben

A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek

A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek a jó munkahely a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu További

Részletesebben

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága Dr. Polner Kálmán Főv. Önk. Szt. János Kh. És Észak-budai Egyesített Kórházai Szent Margit Kórház th., Nephrologia Budapest Orvosi

Részletesebben

4/3 A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók jogai

4/3 A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók jogai Az új munkavédelmi törvény 4/3 1 4/3 A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók jogai Az Mvt. új fogalmat vezetett be: Sérülékeny csoport: az a munkavállalói kategória, amelybe tartozó munkavállalókat

Részletesebben

A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése

A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése Általános szabályok A rákkeltő anyagokkal kapcsolatos szabályokat alkalmazni kell valamennyi

Részletesebben

A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége

A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége A munkavédelmi hatóság ellenőrzési tevékenysége Jogszabályok betartásának ellenőrzése Szervezett munkavégzés Helyszíni ellenőrzés Előzetes értesítést nem alkalmazunk A közigazgatási hatósági eljárás és

Részletesebben

Immunológia. Hogyan működik az immunrendszer? http://www.szote.u-szeged.hu/mdbio/oktatás/immunológia password: immun

Immunológia. Hogyan működik az immunrendszer? http://www.szote.u-szeged.hu/mdbio/oktatás/immunológia password: immun Immunológia Hogyan működik az immunrendszer? http://www.szote.u-szeged.hu/mdbio/oktatás/immunológia password: immun Hogyan működik az immunrendszer? Milyen stratégiája van? Milyen szervek / sejtek alkotják?

Részletesebben

III./18.4. Polycythaemia vera

III./18.4. Polycythaemia vera III./18.4. Polycythaemia vera Sréter Lídia Ebben a tanulási egységben a myeloproliferatív neoplazmákhoz (WHO klasszifikáció, 2008) tartozó polycythaemia vera epidemiológiáját, tüneteit, diagnosztikáját,

Részletesebben

Őssejttranszplantáció. Dr. Marton Imelda Szegedi Tudományegyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika Haematológia Osztály

Őssejttranszplantáció. Dr. Marton Imelda Szegedi Tudományegyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika Haematológia Osztály Őssejttranszplantáció Dr. Marton Imelda Szegedi Tudományegyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika Haematológia Osztály Az őssejttranszplantáció lényege A másként nem gyógyítható rosszindulatú vérképzőszervi

Részletesebben

Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett

Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett Biológiai biztonság Biológiai biztonság: Minden biológiai anyag potenciálisan kórokozó és szennyező; a biológiai biztonság ezen biológiai anyagok hatásaira (toxikus hatások, fertőzések) koncentrál és célja

Részletesebben

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja

A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja A krónikus myeloid leukémia kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009. szeptember 15. 1 1. Azonosítószám:

Részletesebben

Haematológiai betegségek - propedeutika. Prof.Dr.Sréter Lídia SE,ÁOK,II.Belklinika

Haematológiai betegségek - propedeutika. Prof.Dr.Sréter Lídia SE,ÁOK,II.Belklinika Haematológiai betegségek - propedeutika Prof.Dr.Sréter Lídia SE,ÁOK,II.Belklinika A vér egészen furcsa nedv -Goethe: Faust Haematopoesis, csontvelői képzés, őssejt Granulopoesis, lymphoid, monocyta Erythropoesis

Részletesebben

Az alkalmasság véleményezése a munkáltató által megjelölt munkakörre történik.

Az alkalmasság véleményezése a munkáltató által megjelölt munkakörre történik. Milyen esetekben kötelező munkaviszony létesítése előtt az alkalmassági vizsgálat, az időszakos és a soron kívüli vizsgálat? Mit tehetnek a felek, ha nem értenek egyet a vizsgálat eredményével? Összefoglaltuk.

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

Alkohollal kapcsolatos zavarok. Az alkoholbetegség. Általános jellegzetességek

Alkohollal kapcsolatos zavarok. Az alkoholbetegség. Általános jellegzetességek Alkohollal kapcsolatos zavarok Az alkoholbetegség Az alkoholisták mértéktelen ivók, alkoholfüggőségük olyan szintet ér el, hogy észrevehető mentális zavarokat okoz, károsítja test-lelki egészségüket, interperszonális

Részletesebben

Dr. Kásler Miklós: A fej-nyaki tumorok epidemiológiája, incidenciája és mortalitása a nemzetközi adatok tükrében. Teendők, lehetőségek

Dr. Kásler Miklós: A fej-nyaki tumorok epidemiológiája, incidenciája és mortalitása a nemzetközi adatok tükrében. Teendők, lehetőségek ELŐZETES PROGRAM 2017. február 23. csütörtök Megnyitó 13.00-14.50 ONKOLÓGIAI AKTUALITÁSOK I. Plenáris előadások Üléselnök: Dr. Tamás László 13.00-13.25 Dr. Tamás László: A családorvosok és a szakrendelőben

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére július 28-án tartják a fertőző májgyulladás elleni küzdelem világnapját, melynek idei mottója: Gondolja át újra!

Részletesebben

A légszennyezettség egészséghatásai Magyarországon: tények és kihívások

A légszennyezettség egészséghatásai Magyarországon: tények és kihívások A légszennyezettség egészséghatásai Magyarországon: tények és kihívások Dr. Szigeti Tamás Nemzeti Népegészségügyi Központ 2019.03.20. A levegőminőségről sokat lehet hallani főleg a kültéri levegő kapcsán

Részletesebben

Baán Julianna, Barta Katalin, Somogyi Józsefné, Tóth Erzsébet, Bognár Balázs, Laczik Lívia, Kerezsi Katalin

Baán Julianna, Barta Katalin, Somogyi Józsefné, Tóth Erzsébet, Bognár Balázs, Laczik Lívia, Kerezsi Katalin Baán Julianna, Barta Katalin, Somogyi Józsefné, Tóth Erzsébet, Bognár Balázs, Laczik Lívia, Kerezsi Katalin Egyesített Szent István és Szent László Kórház -Rendelőintézet Hematológia és Őssejt-transzplantációs

Részletesebben

VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT

VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT SÉRÜLÉSEK ÉS FERTŐZÉSEK KOCKÁZATÁVAL JÁRÓ TEVÉKENYSÉGEK CÉLVIZSGÁLATÁHOZ I. Kockázatértékelés:

Részletesebben

A ROSSZ PROGNÓZISÚ GYERMEKKORI SZOLID TUMOROK VIZSGÁLATA. Dr. Győrffy Balázs

A ROSSZ PROGNÓZISÚ GYERMEKKORI SZOLID TUMOROK VIZSGÁLATA. Dr. Győrffy Balázs A ROSSZ PROGNÓZISÚ GYERMEKKORI SZOLID TUMOROK VIZSGÁLATA Dr. Győrffy Balázs ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 1. Elmélet Gyermekkori tumorok Központi idegrendszer tumorai 2. Kutatás szakmai koncepciója 3. Együttműködés

Részletesebben

A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével. Dr. Bánné Koncz Zsuzsa

A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével. Dr. Bánné Koncz Zsuzsa A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével Dr. Bánné Koncz Zsuzsa A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével Bármilyen tevékenységet is végzünk, mindenki ki van téve valamilyen

Részletesebben

MUNKAKÉPESSÉGI INDEX FELMÉRÉS A HAZAI KUTATÁS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA

MUNKAKÉPESSÉGI INDEX FELMÉRÉS A HAZAI KUTATÁS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése MUNKAKÉPESSÉGI INDEX FELMÉRÉS A HAZAI KUTATÁS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA Előadó: dr. Kudász Ferenc

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

4.sz. HÍRLEVÉL A foglalkozás-egészségügyi szolgáltató legfontosabb feladatai a teljesség igénye nélkül:

4.sz. HÍRLEVÉL A foglalkozás-egészségügyi szolgáltató legfontosabb feladatai a teljesség igénye nélkül: 4.sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához

korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Munkavédelemkockázat értékelés korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Készítette: Almássy Erika minőségügyi szakmérnök, felsőfokú munkavédelmi szakember +36-20-9606845 erikaalmassy@gmail.com 2016.10.19.

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere

Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Nivestim 12 millió Egység/0,2 ml oldatos injekció / infúzió 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Az oldatos injekció / infúzió 60 milló Egység

Részletesebben

Kis cég, kis kockázat? Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov.

Kis cég, kis kockázat? Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov. Kis cég, kis kockázat? A munkáltatók és a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok együttműködése Előadó: Dr. Madarász Gyula főosztályvezető-helyettes NMH MMI Munkavédelmi Főosztály 1988. évi 13. törvényerejű

Részletesebben

Immunológia I. 4. előadás. Kacskovics Imre

Immunológia I. 4. előadás. Kacskovics Imre Immunológia I. 4. előadás Kacskovics Imre (imre.kacskovics@ttk.elte.hu) 3.1. ábra A vérsejtek képződésének helyszínei az élet folyamán 3.2. ábra A hemopoetikus őssejt aszimmetrikus osztódása 3.3. ábra

Részletesebben

27/1995. (VII. 25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról

27/1995. (VII. 25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 58. -ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi

Részletesebben

Sejtek - őssejtek dióhéjban. 2014. február. Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest

Sejtek - őssejtek dióhéjban. 2014. február. Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest Sejtek - őssejtek dióhéjban 2014. február Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest A legtöbb sejtünk osztódik, differenciálódik, elpusztul... vérsejtek Vannak

Részletesebben

Új könnyűlánc diagnosztika. Dr. Németh Julianna Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály MLDT-MIT Továbbképzés 2006

Új könnyűlánc diagnosztika. Dr. Németh Julianna Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály MLDT-MIT Továbbképzés 2006 Új könnyűlánc diagnosztika Dr. Németh Julianna Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály MLDT-MIT Továbbképzés 2006 1845 Bence Jones Protein vizelet fehérje 1922 BJP I-II típus 1956 BJP

Részletesebben

A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi. szempontjai. Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ

A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi. szempontjai. Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi ellenőrzésének kiemelt szempontjai Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény értelmében

Részletesebben

Bevezetı, a tanfolyam rendjének ismertetése A hazai hematológia története Az ıssejtek eredete, fejlıdése és öregedése

Bevezetı, a tanfolyam rendjének ismertetése A hazai hematológia története Az ıssejtek eredete, fejlıdése és öregedése Hematológiai Szakvizsga Elıkészítı tanfolyam 2011. 01. 31-02. 17. Helyszín: Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belgyógyászati Klinika, Könyvtár 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a Elıadás napja Idıpont Hossz Elıadás

Részletesebben

Problémák és lehetőségek a helyreállító gyógyítás területén

Problémák és lehetőségek a helyreállító gyógyítás területén Problémák és lehetőségek a helyreállító gyógyítás területén Sarkadi Balázs MTA-TTK Enzimológiai Intézet, Semmelweis Egyetem 2017. december 13. Fejlett terápiás orvosi készítmények (ATMP): az EMA-CAT szerepe

Részletesebben

M y e l o i d b e t e g s é g e k

M y e l o i d b e t e g s é g e k M y e l o i d b e t e g s é g e k Csomor Judit ÁOK 2015. Csontvelő a vérképzés szerve Lymphoid Stromal Myeloid Granulopoiesis Erythropoiesis Megakaryopoiesis Monocyta képzés Mastocytaképzés Dendritikus

Részletesebben

A komplex minősítés megújított szabály- és szempontrendszere. Dr. Székely Ildikó NRSZH -OEMF 2014. Május 28.

A komplex minősítés megújított szabály- és szempontrendszere. Dr. Székely Ildikó NRSZH -OEMF 2014. Május 28. A komplex minősítés megújított szabály- és szempontrendszere Dr. Székely Ildikó NRSZH -OEMF 2014. Május 28. Rokkantság fokozatai 2012-ig 1) Nem rokkant 2) III. csoportú rokkant: aki nem teljesen munkaképtelen

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi szolgálatok munkaegészségügyi feladatai, a munkavédelmi hatósági tapasztalatok, szakmai irányítás problémái,

A foglalkozás-egészségügyi szolgálatok munkaegészségügyi feladatai, a munkavédelmi hatósági tapasztalatok, szakmai irányítás problémái, A foglalkozás-egészségügyi szolgálatok munkaegészségügyi feladatai, a munkavédelmi hatósági tapasztalatok, szakmai irányítás problémái, Dr. Groszmann Mária 2010. szeptember MUNKAVÉDELEM Munkabiztonság

Részletesebben

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Á N T S Z Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Dr. Ócsai Lajos Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi

Részletesebben

ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA

ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA Előadó: Szentesi Fekete

Részletesebben

Miért kell csökkenteni a zajexpozíciót?

Miért kell csökkenteni a zajexpozíciót? Miért kell csökkenteni a zajexpozíciót? Előadó: Dr. Madarász Gyula főosztályvezető-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi Főosztály E-mail cím: madaraszgy@lab.hu Telefonszám: +36 1 299 9090 Megelőzéssel

Részletesebben

Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert

Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert Mit tud a genetika Génterápiás lehetőségek MPS-ben Dr. Varga Norbert Oki terápia Terápiás lehetőségek MPS-ben A kiváltó okot gyógyítja meg ERT Enzimpótló kezelés Őssejt transzplantáció Genetikai beavatkozások

Részletesebben

Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban

Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban Előadó: Dr. Hudák Aranka vezető főorvos Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Klinikai Laboratóriuma

Részletesebben

FNO osztályozás, kardiológiai rehabilitáció szakmai és szervezeti minimumfeltételei

FNO osztályozás, kardiológiai rehabilitáció szakmai és szervezeti minimumfeltételei FNO osztályozás, kardiológiai rehabilitáció szakmai és szervezeti minimumfeltételei Dr. Simon Attila Állami Szívk vkórház, Balatonfüred c. egyetemi docens, PTE 2001 Az ICF célja Tudományos adatbázis létrehozása

Részletesebben

5.3.1 Munkaköri alkalmassági vizsgálatok

5.3.1 Munkaköri alkalmassági vizsgálatok 4 5.3 5 Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók és munkáltatók a munkavédelemben 5.3.1 Munkaköri alkalmassági vizsgálatok A munkaköri alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon, szervezett munkavégzés

Részletesebben