LAKNER ZOLTÁN EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Átírás

1 LAKNER ZOLTÁN EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

2 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM VITÉZ JÁNOS KAR PÁZMÁNY SZOCIÁLIS TUDOMÁNYOK SOROZAT Sorozatszerkesztô: LAKNER ZOLTÁN PhD SZOCIÁLETIKA ÉS KERESZTÉNY TÁRSADALMI TANÍTÁS 1.

3 LAKNER ZOLTÁN EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM A TANÍTÁS FORRADALMA SZENT ISTVÁN TÁRSULAT AZ APOSTOLI SZENTSZÉK KÖNYVKIADÓJA BUDAPEST 2012

4 A kiadvány megjelenését a Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése, valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerôsítése címû TÁMOP /2-C támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Lektorálta: DR. BERAN FERENC Lakner Zoltán, 2012 ISBN Szent István Társulat 1053 Budapest, Veres Pálné utca Felelôs kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök Felelôs kiadóvezetô: Farkas Olivér igazgató Készült a százhalombattai EFO Nyomdában Felelôs vezetô: Fonyódi Ottó

5 TARTALOM I. TANÍTÁS MINT SZARVAS HÛS PATAKRA (BEVEZETÉS) 11 AZ ÚT 15 HELYZET ÉS KÉSZTETÉS 19 Forrás és felhatalmazás 35 Feladatok és kérdések 43 TERMÉSZETJOG ÉS MODERNITÁS 45 A KATOLIKUS TÁRSADALMI TANÍTÁS ALAPELVEI 51 A személyiség elve 51 Személy és társadalom 59 Feladatok és kérdések 61 A szolidaritás elve 63 Szubszidiaritás 67 A közjó 73 Feladatok és kérdések 78 A POLITIKAI KÖZÖSSÉG 79 Az állam 83 Hatalom 87 Az ellenállás joga 89 Bûn és bocsánat 93 Feladatok és kérdések 97 Az igazságosság 99 A SZEGÉNYSÉG KERESZTÉNY ÉRTELMEZÉSE 107 Esélyek és fenntarthatóság 107 Feladatok és kérdések 111 5

6 II. DOKUMENTUMOK XIII. LEÓ PÁPA RERUM NOVARUM (1891) 115 XXIII. JÁNOS PÁPA PACEM IN TERRIS (1963) 139 GAUDIUM ET SPES II. VATIKÁNI ZSINAT (1965) 177 XVI. BENEDEK PÁPA DEUS CARITAS EST (2005) 185 Feladatok és kérdések 198 IRODALOM 199

7 Ezt a munkát a tanító ember felelôsségével igyekeztem elvégezni. Írásomban segítségemre voltak az Egyház által kiadott összegzô jellegû tematizált dokumentumok, mint Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma és A Katolikus Egyház Katekizmusa. Külön is köszönettel tartozom Tomka Miklósnak, aki hátrahagyott írásaival segített, valamint Beran Ferencnek és Lenhardt Vilmosnak, akiknek szaktudományi alapossággal megírt könyve inspirálta a gondolatok rendezését. A II. fejezetben, a dokumentumok között idézett enciklikákat válogatva és szerkesztett változatban közlöm azzal a céllal, hogy hitelesítsék és alátámasszák a mondanivalót és üzenetet. LAKNER ZOLTÁN

8

9 I. TANÍTÁS Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass. Én veled vagyok. (ApCsel 18,9)

10

11 MINT SZARVAS HÛS PATAKRA (BEVEZETÉS) Az Egyház társadalmi tanításának elôadása és terjesztése evangéliumi küldetés 1 Mint szarvas a hûs patakra úgy vágyakozik az ember az igazságra. Az igazság megismerése azonban munkás dolog; nincs magától, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az igazságot nem kell megalkotni, mert az van. Létezik. Egyszerûen csak fel és meg kell ismerni. Isten úgy rendelte számunkra a világot, s benne az emberi közösséget, hogy ismerte annak minden rezdülését, csakúgy, mint az egyes emberben lejátszódó összes gondolatot, érzést, szándékot, akaratot és törekvést. Azt is, ami rejtve van, s azt is, ami nyilvánvaló. A társadalmak életében is vannak világos történések, egyértelmû és átlátható viszonyok. De föl tudjuk-e ismerni az emberi lét harmonikus mûködéséhez rendelhetô valamennyi mozgatórugót, az emberi viszonyok társadalmi hajtóerôit? Meg tudjuk-e mondani, hogy mit kell tenni, ha a fölismert igazság kimondására nincs lehetôség, nincs hozzá elegendô bátorság, vagy egyszerûen csak bizonytalanok vagyunk? A társadalomtudományok, a filozófia és a szociológia szédületesnek mondható fejlôdése ellenére egyáltalán hihetünk-e a társadalmi megismerés valódi és maradéktalan lehetôségében, hiszen olyan változó, bonyolult emberi, hatalmi és érdekviszonyok szövik át az életvilágot, amelyben kevés a megbízható támpont. 1 Sollicitudo rei socialis,

12 A társadalmilag helytelennek tartott mûködési mód valóban az? Nem szolgál valamilyen távlatosabb, nemesebb, vagy magasabb célt? Carneggie gyalázatosan alacsony bérekkel fizette ki alkalmazottait, de extraprofitjából megkülönböztetett figyelemmel támogatta a szegényeket, és létrehozta a világ egyik legrangosabb zenei központját New Yorkban, melyet késôbb róla neveztek el. Nos akkor mi is az igazság, illetve mi az igazságos? A népért a nép nevében hatalmaskodó baloldali diktatúrák 20. évszázadában nem vált a kizsákmányoltak igazsága a tömeggyilkosságok és a tömeges társadalmi erôszak máglyáin rettentô hamuvá? A multinacionális nagytôke arctalan és személytelen maradhat, miközben az emberiség nagy része féktelen egyenlôtlenségekben vergôdve nem találja az esélytelenül leélt életek felelôseit? Ugyanaz-e a kicsik igazsága mint a nagyok által leigazolt, vagy inkább konstruált valóság? Nincs az ember kezében mindenkinek méltóságot ígérô eszköz és tudás az igazságos viszonyok megteremtéséhez? Ahogy az egyes embernek igazodási felületet kínál a kinyilatkoztatás, úgy az emberi közösség számára is kell találni iránymutatást a társadalmilag helyesrôl és igazságosról. Csakhogy ez eddig nem állt rendelkezésre. Csak tudtuk, hogy van. De ahhoz, hogy megértsük, és tudjunk is vele élni, föl kellett tárni és rendszert kellett alkotni belôle. Ebbôl lett a keresztény társadalmi tanítás, egy társadalom erény-etikai keretrendszer, amelynek ismeretében már lehet dolgozni az igazságos viszonyok kialakításán. A tudás Istentôl van, tehát objektív, így nem képez vitaalapot. Mégis hány féle értelmezését látjuk ugyanazon kinyilatkoztatásnak? Társadalom-erkölcsrôl szólunk, amely a normativitás ereje által teremtheti meg a közösségben élô ember számára az emberi méltóság feltételeit. Ez méltányosnak és igazságosnak tudható, nézôpontok szerint mégiscsak vitatható. Ebbôl látszik, hogy nincs vége. 12

13 A munkának egészen addig nincsen vége, amíg el nem jutunk létünk értelméhez, az üdvözüléshez. Hogy ez egyenként lesz kinekkinek az osztályrésze, vagy egyszerre az egész rászolgáló emberi közösségé, most még nem nyilatkozhatunk errôl. Viszont most, hogy már ismerjük a társadalmi tudás legfontosabb ismérveit, miénk a felelôsség. Lehet erény etikával vezérelt társadalomban élni, de el is lehet mindezt utasítani. A tudás felelôsség! Azzal, hogy az Egyház évszázados vajúdás után kilépett a világ elé a társadalmi kérdésekrôl kialakított etikai rendszerbe foglalt álláspontjával, megnyitotta az utat a tanítás forradalma elôtt. A társadalmi problémák kezelésének és megoldásának olyan megkerülhetetlen eszközeit kínálja fel, amelyek képesek a nagykorúságára ébredô emberi személynek és közösségeinek egyaránt békét, megértést és harmóniát teremteni anélkül, hogy az emberiség újabb utópiák vagy világmegváltó társadalomtanok csapdájába esnék. Ez a tanítás az Örömhír része: a remény és a megmaradás tudását adja a kézbe. Ettôl forradalmi, és ettôl életveszélyes. Hiszen aki már tudja az igazságot, és nem aszerint cselekszik, annak lelke rajta! Esztergom, május hava 13

14

15 AZ ÚT A Megváltó szeretetében megalapozott Egyház pedig ahhoz nyújt segítô kezet, hogy az igazság és a szeretet a nemzeten belül és a nemzetek között jobban érvényesüljön. 2 A keresztény társadalmi tanítás kimunkálását a társadalomban tapasztalt rendszerszerû igazságtalanságok észlelése és az Egyház azon felfedezése indította el, hogy nem lehet kívül maradni az emberi méltóságot sértô viszonyok felszámolásából anélkül, hogy társadalmi intézményként ne válna felelôssé, sôt bûnrészessé is értük. Aki látja, ismeri a társadalmi bûn struktúráit, tudja, hogy az emberi cselekvés szabadságát és moralitását rombolják az elviselhetetlenül és tömegesen egyenlôtlen élethelyzetek, aki fölismeri, mennyire méltatlanok a földi viszonyok ahhoz a teremtett lényhez, amely az Isten képmásaként vergôdik kilátástalan életével védtelenül és esélytelenségben a világban, annak meg kell keresnie a válaszokat és lehetôségeket a teremtés rendjének helyreállítására. Ez és az ehhez vezetô út teszi hitelessé az Egyházat a világban azok elôtt is, akik más utakon járnak, vagy másfajta felelôsséget viselnek. A 19. század elejének szabadversenyes, liberális kapitalizmusa úgy hagyta magára a polgári szabadság formális lehetôségeivel élni képtelen, proletarizálódó és a gazdasági struktúráknak kiszolgáltatott emberek millióit, hogy sem az állam, sem más társadalmi intézmény nem volt képes védelmet nyújtani a piaci farkastörvényekkel 2 Gaudium et spes,

16 szemben. Ez a kilátástalan szegénység lett az európai ember alapvetô létélménye. A tôke és a munka harcaként leírt hosszú idôszakban az Egyház sokáig csendes maradt. Hallgatását számos ok mellett az a több évszázada tartó támadássorozat magyarázza, amely csupán a sorok rendezésére, lelki egységének és önbizalmának helyreállítására szorította, s egyúttal távol tartotta a hitéleten kívüli társadalmi szerep- és felelôsségvállalástól. Az átfogó társadalomra vonatkozó tanítás megalkotásához még idôre volr szüksége. Az egyház tagjai közül azonban egyre többen érzékelték a tömeges nyomorúság elviselhetetlensége miatti szolidáris felelôsséget, és ösztönösen, az elôzô évszázadokban megszokott, viszonylag szûk körû jótékonykodáson és szegénygondozási gyakorlaton túllépve igyekeztek szervezetté, célzottá tenni és kiszélesíteni az embersegítô, tevékenységet. A 19. század közepére tehetô a szociális katolicizmus megszületésének és kibontakozásának idôszaka, amelynek során elôbb Franciaországban szervezôdtek mozgalommá a gyakorlati karitászmunkát végzô Szent Vince egyesületek, majd Németországban Adolf Kolping nevével fémjelezve jönnek létre a munkásokat összefogó és segélyezô keresztény társaságok, a szegénygondozásra összpontosító Karitászkörök, amelyek tevékenysége során alakulnak ki a szociális kereszténység gyakorlatias, szegénységközeli mozgalmai. Ezek az alulról szervezôdô, többnyire plébániai kezdeményezések ösztönösen helyezték el az Egyházat a társadalom térképén a tôke önkényével és méltánytalanságával szemben a munka oldalán. A személy méltóságát és felelôsségét hirdetô egyház ma is az ember autonómiáját hangsúlyozza a társadalommal szemben. A személy méltósága azonban gyakran veszélybe kerül a társadalom mûködési zavarainak, belsô viszonyainak rendezetlensége miatt. 16

17 Az a társadalmi mûködés ugyanis, amely a saját maga által kialakított belsô strukturális viszonyai miatt nem képes minden egyes ember jólétének, boldogulásának és üdvösségének utat nyitó, minderre esélyt adó életfeltételeket biztosítani, nem teremti, vagy nem védi meg az emberi kibontakozás szabadságát, gátat szab az emberi erôfeszítéseknek, az szembe megy a Teremtô akaratával, tehát nem keresztény. Ez a feladatot adó felismerés vezérli az Egyházat, amikor etikai elveket fogalmaz meg a társadalmi mûködés átalakítására, megreformálására. A rendszeralkotó, több tudományterületet átkaroló munka eredményeként alakult ki a modern katolikus társadalomtudomány. 3 3 Quadragesimo anno,

18

19 HELYZET ÉS KÉSZTETÉS Az ipari forradalom kiteljesedésével a 19. században kielôzôdött a viszony az igazságtalan, rendezetlen és egyre nagyobb egyenlôtlenségekbe sodródó társadalmak munkástömegei és a szinte korlátlan szabadságot élvezô, társadalmi kötelezettségeket nem vállaló és alkalmazottaival méltányosságot egyáltalán nem gyakorló liberális piaci szereplôk, a tôke tulajdonosok között. Ennek alapvetô oka, hogy az ipari tulajdonosok és vállalkozók a lehetô legnagyobb haszon érdekében magát a munkaerejét és szaktudását áruba bocsátó munkásokat is áruként kezelték, aminek következtében minimalizálták a humán ráfordításokat, egyáltalán nem voltak tekintettel a sokszor elviselhetetlen munkakörülményekre, nem biztosítottak megfelelô munkaeszközöket és munkavédelmet, nem teremtették meg az egészséges és higiénikus munkafeltételeket, nem voltak tekintettel a munkások családi helyzetére, állapotára és kötelezettségeire, a nôk speciális szükségleteire, széles körben alkalmazták a gyerekmunkát, anélkül, hogy figyelembe vették volna a terhelhetôséget és az életkori sajátosságokat, 19

20 önkényesen és elviselhetetlenül hosszan állapították meg a munkaidôt és korlátozták a pihenôidôt, visszaélve helyzeti elônyükkel és erôfölényükkel különösen az alsóbb társadalmi rétegekbôl érkezôk és a nôk esetében méltánytalanul alacsonyan tartották a béreket, így azok alig fedezték a minimális megélhetés költségeit, a piaci és konjunkturális ingadozásokhoz igazították a munkabéreket, így nem alakult ki kiszámíthatóságot nyújtó bérstabilitás. Mivel az ipari foglalkoztatás vált a megélhetés biztosításának legelterjedtebb formájává, az ágazatban kialakult viszonyok döntôen befolyásolták az emberek életkörülményeit, életminôségét. A helyzetet súlyosbította, hogy a munka-és lakosságkoncentrációt eredményezô urbanizációs folyamatok nem tartottak lépést a városokba özönlô proletarizálódó munkások lakhatási igényeivel. A nyomorúságos lakáskörülmények, a közellátási, közszolgáltatási és higiénés feltételek hiánya tovább fokozta az elégedetlenséget. A helyzet Európa szerte egyre rosszabb és rosszabb lett, a társadalmi elégedetlenség fokozódott. A szabályozatlan viszonyok megoldásra vártak, de sem az állam, sem az Egyház nem érzett még elegendô fölhatalmazást és kompetenciát arra, hogy aktívan föllépjen, beavatkozzon. A liberális passzivitásra szûkített állami szerepvállalás pusztán elképzelés és felelôsség nélküli, rendészeti feladatokra korlátozódott. Ugyanakkor a keresztények a tömeges társadalmi problémák rendszerszerû kezelésére nem alkalmas módon a szegénygondozás hagyományos eszköztáránál maradva reagáltak. A kialakult tarthatatlan viszonyok azonban aktivizálták az érdekvédelmet. Az egyre szervezettebben föllépô munka oldalán számos politikai érdek- és értékközösség jelent meg, a változó aktivitású és ideológiai álláspontot képviselô szakszervezetektôl egészen a radikális osztályharcot hirdetô marxista szocialistákig. Utóbbiak kétségtelenül nagy hatást gyakoroltak az érdekvédô munkásmozgalomra, sôt szellemi és politikai befolyásuk folyamatosan növekedett a tár- 20

21 sadalom legváltozatosabb köreiben is. Nemzetközi hálózatokba szervezôdve egész Európában, sôt a tengeren túl is megerôsödtek, így hatásuk a közélet szinte minden területén jelentôssé vált. Párbeszédre azonban a maguknak tulajdonított társadalom megváltó elhivatottságuk, kérlelhetetlen radikalizmusuk, a társadalmat elnyomókra és kizsákmányolókra felosztó szemléletük miatt a kezdetektôl alkalmatlanok voltak. Ellenfeleikkel társadalomkritikai szemléletüket és az igazságos osztályharcra való hivatkozással a teljes megsemmisítés célkitûzését állították szembe. Aktivitásukat és törekvéseik céltudatosságát az elveikbe vetett vakbuzgalmon túlmenôen a megoldatlan társadalmi problémák, az elviselhetetlenül rossz élethelyzetek tömegessége, a munkások anyagi és szellemi kiszolgáltatottsága, védtelensége táplálta. A tôke és a munka évszázados küzdelmében a lábhoz tett fegyverrel, passzívan vergôdô, politikai felhatalmazás szûkében lévô liberális államok csak nagyon késôn keresték és találták meg a lehetôséget arra, hogy a társadalom békéje érdekében beavatkozzanak. Elôször a modernkori Németország elsô kancellárja, Bismarck határozta el magát éppen az újonnan létrejövô német állam fennmaradásának védelme érdekében, hogy úgy nevezett szociális olajcseppeket csöpögtet a társadalom gépezetébe. Ez azt jelentette, hogy a 19. században megszokott passzív állam pozíciójától eltérôen igen aktívan fordult a társadalmi, szociális problémák felé. A társadalmi béke megteremtése érdekében a piac és a munka világának szabályozását kezdeményezte oly módon, hogy a munka oldalán beavatkozott a gazdasági folyamatokba, azaz szabályozta, és így kiszámíthatóvá és átláthatóvá tette a munkaadók (a tôke) és a munkavállalók (a munka) közötti viszonyt. Törvényben rögzítette és ezáltal kötelezôvé tette a munkaügyi kapcsolatok munkaszerzôdésbe foglalását, szabályozta a munka- és a pihenôidôt, a nôi foglalkoztatást, és korlátozta, illetve megtiltotta a gyermekmunkát. A legfontosabb intézkedése azonban a társadalombiztosítás létrehozását célzó törvénykezés volt, amellyel új fejezetet nyitott a mun- 21

22 kavállalók szociális biztonságának megteremtésével. A szociális olajcseppek politikája sikeresen szolgálta azt a célt, hogy elkerülhetôek legyenek a zavargások és a már-már állandósuló, a társadalmi mûködés leállásával fenyegetô végletekig kiélezett munkaügyi konfliktusok. A szabályozási folyamat megindításával Bismarck jelentôs lépést tett a modern polgári jogállam viszonyainak megteremtése felé. Intézkedéseivel egyúttal világossá tette, hogy a tôke és a munka harcát nem a marxista forradalom tematikája, hanem a szociálpolitikai reformok vezették ha nem is nyugvópontra, de a társadalmi párbeszéd útjára. A munkások helyzetének stabilizálása tehát jó irányt vett, ugyanakkor a tôke és a munka harcának elvi tisztázására, az erkölcsileg vállalható munkaadói és munkavállalói magatartásra, az állam felelôsségére vonatkozó álláspont tiszta megfogalmazására csak az Egyház vállalkozott. A hivatalosnak tekinthetô egyházi megnyilatkozásokat azonban igen komoly felkészülés elôzte meg. Kezdetben viszont a társadalmi problémákkal kapcsolatos hozzáállás kimerült a liberalizmustól és a szocialista törekvésektôl való távolságtartó, sôt antimodernizmussá merevedô kritikai álláspont megfogalmazásában a munkáskérdés társadalmi fontosságának felismerése nélkül. Erre csak a század második felének tarthatatlan viszonyai hívták fel a figyelmet. Az elsô, elméleti konstrukciót is kidolgozó személyiség KETTE- LER 4 mainzi püspök volt, aki már a század közepén fölismerte, hogy nem az alkalmi szeretetszolgálati tevékenység (karitász), hanem rendszerszerû beavatkozás szükséges a munkások helyzetének megváltoztatásához. Határozottan érvelt az állami beavatkozás mellett egy szociális reform érdekében, hiszen látta, hogy pusztán erkölcsi intelmekkel nem lehet visszaszorítani a nagytôke méltány KETTELER, Emanuel ( ).

23 talanságait, erôfölényét és túlkapásait. Tehát Ketteler az állami beavatkozástól várta a megoldást, ugyanakkor a természetjogra hivatkozva szót emelt a munkásokat megilletô érdekvédelem mellett. Tulajdonképpen ráébredt arra a máig érvényes igazságra, hogy a kor égetô szociális kérdéseinek problematikájára az érdekvédelem, az állami beavatkozás és az egyház etikai tanításának háromszögében lehet megoldást találni. A püspök a munkások helyzetének tanulmányozására alapozva az 1860-as évektôl egy ideális társadalomról gondolkodott, amelyben a keresztény erkölcs szabályozza a társadalom mûködését. A munka világának (hivatás) szervezetei együttmûködésük által korlátozzák a gazdasági életben a profitéhséget és nem engedik érvényesülni a haszonhajhászás farkastörvényeit. Ketteler fölismerte, hogy a tömeges szociális kizáródás és esélytelenség, a nyomor viszonyainak fölszámolása keresztény szellemiségû társadalmi megoldást kíván. A társadalom szélsô pólusainak gazdasági ágazatok szerint szervezett együttmûködésében, a hivatásrendekben kereste azt a harmóniát, amelyben az új állam és társadalom fel tudott épülni. Az elképzelés szerint a munkaadók, a tôke képviselôi és a munkások, tehát a gazdaság felügyelete, irányítása és az érdekképviselet egy szervezeten belül valósult volna meg az állam szakszerû közremûködésével. A hivatásrendi társadalom eszméje olyan harmadik utat keresett, amely a korlátozások nélküli kapitalizmus és az osztályellentéteket kiélezô szocializmus között találja meg az egyensúlyt és békét eredményezô keresztény szellemû megoldást. A hivatásrendi testületekre építô tervezetet fejlesztette tovább VO- GELSANG 5, akinek elméletében már a parlament által is megerô- 5 Karl VON VOGELSANG ( ). 23

24 sített kötelezô feladatokat ellátó rendi kamarák is szerepeltek. Ez valójában Ketteler gondolatait továbbfejlesztve egy korporációs elmélet volt, amely elvetve az osztályharcos hatalomátvétel gondolatát a munkaadók és a munkavállalók közötti érdekegyeztetéssel, az osztályellentétek tompításával és megszüntetését remélte elérni azt a célt, hogy a proletársorstól megszabadítsák a munkásokat. A megélhetést biztosító családi bér fogalmának bevezetésével, az életkörülmények javításával a testületen (korporációkon) belül oldják meg a problémákat, s ezzel tehermentesítik az államot ettôl a feladattól. A tôke és a munka kiélezett küzdelmében a hivatásrendekben való gondolkodás valójában egy olyan szociálromantikus elképzelés volt, amely ráébresztette az Egyházat a társadalmi felelôsségvállalás megkerülhetetlenségére. A katolikus munkásegyletek és a keresztény szakszervezetek megjelenésével vált világossá, hogy a hitéleti és evangelizációs munka hagyományos eszközei még a szegénygondozás megújuló kereteivel, a munkások iránt kifejtett aktív szolidaritás megnyilvánulásaival kiegészülve sem helyezik az egyházat az ôt megilletô társadalomtanító pozícióba. A konkrét társadalmi problémák tüneti kezelését fel kell váltani a strukturális változások elômozdítását segítô etikai alapú keresztény törekvésekkel. A legmagasabb szintû egyházi megnyilatkozás elôkészítésében kitüntetett szerepet vállalt a MERMILLOT 6 genfi püspök által ben alapított úgynevezett Fribourgi Unió 7, amely egy nemzetközi 6 Gaspar MERMILLOT ( ). 7 Teljes nevén Fribourgi Szociális és Gazdasági Tanulmányok Katolikus Egyesülete. 24

25 szervezettségû katolikus társadalomtudományi egyesület volt. Ez volt az elsô nemzetközi jogi-gazdasági-teológiai szakértôi szervezet, francia, olasz, osztrák német és magyar vezetô értelmiségiek és arisztokraták részvételével, amely kidolgozta azokat a konkrét reformjavaslatokat, amelyek alapján XIII. LEÓ PÁPA 8 Rerum novarum (1891. május 15.) kezdetû enciklikájában fölvázolta a társadalom megújulását célzó egyházi álláspontot. Magyar részrôl ESTERHÁZY M. Móric gróf vett részt az alapításban. Az egyesület tudatos kutató és elemezô munkával vizsgálta az akkori Európa. szociális viszonyait, a társadalom helyzetét. Az egyesület legfontosabb célkitûzése a társadalmi problémák katolikus szellemû megoldásának kimunkálása, javaslatok megfogalmazása, abból a tanulságból kiindulva, hogy a rideg és méltányosságot nem ismerô gazdaságban és a társadalomban eluralkodott a korlátlan szerzés, az erôsebb jogának érvényesülése, és a munka a termelés céljainak puszta eszközévé, a magántulajdon pedig öncéllá vált. Az egyesület munkaprogramjában kitért az ember és a munka kapcsolatának, jelentôségének föltárására, a közerkölcs, a munkabér és az ipari termelés adott korban rendszer idegennek számító szabályozásának kérdéseire nemzetközi együttmûködés keretében, az államhatalom szerepének újragondolására, és a magántulajdonnal és annak használatával kapcsolatos álláspont tisztázására. 8 XIII. LEÓ pápa (gróf Gioacchino Pecci; Carpineto Romano, március 2. Róma, július 20.) Szent Péter 256. utódaként között római pápa. 25

26 A munka tudományos alapossággal zajlott, melynek eredményét emlékirat formájában terjesztették XIII. Leó pápa elé, akit felkértek arra, hogy az egyház nevében fogalmazzon meg állásfoglalást a szociális kérdésekkel kapcsolatban. XIII. Leó ígéretet is tett erre, és a kor több jelentôs társadalomtudósának bevonásával hozzá is fogott dokumentum kidolgozásához. A pápa természetes fogékonysággal és felelôsségérzettel fordult a kérdések megvizsgálásához, hiszen maga is, még perugiai püspökként Kultúra és egyház címmel körlevelet fogalmazott meg a témában 1877-ben, melyben már kifejtette álláspontját a tisztességtelen nyereségrôl, a pénzvilág bûnösnek nevezett uzsorájáról, és a gyáripar túlkapásairól, mely alatt a túlságosan hosszú munkaidôt, a nôi és a gyermekmunka elfogadhatatlanságát és a vasárnapok és ünnepnapok védelmének elmaradását értette. XIII. Leó, aki már pápasága elôtt részt vett az egyház társadalomról alkotott felfogásának, a szociális kérdések keresztény szellemû megvilágításának munkálataiban, a már említett, korszaknyitó jelentôségû enciklikájával indította el azt a máig tartó folyamatot, amelyben az egyház a kinyilatkoztatás alapján tudományos módszerességgel, a világgal folytatott párbeszédben fejleszti ki a társadalomra vonatkozó tanítását társadalometikai megközelítésben. A társadalmi tanítás kifejtése, kiteljesítése a Rerum novarum megjelenése óta valamennyi pápa legfôbb törekvései között tartható számon. A világegyház és a nemzeti egyházak sorra jelentetik meg dokumentumaikat társadalmi kérdésekben, illetve az egész emberiséget érintô nagy kihívások, például a béke, a nemzetközi kapcsolatok vagy a környezetvédelem területén. 26

27 A tanítás továbbfejlesztésében mértékadó szerepet vállalt JOHAN- NES MESSNER 9, aki az emberi személy jelentôségére és méltóságára alapozó perszonalista szociáletika egyik 20. századi gondolkodója. Felismerése szerint a személyes ember vágyait, törekvéseit hét olyan egzisztenciális célban lehet megjelölni, amelyek teljesülése esetén képes lehet önmaga kibontakoztatására, végsô soron a teremtô szándékának kiteljesítésére: az önfenntartás célja, amely az emberi jogok tiszteletben tartásán keresztül érvényesülhet, az önmegvalósítás célja, az ember lelki és szellemi képességeinek kibontakoztatásának teljes lehetôsége által, a tapasztalatszerzés és az ismeretbôvítés célja az értékek felismerésével és elsajátításával, a szeretet kiteljesedése iránti vágy az emberi kapcsolatokban, a barátságban és a házasságban, a jólétbôl való részesedés célja az anyagi javakhoz való hozzáférés és a lelki értékek által, a közjó célja a tudás, a kultúra, a tulajdon, a rend és a béke fenntartása, részesedése által, és a világ megismerésének célja az ember szerepének, helyzetének fölismerése, a teremtett világ tisztelete által. 9 Johannes MESSNER, Das Naturrecht, Handbuch der Gesellschaftsethik, Statsethik und Wirtschaftsethik, Tyrolia, Wien,

28 Messner elméletét fölhasználva arra mutathatunk rá, hogy az ember létének értelme a teremtôtôl kapott felelôsséggel telített szabadság. Ez az az egzisztenciális (lényegi) alap, amely a személyes törekvéseknek (céloknak) és a közösség érdekeinek, valamint a természet értékeinek összeegyeztetése által képezôdik a társadalomban és hozza létre azt a közös nevezôt, amely az Istenhez, mint teremtô atyához vezeti vissza az embert, s helyezi el egyben a másik emberrel alkotott közösségben. 10 Ezek a gondolatok, bár meglehetôsen gyakorlatias következtetésekre alkalmasak, már közel vezetnek egy társadalomelméleti tanrendszer megalapozásához. Az Egyház társadalmi tanítása azonban nem alkot társadalomtant, nem fogalmaz meg társadalomfilozófiai alapvetéseket, nem alkot ideológiai konstrukciót, hanem az emberi személy és a közösség, a személy és az állam kapcsolatát helyezi a keresztény erkölcsiség társadalmi dimenziójába. A katolikus társadalmi tanítás ugyanakkor, mint társadalometika természetes része a keresztény világnézetnek azáltal, hogy az embernek, mint személynek, és a közösségnek, mint emberi társulásnak ad saját mûködéséhez, az Istentôl rendelt küldetéséhez és felelôsségének kiteljesítéséhez útmutatást, viszonyítási alapot egy koherens és összefüggô rendszerben. 10 Messner az emberi érdekérvényesítés határát a közösség java sérülésének határáig jelölte meg. (MESSNER, Das Naturrecht, 36. o. Wien, 1950.) 28

29 Tartalmát a társadalmi együttélés konfliktusai, megoldatlan vagy problematikus viszonyai, a társadalmi cselekvés dilemmái tematizálják. A társadalomban helyes cselekvés megítélésében az emberi méltóság képezi azt az egzisztenciális bázist, amely köré a tanítás fölépül, s amelyen keresztül a társadalom strukturális viszonyait és mûködését elemzi és értékeli. Ebben a megközelítésben az ember, mint önmagáért és a közösségért, a teremtett világért felelôs személy jelenik meg, akinek közösségi magatartása, a társadalomhoz való viszonya azonos súllyal kerül a mérlegre személyes döntéseivel. Azonban a hatalmi pozícióban, tehát a társadalom mûködését közvetlenül befolyásolni képes helyzetben lévôk felelôssége nyilvánvalóan nagyobb, mint azoké, akiknek erre nincs módjuk közvetlenül hatni. Ahogy a gazdag embernek nehezebb bejutni a mennyek országába, úgy a társadalom vezetô helyeit betöltôk felelôssége is nagyobb a társadalomszervezet alacsonyabb helyén lévôkéhez képest. A társadalomban hatalmat, vezetô szerepet betöltôk személyes felelôssége mellett természetesen a közösség és az állam mûködése, polgáraihoz való viszonya is erkölcsi megvilágításban értékelhetô. 29

30 A társadalmilag helyes cselekvés megítélésében segít a Tanítás, amikor az Egyház az Evangélium fényében fejti ki álláspontját olyan égetô kérdésekben, mint a magántulajdon, a tôke és a munka, a gazdasági szereplôk mûködése, a szociálpolitika és a megélhetési viszonyok, a nemzetek közötti kapcsolatok és a béke, a környezetvédelem és a fenntartható fejlôdés, a férfiak és nôk kapcsolatának, a család jelentôségének kérdéseiben. Ezáltal újítja meg jelenlétét a történelmi idôben és teljesíti ki küldetését a személyes emberi lét és az emberiség életében. Az egyház társadalmi tanítása ugyanakkor nem tartalmaz újításokat, hanem fölfedezi, kifejti, és a hit és az erkölcs szemlélet- és értékkészletén átszûrve terjeszti a világ elé igazságait, melyek a teremtés mûve és a természetjog alapján valójában benne vannak a társadalmi mûködésben. Ebbôl következik, hogy nem új ismeretek kimunkálásáról van szó, hanem a létezô, de nem tudott, vagy nem tudatosodott dolgok föltárásáról, rendszerezésérôl, tanítássá formázásáról, mint ahogy a fizikus sem megalkotja, hanem fölfedezi a természet törvényeit, és hasznosítására javaslatokat tesz. Az Egyház ezt a munkát az Isten igazságának megismerése, az ember méltóságának és a teremtett világnak a védelme, valamint a társadalom igazságos mûködésének elômozdítása érdekében végzi. A társadalmi tanítás tematikája rendkívül érzékeny a modern kor emberének problémáira. Ezt példázza a Rerum novarum átütô sikere és hasznossága is azáltal, hogy XIII Leó enciklikájával az Egyház felismeri, hogy a munkáskérdés kor égetô (vitatott) 30

31 kérdése 11. A tanítás tehát az emberi létet egzisztenciálisan, alapjaiban érintô kérdésekben fogalmaz meg olyan gyakorlatias válaszokat, amelyek alkalmasak lehetnek egy világméretû párbeszéd elindításához mindazokkal a hatalmakkal, nemzeti és nemzetközi befolyással, döntési lehetôségekkel rendelkezô szervezetekkel, államokkal és szupranacionális képzôdményekkel, amelyek magatartása, intézkedései, rendkívüli hatással lehetnek a világban zajló folyamatokra. Az Egyház tekintélyének világméretû helyreállítását, sôt megerôsítését szolgálná, ha a nagy világvallásokkal együttmûködve kezdeményezne vitát, illetve egyeztetéseket a legégetôbb kérdések megtárgyalására, majd fogalmazna meg mindenki számára megfontolható javaslatokat a kormányok és világszervezetek számára. A tartalom hitelessége, korszerûsége, az érthetô és világos megfogalmazások, az etikai elkötelezettség, a tiszta fogalomrendszer a tanítás forradalmát alapozza meg azáltal, hogy a személyes ember sorsát, társadalmi összefüggésekben tárgyalja, tehát tudatosan kiterjeszti az emberi lét közösségi értelmezésére. A keresztény társadalometika anélkül válhatna az emberiség közös nyelvévé, hogy vallási vagy politikai feszültségekkel terhelné a párbeszédet. Hivatkozásai ugyanis az erôteljes, hitbôl fakadó vallási megalapozottsága mellett is egyetemesek, s döntô részben elfogadhatók a legkülönbözôbb felfogású emberek és közösségeik számára. 11 Rerum novarum,