Mérési feladat: Illékony szerves komponensek meghatározása GC-MS módszerrel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mérési feladat: Illékony szerves komponensek meghatározása GC-MS módszerrel"

Átírás

1 Kromatográfia A műszeres analízis kromatográfiás módszereinek feladata, hogy a vizsgálandó minta komponenseit egymástól elválassza, és azok minőségét, valamint mennyiségi viszonyait megállapítsa. Az elválasztás azon alapszik, hogy a minta komponenseinek megoszlása két heterogén fázis között egymástól eltérő mértékű. Az egyik fázis áll (álló fázis: szilárd vagy folyadék), a másik fázis adott irányban áramlik (mozgó fázis: gáz vagy folyadék). A komponensek a mozgás irányába vándorolnak, szétterülnek és elválnak egymástól. A kromatográfiás eljárások csoportosítása több szempont alapján történhet. Az állófázis geometriája alapján - planáris és oszlop (kolonna); a mozgó fázis halmazállapota alapján - folyadék és gáz; a minta kölcsönhatása alapján - adszorpciós, megoszlásos, ioncsere; a technikai kivitelezés alapján - frontális, kiszorításos és elúciós. A kromatográfiás eljárások nagy előnye, hogy a mérési körülmények alkalmas megválasztásával az elválasztandó komponensek igen széles körére alkalmazhatók ezek a módszerek. Megfelelően érzékeny detektor segítségével pedig akár nyomnyi mennyiségű szerves vegyület jelenléte is kimutatható, mennyisége meghatározható. A heterogén fázisok jellege és a kölcsönhatások szerint az alábbi kromatográfiás eljárásokat különböztethetjük meg: álló fázis mozgó fázis folyadék (LC) gáz (GC) szilárd adszorbens adszorpciós folyadék-kromatográfia adszorpciós gázkromatográfia folyadék megoszlásos folyadék-kromatográfia megoszlásos gázkromatográfia ioncserélő ionkromatográfia duzzadt gél gélkromatográfia Az egyes komponensek kötődése a szorbens réteghez nem azonos, ezért az ún. futtatás során az állófázishoz jobban kötődő komponensek lemaradnak. A térben elválasztott komponensek mennyiségét (koncentrációját) detektorral mérjük. A detektorjelet az idő függvényében ábrázolva a mintakomponenseket reprezentáló csúcs-sorozatot kapunk (kromatogram). Ha a mozgó fázis áramlási sebessége állandó, akkor az idő egyenesen arányos a kolonnán (oszlopon) átáramlott mozgó fázis térfogatával. A kromatogramról leolvasható legfontosabb adat az egyes kromatográfiás csúcsokhoz tartozó retenciós idő, amely a mintának a mozgó fázisba jutásától a detektor által mért maximális komponens-koncentrációjának megjelenéséig eltelt idő. A kromatográfiás oszlopból először az a komponens lép ki, amelyik a kolonnában legkevésbé fékeződik le. Ennek lesz a legkisebb retenciós ideje, és ennek felel meg a kromatogram első csúcsa. A retenciós idő az anyagi minőségre jellemző, míg a csúcs alatti terület a komponens mennyiségére. A kromatográfiás mennyiségi meghatározás alapja a csúcs alatti terület 1

2 arányossága a koncentrációval. Ismert koncentrációjú mintasorozat futtatásával kalibrálva, a komponens területére történő kalibrációs egyenes felvételével az ismeretlen koncentráció egyszerűen meghatározható. A területek meghatározása régebben manuálisan, ma viszont kizárólag számítógépes adatgyűjtő programok segítségével történik. Gázkromatográfia A gázkromatográfia mozgó fázisa gáz, az állófázisa a kolonna felületen megkötött folyadék vagy oszlopba töltött szilárd anyag. A mintát, gáz halmazállapotban juttatjuk a kolonnára - a szilárd vagy folyadék halmazállapotú mintákat a mintabevitel során el kell párologtatni. A gázkromatográfia tehát bomlás nélkül gázzá alakítható vegyületek elválasztására alkalmas. A berendezés elvi felépítését az alábbi ábra mutatja: A termosztált térben a mintaadagoló (injektor), az oszlop (kolonna), és a detektor helyezkedik el. A kolonnát és a detektort is olyan hőmérsékleten kell tartani ( C), hogy a minta valamennyi komponense az analízis ideje alatt gáz halmazállapotban legyen. Az eluenst (vivőgázt) rendszerint egy nagynyomású gázpalack szolgáltatja. A vivőgáz megválasztása leginkább a detektor függvénye, inert gázokat alkalmaznak: hidrogén, hélium, argon, nitrogén használatos. A vivőgáz nyomáscsökkentő után, az áramlási sebesség (0,5-3 ml/perc) folyamatos mérése mellett jut a kolonnára. A mintaadagolás a modern készülékeken automatikus vezérléssel megoldott, hogy a minta bejuttatása az eluens áramlásába pillanatszerű legyen, és nagyon pontos, reprodukálható adagolást lehessen megvalósítani. A kolonna acél vagy üvegcsőből készül, töltetet tartalmazó (1-5 m hosszú, belső Ø = 2-6 mm) vagy kapilláris kivitelezésű (15-60 m hosszú, belső Ø = 0,2-0,5 mm) lehet. A töltet szilárd anyag, amely a komponenseket adszorpciós sajátságuk alapján köti meg, vagy a szilárd felületre felvitt vékony folyadékfilm, amelyen a gáz-folyadék megoszlás alapján választódnak szét a komponensek. A kapilláris kolonnában nincs hordozó, a kapilláris belső felületére felvitt nem illékony folyadékfilm azonos elvek alapján alkalmas a komponensek elválasztására. 2

3 A kolonnán elválasztott komponenseket a vivőgáz a detektorba juttatja, amely az összetevők vivőgázbeli koncentrációjával arányos elektromos jelet ad, a komponens valamilyen fizikai vagy kémiai sajátságának érzékelése alapján. A hővezetőképességi detektor (HD) elektromosan fűtött fémszál ellenállását regisztrálja. A fémszál ellenállása a hőmérséklet függvényében változik, és a körülötte áramló gázkomponensek eltérő hővezetési sajátsága miatt különböző értéket mutat. Általánosan használható, nem specifikus, a koncentrációval több nagyságrendben lineáris jelet ad, de kimutatási képessége kb g. A lángionizációs detektorban (FID) hidrogén/levegő gázeleggyel táplált lángot hoznak létre, amelyben a komponensek ionizálódnak. Az ionok vezetése miatt létrejött elektromos jel a koncentrációval arányos. Ez a detektor igen érzékeny, kb g anyag kimutatására alkalmas. Az elektronbefogási detektor (ECD) a nem-roncsoló ionizációs detektor, amely katódként β- sugárzó 63 Ni-fóliát tartalmaz. Nagy elektronegativitású atomokat (F, Cl, Br) tartalmazó vegyületek detektálására alkalmas. A halogén-tartalmú szerves vegyületek g mennyiségben még jól meghatározhatók. A tömeg-szelektív detektor (MSD) valójában a kolonnához kapcsolt tömegspektrométer. Az eluálódott komponens tömegspektruma az ionizált molekulák, illetve molekulatöredékek (fragmensek) tömeg/töltés arányát (m/z) érzékelő analizátor jele alapján jön létre. Univerzális és azonosító detektor. Az eluenssel együtt minden anyagra jelet ad, amely a detektortérbe kerül, ezért vivőgázként nagy tisztaságú héliumot alkalmaznak. Kimutatási határa megközelíti a g-ot. A minőségi meghatározáshoz az adatgyűjtés és jelfeldolgozás számítógépes programok segítségével, különböző azonosító kromatogram-könyvtárak felhasználásával történik, az egyes detektorok érzékelésének, kimutatási lehetőségének megfelelően. Ugyanígy a mennyiségi meghatározás (a csúcs alatti terület számítása) szintén automatikusan, számítógép segítségével valósul meg. Mérési feladat: Illékony szerves komponensek meghatározása GC-MS módszerrel A gyakorlaton automatikus mintaadagolóval ellátott SHIMADZU típusú GCMS-QP2010-es gázkromatográfot használunk, amelynek paramétereit a mérendő minták sajátságainak megfelelően állítottuk be. A számítógépes program lehetővé teszi a teljes önműködő mérési sorozat kivitelezését. 3

4 A készülék gázpalackból nyert nagy tisztaságú hélium vivőgáz felhasználásával üzemel, amelynek áramlási sebessége 3,0 ml/perc értékre van beszabályozva. A 30 m hosszú kapilláris kolonna belső felületén vékony polisziloxán folyadékfilm alkotja az álló fázist. Ez nagyon különböző polaritású komponensek elválasztására is lehetőséget ad. A készülék injektálási megoldása lehetővé teszi, hogy folyadékmintát vagy gázmintát egyaránt tudunk adagolni. A mintaadagoló kialakítása biztosítja, hogy a kolonnára teljes vagy csak töredék mennyiségű minta jusson be (split arány beállítása). Ezáltal lehetőségünk van különböző folyadékok összetételének megállapítására, valamint forgácslapból utólagosan felszabaduló formaldehid mennyiségének mérésére. A számítógépes kezelőfelületen lehet valamennyi paramétert beállítani, a gázáramlástól a hőmérsékletváltozás sebességéig, a mintaadagolás körülményeinek kiválasztásán keresztül. A kromatogram csúcsainak azonosítása a komponens tömegspektruma alapján történik, amelyhez számítógépes adatbázisban szereplő spektrumokat, vagy standard kémiai anyagokat lehet felhasználni. Az adatbázisban szereplő anyagok hasonló spektrum-alakja alapján nagy pontossággal megállapítható az azonosság. A felvételek kiértékelése a készülék működésétől függetlenül is megvalósítható. 4

5 A mérés kivitelezése: A készülék általános kezelési utasításait és használatát a gyakorlatvezető demonstrációs mérés keretében ismerteti. Számítás: 1. Azonosítsa a kiadott kromatogramok alapján, hogy melyik felvétel (A vagy B) felel meg a lakkbenzin, illetve a nitrohígító összetételének. 2. Az A kromatogramon jelzett főbb komponensek: 2. etilacetát, 3. i-butilacetát, 4. dekán, 10. undekán. Számítsa ki a hígító %-os etilacetát tartalmát (x), ha a mért csúcs alatti terület (y): 3, egység, és a kalibrációs egyenes egyenlete: y = x + 4, A B kromatogram egyik összetevője trimetil-benzol. A mellékelt tömegspektrum alapján állapítsa meg a szubsztituensek elhelyezkedését. 5

Kromatográfiás módszerek

Kromatográfiás módszerek Kromatográfiás módszerek Mi a kromatográfia? Kromatográfia ugyanazon az elven működik, mint az extrakció, csak az egyik fázis rögzített ( állófázis ) és a másik elhalad mellette ( mozgófázis ). Az elválasztást

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

Földgáz összetételének vizsgálata gázkromatográffal

Földgáz összetételének vizsgálata gázkromatográffal MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Földgáz összetételének vizsgálata gázkromatográffal Felékszülési tananyag a Tüzeléstan

Részletesebben

Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC)

Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC) Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC) Kromatográfiás módszerek osztályba sorolása 2 Elúciós technika A mintabevitel ún. dugószerűen történik A mozgófázis a kromatogram kifejlesztése alatt folyamatosan

Részletesebben

89. A szorpciós folyamat szerint milyen kromatográfiás módszereket ismer? Abszorpciós, adszorpció, kemiszorpció, gél

89. A szorpciós folyamat szerint milyen kromatográfiás módszereket ismer? Abszorpciós, adszorpció, kemiszorpció, gél 86. Miért van szükség az elválasztó módszerek alkalmazására? a valós rendszerek mindig többkomponensűek és nincsen minden anyagra specifikus reagens/reagens sor, amely az egymás melletti kimutatást/meghatározást

Részletesebben

Biomassza anyagok vizsgálata termoanalitikai módszerekkel

Biomassza anyagok vizsgálata termoanalitikai módszerekkel Biomassza anyagok vizsgálata termoanalitikai módszerekkel Készítette: Patus Eszter Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium Témavezető: Sebestyén Zoltán 2010. júl. 2. Mit is vizsgáltunk? Biomassza: A Földön

Részletesebben

Kromatográfia Bevezetés. Anyagszerkezet vizsgálati módszerek

Kromatográfia Bevezetés. Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Kromatográfia Bevezetés Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Kromatográfia 1/ 37 Analitikai kémia kihívása Hagyományos módszerek Anyagszerkezet

Részletesebben

Az elválasztás elméleti alapjai

Az elválasztás elméleti alapjai Az elválasztás elméleti alapjai Az elválasztás során, a kromatogram kialakulása közben végbemenő folyamatok matematikai leirása bonyolult, ezért azokat teljességgel nem tárgyaljuk. Cél: * megismerni az

Részletesebben

SERTRALINI HYDROCHLORIDUM. Szertralin-hidroklorid

SERTRALINI HYDROCHLORIDUM. Szertralin-hidroklorid Sertralini hydrochloridum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.1-1 SERTRALINI HYDROCHLORIDUM Szertralin-hidroklorid 01/2011:1705 javított 7.1 C 17 H 18 Cl 3 N M r 342,7 [79559-97-0] DEFINÍCIÓ [(1S,4S)-4-(3,4-Diklórfenil)-N-metil-1,2,3,4-tetrahidronaftalin-1-amin]

Részletesebben

A kromatográfia és szerepe a sokalkotós rendszerek minőségi és mennyiségi jellemzésében. Dr. Balla József 2019.

A kromatográfia és szerepe a sokalkotós rendszerek minőségi és mennyiségi jellemzésében. Dr. Balla József 2019. A kromatográfia és szerepe a sokalkotós rendszerek minőségi és mennyiségi jellemzésében. Dr. Balla József 2019. 1 Kromatográfia 2 3 A kromatográfia definíciója 1. 1993 IUPAC: New Unified Nomenclature for

Részletesebben

Mérési módszer szelektivitása, specifikus jellege

Mérési módszer szelektivitása, specifikus jellege Dr. Abrankó László Elválasztástechnika az analitikai kémiában Mérési módszer szelektivitása, specifikus jellege Egy mérési módszernek, reagensnek (vagy általában kölcsönhatásnak) azt a jellemzőjét, hogy

Részletesebben

Duna-víz extrahálható komponenseinek meghatározása GC-MSD rendszerrel. I. Elméleti áttekintés

Duna-víz extrahálható komponenseinek meghatározása GC-MSD rendszerrel. I. Elméleti áttekintés Duna-víz extrahálható komponenseinek meghatározása GC-MSD rendszerrel A gyakorlat az előző évi kötelező műszeres analitika laborgyakorlat gázkromatográfiás laborjára épít. Az ott szerzett ismeretek a gyakorlat

Részletesebben

LACTULOSUM. Laktulóz

LACTULOSUM. Laktulóz Lactulosum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:1230 LACTULOSUM Laktulóz és C* epimere C 12 H 22 O 11 M r 342,3 [4618-18-2] DEFINÍCIÓ 4-O-(β-D-galaktopiranozil)-D-arabino-hex-2-ulofuranóz- Tartalom: 95,0 102,0

Részletesebben

Nagyhatékonyságú Folyadékkromatográfia

Nagyhatékonyságú Folyadékkromatográfia Nagyhatékonyságú Folyadékkromatográfia A kromatográfia a többfokozatú, nagyhatékonyságú, dinamikus elválasztási módszerek gyűjtőneve: közös alapjuk az, hogy az elválasztandó komponensek egy állófázis és

Részletesebben

A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI

A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI web.inc.bme.hu/csonka/csg/oktat/tomegsp.doc alapján tömeg-töltés arány szerinti szétválasztás a legérzékenyebb módszerek közé tartozik (Nagyon kis anyagmennyiség kimutatására

Részletesebben

FOENICULI AMARI HERBAE AETHEROLEUM. Keserű édeskömény virágos hajtás illóolaj

FOENICULI AMARI HERBAE AETHEROLEUM. Keserű édeskömény virágos hajtás illóolaj Foenuculi amari herbae aetheroleum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.0-1 FOENICULI AMARI HERBAE AETHEROLEUM Keserű édeskömény virágos hajtás illóolaj 07/2009:2380 javított 7.0 DEFINÍCIÓ A Foeniculum vulgare Mill. ssp.

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

LACTULOSUM LIQUIDUM. Laktulóz-szirup

LACTULOSUM LIQUIDUM. Laktulóz-szirup Lactulosum liquidum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:0924 LACTULOSUM LIQUIDUM Laktulóz-szirup DEFINÍCIÓ A laktulóz-szirup a 4-O-(β-D-galaktopiranozil)-D-arabino-hex-2-ulofuranóz vizes oldata, amelyet általában

Részletesebben

9. Hét. Műszeres analitika Folyadékkromatográfia Ionkromatográfia Gélkromatográfia Affinitás kromatográfia Gázkromatográfia. Dr.

9. Hét. Műszeres analitika Folyadékkromatográfia Ionkromatográfia Gélkromatográfia Affinitás kromatográfia Gázkromatográfia. Dr. Bioanalitika előadás 9. Hét Műszeres analitika Folyadékkromatográfia Ionkromatográfia Gélkromatográfia Affinitás kromatográfia Gázkromatográfia Dr. Andrási Melinda Kromatográfia Nagy hatékonyságú, dinamikus

Részletesebben

Anyagszerkezet vizsgálati módszerek

Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Kromatográfia Folyadékkromatográfia-tömegspektrometria Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Kromatográfia 1/ 25 Folyadékkromatográfia-tömegspektrometria

Részletesebben

Kémiai analitika GÁZKROMATOGRÁF. Bodáné Kendrovics Rita főiskolai adjunktus

Kémiai analitika GÁZKROMATOGRÁF. Bodáné Kendrovics Rita főiskolai adjunktus Kémiai analitika GÁZKROMATOGRÁF Bodáné Kendrovics Rita főiskolai adjunktus BMF-RKK KörnyezetmK rnyezetmérnöki Intézet Szerves mikroszennyező anyagok szétválasztására leggyakrabban alkalmazott eljárás./1906.

Részletesebben

KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KÖRNYEZETMÉRNÖK HAGYOMÁNYOS KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

2.4.22. ZSÍRSAVÖSSZETÉTEL GÁZKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA

2.4.22. ZSÍRSAVÖSSZETÉTEL GÁZKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA 2.4.22 Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.6-1 01/2007:20422 2.4.22. ZSÍRSAVÖSSZETÉTEL GÁZKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA Az idegen olajok vizsgálatát gázkromatográfiásan végezzük (2.2.28), és ehhez a vizsgálandó olajban található

Részletesebben

Duna-víz extrahálható komponenseinek meghatározása GC- MSD rendszerrel. Elméleti bevezető

Duna-víz extrahálható komponenseinek meghatározása GC- MSD rendszerrel. Elméleti bevezető Duna-víz extrahálható komponenseinek meghatározása GC- MSD rendszerrel A gyakorlat az előző félévi kötelező analitika laborgyakorlat gázkromatográfiás laborjára épít. Az ott szerzett ismeretek a gyakorlat

Részletesebben

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 60. Omega-3-sav-etilészterek 60

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 60. Omega-3-sav-etilészterek 60 1 OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 60 Omega-3-sav-etilészterek 60 01/2009:2063 DEFINÍCIÓ Az alfa-linolénsav (C18:3 n-3), a moroktsav (sztearidonsav; C18:4 n-3), az ejkozatetraénsav (C20:4 n-3), a timnodonsav

Részletesebben

7. Festékelegyek elválasztása oszlopkromatográfiás módszerrel. Előkészítő előadás 2015.03.09.

7. Festékelegyek elválasztása oszlopkromatográfiás módszerrel. Előkészítő előadás 2015.03.09. 7. Festékelegyek elválasztása oszlopkromatográfiás módszerrel Előkészítő előadás 2015.03.09. A kromatográfia A módszer során az elválasztandó anyagot áthajtjuk egy mozgó fázisban egy álló fázison keresztül

Részletesebben

9. Hét. Dr. Kállay Csilla (Dr. Andrási Melinda)

9. Hét. Dr. Kállay Csilla (Dr. Andrási Melinda) Bioanalitika előadás 9. Hét Műszeres analitika Gázkromatográfia Folyadékkromatográfia Ionkromatográfia Gélkromatográfia Affinitás kromatográfia Szuperkritikus folyadékkromatográfia Tömegspekrometria Dr.

Részletesebben

7. gyak. Szilárd minta S tartalmának meghatározása égetést követően jodometriásan

7. gyak. Szilárd minta S tartalmának meghatározása égetést követően jodometriásan 7. gyak. Szilárd minta S tartalmának meghatározása égetést követően jodometriásan A gyakorlat célja: Megismerkedni az analízis azon eljárásaival, amelyik adott komponens meghatározását a minta elégetése

Részletesebben

Kromatográfiás módszerek a környezetvédelmi analízisben. Juvancz Zoltán

Kromatográfiás módszerek a környezetvédelmi analízisben. Juvancz Zoltán Kromatográfiás módszerek a környezetvédelmi analízisben Juvancz Zoltán Kromatográfia elınyei a környezeti analízisekben Pontos meghatározás nyomnyi mennyiségekre Mátrixkomponensek zavaró hatása kiküszöbölhetı

Részletesebben

Káplán Mirjana Környezettudomány MSc

Káplán Mirjana Környezettudomány MSc Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi kar Talajvizek triklóretilén tartalmának meghatározására szolgáló GC-ECD módszer kidolgozása Káplán Mirjana Környezettudomány MSc Témavezetők: Dr. Záray

Részletesebben

az LC/GC tanfolyam nevű gyakorlat orientált, elméleti kromatográfiás képzés.

az LC/GC tanfolyam nevű gyakorlat orientált, elméleti kromatográfiás képzés. Kedves Kollégák! A KromKorm Kft. és a Gen-Lab Kft. közös szervezésében első alkalommal kerül megrendezésre 2018. 04. 09. 18. között az LC/GC tanfolyam nevű gyakorlat orientált, elméleti kromatográfiás

Részletesebben

5. Laboratóriumi gyakorlat

5. Laboratóriumi gyakorlat 5. Laboratóriumi gyakorlat HETEROGÉN KÉMIAI REAKCIÓ SEBESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A CO 2 -nak vízben történő oldódása és az azt követő egyensúlyra vezető kémiai reakció az alábbi reakcióegyenlettel írható le:

Részletesebben

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90. Omega-3-sav-etilészterek 90

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90. Omega-3-sav-etilészterek 90 1 01/2009:1250 OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90 Omega-3-sav-etilészterek 90 DEFINÍCIÓ Az alfa-linolénsav (C18:3 n-3), a moroktsav (sztearidonsav; C18:4 n-3), az ejkozatetraénsav (C20:4 n-3), a timnodonsav

Részletesebben

AMIKACINUM. Amikacin

AMIKACINUM. Amikacin 07/2012:1289 AMIKACINUM Amikacin C 22 H 43 N 5 O 13 M r 585,6 [37517-28-5] DEFINÍCIÓ 6-O-(3-Amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2S)-4- amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-d-sztreptamin.

Részletesebben

Levegıvizsgálati módszerek. Jánosik Eszter BME VBK Környezetmérnök MSc I. félév Környezeti mikrobiológia és biotechnológia

Levegıvizsgálati módszerek. Jánosik Eszter BME VBK Környezetmérnök MSc I. félév Környezeti mikrobiológia és biotechnológia Levegıvizsgálati módszerek Jánosik Eszter BME VBK Környezetmérnök MSc I. félév Környezeti mikrobiológia és biotechnológia Légszennyezı anyagok I. Üvegházhatású gázok (légköri koncentráció): szén-dioxid

Részletesebben

Élelmiszerek. mikroszennyezőinek. inek DR. EKE ZSUZSANNA. Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium. ALKÍMIA MA november 5.

Élelmiszerek. mikroszennyezőinek. inek DR. EKE ZSUZSANNA. Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium. ALKÍMIA MA november 5. Élelmiszerek mikroszennyezőinek inek nyomában DR. EKE ZSUZSANNA Elválasztástechnikai Kutató és ktató Laboratórium ALKÍMIA MA 2009. november 5. Kémiai veszélyt lytényezők Természetesen előforduló mérgek

Részletesebben

Hagyományos HPLC. Powerpoint Templates Page 1

Hagyományos HPLC. Powerpoint Templates Page 1 Hagyományos HPLC Page 1 Elválasztás sík és térbeli ábrázolása Page 2 Elválasztás elvi megoldásai 3 kromatográfiás technika: frontális kiszorításos elúciós Page 3 Kiszorításos technika minta diszkrét mennyisége

Részletesebben

XXXXI. Kromatográfiás iskola

XXXXI. Kromatográfiás iskola XXXXI. Kromatográfiás iskola A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszéke és a Per-Form Hungária Kft. ismét megrendezi kromatográfiás

Részletesebben

Minta-előkészítési módszerek és hibák a szerves analitikában. Volk Gábor WESSLING Hungary Kft.

Minta-előkészítési módszerek és hibák a szerves analitikában. Volk Gábor WESSLING Hungary Kft. Minta-előkészítési módszerek és hibák a szerves analitikában Volk Gábor WESSLING Hungary Kft. Véletlen hiba, szisztematikus hiba Szisztematikus hiba: nehezen felderíthető, nagy eltérést is okozhat Véletlen

Részletesebben

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90. Omega-3-sav-etilészterek 90

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90. Omega-3-sav-etilészterek 90 Omega-3 acidorum esterici ethylici 90 Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.5-1 07/2012:1250 OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90 Omega-3-sav-etilészterek 90 DEFINÍCIÓ Az alfa-linolénsav (C18:3 n-3), a moroktsav (sztearidonsav;

Részletesebben

CLAZURILUM AD USUM VETERINARIUM. Klazuril, állatgyógyászati célra

CLAZURILUM AD USUM VETERINARIUM. Klazuril, állatgyógyászati célra Clazurilum ad usum veterinarium Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 07/2010:1714 CLAZURILUM AD USUM VETERINARIUM Klazuril, állatgyógyászati célra C 17 H 10 Cl 2 N 4 O 2 M r 373,2 [101831-36-1] DEFINÍCIÓ (2RS)-[2-Klór-4-(3,5-dioxo-4,5-dihidro-1,2,4-triazin-2(3H)-il)fenil](4-

Részletesebben

A MEPS (Microextraction by Packed Sorbent) minta-előkészítési módszer alkalmazása környezeti vízminták GC-MS áttekintésében

A MEPS (Microextraction by Packed Sorbent) minta-előkészítési módszer alkalmazása környezeti vízminták GC-MS áttekintésében A MEPS (Microextraction by Packed Sorbent) minta-előkészítési módszer alkalmazása környezeti vízminták GC-MS áttekintésében Novák Márton Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Eke Zsuzsanna 2011 A GC-MS

Részletesebben

5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével

5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével 5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével 5.1. Átismétlendő anyag 1. Adszorpció (előadás) 2. Langmuir-izoterma (előadás) 3. Spektrofotometria és Lambert Beer-törvény

Részletesebben

SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ MINDIG UGYANÚGY

SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ MINDIG UGYANÚGY SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ MINDIG UGYANÚGY Szakács Tibor, Szepesi Ildikó ABL&E-JASCO Magyarország Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 130. ablehun@ablelab.com www.ablelab.com SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ SOLID

Részletesebben

Hol használják ezeket a technikákat: véralkohol analízis kábítószer fogyasztás doppingolás ellenırzése gyógyszerszintek beállítása világőrkutatás

Hol használják ezeket a technikákat: véralkohol analízis kábítószer fogyasztás doppingolás ellenırzése gyógyszerszintek beállítása világőrkutatás Hol használják ezeket a technikákat: véralkohol analízis kábítószer fogyasztás doppingolás ellenırzése gyógyszerszintek beállítása világőrkutatás genom feltérképezése Gyógyszerfejlesztés szennyezıanyagok

Részletesebben

Szénhidrátok elektrokémiai detektálása, fókuszban a laktóz

Szénhidrátok elektrokémiai detektálása, fókuszban a laktóz Szénhidrátok elektrokémiai detektálása, fókuszban a laktóz Stefán G 1., M. Eysberg 2 1 ABL&E-JASCO Magyarország Kft., Budapest 2 Antec Scientific, Zoeterwoude, Hollandia Szénhidtráttartalom meghatározás

Részletesebben

SZAKMAI NAP 2013. március 21. Laboratórium

SZAKMAI NAP 2013. március 21. Laboratórium Laboratórium A Messer Hungarogáz Kft. laboratóriumának feladata a laboratóriumi háttér biztosítása a cég teljes tevékenységéhez. Ebbe tartoznak a következő feladatok: A gyártott ipari, élelmiszeripari,

Részletesebben

Tájékoztató képzési programról. XLIII. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés.

Tájékoztató képzési programról. XLIII. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. Tájékoztató képzési programról XLIII. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki

Részletesebben

N e m z e t i A k k r e d i t á l ó T e s t ü l e t

N e m z e t i A k k r e d i t á l ó T e s t ü l e t N e m z e t i A k k r e d i t á l ó T e s t ü l e t Hungarian Accreditation Board Comité Hongrois d'accréditation MELLÉKLET a NAT-2-079/2006 számú akkreditálási okirathoz A Messer Hungarogáz Kft. akkreditált

Részletesebben

Áttekintő tartalomjegyzék

Áttekintő tartalomjegyzék 4 Áttekintő tartalomjegyzék Új trendek a kromatográfiában (Gyémánt Gyöngyi, Kurtán Tibor, Lázár István) 5 Új technikák és alkalmazási területek a tömegspektrometriában (Gyémánt Gyöngyi, Kéki Sándor, Kuki

Részletesebben

ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA

ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA Elvi jellemzők, amelyek meghatározzák a készülék felépítését magas hőmérsékletű fényforrás (elsősorban plazma, szikra, stb.) kis méretű sugárforrás (az önabszorpció csökkentése

Részletesebben

Fehérjék elválasztására alkalmazható mikrofludikai rendszerek Bioanalyzer, LabChip rendszerek. A készülékek működési elve, felépítésük, alkalmazásuk.

Fehérjék elválasztására alkalmazható mikrofludikai rendszerek Bioanalyzer, LabChip rendszerek. A készülékek működési elve, felépítésük, alkalmazásuk. Fehérjék elválasztására alkalmazható mikrofludikai rendszerek Bioanalyzer, LabChip rendszerek. A készülékek működési elve, felépítésük, alkalmazásuk. Kapilláris elektroforézis tömegspektrometriás detektálással

Részletesebben

Vizek illékony szénhidrogén (VPH) tartalmának a GC-MS vizsgálata

Vizek illékony szénhidrogén (VPH) tartalmának a GC-MS vizsgálata B&B Analitika Kft. Minden, ami analitika! Vizek illékony szénhidrogén (VPH) tartalmának a GC-MS vizsgálata Készítette: Mészárosné Basics Blanka, Basics Ferenc, Dr Balla József 2014.05.27. Célkitűzés Munkánk

Részletesebben

Alapösszef. és s azok lasztásrasra

Alapösszef. és s azok lasztásrasra Alapösszef sszefüggések és s azok hatása az elválaszt lasztásrasra (A kromatográfia felosztása. Retenciós idő, reletív retenciós idő,visszatartási tényező, szelektivitás, elválasztási tényező, csúcsszimmetria,

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

NAGYHATÉKONYSÁGÚ FOLYADÉKKROMATOGRÁFIA

NAGYHATÉKONYSÁGÚ FOLYADÉKKROMATOGRÁFIA A környezetvédelem analitikája ALC NAGYHATÉKONYSÁGÚ FOLYADÉKKROMATOGRÁFIA A GYAKORLAT CÉLJA: A nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC) módszerének tanulmányozása és alkalmazása egyes aromás vegyületek

Részletesebben

A gáz halmazállapot. A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011

A gáz halmazállapot. A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 A gáz halmazállapot A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 0 Halmazállapotok, állapotjelzők Az anyagi rendszerek a részecskék közötti kölcsönhatásoktól és az állapotjelzőktől függően

Részletesebben

Korszerű tömegspektrometria a. Szabó Pál MTA Kémiai Kutatóközpont

Korszerű tömegspektrometria a. Szabó Pál MTA Kémiai Kutatóközpont Korszerű tömegspektrometria a biokémi miában Szabó Pál MTA Kémiai Kutatóközpont Tematika Bevezetés: ionizációs technikák és analizátorok összehasonlítása a biomolekulák szemszögéből Mikromennyiségek mintaelőkészítése

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. Jogszabályi változás esetén a vizsgaszervező aktualizálja a mellékleteket.

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. Jogszabályi változás esetén a vizsgaszervező aktualizálja a mellékleteket. A vizsgafeladat ismertetése: Elmagyarázza, és konkrét példákon bemutatja a legfontosabb vegyipari laboratóriumi műveleteket, bemutatja azok végrehajtásának körülményeit, az eredmények kiértékelését Elmagyarázza,

Részletesebben

II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Kapcsolt folyadékkromatográf tömegspektrométer (HPLC-MS) beszerzése adásvételi szerződés alapján

II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Kapcsolt folyadékkromatográf tömegspektrométer (HPLC-MS) beszerzése adásvételi szerződés alapján 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: MTA Természettudományi

Részletesebben

KÖRNYEZETMÉRNÖKI MÉRÉSTECHNIKA, MONITORING II./ KÖRNYEZETI ANALÍZIS II. előadás anyag

KÖRNYEZETMÉRNÖKI MÉRÉSTECHNIKA, MONITORING II./ KÖRNYEZETI ANALÍZIS II. előadás anyag KÖRNYEZETMÉRNÖKI MÉRÉSTECHNIKA, MONITORING II./ KÖRNYEZETI ANALÍZIS II. előadás anyag Környezetmérnöki BSc képzés 2014. Készítette: Dr. Bodnár Ildikó főiskolai tanár A tantárgy kódja: MFKMM32K03 vagy MFKOA32K03

Részletesebben

XXXVI. Kromatográfiás iskola

XXXVI. Kromatográfiás iskola XXXVI. Kromatográfiás iskola A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszéke és a Per Form Hungária Kft. ismét megrendezi kromatográfiás

Részletesebben

DR. FEKETE JENŐ. 1. ábra: Átviteli módok HPLC, GC ill. CE technikák esetén

DR. FEKETE JENŐ. 1. ábra: Átviteli módok HPLC, GC ill. CE technikák esetén KÖRNYEZETI ANALITIKA I. DR. FEKETE JENŐ JEGYZET A 2003/04 ES TANÉV ŐSZI FÉLÉVÉNEK 3. ELŐADÁSÁHOZ. (02. 24) 1. KAPILLÁRIS ELEKTROFORÉZIS (CE) KÉSZÍTETTE: KELEMEN PÉTER, KORDA ANDRÁS A korábbi előadások

Részletesebben

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Műszeres analitika II.

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Műszeres analitika II. Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Műszeres analitika II. gyakorlat (K3313) Gázkromatográfia Irodalom: 1. Műszeres és analitikai kémiai gyakorlatok,

Részletesebben

Az anyagi rendszerek csoportosítása

Az anyagi rendszerek csoportosítása Általános és szervetlen kémia 1. hét A kémia az anyagok tulajdonságainak leírásával, átalakulásaival, elıállításának lehetıségeivel és felhasználásával foglalkozik. Az általános kémia vizsgálja az anyagi

Részletesebben

TIZANIDINI HYDROCHLORIDUM. Tizanidin-hidroklorid

TIZANIDINI HYDROCHLORIDUM. Tizanidin-hidroklorid Tizanidini hydrochloridum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.8.4-1 04/2015:2578 TIZANIDINI HYDROCHLORIDUM Tizanidin-hidroklorid C 9H 9Cl 2N 5S M r 290,2 [64461-82-1] DEFINÍCIÓ [5-Klór-N-(4,5-dihidro-1H-imidazol-2-il)2,1,3-benzotiadiazol-4-amin]

Részletesebben

MICONAZOLI NITRAS. Mikonazol-nitrát

MICONAZOLI NITRAS. Mikonazol-nitrát Miconazoli nitras Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.3-1 01/2012:0513 MICONAZOLI NITRAS Mikonazol-nitrát, HNO 3 C 18 H 15 Cl 4 N 3 O 4 M r 479,1 [22832-87-7] DEFINÍCIÓ [1-[(2RS)-2-[(2,4-Diklórbenzil)oxi]-2-(2,4-diklórfenil)etil]-1H-imidazol-3-ium]-nitrát.

Részletesebben

TRIGLYCERIDA SATURATA MEDIA. Telített, közepes lánchosszúságú trigliceridek

TRIGLYCERIDA SATURATA MEDIA. Telített, közepes lánchosszúságú trigliceridek Triglycerida saturata media Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.6-1 TRIGLYCERIDA SATURATA MEDIA Telített, közepes lánchosszúságú trigliceridek 01/ 2010:0868 DEFINÍCIÓ Az anyag telített zsírsavak, főként kaprilsav (oktánsav)

Részletesebben

Kiegészítés Dr. Lázár István Nagynyomású folyadékkromatográfia (HPLC) című segédanyagához Készült a HPLC II. gyakorlathoz

Kiegészítés Dr. Lázár István Nagynyomású folyadékkromatográfia (HPLC) című segédanyagához Készült a HPLC II. gyakorlathoz Kiegészítés Dr. Lázár István Nagynyomású folyadékkromatográfia (HPLC) című segédanyagához Készült a HPLC II. gyakorlathoz Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék 2017. A HPLC II. gyakorlaton

Részletesebben

Tömegspektrometria. Mintaelőkészítés, Kapcsolt technikák OKLA 2017

Tömegspektrometria. Mintaelőkészítés, Kapcsolt technikák OKLA 2017 Tömegspektrometria Mintaelőkészítés, Kapcsolt technikák OKLA 2017 Mintabeviteli rendszer Működési elv Vákuumrendszer Ionforrás Tömeganalizátor Detektor Electron impact (EI) Chemical ionization (CI) Atmospheric

Részletesebben

Anyagvizsgálati módszerek Elemanalitika. Anyagvizsgálati módszerek

Anyagvizsgálati módszerek Elemanalitika. Anyagvizsgálati módszerek Anyagvizsgálati módszerek Elemanalitika Anyagvizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagvizsgálati módszerek Kémiai szenzorok 1/ 18 Elemanalitika Elemek minőségi és mennyiségi meghatározására

Részletesebben

LAUROMACROGOLUM 400. Lauromakrogol 400

LAUROMACROGOLUM 400. Lauromakrogol 400 01/2009:2046 javított 7.0 LAUROMACROGOLUM 400 Lauromakrogol 400 DEFINÍCIÓ Különböző makrogolok lauril-alkohollal (dodekanollal) képzett étereinek keveréke. Szabad makrogolokat tartalmazhat. Szabad lauril-alkohol-tartalma

Részletesebben

Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája

Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gáz egyenlet és általánosított gáz egyenlet 5-4 A tökéletes gáz egyenlet alkalmazása 5-5 Gáz halmazállapotú reakciók

Részletesebben

GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon

GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon 01/2008:1635 GLUCAGONUM HUMANUM Humán glükagon C 153 H 225 N 43 O 49 S M r 3483 DEFINÍCIÓ A humán glükagon 29 aminosavból álló polipeptid; szerkezete megegyezik az emberi hasnyálmirígy α-sejtjei által

Részletesebben

CLOXACILLINUM NATRICUM. Kloxacillin-nátrium

CLOXACILLINUM NATRICUM. Kloxacillin-nátrium Cloxacillinum natricum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.7-1 04/2007:0661 CLOXACILLINUM NATRICUM Kloxacillin-nátrium C 19 H 17 ClN 3 NaO 5 S.H 2 O M r 475,9 DEFINÍCIÓ Nátrium-[(2S,5R,6R)-6-[[[3-(2-klórfenil)-5-metilizoxazol-4-il]karbonil]amino]-

Részletesebben

10. (IPARI) KROMATOGRÁFIA

10. (IPARI) KROMATOGRÁFIA 0. (IPARI) KROMATOGRÁFIA Dr. Pécs Miklós Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudomány Tanszék MŰVELETI SORREND 3. Tisztítás a termék és a szennyező anyagok

Részletesebben

Környezetvédelmi analitika (4.előadás)

Környezetvédelmi analitika (4.előadás) Környezetvédelmi analitika (4.előadás) In memoriam Dr. Fekete Jenő http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/anal/kornyanal/kornyezetvedelmi-analitika-bsc/ Jenei Péter, BME SzAK Tsz. HPLC csoport Gázkromatográfiás

Részletesebben

NATRII AUROTHIOMALAS. Nátrium-aurotiomalát

NATRII AUROTHIOMALAS. Nátrium-aurotiomalát Natrii aurothiomalas Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.8-1 07/2007:1994 NATRII AUROTHIOMALAS Nátrium-aurotiomalát DEFINÍCIÓ A (2RS)-2-(auroszulfanil)butándisav mononátrium és dinátrium sóinak keveréke. Tartalom: arany

Részletesebben

Síkkromatográfia. Kapacitásaránynak (kapacitási tényezőnek): a mérendő komponens állófázisában (n S ) és mozgófázisában (n M ) lévő anyagmennyiségei.

Síkkromatográfia. Kapacitásaránynak (kapacitási tényezőnek): a mérendő komponens állófázisában (n S ) és mozgófázisában (n M ) lévő anyagmennyiségei. Síkkromatográfia A kromatográfia a többfokozatú, nagyhatékonyságú, dinamikus elválasztási módszerek gyűjtőneve: közös alapjuk az, hogy az elválasztandó komponensek egy állófázis és egy azon, meghatározott

Részletesebben

Méréstechnika. Hőmérséklet mérése

Méréstechnika. Hőmérséklet mérése Méréstechnika Hőmérséklet mérése Hőmérséklet: A hőmérséklet a termikus kölcsönhatáshoz tartozó állapotjelző. A hőmérséklet azt jelzi, hogy egy test hőtartalma milyen szintű. Amennyiben két eltérő hőmérsékletű

Részletesebben

Környezetvédelmi analitika: BTEX (benzol, etil-benzol, toluol, xilol) meghatározása. Milyen kolonnát használjunk?

Környezetvédelmi analitika: BTEX (benzol, etil-benzol, toluol, xilol) meghatározása. Milyen kolonnát használjunk? Környezetvédelmi analitika: 2014.11.18. BTEX (benzol, etil-benzol, toluol, xilol) meghatározása Milyen kolonnát használjunk? Mi a forrpontjuk? fp: 80-160 C, tehát GC-vel meghatározható. Polaritás? apoláris

Részletesebben

Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium

Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium Elválasztástechnika kv1n1lv1 Minta-előkészítés A minta-előkészítési eljárás kiválasztásának szempontjai: A minta halmazállapota A minta összetétele A

Részletesebben

Élelmiszer-készítmények kábítószer-tartalmának igazságügyi szakértői vizsgálata Veress Tibor NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet

Élelmiszer-készítmények kábítószer-tartalmának igazságügyi szakértői vizsgálata Veress Tibor NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet Élelmiszer-készítmények kábítószer-tartalmának igazságügyi szakértői vizsgálata Veress Tibor NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet Bevezetés NSZKK tevékenysége: bizonyítékok szolgáltatása az igazságszolgáltatás

Részletesebben

IPRATROPII BROMIDUM. Ipratropium-bromid

IPRATROPII BROMIDUM. Ipratropium-bromid Ipratropii bromidum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.2-1 IPRATROPII BROMIDUM Ipratropium-bromid 01/2008:0919 javított 6.2 C 20 H 30 BrNO 3.H 2 O M r 430,4 [66985-17-9] DEFINÍCIÓ [(1R,3r,5S,8r)-3-[[(2RS)-3-Hidroxi-2-fenilpropanoil]oxi]-8-metil-8-(1-metiletil)-8-

Részletesebben

AMPHOTERICINUM B. Amfotericin B

AMPHOTERICINUM B. Amfotericin B Amphotericinum B Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.6. - 1 AMPHOTERICINUM B Amfotericin B 01/2009:1292 javított 6.6 C 47 H 73 NO 17 M r 924 [1397-89-3] DEFINÍCIÓ Streptomyces nodosus meghatározott törzseinek tenyészeteiből

Részletesebben

Endogén szteroidprofil vizsgálata folyadékkromatográfiával és tandem tömegspektrométerrel. Karvaly Gellért

Endogén szteroidprofil vizsgálata folyadékkromatográfiával és tandem tömegspektrométerrel. Karvaly Gellért Endogén szteroidprofil vizsgálata folyadékkromatográfiával és tandem tömegspektrométerrel Karvaly Gellért Miért hasznos a vegyületprofilok vizsgálata? 1 mintából, kis mintatérfogatból, gyorsan nyerhető

Részletesebben

Lakos István WESSLING Hungary Kft. Zavaró hatások kezelése a fémanalitikában

Lakos István WESSLING Hungary Kft. Zavaró hatások kezelése a fémanalitikában Lakos István WESSLING Hungary Kft. Zavaró hatások kezelése a fémanalitikában AAS ICP-MS ICP-AES ICP-AES-sel mérhető elemek ICP-MS-sel mérhető elemek A zavarások felléphetnek: Mintabevitel közben Lángban/Plazmában

Részletesebben

KROMATOGRÁFIA (elválasztási technika) Történeti áttekintés

KROMATOGRÁFIA (elválasztási technika) Történeti áttekintés Mózes: KROMATOGRÁFIA (elválasztási technika) Történeti áttekintés kémiai analízisek ~70% iható víz eloállítása keseru vízbol: fa ágak bemerítése (adszorpció) Arisztotelész: édesvíz készítése sós vízbol

Részletesebben

Tájékoztató képzési programról

Tájékoztató képzési programról Tájékoztató képzési programról XLVI. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki

Részletesebben

Igény a pontos minőségi és mennyiségi vizsgálatokra: LC-MS/MS módszerek gyakorlati alkalmazása az élelmiszer-analitikában

Igény a pontos minőségi és mennyiségi vizsgálatokra: LC-MS/MS módszerek gyakorlati alkalmazása az élelmiszer-analitikában : LC-MS/MS módszerek gyakorlati alkalmazása az élelmiszer-analitikában Tölgyesi Ádám Hungalimentária, Budapest 2017. április 26-27. Folyadékkromatográfiás hármas kvadrupol rendszerű tandem tömegspektrometria

Részletesebben

AGC GÁZKROMATOGRÁFIA. A GYAKORLAT CÉLJA: A modern gázkromatográfia (GC) módszerének tanulmányozása és alkalmazása alkohol-elegy minőségi analízisére.

AGC GÁZKROMATOGRÁFIA. A GYAKORLAT CÉLJA: A modern gázkromatográfia (GC) módszerének tanulmányozása és alkalmazása alkohol-elegy minőségi analízisére. AGC GÁZKROMATOGRÁFIA A GYAKORLAT CÉLJA: A modern gázkromatográfia (GC) módszerének tanulmányozása és alkalmazása alkohol-elegy minőségi analízisére. A MÉRÉSI MÓDSZER ELVE A műszeres analízis kromatográfiás

Részletesebben

LEVONORGESTRELUM. Levonorgesztrel

LEVONORGESTRELUM. Levonorgesztrel Levonorgestrelum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur. 8.0-1 01/2014:0926 LEVONORGESTRELUM Levonorgesztrel C 21 H 28 O 2 M r 312,5 [797-63-7] DEFINÍCIÓ 13-etil-17-hidroxi-18,19-dinor-17α-pregn-4-én-20-in-3-on. Tartalom:

Részletesebben

A műanyag csomagolóanyagok nem szándékosan hozzáadott összetevőinek kioldódásvizsgálata

A műanyag csomagolóanyagok nem szándékosan hozzáadott összetevőinek kioldódásvizsgálata Budapest, 2017.04.26. A műanyag csomagolóanyagok nem szándékosan hozzáadott összetevőinek kioldódásvizsgálata Kosdi Bence WESSLING Hungary Kft. Amiről szó lesz A vizsgálat áttekintése Analitikai módszer

Részletesebben

Folyadékok és szilárd anyagok sűrűségének meghatározása különböző módszerekkel

Folyadékok és szilárd anyagok sűrűségének meghatározása különböző módszerekkel Folyadékok és szilárd anyagok sűrűségének meghatározása különböző módszerekkel Név: Neptun kód: _ mérőhely: _ Labor előzetes feladatok 20 C-on különböző töménységű ecetsav-oldatok sűrűségét megmérve az

Részletesebben

A robbanóanyagok világa

A robbanóanyagok világa ANALITIKAI KÉMIA A robbanóanyagok világa LAPAT ATTILA Harmadik rész Robbanóanyagok analitikai vizsgálata A cikk második részében bemutatott robbanóanyagok robbanási jellemzőinek mérésére speciális fizikai-kémiai

Részletesebben

Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában

Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Fazekas Péter Témavezető: Dr. Szépvölgyi János Magyar Tudományos Akadémia, Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai

Részletesebben

Sör etanoltartalmának meghatározása GC-FID módszerrel

Sör etanoltartalmának meghatározása GC-FID módszerrel Sör etanoltartalmának meghatározása GC-FID módszerrel FIGYELEM! A gyakorlat elvégzéséhez a gázkromatográfia alapjainak (a gázkromatográf részei, ezen részek típusai és funkciói; a minőségi azonosítás és

Részletesebben

Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia

Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia High Pressure Liquid Chromatography High Precision Liquid Chromatography High Performance Liquid Chromatography A kromatográfia hasonló kémiai szerkezetű vegyületek

Részletesebben

Ionforrások és analizátorok GC-MS módszernél

Ionforrások és analizátorok GC-MS módszernél BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Ionforrások és analizátorok GC-MS módszernél Az elválasztástechnika korszerű módszerei Tárgyfelelős: Dr. Fekete Jenő Készítette: Kovács Edina Hegedűs Bogárka

Részletesebben

Tájékoztató képzési programról XLV. Kromatográfiás tanfolyam. Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés.

Tájékoztató képzési programról XLV. Kromatográfiás tanfolyam. Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. Tájékoztató képzési programról XLV. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki

Részletesebben