Integráció vagy versenyképesség?
|
|
- Etelka Juhászné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lakatos Júlia Integráció vagy versenyképesség? Miközben számtalan gazdasági, politikai vizsgálat születik az Európai Unióról, az uniós integrációs folyamat sikerét kevéssé tudjuk mérni. Talán pont azért, mert szinte kizárólag csak a gazdasági vetülettel foglalkozunk, az összeurópai identitás második összetevőjével azonban kevesebbet. Holott, az Európai Unió integrációs törekvéseinek legfontosabb eszköze, az Európai Szociális Modell, a gazdasági versenyképesség és társadalmi kohézió előremozdításának kettős irányelvével indult útnak. Miközben elsőre úgy tűnhet, jelenleg egyik területen sem képes eredményeket felmutatni az EU, korábbi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben számos előremutató lépés történt a fennálló válsághelyzet kezelésének érdekében. Ezek azonban egyetlen területre, a gazdasági versenyképesség növelésére irányultak. Ugyanakkor addig, amíg nem érvényesül mindkét elem, kevés esély nyílik akár a válság felszámolására, akár a közös identitás megalkotására. Írásunk, ezért az Európai Unió integrációs törekvéseinek kohéziós lábát mutatja be, arra a kérdésre keresve a választ, hogy vajon az Unió jelenlegi helyzete lehetővé teszi-e Magyarország számára a felzárkózást ezen a téren. A válságból való kiútkeresés közepette újra felértékelődött Európában a társadalmi kohézió szerepe. Ennek következtében a brit Patterns of Prejudice című folyóirat egy teljes különszámot szentelt olyan tanulmányoknak, amelyek az európai társadalmi változások és a kohézió összefüggését vizsgálják, különös tekintettel a migráció és - 1 -
2 kisebbségek témakörére, helyi, nemzeti, illetve komparatív vagy uniós szinten. Az elemzések rövid ismertetésén felül a különszám bevezetője többek között kitér a társadalmi kohézió és társadalmi változások közötti történelmi kapcsolatra. A történelem során ugyanis folyamatosan átértékelődött a fogalom szerepe. A társadalmi változások következtében a különböző uniós intézmények létezésük óta mindig újraértelmezték a társadalmi kohézió fogalmát. A társadalmi változások különböző hullámai a szerzők szerint arra enged következtetni, hogy a társadalmi kohézió nem egy természetes állapota a modern társadalmaknak, és, hogy egyetlen társadalom sem teljesen összetartó, kohézív, hanem, hogy az egy olyan ideál állapot, amit folyamatosan ápolni, gondozni, fejleszteni kell, és időről időre adaptálni a megváltozott körülményekhez. Az unió jelenleg is egy ilyen önkorrekciós fázisban van, amikor újra kell értelmeznie, hogy mik a céljai, és milyen eszközöket mozgósít azok elérése érdekében. Jelenleg, Regina Berger-Schmitt szerint a kohézió európai kontextusban két határozott célt jelent, a társadalmi kirekesztés és az egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a társadalmi kapcsolatok megerősítését. Azonban a kormányok egyénileg határozzák meg, mennyiben tartják az állam feladatának a társadalmi különbségek kiegyenlítését. A 80-as években, amikor virágzó jóléti társadalmak léteztek és az államnak sokkal inkább központi szerepe volt a kohézióteremtésben jóval könnyebb volt előállítani a kívánt állapotot, mint ma, egy kibővült, gazdaságilag és kulturálisan sokszínű unióban, amelyben viszont nincs közös szociálpolitika. A jóléti államok hanyatlását követően ezért a legnagyobb veszély épp annak a társadalmi védőhálónak az eltűnése, amit az állam évtizedek alatt felépített. Ez visszavetheti azokat a pozitív folyamatokat, amelyek miatt korábban mintatársadalomként tekintettek rájuk. Ugyanakkor a társadalmi kohézió bomlási folyamatainak korai - 2 -
3 észlelése elvezethet a folyamat korrekciójához is, azáltal, hogy becsatornázzák ezt a jelenséget a politikai vitákba, annak érdekében, hogy a különböző társadalmi csoportok egyaránt a közösség részesének érezzék magukat. Ilyen módon a es brit, illetve a 2005-ös párizsi zavargások mind katalizátoraivá váltak a társadalmi kohézióról szóló vitáknak. Habár jelen elemzés elsősorban az Európai Unió kohéziós felfogásával foglalkozik, messze nem csak ez az interpretáció létezik. Az európai kultúrkörön kívül Kínában például egészen más prioritások érvényesülnek. Sokkal inkább a társadalmi harmóniát kívánják előmozdítani, ami alatt a gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés egyvelegét kell érteni. Nem a jóléti szolgáltatások növelésére törekszik az állam, hanem, hogy a meglévő adottságok közepette, minél kevesebb társadalmi - 3 -
4 konfliktus legyen. A kínai felfogás eltér a nyugati felfogástól. Míg a nyugati modell az állampolgárok intézményekbe, és egymásba vetett bizalmára épül, és demokratikus keretek közepette valósul meg, a kínai államkapitalista rendszerben ezek a szempontok nem feltételei a társadalmi harmónia megteremtésének. A szerzők hivatkoznak továbbá Alexis de Tocqueville a Méltányosság által is gyakran idézett alapművére, a Democracy in America-ra, amelyben kifejti, hogy az Egyesült Államokban a társadalmi kohézió az önkéntesség és a civil társadalom intézményein keresztül valósul meg. Természetesen az 1830-as, 40-es évek óta Amerika is sokat változott, gondoljunk csak Barack Obama beszédére, amit Martin Luther King Jr. Van egy álmom című beszédének 50. évfordulóján mondott el. Annak méltatása mellett, hogy mennyit javult a feketék helyzete az elhíresült washingtoni tüntetés óta, kiemelte, hogy még mindig van tenni való, és nem csak a feketék, hanem minden társadalmi réteg számára. A szabadság mit sem ér gazdasági jólét nélkül, márpedig az utóbbi években minden amerikai életszínvonala romlott, a társadalmi egyenlőtlenségek pedig nőttek. Nem véletlenül kezdeményezte Barack Obama elnöksége alatt szociális reformjait. Ezek igen távol állnak a Republikánusok felfogásától, amely sokkal kevésbé tekinti az állam feladatának bizonyos jóléti szolgáltatások biztosítását. S habár Barack Obama valamelyest bővített e szolgáltatások terén ennek ellenére az általános trend, mind Európához, mind Kínához képest ugyanaz maradt, csupán az arányok változtak valamelyest
5 USA EU Kína Magyarország Magas fokú kohézió Magas fokú állampolgári aktivitás Alacsony fokú állami beavatkozás Törekvés: társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, esélyegyenlőség Csökkenő kohézió Állampolgári aktivitás nemzeti szintre korlátozódik, változó mértékű Centralizáció, uniós hatáskör bővítése Törekvés: egyén, magán és közintézmények közötti együttműködés, társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, integráció Alacsony fokú kohézió Kötelező jellegű állampolgári aktivitás Magas fokú állami beavatkozás Törekvés: Társadalmi harmónia, gazdasági növekedés Alacsony fokú kohézió Alacsony fokú állampolgári aktivitás Magas fokú állami beavatkozás Törekvés: Gazdasági felzárkózás, növekvő jólét, társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése A felsorolt modellek alapján érdemes átgondolni, hogy uniós tagállamként Magyarországon mennyiben az állam feladata a kohézióról való gondoskodás? Jut-e valaha kormányzati energia a társadalmi kohézió európai felfogásának meghonosítására, akkor, amikor a rendszerváltás óta a gazdasági felzárkózás pályáját járta az ország, és még mindig nincs érzékelhető eredménye? Vagy a - 5 -
6 gazdasági felzárkózás mellett, az Európai Unió saját kohéziós útkeresése eredményeként létrejövő kohéziós intézményekre támaszkodva alkalmazza az ország azt, amit ezen a téren előír az unió, (már, ha képes rá) és ez automatikusan megteremti majd az eddig nem létező hagyományt? Véleményünk szerint ez csak részben járható út. A bemutatott, igencsak eltérő modellek rávilágítanak arra, hogy mindháromnak vannak gyengéi. Az Egyesült Államok modellje fényévekre van attól, amit Magyarország képes lenne megvalósítani. A kínai modell megint másként alkalmazhatatlan. Az unió éppen most próbálja újraértelmezni magát, és megteremteni a szükséges erőt ahhoz, hogy a kohézió megteremtésének korábban nemzeti hatáskörét európai szintre is kiterjessze. Ennek következtében integrációs intézményei nincsenek olyan helyzetben, hogy amennyiben Magyarország teljes súlyával ránehezedhetne, elbírná azt. Az Unió nem tudja megteremteni helyettünk a hiányzó intézményeket, szokásokat. Ezért, miközben folyamatosan figyelni kell a különböző fejleményeket ezen a téren, és alkalmazni az uniós irányelveket, szükség van nemzeti szintű kohéziós stratégiára is, mert az uniós útkeresése tovább fog tartani, és kevesebb közvetlen eredményt fog hozni, mint amennyi ideje van erre Magyarországnak. Hazánkra ugyanis éppúgy igaz a tétel, mint az unióra. A gazdasági versenyképesség a társadalmi kohézió ága nélkül olyan, mint egy ferdén növő fa, előbb-utóbb kettétör saját súlya alatt. A féloldalas fejlődés nem elégséges, az unió jelenlegi formájában pedig tettekben sokkal inkább a gazdasági versenyképességre koncentrál, a kohézióval inkább elvi síkon foglalkozik, egyfajta támogató szerepet szánva neki. Addig, azonban amíg nem lesz megfelelő hatásköre ennek kezelésére, akármennyire is látszólag e folyamat ellen hat a tevékenység, nemzeti szinten kell megvalósítani a kohézió előállítását, - 6 -
7 mégpedig az állam és intézményei, az uniós intézmények és a civilek bevonásával. Azaz, a fent bemutatott irányelvek alapján meg kell kísérelni kicsiben megvalósítani az európai elképzeléseket. Ez azonban nem jöhet létre egy átfogó nemzeti kohéziós stratégia kialakítása nélkül. Ez nem jelenti a meglévő rendszer elvetését. Az uniós megközelítés legfontosabb eleme ugyanis épp az, hogy folyamatosan vizsgálja a kohézió és integráció folyamatát, annak érdekében, hogy adaptálhassa a hétköznapokra. Ez a típusú tervezés, akár állami, akár civil szinteken ismeretlen hazánkban, ezért az első lépés a megvalósíthatóság irányába ennek meghonosítása
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei
A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei Bécsy Etelka Pécs, 2012. december 5. Tartalom I. Kiindulás II. III. IV. Tervezés az Emberi Erőforrások Minisztériumában A 9. tematikus
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
Magyarország Európa politikája
Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március
3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás
3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás 1. Társadalmi egyenlőtlenségek Fogalma: az egyének, családok és más társadalmi kategóriák helyzete a társadalomban jelentős
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek
A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei
A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei 2014. október 16. Logikai felépítés Lokalitás Területi fejlődés és lokalizáció Helyi fejlődés helyi fejlesztés: helyi gazdaságfejlesztés
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -
Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - 1 Államhatalmi
2018. évi... törvény A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
Címzett:., az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: K.I.M. Kritikus Ifjúságért Mozgalom Törvényjavaslat címe: A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm.
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely
Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai Térfejlődés és térszerkezet a globalizáció korában 1. A huszonegyedik század a globalizációnak, a különböző értékeket, értékrendszereket
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A magyar külpolitika aktuális kérdései Bába Iván Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15.
Fejlesztéspolitika: Humán erőforrás fejlesztés Modul. 2007 augusztus
Fejlesztéspolitika: Humán erőforrás fejlesztés Modul 2007 augusztus A modul szerkezete Munkaszervezeti, Szervezetközi viszonyok Munkaerő, foglalkoztatás Alkalmaztatás, önfoglalkoztatás, munkavégzés Szervezeti
Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás
Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás Nemzetközi jogi kitekintés Az egyes nemzetállamok közötti kapcsolatok rendezését a nemzetközi egyezmények, nemzetközi szerződések szolgálják, melyek az államok
Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei
Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Szeminárium: "Hogyan alkalmazható a sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlata?" Magyarország, 2016.ápr.21. Ruairi Fitzgerald, ESZSZ
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
Romák az Unióban és tagállamaiban
Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,
EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés
EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és
NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE
NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
A többéves pénzügyi keret (MFF) és a kohéziós politika jövője 2020 után
A többéves pénzügyi keret (MFF) és a kohéziós politika jövője 2020 után Molnár Balázs helyettes államtitkár Európai Uniós Ügyekért Felelős Államtitkárság Politikai környezet MINISZTERELNÖKSÉG Az Európai
Szakács András. Kultúra és kohézió
Szakács András Kultúra és kohézió A kultúráról sokat beszélünk, de nagyon keveset tudunk arról, hogy milyen szerepet szánnak neki az európai integrációs folyamatokban. Hiányérzeteinkre választ adhat a
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI
Ludvig Zsuzsa OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST TARTALOM BEVEZETÉS 9 1. Oroszország új szerepben a nemzetközi színtéren és Európában - elméleti megközelítések
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,
TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOK ÉS TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK
7 régió, 1 cél: a társadalmi vállalkozások ökoszisztémájának erősítése Európai Uniós regionális politikai döntéshozók számára kialakított szakpolitikai diagnosztikai rendszer segítségével. Az utóbbi években,
Az európai integráció gazdaságtana
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of
v e r s e n y k é p e s s é g
anyanyelv ápolása kulturális tevékenysége k gyakorlása művészi alkotás szabadsága v e r s e n y k é p e s s é g közös társadalmi szükségletek ellátása K Ö Z K U L T Ú R A közkulturális infrastruktúra működése
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
Az EU gazdasági és politikai unió
Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát
A TÁRSADALMI BEFOGADÁS
A TÁRSADALMI BEFOGADÁS JAVÍTÁSA IKT-ESZKÖZÖK SEGÍTSÉGÉVEL MOLNÁR SZILÁRD NEMZETI HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TANÁCS TÁMOP 4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0005 JÓL-LÉT AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBAN A HATALMI VISZONYOKBAN
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
A 21. század világgazdasága szeptember 11. után a világpolitika új korszaka
Kelet-Közép-Európa a 21. század geopolitikai erőviszonyaiban Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője SZE RGDI Kelet-Közép-Európa térszerkezetének változásai 2012. november 30.
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi
EU költségvetés. EU nem állam, hanem nemzetközi szervezet
EU költségvetés EU nem állam, hanem nemzetközi szervezet költségvetési jellemzők hiánya nincs adókivetési lehetőség nincsenek közösségi jószágok nincs eladósodási lehetőség nincs stabilitási funkció nincs
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.23. COM(2016) 86 final 2016/0052 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2014 2021 közötti
Proposal for a. A Bizottság COM(2012) 496 javaslatának módosításaaz EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 12.3.2013 COM(2013) 146 final 2011/0276 (COD) Proposal for a A Bizottság COM(2012) 496 javaslatának módosításaaz EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közös Stratégiai
Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek. Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Az Európai Unió kihívásai Demográfiai kihívások Európa gazdasági súlyát illetően
Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok
Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok EU: Kohéziós és regionális politika 2014-2020 Alapelvek: cél a munkahely-teremtés, a versenyképesség, a gazdasági növekedés, az életminőség javítása és
Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés -
Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Megvalósítók Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Pro Europa Liga Inspiráció Egyesület Kárpátokért
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
A kutya vacsorája. Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között
A kutya vacsorája Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között Magyarországon az E-alap a 2010-es évben 1376 milliárd forintot kezel, amiből az ország egészségügyi közkiadásainak tetemes része
Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
A menekültügy képe a magyar sajtóban
A menekültügy képe a magyar sajtóban A Népszabadságban és Magyar Nemzetben 005-ben megjelent cikkek elemzése Dr. Vicsek Lilla (Budapesti Corvinus Egyetem KROLIFY Vélemény- és Szervezetkutató Intézet),
A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében
A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014.11.19. Hevesi Zoltán Ajtony zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért, valamint
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság
GERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar
GERONTOLÓGIA 4. Társadalomi elöregedés megoldásai Dr. SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar A keynes-i elvek alapján felépülő jóléti rendszerek hosszú évtizedekig sikeresek voltak, hiszen univerzálissá
KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA
KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kulturális-közművelődési intézményeknek
A (szociális) szövetkezet(ek) szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésében
A (szociális) szövetkezet(ek) szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésében 90. Szövetkezeti Világnap 2012 Szövetkezeti Év Ferge Sándor emulticoop - GYERE 1 Miért pont most? Poverty rates (Laeken 60)
Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,
9. Az állam szerepe és felelőssége
9. Az állam szerepe és felelőssége Történelmi korszakok XVII. sz. caritas, egyházi szerep 1601- szegénytörvény Anglia (érdemes és érdemtelen szegények), 1871- Magyarországi szegénytörvény: illetőségi község.
JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP Az Európai Szociális Alapot (ESZA) a Római Szerződés hozta létre azzal a céllal, hogy javítsa a közös piacon a munkavállalói mobilitás és a foglalkoztatás lehetőségeit. Feladatait
Magyarország és a fenntartható fejlődési célok- Javaslatok a hazai megvalósításhoz
Magyarország és a fenntartható fejlődési célok- Javaslatok a hazai megvalósításhoz Jász Krisztina szociológus- Magyar Szegénységellenes Hálózat 2018. május 31. A módszertanról röviden 2000-ig jövedelemalapú
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
Az érdekérvényesítés határai A V4 hatalmi képességeiről
Az érdekérvényesítés határai A V4 hatalmi képességeiről Dr. Tálas Péter Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Budapest, 2017. május 24. Az előadás vázlatpontjai A V4 együttműködés
Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Az iskolával szembeni társadalmi igények A tudásközvetítő funkció A szocializációs funkció A társadalmi integrációs (ezen belül a mobilitási)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Balatonföldvár, 2013. május 14. Szilágyiné Bátorfi Edit V4 és KEK nemzeti koordinátor főosztályvezető-helyettes Külügyminisztérium Tartalom I. A régió meghatározása,
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.12.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0371 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. december 11-én került
A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig
A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A jelen kihívások Egy paradoxon A mindennapi életünkben erőteljesen jelen van. Nem ismeri a nagyközönség. Újra időszerűvé vált Tömeges munkanélküliség
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2015.10.27. COM(2015) 610 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
2. Az Állandó Képviselők Bizottsága megállapodott arról, hogy a következtetéstervezetet elfogadás céljából továbbítja az EPSCO Tanácsnak.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 1. (OR. en) 15015/16 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész) a Tanács SOC 755 EMPL 505 ECOFIN 1136 EDUC 409 JEUN 104 Előző
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
Az Ister-Granum Vállalkozási-Logisztikai Övezet. Ocskay Gyula CESCI 2013
Az Ister-Granum Vállalkozási-Logisztikai Övezet Ocskay Gyula CESCI 2013 1. A CESCI rövid bemutatása 2. Az integrált területi beruházások 2014 után 3. A vállalkozási-logisztikai övezet 1. A CESCI rövid
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 21.6.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a litván parlament indokolt véleménye a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében
Szociális vállalkozások jogi szabályozása Európában. Bullain Nilda Európai Nonprofit Jogi Központ
Szociális vállalkozások jogi szabályozása Európában Bullain Nilda Európai Nonprofit Jogi Központ Jog: definíció? Nincs egységes jogi definíció Európában, de még a legtöbb országban sem. USA megközelítés:
Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett. 2010. december 2.
Gábor Edina Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett 2010. december 2. The New Economics Foundation think-and-do tank szervezet (http://www.neweconomics.org/) Cél: az életminőség javítása olyan innovatív
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt
Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret
A társadalmi befogadás és részvétel erısítése a 2007-2008-as és a 2009-2010-es Akcióterv keretében 2009. június 22. Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Magyarország 2007-2013
Az Ír Elnökség EU Ifjúsági Konferenciája Dublin, Írország, 2013. március 11-13.
Az Ír Elnökség EU Ifjúsági Konferenciája Dublin, Írország, 2013. március 11-13. Közös ajánlások Az EU Ifjúsági Konferencia a Strukturált Párbeszéd folyamatának eleme, amely az Európai Unió fiataljait és
Az EBESZ kisebbségvédelmi ajánlásai, különös tekintettel a nyelvi- és oktatási jogokra dr. Juhász Hajnalka
Az EBESZ kisebbségvédelmi ajánlásai, különös tekintettel a nyelvi- és oktatási jogokra dr. Juhász Hajnalka I. EBESZ Nemzeti Kisebbségügyi Főbiztos intézménye 1992 Nemzeti Kisebbségügyi Főbiztos (NKI) intézményének
Az EU regionális politikája
Alapvető célkitűzések, fogalom Az EU regionális politikája Előadás vázlat Sonnevend Pál Az EK-n belüli fejlettségi különbségek kiegyenlítése Nem segélyezés, hanem a növekedés feltételeinek megteremtése,
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!
Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza
Felzárkózás a szakképzésen keresztül
Felzárkózás a szakképzésen keresztül Esélyteremtés konferencia 2017. április 5. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár 2 A lemorzsolódottak létszámarányai képzéstípusok
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében
21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, 2017. november 22. Enyedi György Emlékülés A bizarr cím indokolása Enyedi Györgyöt személyisége és kutatói habitusa távol tartotta a politikától
Pódiumbeszélgetések a Minőségről Budapest, június 7. Önkormányzatok Magyarországon?
Pódiumbeszélgetések a Minőségről Budapest, 2017. június 7. Önkormányzatok Magyarországon? Dr. Gyergyák Ferenc főtitkár Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Önkormányzatok és népesség struktúrája
A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015
A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013 1 Munkatermelékenység és GDP/fő, 2011 Forrás: OECD 2 Vállalati sokféleség és
4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám
4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról
4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám
4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról
MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.23. COM(2016) 280 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergiaközösség,
Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta
Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta Boldogság kutatás 1960-as évek: mai értelemben vett boldogság kutatások kezdete 1980-as évek: szubjektív jóllét fogalma 1990-es
Jász-Nagykun-Szolnok megyei felkészülés a 2014-2020 közötti Európai Uniós fejlesztési ciklusra
Jász-Nagykun-Szolnok megyei felkészülés a 2014-2020 közötti Európai Uniós fejlesztési ciklusra V. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2014. június 27. Lakatos István irodavezető Jász-Nagykun-Szolnok
Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás
AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér
2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek
2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek A szociálpolitikai alapelvek és technikák arra szolgálnak, hogy szempontrendszert adjanak a szociálpolitikai eszközök, beavatkozási technikák megtervezésekor
NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA
NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló