Minimálisan invazív módszerek a gyermekmellkassebészetben
|
|
- Emil Varga
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Minimálisan invazív módszerek a gyermekmellkassebészetben Doktori tézisek Dr. Kálmán Attila György Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola témavezető: Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, MTA tagja Hivatalos bírálók: Dr. Harsányi László egyetemi docens, Ph.D. Dr. Vástyán Attila egyetemi adjunktus, Ph.D. Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Darvas Katalin egyetemi tanár, Ph.D. Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Hauser Balázs egyetemi docens, Ph.D. Dr. Juhász Zsolt egyetemi adjunktus, Ph.D. Budapest 2010
2 1. Bevezetés 1.1. Intrathoracalis műtétek A mellkassebészet fejlődésében az első, döntő lépést az anesztézia fejlődése jelentette. Ez a fájdalomcsillapításon túl lehetővé tette a mellkas megnyitását követően is a beteg lélegeztetését, gázcseréjét. Ehhez hozzájárult az antibiotikumok klinikai alkalmazása. A XX. század elején kidolgozták a pulmonectomia, anatómiai lobectomiák és segmentectomiák technikáját. A különböző mellkasi feltárások közül a postero-lateralis thoracotomia vált a standard eljárássá. Idővel a legnagyobb mellkassebészeti beavatkozásokat követően is jelentősen csökkent mind a mortalitás, mind a morbiditás, így egyre nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy a műtéti eredménynek milyen ára van. A mellkassebészeti műtétek utáni fájdalomért, mely fontos tényezője a posztoperatív pulmonaris szövődményeknek is, jelentős részben a thoracotomia során okozott mellkasfali trauma a felelős. A postero-lateralis thoracotomiának több, a váz-izomrendszert érintő szövődménye is lehet. Ilyenek a scoliosis, a vállak aszimmetriája és az elálló scapula. Végül nem elhanyagolható hátránya a standard thoracotomiának, hogy utána jól látható helyen nagy heg marad vissza. Fenti rövid- és hosszútávú szövődmények megelőzésére dolgoztak ki különböző izomkímélő mellkasi feltárásokat. A hónalji redőmetszést először Atkins alkalmazta thoracalis sympathectomia végzésére. Bianchi 1998-ban számolt be újszülöttkorban végzett axillaris redőmetszéssel szerzett tapasztalatairól. 2
3 További hatalmas lépést jelentett a thoracoscopos technikák elterjedése a mellkassebészetben az 1990-es évek elejétől. Mára szinte az összes mellkasi műtétnek beszámoltak thoracoscopos úton való elvégzéséről. Magyarországon az ezredforduló előtt még váratott magára mind az izomkímélő thoracotomiáknak, mind a thoracoscopiának a bevezetése a gyermeksebészet területén Mellkasdeformitások Az intrathoracalis műtétekhez hasonlóan a mellkasdeformitások műtéti megoldása is az anesztézia fejlődésével vált lehetővé. Ravitch 1947-ben a sternumot széles elülső mellkasfali feltárás útján radikálisan mobilizálta. A recidíva kiküszöbölésére később belső rögzítésként fémlemezt alkalmaztak. A XX. század második felében világszerte ez a módszer vált elfogadottá. A mellkasdeformitás miatt operált gyermekek hosszútávú utánkövetése során derült ki, hogy az elülső mellkasfal elmerevedése következtében idővel a mellkas complience-e csökken, a légzésfunkciós eredmények romlanak. A legsúlyosabb szövődményként akár szerzett chondrodystrophia is kialakulhatott. Jelentős hátránya a hagyományos thoracoplasticáknak, hogy jól látható helyen hagynak vissza jelentős, néha keloiddal gyógyuló heget. A hagyományos thoracoplasticák hátrányainak többségét kiküszöbölő, minimálisan invazív módszert Donald Nuss közölte le 1998-ban. Az eljárás nemzetközileg elterjedt elnevezése a Minimally Invasive Repair of Pectus Excavatum, röviden MIRPE. Elülső mellkasfali feltárás, a bordák vagy a szegycsont átvágása nélkül egy előre modellált lemez bevezetésével emelte ki a besüppedt szegycsontot. A két oldalt a középső hónaljvonalban ejtett kis 3
4 metszéseken keresztül bevezetett lemez a kiemelt helyzetében tartotta a szegycsontot az elülső mellkasfal átépüléséig, ami 2-3 év alatt következett be. A műtét lényegesen kisebb megterhelést jelent, mint a hagyományos nyílt thoracoplastica, nincs utána elülső mellkasfali heg és a mellkasfal érintetlensége miatt az hosszútávon megőrzi rugalmasságát, tágulékonyságát (complience). Az eljárás világszerte szinte teljesen kiszorította a Ravitch-műtétet, és fokozatosan körvonalazódtak a nehézségei is. A leggyakoribb szövődmény a lemez kimozdulása, mely a legtöbb közölt anyagban közel 10 % gyakorisággal fordult elő. A műtét csak korlátozottan alkalmas a kifejezetten aszimmetrikus deformitások korrigálására. Ezekben az esetekben alkalmazzák még a nyílt thoracoplasticát. Donald Nuss elvét felhasználva dolgozta ki Hock András a pectus carinatum minimálisan invazív műtéti megoldását. A szegycsontot elölről hátranyomó, kétoldalt a mellüregben végződő lemezzel korrigálta a deformitást. Kitűnő eredményekről számolt be, de komoly nehézségei adódtak a lemez eltávolításakor. Ugyanezt az elvet alkalmazó, hasonló műtétet közölt 2005-ben Abramson. Az ő lemeze végig a mellkasfalon kívül helyezkedett el. A szegycsont dorsalis irányba történő kompressziója után a lemez végeit mindkét oldalon dróttal rögzítette a bordákhoz. 4
5 2. Célkitűzések Célunk volt a különböző minimálisan invazív technikák bevezetése a gyermek mellkassebészetben Magyarországon. Célunk volt eredményeink folyamatos felmérése, a technikák továbbfejlesztése és hazai elterjesztése Intrathoracalis műtétek A Magyarországon addig kizárólag alkalmazott postero-lateralis thoracotomiát törekedtünk kisebb megterhelést jelentő, kevesebb heget hagyó minimálisan invazív eljárásokkal kiváltani: a mellüreg felső felét érintő műtétek esetén axillaris redőmetszéssel benignus kórképek miatti műtétek esetén thoracoscopiával 2.2. Mellkasdeformitások A korábbi módosított Ravitch-műtét helyett minimálisan invazív technikákat vezettünk be Magyarországon pectus excavatum esetén a Nuss-féle MIRPE műtétet, melyet számos lépésében továbbfejlesztettünk pectus carinatum esetén az általam közölt minimálisan invazív eljárást 5
6 3. Betegek és módszerek 3.1. Intrathoracalis műtétek között 571 intrathoracalis műtétet végeztünk, 242-t (42 %) hónalji redőmetszés, 169-t (30 %) thoracoscopia és 160-t (28 %) postero-lateralis thoracotomia útján Hónalji redőmetszés Hónalji redőmetszést újszülöttkortól serdülőkorig alkalmaztunk, amikor a mellüreg vagy a mediastinum felső részében végeztünk műtétet. A bőrmetszést a hónaljban futó ívelt redők egyikében vezettük. A m. latissimus dorsit és a m. pectoralis maiort érintetlenül hagyva választottuk szét a m. serratus anterior rostjait. A thoracotomiát a 3. vagy a 4. bordaközben végeztük el. Postero-lateralis thoracotomiát akkor alkalmaztunk, ha a mellkas alsó részében végeztünk műtétet, amikor hatalmas mellkasi tumor eltávolításához nagyon széles feltárásra volt szükség, és amikor igen kissúlyú ( g alatti) koraszülötteket operáltunk. A 242 hónalji redőmetszés útján végzett műtét, melyek közül 92-t végeztem magam: Oesophagus atresia miatti műtét 86 Tracheo-oesophagealis sipoly (TOF) zárása 3 Ductus Botalli persistens ligatura 119 Tüdőfejlődési rendellenesség miatti resectio 7 6
7 Roncslebeny (bronchiectasia) miatti lobectomia 6 Atípusos tüdőresectio és biopsia 5 Neurogen tumor exstirpatioja, biopsiája 7 Elülső mediastinalis tumor exstirpatioja, biopsiája 5 Bronchogen cysta, thymus cysta kiírtása, bordaresectio, aortopexia 1-1 Az oesophagus atresiák közül 81 distalis tracheo-oesophagealis sipollyal társult, 4 tiszta oesophagus atresia és egy oesophagus szűkület volt sipoly nélkül. A ductus Botalli persistens ligaturáját kis súlyú koraszülötteken végeztük, akiknek nem záródott haemodinamikailag jelentős bal-jobb shunttel járó Botallo-vezetéke és azt nem sikerült konzervatív módszerekkel (indomethacin) zárni vagy az valamely kísérőbetegség miatt kontraindikált volt Thoracoscopia Thoracoscopiát benignus kórképek és néhány esetben kisebb, hátsó mediastinumban elhelyezkedő neurogén tumor esetén végeztünk újszülöttkortól a fiatal felnőttkorig. 169 thoracoscopos műtétet végeztünk klinikánkon, ebből 117-et végeztem magam, a többi nagy részében asszisztensként vettem részt: Sympathectomia Empyema thoracis miatti műtét 32 Tüdő- ill. mediastinum biopsia, atípusos resectio 17 Cysta bronchogenes seu pericardii exstirpatioja 11 Neurogén tumor exstirpatioja 10 Ptx miatti műtét 7 7
8 Hernia seu eventeratio diaphragmae reconstructioja 6 CCAM, sequestratio miatti tüdőműtét 4 Echinococcus cysta eltávolítása 3 Duplicatura oesophagei kiírtása 2 TOF zárása 2 Idegentest (beszakadt drain, légpuskalövedék) 2 Egyéb 6 Sympathectomiát egy esetben konzervatív kezelésre refrakter hosszú QT szindróma (LQT), 66 esetben esszenciális hyperhidrosis miatt végeztünk. Első 20 hyperhidrosisos betegünknél a Th ganglionok kimetszését végeztük mindkét oldalon. Ezt követően az esetek jelentős hányadában fellépő kompenzatórikus hyperhidrosis tüneteinek enyhítésére és a műtét reverzibilitásának biztosítására a Th ganglionok titán klipekkel való blokkolását végeztük. Parapneumoniás empyema esetén thoracoscopiát végeztünk, ha a lázas betegnél az ultrahang vizsgálat nagy mennyiségű, sűrű, szeptált folyadékot mutatott a mellüregben. A műtét során a pleuraűrt összenyitottuk és mind a zsigeri-, mind a fali pleurát lehetőség szerint megtisztítottuk a fibrines felrakódástól. A műtétet követően a trokárok helyén draint hagytunk a mellüregben, melyen keresztül szükség esetén fibrinolysist végeztünk a posztoperatív időszakban. 8
9 3.2. Mellkasdeformitások között minden mellkasdeformitást minimálisan invazív módszerrel operáltunk. Betegeinket prospektíven követtük Pectus excavatum A Nuss-féle MIRPE műtétet alkalmaztuk 414 pectus excavatumos betegnél, közülük 273-at operáltam személyesen, a többi műtét nagy részében asszisztensként vettem részt. (1. ábra) Betegeink átlagéletkora 14,5 ± 3,5 év, a fiú : lány arány 3,5 : 1 volt. Betegeink között 6 Marfan-szindrómás volt. Betegeink közül 11-nél végeztek korábban hagyományos nyílt thoracoplasticát. A műtéthez a Sanatmetal Kft-vel közösen kifejlesztett, acélötvözetből készített T-lemezt használtuk. A lemez 15 mm széles és a lemez hosszától függően 2 vagy 3 mm vastag. A műtétet megelőzően a megfelelő hosszúságú lemezt a mellkas kívánt alakjának megfelelően hajlítottuk meg. 1.a-c ábra A MIRPE lépései A betegek követési ideje átlagosan 4 év volt (1 hónap 9,5 év). Áttekintettük és értékeltük a perioperatív és posztoperatív időszak eseményeit. 99 9
10 beteget illetve szüleiket kérdőívvel kerestünk meg. Arra kértük őket, hogy értékeljék a műtét esztétikai- és funkcionális eredményét 1-5 skálán Pectus carinatum közötti időszakban 30 pectus carinatumos beteget operáltunk a Hock András módszerét alapul véve, általam kifejlesztett minimálisan invazív módszerrel. (2. ábra) 2.a-d ábra Az általunk alkalmazott minimáisan invazív módszer pectus carinatum korrekciójához Betegeink átlagéletkora 14,5 ± 3 év volt, köztük 4 leány volt és 26 fiú. 12 deformitása kifejezetten aszimmetrikus volt a szegycsont rotációjával. 10
11 A műtéthez a pectus excavatum minimálisan invazív műtétjéhez kifejlesztett T-lemezt használtuk. A betegek követési ideje átlagosan 21 hónap volt (3 hónap 4,5 év). Áttekintettük és értékeltük a perioperatív és posztoperatív időszak eseményeit. A mellkas műtét utáni küllemét első 14 betegünk értékelte 1-5 skálán (kitűnő, nagyon jó, jó, gyenge, rossz). 11
12 4. Eredmények 4.1. Intrathoracalis műtétek Hónalji redőmetszés Distalis tracheo-oesophagealis sipollyal társuló oesophagus atresia miatt operált 81 betegünknél a műtét elvégzéséhez minden esetben elegendő feltárást adott a hónalji redőmetszés útján a 4. bordaközben végzett thoracotomia. A műtétek során intraoperatív szövődményt nem észleltünk. A posztoperatív időszakban betegeink közül egynél anastomosis elégtelenség alakult ki (1,2 %). Ő jelenleg nyelőcsőpótlásra vár. Két Down-szindrómás, vitiumos betegünknél észleltünk sebgyógyulási zavart (2,5 %). A hónalji redőmetszés bevezetését követően első 7 tracheo-oesophagealis sipollyal társuló oesophagus atresia miatt operált betegünk adatait (I. csoport) összehasonlítottuk az utolsó 7, postero-lateralis thoracotomia útján operált betegünk (II. csoport) adataival. A betegek gestatios korában (37 ± 3,2 hét vs. 39,6 ± 1,6 hét, p=0,079)és születési súlyában (2304 ± 553 g vs ± 640 g, p=0.212), illetve a műtét időpontjában (28,3 ± 10 óra vs. 31,3 ± 29 óra, p=0,800) nem volt különbség. Az eredményeket tekintve nem találtunk különbséget a műtét időtartamában (104,3 ± 26 perc vs. 90,7 ± 11,3 perc, p=0,115). A posztoperatív időszakban a két csoport betegei ugyanannyi ideig igényeltek lélegeztetést (5 ± 1,15 nap vs. 5,3 ± 1,7 nap, p=0,36). Anastomosis elégtelenség, sebgyógyulási zavar egyik csoportban sem fordult elő. A hónalji redőmetszés útján operált betegek közül kettő igényelt ismételt tágítást, a postero-lateralis thoracotomia útján operáltak közül egy. Az I. csoportból egy betegnél kellett később súlyos gastrooesophagealis reflux miatt fundoplicatiot végezni. A II. csoport betegei között ilyen beavatkozásra nem volt szükség. 12
13 Ductus arteriosus persistens esetén minden esetben sikeresen lekötöttük a nyitott Botallo-vezetéket. 2 esetben észleltünk a Botallo-vezetékből vérzést (1,7 %). Ezeket mindkét esetben a vezeték aláöltésével sikerült csillapítani. Legidősebb betegünk, akinél hónalji redőmetszést végeztünk 15 éves volt. Elülső mediastinumából távolítottunk el egy kiérett teratomát Thoracoscopia 169 thoracoscopos műtétünk közül 159-et thoracoscopos úton fejeztünk be. 10 esetben (6 %) kényszerültünk a műtét konvertálására, azaz a műtétet nyílt thoracotomia útján fejeztük be. Az irodalomban közölt legfiatalabb gyermek, akinél sympathectomiát végeztek 6 éves volt. Mi egy 8 hónapos, konzervatív kezelésre refrakter hosszú QT szindrómás csecsemőnél végeztünk szövődménymentes thoracoscopos bal oldali Th. 1-4 sympathectomiát és ganglion stellatum kiírtást. 66 esetben végeztünk thoracoscopos sympathectomiát serdülőkön illetve fiatal felnőtteken esszenciális hyperhidrosis miatt. 63 betegünket az első posztoperatív napon hazaengedtük. Késői szövődményként Horner-triász egyik betegünknél sem alakult ki. A betegek fokozott tenyéri verejtékezése (59 beteg) minden esetben, a betegek fokozott hónalji verejtékezése (61 beteg) 59 esetben megszűnt. 13
14 Empyema miatti műtétek során intraoperatív szövődményként 2 alkalommal sérült az infiltrált tüdő. A kis levegőszökés mindkét esetben mellűri drainálás mellett gyógyult, műtéti feltárás nem vált szükségessé Mellkasdeformitások Pectus excavatum május 17-én elvégeztem Magyarországon az első MIRPE műtétet. Később Donald Nuss eredeti eljárását több ponton módosítottuk. 1. A műtéthez a Sanatmetal Kft-vel együttműködve T-lemezt fejlesztettem ki. Ez mm között készül, 15 mm széles, 300 mm hosszig 2 mm vastag, 320 mm-től 3 mm vastag. A lemez egyik vége T-alakban kiszélesedik. 2. A biztonság fokozása érdekében mindkét oldalon thoracoscopiát alkalmaztuk. 3. Elvi megfontolásból, a szív sérülésének biztonságosabb elkerülésére, a műszert minden esetben balról vezettük be. 4. Súlyos deformitások esetén a szegycsontot a processus xyphoideus mellett ejtett 3 mm-es metszésen keresztül bevezetett csonthoroggal megemeltük. 5. A 77. betegtől a lemez középső, szegycsont mögött fekvő részét Farkas András ajánlásának megfelelően nyereg-alakúan modelláltuk. Ez jelentősen megnövelte a lemez stabilitását és csökkentette a deformitás túlzott korrekciójának az esélyét is. 6. A tölcsérmellkas bizonyos eseteiben a szegycsonton az elődomborodó manubrium sterni alatt éles megtöretés (angulus) észlelhető. Ennek megoldására 7 esetben az angulus sterni magasságában ejtett cm-es haránt bőrmetszésen keresztül a sternumon haránt irányú osteotomiát végeztünk. A műtét 14
15 eredményeként a sternum kiegyenesedett: az előreugró manubrium lenyomódott, a besüppedt corpus kiemelkedett. 7. Aszimmetrikus tölcsérmellkassal járó esetekben a szegycsont rotált helyzetben van, ez a rotáció többnyire jobbra történik. Ennek korrigálására 9 esetben aszimmetrikusan, a besüppedt bordaív alá, extrapleuralisan bevezetett, megfelelően modellált lemezt alkalmaztunk. 369 betegnél egy lemez elegendő volt, 43 betegnél 2 lemez behelyezésére volt szükség. Két magas, astheniás alkatú betegünk súlyos, aszimmetrikus deformitásának a korrigálásához 3 lemezt helyeztünk be. A műtétek során és a posztoperatív időszakban sem volt szükség transfusio adására. A műtét időtartama 43 ± 21 perc volt. A betegeket a műtétet követő 5. napon engedtük haza (medián, kvartilisek: 4-5). Még a kórházi tartózkodás alatt 3 esetben alakult ki mellkasi draint igénylő pneumothorax (0,7 %), melyek közül az egyiknél vérzés is komplikálta az esetet. Három esetben észleltük a lemez korai kimozdulását (0,7 %). A késői posztoperatív időszakban 3 betegünknél haemothorax (0,7 %), 2 betegünknél (0,5 %) hydrothorax miatt kellett mellkasi draint behelyeznünk. Transfusiora egyik esetben sem volt szükség. Három betegnél észleltük a lemez késői kimozdulását a műtétet követően 2, 5 illetve 12 hónappal (0,7 %). Első 76 betegünk közül 5 esetben észleltünk lemezkimozdulást (6,6 %). Ezzel szemben utolsó 338 betegünk közül, akiknek lemezét nyereg-alakúan modelláltuk egyetlen betegnél észleltünk késői lemezkimozdulást (0,3 %). A lemezt 273 betegből távolítottuk el 29 ± 6 hónap után. A lemezek eltávolítása során intraoperatív szövődményként egy esetben észleltünk az a. mammaria internák területéről vérzést. A lemezek eltávolítása óta eltelt átlagosan 37 hónap alatt (1 hó 7 év) 3 betegnek (1,1 %) alakult ki recidívája. Ezen betegeink közül kettő már ismételt szövődménymentes MIRPE műtéten esett át. 15
16 Első 99 betegünket, illetve szüleiket kértük, hogy a műtét eredményét kérdőíven értékeljék. A műtét esztétikai eredményét 4.6 ± 0.66-ra értékelték (5-ös skálán). A funkcionális eredményt 4.8 ± 0.52-re értékelték (5-ös skálán) Pectus carinatum Pectus carinatumos betegeink közül egyikük nagyon aszimmetrikus deformitásának a korrigálására második lemezt is behelyeztünk a bal bordaív alá aszimmetrikusan. Többi betegünk esetében egy lemez behelyezése elegendő volt a deformitás korrekciójához még az aszimmetrikus esetekben is. Transfusiot egy betegünk sem igényelt. A műtét időtartama 39 ± 17 perc volt. A betegeket a műtétet követő 4. napon engedtük haza (medián, kvartilisek: 3-4). A műtét alatt és a korai posztoperatív időszakban szövődmény egyik betegünknél sem lépett fel. Legidősebb (18,5 éves) betegünknél a műtét utáni 7. héten a lemez oldalra csúszott. Ezt a lemez átmodellálásával és helyzetének korrigálásával oldottuk meg. Első 14 betegünk illetve szüleik értékelték a műtét esztétikai eredményét. 13 beteg számolt be kitűnő vagy nagyon jó eredményről, egy beteg jóról. Minden betegünk 2 hónapon belül nyerte vissza műtét előtti aktivitását. Első 10 betegünkből 26 ± 3 hónappal a deformitás korrekcióját követően távolítottuk el a lemezt. Minden betegünket hazaengedtük a műtét másnapján. A betegek mellkasának alakja nem változott a lemez eltávolítása óta eltelt 6 hónap 2.5 év alatt. 16
17 5. Következtetések 5.1. A hónalji redőmetszés Bianchi eredeti közleményében leírt indikációknál szélesebb körben és korcsoportban is biztonsággal alkalmazható. - A hónalji redőmetszés útján végzett oesophagus atresia miatti műtétek eredményei nem különböznek a postero-lateralis thoracotomia útján végzett műtéttel elért eredményektől. - Extrém kis súlyú koraszülöttek kivételével a hónalji redőmetszés a ductus arteriosus persistens ligaturájához is megfelelő feltárást biztosít A thoracoscopia gyermekkorban is biztonsággal, alacsony konverziós aránnyal végezhető. - Hosszú QT szindróma konzervatív kezelésre refrakter eseteiben a thoracoscopos sympathectomia akár csecsemőkorban is biztonsággal végezhető. - Hyperhidrosis miatt végzett sympathectomia esetében klipek alkalmazásával ugyanolyan eredmény érhető el, mint a ganglionok kiírtásával, roncsolásával. A műtét szövődményeként kialakuló Horner-triász elkerülhető. A sympathectomia mindkét oldalon elvégezhető egy ülésben, ez nem növeli a műtét kockázatát A pectus excavatum kezelésére a Nuss által kifejlesztett MIRPE jól alkalmazható. - A műtét során jól alkalmazható a Sanatmetal Kft-vel közösen kifejlesztett T- lemez. - A műtét néhány ponton való módosításával (thoracoscopia alkalmazása, műszer balról való bevezetése, sternum megemelése) a módszer biztonsága jelentősen növelhető, a súlyos szövődmények előfordulása minimalizálható. - A lemez nyereg alakú meghajlításával a lemez kimozdulása megelőzhető. 17
18 - Egyéb módosításokkal (2 vagy akár 3 lemez behelyezése, bordaív alá aszimmetrikusan bevezetett lemez) a műtéttel az aszimmetrikus deformitások esetén is lehetőség van megfelelő korrekcióra. - Haránt sternotomiával kiegészítve a szegycsont éles megtöretésével társuló deformitások is korrigálhatóak Pectus carinatum kezelésére sikeresen alkalmazható az általunk kifejlesztett minimálisan invazív műtéti eljárás. Ez igaz mind a szimmetrikus-, mind az aszimmetrikus deformitásokra. 18
19 A szerző értekezés témájával összefüggő közleményei Cikkek: 1. Andrew Pintér, Attila Kálmán, Levente Karsza, Tibor Verebély, Ferenc Szemlédy: Long-term outcome of congenital cystic adenomatoid malformation. Pediatric Surgery International, 1999; 15: IF: 0, Attila Kálmán, Tibor Verebély: The use of axillary skin crease incision for thoracotomies of neonates and children. European Journal of Pediatric Surgery, 2002; 12: IF: 0, Kálmán Attila, Verebély Tibor: A pectus excavatum műtéti megoldása minimálisan invazív módszerrel. Granum, 2004; 7: Kálmán Attila: Minimálisan invazív módszerek a gyermek mellkassebészetben. Gyermekorvos továbbképzés, 2005; 4: Sárközy Sándor, Kálmán Attila: Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a gyermekkori mellűri empyema kezeléséről. Egészségügyi Közlöny 2008; 58: Attila Kálmán: Initial results with minimally invasive repair of pectus carinatum. Journal of thoracic and cardiovascular surgery, 2009; 138: IF: 3,063 Könyvfejezet: 1. Verebély Tibor, Kálmán Attila: Mellkassebészeti beavatkozások a gyermekkorban. In: Vadász Pál (szerk.): Az általános mellkassebészet tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2006: A szerző egyéb közleményei: 1. Attila Kálmán, Zsuzsanna Kálmán, György Velősy, Gábor Vargha, Miklós Papp: Activity of nonspecific pancreatic carboxylesterase in rat serum in 19
20 experimentally induced acute pancreatitis (preliminary results). Acta Physiologica Hungarica, 1989; 73: IF: 0, Tarján Zsolt, Makó Ernő, Winternitz Tamás, Kiss Imre, Kálmán Attila: Az akut appendicitis ultrahangos diagnózisának értékelése. Orvosi Hetilap, 1995; 136: Kálmán Attila, Verebély Tibor, Szabó András, Illyés György: Újszülöttkori primer hyperparathyreosis sikeres műtéti megoldása kisdedkorban. Orvosi Hetilap, 1996; 137: András Treszl, Erika Héninger, Attila Kálmán, Agnes Schuler, Tivadar Tulassay, Barna Vásárhelyi: Lower prevalence of IL-4 receptor α-chain gene 1902 G variant in very-low-birth-weight infants with necrotizing enterocolitis. Journal of Pediatric Surgery, 2003; 38: IF: 1, Kálmán Attila, Verebély Tibor: Hirschsprung-betegség definitív primer műtéti megoldása kizárólag transanalis úton (transanalis Soave-műtét). Gyermekgyógyászat, 2003; 54: Kálmán Attila: Minimálisan invazív módszerek a gyermekurológiában. Gyermekorvos továbbképzés, 2005; 4: Piotr Czauderna, Peter Vajda, Klaus Schaarschmidt, Attila Kálmán, Michel Jainsch, A. Engelis, K. Lewicki, Tibor Verebély, J. Koltai, Aigars Petersons, Andrew B. Pintér: Nonparasitic splenic cysts in children: A multicentric study. European Journal of Pediatric Surgery 2006; 16: IF: 0, Illyes, Gyorgy; Luczay, Andrea; Benyo, Gabor; Kálmán, Attila; Borka, Katalin; Koves, Katalin; Racz, Karoly; Tulassay, Tivadar; Schaff, Zsuzsa: Cushing's syndrome in a child with pancreatic acinar cell carcinoma. Endocrine Pathology. 2007; 18(2): IF: 1, Bűdi Tamás, Kálmán Attila, Győrfy Ágnes, Székely Eszter, Verebély Tibor: Egy ritka betegség még ritkább lokalizációja: két éves gyermek nyelőcsövéből kiinduló juvenilis fibrosarcoma. Gyermekgyógyászat. 2009; 60(4):
Új módszerek a gyermeksebészetben. Dr. Kálmán Attila SE I.sz. Gyermekklinika
Új módszerek a gyermeksebészetben Dr. Kálmán Attila SE I.sz. Gyermekklinika Változások az elmúlt 1-2 évtizedben Egyre rövidebb ápolási idık szinte minden mőtéttípus esetében Minimálisan invazív technikák
Minimál invazív mellkassebészet
Minimál invazív mellkassebészet Gyermeksebészek szkepticizmusa a minimálisan invazív sebészettel szemben Gyermekek nagyon hamar felépülnek nagy beavatkozások után is Gazdasági haszon? Minimálisan invazív
Aktualitások az újszülött és gyermeksebészetben. Verebély Tibor SE Budapest I.Gyermekklinika
Aktualitások az újszülött és gyermeksebészetben Verebély Tibor SE Budapest I.Gyermekklinika Demográfiai adatok Élve születések száma: cca.90000 Terhesség megszakítások száma: cca.40000! Csecsemőhalálozás:
1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens
SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2012/2013 tanévre Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika SEBÉSZET 1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára 2.
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,
Dr. Galajda Zoltán DE OEC Szívsebészeti Központ
Szívsebészet Dr. Galajda Zoltán DE OEC Szívsebészeti Központ A humán érpálya A szívburok Humán koszorúerek I Humán koszorúerek II Humán koszorúerek III Szívizom scintigraphia Szívizom kóros perfúzió A
Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László egyetemi tanár
SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2014/2015 TANÉVRE Semmelweis Egyetem Budapest Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Csírasejtes
A mellhártya (pleura)
A mellkas sebészete A mellhártya (pleura) Vékony, kettős savós hártya Zsigeri lemez: a tüdőt borítja Fali lemez: a mellkasfalat borítja A kettő között: normálisan minimalis mennyiségű folyadék (néhány
Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László egyetemi docens
SZAKDOLGOZAT - TÉMAJAVASLATOK A 2013/2014 tanévre Semmelweis Egyetem Budapest Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Csírasejtes
Kulcscsonttörés. A betegség leírása
Kulcscsonttörés A betegség leírása A kulcscsont a vállöv része, ez köti össze a kart a törzzsel. Alatta fontos erek és idegek futnak ezek mégis igen ritkán sérülnek, ha a kulcscsont eltörik. Általában
A pleura betegségei. Dr. Póder György. Pulmonológiai továbbképzı 2010.
A pleura betegségei Dr. Póder György Pulmonológiai továbbképzı 2010. A pleura anatómiájáról A két tüdıt borító mellhártya parietalis felszínét a szubatmoszférális nyomás rögzíti a mellkasfalhoz. A mediastinum
Pectus Excavatum konzervatív terápiája. Conservative therapy of pectus excavatum
Pectus Excavatum konzervatív terápiája Conservative therapy of pectus excavatum 1. Általános ismertető 2. Eredmények 3. Tapasztalatok, következtetés 1.A kezelés szempontjából fontos általános ismertető
MELLKASI ULTRAHANGVIZSGÁLATOK. KIS ÉVA Semmelweis Egyetem ÁOK Budapest I. sz. Gyermekklinika
MELLKASI ULTRAHANGVIZSGÁLATOK KIS ÉVA Semmelweis Egyetem ÁOK Budapest I. sz. Gyermekklinika MELLKASI ULTRAHANGVIZSGÁLATOK A legtöbb mellkasi kórkép diagnosztizálásához elegendı a röntgenfelvétel Néha az
GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT
GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT I. 1. Légutak és a tüdő fejlődése 2. Légzőrendszer élettani működése 3. Újszülöttkori légzészavarok 4. Bronchopulmonalis dysplasia 5. A gége veleszületett és szerzett rendellenességei
A mellkasi betegségek diagnosztikus lehetőségei. Dr. Miheller Pál Semmelweis Egyetem, II.sz. Belgyógyászati Klinika
A mellkasi betegségek diagnosztikus lehetőségei Dr. Miheller Pál Semmelweis Egyetem, II.sz. Belgyógyászati Klinika Fizikálsi status inspectio, palpatio, percussio, auscultatio Funkcionális vizsgálatok
DIAGNOSZTIKUS ÉS TERÁPIÁS AJÁNLÁSOK GYERMEKGYÓGYÁSZATI KÓRKÉPEKHEZ ÉS TÜNETEKHEZ SZERKESZTETTE: TULASSAY TIVADAR
DIAGNOSZTIKUS ÉS TERÁPIÁS AJÁNLÁSOK GYERMEKGYÓGYÁSZATI KÓRKÉPEKHEZ ÉS TÜNETEKHEZ SZERKESZTETTE: TULASSAY TIVADAR 2006. OKTÓBER 3 A KLINIKAI IRÁNYELVEK KÉZIKÖNYVE ELKÉSZÍTÉSÉÉRT KÖSZÖNET ILLETI SZERZÕINKET:
Veleszületett szívbetegség az élveszületettek kb. 8 -énél fordul elő.
A congenitalis vitiumok Veleszületett szívbetegség az élveszületettek kb. 8 -énél fordul elő. Kialakulásukban örökletes tulajdonságok és környezeti tényezők játszhatnak szerepet. terhesség alatti fertőzések,
Szakorvosjelöltek számára kötelező szakvizsga előkészítő tanfolyam programja május 22-től június 1-ig. Az előadás címe Az előadó neve Minősítés
2017.május 22. hétfő Szakorvosjelöltek számára kötelező szakvizsga előkészítő tanfolyam programja 2017. május 22-től június 1-ig 1. 2. 08:10 45 08:00 10 A tanfolyam megnyitása Dr. Harsányi László egyet.
Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészete Dr. Németh Tibor, PhD egyetemi docens Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészeti jelentőségű betegségei Benignus prostata hyperplasia -cysta - tályog -daganat
A mellkas fizikális vizsgálata
A mellkas fizikális vizsgálata Vizsgálómódszerek Inspectio = megtekintés Palpatio = tapintás Percussio = kopogtatás Auscultatio = hallgatózás Inspectio Mellkas alakja Mellkas kitérése Jellemző eltérések
Az anus atresia diagnosztikája, kezelése és gondozása. Dr. Máttyus István SE I. sz. Gyermekklinika
Az anus atresia diagnosztikája, kezelése és gondozása Dr. Máttyus István SE I. sz. Gyermekklinika Bevezető kérdés-1: melyik szerv rendellenessége nem szokott társulni anus atresiával? A. szív B. vese C.
A betegségről. A kezelés célja, a műtéti javallat, kezelési eljárások
A betegségről Az ajak és szájpadhasadékok a magzati élet korai szakaszában kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességek. Lehetnek teljesek vagy részlegesek egyoldaliak vagy kétoldaliak illetve egymással
Gyógyszeres kezelések
Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis
Szakorvosjelöltek számára kötelező szakvizsga előkészítő tanfolyam programja 2007. május 21-június 1.
Szakorvosjelöltek számára kötelező szakvizsga előkészítő tanfolyam programja 2007. május 21-június 1. Sorsz. 1. 2007.05.21. hétfő 9:00 45 A tanfolyam megnyitása. A primer és áttéti májdaganatok sebészete
A HAB-SCLEROTERAPIA ÉS AZ ENDOVÉNÁS TERMOKOAGULÁCIÓS MŰTÉTEK HELYE AZ ULCUS CRURIS GYÓGYÍTÁSÁBAN
A HAB-SCLEROTERAPIA ÉS AZ ENDOVÉNÁS TERMOKOAGULÁCIÓS MŰTÉTEK HELYE AZ ULCUS ROZSOS ISTVÁN, VADÁSZ GERGELY THÉTA KERINGÉS DIAGNOSZTIKAI ÉS TERÁPIÁS KÖZPONT PÉCS PTE, ÉRSEBÉSZETI KLINIKA PÉCS A HAB-SCLEROTERAPIA
Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban
Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban DrGőblGergely, SE AITK II.Gyermeksürgősségi Kongresszus Budapest 2017.09.15. POCUS = Pointof careultrasound Betegágy melletti UH-vizsgálat Fókuszált UH-vizsgálat
Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam
2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
MELLKASI ULTRAHANGVIZSGÁLATOK. KIS ÉVA Semmelweis Egyetem ÁOK Budapest I. sz. Gyermekklinika
MELLKASI ULTRAHANGVIZSGÁLATOK KIS ÉVA Semmelweis Egyetem ÁOK Budapest I. sz. Gyermekklinika MELLKASI ULTRAHANGVIZSGÁLATOK A legtöbb mellkasi kórkép diagnosztizálásához elegendő a röntgenfelvétel Néha az
Kecskeméti emlőrekonstrukciós eredményeink. Dr. Fekete László Dr. Svébis Mihály
Kecskeméti emlőrekonstrukciós eredményeink. Dr. Fekete László Dr. Svébis Mihály Bács-Kiskun Megye Kórháza A Szegedi Tudományegyetem Ált. Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Általános Sebészeti Osztály Kecskemét
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás
Csigolyatörések konzervativ és műtéti kezelése. Kasó Gábor Pécsi Tudományegyetem, Idegsebészeti Klinika
Csigolyatörések konzervativ és műtéti kezelése Kasó Gábor Pécsi Tudományegyetem, Idegsebészeti Klinika Csigolyatörések konzervativ és műtéti kezelése traumás poroticus pathologias craniocervicalis, cervicalis,
XIX február 8-9. Budapest, Danubius Hotel Flamenco
XIX. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2019. február
KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9.
KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának, a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták
Benignus agydaganat miatt operált betegek rehabilitációjának eredményei
Benignus agydaganat miatt operált betegek rehabilitációjának eredményei Tarjányi Szilvia, Nagy Helga, Dénes Zoltán Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Tanszéki Csoport
MAÉT, Szombathelyi Angiológiai Napok, június
Dr. Tamás László János, Dr. Czigány Tamás Dr. Kövesi Zsolt, Dr. Jakab Lajos, Dr. Németh József, Dr. Bartek Péter Érsebészeti és Radiológiai Osztály Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr MAÉT, Szombathelyi
HEMS oktatási anyag Szerzők
Prehospitális FAST vizsgálat (Focused Assessment with Sonography in Trauma) HEMS oktatási anyag Szerzők Dr. Sóti Ákos Jóváhagyta Verzió / dátum v1.1, 2015.4.14. Érvényes visszavonásig Vonatkozik JOGOK
Sebészeti Műtéttani Intézet
Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A6. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek
A kamaszkor jellegzetes onkológiai kórképei Garami Miklós
A kamaszkor jellegzetes onkológiai kórképei Garami Miklós Kávészünet-17 2015. május 15 17. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVII. tudományos konferencia A pattanás S. Péter Bátor Tábor Jack Andarka 3 hete
A CISZTÁS VESE ULTRAHANGMORFOLÓGIÁJA A KÓROKI GÉN FÜGGVÉNYÉBEN
Várkonyi Ildikó, Balogh Eszter, Kis Éva, Nyitrai Anna, Kerti Andrea, JávorszkyEszter, Kalmár Tibor, Balogh István, Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika MTA SE Lendület Nephrogenetikai
2014. évi Vándorgyűlése
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy
ACUT SEBÉSZETI KÓRKÉPEK és KÓROS TERIMÉK GYERMEKKORBAN
ACUT SEBÉSZETI KÓRKÉPEK és KÓROS TERIMÉK GYERMEKKORBAN VEREBÉLY TIBOR SEMMELWEIS EGYETEM, BUDAPEST I. GYERMEKKLINIKA ACUT HAS SÜRGŐS SEBÉSZI BEAVATKOZÁST IGÉNYLŐ PATHOLOGIAI ELVÁLTOZÁSOK IDŐIGÉNYES VIZSGÁLATOKRA
Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek
Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Dr. Páll Gabriella Országos Gyermekegészségügyi Intézet Budapest, 2011. február 6. Vázlat Intikátorokról általában Morbiditási adatforrások
Életminőség-vizsgálat musculosceletalis daganatok miatt végzett vállövi. Dr. Kiss János
SEMMELWEIS EGYETEM BUDAPEST ORTOPÉDIAI KLINIKA Igazgató: Prof.Dr. Szendrői Miklós Életminőség-vizsgálat musculosceletalis daganatok miatt végzett vállövi resectiók után Dr. Kiss János Végtagmegtartó műtétek
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. sz. Sebészeti Klinika A nyelőcső és rekesz sebészete
A nyelőcső és rekesz sebészete Dr. Balázs Ákos NYELŐCSŐ ANATOMIÁJA - TOPOGRÁFIA - PHYSIOLÓGIÁS SZŰKÜLETEK - SPHINCTEREK - KONTAKTUSOK - IZOMAPPARÁTUS - ÉRELLÁTÁS (ARTERIÁS, VENÁS) - BEIDEGZÉS - NYIROKRENDSZER
Ketogén diéta alkalmazása a gyermekepileptológiában
TDK-munka címe Oesophagus atresia miatt operált gyermekek utógondozása Májtranszplantált gyermekek utánkövetése (szénhidrátanyagcsere, csontanyagcsere, zsíranyagcsere, cardiovascularis rizikó) különös
A CT-angiografia szerepe az acut gastrointestinalis vérzésekben
A CT-angiografia szerepe az acut gastrointestinalis vérzésekben Szudi Gábor, Simon Eszter MH-EK KRDO 2016.08.03. 1 Kórkép jelentősége Gastrointestinalis vérzés (GIV) incidenciája: felső 40-150, alsó 20-27
Perinatalis mortalitás. Neonatológiai statisztikai fogalmak. Csecsemőhalálozás. Érett újszülöttek és koraszülöttek jellemzői
Neonatológiai statisztikai fogalmak Adamovich Károly 2007. V. évfolyam előadása Perinatalis mortalitás > 28. hét, i.u. elhalt magzatok + megszületés után az első 168 órában meghaltak Késői magzati halálozás
A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában
B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. sz. Sebészeti Klinika Az epeutak sebészete
Az epeutak sebészete Dr. Szíjártó Attila Története: 1882 Carl Langenbuch: első cholecystectomia 1890 Kehr: extrahepatikus epesebészet kidolg 1931 Mirizzi: periop. Cholangiographia 1942 Caroli: radiomanometria
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Orosháza-Gyopárosfürdő, 2011. április 29-30.
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Orosháza-Gyopárosfürdő, 2011. április 29-30. Tudományos program 2011. április 29., péntek Referátumok Prof. Dr. Túri Sándor,
Disszekciós technika. Guillotine technika
Az endokrin szervek sebészete A hasnyálmirigy sebészete Dr. Németh Tibor, Ph.D, DipECVS tanszékvezető egyetemi docens SzIE, ÁOTK Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika Sebészi anatómia Sebészi anatómia
PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI
PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI Orosz Mónika ÁOK VI. évfolyam Témavezető: Dr. Deli Tamás DE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika POLYCYSTÁS OVARIUM SZINDRÓMA Rotterdami Kritériumok
Kovács Balázs és Magyar Péter. Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika november 24.
Kovács Balázs és Magyar Péter Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 2009. november 24. 1 Olyan helyzet, amiben fennáll az életveszély, vagy maradandó károsodás azonnali esélye 2 3 óra
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelõintézet Tudományos Bizottsága meghívja Önt tudományos ülésére: Helye:
M E G H Í V Ó Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelõintézet Tudományos Bizottság A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelõintézet Tudományos Bizottsága meghívja Önt tudományos ülésére: Minimál invazív
A Magyar Kardiológus Társaság és a
A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00
Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet
Molekuláris Medicina Mindenkinek Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika 2012. December 4. Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet Felosztás Neurofibromatózis I. (Recklinghausen
SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ
SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Írta: Rajtár Mária 1. Háttér információk és definíciók Az emlőrák sebészi kezelése során az axillaris blockdissectióval eltávolított
A PULMONOLÓGIAI HÁLÓZAT 2008. ÉVI EPIDEMIOLÓGIAI ÉS MŰKÖDÉSI ADATAI
A PULMONOLÓGIAI HÁLÓZAT 2008. ÉVI EPIDEMIOLÓGIAI ÉS MŰKÖDÉSI ADATAI Tbc incidencia Európában az elmúlt években 2002 2003 2004 2005 2006 2007 160 140 120 100 %000 80 60 40 20 0 Svédország Finnország Hollandia
A mellkasdeformitások mérési lehetőségei. Measure types of chest wall deformities
A mellkasdeformitások mérési lehetőségei Measure types of chest wall deformities Abstrakt A deformitások mérésének két fontos szerepe van, egyrészt a diagnózis felállítása, másrészt a rendszeres nyomon
Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:
A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés
A vesedaganatok sebészi kezelése
A vesedaganatok sebészi kezelése Szendrői Attila Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrum Az Európai Urológus Testület képzőhelye Robson elvek (1963) Nincs szisztémás kezelés -radikális
POSZTOPERATÍV SZÖVŐDMÉNYEK. DR. Márton János SZTE Sebészeti Klinika 2011.
POSZTOPERATÍV SZÖVŐDMÉNYEK DR. Márton János SZTE Sebészeti Klinika 2011. Szövődmények Meghatározás: a műtéti eljárás alatt vagy után jelentkező klinikai eltérés az elvárt normális események folyamatától,
2018. március 5. - hétfő. Dr. Losonczy György. Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika 9:00-9:45. egyetemi tanár
Szakvizsga előkészítő kötelező tanfolyam Szervező: ÁOK -, Tanfolyam ideje: 2018. március 5 - március 20. A tanfolyam helye: ÁOK - Tanterem II. emelet 1125 Budapest, Diós árok 1/C. 1. nap 2018. március
A prostata sebészete. A prostata sebészeti jelentőségű. középkorú, ill. idős kanokban
Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészete Dr. Németh Tibor, PhD egyetemi docens Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészeti jelentőségű betegségei Benignus prostata hyperplasia --cysta -- tályog --daganat
Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei
Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet Neurorehabilitációs Osztály Dr.Hajnalka Imre Sztupa Márta Dr.Mód Gabriella Osztályos
Dátum, mikor történt a kontroll:
Dátum, mikor történt a kontroll: Adminisztratív adatok Az eltelt időben történt-e sérülés? Igen nem Ha igen, mi történt I. Sérült végtag vizsgálata I.1. Vaszkularis - O2 Saturatio mérése történt-e a sérült
Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.
Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos
Pécs, 2015.04.01. Dr. Boros Szilvia PTE KK AOK Radiológia Klinika/Akác
Pécs, 2015.04.01 Dr. Boros Szilvia PTE KK AOK Radiológia Klinika/Akác A mellkasi sérüléseknek alapvetően két típusát különítjük el: - fedett ( tompa erőbehatásra keletkező, gyakrabban bekövetkező) - nyílt
Innováció a műtőben a műtős-szakasszisztensek szemszögéből
Innováció a műtőben a műtős-szakasszisztensek szemszögéből Péczeli András vezető műtősasszisztens Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely Mi is az innováció? Az innováció egy kreatív ötletből születő
Intraocularis tumorok
Intraocularis tumorok 25 évvel ezelőtt, ha egy szemben chorioidea melanomát találtunk, akkor a szemet enucleáltuk. Szemben lévő festékes daganat (melanoma chorioideae) Chorioidea melanoma miatt eltávolított,
XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK
XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK Kötelező szinten tartó, szakvizsga-előkészítő és szakorvos továbbképző tanfolyam DEBRECENI EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet 2016. június
Gyermekek érzéstelenítése
UKM Münsteri Egyetemi Kórház Gyermekek érzéstelenítése Alapvető tudnivalók gyermekeknek és szüleiknek Kedves Szülők! - - Gyermekét kórházunkban fogják műteni. Egy gyermek beutalása a legtöbb esetben félelemmel
Orthognathiai műtétek
Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika Igazgató: Prof. Dr.Barabás József Orthognathiai műtétek Prof.Dr. Barabás József MILYEN FOGSZABÁLYOZÓ FELADATOK
Pályázat. Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül
Pályázat Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Nagy Mariann Baloghné Szlábi Viktória Dr. Ménesi Rudolf Kaposi Mór Oktató Kórház Általános-,
VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei
VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei Dr. Székely László Nehéz évet tudunk most is a hátunk mögött. Beteganyagunk egyre súlyosabb, egyre nehezebben operálható, betegebb és idősebb. Egyrészt ezek
stroke betegekben Intervenciós eljárások eredményei
Intervenciós eljárások eredményei stroke betegekben dr. Vrancsik Nóra, dr. Tóth Judit, dr. Hofgárt Gergely, prof. dr. Csiba László, Savvas Nikolaides Tampouris, Shayan Assadinia Diagnoscan kft., Debreceni
Adenomyosis corporis uteri
Adenomyosis corporis uteri Adenomyosis: heterotop endometrium mirigyek és stroma a myometrium rétegben melyet többnyire a környező myometrium hyperplasiája kisér gyakoriság: hysterectomiák válogatás nélküli
Robot kamerakezelővel támogatott laparoszkópos colectomia
Robot kamerakezelővel támogatott laparoszkópos colectomia Előadó: Király Nándor 2008.11.26. Előadás tartalma Laparoszkópos colectomia Robot kamerakezelő AESOP Robot támogatott laparoszkópos colectomia
Sebész szerepe az axilla ellátásában Mersich Tamás Uzsoki utcai Kórház Sebészeti-onkosebészeti Osztály 2014. május 24. Kecskemét Bevezetés A nyirokcsomók sebészi eltávolítása felel a legtöbb szövődményért
Telerobot által segített artéria mammaria interna preparálás és koronária artéria bypass graft műtét. Lengyel Zsolt Zoltán
Telerobot által segített artéria mammaria interna preparálás és koronária artéria bypass graft műtét Lengyel Zsolt Zoltán Tartalom Az eljárásról röviden A da Vinciés a ZEUS robotrendszerek összehasonlítása
Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés -
Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés - Both Béla*, JósvayJános**, Klauber András* * Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet,
Ender Ferenc, II. OBMK Kocsis Adrienn, II. OBMK
A robotizált prostatectomia előnyei Ender Ferenc, II. OBMK Kocsis Adrienn, II. OBMK 2009. május 6. MATE mini-szimpózium Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egészségügyi Mérnök Képzés A davinci
III. melléklet. Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások
III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások Megjegyzés: Ezen alkalmazási előírás, betegtájékoztató és cimkeszöveg a referál eljárás eredményeként
Az 1976-ban megjelent híres Akiyama cikk második szerzője helyesen Hiyama és a harmadik szerző Hashimoto..
Opponensi vélemény Dr. Lázár György - Új kezelési lehetőségek vizsgálata sebészeti vonatkozású emésztőrendszeri betegségekben és sokkállapotokban című doktori disszertációról A disszertáció 200 oldalon
Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése
Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi
Akut stroke kezelés: thrombectomia eredmények - Debrecen
Akut stroke kezelés: thrombectomia eredmények - Debrecen Szilágyi Eszter 1, Veisz Richárd 1, Tóth Judit 1,2, Csiba László 3 : 1 Diagnoscan Magyarország Kft.- Debrecen 2 : Debreceni Egyetem Klinikai Központ
Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján
Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján Kovács Éva 1,Várallyay György 2, Harkányi Zoltán 1, Rosdy Beáta 3, Móser Judit 3, Kollár Katalin 3, Barsi
Cheneau, és ami mögötte van - avagy a gyógytornász harmadik keze
Cheneau, és ami mögötte van - avagy a gyógytornász harmadik keze Balázs Bernadett Dr.Pethő Ágnes 2011.08.26.ORFMMT XXX. Vándorgyűlés JAON KFT Gyermekrehabilitáció Nyíregyháza Cheneau korzett 1970. óta
Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal.
Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika Igazgató: Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. K. Köllő Képalkotó diagnosztikánál
A má m j á se s bé b sz s e z te A a n tó t mi m a i i i á tt t e t kin i t n é t s h l e y l e y ző d s A m áj s áj ebé b sze z te
A máj sebészete Anatómiai áttekintés A máj sebészete Dr. Németh Tibor Ph.D egyetemi docens SzIE, ÁOTK Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika helyeződés (epigastrium) részei (lobus dext., sin. lat.
GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET. C:secsemoszívsebészeti Osztály. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok
GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET C:secsemoszívsebészeti Osztály 10. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok A beteg / szülo / törvényes gyám mutéttel kapcsolatos tájékoztatása, orvosi felvilágosítása
Mellkasi képalkotó diagnosztika. SZTE ÁOK Radiológiai Klinika, Szeged
Mellkasi képalkotó diagnosztika Vizsgáló eljárások Röntgenvizsgálat (felvétel, átvilágítás, tomoszintézis) mediastinalis kontúrok és pozíció tüdő struktúra erek bronchusok interstitium alveolusok pleura,
A sérvekről általában A sérvek sebészete kisállatokon Dr. Németh Tibor PhD egyetemi docens SZIE, ÁOTK Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika Fogalma Részei valódi sérv- álsérv reponábilis- irreponábilis
A várólista okai és veszélyei a gyógytornász szemszögéből
A várólista okai és veszélyei a gyógytornász szemszögéből Dr. Lovasné Tóth Ottilia Gyógytornász Szent Rita Otthonápolási Szolgálat Vezető: Göttler Katalin A megszaporodott műtéti beavatkozások miatt az