Portfólió. Molnárné Tóth Ibolya. Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója
|
|
- Flóra Deákné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója Molnárné Tóth Ibolya Tanító OM azonosító: Izsák oldal
2 Az élet szép, az élet minden S míg létezhet a Földön ember a lánc mi egybeköt, nem hullhat szét Lesz út lélektől, lélektől lélekig, lesz kinek megtanítsd világod titkait. Az élet szép, az élet minden, mondhatják, hogy semmid sincsen, a legnagyobb kincs örökké tiéd! Tanítás Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig című regényének musical változatában a dalra Nyilas Misi így felel Valkai tanár úrnak: - Valóban Tanár úr, a legszebb dolog a világon, tanítani! A szakmai fejlődésnek, egyik alapvető záloga, hogy az eddig elért eredményekkel, sikerekkel, esetleges kudarcokkal az ember számvetést készítsen. Jó szívvel nézhetek vissza az elmúlt évtizedekre. Miért lettem pedagógus? Számtalan dolgot felsorolhatnék, az első ő helyen a gyerekek szeretete áll. De egy kedves es emlék is hozzájárult, amelyet az első tanító nénimnek köszönhetek. Ő a ballagásomra azzal a levéllel kedveskedett, amelyet első osztályban írtam, Neki. Ebben hálámat fejeztem ki, hogy megtanított írni, olvasni. Ma is elérzékenyülök, ha erre a levélre gondolok. Természetesen kisdiákjaimmal, én is megíratom ezt a levelet. Segítségül, csak annyit mondok: Írjad le a levélben, amit a szíved diktál! Ballagáskor ugyanazt a meglepetést, epetést, hálát látom rajtuk, amit én is éreztem hajdanán tanítóm iránt. 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért. A pedagógus pályán több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezem. Baján az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán végeztem 1985-ben. Úgy gondolom megtaláltam a hivatásomat, mert azt tehetem, ami a pedagógus pályán a leginkább érdekel, és ami számomra a mai napig fontos értéket képvisel, a 6-10 éves korú gyermekek harmonikus személyiségfejlesztése, tanítása, motiválása. Ennek érdekében minden olyan lehetőséget megragadtam, amely úgy gondoltam, előre viszi az oktatás-nevelés ügyét. 1.Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás. Pedagógus pályán eltöltött évek alatt törekedtem tanítványaim megismerésére, erre alapozva pedig olyan változatos tanítási módszereket alkalmazására, amelyek a legcélravezetőbbek a személyiségük fejlesztésére. A tanítóvá válás folyamata, már a képzés előtt elkezdődik. dik. Mindig is tanító szerettem volna lenni. Ez a folyamat egy életen át való tanulással jár. Törekedtem olyan továbbképzések elvégzésére, amelyek lehetővé tették, hogy új módszertani ismereteket szerezzek. Az egyik meghatározó továbbképzés volt a Pályázatíró, projektmenedzser című, mert a tapasztalatszerzés, része a tanulásnak. A pedagógus feladata a motiváció megteremtése, az érdeklődés dés felkeltése. A projekt módszer célja tehát, hogy a tanulók el tudjanak igazodni a világ dolgaiban. A projekt egy cél által meghatározott tapasztalatgyűjtés, céltudatos cselekvés, amely produktummal zárul. Több projektet is készítettem és tevékenyen részt vettem ezek lebonyolításában. Néptáncos, táncházas projekt, Ki mit tud?, Kolon-tó, Húsvéti projekt stb. 2. oldal
3 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség A pályázatírása is sokat segített pedagógusi munkám sikerességében. Én magam is írtam sikeres pályázatokat, több éven keresztül vittem a gyerekeket erdei iskolába, néptáncos táborba, amelyek anyagi forrását pályázatok segítségével sikerül biztosítani. A tevékenységközpontú pedagógiák alkalmazásába való bevezetés című továbbképzésen, olyan cselekvéses tanulás lehetőséget ismertem meg, amely segítségével a különböző tanulási stílusok egyaránt érvényesülhetnek, nemcsak a vizuális, auditív, hanem a mozgásos vagy a reflektív stílus is. Csoportmunka során a feladatokat, úgy osztottam el, hogy a legjobban megfeleljenek a gyerekeknek. 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése Tanórákon tanulópárokban, heterogén csoportokban ülnek a gyerekek. Tudják, hogy egymástól is segítséget kérhetnek. A tevékenységközpontú pedagógia arra irányul, hogy a gyerek saját cselekvésein keresztül és másokkal való együttműködésben jut új ismeretek birtokába és így sajátítja el a különböző készségeket és képességeket. Igyekszem differenciáltan tanítani a rám bízott, különböző képességekkel rendelkező gyerekeket. Az iskolába lépésük első percétől kezdve nagy hangsúly fektetek arra, hogy közösséggé formálódjanak. Változatos módszerek és munkaformákat alkalmaztam a tanítási órákon. A projekt módszert, a kooperatív tanulási technikákat azóta is alkalmazom 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók Munkám során az a célom, hogy a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését, a személyiség kibontakoztatását legjobb tudásom szerint elősegítsem szép környezet megteremtésével. 3. A tanulás támogatása A nevelési célom a családokkal való együttműködés. Napi kapcsolatban állok a szülőkkel, így sikeres az együttnevelés, együttműködés. Első osztályban minden gyermeket felkerestem otthonában. 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység Bár osztályfőnöki óra nincs, de mégis fontos, hogy a gyerekekkel közösen megfogalmazzunk olyan elvárásokat, amelyek megkönnyítik a közösségi magatartás normáinak betartását. Magatartási problémák, már ritkán adódnak, ezek is kismértékűek. 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás Az életút egyes szakaszai a pedagógus kompetenciák függvényében A pályám kezdete: 1979 ben gyermekfelügyelőként kerültem Izsákra az akkor nagy körzettel rendelkező Diákotthonba, 2 évig napközis nevelő voltam ben diplomáztam a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán, általános iskolai tanítói és rajz szakkollégiumi végzettséget szerezve. 85-ben kaptam az első osztályomat, egy valódi első osztályt, mely óriási kihívás volt számomra. Friss módszertani ismeretekkel és nagy izgalommal láttam 3. oldal
4 hozzá a munkához. Érdeklődtem a különböző oktatási módszerek iránt, ezért olvasástanítási tanfolyamot végeztem. /Tolnai féle tanítási módszer/ Szaktudományos, szaktárgyi, tantervi kompetenciám fejlődésének ezek voltak a kezdetei ben számítástechnikai alapismeretek megszerzése után, Európai Számítógép-használói Jogosítványt /ECDL/ vizsgát tettem, óriási lelkesedéssel vetettem magam bele a számítógépes ismeretek világába óta veszek részt Kovács Gyula Kiművelt Emberfők Alapítvány munkájában, az alapítvány titkáraként. Az alapítvány célja, hogy pedagógusokat az iskola és a tanulóifjúság érdekében nyújtott lelkiismeretes, kiemelkedő pedagógiai és nevelői tevékenység elismeréseként jutalmazzuk. A példamutató magatartású és szorgalmú, kitűnő tanulmányi eredményt elért gyerekeket értékeljük. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése ebben a tevékenységemben teljesedik ki ben az iskolánkban működő Sárfehér Néptáncegyüttes vezetője lettem. Kalocsán születtem, ahol a népviselet, a hagyományok elevenen élnek. Ezért volt fontos számomra, hogy Izsákon legyen néptánc-tanítás. Iskolánk keretei között sikerült létrehozni egy jól működő, sikeres néptánc együttest. Akkoriban, 13 évvel ezelőtt, a sok divatos irányzat mellett nem volt könnyű. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység kompetenciámra hatott fejlesztően. A néptáncegyüttes vezetésem alatt sok siker ért el. Izsák hírnevét öregbítettük a számtalan fellépéssel. Megalapoztuk a mai egyesületet, amely tovább viszi ezt a szép és nemes hagyományt. Az ezzel a néptánccsoporttal eltöltött idő alatt tanultam meg azt, hogyan lehet a gyerekeket eredményesen motiválni, hogy kell a szülőkkel úgy kapcsolatot tartani, hogy együttműködésünk sikeres legyen. Ezekben az években meghatározó volt A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése kompetenciám fejlődése valamint A pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése kompetenciáim használata. A tanulás támogatása kompetenciafejlődése tetten érhető, mert munkám során az a célom, hogy a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését, a személyiség kibontakoztatását legjobb tudásom szerint elősegítsem szép környezet megteremtésével. Az évek során összegyűjtöttem azokat a szakkönyveket, amelyeket internetre is feltettem. Így elérhető a kollégáim számára is. /Mellékletben/ 2001-től vezetetőim, új munkával bíztak meg a Diákönkormányzat vezetője lettem, egy kolléganőmmel ketten teszünk eleget ennek a feladatnak. Ezt a munkát nagy lelkesedéssel a mai napig végzem. Az általunk szervezett programok között minden gyerek megtalálhatja a neki legjobban tetsző elfoglaltságot, felkészítve őket a felnőtté válás útján. A szabadidő hasznos eltöltésének megszervezése során fejlődött a Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás kompetenciám. Az interaktív tábla hatékony alkalmazása a XXI. század iskolájában tanulás - tanítási folyamatok támogatása című továbbképzés majd a Hivatalos SMART Notebook Oktatói képesítés indított el azon az úton, amelynek megtételével a legtöbb elismerést és sikert értem el. Ezen évek alatt fejlődött a legtöbbet a Szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás, A tanulás támogatása, Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért 4. oldal
5 kompetenciám. Az elmúlt években 140 körüli interaktív tananyagot, írtam és szerkesztettem, bár erről nincs pontos adatom, de a letöltések számából ítélve több százan használják kollégáim országszerte. Tevékenyen részt vállaltam a gyerekek fejlesztésében és mentori tevékenységet is végeztem illetve végzek ma is. Örömmel tölt el, hogy az általam megtapasztalt jól bevált módszereket átadhatom. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség kompetenciám is fejlődött. Bár nincs egyforma két helyzet, nincs bevált recept, de a gyerekek szeretete minden nehéz helyzeten átsegít es évtől kezdődően a tehetséggondozás keretein belül az érdeklődő gyerekek kiegészítő ismeretekhez juthatnak, az általam vezetett számítástechnika szakkörön. A TÁMOP / pályázat keretében alsó tagozatos gyerekekkel is indítottunk ezt a szakkört. Fontos, hogy az itt megszerzett ismeretek segítségével a tanulók önbizalma erősödik valamint a tanítási órákra, az önálló tanulásra is neveli a gyerekeket. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség kompetenciám fejlődése ezen a téren is megvalósult. Csoportszellem és együttgondolkodás fejlesztése is kitűzött feladatom volt. Megtanulnak, a diákok közösen dolgozni, elfogadni mások ötleteit, javaslatait. Megszokják a tanulók az együttműködést, a csapatmunka előnyeit. Az informatikai ismeretek fejlesztése az internet és csapatmunka segítségével, megtapasztalhatják a jól végzett munka örömét. 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. Rudolf Steiner gondolataiba kapaszkodva nem az a fontos, hogy hány évet töltöttünk el a pedagógus pályán, hanem az hogyan tudtuk mindezt tartalommal megtölteni. Ahhoz, hogy hatni tudjunk, lépést kell tartani a fejlődéssel, nyitottnak kell lennünk a változásokra, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt elterveztük képesnek kel lennünk az önreflexióra. Terveim az elkövetkező évekre: Szeretnék tanító maradni, addig, amíg örömmel tölt el a kisgyerekekkel való munkálkodás. Szívesen osztom, meg továbbra is tudásomat a kollégáimmal. Szeretnék több időt tölteni interaktív tananyagok írásával, megosztásával. Szeretnék egy online felületet létrehozni, működtetni, amely oldalon megoszthatom az általam eddig készített tananyagokat, mert elkötelezett híve vagyok a pedagógusok közötti tudásmegosztásnak. A munka során biztos, hogy fejlődni fog a Szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás és a Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás kompetenciám. Úgy gondolom, ezekkel a számomra fontos tevékenységekkel, célokkal bizonyítottam, hogy elkötelezett vagyok, és szakmai felelősséget vállalok a szakmai fejlődésemért. 5. oldal
6 Interaktív tananyagok írása Molnárné Tóth Ibolya Az interaktív tananyagok írása az egyik legkedveltebb tevékenységem, mert az így elkészített tananyag természetes tanulási élményt és egyszerű használatot tesz lehetővé a tanárok, tanítók és a diákok számára. 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése Gyorsan és sikeresen építhetjük be az interaktív tananyagot a mindennapi tanítási folyamatokba. Így a tanulók figyelme és motivációja könnyebben fenntartható, valamint a dinamikus tanulási élménynek köszönhetően a teljesítményük is javítható. 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység A motivációt tartom az egyik legfontosabb tényezőnek az oktatásban, ennek hiányában azt tapasztalom, hogy nem érhetünk el sikereket. Ezért a tanulás és tanítás folyamatában, az interaktív táblát forradalmi változásnak látom. Több előnye közül néhány: az első a jó láthatóság és hozzáférhetőség, melynél a tartalom, különböző módon válik láthatóvá és hozzáférhetővé. A második a kezelhetőség, tartalmat lehet alkotni, és megjegyzéseket készíteni. A harmadik a kreativitás és a kombinálhatóság. A legnagyobb előnye a motiváció megőrzése. 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség Sok és változatos anyagot lehet áttekinteni velük időveszteség nélkül, a gyerekek érdeklődőek, változatos, érdekes órákat lehet alkotni. 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók Ezért éreztem fontosnak, hogy elvégezzem Az interaktív tábla hatékony alkalmazása a XXI. század iskolájában a tanulás-tanítási folyamatok támogatásában című 30 órás akkreditált pedagógusképzést, majd egy magasabb végzettséget is, amellyel megszereztem a Hivatalos SMART Notebook Oktatói diplomát. Több tananyagot készítettem, amelyeket a Műszaki Kiadó honlapján, az etanárikar oldalán és a Smart Tananyagpiac oldalakon publikáltam. 1.Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Elmondhatom, hogy az interaktív táblát használó pedagógusok országszerte ismerik munkáimat, rendszeresen használják az általam készített óraterveket. Ezeket a tananyagokat összegyűjtöttem, segítségül pedagógustársaimnak, ezeket is publikáltam. 3. A tanulás támogatása Óravázlataim, tananyagaim elismeréséért 2012-ben a Műszaki Kiadótól Hónap tanára címet nyertem. Budapesten a VII. Országos Interaktív Tábla Konferencián tartottam előadást, itt bemutattam az általam készített interaktív tananyagokat. A as tanévben az Év Tanára díjjal elismerték a több száz általam készített interaktív tananyagot, melyeket országszerte ismernek és használnak kollégáim. Gyakran kapok dicséreteket és elismerést tőlük. 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány pályázatot hirdetett Alkotó pedagógusok ösztöndíjára, támogatására. Olyan pedagógusok kaptak elismerést, támogatást, akik oktatást segítő anyagot készítenek, vagy a megye közoktatását érintő, azt segítő új, szakmai, módszertani anyagot, kutatást publikálnak. Ez a pályamunkám is elismerésben részesült. 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért 6. oldal
7 Továbbképzések tartása /helyi és országos szinten/ Molnárné Tóth Ibolya A Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 2012-ben az LSK Hungária Kft meghívására bemutattam egy pályamunkámat. Majd a "SMART - Kreatív Interaktivitás" tananyagkészítő pályázatán az izsáki Kolon-tóról készült interaktív tananyagom a Smart Kreatív Interaktivitás című pályázaton elismerésben részesült, melyet a pályázat díjkiosztó ünnepségén mutatták be. Néhány gondolat, amely a VII. Országos Interaktív Tábla Konferencia előadásán hangzott el. Az iskolában nincs ott a technika, amire épül a mai tudomány, művészet, kereskedelem, a mindennapi élet. Akik nem tudják használni az informatika adta lehetőségeket, modern analfabéták. A gyerekek már digitális bennszülöttek, könnyebben dolgozzák fel a változó információkat. Míg mi felnőttek, digitális bevándorlók lehetünk. módszeresebb, pontosabb információfeldolgozás jellemző ránk. Az iskola elektronizálódik, és a fő problémánk az lesz, hogy mit kezdjünk azokkal, akik csak módszeresen tudnak információt feldolgozni, és ezért lemaradnak. Elgondolkodtató, hogy a modern iskolának, pedagógusnak lépést kellene tartani a változásokkal, de ezek a feltételek nincsenek meg. Szerencsére iskolánk már rendelkezik interaktív táblával, így megtapasztalhattam, mekkora motivációs lehetőség rejlik benne. A jó tanítás interaktív, egyénileg vonja be a gyereket a folyamatba, és minden érzékre hat, vagyis megfelel a gyerek személyiségének. 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség Szívesen tartok iskolánkban továbbképzéseket. Az interaktív tananyagokat, tapasztalataimat megosztom más pedagógusokkal, véleményt cserélek, átadom az ismereteimet, az interaktív tábla szoftvereiről, kiegészítőkről, tananyagkészítés módjáról. 1.Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Folyamatosan töltöm fel tananyagaimat, segítve ezzel pedagógustársaimat. Sokszor olyan kollégák elismerését sikerült kivívnom, akiket személyesen nem is ismerek, elsősorban a táblahasználat módszertanát bemutatva. 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók Ez a legfontosabb, vagyis hogy ezt az eszközt hogyan lehet a leghatékonyabban az oktatás, nevelés szolgálatába állítani. 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. 3. A tanulás támogatása Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 2012-ben az LSK Hungária Kft meghívására bemutattam egy pályamunkámat.7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért 7. oldal
8 Néptáncos csoport szervezése Molnárné Tóth Ibolya A néptánc, a magyar néphagyományok szeretete is kisgyermekkoromból fakad. Kalocsán születtem, ahol a népviselet, a hagyományok elevenen élnek. 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás, 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért Ezért volt fontos számomra, hogy Izsákon legyen néptánc-tanítás. Iskolánk keretei között sikerült létrehozni egy jól működő, sikeres néptánc együttest. 3. A tanulás támogatása Akkoriban, 13 évvel ezelőtt, a sok divatos irányzat mellett nem volt könnyű. 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség Vezetésem alatt Izsák hírnevét öregbítettük a számtalan fellépéssel. Megalapoztuk a mai egyesületet, amely tovább viszi ezt a szép és nemes hagyományt. Megteremtettünk egy több száz darabból álló viselettárat. Több diák választotta hivatásul a néptánc oktatását, a néptáncot. A modern társadalomnak is igénye van az emberi kapcsolatok fenntartására, a hagyományok ápolására. Így tudunk a gyerekeknek feledhetetlen élményeket nyújtani a magyar kultúrára építve. Szeretnénk a gyerekek számára felejthetetlen élmény nyújtani, válogatva a magyar kultúra gazdag tárházából. Fontosnak tartom, hogy az iskola falain kívül is megtapasztalják a gyerekek a világot. 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók A népdalok közös éneklése, a közös tánc öröme biztosíték a jó közösség kialakítására. Szeretnénk, hogy a gyerekek érezzék, az egyén sikere, a közösség sikere is. 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység A közösség emberformáló erejére mindig is szükségünk lesz. A tanulók szívesen vesznek részt közös rendezvényeken, táncházban és szüleiket is be szeretnék vonni ezekbe a programokba. 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése Hagyományteremtő ereje van az ilyen közös rendezvényeknek. Alapítványi tevékenység A Kovács Gyula Kiművelt Emberfők Alapítványnak megalakulása óta titkára vagyok. A pedagógus kollégák és a gyermekek jutalmazására létrehozott alapítvány munkájában tevékenykedem. A Kovács Gyula Kiművelt Emberfők Alapítvány titkáraként arra törekedem, hogy a tiszta emberi értékeket kiemeljük. A példamutató magatartású és szorgalmú, kitűnő tanulmányi eredményt elért gyerekeket értékeljük. A pedagógusokat az iskola és a tanulóifjúság érdekében nyújtott lelkiismeretes, kiemelkedő pedagógiai és nevelői tevékenység elismeréseként jutalmazzuk ezzel a díjjal. 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő 8. oldal
9 gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség 3. A tanulás támogatása 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás 1.Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók Fejlesztés és mentori tevékenység Mentori tevékenységet is végzek. Az eddigi diák és pedagógus tanítványaim sikeresek lettek tevékenységükben, iskolájukban, ezért azt gondolom, ez a munkám is elérte a kitűzött célt. Nincs még egy ilyen nehéz mesterség, ahol ilyen nagy hatása lenne egy szónak. Nincs még egy ilyen munka, amely ennyi azonnali sikerrel kecsegtet, és nincs egyetlen munka sem, amelynek a valódi hasznát néha csak évek, évtizedek múlva láthatjuk. Hasonlíthatom a pedagógusi munkát a csendes esőhöz, amely jó sokáig tart, áztatja a földben megbújó magokat, melyek magukba szívják a nedvességet, és később ezért aztán akár szárazság esetén is képesek termőre fordulni. 1.Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók 3. A tanulás támogatása 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért Diákönkormányzat-vezető tanár Az iskolánkban működő Diákönkormányzat vezető tanára vagyok. Ezt a feladatot azért végzem szívvel-lélekkel, mert a gyerekek bevonásával olyan iskolai programokat lehet szervezni, amely segíti a diákok szabadidős foglalkozásának színesítését. Minden gyerek megtalálhatja a neki legjobban tetsző elfoglaltságot. Felkészíti őket a felnőtté válás útján, hiszen lehet, hogy lesz közöttük olyan, akit ezek a foglalkozások segítenek hozzá, hogy megtalálja helyét a társadalomban. Lehet, hogy olyan szakmát választ, amelyhez itt kapott kedvet, vagy próbálhatta ki tehetségét, szorgalmát. Megtapasztalja egy kisállat-bemutató alkalmával, milyen az állatokról való gondoskodás, vagy a sportban, táncban elért siker láttán ilyen szakmában teljesedik ki, lesz boldog ember. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni. /Szentgyörgyi Albert/ 9. oldal
10 Éppen ezért, úgy állítjuk össze a DÖK munkatervet, a gyerekek, pedagógusok bevonásával, hogy sokrétű tevékenységi lehetőséget biztosítsunk. Egyik legsikeresebb szervezés a Ki-mit tud? volt. Több száz tanuló mutathatta be tudását, tánc, irodalom, zene és más területen. Hihetetlenül sok tehetséges gyermek jár az iskolánkba, csak lehetőséget kell biztosítani a tehetség megmutatására. Fontos, hogy a hétköznapok diákjai, pedagógusai legyenek a példaképek. 5. A tanuló csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi - kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység 4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség 6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségének folyamatos értékelése, elemzése 3. A tanulás támogatása 7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás 8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért 1.Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósulásukhoz kapcsolódó önreflexiók Tanító vagyok, és minden nap hálát adok Istennek ezért. John W. Schlatte 10. oldal
11 Tanításhoz mellékletek: 1. Alkotó pedagógus című pályamunkám: 2. Bemutató tanítás: 3. Bemutató az izsáki Kolon-tóról 4. Az általam összegyűjtött kiadványok, az én Kincsestáram: 5. Az én osztálytermem 1. és 2. osztályban AE Interaktív tananyagok írásához mellékletek 1. Előadásom a VII. Interaktív Tábla Találkozón: 2. Elismerések dijatadas 3. Az 2012/2013. tanév Online Közösségi Tanára: Tananyagaim elérhetősége: Publikációim Továbbképzések tartásához mellékletek 1. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon bemutatott tananyag 2. Barangolás a magyar nyelv birodalmában, bemutató anyag 3. Fekete István: Vuk című művének interaktív olvasónaplója oldal
12 Néptáncos csoport szervezéséhez mellékletek 1. Az iskolai táncházak szervezéséhez készült projekt: Fejlesztés és mentori tevékenység mellékletek 1. Fejlesztés origamival: 2. Egyéni bánásmód, fejlesztés Diákönkormányzat-vezető tanári tevékenységhez mellékletek 1. Ki-mit tud? szervezéséhez készült projektterv: 2. Diákönkormányzat vezetése: /2013. tanévben Online Közösségi Tanára lettem ez a cikk a Modern Iskola című újságban jelent meg. A motivációt tartom az egyik legfontosabb tényezőnek az oktatásban, ennek hiányában úgy tapasztalom nem érhetünk el sikereket. Ezért a tanulás és tanítás folyamatában, az interaktív táblát forradalmi változásnak látom vallja Molnárné Tóth Ibolya, a 2012/2013. tanév Online Közösségi Tanára. Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa már szerepelt az etanárikar közösségi pályázatának nyertesei között: Miért szeretsz az etanárikaron lenni? Az etanárikar óriási lehetőség, nemcsak a saját tevékenységünk bemutatására, hanem arra is, hogy mások munkáit beépítsük a mindennapi oktatási-nevelési anyagainkba. Különösen fontos, hogy a még gyerekcipőben járó interaktív tananyagokat egymás között, egymás épülésére megoszthatjuk, mert a jó tanítás interaktív, egyénileg vonja be a gyereket a folyamatba, s minden érzékre hat, vagyis megfelel a gyerek személyiségének. A motivációt tartom az egyik legfontosabb tényezőnek az oktatásban, ennek hiányában úgy tapasztalom nem érhetünk el sikereket. Ezért a tanulás és tanítás folyamatában, az interaktív táblát forradalmi változásnak látom. Több előnye közül néhány: az első a jó láthatóság és hozzáférhetőség, melynél a tartalom, különböző módon válik láthatóvá és hozzáférhetővé. A második a manipulálhatóság, tartalmat lehet alkotni, és megjegyzéseket lehet készíteni. A harmadik a kreativitás és a kombinálhatóság. De a legnagyobb előnye a motiváció megőrzése. Sok és változatos anyagot lehet áttekinteni velük időveszteség nélkül, a gyerekek 12. oldal
13 érdeklődőek, változatos, érdekes órákat lehet alkotni. Néhány gondolat, amely a VII. Országos Interaktív Tábla Konferencia előadásán hangzott el: Az iskolában nincs ott a technika, amire épül a mai tudomány, művészet, kereskedelem, a mindennapi élet. Akik nem tudják használni az informatika adta lehetőségeket, modern analfabéták. A gyerekek már digitális bennszülöttek, könnyebben dolgozzák fel a változó információkat. Míg mi felnőttek, digitális bevándorlók lehetünk. módszeresebb, pontosabb információfeldolgozás jellemző ránk. Az iskola elektronizálódik, és a fő problémánk az lesz, hogy mit kezdjünk azokkal, akik csak módszeresen tudnak információt feldolgozni, és ezért lemaradnak. Ezért fontos tájékozódni, hogy mások milyen módszerrel, milyen tananyagokat építenek be, óráikat színesebbé téve. Az etanárikar oldalán az interaktív tananyagokat megoszthatjuk más pedagógusokkal, véleményt cserélhetünk az interaktív tábla szoftvereiről, kiegészítőkről. Elsősorban a táblahasználat módszertanát bemutatva, hiszen ez a legfontosabb, hogy ezt az eszközt hogyan lehet a leghatékonyabban az oktatás, nevelés szolgálatába állítani. Csíkszentmihályi Mihály gondolata: Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak. Ez a pedagógusokra is igaz. Sejtetted, hogy a Hónap Tanára cím után az Év Tanára címet is elnyered? Örömmel tölt el, hogy ezt az elismerést megkaptam. Köszönet érte. Nem sejtettem, hogy az Év Tanára díjban részesülök. Az iskola és a tanítás életem. Az interaktív tananyagok írása azért az egyik legkedvesebb tevékenységem, mert ezek használata egy-egy tanítási órát színessé, érdekessé tesz, élvezetes a gyerekek és a pedagógus számára is. Az így elkészített tananyag természetes tanulási élményt és egyszerű használatot tesz lehetővé a tanárok, tanítók és a diákok számára. Gyorsan és sikeresen építhetjük be az interaktív tananyagot a mindennapi tanítási-folyamatokba. Így a tanulók figyelme és motivációja fenntartható, valamint a dinamikus tanulási élménynek köszönhetően a teljesítményük is javítható. Eleinte levélben küldözgettem kollégáimnak a tananyagokat. Majd az etanárikar tagja lettem, így már országszerte gyorsan hatékonyan cserélhetünk véleményt, oszthatunk meg ötleteket. A megtisztelő cím mellé a Műszaki Kiadó interaktív tananyag, illetve könyvcsomagot is biztosít a közösségi pályázatok nyerteseinek. Te milyen tananyagot választasz a nyereményedből? Most első osztályban tanítok. Ezért a Kezdőbetűk című CD-t választottam, mert ennek a tananyagai, sok-sok mozgással összekapcsolható fejlesztőfeladatai segítik többek között a testséma, téri orientáció, auditív és vizuális differenciáló képességek fejlesztését. Minden magyar órát ezzel kezdünk. De később az olvasástanulásnál, játékos olvasási feladatokat, rejtvényeket, gondolkodást és szövegértést fejlesztő feladatokat kínál. A feladatok megoldását, az anyanyelvi tanuláshoz szükséges háttérképességek segítik, fejlesztik, nagyon jó gyakorlási lehetőséget kínál még 2. osztályban is. A másik CD a Kis kezek, nagy számok, mert ez a tananyag megkönnyíti a számfogalom kialakítását, sok-sok tapasztalatot szerezhetnek a gyerekek az animációk segítségével. A mennyiségi-, szám- és a művelet fogalmát, a műveletvégzést, leszámolást, mennyiségek összehasonlítását gyakoroltathatjuk játékos formában. 13. oldal
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Múlt, jelen, jövő. A múltban már ott a jelen és csírázik a jövő. A jelenben még él a múlt és belép a jövő. A jövő gyökere a múltból, jelenből szívja életét. Mácz István Kora gyermekkori tehetséggondozás
Intézményi értékelési szabályzat
ÉRDI TANKERÜLETI KÖZPONT PA 4501 Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. OM azonosító: 037767 Tel/Fax: 06-23-354-192, 06-23-359-845 E-mail: titkarsag@egyesiskola.hu
Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november
Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Halásztelek, 2016. november 11-12. Tiszta forrásból Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) = Tanfelügyelet Pedagógus ellenőrzése Intézményvezető ellenőrzése Intézményellenőrzés
Projektoktatás Mi így is tanulunk
Projektoktatás Mi így is tanulunk Projektoktatás? Projektpedagógia? Projekt jellegű oktatás? Alapfogalmak tisztázása O Pedagógia: a nevelés gyakorlata és elmélete O Projekt: valamely komplex, összetett
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján
1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1.1. Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. 1.2. Rendelkezik a szaktárgy tanításához
Az Értékelési rendszer az intézményben pedagógus munkakörben felvett foglalkoztatottakra terjed ki.
Intézményi értékelési szabályzat Kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer meghatározására és az illetménypótlékok differenciált megállapítására Jogszabályi háttér Az intézmény kompetencia
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig
Budapest, 2013. október 25.
Budapest, 2013. október 25. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI Az előadás tematikája A pedagógus portfólió, munkaportfólió Elkészítése elkerülhetetlen A minősítésben betöltött szerepe Hogyan készítsük
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák A tervezés
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1.
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. SZABÁLYOZÁS a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 64. a nevelési-oktatási intézmények működéséről
Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos és módszertani tudást tükröz.
1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1.1. Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? 1.1.1. Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos
A szaktanácsadás szerepe ma
A szaktanácsadás szerepe ma Az életpályamodell a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésére helyezi a hangsúlyt, és összekapcsolja a szaktanácsadást, az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzést és a minősítési
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről
A Borsodsziráki Bartók Béla Általános Művelődési Központ Óvodájának kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere
A Borsodsziráki Bartók Béla Általános Művelődési Központ Óvodájának kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere Készítette: Gondosné Bányai Ágnes intézményvezető 2017. szeptember 1. I. Jogszabályi
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)
Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv
MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.
MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény
Önértékelés Pedagógiai módszertani felkészültség Elvárások. Alkalmazott módszerei a tanítás-tanulás eredményességét segítetik.
I. Pedagógusra vonatkozó elvárások 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. A szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő,
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
Intézkedési terv javaslat
Intézkedési terv javaslat Az intézkedési terv javasolt sablonja: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési terv neve/azonosítója:
Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata
Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.
1. PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI FELKÉSZÜLTSÉG
1. PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI FELKÉSZÜLTSÉG Inézményi elvárások: Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. A szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő, változatos
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése
Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc,
Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc, 2015.11.20-21. A megújuló köznevelés elemei Szaktanácsadás Tanfelügyelet Pedagógus minősítés Intézményi önértékelés A megújuló köznevelés elemei
Informatikatanári portfólió. Műhelyfoglalkozás Pásztor Attila
Informatikatanári portfólió Műhelyfoglalkozás Pásztor Attila Bevezető kérdések Kérdés: Néhány gondolat magáról Vizsga/eljárás Miért beszélünk róla? Miért én beszélek róla? A pedagógusminősítés elemei 50
A projekt előrehaladása
Hírlevél az EFOP-3.2.3-17-2017-00035 azonosítószámú, Digitális környezet kialakítása a Gyulai Tankerület intézményeiben című projektről A projekt előrehaladása 2019. TAVASZ A támogatott intézmények bevont
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
Beszámoló IKT fejlesztésről
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények
A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem?
A pedagógusok minősítése Mit kell tennem? Portfólió dokumentumgyűjtemény Szakmai önéletrajz Nevelő-oktató munka dokumentumai - legalább 10 tanóra óraterve és reflexiók Pedagógiai, egyéb szakmai tevékenységek
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK
Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező
Mosolyt az arcokra! Tanoda
Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek
PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS
20/2012.EMMI rendelet PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉS 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 87. (1) Az oktatásért felelős miniszter működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét.
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7.
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere Falus Iván TEMPUS 2011. november 7. A pedagógiai kompetencia A pedagógiai kompetenciák tudás, attitűdök (nézetek, diszpozíciók) és képességek ötvözetei,
A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018
A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor
Ki megy át a tehetséghídon?
Ki megy át a tehetséghídon? A Tehetséghidak Programról Szolnok, Tehetségfejlesztés a gyakorlatban konferencia 2013. május 30. Grosschmid Péter alprojektvezető Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉS MEGÁLLAPÍTÁSAI A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK MEGTARTÁSÁVAL
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉS MEGÁLLAPÍTÁSAI A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK MEGTARTÁSÁVAL A 2015/2016-os tanévben 1 pedagógus pedagógiai-szakmai ellenőrzése zajlott le intézményünkben.
Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában
2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása
A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1
A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1 Továbbképzés címe Középiskolai IPR A kooperatív tanulás a hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésének elősegítésére OM 173/78/2005. A
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
Felsővárosi Általános Iskola Oberstädtische Grundschule. Intézményi önértékelés
Felsővárosi Általános Iskola Oberstädtische Grundschule Intézményi önértékelés NOKS (nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő) alkamazottak elvárásrendszere Székesfehérvár, 2016. október 1. A nevelő
NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.
Tehetséggondozás Nádudvaron Településünkről Hajdú-Bihar megye 9460 lakossal rendelkező városa, akik még ma is szeretnek itt élni és szeretnék, ha gyermekeik is élnének Kövy Sándor Általános Iskola A település
Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?
Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés
Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020
Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. április 6. Fejleszthető területek: 1. Az önértékelés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.14. A teljes tantestületet
Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS
Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR
TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet
Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület
Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.
2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA
A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN
2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
A pedagógus minősítési rendszer
TÁMOP 3.1.5/12-2012 - 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA A pedagógus minősítési rendszer Thaisz Miklós Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Jogszabályi háttér Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,
Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola. harmadik évtizede
A marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola harmadik évtizede Marcali, 2010 Kiadja: a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola Szerkesztők: Györei Istvánné, Horváth Lajosné, Horváth László, Horváth
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE
SZAKMAI ÖNÉLETRJAZ SZEMÉLYES ADATOK Név Kern Zoltán Cím 8700 Marcali, Lengyelkert 11/b Telefon 06/30/3392530 E-mail Kernzoltan56@t-online.hu Születési hely Lad Születési idő 1956.10.11. MUNKAHELY MUNKAKÖR
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás
MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:
MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az
A nevelés-oktatás tervezése I.
A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei. Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában Nagy Ildikó Mária tehetségfejlesztő szaktanácsadó Budapesti
Négy bástya program bemutatása. Képességfejlesztő sakk helye és szerepe a képzési programunkban. Műhelyfoglalkozás
Négy bástya program bemutatása Képességfejlesztő sakk helye és szerepe a képzési programunkban Műhelyfoglalkozás A tehetség természeti kincs. Önmagában hordozza a fejlődést, mint egy mag és természetes
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:
AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév
A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken
Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai
3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC
Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ
Kétegyháza KOMP-ra száll
Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája
Az értékelés rendszere
Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;