Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.
|
|
- Boglárka Elvira Bakos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tehetséggondozás Nádudvaron
2 Településünkről Hajdú-Bihar megye 9460 lakossal rendelkező városa, akik még ma is szeretnek itt élni és szeretnék, ha gyermekeik is élnének
3 Kövy Sándor Általános Iskola A település egyetlen, általános iskolája önkormányzati fenntartású intézmény, ahol 36 osztályközösségben 899 tanuló oktatása folyik 1-8. évfolyamon. Az alapfokú oktatás minőségi megfelelését 67 pedagógus és 27 kisegítő dolgozó biztosítja. Kistérségben decentrum szerepét töltjük be Pedagógiai Szakszolgálatunkkal.
4
5
6
7 A jelen statisztika mutatószámai Tanulói létszám: 899 tanuló ebből 2 H-s tanuló: H- s tanuló: SNI-s tanuló van beintegrálva normál osztályba, 10 tanuló eltérő tantervű tagozaton tanul, ahol a számított létszám: 22, Az osztályközösségek átlag létszáma: 25,4
8 Fő célunk, feladatunk.. Hitvallásunk az alapképességek, olvasás-írás, számolás tanítása és az erre épülő, a kor igényeinek megfelelő tudás nyújtása. Mutassuk meg azt az utat, amely a tanuló mindenek feletti érdekét szolgálja. Az életkori sajátosságoknak megfelelő képességek sokoldalú fejlesztését, és az esélyegyenlőség biztosítását szeretnénk a napi munkánk során megvalósítani.
9 Esélyegyenlőség Iskolánk kiemelt hangsúlyt fektet és fektetett a differenciált fejlesztésre: - a hátránykompenzációra és - a tehetség fejlesztésre
10 Jelen helyzetben esélyegyenlőség tehetséggondozás hátránykompenzáció
11 Hátránykompenzáció Az elmúlt időszakban az oktatáspolitikában előtérbe kerültek a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására irányuló törekvések: HEFOP pályázatai a kompetencia alapú oktatás bevezetése Az integrációs pályázati lehetőségek /IPR/ A nem szakrendszerű oktatás bevezetése ártott a tehetséggondozásnak A jelenlegi tanterv nem szolgálja a tehetségfejlesztést, hanem a tömegoktatásra, a minimumok elsajátítására ösztönzi a pedagógust.
12 Élve a lehetőséggel A megnyert pályázati forrásokat: - továbbképzésekre módszertani kultúránk fejlesztésére - eszközfejlesztésre fejlesztő eszközök vásárlására - tanuló- barát környezet kialakítására - pedagógus kereset-kiegészítésre - tanórán kívüli tevékenységekre fordítottuk.
13 Feladatunk volt Törekednünk kellett arra, hogy a tehetségesnek tartott tanulókkal külön foglalkozzunk, pótolva azt a hiányt, amit a tehetséges tanulók elszenvednek a tanórákon. Tehetséges tanulóinkat megtartsuk, ne menjenek el hatosztályos gimnáziumba. Nagy szakmai tudású, kreatív pedagógusok továbbképzése. A tehetség kibontakoztatásába vonjuk be a szülőket is.
14 Tehetséggondozás Alapja alsó tagozaton az iskolaotthonos oktatás biztosítása, ahová: - a gyerekek szeretnek iskolába járni - nem számottevő az iskolai mulasztás - minimális az évfolyamismétlés - jó közérzet, alkotó munkát eredményez.
15 Tehetséggondozás területei I. Tanórán: - Idegen nyelv oktatása csoportbontásban 4. évfolyamtól angol, német nyelvből, 7-8. évfolyamon sajátos arculattal - Emelt óraszámú oktatás biztosítása - Informatika tantárgy oktatása 5. évfolyamtól csoportbontással - Tanórai foglalkozásokon: a kooperatív technikák, differenciált oktatás és a projektmódszerek előtérbe kerülése
16 Tehetséggondozás területei II. Tanórán kívüli foglalkozások: - Szakkörök - Felvételi előkészítők - Versenyfelkészítések - Iskolai versenyek / selejtezők/ - Sportkör tevékenységei - Szabadidős tevékenységek - Tanulmányi kirándulások - Városi és megyei vetélkedők szervezése
17 Városi és megyei vetélkedők Kazinczy Szépkiejtési verseny Környezetünk védelméért városi verseny VARÁZSCERUZA megyei verseny 19. alkalommal Curie matematika verseny Alapműveleti matematika verseny
18 Eredményeink Nemzetközi, országos megyei sikerek Kövys diákok sikerei tanulmányi és sport területén egyaránt.
19 Tehetséggondozásért még többet szeretnénk tenni Tehetségpontok vagyunk Kötelezettséget vállalunk a tehetséges tanulók felkutatásában, fejlesztésében Akkreditált tehetségpontként szeretnénk működni Tehetséggondozó pályázatok maximális kihasználására törekszünk Oktatásért Közalapítvány pályázatain jelen vagyunk /tehetséggondozó műhelymunka/ Tehetség-hálózatépítés aktív részesei szeretnénk lenni
20 Mi a célunk? Tehetségek felkutatása Mindenkinek vannak jó és jobb adottságai, de az ehhez vezető utat nekünk kell megtalálni. Fontos, hogy a tehetségeket felkaroljuk, megbecsüljük. Tehetségeinkkel szeretnénk biztosítani a település megtartó erejét.
21 A jövőben. esélyegyenlőség hátránykompenzáció tehetséggondozás
22 Tevékenységünk elismeréséért 2002-ben Nádudvar Város Önkormányzata Pro Urbe- díjjal ismerte el az intézmény törekvéseit ben Partnerközpontú intézmény lettünk.
23 Elérhetőségünk Kövy Sándor Általános Iskola 4181 Nádudvar Fő út 133. Telefon: 54/ , Fax: 54/
24 Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője
Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
AHOGYAN MI CSINÁLJUK. Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
AHOGYAN MI CSINÁLJUK Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi
1. A Pedagógiai Program módosulása a szöveges értékelés változása miatt
2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Pedagógiai Programjának módosítását a szöveges értékelés, a nem szakrendszerű oktatás és Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi
1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják
Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában
2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye
Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.
2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.
Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!
A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk
Ady Endre Általános Iskola
Bemutatkozunk Ady Endre Általános Iskola 1 Zöld iskola Művelődésért díjat elnyert iskola Kiadja: Ady Endre Általános Iskola 1188 Budapest, Ady Endre utca 46-50. Telefon: 291-6336 E-mail: ady.gyakorlohely@gmail.com
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A Koszta József Általános Iskola Pedagógiai Program módosítása és a maximális létszám
Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján
Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.
Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység
Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8
Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói
Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
Iskolai bemutató Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk pedagógusai és magam nevében a
TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA
TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA A TEHETSÉGGONDOZÁS NÉHÁNY ASPEKTUSA AZ ISKOLAI HUMÁNERŐFORRÁS SZEMPONTJÁBÓL KALOCSAI JANKA HÖRICH BALÁZS FÓKUSZOK ÉS MÓDSZEREK Milyen tehetséggondozási tevékenységeket
HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján)
1. sz. melléklet HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján) 1. Intézményi adatok OM azonosító: 032842 Intézmény neve: Fenntartó neve: Napköziotthonos Óvoda
Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestülete BERHIDA. Tárgy: Tájékoztató a 2012/2013. tanévkezdés tapasztalatairól. Tisztelt Képviselőtestület!
Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8181 B e r h i d a, Kossuth u. 11. OM azonosító: 037124 / (88) 586-680 /fax: (88) 455-184 /fax: (88) 455-608 E-mail: adyiskola@ altisk-berhida.sulinet.hu
IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A
IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai
ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP /
ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP 3.3.2 08/2 2008-0034 Beszámoló a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményfenntartó Társulás Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terve megvalósításáról
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188
Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA
A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA JÓ GYAKORLAT A BERETTYÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN MOTTÓNK: Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben,
Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában
Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános
Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez
Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez. 2018. Iskolánkról Intézményünk 2011. augusztus 1-jétől,
Tanulási környezetek és tanulási utak
XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási
TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.
TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív
SZÜLŐI FÓRUM M Á R C I U S Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató
SZÜLŐI FÓRUM 2 0 1 8. M Á R C I U S 1 2-1 3. Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató A tankerületi központ helye a köznevelés rendszerében Emberi Erőforrások Minisztériuma EMMI Klebelsberg Központ
Boros Lajosné igazgatói pályázatának véleményezése. (Iskolaszék április 19.)
Boros Lajosné igazgatói pályázatának véleményezése (Iskolaszék 2016. április 19.) Szakmai önéletrajz és helyzetelemzés A pályázó szakmai önéletrajzát és az alapos, minden részletre kiterjedő helyzetelemzését
A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében
Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében VIII. OTK, 2009. május 29 Hátrányok eredete,
Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/ Kápolnásnyék,
PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben
PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben Projekt címe: A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda
Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet
Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület
Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea
tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás
Kétegyháza KOMP-ra száll
Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM IPR 2008/2009.
Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM IPR AZ INTEGRÁCIÓS FELKÉSZÍTÉS PEDAGÓGIAI RENDSZERÉNEK BEVEZETÉSI ÜTEMTERVE 2008/2009. I. Az alkalmazás feltételei 1. szakasz Tevékenység Feladat Felelős
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN
TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
Helyi tantervünk a NAT előírásaira épít, rögzítve a kötelezően tanítandó tananyagot, de szabadsággal élve abban, hogy saját arculatunkat kialakítsuk szabadon választható-tervezhető óráinkkal. Amennyiben
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol
Tehetséggondozási programok gyerekeknek. Dr. Török Istvánné Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány
Tehetséggondozási programok gyerekeknek Dr. Török Istvánné Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány A CURIE ALAPÍTVÁNY VERSENYEI KÖRNYEZETVÉDELMI Sajószentpéter Miskolc Nyíregyháza Budapest
OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.
1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri
Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában
Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában Az iskola bemutatása Ahol a tehetség kiművelése a lehető legtökéletesebbre, Istenre irányul és ahol az elismerést
2. számú melléklet. Intézmény: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Készítette: Tisza Zsuzsanna 2015. június 29.
2. számú melléklet A Bázisiskolai Program intézményi implementációs terve Készült: A TÁMOP-3.3.12-12-2013-0001 sz. Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért - Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben
KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon,
KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6900 Makó, Vásárhelyi
IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.
Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
1. melléklet a 152013. (II. 26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:
Tanulásszervezés a kompetencia alapú, nem szakrendszerű oktatásban
Tanulásszervezés a kompetencia alapú, nem szakrendszerű oktatásban Környei László (volt közoktatási államtitkár) a nem szakrendszerű oktatás bevezetése az 5-6. osztályban egy valós problémára adott nem
Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról
Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc
Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.
FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései
FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított
BEVEZETŐ. Grúber György igazgató
BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése
Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail:
Ha igen SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely: Születési dátum (év, hó, nap): Anyja neve:
Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai
3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV
Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola
Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től
1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/
PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.
PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba
Idegen nyelvi munkaközösség
Idegen nyelvi munkaközösség A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában kiemelt odafigyeléssel kezeljük az idegen nyelv oktatását. Az iskolavezetés, a szakmai munkaközösség és a tantestület támogatásának
ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.
ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.hu Irodavezető: Dr. Szécsi Gábor Telefon: 30/915-9915 1 / 12 Az
Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA
Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,
Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza
Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1 Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza A pályázat előzményei, feltételek Intézmény hagyományai (tagozatos
Továbbképzések elégedettségi összesítői
Továbbképzések elégedettségi összesítői A továbbképzés címe Salgótarján - Salgó Hotel 2009. október 9-10-11. 4,85 4,85 4,85 4,69 4,77 4,85 4,85 4,85 4,83 matematika programcsomag az 1_4 évfolyam számára
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
Kompetencia mérések eredményeinek elemzése
Kompetencia mérések eredményeinek elemzése Eredmények: Matematika Országos átlag/járási iskolák átlaga/helyi iskolai átlag/helyi iskolai hhh átlag Szövegértés Országos átlag/járási iskolák átlaga/helyi
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
Oktatási kínálatunkról
Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó
Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT
Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola MIT KÍNÁLUNK A NÁLUNK TANULÓ DIÁKOKNAK? Német nemzetiségi oktatást-nevelést;
A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő
1 A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái Célok Feltételek, szükségletek Mikor? Elvárt eredmény Tevékenységek Tevékenykedtetés-
BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL
BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0
Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek
Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Forrás: www.pwc.com/hu A Z generáció jellemző tulajdonságainak egyike a
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez
D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi
Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német
Közzétételi lista A Hetvehelyi Általános Iskola a 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (3) bekezdése alapján nyilvánossá teszi a törvényi előírásban meghatározott adatait: I. A pedagógusok iskolai
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
1. melléklet a 152013. (II.26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye:... ir.sz.... (település)... (utca, hsz.) Születési
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében
térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
Az eredményess és s szakmai ellenőrz. Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő
Az eredményess nyesség g mérésem és s szakmai ellenőrz rzés Összeállította: Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő Várható eredmények 27 480/2003. Az oktatási miniszter
Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések
AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli
AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP-3.1.4-09/1-2009-0006. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - gödi innovatív intézményekben A projekt az Európai Unió
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány
TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált