Általános tudnivalók

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Általános tudnivalók"

Átírás

1 Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Pót feladatsorokkal nem tudunk szolgálni, ezért célszerű ceruzával fejteni. A versenyen semmilyen elektronikus segédeszköz, például számológép vagy mobiltelefon sem használható. A versenyzők azonban használhatják a magukkal hozott üres lapokat vagy jegyzeteket. A versenyteremben óra nem biztos, hogy rendelkezésre fog állni, de a hátralévő időt többször be fogjuk mondani. A forduló végétől számítva 10, 5, 3 és 1 percnél, illetve a forduló hosszától függően előbb is egyszer vagy többször. A hátralévő idő mérésére mobiltelefon használata nem megengedett, de a versenyzők használhatnak karórát vagy ahhoz hasonló eszközöket ilyen célra. A sudoku és a rejtvényfejtő verseny egy napon, egymás után lesz megtartva, de a két verseny egymástól teljesen független. A verseny végső sorrendje az egyes fordulókban szerzett pontok összege alapján alakul ki. Vagyis az első háromfordulóban gyűjtött pontok alapján alakul ki a sudoku verseny végeredménye és a 4-6 fordulók alapján a rejtvényfejtő versenyé. Bárki elindulhat csak az egyiken, vagy mindkét versenyen. A két verseny legjobbjai meghívást kapnak egy következő versenyre, amin a kiemelt versenyzők is részt vesznek. Amely arról hivatott dönteni, hogy kik képviselik hazánkat az idei Sudoku és Rejtvényfejtő Világbajnokságon, melyet augusztusban tartanak Londonban. Minden feladat rendelkezik egy pontszámmal, amely a teljesen hibátlan megoldásért kapható. Egyes rejtvényeknél csak a teljes megoldásért kapható pont, másoknál néhány hiba esetén részpontszámok is elérhetőek. Ha a rejtvény fősorokat is tartalmaz, akkor a javítók csak ezeket fogják ellenőrizni. Ezek a fősorok szándékosan úgy vannak kiválasztva, hogy ne lehesen őket magukban kitölteni, hanem csaknem az egészt rejtvényt meg kelljen fejteni, mire kijönnek a fősorok. A fejtők számára éppen ezért azt javasoljuk, hogy a fejtés során ne vegyenek tudomást a fősorokról, ezek csak a javítást és a részpontok kiosztását könnyítik meg. Fejtés után érdemes lehet csak a fősorokat átnézni, hogy azokban biztosan ne legyen hiba. A két verseny eredményhirdetését egyszerre tartjuk a 6. forduló után. Várhatóan re befejeződik a 6. forduló javítása. A 3. forduló után először azoknak a feladatsorát javítjuk ki, akik csak a sudoku versenyen vesznek részt. Kérjük, hogy az érintettek 3. forduló elkezdése előtt a név mellett írják rá azt is a feladatsorra, hogy 'Csak sudoku', vagy bármi hasonlót. Az eredmények a verseny után a ROE honlapján lesznek megtekinthetőek. ( Kérjük a versenyzőket, hogy 10 óra előtt érkezzenek meg a helyszínre. A versennyel kapcsolatos kérdéseket 9.50-től lehet feltenni. Amennyiben az idő kevésnek bizonyulna úgy a két verseny közti szünetben ismét lehet kérdezni, illetve a szervezők szívesen állnak bárki rendelkezésére a szünetekben. A fordulók közben nem válaszolunk kérdésekre. Minden résztvevőnek jó szórakozást és eredményes fejtést kívánunk.

2 Időpont: 10:15-10:35 Hossz: 20 perc Összpont: 175 Pontozás: Típusok és szabályok: 1. forduló Mini sudoku Minden hibapont 20% pontlevonással jár az adott rejtvényből. 0-nál kevesebb pont egyetlen rejtvényre se kapható. 10 pont minden megőrzött percért. Bónusz csak akkor jár, ha minden feladat meg lett oldva és egyetlen feladatban sincs kettőnél több hiba. Hagyományos sudoku ( pont) Töltse ki az üres mezőket 1-től 6-ig számjegyekkel úgy, hogy minden mezőbe egy szám kerüljön, és minden sorban, oszlopban és vastag vonallal határolt területen belül mindegyik számjegy egyszer forduljon elő. Amorf sudoku ( pont) Ebben a variációban a vastag vonallal határolt területek szabálytalan alakúak. Sudoku szomszédok nélkül ( pont) Ebben a variációban nem lehetnek oldalasan egymás mellett olyan számok, melyek különbsége egy. Például 4-es mellett oldalasan nem állhat se 3, se 5. Palindrom sudoku ( pont) Ebben a variációban további szabály, hogy a berajzolt vonalak mentén oda-vissza olvasva ugyanazoknak a számoknak kell szerepelniük. Tehát a vonal első mezőjén ugyanaz a szám áll, mint az utolsón. A második mezőn ugyanaz, mint az utolsó előttin stb. Időpont: 10:45-11:35 Hossz: 50 perc Összpont: 450 Pontozás: 2. forduló Sudoku mix Minden hibapont 10% pontlevonással jár az adott rejtvényből. A Hópehely sudoku esetében 20%-kal. 0-nál kevesebb pont egyetlen rejtvényre se kapható. 10 pont minden megőrzött percért. Bónusz csak akkor jár, ha minden feladat meg lett oldva és egyetlen feladatban sincs kettőnél több hiba.

3 Típusok és szabályok: Hagyományos sudoku Amorf sudoku ( pont) (90 pont) Hópehely sudoku (35 pont) Töltse ki 1-től 6-ig számjegyekkel az üres háromszög alakú mezőket úgy, hogy minden mezőbe egy szám kerüljön, és minden sorban (vízszintes és átlós sorokat tartalmaz az ábra) és vastag vonallal határolt területen belül mindegyik számjegy egyszer forduljon elő. Minden sor hat mezőből áll, a sorok áthaladnak a középső üres részen. Ferde sudoku (65 pont) Ebben a variációban az ábra alakja ugyan szokatlan, de a szabályok a szokásosak. Egyetlen sorban se lehet számismétlődés, még a rövidebb csak hat mezőből álló sorokban sem. A sorok áthaladnak a fekete mezőkön. Sudoku extra területtel (70 pont) Ebben a variációban extra szabály, hogy a szürkével jelölt területekben se lehet számismétlődés. Sudoku megadott négyesekkel (90 pont) Ebben a variációban extra szabály, hogy a szürkével jelölt területekben a megadott négy számnak kell szerepelnie.

4 Időpont: 11:50-12:15 Hossz: 25 perc Összpont: 200 Pontozás: Szabályok: 3. forduló Lánc sudoku A hibátlan megoldásért 200 pont jár. Minden hibáért 2 pont levonás jár. Nullánál kevesebb pont nem kapható. Hibának azok a mezők számítanak, amik vagy üresen maradtak vagy rossz számjegyet tartalmaznak. 10 pont minden megőrzött percért legfeljebb 4 hiba esetén. 8 pont, minden megőrzött percért legfeljebb 10 hiba esetén. Az ábra három hagyományos sudokut tartalmaz, melyek átfedik egymást. Minden 9x9-es négyzetben a hagyományos sudoku szabályai az érvényesek. 4. forduló Számos rejtvények Időpont: 12:40-13:25 Hossz: 45 perc Összpont: pont minden megőrzött percért, ha egyetlen feladatban sincs 4-nél több hiba. Típusok és szabályok: SMS ( pont) A mellékelt táblázat szerint minden szám egy betűt jelöl. Találja ki, hogy kik rejtőznek a számsorok mögött. Az elrejtett nevekben nincsenek ékezetes betűk. Politikus: Megoldás: KOSSUTH LAJOS

5 Hibás egyenletek ( pont) Feketítsen be két mezőt úgy, hogy egy igaz egyenlőséget kapjon. A műveleteket a matematika szabályai szerint kell elvégezni, vagyis a szorzás és az osztás elsőbbséget élvez. Szorzatok (35 pont) Helyezze el 1-től 12-ig a számokat az ábrában úgy, hogy egy mezőbe legfeljebb egy szám kerüljön és minden sorba és oszlopba két szám kerüljön. Az ábra melletti számok azt jelölik, hogy az adott sorban / oszlopban mennyi az ott lévő két szám szorzata. Pontozás: Minden rossz helyre beírt szám vagy hiányzó szám egy hibapont. Hibapontonként 20% levonás jár. Aknakereső ( pont) Helyezze el az ábrákban a megadott számú aknát úgy, hogy minden szám azt jelentse, hogy a körülötte lévő mezőkből mennyiben van akna. Továbbá számot tartalmazó mezőn nem lehet akna. Pontozás: Ha az ábra több aknát tartalmaz a megadottnál, akkor minden extra akna egy hibapont. Ha a megfejtésben megjelölt helyen nincs akna az szintén egy hibapont. Az első feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, a többinél 10%. Torpedó ( pont) Helyezze el az ábra melletti hajókat az ábrában vízszintesen vagy függőlegesen úgy, hogy azok egymást még sarkosan se érintsék, a számok azt jelölik, hogy az adott sorban/ oszlopban hány mezőben van hajórész. Néhány hajóemelt előre megadtunk, illetve a hullámokkal jelölt mezőkön hajó nem lehet. Pontozás: Ha az ábra több hajóelemet tartalmaz a megadottnál, akkor minden extra hajóelem egy hibapont. Ha a megfejtésben megjelölt helyen nincs hajóelem az szintén egy hibapont. Az első feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, a többinél 10%.

6 Focibajnokság ( pont) A táblázat egy négycsapatos körmérkőzéses focibajnokság eredményét mutatja. Ez alapján találja ki az egyes meccsek eredményeit. Lakótelep ( pont) Töltse ki az üres mezőket 1-től 5-ig, a harmadik ábrát 6-ig terjedő számjegyekkel úgy, hogy minden sorban és oszlopban mindegyik számjegy pontosan egyszer szerepeljen. Az ábrába írandó számok egyegy házat jelképeznek, az ábra körüli számok azt mutatják, hogy onnan hány ház látszik. Egy magasabb ház eltakarja a mögötte lévő alacsonyabbakat. Pontozás: Minden fősorokban található hibás vagy hiányzó szám egy hibapont. Az első és második feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, az utolsónál 10%. Tengeri kígyó ( pont) Rajzoljon egy kígyót az ábrába. A kígyó pontosan egy négyzet széles csík, csak vízszintesen és függőlegesen haladhat és a kígyót tartalmazó mezők egymást nem érinthetik oldalasan vagy sarkosan. A kígyó két végét egy-egy körrel megjelöltük. A számok azt jelölik, hogy az adott sorban hány mező része a kígyónak. Továbbá a kígyó nem haladhat át fekete mezőkön. Pontozás: Minden fősorokban található hibásan meghatározott mező egy hibapont. Vagyis ha üresen van hagyva, pedig a megoldásban ott kígyó szerepel vagy fordítva. Az első feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, a többinél 10%.

7 5. forduló Számtalan rejtvények Időpont: 13:40-14:25 Hossz: 45 perc Összpont: pont minden megőrzött percért, ha egyetlen feladatban sincs 4-nél több hiba. Típusok és szabályok: Folytassa a sort! ( pont) Találja ki, hogy milyen logika szerint követik egymást a rajzok és folytassa a sort egy újabb elemmel. Egyforma párok ( pont) Minden kép pontosan kétszer szerepel az ábrán. De az egyforma képek egymáshoz képest el vannak forgatva. Párosítsa össze az azonos képeket. Pontozás: Minden jó pár 10 pont. Tegye sorrendbe! ( pont) A kártyákon szereplő információk alapján állítsa helyes sorrendbe a 8 kártyát. Csak a teljesen jó válaszra jár pont. A B C D A B tőle jobbra van. Nincs a sor szélén. Áll fehér kártya mellette. Áll szürke kártya mellette. A B D C

8 Könnyű, mint az ABC(D) ( pont) Írjon minden sorba és oszlopba egy-egy A, B és C betűt! (Az utolsó rejtvényben D betű is szerepel.) Az ábra melletti betűk azt jelzik, hogy abból az irányból milyen betű van az ábra széléhez a legközelebb. Pontozás: Minden fősorokban található hibás, hiányzó, vagy felesleges betű egy hibapont. Az első és második feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, az utolsónál 10%. Holland hurok ( pont) Rajzoljon egy hurkot az ábrába, ami csak vízszintesen vagy függőlegesen halad és minden mezőn átmegy. A hurok minden fekete mezőn megtörik és minden fehéren egyenesen megy át. Pontozás: Minden fősorokban található hibás vagy üres mező egy hibapont. Hibásnak számít a mező, ha ott nem úgy halad át a vonal, mint ahogy a megoldásban meg van adva. Az első feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, többinél 10%. Összekötögetős ( pont) Kösse össze az azonos betűket vonalakkal úgy, hogy a vonalak csak vízszintesen vagy függőlegesen haladjanak és a vonalak ne keresztezzék egymást. Nem kötelező minden üres mezőn átmenni. Bűvös csiga ( pont) Írjon A, B illetve C betűket (az utolsó ábrába D-t is) az ábrába egy mezőbe legfeljebb egyet úgy, hogy minden sorban és oszlopban mindegyik betű pontosan egyszer szerepeljen. Továbbá a csiga vonalán haladva kívülről befelé a betűk A-B-C-(D)- A-B-...-B-C-(D) sorrendben kövessék egymást. Pontozás: Minden fősorokban található hibás, hiányzó, vagy felesleges betű egy hibapont. Az első és második feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, az utolsónál 10%.

9 Jin és jang ( pont) Rajzoljon minden mezőbe egy fekete vagy fehér kört úgy, hogy az egyszínű körök egy-egy oldalasan összefüggő területet alkossanak. Továbbá nem lehet olyan 2x2-es négyzet, amelyben mind a négy kör egyforma színű. Pontozás: Minden fősorokban található hibásan jelölt kör egy hibapont. Az első feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, a másodiknál 10%. Tehenek ( pont) Ábránk egy rétet szimbolizál, ami karámokra van felosztva (vastag vonallal határolt területek). Minden sorban, oszlopban és karámban pontosan két tehén található, és a teheneket tartalmazó mezők egymást még sarkosan sem érinthetik. (A mintaábrában csak egy-egy tehén van) Találja meg az állatokat. Pontozás: Ha az ábra több tehenet tartalmaz a megadottnál, akkor minden extra tehén egy hibapont. Ha a megfejtésben megjelölt helyen nincs tehén az szintén egy hibapont. Az első és második feladatnál hibapontonként 20% levonás jár, az utolsónál 10%. Időpont: 14:40-15:00 Hossz: 20 perc Összpont: 175 Pontozás: Szabályok: Galaxisok 6. forduló Galaxisok Feladványonként csak a hibátlan megoldásért kapható pont. 10 pont minden megőrzött percért, ha minden feladat hibátlan. ( pont) Ossza fel az ábrát a rácsvonalak mentén területekre úgy, hogy minden területbe pontosan egy kör kerüljön, minden alakzat középpontosan szimmetrikus legyen és a kör az adott régió középpontjában álljon. A megadott körökön nem haladhat át vonal. Gyakorló feladatok:

Általános tudnivalók

Általános tudnivalók Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Pót feladatsorokkal nem

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

Általános tudnivalók

Általános tudnivalók Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Instrukciós füzetekkel

Részletesebben

A döntő feladatai. valós számok!

A döntő feladatai. valós számok! OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és

Részletesebben

Országos Logikai Rejtvénybajnokság 2008. szeptember 14. Instrukciós füzet

Országos Logikai Rejtvénybajnokság 2008. szeptember 14. Instrukciós füzet 1. feladatsor: 100 perc, 1000 pont Instrukciós füzet Kertek (15+30) Az ábrában kertek oldallal szomszédos négyzetekből álló fehér területek rejtőznek, amelyeket egy összefüggő érintkező oldalak mentén

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály 3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály 5. osztály Írd be az ábrán látható hat üres körbe a 10, 30, 40, 60, 70 és 90 számokat úgy, hogy a háromszög mindhárom oldala mentén a számok összege 200 legyen! 50 20 80 Egy dobozban háromféle színű: piros,

Részletesebben

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg. 1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét

Részletesebben

Lakótelep és variációi

Lakótelep és variációi A rejtvények végső pontszáma csak a verseny után derül ki az alábbi képlet alapján: Alappontszám-(megfejtők száma)*0,1 Tehát ha egy 30 pontos feladatot 20-an oldanak meg, akkor 28 pontot fog érni, ha 75-en,

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY DÖNTŐ 2004. 5. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY DÖNTŐ 2004. 5. osztály 5. osztály Ha egy négyzetet az ábrán látható módon feldarabolunk, akkor a tangram nevű ősi kínai játékot kapjuk. Mekkora a nagy négyzet területe, ha a kicsié 8 cm 2? (A kis négyzet egyik csúcsa a nagy

Részletesebben

KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kínai nyelv emelt szint 1513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. KÍNAI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE

Részletesebben

G Szabályfelismerés 2.2. 2. feladatcsomag

G Szabályfelismerés 2.2. 2. feladatcsomag ÖSSZEFÜÉSEK Szabályfelismerés 2.2 Alapfeladat Szabályfelismerés 2. feladatcsomag összefüggés-felismerő képesség fejlesztése szabályfelismeréssel megkezdett sorozat folytatása a felismert szabály alapján

Részletesebben

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Geometria IV.

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Geometria IV. Geometria IV. 1. Szerkessz egy adott körhöz egy adott külső ponton átmenő érintőket! Jelöljük az adott kört k val, a kör középpontját O val, az adott külső pontot pedig P vel. A szerkesztéshez azt használjuk

Részletesebben

Diszkrét matematika I. gyakorlat

Diszkrét matematika I. gyakorlat Diszkrét matematika I. gyakorlat 1. Gyakorlat Bogya Norbert Bolyai Intézet 2012. szeptember 4-5. Bogya Norbert (Bolyai Intézet) Diszkrét matematika I. gyakorlat 2012. szeptember 4-5. 1 / 21 Információk

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2011/2012-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2011/2012-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 011/01-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. Az ábrán látható ABC derékszögű háromszög

Részletesebben

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3.

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA I. rész Fontos tudnivalók A megoldások sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet és bármelyik

Részletesebben

Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA

Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA A történet a középkori Tornyok Városával kezdődik. A négy hataloméhes nemesi család mindegyike arra törekszik, hogy megszerezzék a befolyást a legerősebb torony vagy még

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!

Részletesebben

Azonosító jel: Matematika emelt szint

Azonosító jel: Matematika emelt szint I. 1. Hatjegyű pozitív egész számokat képezünk úgy, hogy a képzett számban szereplő számjegy annyiszor fordul elő, amekkora a számjegy. Hány ilyen hatjegyű szám képezhető? 11 pont írásbeli vizsga 1012

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY --------------------

MATEMATIKA VERSENY -------------------- Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2014. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

I. rész. Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati. Név:...osztály:... Matematika kisérettségi. 2012. május 15. Fontos tudnivalók

I. rész. Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati. Név:...osztály:... Matematika kisérettségi. 2012. május 15. Fontos tudnivalók Matematika kisérettségi 2012. május 15. I. rész Fontos tudnivalók 1. A feladatok megoldására 30 percet fordíthat, az id elteltével a munkát be kell fejeznie. 2. A megoldások sorrendje tetsz leges. 3. A

Részletesebben

http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH

http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH 2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,

Részletesebben

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia . márius 9. Dr. Vinze Szilvia Tartalomjegyzék.) Elemi bázistranszformáió.) Elemi bázistranszformáió alkalmazásai.) Lineáris függőség/függetlenség meghatározása.) Kompatibilitás vizsgálata.) Mátri/vektorrendszer

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács...

TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács... TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács... 6 Kőműves és hidegburkoló... 7 Festő, mázoló és tapétázó...

Részletesebben

A skatulya-elv alkalmazásai

A skatulya-elv alkalmazásai 1 A skatulya-elv alkalmazásai Számelmélet 1. Az első 4n darab pozitív egész számot beosztjuk n számú halmazba. Igazoljuk, hogy mindig lesz három olyan szám, amelyek ugyanabban a halmazban vannak és valamely

Részletesebben

1. Írja fel prímszámok szorzataként a 420-at! 2. Bontsa fel a 36 000-et két részre úgy, hogy a részek aránya 5 : 4 legyen!

1. Írja fel prímszámok szorzataként a 420-at! 2. Bontsa fel a 36 000-et két részre úgy, hogy a részek aránya 5 : 4 legyen! 1. Írja fel prímszámok szorzataként a 40-at! 40 =. Bontsa fel a 36 000-et két részre úgy, hogy a részek aránya 5 : 4 legyen! A részek: 3. Egy sejttenyészetben naponta kétszereződik meg a sejtek száma.

Részletesebben

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8.

MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8. MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8. I. rész Fontos tudnivalók A feladatok megoldásához szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet és bármelyik négyjegyű függvénytáblázatot

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 6. évfolym AMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2012. jnuár 20. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden

Részletesebben

Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián

Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián Reguláris kifejezések (FLEX) Alapelemek kiválasztása az x karakter. tetszőleges karakter (kivéve újsor) [xyz] karakterhalmaz; vagy egy x, vagy egy y vagy egy

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika emelt szint írásbeli

Részletesebben

Lineáris algebra gyakorlat

Lineáris algebra gyakorlat Lineáris algebra gyakorlat 3 gyakorlat Gyakorlatvezet : Bogya Norbert 2012 február 27 Bogya Norbert Lineáris algebra gyakorlat (3 gyakorlat) Tartalom Egyenletrendszerek Cramer-szabály 1 Egyenletrendszerek

Részletesebben

Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk.

Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk. Síkidomok Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk. A határoló vonalak által bezárt síkrész a síkidom területe. A síkidomok határoló vonalak szerint lehetnek szabályos

Részletesebben

A Hozzárendelési feladat megoldása Magyar-módszerrel

A Hozzárendelési feladat megoldása Magyar-módszerrel A Hozzárendelési feladat megoldása Magyar-módszerrel Virtuális vállalat 2013-2014/1. félév 3. gyakorlat Dr. Kulcsár Gyula A Hozzárendelési feladat Adott meghatározott számú gép és ugyanannyi független

Részletesebben

Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (13. fejezet)

Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (13. fejezet) Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (3. fejezet). Egy H I = 70 m - 50000 s /m 5 Q jelleggörbéjű szivattyú a H c = 0 m + 0000 s /m 5 Q jelleggörbéjű

Részletesebben

Versenyző kódja: 25 32/2011. (VIII. 25.) NGM rendelet 31 521 24 1000 00 00-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny

Versenyző kódja: 25 32/2011. (VIII. 25.) NGM rendelet 31 521 24 1000 00 00-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny 31 521 24 1000 00 00-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 31 521 24 1000 00 00 SZVK rendelet száma: 32/2011.(VIII. 25.) NGM rendelet

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT 52 523 03 0000 00 00-2012 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 52 523 03 0000 00 00 Modulok: 1395-06 Mechatronikai gyártórendszerek

Részletesebben

Taneszközlista felső tagozatosok részére

Taneszközlista felső tagozatosok részére Taneszközlista felső tagozatosok részére Tisztelt Szülők! A 2016/2017-es tanévre a Litéri Református Általános Iskola felső tagozatos tanulóinak a következő taneszközökre lesz szüksége az egyes tantárgyak

Részletesebben

7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015.

7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015. 7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015. Rendező: Ráckeve Önkormányzat és a Kiskunlacházi Diáksport Egyesület a Magyar Kajak Kenu Szövetséggel kötött szerződés szerint. Hol:

Részletesebben

Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek

Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek Kézirat a Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek című előadáshoz Dr. Győri István NEVELÉSTUDOMÁNYI PH.D. PROGRM 1999/2000 1 1. MTEMTIKI LPOGLMK 1.1. Halmazok Halmazon mindig bizonyos dolgok

Részletesebben

közti kapcsolatok, Ellenőrzés, Játék 21. modul

közti kapcsolatok, Ellenőrzés, Játék 21. modul Matematika A 4. évfolyam MŰVELETi tulajdonságok, a műveletek közti kapcsolatok, Ellenőrzés, Játék 21. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 4. ÉVFOLYAM 21. modul Műveleti tulajdonságok, a műveletek

Részletesebben

Azonosító jel: MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2011. május 3. 8:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2011. május 3. 8:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati Matematika

Részletesebben

Tartalom. 1. A dokumentum célja... 2

Tartalom. 1. A dokumentum célja... 2 Tartalom 1. A dokumentum célja... 2 2. IVR Funkciók... 3 2.1. A bejelentkezés... 3 2.2. Jelszóváltoztatás... 3 2.3. Egyenleg és fedezet lekérdezés... 3 2.4. Súgó... 4 1 1. A dokumentum célja A felhasználói

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal O k t a t á si Hivatal Kódszám: A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET A FELADATLAP / MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TESZT Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám:

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉPSZINT Trigonometria

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉPSZINT Trigonometria 005-05 MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉPSZINT Trigonometria A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 20. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 20. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás

FIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás FIT-jelentés :: 2012 Összefoglalás Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIM Elektronikai alapismeretek

Részletesebben

Műveltségi vetélkedő 2012

Műveltségi vetélkedő 2012 Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.

Részletesebben

Jelek tanulmányozása

Jelek tanulmányozása Jelek tanulmányozása A gyakorlat célja A gyakorlat célja a jelekkel való műveletek megismerése, a MATLAB környezet használata a jelek vizsgálatára. Elméleti bevezető Alapműveletek jelekkel Amplitudó módosítás

Részletesebben

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5. JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014. Model de test. MATEMATICĂ Şcoli cu predare în limbile minorităților naționale

EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014. Model de test. MATEMATICĂ Şcoli cu predare în limbile minorităților naționale CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014 Model de test MATEMATICĂ Şcoli cu predare în limbile minorităților naționale Județul / sectorul...

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK Elektronikai alapismeretek középszint 5 ÉRETTSÉGI VIZSG 05. október. ELEKTRONIKI LPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSG JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMTTÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIM Egyszerű, rövid

Részletesebben

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. október 3. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. október 3. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem) Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem / 40 Fogalmak A függvények értelmezése Definíció: Az (A, B ; R ) bináris relációt függvénynek nevezzük, ha bármely a A -hoz pontosan egy olyan

Részletesebben

1983-ban alakultunk,! egy garázsban

1983-ban alakultunk,! egy garázsban 1983-ban alakultunk,! egy garázsban Az első autónk Egyre több autónk lett Speciális, térben szerelt hőközpontokat készítettünk 1993-ban elcseréltem az Trabantunkat Londonban Az emeletes angol buszunkkal

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MATEMATIKA PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. Január 21. EMELT SZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. Január 21. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Név Tanárok neve Email Pontszám STUDIUM GENERALE MATEMATIKA

Részletesebben

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. szeptember 24. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. szeptember 24. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem) Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem 1/8 A halmaz alapfogalom, tehát nem definiáljuk. Jelölés: A halmazokat általában nyomtatott nagybetu vel jelöljük Egy H halmazt akkor tekintünk

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

Általános tudnivalók

Általános tudnivalók Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például: ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Instrukciós füzetekkel

Részletesebben

Földrajzi helymeghatározás

Földrajzi helymeghatározás A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,

Részletesebben

NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET

NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET Német nemzetiségi népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5216 03 VILLANYSZERELŐ SZINTVIZSGA GYAKORLATI FELADAT B A szintvizsga időtartama: Elérhető pontszám: 300 perc 100 pont B/I.

Részletesebben

Üresként jelölt CRF visszaállítása

Üresként jelölt CRF visszaállítása Üresként jelölt CRF visszaállítása Ha egy CRF vagy bizonyos mező(k) ki vannak szürkítve (üresként jelölve), akkor a megjelölés üresként eszközre kell kattintania, majd törölni a kiválasztott jelölőnégyzet

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

Minta 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész

Minta 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR I. rész A feladatok megoldására 45 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Szerb nyelv emelt szint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 4. SZERB NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ 1. Jó megoldásként

Részletesebben

MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Matematika középszint 111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 014. május 6. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók Formai előírások:

Részletesebben

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból - Ismertesse a kézi rajzkészítési technikát (mikor használjuk, előny-hátrány stb.)! Kézi technikák közül a gondolatrögzítés leggyorsabb, praktikus

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka

Részletesebben

Párhuzamos programozás

Párhuzamos programozás Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák

Részletesebben

Statisztika 2016. március 11. A csoport Neptun kód

Statisztika 2016. március 11. A csoport Neptun kód Statisztika 2016. március 11. A csoport Név Neptun kód 1. Egy közösségben az élelmiszerre fordított kiadások az alábbiak szerint alakultak: osszeg (ezer Ft) csalad(db) 20 7 20:1 30 12 30:1 40 20 40:1 50

Részletesebben

MATEMATIKA HETI 3 ÓRA

MATEMATIKA HETI 3 ÓRA EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor

Részletesebben

Lécgerenda. 1. ábra. 2. ábra

Lécgerenda. 1. ábra. 2. ábra Lécgerenda Egy korábbi dolgozatunkban melynek címe: Karimás csőillesztés már szóltunk arról, hogy a szeezetek számításaiban néha célszerű lehet a diszkrét mennyiségeket folyto - nosan megoszló mennyiségekkel

Részletesebben

Emelt szintű érettségi feladatsorok és megoldásaik Összeállította: Szászné Simon Judit; dátum: 2005. november. I. rész

Emelt szintű érettségi feladatsorok és megoldásaik Összeállította: Szászné Simon Judit; dátum: 2005. november. I. rész Szászné Simon Judit, 005. november Emelt szintű érettségi feladatsorok és megoldásaik Összeállította: Szászné Simon Judit; dátum: 005. november. feladat I. rész Oldjuk meg a valós számok halmazán a x 5x

Részletesebben

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök

Részletesebben

Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)

Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Bevezetés. Párhuzamos vetítés és tulajdonságai

Bevezetés. Párhuzamos vetítés és tulajdonságai Bevezetés Az ábrázoló geometria célja a háromdimenziós térben elhelyezkedő alakzatok helyzeti és metrikus viszonyainak egyértelműen és egyértelműen visszaállítható (rekonstruálható) módon történő való

Részletesebben

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények

Részletesebben

Tanmenetjavaslat 5. osztály

Tanmenetjavaslat 5. osztály Tanmenetjavaslat 5. osztály 1. A természetes számok A tanmenetjavaslatokban dőlt betűvel szedtük a tananyag legjellemzőbb részét (amelyet a naplóba írunk). Kisebb betűvel jelezzük a folyamatos ismétléssel

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 16. INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2011. május 16. 8:00 A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott fájlok száma

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET 2. FÉLÉV A kiadvány KHF/4356-14/2008. engedélyszámon 2008.11.25. időponttól tankönyvi engedélyt kapott Educatio Kht. Kompetenciafejlesztő

Részletesebben

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli

Részletesebben

Osztályozó és Javító vizsga témakörei matematikából 9. osztály 2. félév

Osztályozó és Javító vizsga témakörei matematikából 9. osztály 2. félév Osztályozó és Javító vizsga témakörei matematikából 9. osztály 2. félév IV. Háromszögek, négyszögek, sokszögek Pontok, egyenesek, síkok és ezek kölcsönös helyzete Néhány alapvető geometriai fogalom A háromszögekről.

Részletesebben

( ) Schultz János EGYENLŐTLENSÉGEK A HÁROMSZÖG GEOMETRIÁJÁBAN

( ) Schultz János EGYENLŐTLENSÉGEK A HÁROMSZÖG GEOMETRIÁJÁBAN Shultz János EGYENLŐLENSÉGEK A HÁOMSZÖG GEOMEIÁJÁBAN Igzoljuk hogy egy szályos háromszög első pontját súsokkl összekötő három szkszól mindig szerkeszthető háromszög Egy tégllp elsejéen vegyünk fel egy

Részletesebben

Versenyző kódja: 26 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 34 521 10-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.

Versenyző kódja: 26 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 34 521 10-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. 34 521 10-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 521 10 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Szerszám-és készülékgyártás

Részletesebben

1. forduló Hagyományos sudoku. 2. forduló Sudoku mix

1. forduló Hagyományos sudoku. 2. forduló Sudoku mix 1. forduló Hagyományos sudoku Időpont: 10:20-10:50 Hossz: 30 perc Összpont: 200 (10+10+15+30+35+45+50) Bónusz: 10 pont minden megőrzött percért, ha minden megoldás helyes. Szabályok: Töltse ki az üres

Részletesebben

IKU WORLD KOCKA Játékszabály. IKU WORLD Gondolkodásfejlesztő Vállalkozás

IKU WORLD KOCKA Játékszabály. IKU WORLD Gondolkodásfejlesztő Vállalkozás NN IKU WORLD KOCKA Játékszabály MAGYAR OLASZ IKU WORLD Gondolkodásfejlesztő Vállalkozás IKU WORLD KOCKA Logikai társasjáték Egy új játék, melyet sokféleképpen lehet használni: kirakójáték, társasjáték,

Részletesebben

6. évfolyam MATEMATIKA

6. évfolyam MATEMATIKA 28 6. évfolyam MATEMATIKA Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 29 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 28 májusában immár hatodik alkalommal

Részletesebben

Vektorok összeadása, kivonása, szorzás számmal, koordináták, lineáris függetlenség

Vektorok összeadása, kivonása, szorzás számmal, koordináták, lineáris függetlenség Vektoralgebra Vektorok összeadása, kivonása, szorzás számmal, koordináták, lineáris függetlenség Feladatok: 1) A koordinátarendszerben úgy helyezzük el az egységkockát, hogy az origó az egyik csúcsba essék,

Részletesebben

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának

Részletesebben